1. Az értelem megújulása egy esztelen világban Róm 12,1-2

Két verset szeretnék a következőkben tanulmányozni: Róm 12,1-2. Jól ismert versek ezek, többen bizonyára kívülről is tudják idézni. Az alábbi bibliatanulmány nem egy klasszikus prédikáció menetén boncolja, tárja fel a verseket, hanem inkább egy szemináriumi lecke lesz.Hogyan értelmezzük a keresztyén elme fogalmát? Pál ebben a két versben az elme, az értelem megújulásáról beszél, és szavain keresztül szeretnénk megérteni, mit is jelent mindez a mi kultúránkban. Nagy kihívás ez egy esztelen világban. Hogyan gondolkozzunk mint keresztyének? Nem csupán elméletileg, hanem nagyon is gyakorlatilag szeretnénk megérteni, mit jelentenek ezek a versek. Mit jelent Istenben hinni? Mások nem hisznek Istenben. Mit jelent az, hogy Isten kijelentette magát, hogy ő szólt? Mások nem hisznek abban, hogy Isten közli magát, akaratát. Miben különbözünk azoktól, akik nem hisznek? Milyen az értelmünk, vagy csak sodródunk a tömeggel, a kultúránkkal? Van-e jelentősége az értelmünk megváltozásának a világra nézve?

Milyen az az értelmetlen világ, amelyben élünk, és milyen problémákkal találjuk magunkat szemben? Ezekkel a kérdésekkel szeretnénk a következőkben foglalkozni.

Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. 

1963-ban egy angol szerző, Harry Blamires írt egy könyvet The Christian Mind (A keresztyén értelem) címmel. C.S. Lewis barátja volt, és megosztotta vele a keresztyén apologetika iránti aggodalmát. Az említett könyvnek már az első fejezetében állítja, hogy nem létezik többé a keresztyén értelem kategória. Ebben a fejezetben meg is magyarázza, hogyan érti ezt. Nem azt mondja, hogy nem létezik többé keresztyén életvitel, stílus, és bizonyos egyéb sajátságok, amelyek a keresztyénekre jellemzőek. A keresztyének gyülekezetbe járnak, tanulmányozzák a Bibliát, stb. Nem tagadja azt sem, hogy létezik keresztyén etika – bizonyos dolgokat teszünk, másokat nem teszünk, mert keresztyének vagyunk. De többé nincs már megkülönböztethető keresztyén értelem. Mit ért ő ezalatt? Nincs olyan keresztyén keret, amire utalni lehet. A nyugati kultúrában, de az evangéliumi gyülekezetekben sincs különbség a keresztyén és a nem-keresztyén gondolkodásmód között. Korábban létezett egy keret, amire hivatkozni lehetett. A középkorban még a nem-keresztyének számára is nyilvánvaló volt egy értelmezési keret. Léteztek az olyan fogalmak mint “Isten”, “menny”, “pokol”, és mindenki tudta, hogy miről van szó. Ezek a fogalmak ma már nem léteznek. Evangéliumi keresztyének gondolkodási mintái, amelyek megszabják viselkedésüket, nem különböztethetők meg a világtól. Igen komoly következményekhez vezetett, hogy nem gondolunk erre a problémára. Pál azt mondja ezekben a versekben, hogy ne igazodjunk a világhoz, ne vegyük át a világi gondolkodási mintákat, a szekularizmust, humanizmust, relativizmust, materializmust. Sokkal inkább legyen keresztyén az értelmünk.

1963 óta a helyzet nem lett jobb. Ma a kérdés nem az, hogy van-e még keresztyén értelmünk, hanem van-e egyáltalán értelmünk. Ma egy esztelen, értelmét vesztett világban élünk, ahol az emberek többsége teljesen kikapcsolta az elméjét, és megszűnt gondolkodni.

Ennek megvannak az okai. Az egyik a materializmus. Az emberek azt hiszik, hogy a jó élet az anyagi javaktól függ. Az anyagiasság az elme, az értelem ellensége. Ha mindig azon jár az eszünk, hogy mit halmoztunk fel az életben, mert ettől függ a végső boldogság, akkor megszűntünk gondolkodni.

Társadalmunk a filozófia iránt szkeptikus. Kételkedünk abban, hogy az igazságot meg lehet ismerni. Ha nincsenek abszolútumok, akkor miért vesztegessük el időnket arra, hogy ezek felől gondolkodjunk.

Kultúránkban az idő rohan. Minden nagy sebességgel zajlik le. Rohanunk egyik megbeszélésről a másikra, repülünk egyik földrészről a másikra, a gyermekeinket is csak futtában tudjuk nevelni, stb. Nincs időnk gondolkodni. Ahhoz, hogy elgondolkodjunk, le kell ülni, el kell olvasni egy könyvet. Mindez ellenünk van. Ezalatt nemcsak a nem-keresztyén világ, de a keresztyének is szenvednek. A keresztyének gyakran még többet rohangálnak, mert ők a gyülekezeti munkában is részt vesznek.

Mindezek valós okok. Azonban a gondolkodás hiányának fő oka a televízió! Majdnem minden TV adón találunk olyan játékokat, amelyekben a közönség vesz részt egy férfi vagy nő játékvezető segítségével. Tulajdonképpen nincs sok mondanivalójuk, itt-ott figyelmeztetik a résztvevőket, hogy hamarosan lejár az idő, vagy mondanak

2-3 bátorító szót. Mégis, egyesek rendkívül népszerűek. Vajon hogyan lehetséges az, hogy egy nő vagy egy férfi, akiről semmi személyeset nem tudunk, ilyen népszerű legyen? A válasz: Éppen azért olyan népszerűek, mert nem ismerjük őket. Szép, jó megjelenésű személyek, akikbe belevetítjük saját vágyainkat mint testvér, szerető, gyermek, barát, stb. – Azt hisszük, hogy a TV, mint modern médiaeszköz, lehetővé teszi számunkra, hogy mindenről tudjunk, ami a világban történik, és többet tudunk, mint valamennyi elődünk az évszázadok folyamán. Pont az ellenkezője igaz. A TV nem ontja ránk az információkat. A TV inkább képeket közvetít, amibe mi belevetítjük saját vágyainkat, kívánságainkat. Egy teljesen hamis világképünk van, és nem tudjuk, hogy mi történik velünk és körülöttünk.

Néhány könyvet szeretnék ajánlani ebben a témában azoknak, akik tudnak angolul. Egyet már említettem Harry Blamire-től: The Christian Mind. Ugyanennek a szerzőnek megjelent egy másik könyve is „Developing the Christian Mind” címmel. Harmadikként különösképpen figyelembe ajánlom Neil Postman-t, aki a New York University tanára. Könyve, amelynek címe: Amusing Ourselves to Death (1985), németül is megjelent (Wir amüsieren uns zu Tode). Postman nem keresztyén író. Könyve 1985-ben jelent meg, és emlékeztetett George Orwell „1984” című regényére, amely egy anti-utópiát festett le. Orwell egy olyan társadalmat írt le, mely nagyon hasonlított a kommunista társadalomra, ahol az embereknek nem volt szabad olvasniuk és gondolkodniuk, és azt kellett csinálniuk, amit az állam követelt.

Korábban már megjelent a múlt század elején Aldous Huxley könyve, szintén egy anti-utópia, a „Szép Új Világ” („Brave New World”. Ez megjelent magyarul is sok sok évvel ezelőtt. Én gimnazista koromban olvastam. Könyvtárakban biztosan megtalálható.) Ebben a regényben az emberek szintén nem olvastak könyveket, de nem azért mert nem volt szabad olvasniuk, hanem azért, mert nem is akartak. Mindenki boldog, mindenki el van foglalva, mindenki valamilyen TV-t néz, “Szóma” tablettákat vesznek be, hogy jól érezzék magukat: „Szóma, ha mondom, segít a gondon, egy-két köbcenti helyre biccenti”. A regényben a TV ki van egészítve egy műszerrel, melyet ha kézbe vesznek az emberek, érezhetik és szagolhatják azt, amit látnak.

Előszavában 1985-ben Postman említi a korábbi kommunista államokat, és ezeket összehasonlítja Orwell „1984”-ével, de nem szabad elfelejteni, hogy a mostani világunk pedig hasonlít Huxleys „Szép új világ”-ához. Postman arról ír, hogyan jött létre ez az állapot. Összehasonlít kétféle kommunikációt. Volt egy kor, amikor a kommunikáció a tipográfia eszközével történt, az írás, a betűszedés, a nyomtatás eszközével. Ebben a korban az emberek szavakat használtak, újságokat, hetilapokat, könyveket olvastak és gondolkodtak. Tudták, hogy mi történik körülöttük. A tipográfia korát mára leváltotta a TV korszaka. Itt többnyire nem szavakkal kommunikálunk, hanem képekkel, melyek a képernyőn mozognak. Ez nem segíti elő a gondolkodást. Korábban politikusok 6-7 órás vitákat tartottak több száz fős közönség előtt a napi politikai eseményekről és irányzatokról. Emberek hallgatták 6-7 órán át ezeket a vitákat. És ami ezeken a vitákon elhangzott, azt újságírók terjesztették, és az emberek elolvasták. Amikor szavazásra került a sor, akkor az emberek tudták, hogy mire szavazzanak, mert tudták, miről van szó. Ha valaki valamit papírra vet, akkor gondolkozik felette. Akik olvasták, azok megítélték a szavakat, és megbírálták a cikkeket. Ezek serkentették az emberek gondolkodását és véleményalkotását.

A TV nem közöl információt, csak képeket. Még ha informál is, nem enged időt a gondolkodásra. A képek sorozata gyors ütemben történik. Vegyük például a napi híradót, hiszen van a TV-ben is híradó. A TV híradó képei átlagban 45 másodperces ütemben változnak. Vajon mennyi hírt lehet ilyen rövid idő alatt továbbadni? Még ha van is mondanivalója egy ilyen 45 másodperces blokknak, nincs idő a gondolkodásra, mert utána már jön a következő hír. Vegyünk példaként egy hírt a cunamiról Japánban vagy a Salamon-szigeteken. 30 másodpercig mutatnak képeket a pusztításról, ahol több száz ember halt meg. Nincs idő egy ilyen tragédia felmérésére, együttérzésre, mert máris jön a következő 30-45 másodperces képsorozat: „hogyan készítsünk el egy ízletes Japán hallevest”. Azt hisszük, hogy tudjuk, mi történik a világban, de valójában fogalmunk sincs, hogy mi történik. Még ha tudnánk is, nincs időnk efelett emberi módon elgondolkodni. A TV-n minden este látunk tragédiákat, 4-5 hullát, halottakat, akiket mások megsiratnak. Egy gyermeket, akit 3 éves korában öltek meg, és akit anyja sirat. Mindezt látjuk a TV-ben, de nincs időnk emberi együttérzésre!

Egy másik téma: politka a TV-ben. Jó hogy van TV, hiszen így láthatjuk a politikusainkat, és tudjuk honnan valók és mit képviselnek. Valóban tudjuk, hogy mit hisznek? Postman könyvében a következő címet viseli az ide vonatkozó fejezet: „Keresd ki, és válassz valakit”. Ezzel Ronald Reagant idézi, aki az USA elnökeként mondta: „A politika olyan, mint a show-business” (tömegszórakoztatás). Ez persze érthető, mert Reagan maga színész volt. De gondoljuk meg, mit jelent az, hogy a politika olyan, mint a show-business! Mi a show-business, a színház? Tettetünk valamit a színpadon, megjátsszuk, úgy teszünk mintha. A színpadon ez rendben van, ha valaki egy királyt játszik, azért még nem király a valóságban, ha valaki egy haragos embert játszik, a valóságban nem kell, hogy haragudjon. Azonban a politikára alkalmazva ez azt jelenti, hogy a politikus nem becsületes, tisztességes, hozzáértő személy, hanem csak úgy tesz, mintha becsületes, tisztességes és hozzáértő lenne. Ha valakit megválasztanak, akkor egy benyomást választanak meg csupán, nem pedig a valós személyt. A választásokat nem érvek döntik el, hanem benyomások, ami az embereket a képernyőn keresztül éri. Miért vesztette el először a választásokat Nixon? Mert nem volt a TV-n jól előkészítve. A második kísérletnél megváltoztatták a választást előkészítő módszereket, a TV-kampányt, és akkor befutott. Reagan mint színész nyerte meg az elnöki választásokat. Indiában a politikusok nagy része a Bolywood (Bombay filmstúdiói) világából származnak, színészek, akiket a nép választott meg, mert ismerték őket a TV-ből, a színpadról vagy a mozi vásznáról. A látszat összefolyt a valósággal. A politikus kilépett a mozi vásznából! Miért nyert Clinton a választásoknál? Jó megjelenése miatt. Ha nézzük a TV-t, azt hisszük, hogy ismerjük az embert, hiszen látjuk róla a képeket, de amíg nem látjuk őt „működni”, nem tudjuk, hogy mi van a felszín alatt.

Milyen hatása van ennek a vallásra? Postman írt egy könyvet a vallásról is, a címe „Shuffle off to Bethlehem”. A TV a vallásból is szórakoztatást csinált. Se Jézus, se Kálvin, se Luther nem azt adták a népnek, amire vágytak, hanem azt, amire szükségük volt. A TV nem alkalmas arra, hogy az emberek szükségét kielégítse, néhány kivételtől eltekintve. Ha nem szórakoztató, akkor ki lehet kapcsolni, vagy egy másik adóra váltani.. Az amerikai nagy gyülekezetek olyanok, mint egy színház, több száz ember van a nézőtéren és a színpadról jön a kórus, a prédikáció és sok minden más. Olyan, mint egy szórakoztató jellegű műsor.

Miért rossz ez? Miért ne lehetne vallásos szórakoztatás a világi szórakoztatás helyett? A probléma abban keresendő, hogy itt Istennel van dolgunk! Ez az, ami a szórakoztató vallásos TV-nél hiányzik. Postman említi, hogy így nagy tömegeket lehet elérni, és sok pénzt lehet vele keresni. A kérdés azonban nem az, hogy mit nyerünk, hanem, hogy mit veszítünk. Elveszítjük a transzcendentális iránti érzékünket! Elveszítjük az Isten közelségének érzését. Postman egy világi, nem hívő ember, mégis világosan látja a helyzetet. Ha Isten közelségét keressük, ahhoz nincs szükség katedrálisra, vagy egy templomra. Csak egy terem kell, ahol felütjük a Bibliát, esetleg egy keresztet akasztunk a falra, az emberek egy éneket énekelnek, imádkoznak, kérik Isten áldását, stb. A TV-ben csak a képernyő van előttünk, ott van a kép, talán egy csillag, ami emlékeztet, hogy most egy vallásos műsor következik. Postman a következőket írja: „Ha a vallás a TV-be kerül, akkor megfosztjuk a vallást a történelmi, alapvető és szent mivoltától. Itt nincs rítus, se dogma, se tradíció, se teológia, se a transzcendentális iránti szellemi érzék. Itt a prédikátor áll a középpontban. Isten csak a második hegedűs”. A prédikátornak nagyobb szerepe van, mint Istennek, mert Isten csak a fejünkben van, de a prédikátort látni lehet, meg lehet csodálni, lehet imádni és övé a „show”. Postman mondja: Nem vagyok teológus, és nem tudom, mit mondjak erre, de ha engem kérdeznének, akkor ezt istenkáromlásnak nevezném (blaszfémia).

Valaki kérdezhetné, nem jobb egy vallásos, mint egy világi szórakoztatás a TV-ben? A probléma abban áll, hogy a TV egész életünket áthatja. Az átlagember 2-3 órát tölt TV-zéssel naponta, sokan 7 órát, egy átlagos tinédzser pedig 2 órát nézi az MTV-t. A TV annyira áthatja társadalmunkat, hogy a gyülekezetekre nagy nyomásként nehezedik, hogy hozzáidomuljanak ahhoz, amit a TV-ben látni lehet. Mit jelent ez? A gyülekezetet szórakoztatni kell. Az emberek a gyülekezetbe jönnek, hogy jól érezzék magukat, mulassanak. Az angol és francia nyelvben „amuse” (= szórakozni) visszavezethető az a-muse-ra, ahol az „a” tagadó képző és a „muse” a gondolkozást jelenti, más szóval az „amusement” vagy „amuse” annyit jelent: „nem gondolkodni”. A gyülekezet a szórakozás, a gondolat kikapcsolódásának a helye. Az emberek a gyülekezetből hazafelé menet szeretik azt mondani: Ez egy jó összejövetel volt, jól éreztük magunkat. A prédikáció legyen rövid, nem szabad hosszabbnak lenni, mint 15-20 perc! Kész öngyilkosság, ha egy igehirdető 45 percig beszél. Azonban egy 15 perces prédikációban csak történeteket lehet mesélni, ennyi idő alatt nem lehet teológiai tanítást közvetíteni. Hogyan lehet 15 percben a bűnről, megváltásról, helyettesítő áldozatról, Isten jelleméről beszélni? Ki törődik azzal, hogy Isten szuverén, szent, transzcendentális, stb.? Az emberek szeretnek történeteket, bizonyságtételeket, bátorító szavakat hallani, így a prédikációból ki kell hagyni mindent, ami komoly vagy unalmas lehet. Megfigyelhető, hogy a gyülekezetek nagy részénél egyre inkább rövidebb lesz az olvasott igeszakasz. 100 évvel ezelőtt a felolvasott igerész gyakran egy egész fejezet volt! Ma talán 5-6 verset olvasunk fel, de vannak gyülekezetek, ahol a Bibliát ki sem nyitják, vagy csak egyes verseket említenek a prédikáció alatt. – És az imádságok? Ezek is eltűnőben vannak a gyülekezetekből. Az istentiszteletek elején mindig van ima, és akkor is, amikor a gyülekezetben körüljár a persely, hiszen a Szentszellem különleges beavatkozása kell ahhoz, hogy a pénztárcánkat kinyissuk. De hol vannak azok az imádságok, ahol a lelkész, a presbiterek vagy a hívők imádkoznak a nyájért, vagy ahol Isten imádata a cél, ahol bűnvallást teszünk, ahol hálaadás, könyörgés hangzik? Korábban a hívők imádták Istent, felsorolták Isten tulajdonságait imádságukban, Isten szuverenitását, kegyelmét, szentségét, stb. És mert Isten szent, beismerték bűneiket az Ő jelenlétében. Majd következett a köszönet, mert bűnös voltunk ellenére Ő kegyelmes hozzánk. Ezután könyörgés azokért, akik betegek, akiknek nincs állásuk, stb.

David Wells, a Gordon-Conwell teológiai fakultásának professzora írt egy könyvet „No Place for Truth” (Nincs helye az igazságnak) címmel, melynek alcíme magyarul: „Mi történt az evangéliumi teológiával?” Amikor könyvében Istenről ír, említi, hogy az evangéliumi gyülekezetekben a tanítás rendben van, hisznek Istenben, mindenre helyes válaszokat adnak, Isten szent, szuverén, Jézus Krisztus Isten, hisznek a szeplőtelen fogantatásban, a feltámadásban, stb. A probléma ott van, hogy Istennek nincs súlya és befolyása. Hisznek a tanításban, de nincs hatása, következménye az életükre. Miért? Mert nem gondolkodunk!

Hol van a megoldás? Erről lesz még szó. Helyre kell állítanunk ezt a problémát gyülekezeteinkben, és ez az egyéneknél kezdődik. Gondolkodó keresztyénből van a legkevesebb a mai gyülekezetekben.

Még egy könyvet, egy kis füzetet szeretnék megemlíteni John Stott-tól. Ez magyar fordításban még nem jelent meg, és a nyugati könyvpiacon is nehezen lehet megtalálni. Címe: „Your Mind Matters” (Értelmednek jelentősége van). Ebben a keresztyén élet különböző területeiről beszél, és kimutatja, hogy az értelemnek nagy jelentősége van. Például az imádat terén. Imádjuk Istent a gyülekezetben, de fej és értelem nélkül, ami lehetetlen. Hiszen miben áll az imádat? Abban, hogy megnevezzük, felsoroljuk Isten előtt az Ő értékét. Honnan tudhatjuk, hogy mit ér Isten? Ahhoz ismernünk kell Őt, hogy fel tudjuk becsülni az értékét. Az Úr Jézus a következőket mondta a samáriai asszonynak (Jn 4,24): Az Isten szellem: és a kik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják. Az imádatnak van egy szellemi síkja, és egy olyan síkja, amit igazságnak nevezünk. Mi az igazság? Az Ő Igéje. Az Igét olvasni kell, tanulmányozni kell, ismerni kell, de ha nem ismerjük Istent az Igéből, akkor nem tudjuk Őt imádni.

Mit teszünk a gyülekezeteinkben? Olyan énekeket énekelünk, amelyek jól hangzanak. Sok modern ének szövege saját magunkkal foglalkozik, mi magunkról énekelünk, szükségleteinkről, lelkiállapotunkról, stb. Kevés olyan énekünk van, amelynek középpontjában egyedül Isten áll.

Hogy állunk az evangelizációval? Vannak evangelizációs alkalmak, de az emberek nem térnek meg. A mai szórakoztató világban az a tendencia mutatkozik, hogy az embereknek azt adjuk, amit kívánnak, azért, hogy a gyülekezet növekedjen. Ha az emberek szórakozni akarnak, akkor szórakoztatjuk őket. Ha egy nagy „show”-t rendezünk, ahol az emberek jól érzik magukat, és ha ez még ingyen is van, akkor máskor is el fognak jönni. A teória a következő: Ha szórakoztatjuk az embereket, el fognak jönni, és aztán tanítani fogjuk őket, evangelizálunk, aminek eredményeként meg fognak térni. Ha először azért jönnek, mert szórakoztatjuk őket, akkor jönni fognak, de ha elkezdjük őket tanítani, akkor el fognak maradni. Ezért a gyülekezetek mindinkább szórakoztatni fognak. Ez nem az Isten királyságáért való munka.

Sokan jelekkel és csodákkal akarnak evangelizálni. Ez a szórakoztatás non plusz ultrája. Az emberek összegyűlnek, és valaki meggyógyul. Ez izgalmas. De az Úr Jézus nem ezt tette. Emlékszünk, mi áll Márk evangéliumának 1. fejezetében? Márk bemutatja Jézust mint igehirdetőt, tanítót. Márk sok történetet sorol fel, ahol gyógyítás történt, de az evangéliumát nem ezzel kezdi. Mk 1,14: Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát. Mint prédikátor jött és hirdette a jó hírt. Tanította az embereket Isten királyságáról. 1,15: Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban. Az evangélium az, hogy eljött Isten királysága, ezért térjetek meg és higgyetek. 1,21-22: Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton azonnal a zsinagógába ment, és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az írástudók.

Csak ezután olvasunk egy gyógyításról. Mk 1,30: Simon anyósa lázasan feküdt, és mindjárt szóltak felőle Jézusnak. A láz annak idején halálos lehetett. Jézus meggyógyítja Péter anyósát, mert ő törődik vele, és hatalma van a gyógyításra, hiszen ő Isten Fia. – Mi történt ezután? Elterjedt a hír, hogy van itt valaki, aki ingyen gyógyít. Egyiknek fájt a foga, a másik sánta volt, és hamarosan egy nagy tömeg gyűlt össze. 1,34: Sok, különféle betegségben sínylődőt meggyógyított. Ő törődött a betegekkel és meggyógyította őket. Amikor este lett – és akkor még nem volt áram – mindenki hazament. Másnap reggel a tömeg megint összegyűlt, még többen jöttek. A tanítványok örültek: így tudjuk a gyülekezeteinket megnövelni és megszaporítani – gondolhatták. Keresik Jézust, de nem találják. Hol van? 1,36-37: Simon és a vele levők azonban utána siettek, és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: „Mindenki téged keres.” Jézus imádkozott, most megzavarják, és szemrehányásokat tesznek neki. „Imádkozz éjszaka, de most gyere és gyógyíts, mert így tudjuk a templomainkat, gyülekezeteinket megtölteni. A tanítás senkit nem érdekel, de a gyógyítás igen, ezért gyere, siess.” 38: Ő pedig ezt mondta nekik: „Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert azért jöttem.” Nem törődött az emberekkel, a betegekkel? Dehogynem. Nem volt hatalma? Persze, hogy volt. De Jézus tudta, hogy egész életében gyógyíthatta volna a testi- és idegbetegeket, egészségesek lettek volna, és utána, ha meghalnak, mentek volna a pokolba. Ő azonban hirdette az evangéliumot, a Szentszellem munkája nyomán sokan megtértek, és ha később meghaltak, a mennybe jutottak. Ezen volt a hangsúly. A gyógyítás nem a királyságot építő munka! Az evangéliumot meg kell érteni, el kell gondolkodni felette, mielőtt hinni lehet.

A mai idők jele az is, hogy bár az evangéliumi keresztyének hivatkoznak Jézus Krisztusra mint megváltójukra, de ha a mindennapos problémáikat és forgolódásaikat tekintjük, akkor azt látjuk, hogy gondolkodásuk megkülönböztethetetlen a világi gondolkodástól. Az ő gondolkodásuk éppúgy világi, és nem növekednek kegyelemben. Miért? Azért, mert nem ismerik a Bibliájukat, nem gondolkodnak el felette, nem ismerik az Ige tanításait. Megelégszenek a minimummal, és a többi nem érdekli őket.

Hogyan lehet a kegyelemben növekedni? Mit tanít erről Pál apostol? Mit tanít Pál a megszentelődésről? Erről ír a Római levél 5. és 6. fejezetében. Róm 6,11: Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban. Az egész Római levélben ez az első utasítás, hogy a hívőnek valamit tennie kell. Eddig csak a tanításról beszélt. Itt a megszentelődésről van szó. Ugyanakkor azt is mondja: Ahogyan tehát átadtátok tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvénytelenség szolgálatára, úgy most adjátok át tagjaitokat az igazság szolgálatára, hogy szentek legyetek (Róm 6,19). Mit jelent „az igazság szolgálatára”? …ha a Szellem által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. (8,13) Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek… Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek (6,13). Pál alapvető elve a következő: Tartsátok magatokat halottnak a bűn számára, de élőnek az igazságra. A „tartsátok magatokat” ugyanaz a szó, mint amit Pál Istenre alkalmaz, amikor azt mondja, hogy Isten Jézus Krisztus igazságát nekünk tulajdonította azáltal, hogy ő hordozta a büntetést helyettünk. Itt tényekről van szó. Nem lehet valamit „tartani” vagy „tulajdonítani” anélkül, hogy az ne volna tény. Ha azt mondja Pál: tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban, akkor ez egy megtörtént eseményre vonatkozik, arra, amikor keresztyén lettél. Akkor meghaltál a bűnnek, most élsz a Krisztusban. Mit jelent az, hogy „meghaltatok a bűnnek”? A Római levél 5. fejezetének végén írt erről, amikor a misztikus egységről tanít: Mi Ádámban voltunk, amikor Ádám bűnbe esett, és Ádám büntetése ránk kihatott. Ebből Isten kiment, szellemben Krisztusba helyez, és az Ő halálának áldásában részünk lesz. Ádámban halottak voltunk, most élünk Krisztusban, nincs kárhoztatásunk, megigazultunk. Ezek nehéz tanítások, amelyekről keveset vagy éppen semmit nem lehet hallani. De pontosan ezekről beszél Pál apostol – a misztikus egységről Ádámban és Krisztusban – és erre építi fel a megszentelődésről szóló tanítását. Mit mond Pál? Ha a kegyelemben akarsz növekedni, akkor először meg kell értened, hogy mi történt veled, amikor Isten megmentett. Mi történt akkor? Isten kegyelemből kiszabadított az Ádámban való egységből, és összekötött Krisztussal. És mivel Isten nem bánja meg azt, amit tesz, nem lehetsz többé az, aki voltál. Mi következik ebből logikusan, mi az, amit tenned kell? Menj előre abban, ami vagy. Van ennek értelme? Van. Vegyünk egy felnőtt embert. A kérdés: Lehet-e egy felnőttből ismét gyermek? Nem, a növekedés folyamatát nem lehet megfordítani. De viselkedhet egy felnőtt gyerekesen? Persze. Azonban egy ilyen gyerekesen viselkedő felnőttnek azt szokták mondani, hogy viselkedjen felnőtt módjára! Pontosan ezt mondja Pál a keresztyéneknek: Nem térhetsz vissza, hogy ne legyél keresztyén. Megpróbálhatod, de akkor gyerekesen fogsz viselkedni. Ezt jelenti a megszentelődés. Ezt kell hirdetni, ezen kell gondolkodni, ezt kell megérteni. Hol kell elkezdeni? Kapcsold ki a TV-t, és szánj időt arra, hogy Bibliát és keresztyén irodalmat olvass.

Miben nyilvánul meg az, hogy tényleg hiszel Istenben? Abban, hogy másképpen fogsz viselkedni. Ezzel a kérdéssel fogunk legközelebb foglalkozni.

Leave a comment