10. A legnagyobb megbízás. Gal 4,1-7

A mai ige megértéséhez, a következőket kell előre bocsátanom. Említettem korábban, hogy a Galata levél egyik fő témája a megigazulás egyedül hit által, kegyelemből. Pál ezt szembe állítja a gyülekezetekbe befurakodott júdaisták tanításával, akik az üdvösséghez a hit mellett még a törvény betartását, pl. a körülmetélést is szükségesnek tartották. Ha a megváltást, – Krisztus elvégzett váltságművét, a keresztyénség központi tanítását, – meg akarjuk érteni, akkor azt mindig a Szentháromság személyeinek együttes működésében kell szemlélni. Meg kell értenünk a Szentháromság személyeinek különböző szerepét a megváltás művében. Ha mi Isten megváltott gyermekei vagyunk, ha kegyelemből hit által miénk az örök élet, akkor az Atya kiválasztó szeretetének gyümölcsei vagyunk. – Ugyanakkor a Fiú engedelmes és helyettesítő áldozatának gyümölcse is vagyunk. Hiszen az Írás azt mondja, miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült (Zsid 1,3). – De ugyanakkor a Szentszellem megújító, újjászülő, megelevenítő munkájának gyümölcse is vagyunk. Mert az Írás azt is mondja, hogy mi a Szellemtől születtünk. Azt is mondja az Írás, hogy az Atya, megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben, a Krisztusban, a szerint, amint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt (Ef 1,3-4).Tehát az Atya kiválasztott, a Fiú megváltott és a Szentszellem megelevenített, újjászült és hitre juttatott. A Szentháromság teljes harmóniában egy új teremtést hoz létre mindegyikünkben. 

Az igeszakasz, amellyel foglalkozni szeretnék a Gal 4,1-7, egyike azoknak a verseknek, mely gazdagságában túláradó. Utalást találunk itt Jézus Krisztus testet öltésére, utalást találunk teljes isteni voltára, igazi emberi lényére, a megváltásra, az örökbefogadás tanítására, a bennünk lakozó Szentszellemre. 

Az apostol az előzőekben kihangsúlyozta az Ábrámi szövetség elsőbbségét, összehasonlítva ezt a mózesi törvény szövetségével. Az Ábrámi szövetség egy feltétel nélküli szövetség volt. Isten kegyelemből áldotta meg Ábrámot és egyoldalúan magára vette annak a teljes felelősségét, hogy betölti ezeket az ígéreteket. A törvényt később adta, és feltételekhez kötötte, de ez a szövetség nem függesztette fel a kegyelem szövetségét, amelyet Isten Ábrámmal kötött. Mi Ábrahám gyermekei vagyunk, nem Mózes gyermekei. Mi nem Mózes magva vagyunk, hanem Ábrahám magva. Felmerül az a kérdés, hogy miért adta Isten a törvényt? Az évek során, Izrael azt hitte, hogy a törvény az üdvösség útjaként adatott. Pál azonban azt mondja: A törvény azért jött, hogy felismerjük a bűn bűnösségét, annak egész súlyát. A bűn abban látszik meg legjobban, hogy Izrael annyira eltorzította a törvény jelentőségét, hogy a törvényt tekintették az üdvösség útjaként. Azért mondja Pál, „De az Írás mindent bűn alá rekesztett” (Gal 3,22), más szóval bűnbe zárt, azaz mindent bezárt a bűnbe, mint egy börtönbe. A törvény volt a börtönőr. Pál azt is mondja, hogy a törvény nevelőnk volt Krisztusig (Gal 3,24). A törvény volt a rabszolga-pedagógus, aki egy gyermeket nevelt – és a gyermek nem állt a pedagógus felett. A törvény egy szigorú nevelő volt és Pál a 3. fejezetet azzal fejezi be: ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök. Mi az ígéretek szerint vagyunk örökösök, nem jó cselekedeteink szerint! 

Ha egy zsidó hallgatta, vagy olvasta volna Pál fejtegetéseit, akkor megjegyezhette volna: Pál, a galaták lehetnek ugyan örökösök, de nem voltak-e az ótestamentumi hívők szintén örökösök? Nekik volt törvényük! – Ezért tartja Pál szükségesnek, hogy kitérjen a korszakok változására akkor, amikor az Úr Jézus eljött. Pál azt mondja, hogy az Úr eljövetelével a szolgaság korszaka véget ért. Az új korszak a fiúság korszaka. A galatákat összezavarták a júdaizálók. Ők nem ismerték az „üdvösség kegyelemből, hit által” és a törvény alatti állapot viszonyát. Erre akar most az apostol fényt vetni. Pál, mint jó igehirdető, egy emberi illusztrációval kezdi: 

Gal 4,1 Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek. Pál olvasói elé állít egy nagyon gazdag embert, akinek egy örököse volt, egy fiú. Ez a fiú egy rabszolga tanító, pedagógus felügyelete alá volt helyezve. A fiú, annak ellenére, hogy apja egész vagyonának örököse volt, ifjúsága ideje alatt nem különbözött egy rabszolgától. Ő még nem volt érett, és a tanítója kellett oktassa arra, hogy mit szabad, és mit nem szabad tennie. Ő határozta meg a fiú napirendjét, hogy mikor kellett felkelnie, hogyan kellett öltöznie, mit lehetett ennie. A fiú nem volt nagyobb, mint egy rabszolga, aki őt tanította, annak ellenére, hogy ő volt a birtok, a vagyon ura. 

Jött azonban egy idő, melyet az atya határozott meg, és akkor megváltozott a helyzet. Itt az apostol az örökösre, amíg az gyermek, egy olyan kifejezést használ, amely néhány görög szóból tevődik össze, és annyit jelent: Valaki, aki nem beszél. – Idősebbek talán még emlékszenek arra, ami két generációval ezelőtt még egy közmondás volt az asztalnál: A gyerekeket látni kell, de nem szabad őket hallani. 

Még van valami, amit Pál illusztrációjából meg kell tanulnunk, mielőtt rátérünk az alkalmazására. Pál azokról az áldásokról beszél, amelyek a mieink, ha gyermekek vagyunk. Az illusztráció egy nagyon gazdag embert ábrázol és a gyermeknek, habár tulajdonos, örökös, és ura a birtoknak, nincs joga annak élvezetére. A gazdagságra való utalás ebben a példában, kifejezi Pál nézetét az Ábrámi ígéretek nagyságára és gazdagságára nézve. Az ígéretek egy óriási szellemi vagyont jelentenek azok számára, akik hit által Krisztusban örökösök. A példa maga azt fejezi ki, hogy ha Ábrahám örökösei és ennek az örökségnek részesei vagyunk, akkor nagyon gazdag emberek vagyunk. Amikről a 3. fejezetben beszél, többek között az, hogy életünk van ezek által az ígéretek által, megigazulunk rajtuk keresztül, és igaz emberként állhatunk Isten előtt. Beszél a Szentszellem ajándékáról is, mely lakozást vett bennünk. Mind ez az Ábrámnak tett ígéretekből származik. Pál egy olyan óriási örökségről beszél, ami azokéi, akik Jézus Krisztusban vannak. 

Az apostol, mint bölcs tanító, rátér az alkalmazásra. A 3.v. első szavai az alkalmazást fejezik ki. „Így mi is,”. Amikor Krisztus eljött, a váltó át lett állítva. Az ó megszűnt, beköszöntött az új korszak, amikor az Úr meghalt a kereszten és a templom kárpitja felülről lefelé kettéhasadt. 

Így mi is kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra. A szó „elemei” jelentősége nagyon vitatott a mai napig. Az „elemei” szó kifejez valamit, amit sorba helyeznek, sorba állítanak. Ebből vezették később le az „abc”-t a nyelvben, (alfabetizálás). Az elemek utalnak az abc-re. Ha a világ elemei alkalmazhatók mind a zsidókra, mind a pogányokra, akkor Pál annyit mond, hogy mi szolgái voltunk minden emberi, alapvető elvnek vagy elképzelésnek, melyek által az emberek magukat Isten előtt igazolni akarták. Izrael esetében ez a törvény, a tízparancsolat elkorcsosult alkalmazása volt, mely által megkísérelték magukat Isten előtt igazolni. 

A pogányok esetében a cselekedetek különböző rendszere volt az, amelyeken keresztül meg akartak igazulni. …amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra. Az abc szolgaságában voltunk. Ha valaki visszalép a kegyelem korszakából, és ismét belép a törvény korszakába és körülmetélteti magát azért, hogy üdvözüljön, akkor az egy visszaesés az egyetemről az elemi iskola első osztályába. 

Utána a 4.v.-ben visszatér a korszakok változásának szellemi alkalmazására. De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát. Az újtestamentumban az Úr Jézus magát az Alfának és Omegának nevezi. A törvény az abc volt, a betűsor kezdete. Az Úr Jézusban az egész abc a mienk. Alfa a görög abc első betűje, az Omega az utolsó. Ő az első és az utolsó, ő mindent magába foglal. Amikor az Úr azt mondja „én vagyok az alfa és az ómega”, akkor evvel azt mondja, az egész világon minden hozzám viszonyul. Minden igazság, Isten igazsága és végső fokon az Úr Jézus Krisztushoz viszonyul.Pál itt azt mondhatná, eddig a mózesi szövetség abc-je alatt voltatok, de most személyes viszonyba lehettek azzal, aki az alfa és az ómega, és ha Ő a tietek, akkor minden rendelkezésetekre áll. 

De amikor eljött az idő teljessége…! Akik a Bibliát és a történelmet tanulmányozzák, azok tudják, hogy abban az időben, amikor az Úr eljött, feltűnő előkészületek folytak az ő eljövetelére. A világ elő volt készítve politikailag, mert Róma egyesítette a Keletet és a Nyugatot és a római birodalom egy olyan területet fedett be, mely azelőtt nem létezett. A híres Pax Romana, a római béke jellemezte a Keletet és tette lehetővé az evangélium terjedését békében, mely más időben sohase lett volna lehetséges. Ezért tudott az apostol arról beszélni, hogy az ige hirdettetik minden teremtménynek az ég alatt. – A gazdasági feltételek is kedvezőek voltak. A római úthálózat befedte az egész birodalom területét. Hadrián falától Aquincumig mindenütt megtaláljuk a rómaiak útjait és fürdőit mind a mai napig. – A világ elő volt készítve nyelvileg is. A görög nyelv mely Nagy Sándor alatt terjedt el, lett a „lingua franca” az óvilágban. Görög volt a kereskedelmi nyelv, a kultúra, a filozófusok nyelve és ez a nyelv csodálatosan alkalmasnak bizonyult az újtestamentum üzenetének kifejezésére. A görög nyelv népszerűsége is a Megváltó eljövetelének előkészítéséhez tartozott. Az újtestamentum, az isteni kijelentés sarokköve, elhozta hozzánk Isten üdvtervének üzenetét, és mindez görögül íródott. – A világ elő volt készítve szellemileg is. A júdaizmus csődöt mondott, a pogány vallások mindig is csődöt mondtak. A rómaiaknak nem voltak ismereteik az üdvösségre nézve. 

Bizonyítékok vannak arra, hogy az emberekben volt egy messiás várás! Sokan vártak egy messiásra. Még Plató is írt arról, hogy a megváltó, aki jönni fog, egy friss vásznat fog felfeszíteni a keretre. Mindenek előtt el kell, hogy távolítsa a gyermekeket az otthonukból, mert a család annyira korrupt és elfajult volt. Ez már évekkel Krisztus előtt, Plató idejében így volt. Minden elő volt készítve a mi urunk Jézus Krisztus eljövetelére. 

Amikor Pál azt mondta: „De amikor eljött az idő teljessége…” akkor ő nem annyira az emberi oldalra gondolt, hanem az isteni előkészületről. Amikor Pál az ő illusztrációját használta a Gal 4,2-ben, azt mondta, „…hanem gyámok és gondozók fennhatósága alatt áll az apa által megszabott ideig”. Az Atya szuverenitásában szabja meg az időt. Ha az Úr Jézus 100 évvel korábban született volna, akkor Palesztina területe nem lett volna római uralom alatt. Ha 100 évvel később jött volna, akkor Jeruzsálem el lett volna pusztítva és Izrael népe nem lett volna országában. Az Atya szabta meg az időpontot és Izrael és a pogányok osztoztak Krisztus megfeszítésében. Eljött az idő teljessége. 

Ha mi a missziói parancsról beszélünk, akkor ez alatt mindig arra a parancsra gondolunk, amiről a Máté 28-ban olvasunk. De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát. Gondolom, ez volt minden idők legnagyobb missziói parancsa és küldetése. Ha a Bibliát olvassuk, akkor minden szóra ügyelni kell. Isten elküldte Fiát! Nem a gyermekét! Ez nem véletlen. Ézsaiás próféciájában is (9,5) azt olvassuk, hogy …egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az Úr mint gyermek született, emberi mivoltában, de ami a fiúságot illeti, Ő nem született. Ő – mint Fiú – adatott. Amikor Pál azt írja, hogy Isten elküldte Fiát, akkor nem azt mondja, hogy Ő most született, illetve most jött létre, hanem Ő olyan valaki, aki már létezett születése előtt. De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve… Pál szembe állítja a szavakat „elküldte” és „született” és ezzel kifejezi azt, hogy a születés nem az Úr létének kezdete. Jézus születése nem az Ő létének kezdete. Isten elküldte Fiát, Aki már létezett. Ő azért jött, hogy az isteni küldetését betöltse. 

Érdekes, ahogyan a Biblia az Úr testet öltését leírja. Azt mondja: Isten elküldte Fiát, Isten odaadta Fiát, az Úr Jézus azt mondja: Én az Atyától jöttem. (Ján 16,28) Ember így nem beszél. Az ember azt mondja „én megszülettem”. Az Úr Jézus csak egyszer mondta azt magáról, hogy ő született. Ezt is csak a római helytartó, Pilátus előtt mondta, és rögtön hozzátette minden félreértést elkerülendő, hogy: … és azért jöttem a világba. (Ján 18,37) Ha mi az Úr Jézusról beszélünk, akkor mindig, mint az örök Fiúról kell beszélnünk, aki már születése előtt létezett. 

Sokan kérdezhetnének, mi értelme van ennek, ez csak egy teológiai teória. Van ennek gyakorlati értelme? Nos, ez a legjobb alkalom, hogy megvizsgáld saját szellemi állapotodat! Ha teológiáról beszélünk, akkor fontos dolgokról van szó. Ez nem csak egy dogmatikai kérdés vagy elmélet, melynek semmi köze nincs a napi gyakorlati életünkhöz. Ha az Úr Jézus nem lenne az örök Fiú, nem lenne Isten fia öröktől fogva, és nem lenne Isten természetében öröktől fogva, honnan tudhatnánk, hogy Istennek van-e számunkra egyáltalán üzenete? Senki nem beszélhet Isten nevében, csak Isten szólhat a saját nevében. Csak azért tudhatjuk, hogy Istennek van üzenete számunkra, mert Isten eljött Jézus Krisztus személyében és szólt hozzánk. Jézus teljes isteni természete egy abszolút szükségszerűség, különben nem lenne üzenetünk Istentől. Ha a Fiú nem lenne teljesen Isten és ember egy személyben, akkor nem lehetne engesztelő áldozat érettünk, és nem lenne üdvösségünk. Ő közülünk való és egyben az örök Fiú! Ha ez nem lenne így, akkor csak egy látszat Krisztusunk lenne. Itt az örök életünk kérdése forog kockán! 

Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született… Ez jellemzi igaz emberi természetét és lényét. Emberi természettel kellett bírjon, ha képviselni akart minket. Az ember esett bűnbe, ezért egy angyal nem tud minket képviselni Isten előtt. Az Úr Máriát „anyámnak” nevezte. 

Pál hozzáteszi: … aki asszonytól született a törvénynek alávetve… Ő betöltötte a törvényt, hibátlanul betartotta. A törvényt Dávid a messiási zsoltárban, Zsolt 40,8-9-ben azt írja: Akkor így szóltam: Íme, megjelentem, a könyvtekercsben írva van rólam. 9 Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem, törvényed szívemben van. A törvény mindenki vesztére volt, de az Úr Jézust nem tudta tönkre tenni. Bunyan „Zarándokútja” -ban a „Hívő” beszámol egy emberről, mely követte őt, és egy doronggal leütötte. Amint magához tért, megint leütötte és amint lábra állt, harmadszor is földhöz verte. Amikor kegyelemért kiáltott, az ember így válaszolt, „nem ismerek irgalmat”. Ebben a pillanatban jött egy férfi, aki megakadályozta az útonállót, hogy még egyszer rátámadjon áldozatára. Nem tudta, hogy ki volt ez a férfi, de amint közelebb lépett látta, hogy sebek voltak a kezén. „Keresztyén” megmagyarázta „Hívőnek”, hogy az útonálló, aki leütötte a törvény dorongával Mózes volt és a férfi aki beavatkozott és megakadályozta Mózest hogy verje Hívőt, az Jézus Krisztus volt, aki váltságdíjat fizetett. A törvény elpusztítja az embert, „ne csinálj”, „ne kívánd”, „ne tedd”! Mi azonban pontosan ezeket tesszük. Még akkor is, ha hitben befogadtuk Krisztust, a gonoszság velünk marad. Amit tenni szeretnénk, azt nem tudjuk megtenni. Amit nem akarunk megtenni, pontosan azt tesszük. Pál így kiált fel:” Oh én nyomorult ember”. 

Csak egy ember volt valaha is képes a törvény uralma alatt tökéletes életet élni, az Úr Jézus. A törvény határozta meg a ruházatukat, az eledelt amit ettek, egész vallásos és napi életüket, mindenhez való viszonyukat, reggeltől estig. Nem csoda, hogy Péter a törvényről, mint igáról beszél, melyet se mi, sem atyáink nem voltunk képesek elhordozni (ApCsel 15,10). Egyedül az Úr Jézus volt képes a törvényt minden tekintetben betartani, mind a vallásos, mind a polgári életre vonatkozó, mind pedig az erkölcsi előírásokat. Az utolsó pesszah szertartását tökéletesen betartotta, sőt még a kereszten is törődött anyjával és rábízta őt Jánosra. A körülötte lévő emberek mind elismerték, hogy ő a törvény alatt volt. A római százados is azt mondta: Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok (Mát 8,9).

Pál beszámol arról, mikor jött, hogyan jött és kicsoda ő, Isten Fia, és most megmagyarázza azt is, hogy miért jött: Gal. 4.5 …hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. Amikor azt mondja, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, akkor nem használja a feltételes nyelvtani formát. Nem mondja, hogy azért jött, hogy az embert megválthatóvá tegye, vagy megmenthető állapotba hozhassa. Ő azért jött, hogy a törvény alatt levőket megváltsa. Elérte célját? Azt olvassuk a Gal 3,13-ban, hogy Krisztus megváltott minket a törvény átkától. A galaták számára, akikhez a levél szólt, jövetelének célja beteljesült: Akik a törvény átka alatt voltak, meg lettek váltva. A Biblia megtanít arra, hogy Isten a szándékait mindig hiánytalanul kivitelezi. Ő azért jött, hogy megváltson! A Szentháromság sosem mond ellent önmagának. Az Atya kiválaszt, a Fiú megvált és a Szentszellem az, aki újjászül. 

Képzeld el, hogy ha ott lettél volna a mennyben, és titokban kihallgattad volna azt a beszélgetést, amit a Szentháromság személyei maguk között folytattak. Az Atya így szólt volna: „Kiválasztottam egy embercsoportot, akik üdvözüljenek az evangélium hirdetése által, és osztozzanak az örökkévalóság dicsőségében.” Erre a Fiú azt mondta volna: „De én úgy döntöttem, hogy meghalok minden emberért”. Amihez a Szentszellem hozzáfűzte volna: „Én támogatom az Atyát és alkalmazni fogom a megváltást, újjászülöm, megelevenítem és megszentelem a kiválasztottakat”. Nem lett volna ez nevetséges? Az Atya és a Szellem egy irányba dolgoztak volna, a Fiúnak pedig más tervei lettek volna. A Biblia egy tökéletes harmóniáról fest képet, amely egy bizonyos cél érdekében a Szentháromságon belül fennáll. Az Atya választ ki, a Fiú az, aki meghal a kiválasztottakért és a Szellem az, aki újjászülő erejét alkalmazza azokon, akiket az Atya kiválasztott, és akikért a Fiú meghalt. – Ő tehát eljött és véghez vitte a megváltás művét. 

hogy Isten fiaivá legyünk. A mózesi törvény alatt, mint rabszolgák éltünk, de most bekerültünk Isten családjába. Nem rabszolgatanítók irányítása alá vagyunk helyezve, hanem felnőtt fiúságunk van. Isten befogadott, örökbefogadott gyermekei vagyunk és ennek minden áldása a miénk. Nem lenne jó egy nagyon gazdag ember gyermekének lenni? Ha egyszer az Úrnál vagyunk, akkor nagyon gazdagokká lettünk. Ha valaki egy gazdag ember gyermeke, akkor birtokolja azt, ami az apjáé. Isten mindenben gazdag. Miénk az Isten családjának minden áldása. 

Ezt most megerősíti Pál: Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a ti szívetekbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!” (Gal 4,6) A Szentszellem jelenléte egy ember életében az élet birtoklásának próbája Isten szemszögéből. Mi nem határozhatjuk meg, hogy valaki Isten családjához tartozik-e valamilyen második áldás által, a nyelveken szólás vagy valamilyen más élmény által. A szellemi élet próbaköve a Szentszellem jelenléte az ember életében. Akiben nincs Krisztus Szelleme, az nem az Övé. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a ti szívetekbe. Mint keresztyének elvárhatjuk, hogy valakinek az életében a Szentszellem jelenléte láthatóvá legyen. Persze mi nem vagyunk végső döntőbírók, de a Szentszellem munkája az ember életében valamilyen módon láthatóvá kell legyen. A Szentszellem kihatással van az életre! Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a ti szívetekbe. A Szentszellem az, aki a szívünkben kiált: Abba, Apuka. Ez a kiáltás az apostolok tapasztalata volt, amikor az Úr Getsemáne kertjében imádkozott. Amikor ő ott térdre hullva, arcával a földre borulva esedezett, így kiáltott: „Abba, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat”. (Mk 14,36) Minket nem lep meg, hogy Jézus Istent atyjának szólította. Az arám nyelvben az „Abba” szó gyökere visszanyúlik a messzi múltba és kifejezi azt a hangot, amit egy kisgyermek használ, amikor apját hívja. Ez olyan, mint ma az apuka, vagy apu, apuci. A görög „papa” szóból vezették le a „pápa” szót, ez lett a katolikusok apja. Az „Abba” kifejezi a családi intimitást. Érdekes módon, semmi nyoma nincs se a júdaizmusban, se az ótestamentumban annak, hogy valaki imában felpillantott volna az égre, és Istent Atyának szólította volna. Ez egészen egyedülálló. Ez annak az isteni kijelentésnek volt a jele, amely szólt hozzá. Amikor ő a térdein kiáltott, „Abba”, akkor az apostolok úgy megrökönyödtek, hogy ezt sohse felejtették el. Amikor az Úr a tanítványait így tanította: „Mi Atyánk…”, akkor azt jelezte, hogy nekik is joguk van Isten atyjuknak nevezni. Azért mert intim kapcsolatuk van vele a Szentszellem újjáteremtő munkája révén. Beszélhetünk Istennel egy gyermek nyelvén! Amikor egy hívő ember letérdel, akkor a legtermészetesebb szó, ami elhagyja ajkát: Atyám. 

Pál ezzel fejezi be: (4,7) Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is. Az eredeti szövegben az utolsó szó: „Isten által”. A hangsúly ezen van: Isten által és nem a törvény által. Az áldás nem a mózesi törvények betartása révén jön, hanem Isten által. Mi volt az, amit a törvényeskedő testvérek nem láttak? A törvényeskedők nem vették észre, hogy az idő megváltozott, Krisztus eljött. Egy új korszakban élünk. A gyermekek nem a törvény miatt, hanem szeretetből engedelmeskednek. Nem félelemből fogadnak szót! Örökségük van, nem szegények többé. Egy dicsőséges jövő vár rájuk. – Mindez a Szentháromság csodálatos munkája által van így. A Szentháromság harmonikus munkája révén, ahol az Atya kiválaszt, a Fiú megvált és a Szentszellem alkalmazza a megváltás művét azokra, akiket az Atya kiválasztott, akiket szeretett az idő létezése előtt, és akiket örökké szeretni fog. Az üdvösség csodálatos leírásával állunk szemben az olvasott részben. Mindez Isten dicsőségére történt. Ezért mondták a reformátorok: Soli Deo Gloria. Krisztus elvégzett válságművét mindig, mint a Szentháromság közös művét kell látnunk. Ezért örök érvényű a megváltásunk, és a Jézus Krisztusba vetett hit által a miénk. 

Egyszer valamennyiünknek meg kell állnunk Isten előtt. Az előtt, aki elküldte a Fiát, és Ő felelősségre von. Vagy a törvény paragrafusa alapján és akkor el vagy veszve, vagy képes vagy felmutatni azt a kéziratot, mely el lett szakítva, és hivatkozhatsz arra az áldozatra, aki helyetted viselte a büntetést, Jézus Krisztusra. 

Leave a comment