„Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentszellemmel kereszteltettek meg. Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentszellem, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe. Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre.”
Az apostoli hitvallás egy része a következőképpen hangzik:
„…harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe,ott ül a mindenható Atya Isten jobbján…”
Azt hiszem, Spurgeon-től származik az alábbi gondolat: A mennybemenetel témája hasonló egy gyéren termő mezőhöz, ahol Isten bárányai kevés táplálékhoz jutnak legelészés közben. Az Urat egy előkelő férfi sírjába helyezték, ami máris utalás lehetne arra, hogy közel a megdicsőülése. A. feltámadása volt a megdicsőülés következő lépése, végül fölment az Atyához és most ott ül az Ő jobbján. Felettébb érdekes, hogy sem Máté, sem pedig János nem említi az evangéliumában a mennybemenetelt. Márk evangéliumának a végén az utolsó bekezdésben olvashatunk erről, amiről viszont sokan azt állítják, hogy nem is az evangélium része.Lukács viszont ír az evangéliumában a mennybemenetelről, amit az Apostolok Cselekedeteiben megismétel. Így tulajdonképpen Lukács az egyetlen személy, akinek a kijelentésére hagyatkozhatunk. Máté és János elfogadják a mennybemenetelt, anélkül, hogy erről határozott kijelentést tennének.
Mi a mennybemenetel? Azt mondhatnánk, hogy az Atya pecsétje a Fiú földi munkálkodásán. Azt is mondják, hogy a feltámadás bizonyíték arra nézve, hogy az Atya elfogadta a Fiú áldozatát. A mennybemenetellel Jézus az Atya oldalán elkezdte Isten gyermekeiért végzett szolgálatát.
Gyakran hangoztatjuk, hogy az Úr elvégezte a kereszten a szolgálatát. Ez így igaz abban az esetben, ha a megváltásról van szó, ahol vérét adta értünk, azért, hogy az Atya haragját elfordítsa. A megváltást akkor tekinthetjük lezártnak, ha a hívőkből álló nyáj összegyűjtetik Isten jelenlétébe. Addig is Krisztus befejezetlen váltságművéről beszélhetünk.
Jézus, mint főpap hozta a népért az áldozatot, most pedig ott ül az Atya Isten jobbján, azért, hogy amit a kereszten elkezdett, befejezze. Főpapként be fogja fejezni a mennyben a munkálkodását, mint az tette a földön is. Amikor tehát a mennybemenetelről beszélünk, akkor a Fiú mennybéli munkálkodásáról van szó, amelynek alapját a kereszten fektette le. Következésképpen a mennybemenetel Krisztus mennybéli tevékenységének a kezdete, aminek a fundamentuma a kereszt, ahol a vérét ontotta. E rövid bevezető után térjünk rá a szövegre. Ebben a részben az Úr a tanítványainak új megbízást ad. A hamarosan bekövetkező mennybemenetele tükrében vigasztalja őket, majd a 11-12. versben megfogalmazza az apostolok és minden Isten gyermeke felé intézett elvárását, arra az esetre, amikor már nem lesz köztük. Már említettem, hogy az „Apostolok Cselekedetei” cím megtévesztő, mivel nem az összes apostol, hanem csak négy apostol tevékenységéről számol be, nem is beszélve arról, hogy főleg a pünkösd utáni eseményekről olvashatunk, amelyek az Úr nevét dicsőítik, nem pedig az apostolokét.
Lukács a következőképpen indít:
„Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva egészen addig a napig, amelyen felvitetett…”
Egy kommentár ezt a könyvet „A Szent Szellem tettei” címmel említi. Az apostolok cselekedeteinek ugyanis a Szent Szellem ereje a mozgatórugója. Más szavakkal kifejezve, ez a könyv az Úr Jézus Krisztus tevékenységét tárja elénk. Jahn Masefield „Jézus pere” című színdarabjában olvashatunk egy párbeszédet Longinus, a hadvezér és Claudia, Pilátus felesége között. Longinus, aki felismerte Jézusban, hogy „bizony, ez az ember Isten Fia volt!” A párbeszéd a következő:
C: Gondolja, hogy meghalt?
L: Nem, kedves asszonyom, nem hiszem.
C. Akkor hol van hát?
L: Szabadon mozog abban a világban, ahol sem a rómaiak, sem a zsidók nem akadályozhatják meg az igazságát.
Pontosan erről van szó. A Szent Szellem által végzi el a munkáját mind a zsidók, mind a nemzetek számára. Ez az ApCsel. tartalma. Ha viszont úgy olvassuk ezt a könyvet, mint egy történelmi művet és nem vesszük észre, milyen – az élő Krisztus mennybemenetelén alapuló – lelki-szellemi igazságokat akar közvetíteni felénk, akkor akár félre is tehetjük az egész olvasmányt. Lukács olyan tényekről ír, amelyek mindegyike a mennybemenetelen nyugszik. Például az ApCsel. 1,24 arról tudósít, hogyan akarták a tanítványok Júdás utódját megtalálni:
„…így imádkoztak: Urunk, minden szívnek ismerője, te mutasd meg, hogy e kettő közül melyiket választottad magadnak…”
Tehát tudták, hogy az Úr munkálkodik. Az ApCsel. 2,33-ban Péter a következőket mondja a pünkösdi beszédében:
„Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentszellemet, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.”
Más szavakkal: Az Úr Jézus adja mind az apostoloknak, mind a ma élő Isten gyermekeinek a Szent Szellemet. Az ApCsel. 2,47-ben olvashatjuk, hogy az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.Mindez igen világos utalás arra nézve, hogy az Úr az, aki a Gyülekezet növekedését elősegíti, nem pedig az apostolok. Az ApCsel. 3,16-ban Péter a következő szavakat intézi, miután meggyógyítja a bénát:
„Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg Jézus neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek…”
Nem Péter, hanem az Úr saját maga gyógyította meg a férfit.
Későbbiekben olvashatunk Pál apostol életéről és tevékenységéről. Találkozik a damaszkuszi úton Jézussal, hallja a hangját:
„Saul, Saul, miért üldözöl engem? Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.”
Lukács tudatja velünk, hogy az Úr Jézus az Atya oldalán ülve munkálkodik mind a mai napig. A könyv hirtelen befejezése megdöbbentő, miközben Pál apostol szolgálatáról olvashatunk. Pál Isten királyságáról beszél, egyszer csak félbeszakad, anélkül, hogy köszöntene bárkit is és nem folytatódik 29. fejezettel. Lukács ezzel tudtunkra adja, hogy mi vagyunk azok, te és én, a mi gyülekeztünk, akik a következő fejezeteket írjuk. Ez Lukács üzenete.
Az elolvasott igeszakaszunkban az Úr a tanítványaival foglalkozik és felkészíti őket a jövőbeli feladatukra:
„Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát?”
Ez egy ösztönös kérdés volt, két okból kifolyólag is. A tanítványok Bibliája a Tanach volt, ami a mi Ószövetségünk. Az Ószövetségben számos igeszakasz bizonyítja, hogy Izráelben helyreáll a földi királyság, amelynek trónján Dávid fog ülni. Ez az Ószövetség egyik nagy üzenete, ami újra és újra ismétlődik. Mivel az Úr Jézus a megváltó munkáját elvégezte és ezzel egy királyság alapját letette, jogos volt tehát a kérdés:
„Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát?”
A másik ok Keresztelő János nevéhez fűződik, aki a Mt.3,2-ben a megtérést hirdette, amiről maga az Úr is szólt:
„Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!”
Ezenkívül Jézus arról is beszélt, hogy ő nem a pogányokhoz küldetett, hanem Izráel elveszett bárányaihoz. A tanítványainak ezt mondta:
„…menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz! Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa!”
Később a Róm.15,8-ban Pál apostol ekképpen szólt:
„Mert azt mondom, hogy Krisztus a zsidóság szolgájává lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket, a népek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent, amint meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.”
Jézus szolgálata túlnyomórészt a zsidókat érintette. A nemzetek áldást nyernek abból, amit Isten Dávid és Ábrahám leszármazottaival tett, viszont az ígéretek és a szövetség mindenek előtt Izráelnek adatott, ahogy azt Pál a Róm.9,4-ben mondja:
„…akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség és a szövetségek.”
Az Úr Jézus beszélt az Isten országa dolgairól és mindehhez a saját maga, illetve Keresztelő János szolgálata nyújtott alapot.Ezért volt jogos a kérdés:
„Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát?”
Az Úr a kérdés miatt nem marasztalta el tanítványait. Azok a teológusok, akik nem hisznek Izráel földi királyságában, Jézus eme válaszában rendreutasítást vélnek felfedezni. Ha az Úr nem a földi királyságra gondolt volna, akkor nem a következő mondattal válaszolt volna a tanítványainak:
„Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.”
Az Úr nem azt mondja, hogy nincs földi királyság. Ő csak az időpontra utal. Az eredeti szövegben az időpont a hangsúlyos:
„Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát?”
A válasszal viszont nem visszautasít, hanem információt közöl. Nem a ti dolgotok, hogy tudjatok az időkről. Ami a Messiás második eljövetelét illeti, tudatlanságban kell maradniuk. Maga az Úr sem tudta az időpontot. Feltehetek egy teológiai kérdést? Hogyan lehetséges az, hogy a Szentháromság második személye, aki mindentudó, nincs ismerete erről a tényről? Talán el kellene végezned egy tanfolyamot a mennyei bibliaiskolában? Úgy gondolom, a válasz nem sokáig várat magára. Tudjuk, hogy az Úr Jézus, mint Isten, két természettel rendelkezett. Isteni természetéből adódóan tudta az elkövetkező dolgokat. Ő a mindentudó Isten, semmi sincs előtte rejtve. Emberként viszont voltak előtte titkok, noha tökéletes volt és a váltságművet elvégezte. Az Úr Jézus minden nap utasításokat kapott az Atyától és bűntelen életet élt. Viszont emberként nem volt mindenbe beavatva. Ezért is mondhatta a Mk.13,32-ben:
„Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.”
Emberi közbenjáróként nem tudott válaszolni a tanítványok kérdésére.
„Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.”
Nem kérdőjelezte meg a királyságot. Nem kellett többet tudniuk, mint ami megmondatott nekik.
„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentszellem, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.”
Mint szemtanúk megkapták a feladatukat, a programjukat. Egyszer egy vasárnapi iskolában megkérdezte a tanár a gyerekektől, hogy mi az a tanú. Mire az egyik gyerek a következőképpen válaszolt: A tanú egy olyan ember, aki látott valamit és meg is tud rá esküdni, hogy az úgy volt.
Szerintem ez egy találó válasz. Mi, mint tanúk, Krisztusból fizikailag ugyan semmit nem láttunk, de lelkileg/spirituálisan valamit felfogtunk, megértettünk. Észrevettük, hogy szükségben vagyunk és amikor megjött a válasz Krisztustól, hit által felismertük, mit tett értünk a kereszten és a Szent Szellem meggyőzött mindennek a valóságáról. Tudjuk, hogy az üdvösségünket Jézus üdvözítő munkája biztosítja.
Hogy állunk a bizonyságtétellel? A bizonyságtétel nem más, mint a megtérési élményünk elmesélése. Ahogy azt egy angol dal is megfogalmazza: Ő él, Ő él, örök üdvösséget adott nekem. Ha megkérdezel, honnan tudom, hogy Ő él: Ő a szívemben él.
A bizonyság tudás: Tudom, mit mond Isten az Írásban a Te életedről és az én életemről. Nem az én élményem a mérvadó, hanem az a kijelentés, amin az élményem alapszik. Karl Barth a mennybemenetellel kapcsolatban a következőt mondta: Az a kor, amiben mi élünk, a kijelentés korszaka.
Ez az az időszak, amikor Isten népe segítségével a Szó szétterjed. Barth szerint még az Úr távollétének az időszaka a futás és a verseny ideje. Találó kifejezés a bizonyságtételünk jellemzéséhez.
…tanúim lesztek. Nem a gyülekezet vagy egy dogma tanúi –noha dogmára, egy olyan tanításra, amin a hitem nyuszik, szükség van – hanem annak a tanúi, hogy mit tett az Úr. A bizonyságom Tőle jön; tudom, mit tett értem és mit tehet másokért.
„Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.”
Azt gondolná az ember, mivel Illés tüzes szekéren elragadtatott, így most az Úr, aki nagyobb Illésnél, ugyanilyen látványos módon távozik. Embertömeggel körbevéve, akiket annyira lenyűgözött volna a látvány, hogy aztán Jeruzsálemben „tüzes szekér” néven megalapították volna az első egyházat. Azonban nem így történt. Az Úr csendes, egyszerű módon, csak néhány szemtanú jelenlétében hagyta el a látható világot. Önszántából ment el, nem hirtelen elszakítva a földtől, mintegy az Atya művének a befejezéseképpen. Az Atya feltámasztotta Őt és most ott ül dicsőségben az Atya jobbján.
Milyen jelentőséggel bír számunkra Krisztus mennybemenetele? Néhányat megemlítenék.
Igazolja a feltámadt Úr helyét, ugyanis mindig azt mondta a tanítványainak: Az Atyához megyek. Tehát ez egy megerősítés! Mostantól fogva tudják a tanítványok, hogy az Uruk megdicsőült formában az Atya jobbján ül. Ez fizikailag a jelen állapota, viszont a Szent Szellem által minden hívőben ott lakozik.
Megerősítést találunk arra vonatkozóan, hogy van egy ember a mennyben. Így létezik inkarnáció, azaz megtestesülés, emberré válás. Isten terve szerint helyettes közvetítő által menekül meg az ember. A legjobb út, ahogy Isten cselekedni tudott, a helyettes közvetítés. Ádámmal, az egész emberiség képviselőjével elbuktunk és mindannyian bűnben születtünk;Jézus Krisztus pedig, mint helyettes, az üdvösséget hozta közénk. Benne vagyunk, mint ahogy Ádámban voltunk. Létezik egy ember megdicsőülten a mennyben, aki azoknak a képviselője, akik Krisztus testéhez tartoznak. Ezért mondhatta Pál az Ef.1,6-ban, hogy megajándékozott minket szeretett Fiában.Mindazok alapján, amit Krisztus tett értünk, amely dolgokat Isten a benne hívőknek tulajdonít, elmondhatjuk, hogy van egy ember megdicsőült állapotban és mi is ott vagyunk Vele, hiszen Ő a mi képviselőnk. Krisztusban vagyunk, ez a mi állapotunk. Vele együtt eltemettettünk, Vele együtt feltámadtunk és Vele együtt vagyunk a mennyben. Ezt magyarázza Pál apostol az Ef.2-ben.
Sokan ismerik bizonyára azt a plakátot, ahol néhány sárga sisakos építőmunkás szédítő magasságban ül egy felhőkarcoló acélvázán a szendvicsét majszolván. Az egyik megszólal: Az igazgatósági étteremben ülünk. Ismerték az építési tervet és tudták, hogy valószínűleg a 48. emeleten lehetnek, ahová majd az étterem kerül, viszont csak egy acélvázon ültek és a lábukat lóbálták. Ez az adott helyzetről készült kép. Krisztusban vagyunk, az Atya jobbján. Fizikálisan nem vagyunk ott, de a képviselőnk által ki van jelölve a helyünk.
A mennybemenetel következménye a Szent Szellem kitöltetése. A Fiú elvégezte a váltságművét, megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, amit aztán minden benne hívőre kitöltött. Lukács megemlíti ezt a tényt, illetve Péter is szól róla a pünkösdi beszédében. Ez a szellemi ajándék forrása. Minden keresztyén rendelkezik valamiféle tehetséggel, amit a gyülekezetben használhat.
Az Úr Jézus, mint főpap lett hivatalba helyezve. Ő a pap, a népének a főpapja. Minden Isten gyermeke pap. Mindenkinek megvan az adottságához mért feladata. Az Úr az Atya jobbján arról gondoskodik, hogy az üdvterve tökéletességre jusson. Ezért olyan fontos, hogy minden hívő érett állapotba kerüljön őbenne. Ő soha nem vall kudarcot, mindig véghez viszi a terveit. Sokan talán most próbákon mennek keresztül, egyesek szomorúak, mások boldogok, de jó tudni, hogy van egy főpapunk, aki közbenjár értünk.
A mennybemenetel számunkra nagy reménységet is jelent. Az Ap.Csel.1,11-12-ben olvashatjuk:
„Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve?”
Kik voltak ők? Mózes és Illés? Talán angyalok? Nem tudjuk. Mit jelent ez? Az Úr elment, de a tanítványokról nem feledkezett meg. A fehérruhás férfiaknak fontos küldetésük volt:
„Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve?”
Spurgeon egyszer a következő szavakkal gúnyolta ki a híveket: Testvérek! Mit álltok itt és foglalkoztok a próféciával, nem pedig a bizonyságtétellel és az evangelizációval!
A szöveg ekképpen folytatódik:
„Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.”
Gondoljunk csak bele. Úgy ment el, mint egy személy. Testben, megdicsőült testben és vissza is fog jönni. Látható volt, amikor elment és látható lesz a visszajövetelekor is. Az Olajfák hegyéről távozott és mint ahogy azt Zakariás mondja, újra ott fog megjelenni.
Eljön az idő, amikor újra feláll a királyság. Az apostolok megkérdezték:
„Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát?”
Itt van a kérdésükre a válasz. Amikor látható formában visszatér az Olajfák hegyére, akkor fogja helyreállítani a királyságát, ahol Izráel elsőbbségi helyet fog betölteni. A Biblia kihangsúlyozza Jézus második eljövetelének a fontosságát. A bűnbeesés után ez az első Ádámnak tett ígéret, amit Isten akkor a kígyónak mondott:
„Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.”
Ez az első utalás a második eljövetelre. Túlzásnak tűnik a kijelentés? Talán. Viszont Pál a Róm.16,20-ban a következőt mondja:
„A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan.”
Látható, hogy Pál apostol idejében nem lett teljesen összetörve a sátán koponyája és a mai napig ez nem történt meg. Ez a második visszajövetelkor fog majd bekövetkezni. Ezért mondhatjuk, hogy a Genezis 3,15-ben található első ígéret magába foglalja a második eljövetelt is. Jézus visszajövetele mind az Ó, mind az Újszövetségben fontos helyet tölt be. Mindenhol erőteljesen hangsúlyos. Ez a mi reménységünk.
Egyszer, amikor egy biblia tanító a második eljövetelről tartott órát, az alkalom végén egy fiatal hölgy odament hozzá:
– Hogyan lehetséges, hogy egy olyan férfi, mint ön – aki ennyire jól ismeri a Bibliát – azt állítja, hogy Jézus vissza fog jönni? Nincs erre utalás az Újszövetségben.
-Ezt miből gondolja?
–A lelkészünk mondta egy héttel ezelőtt, hogy nincs erre nézve ígéret, ami a 2Pt.3,4-ben meg is található:
„Hol van az ő eljövetelének ígérete?”
Azt mondta, nincs visszajövetel.
-A lelkésze nem olvasta az utána következő részt?
„Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: „Hol van az ő eljövetelének ígérete?”
-Ne merje a lelkészemet csúfolódónak nevezni!
-Nem én mondtam, hanem Péter.
A Biblia tele van az Ő második eljövetelének az ígéretével és aki ezt nem veszi észre, az természeti ember, aki a bibliai igazság magyarázatára szorul.
Végezetül, az apostoli hitvallásban szereplő „felment a mennybe” kifejezés az apostolok történetének a tényén alapszik. Tudnunk kell, hogy az Úr a felső teremben azt mondta az apostoloknak: jobb nektek, ha én elmegyek. Most, az Atya jobbján ülve végzi felénk a szolgálatát, ahogy azt annak idején tette az apostolokkal. Ami a Jézusról szóló bizonyságtételt illeti, nem vagyunk hátrányban hozzájuk képest. Tudatában kell lennünk, hogy nem vagyunk egyedül, amikor bizonyságot teszünk. A Messiás nem egy távoli helyen van, hanem köztünk. Valaki egyszer a következőket mondta a prédikációjában: Jézus nem jön vissza, csak meg fog jelenni, újra látható lesz, ahogy a tanítványok látták, amikor felemeltetett. Azt is mondta, amit a Mt.28,20-ban olvashatunk:
„Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
A görög szerint nem csak minden nap, hanem az összes nap minden egyes részében. Az a tény, hogy velünk van, bátorítson minket a bizonyságtételben.
Amen.