3. A ragályos bűn. Haggeus 2,10-19

Mostani témánk a ragályos bűn. Olvassuk Hag 2,10-19:Dárius uralkodásának második esztendejében, a kilencedik hónap huszonnegyedikén így szólt az ÚR igéje Haggeus prófétához. 11 Ezt mondja a Seregek URa: Kérj útbaigazítást a papoktól erre nézve: 12 Ha valaki szentelt húst visz ruhája szárnyában, és a ruha szárnyával hozzáér a kenyérhez, főzelékhez, borhoz vagy olajhoz, vagy bármi más eledelhez, szentté válik-e az? A papok ezt válaszolták: Nem! 13 Akkor Haggeus ezt kérdezte: Ha egy holttest érintése miatt tisztátalan ember ér hozzá mindezekhez, tisztátalanná válnak-e? A papok ezt válaszolták: Tisztátalanná! 14 Haggeus erre így felelt: Ilyen ez a nép, ilyen ez a nemzet énelőttem – így szól az ÚR -, és ilyen minden munkájuk, sőt amit áldozatul hoznak ide, az is tisztátalan! 15 Most azért gondoljátok meg, hogy mi történt a múltban mindmáig, mióta elkezdtetek követ kőre rakni az ÚR templomában! 16 Az történt, hogy ha valaki odament gabonájához, amelytől húsz vékát várt, csak tíz lett, és ha valaki odament a borsajtóhoz, remélve, hogy ötven korsóra valót fog meríteni, csak húsz lett. 17 Megvertelek benneteket aszállyal, gabonarozsdával, és jégeső verte el mindazt, amiért munkálkodtatok, de ez sem térített titeket hozzám – így szól az ÚR. 18 Gondoljátok meg hát, hogy mi történt a múltban mindmáig, a kilencedik hónap huszonnegyedik napjáig, attól a naptól kezdve, hogy lerakták az ÚR templomának alapját; gondoljátok csak meg! 19 Van-e még gabona a magtárban! És még a szőlő, a fügefa, a gránátalma és az olajfa sem hozott termést! De ettől a naptól fogva áldást adok.

Az evangéliumi keresztyének gyakran büszkék bibliaismeretükre. Sokszor ez igaz is. Kérdés hogy a múlt egyházai és gyülekezetei ugyanazzal az ismerettel rendelkeztek-e, mint mi? Az egyházatyákról mondják, hogy ők a mi tanítóink és mi az ő tanítványai vagyunk. De ha az egyházatyák írásait tanulmányozzuk, akkor hamar rájövünk, hogy az ő ismeretük nagyon elemi és töredékes volt. Tulajdonképpen mi volnánk az atyák, és ők lehetnének a mi tanítványaink. Óriási előny számunkra, hogy mi visszatekinthetünk az egész 2000 éves egyháztörténelemre, és kezünkben van az egész kánon. A Szentszellem majdnem 2000 éve tanítja a gyülekezetet, amire az Úr Ján 16,13-ban utal. 

Ha büszkék vagyunk bibliaismeretünkre, akkor a kis próféták különösen aktuálisak, relevánsak számunkra. Úgy tűnik, hogy a kis próféták olyanokhoz szóltak, akik azt hitték, hogy ismerik az igazságot. Tényleg ismerték, hiszen nekik adatott az isteni kijelentés. Mind ismerték Kánaán nyelvét. Voltak olyanok közöttük, akik tudták az írásokat magyarázni, és értelmezni. Ezek a papok voltak, nekik volt írásismeretük. Az Izraeliták hozzájuk fordultak hogy hallhassák Isten igéjét. 

Ha tehát az üzenet olyanokhoz szólt, akik az írást ismerték, és mi evangéliumi keresztyének szintén nagy írásismerettel rendelkezünk, akkor a kis prófétáknak sok mondanivalójuk van számunkra. Szólnak hozzánk úgy, hogy kiegészítik a vélt írásismeretünket, és szólnak arról a veszélyről, hogy Isten szavára, melyet ismerünk, nem reagálunk, annak nem engedelmeskedünk. Ezért fontos a kis prófétákat tanulmányozni és a teljes írásra figyelni. 

Mit kell tudnunk Haggeusról? Ő volt az első próféta a fogság után és könyve a kis próféták között Abdiás után a legrövidebb. – Kr.e. 589-ben a babilóniaiak lerombolták Jeruzsálemet és a templomot. Cyrus perzsa király, aki meghódította Babilont, Kr.e. 538-ban engedélyt adott a visszatérő zsidóknak a Templom felépítéséhez, és még fedezte is a költségeket. Majdnem 50.000 zsidó tért vissza az országba, és Kr.e. 536-ban lerakták a templom alapjait. A fundamentum megépítése után a samáriaiak akadályokat kezdtek gördíteni a munka elé, ezért az építkezés abba maradt, és Kr.e. 536-tól 520-ig szünetelt. Miután Dárius 522-ben a trónra került, megadta az engedélyt a templom további építésére. Kr.e. 520-ban Haggeus és Zakariás elkezdték prófétai szolgálatukat, felserkentették a népet 16 éves lagymatagságából és szellemi letargiájából. Ezsdrás könyve 5 és 6-ban találjuk meg ennek történelmi hátterét. 

Haggeus 4. fejezete üzenetet közvetít, mindegyiknél megadva az időpontot, amikor az üzenet elhangzott. Mind Kr.e. 520-ban hangzott el, és célja Izrael talpra állítása volt, hogy kezdjék el megint azt a munkát, amire elhivatásuk volt. A harmadik üzenet három hónappal azután hangzott el, miután megint belekezdtek a munkába. Az időpont december közepe, Kr.e. 520-ban. Ezt olvassuk (2,10-13): Dárius uralkodásának második esztendejében, a kilencedik hónap huszonnegyedikén így szólt az ÚR igéje Haggeus prófétához. A 9. hónap nem szeptember, hanem a zsidó naptár szerinti Tislev volt, amely a mi naptárunk szerint november közepétől december közepéig tartott. 

Mi volt az üzenet? Az első, ami szembe tűnik, felhívás egy útbaigazítás kérésére. Haggeus kap egy utasítást: 11 Ezt mondja a Seregek URa: Kérj útbaigazítást a papoktól erre nézve: (a papok voltak az írástudók, hozzájuk kellett fordulni útbaigazításért a törvényt és a tórát illetően.) 12 Ha valaki szentelt húst visz ruhája szárnyában, és a ruha szárnyával hozzáér a kenyérhez, főzelékhez, borhoz vagy olajhoz, vagy bármi más eledelhez, szentté válik-e az? A papok ezt válaszolták: Nem! 13 Akkor Haggeus ezt kérdezte: Ha egy holttest érintése miatt tisztátalan ember ér hozzá mindezekhez, tisztátalanná válnak-e? A papok ezt válaszolták: Tisztátalanná! A héberben nincs „igen”, ezért válaszul a kérdést ismétlik meg. Ez volt a törvény szerinti helyes tanácsuk. 

Haggeus már két üzenetet közvetített. 

A hazatérő izraeliták elhanyagolták a templom építését, és saját házaikat építették. Ezért szólt Isten a próféta által az 1. fejezetben. 

2,1-9: elkedvetlenedett a nép, mert összehasonlították az első templomot a mostanival. Voltak, akik azt mondták: A mostani templomot nem lehet a régivel egy napon említeni. Ebben a helyzetben hangzott el a második üzenet, és Isten arra figyelmeztette őket, hogy el fog jönni az idő, amikor az ezeréves királyságban a népek el fogják hozni kincseiket a templom építéséhez. Ebbe a templomba fogják kincseiket hordani. Ez a fő üzenet, mely egy indirekt utalás a Messiásra, mert a kincsek felhalmozására az ok a templomban lévő Messiás lesz, aki felállítja királyságát a földön. Említettem, hogy Ézsaiás 60. fejezete ennek a próféciának a párhuzamos helye. 

A harmadik prófécia (a 2,10-19) célja nyilvánvalóan az, hogy megőrizze a maradékot a kishitűségtől és a ellankadástól, mert ők azt hitték, hogy miután szakítottak a bűnnel, és elkezdték megint építeni a templomot, tulajdonképpen most kiérdemelték a jólétet. Ám hónapok teltek el az építkezés megkezdése óta, és a jólétnek még semmi nyoma nincsen. A prófécia célja az volt, hogy megóvja őket a kishitűségtől, melyet egy gyors és pillanatnyi siker kimaradása azaz a hiányzó jólét kiválthatott volna. 

Haggeus a „kérdés – felelet” módszerét alkalmazta. Az Újtestamentumban is találunk hasonló helyeket. Kérdéseket tett fel a papoknak, és aztán a kapott válaszokat az adott helyzetre alkalmazta. Ez a dialektikus tanítás ma is korszerű metodika. Dialógus, kérdés-felelet játék, talán egy pódium-beszélgetés, párbeszédes oktatás, amiben sokan részt vesznek, és amiben tudatlanságukat megosztják (!). A tanításnak többféle módszere van. Ilyesmi volt a helyzet, amikor az Úr Jézus 12 évesen a zsinagógában, a teológiai doktorok és írástudók között eszmecserét folytatott kérdés-felelet formájában. Mindenki csodálkozott a tudása felett, ahogyan válaszolt a kérdésekre. 

Az első kérdés ez volt: Ezt mondja a Seregek URa: Kérj útbaigazítást a papoktól erre nézve: 12 Ha valaki szentelt húst visz ruhája szárnyában, és a ruha szárnyával hozzáér a kenyérhez, főzelékhez, borhoz vagy olajhoz, vagy bármi más eledelhez, szentté válik-e az? A papok ezt válaszolták: Nem! A szentelt hús olyan hús volt, melyet áldozatnak szántak, ezért volt szent. Ezért hordta a pap ezt a húst ruhája szárnyában. Mai férfiaknak nincsen, de a papoknak voltak szárnyas ruháik. A prófétának meg kellet kérdeznie a papokat, hogy ha a hús a ruha szárnyában érintkezésbe kerül kenyérrel, főtt ételekkel, borral, olajjal vagy más élelemmel akkor ezek szentté válnak? Más szavakkal, átvihető-e a hús szentsége más élelemre? Most nincs erre mód, de utána lehet olvasni 3.Móz 6,20-ban annak, amire a próféta utal. Ott az áll, hogy ha a szent hús valamivel érintkezésbe kerül, akkor az szent lesz. Itt azonban csak közvetett érintkezés van, nem direkt érintkezés! Csak a ruhán keresztül érinti meg a hús az élelmeket. A kérdés tulajdonképpen a következő: Megszentelheti-e a szent a szentségtelent? Számunkra ez nem jelent sokat, hiszen mi nem élünk a mózesi törvény alatt. De az izraeliták a törvény alatt éltek, és ezért ez számukra egy fontos teológiai kérdés volt. Mi történik, ha valaki szentelt húst visz ruhája szárnyában, és a ruha szárnyával hozzáér a kenyérhez, főzelékhez, borhoz vagy olajhoz, vagy bármi más eledelhez, szentté válik-e az? Átvihető-e a hús szentsége? – Ez volt az első kérdés. 

A második kérdés: (13) Akkor Haggeus ezt kérdezte: Ha egy holttest érintése miatt tisztátalan ember ér hozzá mindezekhez, tisztátalanná válnak-e? A papok ezt válaszolták: Tisztátalanná! Hullákat megfogni sohse volt egy kellemes érzés. A zsidók számára egy holttest mindig szertartásosan tisztátalan volt, de számunkra nem az. A zsidóknak Isten adott egy ceremoniális rendszert, hogy oktathassa őket az igazságra. A kérdés tehát a következő volt: Ha valaki tisztátalan lett egy halott megérintése által, és utána élelmiszert érintett meg, tisztátalanná teszi-e ezzel az élelmiszert? A válasz: Igen. A válaszok mind helyesek voltak, ami elvárható is volt azoktól, akik az írásban jártasak. — Ha tovább lapozunk Malakiás 2,7-hez, akkor tudjuk, hogy ezt a papoknak tudniuk kellett. Itt az áll: Mert a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen a Seregek URának követe ő! A papok voltak azok, akik a népet tanították, Isten küldöttei voltak. Az ótestamentumi időkben hozzájuk kellett fordulni tanácsért, és nem a prófétákhoz. Ők magyarázták meg a mózesi törvényeket, és itt helyes válaszokat adtak. 

Mit akart mondani ezzel a próféta? Két tényt közöl velünk. 

1. A szentség nem közvetíthető, nem vihető át. Más szóval: A hús a ruhában nem tud mást megszentelni. 

2. A szentségtelenség átvihető. Nem érdekes? A szentség nem vihető át de a tisztátalanság átvihető. 

Mi ebből a tanulság? A gonosz ragályosabb, mint a szentség. Mit is lehetne azoktól az emberektől elvárni, akik bűnösök? A bűneset által fogékonnyá váltunk a gonoszra, de nem vagyunk fogékonyak a szentségre. A gonosz óriási sebességgel terjed el közöttünk, de a szentség egyéni, individuális, és nem terjeszthető. 

Nézzünk egy szemléltető példát. Vegyünk egy szép, egészséges almát és tegyük be egy kosár rothadt alma közé. Mi fog történni? Természetesen tudjuk már a választ… Vajon a sok rothadt alma mind piros pozsgás, egészséges almává fog válni? – Persze hogy nem. Rövid idő multán a szép alma is elkezd rothadni. – A szentség nem vihető át. 

Vagy vegyünk egy pohár tiszta vizet, és adjunk néhány csöpp szennyezett vizet hozzá. A tiszta víz rögtön piszkos lesz. Néhány csöpp vagy deci szennyezett víz bármely mennyiségű tiszta vizet tisztátalanná tesz. – Készíthetek 10 tojásból rántottát, de ha csak egy záptojás is van a tíz kötött, az egész rántotta büdös lesz. –Közületek bárki megfertőzhet engem a náthájával, de egyikőtök sem tud engem az egészségével megfertőzni. Ezek triviális, köznapi példák, közhelyek. 

Gyakran a szülők és a tanárok furcsa döntéseket hoznak. Van egy nehezen nevelhető gyerek. Mit csináljunk vele – kérdezik a szülők? Küldjük egy keresztyén iskolába vagy egy nyári táborba? Hátha ráragad valami a keresztyénségből! Mi fog történni? A rothadt alma el fogja rontani a relatív jó almákat. Ezt a hibát sok szülő és pedagógus elköveti. Ahelyett hogy otthon nevelnék, és rövid pórázra fognák, keresztyén iskolától vagy tábortól várnak megoldást, ahol a gyerek mindent tönkre tesz. Ugyanez vonatkozik a vasárnapi iskolára is. 

A szentséget és az igazságot nem lehet úgy, mint egy náthát megkapni. Ezek nem ragályosak. Ezeket csak az újjászületés által lehet megkapni, hit által és csak Isten tudja az embert megváltoztatni, megszentelni. 

Nézzük meg, hogyan alkalmazza a próféta ezt a két kérdést és választ a népre. Haggeus erre így felelt: Ilyen ez a nép, ilyen ez a nemzet énelőttem – így szól az ÚR -, és ilyen minden munkájuk, sőt amit áldozatul hoznak ide, az is tisztátalan! 15 Most azért gondoljátok meg, hogy mi történt a múltban mindmáig… Említettem, hogy a „gondoljátok meg” kifejezés Haggeusnál mindig visszatér. Itt a szöveg összefüggésében most nem arra vonatkozik, hogy gondoljátok meg útjaitokat, mert engedetlenek vagytok (1.fejezet), hanem vigyázzatok most arra, hogy pozitív értelemben egy szellemi igazságot megérthessetek. Most azért gondoljátok meg, hogy mi történt a múltban mindmáig, mióta elkezdtetek követ kőre rakni az ÚR templomában! 16 Az történt, hogy ha valaki odament gabonájához, amelytől húsz vékát várt, csak tíz lett, és ha valaki odament a borsajtóhoz, remélve, hogy ötven korsóra valót fog meríteni, csak húsz lett. 17 Megvertelek benneteket aszállyal, gabonarozsdával, és jégeső verte el mindazt, amiért munkálkodtatok, de ez sem térített titeket hozzám – így szól az ÚR. Ez volt az első tény. 

Most jön a következő: 18 Gondoljátok meg hát, hogy mi történt a múltban mindmáig, a kilencedik hónap huszonnegyedik napjáig, attól a naptól kezdve, hogy lerakták az ÚR templomának alapját; gondoljátok csak meg! 19 Van-e még gabona a magtárban! És még a szőlő, a fügefa, a gránátalma és az olajfa sem hozott termést! – Itt megállunk egy percre. Haggeus alkalmazni akarja a tanítást. A két feltett kérdésre két helyes választ kapott. (A szentség nem fertőz, de a tisztátalanság fertőző, éppen úgy, mint 1.Kor 5,6-ban áll: Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? Most alkalmazza a mondottakat. Állapotukat az illusztrációval akarja érzékeltetni. „Most azért”! Összehasonlítja a népet és munkájukat avval az igazsággal, mely a kérdés-felelet által lett ismerté. 

Először alkalmazza az igazságot arra a 15 évre, mely a templomépítés magszakítása és újrakezdése között telt el. – Azután alkalmazza ugyanazt az igazságot arra a három hónapra, amióta megint építkezni kezdtek és a prófécia elhangzása, vagyis december közepe között. 

A 15 évre alkalmazott tanítás a 14. és 17. versben áll. Mit mond? A szentségtelenség átruházható. A nép szentségtelensége miatt minden szentségtelen lett Isten szemében, amit ez alatt az idő alatt végeztek. Mit csináltak ezalatt? – Amikor visszatértek hazájukba, azért jöttek, hogy felépítsék a templomot. Elkezdték az építkezést, de amint nehézségek támadtak, abbahagyták a munkát. A munkát magát sem szerették nagyon és ez egy jó kifogás volt, hogy elkezdhessék saját házaikat építeni. És még mit tettek ezen kívül? Meghozták az áldozatokat, megtartották az ünnepeket, betartották a liturgiát és a törvényt amennyire csak lehetett. Csak azt nem tették, amit Isten tőlük megkívánt: Nem építették a templomot, engedetlenek voltak! Ez a magyarázata az aszálynak, gabonarozsdának, és jégesőnek. A 15 év engedetlensége, a szentségtelenség mindent megfertőzött, amit csak megérintettek. Még a jó cselekedeteik is az engedetlenség „jó tettei” voltak. Vallásos tevékenységük is engedetlenségük műve volt. 

Mit mond ez nekünk ma? Ha valakinek nincsen személyes kapcsolata Istennel, akkor minden műve, még a vallásos tevékenysége is engedetlenség Isten szemében. Lehet templomba vagy a gyülekezetbe járni, lehet Bibliát olvasni, igehirdetést hallgatni, sőt még ébren is lehet maradni, de mindez értéktelen. Az ilyen ember engedetlenségben él és a szentségtelenség keze minden alkotására ráteszi pecsétjét. Nem fontos-e ezért, hogy azt tegyük, amit Isten kíván tőlünk? A szenny átruházható! Ezt mondja nekünk 1. Mózes, Ézsaiás és a Római levél is. Nincs időnk mindent részleteiben megtárgyalni, de azért teszek egy pár általános megjegyzést. 

Amikor Ádám bűnbe esett a paradicsomban, akkor nemcsak Ádám került átok alá hanem az egész föld. Ez a mai napig így van. Ezt nevezzük környezetszennyezésnek. Egy bűn átokhoz vezetett, és ez átterjedt az egész teremtett világra. Az 1.Móz 3,17-19 írja le a részleteket. Az Ézs 24,5-ben, az Ótestamentum apokalipszisének kezdetén ugyanez áll: A bűn átokhoz vezet. A gonoszság saját maga gondoskodik továbbterjedéséséről. – Pál ugyanerről ír a Róm 8,19-23-ban ahol Ádám bűnének következményéről beszél a teremtett világban. Itt az áll: Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. 20 A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, 21 hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. 22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. 23 De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Szellem első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. Ádám bűne kihatott a teremtésre. Nem sóhajtozik és vajúdik mind ez ideig egész teremtett világ? – A bűn rányomja a szentségtelenség bélyegét mindenre, amivel érintkezésbe kerül. A bűnnek mindig kihatása van a környezetünkre. Egy kommentárban ez áll: Istent nem lehet se pénzzel, sem sok és kegyes fecsegéssel kielégíteni, vagy rábeszélni arra, hogy a mi lustaságunkat és könnyelműségünket elnézze.” 

15 Most azért gondoljátok meg, hogy mi történt a múltban mindmáig, mióta elkezdtetek követ kőre rakni az ÚR templomában! 16 Az történt, hogy ha valaki odament gabonájához, amelytől húsz vékát várt, csak tíz lett, és ha valaki odament a borsajtóhoz, remélve, hogy ötven korsóra valót fog meríteni, csak húsz lett. Hány százalék veszteség ez? 50-60%. Azt mondja: Azáltal, hogy nem azt teszitek, amit kellene, evvel minden más tevékenységeteket befolyásoljátok. Ez a bűn következménye. Ez azt mutatja, hogy körülményeink gyakran a szellemi állapotunk tükörképei. Szerencse, hogy ez nem mindig van így. Gyakran nem egy bűn miatt szenvedünk, hanem mert Isten nevelni akar. A szenvedés általi nevelés nem kellemes, de Isten gyakran csak így tudja figyelmünket arra fordítani, amit vár tőlünk. Azonban a körülményeink sokszor arra utalnak, hogy nem nyugszunk bele Isten akaratába. Térdeinken kell mindig megkérdezzük: Miért van ez így az életemben? Bűn van-e az életemben, vagy Isten valami magasabb iskolába vezet? A körülmények Isten ujjai – mondta egyszer egy testvér. 

A kérdés-felelet lecke második alkalmazása a három hónapra vonatkozik, mely az építkezés újrakezdése óta telt el. (2,18-19/a) Gondoljátok meg hát, hogy mi történt a múltban mindmáig, a kilencedik hónap huszonnegyedik napjáig, attól a naptól kezdve, hogy lerakták az ÚR templomának alapját; gondoljátok csak meg! 19 Van-e még gabona a magtárban! És még a szőlő, a fügefa, a gránátalma és az olajfa sem hozott termést! Engedelmesen megint nekifogtak a munkának, de semmi sem történt. Arra vártak valószínűleg, hogy engedelmességük meg lesz áldva. (Az első lecke volt, hogy a szentségtelenség átruházható). Most meg kellett tanulniuk a második leckét: A szentség nem átruházható. Más szóval, elkezdték engedelmességben építeni a templomot, teljesítették Isten akaratát, de nincs gyümölcs! Nos, mi legyen most? A visszatérés Istenhez, az engedelmesség útja nem teszi azonnal semmivé a múlt vétkeit és engedetlenségeit. A bűn meg lesz bocsátva, de a bűn következményei még sokáig fennállhatnak. Egy nagyon közönséges, majdnem mindennapi példával is meg lehet ezt világítani. Ha egy ember egész élete során ivott, az alkohol nyomott hagyott az életében, családja szétbomlott, a mája tönkre ment. Ha ez az ember egy szép napon hitre jut Jézus Krisztusban, meg lesz mentve, örök életet nyer, és az élete is hamarosan megváltozik, de a kár amit az alkohol okozott az nem fog rögtön eltűnni. 

Már három hónapja dolgoztak, de Isten áldásának még nyoma sem volt. A lecke ez: A szentség nem átruházható. A bűn meg lesz bocsátva, de a bűn következményei megmaradhatnak. 

Az elnyert üdvösségünk, a megmentetésünk kegyelemből van, és nem cselekedetekből. Ez általános érvényű. Keresztyén életünkben az áldás szintén nem az engedelmességünk következménye. Hadd húzzam alá, és szeretném erősen kihangsúlyozni: Nem azért leszünk megáldva, mert engedelmeskedtünk vagy engedelmességünkkel kiérdemeltük az áldást! Az áldás is kegyelemből van. Ha engedelmesek vagyunk, akkor az is kegyelmi ajándék. Mindig hangsúlyozzuk, hogy a hit az Úr Jézus Krisztusban, aki meghalt bűneinkért, Isten ajándéka. — Hadd ismételjem: Az Isten igéjében való hit, a Jézus Krisztusba vetett bizalom, a Szentszellem amely benned lakozik, és az élet, melyet Jézus Krisztusban élsz, mind Isten ajándékai! Nemcsak az üdvösséged, megmentetésed, de a megszentelődésed is a kegyelem műve! Egy percig ne hidd azt, hogy ha kegyelemből engedelmes voltál, azért Isten meg kell, hogy áldjon! Meg kellett az izraelitáknak tanulni, hogy az engedelmesség is kegyelemből van. 

Végül 2,19/b: De ettől a naptól fogva áldást adok. Mit ért ez alatt Isten? Rájuk fogja önteni a kegyelmét az ő érdemük nélkül. Megígéri nekik azt, amit saját maguktól nem tudnak megszerezni: Az áldást. Megáldja őket egy isteni „fiat”-al. Nem azért, mintha joguk lehetne az áldásra. Engedelmességükben is érdemtelenül áldja meg őket Isten. – Meg kell tanulnunk: Odafordulhatunk bűnbánatban és alázattal Istenhez, de alázatunk nem ad okot arra, hogy Istentől valamit követelhessünk. Isten nem adósa senkinek. Ezt kellett Izrael maradékának megtanulni. Ezt akarta Haggeus nekik és nekünk is megtanítani. 

Leave a comment