A harag problémája. – 5. – Hogyan uralkodjak a harag felett?

Láttuk, hogy a haragnak helye van az életünkben. Létezik jogos harag, jogos felháborodás. A harag hozzátartozik Isten jelleméhez mint isteni tulajdonság. Az Úr Jézus Krisztus, maga is felháborodott, és az apostol is mondja: Haragudjatok, de ne vétkezzetek.
Ugyanakkor láttuk azt is, hogy a harag indulata milyen veszélyes lehet akkor, amikor az gyűlöletté fajul, és erőszakhoz, megkeseredéshez, elindegenüléshez vezet vagy más romboló hatással van az ember életére.
Befejezésül a harag gyökereit vizsgálnánk meg, megemlítve néhány gyakorlati kérdést is.
Hogyan tudunk mi, hívők a haragunkon uralkodni, és hogyan tudjuk a Szentszellem gyümölcsét, az önuralmat gyakorolni? Az emberi természetre nézve valaki a következő hasonlatot használta: Ha találkozom valakivel, úgy tekintek rá, mint egy nagy nyitott térre. Ebben a térben a felszín alatt különböző aknák vannak elásva. Egyeseknél csak néhány akna van a felszín alatt. Ebben a térben majdnem szabadon lehet mozogni anélkül, hogy valaha is aknára lépnénk és elveszítenénk lábunkat. Vannak olyanok is, akiknél majdnem minden négyzetméter tele van aknákkal. Akárhova lépsz, mindig robbanással számolhatsz. Mindannyian rejtünk aknákat személyiségünkben, jellemünkben. Bizonyára mondtunk már ehhez hasonlót: Ez aztán igazán felbosszantott! Nem mindenki ingerelhető ugyanazzal a dologgal. Van, aki nyugodt marad, ha a vonat késik egy órát vagy a csúcsforgalomban nem jut előrébb, habár sürgős elintézni valója lenne. Más azonban felizgatja magát. Minden embernek eltérő a tolerancia határa. Bizonyos okok miatt haragra gerjedünk.
Egy másik illusztráció az antik görög időkből való. Amikor Szókratész etikával foglalkozott, arra a meggyőződésre jutott, hogy viszony áll fenn a helyes viselkedés és a helyes megértés között. Ha például valaki szeretné a bátorság erényét bírni, akkor értelmileg fel kell fognia, hogy mi is a bátorság. Szókratész persze mindent leszűkített az észlelhető, értelmi szintre. Nem vette tekintetbe az ember érzelmi világát, amire pedig szükség van ahhoz, hogy az ember viselkedési mintáit megértsük. Amiben Szókratésznek igaza volt, az az, hogy létezik kapcsolat az érzelmeink, a gondolataink, a megértésünk és a viselkedésünk között. Ezzel Szókratész megérzett vagy megértett valamit abból, amit a Szentírás tanít, nevezetesen azt, hogy az út az emberi szívhez a megértésen keresztül vezet. Ha a hívő ember uralni akarja érzelmeit, akkor meg kell értenie a harag természetét. Mi váltja ki a haragot általánosságban? Vannak-e a haragnak különböző formái? És hogyan alkalmazzuk ezeket a saját viselkedésünkre?
Az első és legfontosabb alapelv, hogy gyakorlatban megértsük a harag természetét, a következő:
Majdnem minden harag – talán mondhatnám: minden harag – forrása a fájdalom. Gondoljuk végig: a harag nem áll elő légüres térben. A haragot mindig valamilyen fájdalom váltja ki. Mi dühít fel téged? Ha valaki pofon üt, akkor valószínűleg megharagszol. Fizikai fájdalmat éreztél, és ez váltotta ki benned a haragot. De nemcsak fizikai fájdalom, hanem… fájdalom. 
Ha valaki ellopja a pénztárcádat, az is haragot gerjeszt. A személyes veszteség is fájdalom. Elvesztettél valamit, ami számodra fontos, és ez fáj. 
Ha valaki megszid vagy kritizál, az is fáj. Veszteség ért. Ebből a fájdalomból születik a harag. Természetesen ez egy folyamat: hogyan lesz a fájdalomból harag? 
Mi történik akkor, ha pl. a feleségem olyat tesz, amivel megsért, és fájdalmamban haragra gerjedek, és azt kifejezésre juttatom? Hogyan fog a feleségem vagy akárki más reagálni, ha haragomnak hangot adok? Ez megint haragot vált ki a másik emberben. Miért? Haragomban megbántom a másikat, amit a másik, az ő haragjában, viszonozni fog. Ez a viszonzás megint haragot vált ki bennem, és így tovább. A fájdalmak megsokszorosodása tovább fokozza a haragot, ami háborúhoz vagy terrorizmushoz vezethet. Ha ezt a ciklust korai fázisában meg lehet szakítani, akkor sok fájdalom és sérülés előzhető meg. 
De hogyan? Azáltal, hogy megértjük a harag és a fájdalom közötti összefüggést. Ha valaki haragszik rám, akkor meg kell állnom és át kell gondolnom, hogy hol lehet a fájdalom. Meg kell állítanom a haragot és meg kell keresnem a fájdalmat! 
Próbálhatjuk a következőképpen: Valaki hozzád lép és halkan, finoman azt mondja: Amit tegnap nekem mondtál, az igazán megsértett, fájt! Hogyan reagálunk erre? Mi lehet erre egy normális emberi reakció? Harag? Nem! Hirtelen megértésre, beleérzésre (empátia) találok. A következőt mondom: Testvérem (barátom), ez igazán nem volt szándékomban. – Bocsánatot kérni nem fog nehezemre esni. 
Ha azonban azt mondja valaki: Károly, én igazán haragszom rád! – Mit fogok mondani? Miért? Ha valaki azt mondja nekem, hogy haragszik rám, akkor meg kell értenem, hogy valahol megsérült, valami fáj! Tulajdonképpen azt akarta mondani: Megsértettél! Ha ezt megértjük, akkor, ahelyett hogy megsokszorosítanánk, enyhíthetjük a fájdalmat.
A fájdalomnak különböző forrásai lehetnek. Létezik egy ún. szituációs, helyzeti harag. Minden fajta harag egy bizonyos szituációban áll elõ. Gyakran azonban összezavarjuk a fájdalom eredeti forrását egy bizonyos helyzetben. 
Vegyünk egy példát. Talán láttunk már ehhez hasonló színpadi jelenetet vagy a saját életünkben tapasztaltunk ilyesmit: A férj hazajön az irodából egy rossz nap után. Semmi nem sikerült, amit eltervezett. A főnök összeszidta, a könyvelésben hibákat találtak, az ebédnél a levest a nadrágjára öntötte. Pocsék egy nap volt. Mégis meg kellett őrizni a nyugalmát a munkahelyén, mert ha nem, elveszítheti állását. De egész nap forr benne a harag. A fájdalom nőttön-nő, sokszorozódik, és amikor hazajön, először belerúg a kutyájába, majd kirobban a feleségére, akinek szintén rossz napja volt: odaégett a vacsora, a gyerekek kiállhatatlanok voltak, stb. Elkezdenek egymásra kiabálni. – Függetlenül ettől a modelltől, valamennyien megtapasztaltuk azt, hogy valaki más haragjának áldozatává váltunk anélkül, hogy bármi közünk is lett volna haragjához. A helyzet az volt, hogy a másikat sértés érte, fájdalma volt, és amint belebotlott valakibe, kirobbant belőle a visszafojtott harag. Az ilyen helyzeti harag felismerhető, s tudni kell róla, hogy rossz irányba terelt harag. Mindannyian vétünk abban, ha a haragunkat olyan ártatlan emberen töltjük ki, aki véletlenül került utunkba. 
Néha elégedetlenek, csalódottak vagyunk, amit manapság frusztrációnak neveznek. Figyeljük meg a gyerekeket. Hogyan fejezi ki a gyerek a sikertelenségét, frusztrációját? Ismerjük azt a kis játékot, ahol egy fatáblán van egy kerek, egy négyszögletes, egy ovális és egy háromszögű lyuk. Ennek megfelelően vannak kör, háromszögű, ovális és négyszögletes faelemek és egy fakalapács. Figyeljük meg, mi történik, ha a kisgyerek megpróbálja a háromszögletű fadarabot beleilleszteni a kerek lyukba. Először egészen elégedett, nevet és játékos. Megpróbálja egyszer, aztán többször, majd segítségül veszi a kalapácsot, talán azzal sikerül beleverni. Megfigyelhető, hogyan válik a gyerek arca mindig vörösebbé és szomorúbbá, amíg az első könnyek ki nem csordulnak. Még egy pár kalapácsütés és a kalapács átrepül a szobán, a gyerek elkezd üvölteni és toporzékolni. Ebben a korban már meg kell tanulnunk, hogyan kell a frusztrációval bánnunk. – A frusztráció a fájdalomnak egy formája, egyfajta veszteség. Ha felnőttek játszanak és veszítenek, vagy ügyetlenkednek, elveszítik türelmüket, „hiszen tudtam már jobban is játszani”, mondják. A teljesítményem nem éri el azt a fokot, amit magamtól elvárok. A veszteség fájdalom, a fájdalom pedig haraggá lesz. Haragudhatok magamra vagy arra, aki először az utamba kerül. Ezek egyszerű példák a mindennapi életből, amelyeket valamennyien tapasztaltunk már. Erre nincs azonnal ható gyógyszer! De ha megértjük a bennünk végbemenő folyamatot, akkor várható javulás.
Fel kell tennünk magunknak néhány alapvető kérdést: Mi az, ami haragra gerjeszt? Melyek azok a területek az életemben, ahol nem vagyok toleráns? Milyen emberek, vagy kik azok, akik engem ingerelnek vagy bosszantanak? Vannak-e ilyenek életemben? 
A következõ kérdés: Miért hatnak rám így? Ha az országúton a megengedett maximális sebességgel hajtok, és valaki megelőz és elvágja az utamat, méregbe gurulok. Miért? Ennek több oka lehet. Sok embert ismerek, akik autóbaleset következtében elvesztették szeretteiket. Engem ingerel, ha azt látom, hogy emberek felelőtlenül vezetnek és nincsenek tekintettel a mások biztonságára. Vagy egyszerűen sért, hogy az ő motorja erősebb, mint az enyém. Könnyen érthető, hogy egy ilyen helyzet miért ingerel és gerjeszt haragra. 
Vannak nagyon komplex okok is. Például egyeseket különösen ingerel a mások gyávasága, akik nem állnak ellen a nyomásnak és kimenekülnek a nehéz helyzetekből. Egy II. világháborúról szóló filmben egy amerikai tábornok pofon ütött egy gyáva katonát. A nézők egy része felháborodott, hogy egy tiszt hogyan pofozhat meg egy katonát. Mások a tábornok pártját fogták, mert a katona gyávaságával veszélybe hozta bajtársait. Miért reagálnak így?
Mert maguk is félnek. Félnek saját gyávaságuktól. Félni pedig senki nem szeret. Tudni kell azt is, hogy a gyávaság fertőző, átragad másokra. A bátorság is ragályos. Szeretjük inkább bátor emberekkel körülvenni magunkat abban a reményben, hogy a bátorság ránk ragad. Ezért kerülöm a gyávák társaságát, nehogy magatartásuk rám ragadjon. 
Minden embernek eltérő pszichológiai hajlamai vannak másokkal szemben különböző helyzetekben. Szeretném hangsúlyozni annak fontosságát, hogy megismerjük saját haragunkat azért, hogy uralkodni tudjunk felette!

Ne csak azokat a helyzeteket, körülményeket ismerjük meg, amelyek haragossá tesznek, hanem azt is, hogyan kezeljük a haragot. Tudom magamról, hogy tőlem, hívő embertől elvárják, hogy fájdalmamat, haragomat lenyeljem és elfojtsam. Ha valaki olyat mond vagy tesz, amit én nem szeretek vagy ami sért, akkor tudom, hogy kötelességem arra nem válaszolni, reagálni. Ha kritizálnak, le kell nyelnem. A szeretet sok bűnt elfedez.
A probléma abban rejlik, hogy ez a „lenyelés” nem mindig olyan hathatós, sikeres, mint ahogy szeretnénk. Valaki mond vagy tesz valami sértőt és lenyelem. Másodszor is megteszi, megint lenyelem. Harmadszor, negyedszer… Hatodszor is megteszi, és akkor kirobbanok. A reakciónk ekkor nem lesz arányban az adott helyzettel. De valójában a kirobbanás a frusztrációnk felhalmozódásának következménye. Ha valaki túl sokat nyel, akkor a kirobbanás túlságosan heves lehet. Tegyük fel a kérdést: milyen viselkedési mintát követek? Svájcban „bélyegragasztás”-nak nevezik azt, ha valaki rendszeresen egy üzletben vásárol, és minden bevásárlás után kap egy bélyeget, amit beragaszthat egy füzetbe. Amikor a füzet betelik, akkor be lehet váltani. Vagy tudom-e a fájdalmaimat, a mások által okozott sértéseket kiegyensúlyozott formában kezelni?

Leave a comment