Témánk Isten célja és terve a történelem folyamán, ezért elemző és kritikus szemmel kell foglalkoznunk a szövetségi és a korszakos nézettel. Vannak olyanok, akik ezt a két szemléletet összhangba akarják hozni. Ezekre is figyelmet kell szentelnünk. A sorozat második részében a Szentírás azon helyeit vesszük sorra, melyek a különböző bibliai szövetségekre utalnak.Ha a Bibliával vagy a teológiával foglalkozunk, akkor történelmi összefüggéseikben kell látni az eseményeket. Ez sokak számara unalmasnak tűnhet, de mégis igen fontos! Sok félreértés mögött az rejlik, hogy nem vesszük figyelembe a keresztyén tanítás történelmét. Sok kérdés, ami a gyülekezetet az elmúlt 2000 év alatt foglalkoztatta, ismeretlen a mai nemzedék számára, és így harcolnak különböző dolgokért, mely csatákat elődeink már régen megvívtak. Döntéseik és állásfoglalásaik gyakran ezért helytelenek. Korunkra jellemző az az arrogancia, hogy nincs szükségünk mások tanácsára, mi magunk olvassuk a Bibliát, és nem törődünk azzal, amit a Szentszellem az évszázadokon át a hívők szívében végzett. Ez furcsa tévtanításokhoz vezet, és a legjobb esetben hiányos és hamis „látásokhoz”. Ezért fontos történelmi vonalon gondolkozni és aztán ennek fényében felütni a Bibliát.
Ha a szövetségi teológiával szeretnénk foglalkozni, akkor először meg kell fogalmazni, mi is a „szövetségi teológia”. Még mielőtt ezt tennénk, definiálni kell, mi a „szövetség”. Ahhoz, hogy leegyszerűsítsük, egy meghatározást szeretnék adni, mely ugyan nem egészen pontos, de használható, és ha később módosításra szorul, akkor változtatni fogunk rajta.
„A szövetség egy vérszerződés, mely szuverén módon jön létre.” Ez a – meglehetősen pontos – definíció egy könyvben található (P. Robertson), melynek címe „Christ of the Covenant” (A Szövetség Krisztusa). A Webster a „szövetséget” így definiálja: „Rendszerint egy formális, ünnepélyes és kötelező szerződés vagy egyezmény”. A Webster szótár (világi szempontból) a „szövetség” alatt egy két párt közötti egyezményt ért, melyben mindketten egyenlő felelősséget vállalnak. Ez persze nem érvényes a bibliai szövetségekre, ezért mi az előző definíciónál maradunk. Az isteni szövetségekre szuverén létrejöttük jellemző. A szövetség egy szerződés Isten és népe között. A szövetség által mindkét fél el van kötelezve. A két fél közötti viszonyt a Biblia legtöbbször így írja le: „Én atyátok leszek, ti pedig fiaim”. Az Ótestamentumban ez a kifejezés szerepel a legtöbb helyen. A szövetség egy szerződés az Úr és az ő népe között.
A másik fontos pont ebben a definícióban az, hogy ez a szerződés vér által jön létre, egy vérszerződés. Egy világi szövetség ritkán vérszövetség. A vér a szövetség mélységét fejezi ki azáltal, hogy itt életről és halálról van szó. Egy Isten és ember közötti szövetség esetén arra kell gondolnunk, hogy ez végső fokon élet és halál kérdése. Ezért fejezi ki magát az Ótestamentum így: „szövetséget vágni” (nem kötni). Gyakran csak a „vágni” szót használja az Ószövetség a szövetségre. E mögött az a gondolat rejtőzik, hogy valaki az életét adja, hogy ünnepélyesen és szimbolikusan kifejezze azt, hogy itt egy végső szövetségről van szó, mely minden más szövetség felett áll. Ezt a gondolatot fejezi ki pl. a Jer. 24,18; 20, ahol a szövetségkötésről van szó és az állatok kettévágásáról. Ugyanarról, ami az ábrahámi szövetséget is jellemezte. Állatokat ölnek meg és vágnak ketté, a két darabot egymással szembehelyezik, és a két fél átmegy a kettéhasított állattetemek között, amivel kifejezi, hogy el vannak egymásnak kötelezve életre és halálra.
A definíció harmadik fontos pontja az, hogy szuverén módon jön létre a szövetség. Mit jelent ez? Isten az, aki a szövetség feltételeit diktálja. Ez vonatkozik egy jogi szövetségre is, mint pl. a törvény szövetsége, a mózesi szövetség, mely feltételes volt és a nép magatartásától függött, de mégis Isten volt az, aki a szövetségért felelt. Ez is egy szuverén szövetség volt. Más szövetségek, melyek teológiai szemszögből fontosabbak a mózesinél, feltétel nélküliek voltak. Ezek valamilyen ígérethez kapcsolódtak. Isten szuverén módon ígéreteket tesz és garantálja, hogy azokhoz hű marad. Ígéreteket tesz bizonyos embereknek, hogy bizonyos dolgokat meg fog tenni. Azt is mondja, hogy ezeknek a szövetségeknek csak azok fognak örülni és azok részesülnek majd annak áldásaiban, akik hitben elfogadják. Mondhatná valaki, hogy ez egy feltétel. De Isten azt is mondja, hogy ő az, aki a hitet adja nekik.
A szövetség egy vérszerződés, mely szuverén módon jön létre. A nem keresztyén vallásokban nincs olyan szövetségkötés, ahol egy Isten szuverén módon köt szövetséget népével. Az Újtestamentum hasonlóképpen nagy hangsúlyt helyez a kegyelemre, amikor a szövetségről beszél. Ez szintén nem található meg a mai napig semmilyen más vallásban sem. Tudatossá kell válnia bennünk annak, hogy a bibliai kijelentés egyedülálló és semmivel össze nem hasonlítható.
A következőkben azzal fogunk foglalkozni, hogy mit értünk „szövetségi teológia” alatt. Először a történelmét tárgyaljuk, később pedig a részleteket. A szövetségi teológia egy teológiai nézet, amely nagy hangsúlyt fektet az Isten és az ember közötti viszonyra, mely szövetségek sorozatában jut kifejezésre, azaz vérszerződésekben, melyek szuverén módon jönnek létre. Ha tehát szövetségi teológiáról beszélünk, akkor ez egy kísérlet, melyet istenfélő teológusok hoztak létre, hogy az Isten és az ember közötti kapcsolatot szövetségek sorozatával ábrázolják. Amikor az Ó- és Újtestamentumot tanulmányozták, arra a meggyőződésre jutottak, hogy a viszony egy egyén és Isten között legjobban a szövetségek sorozatának elemzése által érthető meg.
Különbséget kell tenni a „szövetség” gondolata és a „szövetségi teológia” között! Könnyű azt mondani: „a Biblia beszél a szövetségekről a Genezis 9-ig visszanyúlóan”. Ott olvasunk a Noé szövetségéről, és habár a Genezis 2-ben a „szövetség” szó nem fordul elő, mégis beszélünk az édeni szövetségről. Az ábrahámi szövetség ismert. Lehetne azt mondani, hogy a szövetségi teológia visszavezethető a kezdethez. Mi a szövetségi teológiáról szeretnénk beszélni és nem a szövetség fogalmáról. A „szövetségi teológia” egy teológiai nézetre utal, mely a történelem folyamán jött létre. A „szövetség” fogalma minden keresztyén számára érthető, a bibliai szövegből levezethető. A Noéval, Ábrahámmal kötött szövetség, a levitai, a dávidi és az új szövetség. A „szövetségi teológia” a keresztyén gondolkodásmód egy formája, mely a szövetségeknek nagy jelentőséget tulajdonít, és azokat, mint az egész bibliai teológia vázát tekinti.
Még valami fontos. A szövetségi tan hasznos volt a szövetségi teológia képviselői számára, mert összhangban volt Isten szuverenitásával és az ember üdvbizonyosságával. A szövetség határozta meg Isten tervét, és Isten kötötte magát ígéretéhez, nagyjából feltétel nélkül. A szövetségi teológia arra szolgált, hogy meghatározza az Isten és népe közötti viszonyt. Ezenfelül a szövetségi teológia adta meg történelem értelmezésének kulcsát. A Biblia beszél különböző szövetségekről, és az ezen szövetségek közötti viszony egy érdekes kérdés. A kérdésre adott válasz magában foglalja a történelem isteni filozófiáját. Mi az ótestamentumi üdvtörténelem és az újtestamentumi üdvterv között az összefüggés? Ez az egyik legizgalmasabb kérdés például a kálvinista teológiai rendszerben.
Mikor a szövetségi teológiáról beszélek, igyekszem ezt a nézetet úgy ismertetni, amint azt képviselői teszik. Ha pedig a korszakos teológiáról szólok, akkor arra törekszem, hogy lehetőleg hűen visszaadjam azt, amit annak képviselői mondanak. Persze ez nem jelenti azt, hogy én mindenben egyetértek egyik vagy másik „látással”. Igyekszem azonban őszintén képviselni őket. Ha valaki az egyik vagy a másik nézetet vallja és nem ért mindenben egyet avval, amit mondok, és ez őt felizgatja, akkor meg kell, hogy értse, hogy mindenki, aki egy szemléletet próbál képviselni, amennyire csak lehetséges, a legpozitívabb módon kell, hogy tegye azt.
Hol vannak a szövetségi teológia gyökerei?
1. A Szentírásban, az ÓT-ban (Ótestamentum) és az ÚT-ban (Újtestamentum). Minden szövetségi teológus így kezdené. Itt van az az anyag, amelyből a szövetségi teológia formálódott. Az ÓT-ban találjuk a különböző szövetségeket, melyeket már nagyrészt említettem, az ábrahámi, a dávidi és az újszövetséget. A Noé-féle, a mózesi szövetség és kisebb szövetségek is helyet kell, hogy találjanak ebben a rendszerben, mint pl. Fineás szövetsége a Num (4. Móz.) 25-ben, vagy Józsua és Izrael, Ezsdrás és mások szövetségei.
A szövetségeket két csoportra lehet osztani:
a.) Szövetségek, melyekben a szövetség célját Isten, az embertől függetlenül rajzolta fel, és melynek kivitele teljesen és egyedül Isten kezében van. Ezeket nevezzük feltétel nélküli szövetségeknek. Gyakran ígéretes szövetségeknek is hívják ezeket. A szövetségi teológusok gyakran különböző véleményen vannak, és különböző terminológiát használnak, de ez más teológiai irányzatoknál is így van. Én a korszakos teológián nőttem fel és ott is sok különböző vélemény van. A magam részéről szeretem a feltételes és feltétel nélküli szövetségek terminológiáját.
b.) A feltételes szövetségek esetében a nép viselkedése határozza meg szövetséget. Ilyen a sínai szövetség. Erre vonatkozóan is vannak különböző nézetek, melyekre majd később visszatérünk. A szövetségi teológia történelmi kezdete Isten igéjében található, ami Isten szövetségi programjából látható, a noéi, az ábrahámi, a mózesi, a dávidi és az új szövetségben.
Kik voltak az első szövetségi teológusok?
Irenaeus egyike volt az elsőknek. Egy őszinte bibliatudós volt, aki kitűnt exegetikai tudásával. Kb. Kr.u. 130-200-ig élt. A lyoni püspök az egyedüli az egyházatyák közül, aki a szövetségi rendszert támogatta. Nem egészen érthető, hogy miért szorult háttérbe a szövetségi gondolat és miért nem volt sokáig más támogatója. „Az eretnekség ellen” írt művében, megkülönböztet négy szövetséget: a Noéval, az Ábrahámmal, a Mózessel és a Krisztussal kötött szövetséget. Írásában védi az Ábrahámnak tett ígéretek sérthetetlenségét. Az ábrahámi szövetséget mint feltétel nélküli szövetséget ismerte el. Az ígéretek, melyeket Isten neki tett, valóra válnak. Mindenki, aki a Bibliát olvassa, és ezek felett elgondolkozik, egyet fog érteni az ő érvelésével. Korának kitűnő tudósa volt.
Az elsődleges szövetségeknek a mózesi, azaz a törvény szövetségét és az új szövetséget tartotta. Amikor viták kezdődtek arról, hogy mi a különbség a júdaizmus és a keresztyénség között, a szövetségekre helyezett hangsúly Irenaeusnál is elhalványult. Szeretném kiemelni, hogy Irenaeus nem volt „szövetségi teológus”, mint más későbbi teológusok. Mindenesetre hangsúlyozta az ábrahámi szövetség sérthetetlenségét és ez elvárható volt, hiszen Irenaeus premillenialista volt, mint a többi egyházatya is, akiknek fennmaradtak írásaik. Persze voltak mások is, akik más nézeteket vallottak. Mindazok, akik a III. század végéig írtak, premillenialisták voltak. Justus mártír mondta, hogy ő tud olyanokról, akiknek a véleményét osztani tudná. De azt írja, hogy „mi, akiknek ép eszünk van, ami a keresztyénséget illeti, premillenialisták vagyunk”.
Ugorjunk néhány évszázadot. Johann HeinrichBullinger-hez. Ő egy fontos protestáns teológus volt. Az anabaptisták vitájában, ami a gyermekkeresztséget illeti, a svájci reformátorok a XVI. században hasznosnak találták vitáikban a szövetségi gondolatot. Az anabaptisták ellenezték a gyermekkeresztség gondolatát, és ha érveket kellett keresni, hogyan lehet a gyermekkeresztséget megvédeni, az ÚT-ban alig van erre indok. Bullinger és Zwingli megragadták a „szövetség” gondolatát, mivel az ábrahámi szövetség bélyege a körülmetélés volt. Az ábrahámi szövetségben a nyolcadik napon történő körülmetélés gyakorlata lehetővé tette számukra, hogy párhuzamot vonjanak az ábrahámi szövetség és a körülmetélés, valamint az újszövetség illetve a keresztség között. Az anabaptistákkal folytatott vita volt a szövetségi teológia kezdete. Az első írás a „szövetségekről” Bullinger műve volt: „Ami Isten szövetségét illeti, mely egy és örök”. Ő csak egy szövetséget ismert, a „kegyelem szövetségét”, amiről később lesz szó. Nem írt a cselekedetek szövetségéről, a megváltás szövetségéről, csak a kegyelem szövetségét hangsúlyozta, amely alatt Istennek a kiválasztottakkal kötött szövetségét értette. Bullinger ötven prédikációt írt, melyeket később mint a „Házikönyv” (Das Hausbuch) adtak ki. Ez egy zsebkönyv volt, egy gyűjtemény a keresztyén teológiáról. Egy kézikönyv, melyet magukkal hordhattak, mely arra szolgált, hogy segítsen a Bibliát megértetni. Idővel mindig több írást fűztek hozzá, így egy komoly, átfogó teológiai munka lett belőle. Bullinger volt az első, aki nagy hangsúlyt fektetett a szövetségekre, de nem ő volt a szövetségi teológia atyja. 1504-1575-ig élt és egyike volt Svájcban a nagy reformátoroknak.
Kálvin János 1509-1564-ig, 55 évet élt, sokat szenvedett különböző betegségektől. Rengeteg könyvet írt. Egy teológiai zseni volt.
A reformátorok használták a szövetség fogalmát, melyen keresztül Isten közölte kijelentését népe számára a két testamentumban, azaz Kr.e. és Kr.u. A két testamentum lényegében megegyezik, de különbözik a háztartásban, az adminisztrációban. Kálvin számára megegyeztek a hallhatatlanság reménységében, mely Isten kegyelmében nyugszik, és abban, hogy mindegyik ismeri és birtokolja Krisztust, a közvetítőt, aki Istenhez vezet. A különbözőség, Kálvin nézete szerint abban áll, hogy az Ótestamentumban a mennyei örökség véges áldásokban jutott kifejezésre. Az ÓT ezért tipologikus, árnyékokból áll, nem a valóságos igazságokból. Az ÓT a megkötözöttség szövetsége, az ÚT a szabadság szövetsége volt. Az ÓT csak egy néppel kötött szövetség volt, az ÚT minden emberrel kötött szövetség. Kálvin ezeket a kifejezéseket használta Institutiójában. Szemében az evangélium a törvénytől csak a kifejezés, a manifesztáció világosságában különbözött. Más szóval az ÓT-ban ugyanaz az evangélium hangzott el, mint az ÚT-ban. A különbség csak az igazság kibontakozásának fokozatában áll. Az, amit mi talán nem tartanánk egészen világosnak az Ótestamentumban, ami a Messiás eljövetelét illeti, Jézus életében és szolgálatában és az apostolok magyarázatában világossá lett. Kevés azok száma, akik ebben nem értenek egyet Kálvinnal. Irenaeus mind a két szövetséget a „törvény” fogalma alá próbálta hozni, Kálvin ezzel szemben mind a kettőt a „kegyelem” fogalma alá helyezte.
Kálvin Institutiója a szentháromságra épülő teológiát tartalmaz. Felépítése és szerkezete a szentháromságon alapszik. Ezért nem várható el, hogy a szövetségi alapelv az Institutióban domináns szerepet játsszon. A kálvinisták nagy része tagadja, hogy Kálvin „szövetségi teológus” volt. A zürichi teológusok voltak a szövetségi teológia előfutárai. Az ő teológiájukban lett domináns a szövetségi nézet.
Mikor alakult ki a szövetségi teológia?
2. Emlékeztetlek megint: a szövetségi gondolat és a szövetségi teológia két különböző dolog. A szövetségi gondolat, elv világos a Bibliából. Mindenki, aki bibliaolvasó, fog foglalkozni a szövetségekkel. A „korszakos” (diszpenzacionalista) teológusok is foglalkoznak a szövetségekkel, mert ez egy bibliai fogalom. A „szövetségi teológia”, mely az egész üdvtörténetet a szövetségi rendszerre építi, sokkal később jött létre. Az első gyülekezetekben nem voltak olyan hitvallói a szövetségi teológiának, mint amilyeneket ma ismerünk. A „szövetségi teológia” évszázadokkal az apostolok kora után született. Persze a „korszakos teológia” még későbbre vezethető vissza. A korai gyülekezetekben nem voltak „korszakos” teológusok sem. Gyakran mulatságos, ha egyes szövetségi teológusok nézeteik támogatására a korai egyháztörténelem képviselőire hivatkoznak. Amint ezt teszik, az elrettentő példája annak, ahogyan az igét csűrik-csavarják, és ahogyan nem szabad exegézist készíteni.
Az első reformátorok között nem találunk szövetségi teológusokat. A bibliaolvasó ember erre nem is számíthat. A hívő keresztyén gyülekezet ma egy teológiai rendszert képvisel, mely teljességében, világosságában és tisztaságában a korai egyházban nem található meg. Ennek megvan a bibliai alapja. Lapozzuk fel a Ján. 16, 12-15-öt: „Még sok mindent kellene mondanom nektek, de e pillanatban (Ez a határozószó /adverb/ megkülönbözteti ezt az időt más időktől, azaz abban az időpontban, amikor az Úr ezt a tanítványoknak mondta.) nem tudjátok elviselni: amikor azonban eljön ő, az igazság Szelleme, vezetni fog titeket minden igazságban; (Ez utal arra, hogy az igazságban való előmenetel fokozatos tapasztalat. Egyes kéziratok azt mondják, hogy elvezet minden igazságba, mások azt mondják „az igazság körébe, szférájába”. Ha ez igaz, és valószínűnek tartom, hogy az, akkor úgy kell érteni, hogy ő fogja vezetni az apostolokat az igazságok összességének szférájába.) mert nem önmagától szól, (Evvel nem azt mondja, hogy nem önmagáról beszél, hiszen a Szentszellem maga tárgya az isteni tanításnak. A Szentszellem inspirálta, ihlette a Biblia íróit, hogy róla írjanak. Pál és a többi apostol írtak a Szentszellem munkájáról. Amit a Szentszellem mond, az nem tőle származik.) hanem azokat mondja, amiket hall, (Kitől hallja? Az igéből világos, hogy az Úrtól. Az Úr Jézus a tanító a Szent- szellemen keresztül.) és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. (Mik az eljövendő dolgok? Vannak, akik ezt a gyülekezet korának szemszögéből értelmezik, tehát az eszkatológiai dolgokra gondolnak. Ez egy lehetséges értelmezés. De ha az Úr tanítása idejének jövője szempontjából tekintjük, a jövő a mi korunkra vonatkozik, a gyülekezet korára.) Ő engem fog dicsőíteni, mert ő tőlem kapja, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy ő tőlem kapja, és azt jelenti ki nektek.” A Szentszellem hallgat az Úrra, és amit hall, arról beszámol nekünk, a gyülekezetnek egy adott időben. Az Úr a gyülekezet tanítója és a Szentszellemen keresztül tanít, már 2000 éve. Mire számíthatunk? Arra, hogy a gyülekezet növekedni fog az igazság ismeretében. 2000 év után azt várom, hogy a Szentszellem tanítása által a gyülekezet érett lesz, növekedni fog ismeretben.
Érdekes, hogy a korai gyülekezet egyes tagjait egyházatyáknak nevezzük. Ők a gyülekezet tagjai voltak majdnem 2000 évvel ezelőtt. Ilyen értelemben „atyák”. De bibliai értelemben, mi vagyunk az atyák és ők a gyermekek. Az egyházatyák kapták a Szentszellem kezdeti tanítását. Mi 2000 éve birtokoljuk tanítását! Ismerjük 2000 év tanításának összességét. Tudjuk mindazt, ami felett a gyülekezet évszázadokon keresztül gondolkozott és ennek az adománynak részesei vagyunk.
Mit tartasz arról az emberről, aki azt mondja magáról: „engem nem érdekel az, amit mások évszázadokon keresztül az írásokról gondoltak és írtak. Az én tanítóm a Szentszellem, csak rá hallgatok.” Tudod, hogy én mit gondolok az ilyen emberről? Az ilyen egy buta ember. Nincs egy csöpp esze sem, ezen felül arrogáns, beképzelt, ráadásul gyalázza a Szentszellemet és annak munkáját. A Szentszellem tanítja a gyülekezetet évszázadok óta. Ha valaki olyan nézetet vall, amely eltér a hívő keresztyén gyülekezet egyetemes hitvallásától, – persze nem beszélek hitetlen, liberális teológusokról, akik nem hisznek a Bibliában és különböző teóriákat képviselnek, melyeknek semmi köze sincs a Bibliához – melyet istenfélő emberek évszázadokon keresztül képviseltek, és ha valaki egy egyedülálló értelmezéssel áll elő, melyet senki más nem képvisel vagy képviselt, akkor ez gyanús! Lehet, hogy igaz, de első látásra gyanúval kell kezelni. Ez egy nagyon lényeges alapelv! Fontos, hogy figyeljünk arra, amit a Szentszellem az évszázadokon keresztül a gyülekezet egészének tanított. Mi nem helyezzük az ige fölé a hitvallásokat, sem a zsinatok határozatait, de figyelnünk kell arra, amit a Szentszellem tanított istenfélő embereknek az egyháztörténelem folyamán.
Hiszek abban, hogy a Szentszellem tanításának ideje még nem járt le. Más szóval mindaz a bibliai tanítás, amit az évek folyamán tanultunk, még nem záródott le. Amikor Kálvin János fellépett, fontos kiegészítést adott a szentháromságra nézve. Ezt az egész keresztyén gyülekezet, beleértve a lutheránusokat, a metodistákat, a reformátusokat és sokan másokat is, elfogadta. Ezek ebben a kérdésben tanultak Kálvin Jánostól. Ez persze nem mindig van így. Ha tanulmányozzuk Isten igéjét, akkor tanulni fogunk belőle a Szentszellem hatása alatt. Ez annyit jelent, hogy valamennyien eszközei lehetünk az Írások tanulmányozása által valami új és vitális, élő valaminek. Mindenekfelett ennek azt kell eredményeznie, hogy az Úr személyét jobban megismerjük. Miután az Úr egy végtelen személy, gondolom az egész örökkévalóság sem lesz elég őt megismerni. Mindig lesznek meglepetések, melyeken csodálkozni fogunk. Sok mindent megismertünk, de még sokkal többet kell megismernünk.
Itt befejezzük a bevezetést. Később még érdekes személyekkel fogunk találkozni, például Ursinus Zakariással és Olevianus Gáspárral, akik heidelbergi teológusok voltak, a heidelbergi katekizmus szerzői, és Perkins Vilmossal, akinek nagy befolyása volt az egész új világ teológiai fakultásaira, továbbá olyan személyekkel, mint Johannes Cocceius és Hermann Witsius.