Ha az Úrvacsorával szeretnénk foglalkozni, a Páska ünnepénél kell kezdenünk. Az utolsó Páska ünnepnél kezdődött az Úrvacsora. Itt van egy összefüggés. Az Úr két szakramentumot iktatott be, addig, amíg eljön: A keresztség, a „belépés” a közösségbe, Krisztus testébe, és azÚrvacsora, ami az élet a gyülekezetben, az élet folytatása. Egy szakramentum egy szimbolikus rítus, amelynek a keresztyénség tényeit kell ábrázolnia. A szakramentumok a hívőkért vannak.
Az Apcsel 20,7-ben Pálról olvasunk, amikor munkatársaival Troas-ba megérkezett, hét napot kellett várnia, hogy ünnepelhessék az Úrvacsorát. Ez valószínűleg fontos lehetett számukra, hogy egy hétig maradtak, hogy ünnepelhessék az Úrvacsorát. Ezt olvassuk: A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, … Jövetelének célja ebben a szakaszban az volt, „hogy megtörjük a kenyeret”. Ez az első keresztyéneknél egy fontos dolog volt a közösségi életben. Tulajdonképpen ez az istentisztelet egyetlen része, amihez az Úr különleges utasításokat adott. Nyilvánvalóan az Úrvacsora, ami az Úrnak a legjobban tetszik és amit sok evangeliumi keresztyén elhanyagol. Néhány közösség csak minden hat hónapban tör kenyeret vagy negyedévente vagy egyszer egy hónapban. Az ősközösség – és erről sok bizonyíték van – hetente, minden vasárnap ünnepelte az Úrvacsorát.
Az Úrvacsora a központ, az imádat és a közösség csúcspontja. Nem az énekek, amik hangulatot keltenek bennünk. Nem kezek emelése vagy mint egyes körökben, hogy az emberek zenén keresztül egy még emelkedettebb hangulatba kerüljenek, egyfajta transz állapotba. Nagyon gyakran, ha az idő szűkös egy vasárnap reggel, el hagyjuk az Úrvacsorát! Valami, amit az ember át tud ugrani. Valami, ami kevésbé fontos.
Sok keresztyén hangsúlyozza a maga spiritualitását de nem tartják fontosnak azt, ami az Úrnak tetszik és amit olyan könnyü lenne megtartani. Sok evangeliumi keresztyén a keresztséget is feleslegesnek tartja, még ha az Úr erre nézve világos utasításokat adott nekünk.
Az Úrvacsora gyökereit az Ószövetségben találjuk. Az Exod 12-ben, a Num 9-ben és még más helyeken előírásokat találunk a Páska ünnepéről. A Páska egy emlékünnep, Izrael fizikai megmenekülésének emlékére egy véráldozaton keresztül. – Az Úrvacsora is egy emlékünnep, a szellemi megmenekülés emlékére egy véráldozaton keresztül. Pontosan, ahogy Izráel figyelmeztetve lett, hogy emlékezzen az egyiptomi fogságból való megmenekülésre a véráldozaton keresztül, úgy vagyunk mi is intve, hogy emlékezzünk, hogyan menekültünk meg meg a bűn fogságából, Isten Bárányának áldozata által.
Az izráelitáknak ünnepelniük kellene a Páska ünnepét amíg Ő visszajön! Amikor visszajött az, akire a Bárány utalt, az ószövetségi rituálé félre lett téve. Így ünnepeljük az Úrvacsorát, megtörjük a kenyeret és isszuk a bort, amíg eljön. Ha valóság lesz az Ő visszajövetele, akkor meg fog szünni az Úrvacsora. Mindkét rituálé tulajdonképpen a jövő kimenetelének kifejezője.
Nézzük meg először a Páska ünnepet, a Széderestét. Ez a legszebb szimbóluma Krisztus halála jelentőségének, amit az Írásokban találunk.
Ha Mózes történetét olvassuk, arra kell gondolnunk, hogy ő az Ószövetségben Jézus reprezentánsa, képviselője volt. Egy Istentől előkészített Megváltó volt. Az Úr szabadításának ceremóniáját mutatja be a Szédereste. Ez Jézus megváltó munkájának az illusztrációja. Kép Isten bárányáról.
Mit mond Pál az 1Kor 5,7-ben? A mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott, azért … ünnepeljünk, … A Páska tehát Krisztus megváltó munkájának a bemutatása. Isten tájékoztatta Mózest, mit tegyen a Páska ünnepén. Venniük kellett egy bárányt, hibátlant, mivel Jézust kellett bemutatnia. Aztán ezt mondta Isten Mózesnek: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, … 6 Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál. (Exod 12,4 és 6) Miért? Azért, hogy az ember biztos legyen abban, hogy a bárány hibátlan.
Az Úr kb. 33 évig élt a földön azért, hogy demonstrálja, hogy hibátlan és áldozat lehet. – Amit még a bárányról mondanak: Meg kell ölni. Így áll az Írásban: azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. Itt egyedül Krisztus haláláról van szó. Nem az élete, nem a tanítása üdvözít, egyedül a halála. Ez ítélet volt. Minden házban volt halott! Nem csak az egyiptomiak között, hanem az izraeliták között is. Az egyiptomiaknál akkor, ha az ajtófélfán nem volt vér. Az izraelitáknál a halál az ajtófélfán volt, a megölt bárány vére. Halál minden házban, ítélet mindenhol. Néhányan megmenekültek a bárány vére árán, mások elvesztek, mert nem volt vér az ajtófélfán. De az a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. (Exod 12:13)
A „kihagylak” a biztonság jele a vér alatt. A szó „Passah”, amit itt a Biblia használ, „valami fölött lebegni” fejez ki, vagyis védelemre utal. Ebből egy fontos szellemi igazságot vezethetünk le. A biztonság a vértől függ! –Nem a hit hatékonysága, hanem a vér hatékonysága ment meg. A hit egy eszköz. Van kis, közepes és nagy hit. De a megmenekülés nem a hit nagyságától függ, hanem a vértől. Néhányan azt mondják: „Ha csak megtapasztalhatnám, akkor hinnék”. Nem a megtapasztalás, hanem egyedül Krisztus halála ment meg.
Üdvbizonyosságunk Isten szaván nyugszik. Lehetséges lett volna egy izraelita számára, hogy a vér az ajtófélfán van és mégis bizonytalan lehet a biztos megmenekülésében. A biztonság a vérben van, de az üdvbizonyosság Isten szaván nyugszik. A bárány nem ment meg. Az, hogy létezik Isten báránya, az senkit sem ment meg. Az ajtófélfára festett vér az, ami megment.
A szó, „Úrvacsora” a cselekmény fontosságát fejezi ki. Amikor Pál az 1Kor 11-ben az Úrvacsoráról beszél, akkor a „deipnon”-ról beszél, ami Keleten a fő étkezést jelentette este. Különböző kultúrákban a fő étkezés délben vagy este történik. Láthatjuk, hogy itt egy „étkezésről” van szó, nem pedig egy fastfood-ról, egy gyors éttermi evésről vagy egy délben bekapott szendvicsről. Az ősgyülekezet nagy hangsúlyt helyezett az Úrvacsorára. Az egyházatyák tanúsítják, hogy az ősgyülekezetek az Úrvacsorát hetente ünnepelték, ahogy ezt már említettem.
Az Úrvacsora gyökerei a Páska ünnepében vannak. Az egyiptomi fogságból való fizikai szabadulás emlékére történő vacsora. Az Úrvacsora a bűn szolgaságából való szabadulás ünnepe. A Páska ünnepét a jövőre, a Messiásra, Isten Bárányára nézve ünnepelték. Amikor Krisztus eljött, a Páska ünnepe elvesztette jelentőségét. A gyülekezet korában élünk, a bárány feláldoztatott. Nem kell többé állatokat áldozni.
Az Újszövetség több kifejezést használ az Úrvacsorára. Az 1Kor 10-ben „közösségről”-ról olvasunk. Ott olvasunk „az Úr asztalá”-ról is. Az Ap.csel 2-ben a „kenyér megtörésének” nevezik. Az 1Kor 11-ben „eukarisztiának”, hálaadásnak nevezik. A protestáns egyházakban vagy közösségekben az „Úrvacsora” kifejezést használják a leginkább. Az „Úrvacsora” szó a cselekmény fontosságát fejezi ki. Azt fejezi ki, hogy az Úr a vendéglátó és mi vagyunk a vendégek. Az Írás szerint az Úrvacsora a közös imádat és istentisztelet csúcspontja. Az Újszövetség szerint nem a prédikáció a csúcspont, hanem az Úrvacsora.
Ha az Úrvacsorát ünnepeljük, – Pál mondja nekünk – ünnepeljük addig, „amíg Ő eljön”. Ezt az Úr eljövetelének reményében ünnepeljük. A következő szakaszban ez világosan kidomborodik: Bizony, mondom néktek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat iszom az Isten országában. Eljövetelére tekintve vesszük az Úrvacsorát, addig, amíg országát láthatóan felállítja a földön.
A széder ceremónia a bárány megevéséből és a bor ivásából áll. Négy kehelyből isznak. Azt mondják, hogy az ötödik kehely Illésé, egy mindig távollévő, hiányzó vendégé az asztalnál. A széder asztalánál mindig van egy teríték Illés számára is. Az első kehely a hálaadás kelyhe, pohara volt. Majd behozták a tálakat, amikben keserű füvek voltak, sósvízben. Aztán megtörték a maceszt. Az egyik fele félre lett téve későbbre, és a macesz másik fele körbe lett nyújtva. Majd megtöltötték a második poharat és a legfiatalabbnak az asztalnál meg kellett kérdezni a ház urát, hogy „Miért más ez az éjszaka mint a többi?” Ezután a házigazdának el kellett magyaráznia a Páska szellemi jelentését. Majd, miután kiitták a második kelyhet, elkezdődött az vacsora. A maceszt a tálba mártották, vettek egy darabot a bárányból és a díszvendégnek adták. (Ebben az esetben Júdásnak.)
Vacsora után ünnepelték a tulajdonképpeni „Úrvacsorát”.
Az Úr vette aztán a macesz második felét, ami félre volt téve és ezzel megnyitotta az „Úrvacsorát”. Harmadszor ittak a kehelyből, az „áldások” kelyhéből. Ezért nevezi Pál az Úrvacsorában lévő kelyhet „az áldás poharának” (1Kor 10, 16). A Páska ünnepe így torkollik az „Úrvacsorába”.
Izráelnek meg lett mondva, hogy ezt az ünnepet örökké meg kell ünnepelniük. Mégis azt mondja az Úr Jézus, hogy már nem kell a Páskát ünnepelni, hanem emlékezzetek rám! Ez az Ő szuverenitásának kifejezése, mind a felett, amije neki volt, azáltal, amit tenni fog. Félre tudta tenni a Páska ünnepét és helyébe jött az Úrvacsora. Ezek a hívő zsidók, tanítványai, követték őt és a keresztyén gyülekezet a mai napig követi őt.
A negyedik kehely után, és miután énekeltek, véget ért az ünnep.
Szövegünk a Márk 14, 22-25-ben van. Ott a következőket írja az evangélista, És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: „Vegyétek, ez az én testem.” Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, ittak belőle mindnyájan, és ezt mondta nekik: „Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. (Máté még azt is mondja, „a bűnöknek bocsánatára”.) Bizony, mondom néktek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat iszom az Isten országában.”
Talán az „engesztelés” szó a legfontosabb szó a keresztyén teológiában. Az egységet fejezi ki, vagy a fiúságot azzal szemben, akivel az engesztelés történik. A keresztyénségben azt fejezi ki ez a szó, amit Krisztus tett halála által, ami az emberrel való megtört viszonyt újból helyreállította. Az engesztelés ára az ő halála.
(Liberális teológia mindig elvetette az engesztelés gondolatát. A „keresztyénség” és „megváltás” fogalmát megtartották, de ők a történelmi keresztyén meggyőződést eliminálni akarják, vagyis Jézus Krisztus, Isten Fia, helyettesítő áldozatával a kereszten kiengesztelést szerzet Isten és az ember között. A hitet egy keresztre feszített Megváltóba akinek az élete az ára volt a bűnösökért, egy Krisztushoz hasonló magatartással vagy egy vallásos érzéssel helyettesítették. Liberális keresztyénség nem tud gyülekezeteket plántálni, csak mint paraziták élősködnek a gyülekezeteken. Az ember, aki hiszi, hogy meg van mentve a Jézus kiontott vére által, más mint az az ember, aki azt gondolja, hogy saját magát megmentheti „krisztusi” magatartás és jó cselekedetek által. Nincs alternatíva. Csak ez a kétféle ember létezik. Ha találkozol egy olyan emberrel, aki megértette, hogy Isten előtt semmit sem tud felmutatni, hogy elveszett és hogy magát nem tudja megmenteni, aki az érte kiontott vérre hivatkozik, ennek az embernek teljesen más életérzése van, teljesen más az életének az értelme, összehasonlítva azzal az emberrel, aki azt gondolja, hogy megállhat Isten előtt azzal, hogy mit tesz vagy azzal, hogy egy vallásos közösséghez vagy egyházhoz tartozik. Amikor Luthernek vitája volt Zwinglivel az úrvacsoráról, azt mondta Luther, hogy „Az ő embereinek más lelkületük van, mint a mieinknek.” Az úrvacsoráról és a Lutheránusok és a reformátusok úrvacsorájának megértéséről volt szó. De egy újjászületett és egy nem újjászületett ember között a különbségek fundamentálisak.)
Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” (Ján 10,11). Van még sok hely, ahol az Úr az engesztelésről tanít. Talán ez az egyik legfontosabb. Az Úr önként meghalt és ez a Páskavacsorában szépen kifejezésre jut. Ez nem csak önként történt, hanem az ő halála egy váltságdíj a bűnökért. A szavak is ezt mondják: Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. A „bűnök bocsánatára” szavak azt fejezik ki, hogy az ember ítélet alatt áll és Jézus halála a váltságdíj az emberért.
Ez egyben egy helyettesítő halál is! … sokakért kiontatik. Magára vette az ítéletet. Ezt tanítja szakaszunk. Az úrvacsora az utolsó Páska ünnepnél lett elrendelve.
Azt mondtuk, hogy az Úr Jézus egészen a törvény alatt élt. A széderceremóniát teljesen az előírásoknak megfelelően celebrálta. Minden mózesi utasítást követett és betöltötte a törvényt. A gyerek ezt kérdezi a széderestén: Miért más ez az éjszaka mint a többi éjszaka? És az apa, aki az Úr Jézus maga, elmagyarázta az Exod 12 jelentőségét. Egy ima után ittak a harmadik kelyből, „ az áldás kelyhét”. Valószínűleg ekkor mondta az Úr, hogy ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. Itt kapcsolódik össze a Páskavacsora az Úrvacsorával. Az egyik a tipus, a másik az antitipus.
Mely vagy milyen gondolatok foglalkoztatták a tanítványokat az asztal körül? Az Úr szájából hallották az Exod 12 értelmezését és azt gondolták, hogy ez a bárány, aki Egyiptomban megöletett, aki által ők megváltattak. Megszabadultak a rabszolgaságból a bárány vére által, amit az ajtófélfára kellett hinteniük. — A rabszolgaságra is gondoltak a bűnök miatt, még akkor is, ha nem volt mély felismerésük, ismerték viszont a szükségeiket és tudták, hogy ő a Messiás és hogy megváltoztatta az ő lelkületükket. Visszagondoltak a vérre, ami Egyiptomban kiöntetett és érezték, hogy az Úrnak köze volt ehhez az eseményhez. Gondoltak a megváltásra, a szabadságra.
Mire gondolt az Úr? Amikor elkezdte a bárányt enni, nem érezte szükségét, hogy szabad legyen. Valószínűleg, épp az ellenkezőjére gondolt. Amikor szemlélte a bárányt, azt gondolhatta: Ez a bárány elátkoz engem. Nem negatív értelemben, hanem abban az értelemben, hogy „én vagyok a bárány”. Ez volt az ő halálos ítélete. A hamarosan bekövetkező halálára gondolt, ami ezen ceremóniák mögött álló valóságot képezte. Ez pontosan az átmenet a régi és az új szövetség között. Ez majd a Golgotán fog megtörténni, de most a kereszt fényében beszél.
Az Úr a kenyeret a tanítványainak nyújtotta. Ez egy kép, hogy mit tesz az Úr az ember megmentéséért. Övé a kezdeményezés. Ő közvetíti a kenyeret nekünk. Ha nem ragadná magához a kezdeményezést, mi soha nem reagálnánk. Amikor az Úr nekik nyújtotta a kenyeret, azt mondta, Vegyétek, ez az én testem!
Ez a mondat sok vitát váltott ki az egyháztörténelemben. Erről most nem tudunk beszélni. Az átlényegülés katolikus tanítására szeretnék utalni. Sokan úgy vélik, hogy az Úr a kenyérben fizikálisan jelen van. Mások nem mennek ennyire messzire, de azt mondják, hogy az Úr személyesen jelen van az Úrvacsorában és ezt az ember egy misztikus megtapasztalásként éli meg. Megint mások azt mondják, hogy az Úrvacsora egyszerűen egy megemlékezési istentisztelet, amelyben arra emlékezünk, hogy Ő mit tett értünk és a megemlékezés által közösségünk vele elmélyül. A legtöbb evangeliumi keresztyén úgy tartja, hogy az Úrvacsora egy kegyelmi eszköz. Egy olyan valami, amely által Isten szól hozzánk és arra használja, hogy növekedjünk a hitben. Az Úrvacsora által Krisztus halála nem csak a megváltás értelmében, hanem az üdvösséget tekintve is áldássá válik számunkra. Úgy hiszem, hogy az Úrvacsorában Isten egy nagy áldásban részesít minket, hogy ha az ő megváltó halálán elgondolkozunk és meditálunk. Azt gondolom, hogy a megváltás egésze a borban és a kenyérben van összefoglalva. Hogy vajon teljes egészében megértjük ennek mélységét, az kérdéses, de valahol itt van az igazság.
Maga Jézus testben volt, ő vette kezébe a kenyeret és mondta: „ez az én testem!” Az ő teste, az ő kezei adták a kenyeret. Az ő vére folyt ereiben ezen a Széderestén. Világos ebből, hogy nem arról van szó, hogy a kenyér átlényegül az ő testévé vagy a bor a vérévé. Ő egyszerűen azt mondja: Ez engem ábrázol!
Azt mondta: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Gondolkozzunk már el ezen egy percre.
Mit mondott Mózes, amikor a Páska ünnepének elrendelését adta Izráelnek? Emlékezzetek meg erről a napról, amelyen kijöttetek Egyiptomból, a szolgaság házából. Azt mondja más szavakkal, hogy emlékezzetek az éjszakára, amikor megszülettetek. Minden évben, minden generáción keresztül, 1400 éven át megünnepelték születésnapjukat. – Ott van egy relatív fiatal zsidó, egy 33 éves Jézus, a tanítványok és apostolok kis csoportjával a felsőteremben és ezt mondja nekik: Mostantól ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Felejtsétek el Egyiptomot és a rabszolgaságból való szabadulást. Mostantól fogva rám emlékezzetek! – Talán mondhatnák emberek: „Micsoda arrogancia! Mindent kisöpör és a középpontba helyezi magát. Felejtsétek el az ünnepet, amit 1400 éve ünnepeltünk és helyettesítsétek egy egyszerű vacsorával, ami rám emlékeztet! Micsoda arrogancia, Mózest félre tolni és magát a középpontba helyezni”.
Nos, ez vagy egy arrogáns elbizakodottság vagy Ő tényleg isteni tekintéllyel beszél. Ha isteni tekintéllyel beszélt, amit remélhetőleg mindannyian hiszünk, akkor azzal azt mondja, hogy Ő a valódi Páskabárány! Minden Páskabárány rá utalt.
Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Írja Lukács, Pál pedig megismétli. Ezt kell tenni! Mindig. A Biblia nem mondja, hogy az Úrvacsorát minden vasárnap kell ünnepelnünk. A Biblia csupán azt mondja, hogy „tegyétek folyamatosan”. Ha ezt az Úr rendelte el, mi pedig tetszeni akarunk neki, akkor ezt kell tennünk. Minden alkalmat ki kell használnunk. Jó az Úr asztalánál ülni és kezéből a jegyeket venni és szemlélődéssel, elmélkedéssel visszagondolni az üdvösségre, amit elfogadhattunk az ő áldozati halála által.
És ezt mondta nekik: Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. Szövegünkben ez áll: És vette a kelyhet, hálákat adott és nekik adta; és mindannyian ittak belőle. Ez részvétel e szövetség kiváltságaiban. Majd hozzáfűz még egy magyarázatot: Ez az én vérem, az Újszövetség vére. Ez a legvilágosabb szó az Úr szájából, ami a helyettesítő áldozatot illeti. A vér az erőszakos halálra utal. Egy áldozati halál! Egy megölt bárány halála! Az ítélet halála. Egy szívszélhüdés általi halál nem tudott volna minket megmenteni. Ez egy erőszakos halál volt, mivel a mi büntetésünket ő hordta.
A megtört kenyér és a bor kettős kijelentésre utalnak: Meg kell halnom mint áldozat. Az új szövetség egy új áldozatra alapult. Ez egy feltétel nélküli szövetség.
A 25. versben a nagy Úrvacsoráról beszél és az emlékezés vacsorája próféciává változik! Bizony, mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat iszom az Isten országában. Az új szövetség utal arra a napra, amikor a királyság be lesz iktatva. Az Úr tudta, hogy meg fog dicsőülni és halála nem mindennek végét jelenti. Tudta, hogy fel fog támadni a halottak közül. Nem érdekes, hogy az Úr azt mondta: Soha ne felejtsétek el halálomat! E mondat mögött áll a meggyőződés, hogy a halála az élet alapja és beteljesedése lesz mindannak, amit kifejez. Soha ne felejtsétek a halálomat! Az Úr nem azt kéri, hogy az életére emlékezzünk! Nem azt kéri, hogy a csodáira emlékezzünk, amelyeket tett,. Nem azt kéri, hogy tanításaira, az etikai rendszerre emlékezzünk. Később azt mondta, hogy vigyázzunk arra, amit mondott, de az pontosan az, amit ő mondott. Az Úr azt kívánja, hogy halálára emlékezzünk. Azt mondja, hogy ez az, ami neki tetszik. Akar valaki az Úrnak tetszeni?Az ember sok jót tehet, ami önmagában jó dolog, a Bibliát tanítani, az Igét hirdetni, különböző szolgálatokat elvégezni. Ez nem feltétlenül kell, hogy tetsszen az Úrnak, ha ő valami mást vár tőlem. Tetszik az Úrnak, amit teszek? Valami biztosan tetszik az Úrnak! Ha hitre jutok, be kell merítkeznem és utána az úrvacsorával élni. Ez az, ami kedves előtte. Az Úr asztalánál elgondolkozni arról, mi mindent tett értem. A prédikáció nagyon fontos, de legalább olyan fontos az Úrvacsora ünnepe. Ünnepeljünk!