Szeretnék egy sorozatot közzétenni a fenti cím alatt, amely részletekben, eddig meg nem határozott időközökben a www.bibliatanitas.org alatt megjelenne, és azok számára hozzáférhető lenne, akik keresik az igazságot, ami Isten üdvtervét illeti. Sok közlemény jelent meg erre nézve a kétezer éves egyháztörténelem folyamán. Említésre méltó a két nagy irányzat, a „szövetségi látás” és a „korszakos vagy diszpenzacionalista látás”, amelyet evangéliumi keresztyének képviselnek. A testvérgyülekezetek általában a „korszakos látás”-t képviselik, amely a három nagy keresztyén, Nelson Darby, C.I. Scofield és Lewis Sperry Chafer tanítására vezethető vissza. Ezt a vonalat képviseli Clarence Larkin „Dispensational Truth” és a „Bibliai Panoráma”, amely ábrákkal kíséreli meg az üdvtörténeti korszakok megértetését. Mint minden átfogó rendszer, ezek sem magyaráznak meg minden részletet a Bibliában, és nem minden illeszthető bele ezekbe a „keretekbe”. Ezért bizonyos óvatossággal és kritikus szemmel kell ezeket a segédeszközöket használni. Sajnálatos, ha egyes keresztyének majdnem hasonló autoritást tulajdonítanak ezeknek a „látásoknak”, mint magának a Bibliának. Ebből rendszerint eltorzult tanítások és a gyakorlati életben szektariánus, bezárkózó, elkülönülő magatartás származik.
Üdvtörténeti sorozatomban igyekszem egy kiegyensúlyozott tanítást képviselni, ahogyan az elmúlt 50 évben hitéletem folyamán érlelődött meg, és amely más testvérekkel való eszmecsere folytán született meg bennem.
Két dolgot szeretnék előre bocsátani.
1. Ha egy keresztyén nem hajlandó nézeteit és „látásait” más testvérekkel kritikusan megbeszélni és megvitatni, nem kész azt a 2000 éves keresztyén egyház irodalmának tükrében megvizsgálni, és meg van győződve arról, hogy az ő bibliaismerete az egyedül helytálló nézet, akkor az az ember nagy veszélyben van, és másokat is veszélyeztet. Ez a gőg és a beképzeltség jele, akármilyen kegyes szavak mögé rejtőzik is.
2. Minden tanítás, amely a gyülekezeten belül, Isten gyermekei között osztályokat állít fel, az veszélyes tévtanítás, akár egy „második áldás”-ban részesülők alkotnak egy magasabb rendű osztályt, akár más kritériumok szerint osztályoznak újjászületett hívő embereket. Ilyen tanításoknak bomlasztó, káros hatásuk van nemcsak az egyének lelki életére, de a gyülekezetekre is. A Biblia a gyülekezeten belül semmiféle osztályozást nem ismer.
Az üdvtörténeti sorozatnál nem tartok igényt a „copy right”-ra. Ki lehet nyomni és szabad terjeszteni. Tartalmára nézve nem szabad változtatni rajta. A sorozat 20 részből áll.
Isten áldja meg e sorozat olvasóit!
Flesch Károly
1. Rész: Genezis (1. Móz) 1,1 – 2,25.
Célom egy teljes áttekintést adni a Bibliáról, elkezdve a teremtésnél az új ég és új föld teremtéséig. Ez persze csak nagyvonalakban tehető meg, futólépésben haladva, és az üdvtörténelem fontosabb állomásainál állhatunk meg röviden. Pillantást vetünk a próféciákra és ezek erkölcsi alkalmazására. Egy olyan gyülekezetben nőttem fel, ahol a korszakos, diszpenzacionalista rendszert tanították. Erre alapozódik ez a sorozat is, de 50 évvel idősebb vagyok most, és bizonyos pontokat másként hangsúlyozok. Ezen kívül az utolsó 50 év világtörténelme is megtanított arra, hogy egy szélsőséges diszpenzacionalista vonalat nem tudok képviselni. Ha címet kellene adnom ennek a sorozatnak, akkor az így hangzana: Isten üdvterve az Írás szerint.
Tekintsük meg Gen 1,1-3-at: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Szelleme lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.”
Gen 1,26-28: „ Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk
hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!”
Gen 2,7: „Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.”
Gen 2,18-25: „Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát az ÚRisten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az ÚRisten, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.”
Az első kérdés amit fel kell tennünk a következő:
Van e Istennek célja az üdvtörténelemmel, és levezethető e a Bibliából, hogy a történelemnek van célja és értelme? Ha isteni célról beszélünk, akkor ezt igazolnunk kell. Hiszem, hogy van jogosultságunk ezt állítani, és erre utal Pál apostol szava: „Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Ef 3,11). Meg kell kérdeznünk azt is, hogy miben áll ez a cél és végzés, ha van ilyen? Erre szintén az Efezusi levélben találunk választ (ha nem akarjuk az egész Bibliát segítségül hívni). Itt Pál azt mondja: „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben” (Ef 1,4). A kiválasztás Isten egyik célja, mely visszanyúlik a kezdetbe, miután mi a világ kezdete előtt ki lettünk választva. Ha más nem, de a szentek kiválasztása Isten egyik célja az üdvtörténelemben. Az Ef 1,11-ben kibővíti a teret: „Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik.” Ebből levezethető, hogy Isten célja mindent átfog a történelemben. Mindent saját akarata szerint munkál. Minden, ami velünk és a világban történik, Isten tervében benne van. Egyes eseményeknek nagyobb, másoknak kisebb jelentőségük van, de minden megtalálható az Ő tervében, akár örömteli, akár tragikus események.
A Szentírás az üdvtörténelmet a kozmosz és az ember teremtésével kezdi. A teremtés „big-bang” teóriája ma népszerű. Stanley Jacky, a természettudományok filozófusa egyik cikkében azt állítja, hogy a teremtés egy kényszerből történt. Az emberek általában csak a népszerű, ún. tudományos újságokból tájékozódnak. Ezekben sok táblázat meg rajz található, amiknek tudományos látszatuk van, de amelyek nem okvetlenül igazak. Nem szabad mindent elhinni, ami ezekben a lapokban áll. Russel Clerk, egy konzervatív tudós Jacky állítását, hogy kellett egy teremtésnek lennie, kommentálta, és ezekkel a szavakkal zárta: „A föld nem egy jelentéktelen bolygó. A föld az ember otthona, amit a Teremtő az ember számára készített. Először a Teremtő szót kell kiejteni, mielőtt a teremtés szót kimondjuk, amint azt Dr.Jacky a könyvében tette.”
Ha Isten tervét és szándékát az üdvtörténelemben ismerni akarjuk, akkor a teremtésnél kell kezdenünk. A Biblia minden nagy tanítása már megtalálható a Genezisben. Ha figyelmesen olvassuk és különösen arra ügyelünk, hogy az Úr és az apostolok hogyan értelmezték, akkor hamarosan fel fogjuk fedezni, hogy a Genezis a Biblia magva, és tele van olyan kifejezésekkel, amelyeket az apostolok használtak, amikor lerakták az újszövetségi teológia alapjait. Itt kell az üdvösség vizének forrását keresni.
A Genezisben három teremtésről olvasunk: A kozmosz, a férfi és a nő teremtéséről.
Gen 1,1: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.” Ez a teremtéstörténet összefoglalása. A Biblia és különösen ez a vers tanítja, hogy Isten szabad akaratából teremtett. Senki és semmi nem késztette Őt, nem kényszerből tette, hanem saját szabad akaratából és bölcsességéből teremtett.
A teremtés egy bizonyos időpontban véghezvitt tett volt. Meg lehetne kérdezni, hogy mit tett Isten a teremtés előtt. Ezen sokan gondolkoztak. Ágoston, amikor ezt kérdezte tőle valaki, a következő választ adta: „A poklot teremtette meg azoknak, akik ilyen kérdéseket tesznek fel.” Luther hasonló választ adott egy kíváncsiskodónak: „Isten vesszőket vágott, hogy a kíváncsiskodók fenekét elverje vele.”
Isten egy bizonyos meghatározott időpontban teremtett. Creatio ex nihilo, Isten a semmiből teremtett. A héber „teremteni” szó nem jelenti önmagában azt, hogy valami a semmiből áll elő. Ellenben a „teremteni” szó a Bibliában sohse jár valaminek a tárgyesetével, azaz sose utal arra, hogy valami valamiből előállt. Ez a szó a Bibliában, a szöveg összefüggő értelmében mindig a semmiből való teremtésre utal.
Ha az ősrobbanásról beszélünk és az anyagról, amiből az ősrobbanás előállt, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy honnan jött az anyag. Nem elég azt mondani, hogy a világ az ősrobbanásból állt elő. A világ a Szentháromság – Isten teremtménye, melyet szabad akaratából egy bizonyos időpontban létrehozott. A Gen 1,2-3-ban ezt olvassuk: „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Szelleme lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság!” Az „Isten” szót is összefüggésében kell megértenünk. Az „Isten” utalhat az Atyára, a Fiúra és a Szent Szellemre. Ezekben a versekben az áll: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet”, és utána, amint a teremtés előrehaladt… „Isten Szelleme lebegett a vizek fölött.” És ezt követi: „Akkor ezt mondta Isten…” János evangéliumában ezt olvassuk: „Kezdetben volt az Ige, …. minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” Nem egy indokolatlan értelmezés, ha az a kifejezés, hogy „mondta Isten”, az Isten szavára ill. Igéjére utal, azaz Jézus Krisztus személyére. Itt tehát előttünk van, hogy az Atya, a Fiú és a Szent Szellem mind részesei a teremtésnek. Erre utal a Gen 1,1-3! A teremtés a Szentháromság műve. Ők függőségben álló, de egyéni teremtményeket teremtettek. Függőségben álló élőlények, személyek vagy tárgyak olyan értelemben, hogy a teremtmény mindig Istentől áll függőségben. Ez fontos, hogy a tudatunkba behatoljon! Mi a teremtés által függőségben lévő lények vagyunk! Az igazi szabadság ennek a függőségnek az elismerésében nyugszik!
Ha a kifejezést: „kreatív” vagy „teremtő”, az emberre alkalmazzuk, az egy bizonyos értelemben félrevezető. Gyakran mondjuk, hogy egy ember kreatív, ha eredeti ötletei vannak, valamit készít, ami másoknak nem jutott volna eszébe. Végső fokon azonban csak Isten kreatív azaz teremtő. Az ember csak a már létezőt rendezi újjá, formálja át vagy ábrázolja. Rembrandt „Éjjeli őrjárata” egyedülálló, de nem olyan egyedülálló, mint Isten teremtménye.
Nincs itt hely a különböző teremtés-teóriákról beszélni. Vannak dualisztikus elméletek, amelyek tagadják Istenhez való vonatkozásunkat. Ha ugyanis két végtelen lény létezik, akkor egy vagy mind a kettő korlátozott, és így nem lehetnek végtelenek. Ezért a keresztyénség sosem fogadott el egy dualisztikus elméletet. A bibliai világkép összeférhetetlen a dualisztikus elméletekkel. A Biblia tanítja, hogy a teremtés a Szentháromság műve, és a teremtmény Istentől függ. A világ nem az idő és az anyag mozgásának véletlene.
Ha teremtéselméletekről és filozófiákról beszélünk, akkor én nem vagyok szakértő. Nem tudok többet, mint az utca embere az ősrobbanásról. Számomra a Genezis egy egyszerű olvasmány, és megnyugtató az is, hogy ez egy isteni kinyilatkoztatás. Isten „ex nihilo”, azaz a semmiből teremtette meg a teret és az időt.
Vannak átmenetek a teremtésben. Először azt olvassuk: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.” Aztán a Gen 1,21-ben ez áll: „És megteremtette Isten a nagy viziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket, és a különféle fajta madarakat. És látta Isten, hogy ez jó.” Aztán harmadszor fordul elő a „barah” szó a 27. versben: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” Ezekben a versekben Isten „teremt”, és Mózes ezeknél mindig variációkat említ:
Először Isten a „semmiből” teremt.
Aztán 1,21-ben a „teremtmények”, az állatok lesznek megteremtve.
Végül 1,27-ben az ember lesz megteremtve.
Mind a három helyen Mózes a „teremtés” szót használja, abban az értelemben, ahogyan a teremtés kibontakozott. A kép egy pre-egzisztens Istent fest elénk, akinek szavára a teremtés kibontakozik. Isten, aki a teremtéstörténetben, a Gen 1,1 – 2,3-ban bemutatkozik, 35-ször van itt megemlítve. Ő a szuverén alkotó.
Ha ezeket a fejezeteket olvassuk, feltűnik, hogy Isten és az ember között óriási különbség van. Mi mesterek vagyunk, Ő az alkotó. Mi nem alkotunk, csak feldolgozzuk azt, amit Ő alkotott. Mózes egy imminens, mindenütt jelenlévő Istent mutat be. A Gen 1,2-ben olvasunk Isten Szelleméről: „Isten Szelleme lebegett a vizek fölött.” Az Ótestamentum ezt a kifejezést azokra a madarakra használja, akik a fészkük felett lebegnek. Kifejezi azt, hogy Isten törődik a teremtményeivel. Ő egy örök, végtelen Isten, de ugyanakkor egy mindenütt jelenlévő személyes lény!
Mi lett a világból, ahogyan Isten azt megalkotta? Ami a Gen 1,1-ben meg lett teremtve, az ma a világmindenség középpontja. Gondolj azokra a naprendszerekre körülöttünk és arra, hogy a föld, az a bolygó, amin élünk, mindenek középpontjában áll. Ezen a bolygón fog a végső csata Isten és a Sátán között lezajlani. Tudjuk persze a Gen 3-ból, hogy volt egy korábbi teremtés. Jób beszél arról, hogy Isten az angyalokat és a Sátánt az ember előtt teremtette. Az angyalok bukása a teremtés előtt történt. A föld most a csatatér Isten és a Sátán között. Nem természettudományos szemszögből, de üdvtörténeti szempontból a föld a kozmosz középpontja. Erich Sauer írja: „A földön köt Isten egy szövetséget, és itt jelenik meg. A földön ölt Isten Fia testet. Ezen a bolygón állt a világ Megváltójának keresztje, és ezen a földön fog Isten és a Bárány királyi széke állni.”
Vessünk egy pillantást a Gen 1,26-28 és 2,7-re. Az elsőre nem akarok most kitérni, ez ismert. A Gen 2,7-ben ez áll: „Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.” Helmuth Thielecke ezt az ember teremtésének nagy nyitányának nevezte. A Gen 1 az ember teremtése irányában mozog.
Az ember legnagyobb problémája az ember! Egy mindig visszatérő kérdés: „Ki vagyok tulajdonképpen?” Ez a teológusok és a filozófusok alapvető kérdése. A Biblia sokat közöl arról, hogy kik is vagyunk tulajdonképpen. Egyben biztos vagyok: az ember különbözik minden más teremtménytől, amit Isten alkotott. Az ember egy „beszélő élőlény” lett. Gyakran még „gondolkozó élőlénynek” is lehet nevezni. Mi nem vagyunk olyanok, mint a mókusok, a kutyák vagy az oroszlánok. Ők élőlények, de nem gondolkoznak úgy, mint az emberek. Őket csak az ösztön vezérli. Az állatoknak nincs érzékük Istent imádni. A Biblia iránt sincs érdeklődés bennük.
Az ember teremtése a Gen 1,26-28-ban van leírva. „…férfivá és nővé teremtette őket.” Az embert a föld porából teremtette Isten, vagyis az ember a Szentháromság közös alkotása. A halál lehetősége is meg lett teremtve. Tudjuk, hogy a teremtmények meghalnak. Az ember szellemi lénye jut kifejezésre abban, hogy „…élet leheletét lehelte orrába” (Gen 2,7). Képzeld el, ahogy Isten az ember orrába leheli a „ne-sá-má”-t, az élet szellemét. Ő maga teszi ezt, személyesen, mint egy csókot. Kifejezése annak, hogy Isten mennyire becsüli a teremtményét. Mennyire jobban becsüli meg a megváltott teremtményét, a hívőt, akivel megint közösségbe került a Szent Szellem munkája révén.
Kicsoda az ember? Erre nézve sok zavaros válasz létezik. Vannak, akik az embert bestiának tartják, mások az embert kígyóhoz, sakálhoz, majomhoz, cápához vagy angolnához hasonlítják. Felejtsük el mindezeket a neveket, még ha szomszédaink vagy munkatársaink között vannak is olyanok, akik ilyen állatokra emlékeztetnek. A zsoltáríró így fejezte ki magát: „Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos módon alkottál engem” (139,14). Ezért áll versünk végén: „Így lett az ember élőlénnyé.” Ő az állatok között él, de magasabb rendű, mint az állatok, az ember uralkodik az állatok felett. Azt olvassuk a Gen 1,28-ban: „Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!” Az ember a föld királyává lett teremtve. Az ember a bukása előtt nagy méltósággal bírt, mégis porból volt, és ezt tudnia kellett. Egy alázatos uralkodónak teremtette őt Isten.
Néhány összefoglaló megjegyzést szeretnék még tenni:
Ádám Isten egyedülálló műve volt. Királynak volt teremtve a teremtés felett. Ádám szent volt. Vannak, akik Ádám ártatlanságát hangsúlyozzák, de én őt inkább szentnek nevezem. Ádám Isten elhatározásának következménye volt: „Alkossunk embert ….”, és az Ef 1,11-ben az áll, „…aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik.” A teremtés egy gondolkozó Isten előre elhatározott, céltudatos tette volt.
Az asszony teremtéséről a Gen 1,27-ben olvasunk. „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” A férfi megteremtése után Mózes beszámol az asszony megteremtéséről. Ha a mai feminista mozgalmakkal érintkezésbe kerülünk, akkor ez az igerész igen fontos lesz az evangéliumi gyülekezetek számára. Itt találjuk meg az evangéliumi feminizmus gyökereit. Itt van az újtestamentumi tanítás forrása. Ha ismeretet akarunk szerezni a házasságról, akkor ennél a versnél kell elkezdenünk. A nemek egymás közötti viszonya a házasságban és a házasságon kívül itt jut szimbolikusan kifejezésre. Ebben van egy szimbolikus utalás, egy bibliai alkalmazása a nemek egymás közti viszonyára a házasságban, a gyülekezetben, a családban és a személyes életben.
Hogyan történt ez? Erről olvasunk a Gen 2,18-20-ban. Ádámnak nevet kellett adnia az állatoknak. Az egész teremtett világban nem talált senkit, aki illett volna hozzá. Király volt, de nem volt társa az állatvilágban. Isten adott később neki egy szellemi, lelki és fizikai társat. A „segítőtárs” kifejezi az asszony méltóságát, és hogy miért teremtette őt Isten. Az emberi nem egységét fejezi ki az, ahogyan Isten az asszonyt a férfiből teremtette. A Gen 2,21-22-ben olvassuk: „Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az ÚRisten.” Évát Ádámból formálta Isten, és nem fordítva. Éva Ádámért lett teremtve. Ez Isten sebészeti beavatkozása volt narkózisban. Ádám bordájából formálta Isten Évát.
A házasság képét is láthatjuk ebben. „Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az ÚRisten, és odavitte az emberhez. A házasságkötési ceremóniának olyan szép része (egyes országokban) az, amikor az apa a lányát bevezeti a templomba, és átadja a vőlegénynek. Isten odavezette Évát Ádámhoz, és átadta neki. Biztos, hogy ezt Isten nagy és sokoldalú bölcsességében így ajándékozta nekünk, amit meg kellene becsülnünk. Ha ezt társadalmunk tudomásul venné, micsoda kihatása lenne ennek a közéletre!
Ádám egyesült Évával a házasságban vérontás árán, egy sebészeti beavatkozás, a test megsebzése által. Ez egy csodálatos kép és szimbólum Jézus Krisztusra és menyasszonyára. Mi egyesülünk vele az ő sebei és a Golgotán kiontott vére által. Ez egy példázat Krisztusra és a Gyülekezetre.
Éva egy csodálatosan szép nő lehetett. Amikor Isten őt Ádámhoz vezette, Ádám azt mondta: „Ez most már csontomból való csont, testemből való test.” Képzeljük csak el, Ádám az egész állatvilágban nem talált valakit, aki hozzá illet volna, de most végül az Úr talált számára valakit. A fejezet azzal záródik, hogy „Ádám és felesége meztelenek voltak, nem szégyenkeztek, romlatlanok voltak”. Nem volt szégyenérzetük. Ez hamarosan megváltozott a bűneset után.
Ha a Gen 2-t olvassuk, elképzelhető lenne, hogy ez csak egy történet. De nem csodálatos, hogy az Úr és az apostolok az ő leveleikben, ennek a történetnek különös jelentőséget tulajdonítanak, amikor a gyülekezeteket tanítják. Más szóval, ebben az egyszerű történetben olyan alapvető igazságokat fogunk találni, amelyek után életünket berendezhetjük. A nemek kiegészítik egymást. Közös örökösök a kegyelemben. A közösség egy monogám közösség. Éva a felesége, nem egyike a feleségeinek. A házasság itt a nemi közösülés előtt áll. Ez egy heteroszexuális közösség. Isten nem Ádámot és Emilt, hanem Ádámot és Évát teremtette. Ez a közösség egy tökéletes közösség, amelyet Isten pecsétel meg, hiszen a Márk 10,8-9-ben ezt olvassuk: „És lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza.” A feladat, amelyet kaptak, a következő volt: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet.”
Gyermekeik születtek, és betöltötték a földet. Valaki így nyilatkozott: „Az egyetlen szép, ami a bűneset után megmaradt, az a házasság intézménye.” Aki ezt mondta, biztosan boldog házasember lehetett. Ez volt Isten célja. Az embernek élveznie kellene a házasság közösségét.
Isten üdvterve tehát a teremtésnél kezdődött.