Fil 1,1-11 Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, mindazoknak a Krisztus Jézusban hívő szenteknek, akik Filippiben vannak, püspökeikkel és diakónusaikkal együtt: 2 kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. 3 Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, 4 és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, 5 mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. 6 Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. 7 Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. 8 Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével; 9 és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; 10 hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, 11 és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.Bizonyára különböző válaszokat kapnánk a következő kérdésre: Milyen különös jellemvonással bír az a férfi, akit mi Pál apostolként ismerünk? ’Különös hangsúlyt helyezett Isten szuverenitására’ – lehetne egy helyes válasz. Leveleiben ez domináns téma. Mások apostoli tekintélyére gondolnának. Biztosan több választ találnánk a kérdésre.
Ha engem kérdeznétek, ezt válaszolnám: A legjellemzőbb jellemvonása az, hogy az ő boldogsága sohasem függött az életkörülményeitől! Ha valaki a Korinthusi 2. levelet olvassa, akkor újra és újra észlelni fogja, hogy a lehető legviszontagságosabb körülmények között is fenn tudta tartani boldogságát és megelégedettségét Jézus Krisztusban! A halál szélén, pénz nélkül, barátok nélkül.
Ez a páli jellemvonás legjobban a Filippi levélben látható.
Olvasd át egyszer ezt a levelet és húzd alá azokat a helyeket, ahol az apostol az ő öröméről ír! Csodálkozni fogsz: 16-szor említi meg örömét a 104 versben. Az öröm a levél domináns témája. Amikor Pál a gyülekezetet alapította és ezt a levelet írta, mindkét esetben börtönben volt. Szenvedett. Láncokat viselt.
Hogyan volt ez lehetséges? Ha a levelet még egyszer átolvassuk és aláhúzzuk azokat a helyeket, ahol az Úr Jézus neve előfordul, akkor látni fogjuk, hogy 47-szer szerepel ez a név a 104 versben. Az apostol boldogságának titka: Gondolatai és szelleme foglyul voltak ejtve az Úr Jézus Krisztus személye és műve által.
Először meg kell értenünk a körülményeket, amely alatt ez a gyülekezet létrejött. Apcsel 16,6-13 Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. 7 Amikor Mízia felé mentek, Bitíniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. 8 Erre Mízián áthaladva lementek Tróászba. 9 Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy macedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte õt: „Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre!” 10 A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük: oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot. 11 Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrákéba mentünk, másnap meg Neápoliszba, 12 onnan pedig Filippibe, amely Macedónia vidékének első városa, római település volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk. 13 Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz. A gyülekezet a Szentszellem közvetlen beavatkozása folytán jött létre. Nem tudjuk, hogyan történt ez. Miért írta így le ezt a vezetést Lukács? Mert Isten Szelleme már működött a szívekben Filippiben.
Filippi egy fontos város volt. Nevét Nagy Sándor apjától, Fülöptől kapta. Filippi arról is ismert volt, hogy Brutusz és Kasszius, Julius Cézár gyilkosai itt vesztették életüket az Antóniusz elleni csatában. Filippi egy miniatűr Róma volt. Büszke római polgárok lakták.
Lukács említi, hogy néhány napig a városban maradtak. Mit tettek ezalatt? Nem kezdtek prédikálni szombatig. Talán munkát kerestek? Vagy meg akarták ismerni a várost, a szokásokat? 13. vers: Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Pál először mindig a zsinagógát kereste. Itt valószínűleg nem volt zsinagóga. Nem volt meg a „minje”. Voltak asszonyok, de nem volt tíz zsidó férfi. (A zsidó istentisztelethez 10 férfi részvétele szükséges. Ezt nevezik „minje”-nek.) A „városon kívül” talán antiszemita hangulatra utal.
Itt is a zsidóknak hirdették először az evangéliumot.
Az Apcsel 16,14-24 leírja Pál találkozását Lídiával. 14. Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatírából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. 15 Amikor pedig házanépével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: „Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban!” És kérlelt bennünket. A thiatirai gyülekezetnek szól a levél a Jel 2,18-29-ben. – Foglalkozása: bíborárus. Vallásos érdeklődése: istenfélő = egy pogány, aki érdeklődik a zsidó vallás iránt vagy áttért a zsidó vallásra. Ilyen volt pl. Kornéliusz az Apcsel 10-ben.
Hányszor hallotta Lídia Pált prédikálni? Az Úr megnyitotta a szívét. Miről beszélt Pál? Valószínűleg a próféciák beteljesedéséről.
Isten nyitotta meg szívét, nem ő maga! Előtte zárva volt a szíve annak ellenére, hogy a zsidó szertartás értelmében vallásos volt. Nem látta meg a názáreti ácsban a Megváltót. Szívét szuverén kegyelem nyitotta meg.
Két reakciót figyelhetünk meg nála: Hagyta magát bemeríteni és szeretete nyilvánvalóvá lett a testvérek felé. 16,15: Amikor pedig házanépével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: „Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban!” És kérlelt bennünket. (Nincs itt szó gyermekkeresztségről. Lídia valószínűleg egyedülálló vagy özvegy volt.)
Még egy szereplőt találunk itt. Pálnak baja származott abból, hogy egy szolgaleányt megszabadított démonikus megszállásából. Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó szellem volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a szellemnek: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” És az még abban az órában kiment belőle.
Feltűnő, hogy Pált eleinte nem izgatta fel ez az ingyenes és kéretlen hirdetés. Eleinte nem vette figyelembe a lányt. Később azonban bosszantotta! Miért?
Két oka lehet ennek:
1. „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Nincs határozott névelő az eredeti szövegben. Egy út a sok út közül! Nem az üdvösség útja Jézus Krisztuson keresztül, hanem egy út a sok közül.
2. Pál félt attól, hogy az emberek azonosítani fogják azokat a hatalmakat, melyeken keresztül a leány végezte a szolgálatát azzal a hatalommal, amely Pálban működött.
Azért űzte ki ezt a szellemet, mert nem szabad, hogy a sötétségnek bármi köze is legyen a világossághoz.
Megtért ez a leány? Nem lehet tudni. Valószínűleg igen. Hogyan reagáltak a leány gazdái!
ApCsel 16,19 Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatták városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” Ez nem az első és nem az utolsó eset, amikor Pál apostol tevékenysége és üzenete bizonyos körök gazdasági érdekeit felforgatta. Pl. az Apcsel 19,23-27 szerint Efezusban hirdette az evangéliumot, ahol annyian megtértek, hogy az ezüstművesek elveszítették üzletüket. – Mi történne vajon, ha mi az utcalányok között hirdetnénk az evangéliumot és azok seregestül megtérnének? A kitartók és a pornómaffia rögtön lázadást szítana.
Két fontos dolgot kell megfigyelnünk:
1. Csak Pált és Szilást hurcolták a hatóság elé. Miért? Mi történt Lukáccsal és Timóteussal? Pál és Szilás voltak a csoport vezetői. Timóteus fiatal hívő volt. Azonkívül emlékezzünk vissza az antiszemita hangulatra Filippiben. Timóteus félzsidó volt, Lukács pedig görög.
2. A vád a hatóságok előtt megváltozott: „Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.”
Mi volt a reakció? Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket.
Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta. A megbotozás nem éppen cirógatás volt a rómaiaknál. A 2Kor 11,25-ben Pál említi, hogy háromszor megvesszőzték. Ez volt az egyik ilyen alkalom. Ebben az állapotban kalodába zárták egy büdös, patkányok lakta börtönbe.
Milyen gondolatok foglalkoztatták Pált és Szilást? Hiszen maga Isten hívta és vitte őket ebbe a helyzetbe: Nem mehettek Bitíniába, Ázsiába. Néhány nap múlva itt voltak Filippiben, hamis vádakkal szembesítve, nyilvánosan megaláztatva, börtönbe vetve.
Elkezdték egymást vádolni? Pál, én mondtam neked… Szilás, te mondtad hogy menjünk… De neked volt az álmod…
Nem. Nem volt kétség Isten vezetése felől. Csak öröm volt! Így reagáltunk volna mi is?
Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalták Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. Nincs utalás arra, hogy Pál és Szilás szabadításért imádkoztak volna! Gondolom, Pál tudott arról, hogy Isten miért hozta őket ebbe a helyzetbe.
Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!” Miért maradtak mind ott? Micsoda lehetőség lett volna ez a menekülésre! Egyesek talán halálra voltak ítélve. Mégis maradtak. Gondolom, Pál bizonyságtételének volt ilyen hatása.
Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; majd kivezette őket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?”
Spekuláció: A börtönőr tudott valamit Pálról, talán ismerte Lídiát is és lehet, hogy hallotta Pált igét hirdetni a folyónál, vagy talán hallotta a szolgalány bizonyságtételét és hallott az ördögűzésről. Az ő szíve is elő volt készítve és most felteszi a kérdést: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” Nincs kollektív üdvözülés. Ha hiszel te és a házad népe is hisz, akkor üdvözülni fogtok.
Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.
16,35-40 leírja a megszabadításukat. Amikor megvirradt, elküldték az elöljárók a törvényszolgákat, és azt üzenték: „Bocsásd szabadon azokat az embereket!” A börtönőr nyomban tudtára adta Pálnak ezt az üzenetet: „Az elöljárók ide küldtek, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!” Pál azonban így szólt hozzájuk: „Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk; most pedig titokban akarnak elküldeni minket? Azt nem, hanem jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki bennünket!”
Nem bibliaellenes, ha egy keresztyén jogaira hivatkozik. Pál nem tagadta le római polgárságát. A saját védelmére használta. – Az előző nap biztosan nem volt alkalmuk hivatkozni erre abban a zűrzavarban, amiben őket megverték. Most azonban hivatkozott jogaira.
A törvényszolgák pedig jelentették ezt a dolgot az elöljáróknak. Amikor ezek meghallották, hogy rómaiakról van szó, megijedtek, elmentek, és bocsánatot kértek tőlük, majd kivezették őket, és kérték, hogy távozzanak a városból. Amint kijöttek a börtönből, elmentek Lídiához, és látva a testvéreket, bátorították őket, majd eltávoztak.
Pál kapcsolatban maradt a filippi gyülekezettel. Még kétszer meglátogatta őket. A gyülekezet számos alkalommal támogatta Pált anyagiakban.
Dióhéjban így jött létre a gyülekezet Filippiben.
Gondolkozzunk el egy pillanatra, kik is voltak ezek az emberek Filippiben?
a. Egy sikeres pogány üzletasszony, aki szimpatizált a zsidó vallással.
b. Egy megszállt szolgalány. A szociális létra másik végén.
c. Egy római katona, egy börtönőr.
Ez volt a gyülekezet összeállítása! Isten minden esetben előre hintette a magot a szívekben.
Ezekhez az emberekhez írta Pál apostol levelét. Amikor ír, ismét börtönben van. A Fil 1,7 említi, hogy láncokat visel, de öröme egy cseppet sem szenved kárt emiatt. Megrendült a hite? Nem.
Fil 1,1-2: Pál és Timóteus, Krisztus Jézus rabszolgái, mindazoknak a Krisztus Jézusban hívő szenteknek, akik Filippiben vannak, véneikkel és diakónusaikkal együtt: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Kétségtelen, hogy ki írta a levelet: Pál.
Honnan íródott a levél? Vagy Rómából vagy Cézáreából. Tudjuk, hogy Pál börtönben volt, Timóteus vele volt, perre várt, ami halálbüntetéssel végződhetett volna. Róma és Cézárea jöhet számításba.
A levél kezdete tipikusan páli: utalást tesz a szerzőjére, a levél fogadóira és egy üdvözlettel zár.
Krisztus Jézus rabszolgái. Mivel dicsekedünk mi? Állampolgárságunkkal, műveltségünkkel, származásunkkal?
Pál és Timóteus emberek voltak, akiknek nem voltak jogaik, nem volt szabadságuk, nem birtokoltak semmit. Teljesen mesterük alárendeltjei voltak.
Szenteknek. Ezekhez intéződik a levél. Felejtsük el a szó mai használatát. Ma „szentek” alatt olyanokat értünk, akik saját erőfeszítésük, áldozataik árán bizonyos pozíciót kapnak az egyházban. A „szent” bibliai fogalma szerint azonban a gyülekezetben mindenki szent, nem a maga erőfeszítése, hanem Jézus Krisztus áldozata árán. A szent nem az, aki erkölcsi magasságával tűnik ki – habár az is fontos –, hanem az, aki el lett különítve, félre lett állítva Isten számára, az Ő szolgálatára. Ez kevésbé jelent elkülönítettséget a világtól, sokkal inkább elkülönítést Isten számára.
Vénekhez és diakónusokhoz is szól a levél címzése. Miért? Talán azért mert a vének és diakónusok voltak felelősek az adományokért, amit Pálnak küldtek. – Az is lehet, hogy ők a felelősek azért, hogy a gyülekezet alkalmazza mindazt, amire Pál a levelében utal. – Meg akarja erősíteni tekintélyüket a hamis tanítókkal szemben.
Itt találjuk a két hivatalos gyülekezeti tisztséget egymás mellett: Vének és diakónusok. Mind a kettő többes számban áll. Nincs az Újszövetségben „vén” egyes számban! A gyülekezetben a pluralizmus uralkodik. Vének ill. tanítók és a diakónusok, akik szolgálnak.
Végül az üdvözlet: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
El tudnám képzelni, hogy amikor Kr.u. 55-ben vagy 56-ban Pál Filippiben járt, Lídiának prédikált, látta megtérését, kiűzte a démont abból a szolgalányból, szemtanúja volt a börtönőr megtérésének, a „Filippi Hírlap” riportere azt mondta magának, „erről egy cikket kell írnom”. Lement a folyópartra, hogy interjút készítsen, beszélt Lídiával: itt volt egy sikeres üzletasszony, egy római katona, egy szolgalány. Micsoda összetétel! Hogy jöhetett ez létre? Itt járt ez a rabbi, Pál, megalázták, elment. Mit hirdetett? Mi történt, mi okozta ezt a változást? A börtönőr talán azt a választ adta volna: „Se Pál, se a többi munkatársa nem okozott változást. Az Úr nyitotta meg szívünket azon keresztül, amiket mondtak.” – A riporter: „Nem egészen értem, amit mondanak, nem magyaráznák ezt meg közelebbről?” „Nem tudom hogyan nyílt meg a szívem, nem tudom, ki adta nekem ezt a korábban sohasem ismert békességet hit által, azt sem tudom, hogy az Úr szelleme hogyan mozgatja meg a szívemet. De egyet tudok, tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra.”
Ez a volt a Filippi gyülekezet születésnapja.