Dán 4,25 Mindez megtörtént Nebukadneccar királlyal. 26 Tizenkét hónap múlva, amikor királyi palotája tetején sétált Babilonban, 27 így szólt a király: Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam teljében, fenségem dicsőítésére! 28 Alighogy a király kimondta ezeket a szavakat, egy hang hallatszott a mennyből: Neked szól ez az üzenet, Nebukadneccar király! Elvesztetted királyságodat! 29 Száműznek az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint az ökrök, és hét időszak múlik el fölötted, amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja azt, akinek akarja. 30 Azon nyomban beteljesedett ez a beszéd Nebukadneccaron. Száműzték az emberek közül, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, míg olyan hosszúra nem nőtt a szőre, mint a sasnak a tolla, és olyan karmai nem lettek, mint a madaraknak. 31 Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre. 32 A föld minden lakóját semminek tekinti, tetszése szerint bánik a menny seregével és a föld lakóival. Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: mit csinálsz? 33 Abban az időben értelmem visszatért, és királyságomhoz méltóan visszatért tündöklő dicsőségem is. Az udvari emberek és a főurak fölkerestek engem, visszahelyeztek királyságomba, és még nagyobb hatalomra jutottam. 34 Most azért én, Nebukadneccar, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert minden tette helyes, eljárása igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen élnek
A következő tanulmányban Isten tulajdonságairól szeretnék beszélni. Először is az ő szuverenitásáról, azután szentségéről, kegyelméről és dicsőségéről.Korábban tudták az emberek, hogy ki Isten és kit imádnak. Ma a tudatlanság uralkodik. Egy olyan korban élünk, amit az angolok „mindless“-nek neveznek, amely a gondolkodás teljes hiányát fejezi ki. Az emberek nem gondolkoznak, legkevésbé az imádatról nem. Gyakran vissza kell forgatni a történelem kerekét, és újra le kell raknunk az alapelvek fundamentumát.
Néhány éve megjelent három könyv az evangéliumi könyvpiacon. Írói különböző felekezetekhez tartoznak, de hasonló véleményen vannak az evangéliumi gyülekezetekről. Az első könyv David Wells: No Place for Truth. (Wells a bostoni Gordon-Convell Teológiai Főiskola professzora). A második könyv, Michael Horton: Power Religion. A harmadik John MacArthur könyve, aki egy megagyülekezet lelkipásztora Dél-Kaliforniában.
A könyveknek már az alcímei sokat mondóak. Wells könyvének alcíme: “Whatever happened to Evangelical Theology” (Mi történt az evangéliumi teológiával?) Horton könyvének alcíme: Selling out of the Evangelical Church. (Az evangéliumi gyülekezetek kiárusítása). John MacArthur könyvének alcíme: “When the Church Becomes Like the World” (Amikor a gyülekezet olyan lesz, mint a világ). Az írók különböző felekezetekhez tartoznak, különböző tapasztalatokkal rendelkeznek, de véleményük és következtetésük egyhangú. A gyülekezetek annyira alkalmazkodnak a világhoz, hogy nem lehet őket attól megkülönböztetni.
Többségében újjászületett hívőkből álló különböző egyházakban és evangéliumi gyülekezetekben végzett közvéleménykutatás igazolta, hogy a tagok hite és viselkedése nem volt képes őket a hitetlen szomszédaiktól megkülönböztetni. Wells állította, hogy teológiánk elveszítette jelentőségét.
Ha tehát teológiáról, azaz az Istenről való tanításról beszélünk, mely minden tanítás alapja, akkor láthatjuk, hogy Isten “elveszítette a súlyát”. Amikor az ÓSZ-ben Isten dicsőségéről olvasunk, akkor a “dicsőség” kifejezés “súlyt” is jelent, tehát Isten elveszítette a súlyát, könnyűvé vált. Ezen változtatni kell.
Több mint 50 éve írt W. Tozer egy könyvet: The Persue of God. (Isten követése) címmel. Állítása szerint már akkor is sok gyülekezetben sok tudás gyülemlett fel, de a programok száma mértéktelenül megnőtt,a vallás pragmatikus lett és az emberek elfelejtették, kicsoda Isten. Mutassatok olyan gyülekezetet, ahol maga Isten és az Ő tulajdonságai lett volna a tanítás vagy a prédikáció témája?! Felmerül a kérdés: tudják-e az emberek, hogy kit imádnak?
Gyakran teszem fel magamnak a kérdést, miért olyan “sovány”, olyan szűkszavú és felületes a mi imádatunk. Az imaközösségben vasárnap megköszönjük, hogy együtt lehetünk, hogy megőrzött az Úr éjszaka, mondunk még egy-két köszönő szót vagy mondatot, és ezt követi egy ámen.
Az imádsághoz az Úr adott nekünk egy szabásmintát. A szabásminta (nagyapám szabómester volt és én mint gyerek sokszor néztem, hogyan szabja ki a szöveteket a szabásminta alapján) papírból van, ami egy ruhának a mintája. A ruha tulajdonképpen az Istennel való párbeszéd. Hogyan is kezdődik a Miatyánk? Istent szólítjuk meg, aki a mennyben van. Szenteltessék meg a te neved. Mi az Ő neve? Különböző nevei vannak, azaz különböző tulajdonságai vannak. Ismerjük ezeket? Megszólítjuk-e Istent különböző nevein, annak teljességében, nagyságában? Vagy mi se ismerjük Istent, és azért vagyunk némák, mert nem ismerjük azt, akit imádunk? Foglalkoztunk már magával Istennel?
Ezért választottam ezt a témát: Isten tulajdonságai. Lehet, hogy ez a ti gyülkezeteitekre vagy annak nagy részére nem vonatkozik, de talán mégis bátorító lehet erről beszélni és tudatosítani, hogy kicsoda Isten. Istenhez való közelségünk szorosan összefügg Istenről alkotott elképzelésünkkel. Az Istenről való hamis elképzelések bálványimádáshoz vezethetnek. Ahogyan Istenről gondolkozunk, úgy fomálódik életünk.
Essen szó először Isten szuverenitásáról. Az alapige Dániel könyvében található, amely a Biblia egyik leglenyűgözőbb könyve. Az egész könyv Isten szuverenitását tükrözi különböző formákban. A könyv egy történelmi utalással kezdődik. Dán 1,1 Jójákim júdai király uralkodásának harmadik évében eljött Nebukadneccar, Babilónia királya Jeruzsálem ellen, és körülzárta azt. 2 Az Úr a kezébe adta Jójákimot, Júda királyát és az Isten háza fölszerelésének egy részét; ő pedig elvitte a fölszerelést Sineár földjére, a maga isteneinek a templomába, és isteneinek a kincstárában helyezte el.
Nebukadneccar háromszor rohanta le Judeát. Először 605-ben, másodszor 597-ben, amikor a király és az ország minden vezetője fogságba került. Harmadszor Kr.e. 587-ben, amikor a templomot lerombolta. A Dán 1,1 a második invázióra vonatkozik, amikor az ország vezetőit elhurcolta és a templom kincseit és eszközeit az ő bálványtemplomába, Marduk templomába helyezte el.
Ez azonban több mint egy történelmi jegyzet. Azzal, hogy a templom kincseit elrabolta és az ő templomába vitte, kifejezte azt, hogy az ő istene nagyobb Izrael Istenénél. Dániel könyvét olvasva megtudhatjuk, hogy Nebukadneccár nem volt vallásos ember, csak annyit mondott: az én istenem nagyobb, mint a ti istenetek. Az egész könyv azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy ki szuverén, azaz ki Isten? Isten lénye az Ő szuverenitásában nyilvánul meg. Ki tehát Isten? Az izraeliták Istene, vagy az ő pogány isteneinek egyike, vagy egy ember a világi társadalomból, aki Isten helyébe akar kerülni?
Dániel története abban bontakozik ki, hogy barátaival együtt elhatározták, hogy a pogány Babilonban is Izrael Istenének fognak szolgálni. – A másik oldalon Isten elkezdi Nebukadneccárt megtanítani, hogy ki az igaz Isten.
Nebukadneccárnak volt egy álma és tudta, hogy ennek nagy jelentősége van, de nem tudott rá visszaemlékezni. Magához hivatta összes bölcsét, filozófusát és asztrológusát és kérdezte őket az álmáról. Ők követelték a királytól, hogy mondja el nekik az álmát, de nem emlékezett rá. A király a halálbüntetés fenyegetése mellett megkövetelte, hogy találják ki az álmát. Dániel és barátai, akik a bölcsek hierarchiájának legalsóbb fokán álltak, imádkoztak és a következő éjszaka Dániel ugyanazt az álmot álmodta, amit a király. Nemcsak az álmot ismerte, de annak jelentését is. Dániel megjelent a király előtt és elmondta neki az álmát a szoborról, melynek feje arany volt, melle ezüstből, hasa bronzból, lábszárai vasból, és lábai részben vasból, részben agyagból voltak. Az álom végén egy nagy kő esett le az égből és összetörte a szobrot. A kő, mely a szobrot összetörte, nagy hegy lett, ami kitöltötte az egész földet. – Senki nem tudta az álmot megfejteni és értelmezni, csak Dániel: A szobor négy világbirodalmat képviselt. „Te, Nebukadneccár vagy az első aranyból és három birodalom fog téged követni. Az ezüst nem lesz olyan fényes, mint az arany, de erősebb lesz, mert az ezüst erősebb, mint az arany. Ezt követi a bronz, mely erősebb lesz, mint a korábbi kettő és végül a vasból való birodalom. Ezt követi Isten birodalma, a kő, a hegy, mely az egész földet kitölti”.
Nebukadneccár meg volt elégedve és azt mondta Dánielnek: A te Istened hatalmas és álmokat tud megfejteni. De Nebukadneccár nem hitt ebben az Istenben.
A következő fejezetben ugyanis azt olvassuk, hogy Nebukadneccar király csináltatott egy hatvan könyök magas és hat könyök széles aranyszobrot. Fölállíttatta azt a Dúrá völgyében, Babilon városában. Ez nem felelt meg annak a szobornak, melyet ő álmában látott. Ezzel azt fejezte ki:”Itt én határozok, én vagyok a király. Ez a szobor aranyból van, mert az én birodalmam örök”.
A történet csúcspontja a 4. fejezetben van, melyet az előbb olvastunk. Nebukadneccár palotája tetején állva lenéz a városára és látja a híres függőkerteket és az Istár-kaput. Ezt a kaput meg lehet nézni Berlinben a Pergamon múzeumban. Pompás város volt és Nebukadneccár a város építőmesterének tartotta magát. Amit itt mondott, az fejezi ki leginkább az irodalomban a világi humanizmus lényegét. Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam teljében, fenségem dicsőítésére! Ez az én ötletem volt, én terveztem és kiviteleztem. Enyém a hadsereg, enyém a hatalom, ezért nekem jár a dicsőség. A mai ember pontosan ezt teszi, ha Istent kirekeszti a történelemből és az egész dicsőséget magának tulajdonítja. Alighogy a király kimondta ezeket a szavakat, egy hang hallatszott a mennyből: Neked szól ez az üzenet, Nebukadneccar király! Elvesztetted királyságodat! 29 Száműznek az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint az ökrök, és hét időszak múlik el fölötted, amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja azt, akinek akarja. Tudjuk, mi történt. Olyan lett mint egy állat, elvesztette az eszét.
Önkényesek Isten ítéletei? Ez kérdés. Mit akar Isten ezzel az ítélettel mondani? Aki azt hiszi, hogy ő a felelős a világmindenségért, pl. a klímaváltozásért, akkor az elvesztette az eszét. Ha valaki azt állítja, hogy ez az univerzum az egyedüli, ami létezik, ami volt és ami örökké lesz, akkor az elhagyta a realitás talaját. Ezt hirdeti kultúránk, ami őrültség. A zsoltáríró azt mondja, amikor a csillagokat és a világmindenséget szemléli (Zsolt 19,2) Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. Ez Isten ítélete volt.
Lapozzuk fel a Róm 1,16-17 verseket, ahol Pál apostol az evangéliumot akarja hirdetni: Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére... Pál először a rossz hírrel kezdi: Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot. Az emberek pontosan azt teszik, amit Nebukadneccár tett. Azt mondják, nincs Isten, én a saját istenem vagyok. Nebukadneccár azt mondta: Én hatalmasabb vagyok mint a zsidók Istene, hiszen a jeruzsálemi templom edényeit mind az én istenem templomába hozattam. Pál azt mondja: Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra a természetben. Mindenki láthatja, de mi nem akarunk egy ilyen Istent és ezért elnyomjuk az igazságot. Ezért van Isten haragja az emberek felett, a büszkeségük miatt. Isten haragja nem csak a jövőben fog megnyilvánulni. Problémáink és kultúránk Isten haragját tükrözik. Ha hátat fordítunk Istennek és a magunk útját járjuk, akkor magunknak kell viselni a következményeket is. (22) Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek.
A Róm 1-ben ezt olvassuk: (24) Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. Odaadta őket a perverzió minden formájának és az 1,28-ban ezt olvassuk: Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik.
Megkérdezhetnénk, hogy miért áll csak harmadik helyen az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodás. Mindig azt állítottuk, hogy a bűn gyökere a gondolkodásban van! Ez persze igaz, de itt másról van szó. Itt arról van szó, hogy ha az emberek Istennek hátat fordítanak, akkor lejtőre kerülnek. Az ember jónak és normálisnak tartja a promiszkuitást és a szexuális perverziót; világszerte minden nagyobb városban ünneplik a perverziót. Ez az az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodás.
Mi az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodás? A fejezet végén Pál megmagyarázza: Ők ugyan megismerték Istennek azt az elhatározását, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nem csak maguk cselekszik ezeket, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket művelnek. Ezek azok az emberek, akik a gonoszt jónak mondják és ünneplik azt. Azt mondják: „A jó számunkra rossz, hiszen ki akarna úgy élni, ahogy Isten a határokat kitűzi?” Ami szép, azt csúnyának nevezik, ami csúnya, az számukra szép. Nézzük meg a művészeteket!
A világ megőrült. Értelmük elferdült és Isten hagyja őket. Ez már önmagában ítélet. A társadalom erkölcsileg és szellemileg eszét vesztette.
Mi történt Nebukadneccárral? Úgy élt, mint egy állat, a természetben legelt, füvet evett, haja megnőtt és körmei karmokká váltak. Ha egy kultúra Istennek hátat fordít, akkor az emberek úgy viselkednek, mint az állatok a város dzsungeljében.
Nemcsak úgy viselkednek, de viselkedésüket az állatok viselkedésével igazolják. „Amit mi teszünk, azt az állatok is teszik, nem igaz?” A legtöbb állat nem korlátozza szexuális ösztöneit, és mivel mi az állatoktól származunk, ezért ez természetes. Évekkel ezelőtt az egyik folyóiratban volt egy fénykép egy csimpánzról, amelyik egy halott kis csimpánzt tartott karjaiban. A felirat a következő volt: A nagy megölte a kicsit. A nagy majmok megölik a kismajmokat. Az alábbi kommentár volt a kép mellett: „Biológusok állítják, hogy az ölési ösztön ugyanolyan erős, mint a szexuális ösztön, és az állatok nagyrésze, és az emberek is, így viselkednek”. Ne lepődjünk meg, ha utódainkat megöljük. Ez az abortusz, a magzatelhajtás igazolása. Magzatok millióit hajtják el világszerte azzal a mentséggel, hogy az anyák életét kímélni kell, vagy hogy a nők a gyerekek miatt ne essenek ki a gazdasági életből és a termelésből.
Ilyen a társadalmunk, amely Istennek hátat fordít. Úgy gondolkodunk, mint az őrültek, és ennek megfelelően viselkedünk. Az ember gyakran rosszabb az állatnál. Az állatok többsége gondoskodik az utódairól.
Tudjuk, hogy Nebukadneccár később meggyógyult és Isten felé fordult. Ehhez kapcsolódik a 8. Zsoltár, mely így kezdődik: Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet! És így végződik: Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön! Ez a zsoltár az Úrral kezdődik és az Úrral végződik. Pontosan az ellenkezője annak, amit Nebukadneccár tett. Ő Nebukadneccárral kezdte és Nebukadneccárral fejezte be. Én tettem, engem illet a dicsőség.
A zsoltáríró elismeri Isten szuverenitását. Ebben a zsoltárban elénk tárul az egész teremtés rendje. Az író beszél a csecsemőkről, a csillagokról, az angyalokról és az emberről, azután az állatokról, a juhokról, a marhákról és a mezei vadakról. A zsoltár tükrözi az író világnézetét. Figyelembe veszi a teremtést, amelynek közepén az ember áll. Ezt a zsoltárt idézi a Zsidókhoz írt levél írója Jézusra vonatkoztatva. Itt azonban az egész emberiségről van szó. Aquinói Tamás szerette ezt az igeverset. Azt mondta: Az embernek közvetítő szerepe van a természetben. Az angyaloknak van szellemük, de nincs testük. Az állatoknak van testük, de nincs szellemük. Az ember mindkettővel rendelkezik.
Francis Schaeffer sokkal később a következő megjegyzést fűzte ehhez: „Miért mondja a zsoltár Kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál? Miért nem mondja azt, hogy kevéssel tetted őt feljebb az állatoknál? Azért, – mondja Schaeffer – mert az ember Isten képére lett teremtve. Nekünk hozzá hasonlóvá kell válnunk. A bűn azonban ezt a képet eltorzította. Nem ismertük el Istent szuverén urunknak. Istennek hátat fordítottunk és állatokhoz lettünk hasonlóvá. Micsoda hatalma van Darwin filozófiájának!
A Pszichiáterek és Lelkigondozók Nemzetközi Kongresszusa ellen tüntetők (Marburg, 2009. május 20-24.) beszédeiben és transzparensein különböző szlogenek álltak ill. hangzottak el: „Jogot a szabad szexuális vonzalom meghatározására – Isten halála után”. – „Iskoláinknak homoszexuálisabbnak kellene lenniük” – „Keresztény dilisek ellen – szabadságot a perverzeknek” vagy „Hätt’ Maria abgetrieben, währt ihr uns erspart geblieben“ („Ha Mária elvetette volna, akkor nem kellene most veletek törődnünk). Az egyik transzparensen egy megfeszített disznó volt, s mellette ez állt: meg akarjuk sérteni vallásos érzelmeiteket!
Ha nincs Isten, akkor nem marad más, mint az evolúció. Az ember Isten trónjára ül. De igaz-e az, hogy mi mindenre képesek vagyunk? Igaz-e az, hogy „yes, we can”?
Mi a teremtés egy részét képezzük és ezért vigyáznunk kell a környezetünkre. De sorsunk és lényünk megköveteli, hogy felfelé tekintsünk, és ne az állatvilágra. Nekünk Istenhez kell hasonlóvá válnunk, mert az Ő teremtményei vagyunk. Jézus Krisztus váltságműve által és a Szent Szellem erejével az örökkévalóságot Istennel fogjuk eltölteni dicsőségben és örömben, melyet semmi nem fog megzavarni.
A hét év eltelteután a következőt olvassuk: 31 Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre. Nem érdekes, hogy Isten szuverenitásának legjobb definíciója ennek a pogány királynak a szájából hangzott el? – Nebukadneccár arany szobrot csináltatott, kifejezve ezzel azt, hogy királysága örök lesz. 7 év kellett neki, hogy megtanulja. A 4,32 így szól: A föld minden lakóját semminek tekinti, tetszése szerint bánik a menny seregével és a föld lakóival. Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: mit csinálsz?
Nebukadneccár utolsó szavait a 4. fejezet végén olvassuk: 34 Most azért én, Nebukadneccar, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert minden tette helyes, eljárása igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen élnek. Ez világtörténelem. A nemzetek magukat egymás fölé emelik és ökleiket rázzák Isten felé. De Isten azt mondja: mindegyiket meg fogom alázni. Ő szuverén.
Isten szuverenitásának a tanítása összekapcsolódik bizonyos áldásokkal. Szabad legyen őket röviden megemlíteni:
Ha Isten szuverenitását elismerjük, akkor elmélyül az imádatunk. Ennek hiánya miatt olyan szegényes a mi imádatunk gyülekezeteinkben. Ha felismerjük Isten nagyságát, akkor feltör belőlünk az imádat. Akkor keresnünk kell a szavakat, az útját, módját annak, hogy csodálatunkat ki tudjuk fejezni. Arthur King egyik könyvében, amelyben Isten tulajdonságairól ír, ez áll: „Az az Isten, akinek az akaratának ellenállunk, akinek terveit elvetjük, akinek céljait nem fogadjuk el, az nem egy imádatra méltó Isten. Az ilyen Isten csak megvetésünket érdemli ki”.
Amit Nebukadneccár mondott, azt Pál apostol szavai mellé illeszthetnénk a Római levél 11. fejezetének a végén. Itt találjuk a nagy doxológiát az ÚSZ-ben. Ebben a fejezetben olvasunk a bűnről, a megváltásról és a biztonságról, ami Jézus Krisztusban a miénk. Ír az üdvtörténetről és Isten tervéről a zsidókkal és a nem-zsidókkal. Mi valami ilyesmit mondanánk a felsorolás végén: Nos, amit kellett elmondtam, most már tudhatjátok, hogy ez jó tanítás, tanuljátok meg kívülről.
Pál apostolt, amikor ezeknek az üdvtörténeti igazságoknak a végére ér, Isten csodálatos méltósága és szépsége úgy elragadja érzelmeiben, hogy leborul imádatban. Dicséri Istent gazdagságáért, bölcsességéért és szeretetéért. Róm 11,36: Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen. Pontosan az ellenkezője ez annak, amit Nebukadneccár kezdetben mondott: Ezt én terveztem és kiviteleztem, és enyém a dicsőség. Pál azt mondja: Bizony, tőle, általa és érte van minden. Ő Istent dicsőíti. Ezt az Istent kell imádnunk! Ha az imádatban néma maradok, annak két oka lehet: 1. Nincs mondanivalóm Isten számára, vagy 2. Úgy lenyűgöznek Isten tulajdonságai, hogy keresnem kell a szavakat, amelyek végül feltörhetnek belőlem.
A szuverenitás második áldása: Vigaszt ad a kisértésekben, a próbatételekben és a szenvedésben. Miért írta Dániel a könyvét? Kiknek írt? Azoknak írt, akik fogságban és számüzetésben voltak és Babilon vizei mellett ültek és sírtak. Elvesztették hazájukat, Jeruzsálemet és a templomot lerombolták. Dániel kijelentést kapott Istentől az ő szuverenitásáról. Ő vigasztalni akarta népét. Isten ítéletet küldött rájuk, azonban vissza akarta őket vezetni hazájukba. Ez ugyanaz az Isten! Ha nehéz időket élünk egy gonosz világban, ahol növekszik a bűn és a káosz, ahol szenvedünk, ahol csalódások érnek és elcsüggedünk, akkor Isten szuverenitásában vigaszt tudunk találni. Neki mindig van egy terve!
Isten szuverenitásának áldása bátorítást, örömet jelent és evangelizációra ösztönöz. Hogyan lehet evangelizálni? Szeretnénk, de nem tudjuk hogyan, gyakran azért nem, mert nem bízunk Isten szuverenitásában. Isten az, aki keresi az embereket és Ő az, aki megváltja őket.
Az egyik lehetőség ez: „Evangelizálok az Igének való engedelmesség alapján. És ha akadnak olyanok, akik mennyei polgárok lesznek, akkor én megtettem kötelességemet, hiszen meggyőztem őket, hogy higgyenek Jézus Krisztusban és ők döntöttek.” – Ha így gondolkozunk, akkor bátorság kell az evangelizáláshoz. Vigyáznunk kell, nehogy hibát kövessünk el. Ha az emberek kérdéseket tennének fel, és én nem tudnám ezeket megválaszolni, akkor rám hárulna a felelősség. Ilyen felelősséggel nem lehet élni! Ha azonban Isten szuverén, mind a megváltásban, mind a teremtésben és az üdvtervében, akkor nem az ügyes beszédre van szükség és nem kell tudni mindenre válaszolni. Isten csak engedelmességet követel. Tegyünk bizonyságot, ahol és amikor csak tudunk, és ismerjük be, hogy nincs mindenre válaszunk. „Bűnös vagyok, de Isten megváltott, ezt Isten Igéjéből tudom, és a szuverén Isten el fogja végezni a munkáját az emberek szívében. Ő használja az Igét, és halottakat tud életre kelteni.”
A legfontosabb az, hogy gyülekezeteink megismerjék Isten szuverenitásának fontosságát. Lehetne ez egy kis ébredésnek a kezdete?