Jóelt a Pünkösd prófétájának is nevezik. Ez kézenfekvő annak, aki már olvasta Jóel könyvét. Az egyik nagy próféciát, – a Szent Szellem kiöntetéséről szólót, melyet Péter apostol a pünkösdi beszédében idézett, – a Jóel 2 végén találjuk meg. Péter azt hirdette, hogy Pünkösd volt ennek a próféciának a beteljesedése. Ezért nevezik Jóelt a Pünkösd prófétájának.
De Jóelt az Úr napja prófétájának is nevezik. Hiszem, hogy ez a kifejezés jobban illik rá, mert „az Úr napja” szókapcsolat ebben a négy fejezetben ötször fordul elő. Idézem ezeket a verseket, hogy fontosságuk behatoljon a szürke állományunkba: (1,15) Jaj, micsoda nap! Közel van már az ÚR napja, pusztulás jön a Mindenhatótól! (2,1) Fújjátok meg a kürtöt a Sionon, fújjatok riadót szent hegyemen! Reszkessen az ország minden lakosa, mert jön az ÚR napja, bizony, közel van már! (2,11) Az ÚR mennydörög serege előtt. Roppant nagy a tábora, hatalmas parancsának a végrehajtója. Nagy és igen félelmetes az ÚRnak a napja! Ki bírja ki azt!? (3,4) A nap elsötétül, a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az ÚR nagy és félelmetes napja. (4,14) Hatalmas tömeg van az ítélet völgyében, mert közel van az ÚR napja az ítélet völgyében! – Jóel tehát az Úr napjának a prófétája. Könyvének ez a nagy témája, és időnként látni fogjuk e kifejezés jelentőségét.
Három nagy igazságot bízott Isten Jóel prófétára (talán többet is, de ezek voltak a fontosak).
1. Az Úr napjának igazsága. Ez az a nap, amikor Ő, mint Úr fogja magát megismertetni. A héberben persze nem ismerjük a szövetség Istenének nevét. Mi a Jahve szót használjuk, bizonyos fordításokban pedig a Jehova név szerepel. Az „Úr” szó mögött a szövetséget betartó Isten személye rejlik. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az ótestamentumi „Jahve” kifejezés mögött az újtestamentumbeli Úr Jézus Krisztus személye áll, aki Izrael Istene volt. Az „Úr napja” tehát az Úr Jézus Krisztus, mint szuverén és kegyelmes Úr megjelenésének napja. Ez lesz ellenségei ítéletének a napja. Ez lesz a bosszúállás napja, és Isten népe megváltásának a napja.
E kifejezésnek, amint látni fogjuk, kettős értelme van. Egyrészt vonatkozik egy helyi sáskajárásra, amiről Jóel a könyvében ír, amely Isten ítélete volt. Ezen túlmenően azonban, vonatkozik a távoli jövőre is, az Úr Jézus második eljövetelének idejére, az utolsó ítéletre és a királyság beiktatására. A próféta könyvének olvasása során mindig, amikor „az Úr napja” kifejezést látjuk, meg kell kérdeznünk magunkat, hogy a szöveg összefüggő értelmében mire is vonatkozik az Úr napja? A sáskajárásra, ami Júdát annak idején fenyegette, vagy a második adventra, a távoli jövőre? A próféta beszél az Úr napjáról, amikor az Úr kinyilvánítja magát, mint szuverén, kegyelmes király. Ez az első igazság, melyet Isten Jóelra bízott.
2. A bűnbánat tanításának igazsága. Ez fontos rész, és különösen 2,12-17-ben jut kifejezésre. Olvassuk el a 2,12-13-at: De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! 13 Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is. Ez a bűnbánat vagy megtérés tanítása. A bűnbánat, melyet a próféta Izrael gyermekeitől követel, együtt jár a megbocsátás ígéretével. Mivel a próféta itt a bűnbánatról és a megtérésről beszél, ezért a gyakran idézett és ismert 2 Krón 7,14 vers jut az eszünkbe: …de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz útaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat. Jóel itt erről a nagy igazságról beszél.
3. A harmadik igazság melyet Isten a próféta szívére helyezett, az a kiöntött Szellem tanításának igazsága. Ezt idézte Péter pünkösdkor. Ez az Ótestamentum próféciája a Szentszellem adományáról. Nem a Szentszellem adományairól beszélek, hanem a Szentszellem adományáról (egyes számban)! A Szentszellem adományai azokra a képességekre utalnak, melyeket a keresztyének kapnak, hogy az Isten által rájuk bízott feladataikat elvégezhessék. A próféta a Szentszellem ajándékára utal, mely az ótestamentumi prófécia pünkösdkor történő beteljesedéséről beszél. Éppen úgy, amint azt az Ótestamentum próféciája Dániel szerint megmondta, hogy az Úr Jézus egy bizonyos időpontban el fog jönni, hogy megváltó munkáját a golgotai kereszten véghez vigye, ugyan úgy az ÓT előre megmondta, hogy a Szentszellem megadatik a történelem egy bizonyos időpontjában. Ez történt pünkösdkor, és ez az a tanítás, amire Jóel utal, mint a kitöltetett Szentszellem adományának tanítása. A Szellem eljövetele, és a Szellem adománya egy egyszeri ajándék. A Szentszellem a történelem egy bizonyos időpontjában, ott pünkösdkor adatott, egyszer és mindenkorra. Jóel volt a Szentszellem eljövetelének prófétája.
Bevezetésem második pontja a következő: Jóel annyit jelent, „Javé Isten”. Még 12 személy viseli ezt a nevet az Ótestamentumban. Ez nem volt ritka név! Apját Petúélnak hívták, ami annyit jelent, hogy „Istentől meggyőzött”, és fiának neve tulajdonképpen az ő bizonyságtétele volt. Arról a kívánságáról tesz bizonyságot, hogy fia legyen Isten embere, legyen talán Isten prófétája, amint sok szülő imádkozik azért, hogy gyermekük legyen Isten gyermeke és szolgáljon az Úrnak. Petúél gyermekének a Javé Isten nevet adta, ez volt az ő bizonyságtétele. Jóel Júdából származott, mely sehol nem áll ugyan a szövegben, de a próféciájából implicit levezethető. Valószínűleg a korai prófétákhoz tartozott, habár vannak más vélemények is. A hagyomány és a rabbik szerint a fogság előtti prófétákkal együtt Hóseás és Ámosz kortársa lehetett.
Üssük fel Jóel 1. fejezetét, a sáskákat és az általuk okozott pusztítást, és ami által Izraelnek a bűnbánaton keresztül vissza kellett volna térnie Istenhez. Egy kommentár szerint Jóel egész könyve csak egy olyan nagy prófécia, amely a sáskákról szól, és arról, amire a sáskák minket tanítani akarnak. Nos, ez közel áll az igazsághoz. Olvassuk Jóel 1 fejezetét! (Ne veszítsük el sohase a vágyat és az érdeklődést a Bibliát újból és újból olvasni. Ez a legnagyobb szellemi tonikúm.
Jóel 1,1-6. Ez az ÚR igéje, amely Jóelhez, Petúél fiához szólt. 2 Hallgassatok ide, ti vének, figyeljen az ország minden lakója! Történt-e ilyen a ti időtökben vagy őseitek idejében? 3 Beszéljétek el fiaitoknak, fiaitok meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek! 4 Amit a hernyó meghagyott, megette a sáska, amit a sáska meghagyott, megette a szöcske, amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár. 5 Ébredjetek, részegesek, sírjatok! Jajgassatok mindannyian, ti borivók, mert kivették szátokból a mustot! 6 Egy nép támadt országomra, hatalmas, és száma sincsen. Fogai oroszlánfogak, úgy harap, mint a nőstény oroszlán. Ha azt olvassuk, hogy egy „nép” támadt az országra, akkor emberekre, egy sokaságra gondolunk. De az antik világban a sáskajárást, mint népvándorlást, mint egy hadsereget írták le. A sáskák tulajdonsága, hogy mindig összetartanak, és zárt hadseregként pusztítanak. 1,7-19 Elpusztította szőlőmet, letördelte fügefáimat. Lehántotta, és szétszórta: ágai fehérlenek. 8 Keseregj, mint a szűz, ki vőlegényét gyászolja! 9 Megszűnt az étel- és italáldozat az ÚR házában, gyászolnak a papok, az ÚRnak szolgái. 10 Elpusztult a mező, gyászol a termőföld, mert elpusztult a gabona, nem termett must, oda lett az olaj. 11 Szomorkodnak a parasztok, jajgatnak a vincellérek, mert nincs búza, se árpa, oda lett a mezőn az aratnivaló! 12 A szőlőtő elszáradt, a fügefa elhervadt, a gránátalma, a pálma, az almafa és a mező minden fája kiszáradt. Eltűnt az öröm is az emberekből. 13 Öltsetek gyászt, és sírjatok, ti papok! Jajgassatok, kik az oltárnál szolgáltok! Gyászruhában töltsétek az éjszakát Istenem szolgái, mert megszűnt az étel- és italáldozat Istenetek házában. 14 Tartsatok szent böjtöt, hirdessétek ki, hogy ünnep lesz! 15 Jaj, micsoda nap! Közel van már az ÚR napja, pusztulás jön a Mindenhatótól! 16 Hiszen szemünk előtt veszett ki az élelem, az öröm és a vígság Istenünk házából! 17 Elszáradt az elvetett mag a földben, üresen állnak a magtárak, beomlottak a vermek, mert nincs gabona. 18 Hogy nyögnek az állatok! Kóborolnak a marhacsordák, mert nincs legelőjük, a juhnyájak is sínylődnek. 19 Hozzád kiáltok, URam, mert tűz égette ki a puszta legelőit, és láng perzselte fel a mező minden fáját. Sokszor a sáskajárás következménye tűzvészként lesz leírva. 1,20 A mezei vadak is hozzád sóhajtoznak, mert kiszáradtak a folyóvizek, és tűz égette ki a puszta legelőit.
Az 1,1-12ben felhívást látunk, hogy a nép reagáljon arra a szerencsétlenségre mely rájuk tört. Ezeknek a verseknek kapcsán először az a kérdés merül fel, hogy a sáskák valóságos, szószerinti sáskák voltak-e, egy történelmi, valóban megtörtént sáskajárás leírása-e ez Jóel napjaiban, vagy a sáskákat csak átvitt értelemben, allegorikusan kell értelmeznünk? Értsük ez alatt a test, a hús kívánságát? Vagy a négy sáskafajta ill. rágcsáló rovar melyeket Jóel említ, (1,4-ben) csak egy képletes leírása a nemzetek idejének, a négy nagy világhatalomnak, melyek a történelem színpadán fel fognak lépni? Vagyis a babiloni, a médo-perzsa, a görög, valamint a feltámadt római birodalom leírása az utolsó időkben? Sok bibliamagyarázó ilyen értelmezést ad ezeknek a verseknek. – Vagy egy apokaliptikus leírása azoknak a sáskáknak, melyek a nagy nyomorúság idején fogják ellepni a földet? A Jel 9-ben olvasunk hasonló eseményekről. A Jel 9,1-3-ban ez áll: Az ötödik angyal is trombitált, és láttam, hogy egy csillag leesett az égből a földre, és neki adatott az alvilág mélységének kulcsa. 2 Felnyitotta az alvilág mélységét, és füst szállt fel onnan, mint egy nagy kemence füstje, és elsötétült a nap és a levegő a mélység füstjétől. 3 Sáskák jöttek ki a füstből a földre, és olyan erő adatott nekik, amilyen ereje van a földi skorpiónak. A sáskák különös állatok, mert azt olvassuk a Jel 9,7-8-ban, A sáskák alakja a harcra felkészített lovakéhoz volt hasonló: fejükön valami aranyhoz hasonló korona, arcuk, mint az ember arca, 8 sörényük, mint az asszonyok haja, foguk, mint az oroszláné. Emberfeletti szörnyetegek, melyek az utolsó idők ítéleteinek része lesznek. Vajon ezekre utal Jóel? Vannak akik így magyarázzák Jóel könyvét.
Én azt hiszem, itt valóságos sáskákról van szó. Jóel napjaiban valóban volt egy sáskajárás, és ezeket a sáskákat valódi sáskákként lehet felismerni. A könyv bevezető verseiben felhívás hangzik el Izrael és különösen Júda felé, hogy vonják le a következtetést a sáskajárás pusztításából és forduljanak az Úr felé.
Ez nem más, mint az ÚR igéje, amely Jóelhez, Petúél fiához szólt. (1,1) Mivel időpont nincs megadva, ezért nem tudjuk a prófécia idejét. Nem hivatkozik egy királyra sem, amiből következtethetnénk rá. Egyszerűen azt mondja: Az Úr igéje szólt! Ebből látszik, hogy Jóel nem volt egy gépies médium. Nem valamiféle titkár volt, aki gyorsírással vagy diktafonba feljegyezte volna a szavakat, hanem ő maga is része volt az isteni kinyilatkoztatásnak. Bizonyos szavakat persze az Úr fogalmazott meg, de voltak olyan gondolatok, amelyek a próféta saját tapasztalatain és az Úrral való közösségen keresztül adattak meg neki. A könyvnek valamivel kevesebb, mint 50%-a közvetlenül az Úrtól való ige, mondják egyesek. Az „én” szócska a könyvben mindig az Úrra utal, és ez majdnem a könyv felét teszi ki. De a könyv első mondata kijelenti, hogy az egész Isten igéje. Nem csak a direkt idézetek, melyeket Isten mond, hanem az egész könyv. Ez Istennek az igéje, melyet a próféta kapott, és amely ránehezedett.
Először arra hívja fel a figyelmünket: Hallgassatok ide, ti vének, figyeljen az ország minden lakója! A vének voltak felelősek a közösségért. Azt mondja az 1,14-ben: Gyűjtsétek össze a véneket, az ország minden lakóját Isteneteknek, az ÚRnak a házába, és kiáltsatok az ÚRhoz! Isten tehát először a vénekhez szól. ! Történt-e ilyen a ti időtökben vagy őseitek idejében? Valószínűleg pánik tört ki a nép között a sáskajárás miatt.
Az Ótestamentum 9 különböző kifejezést ismer a sáskákra. Jóel négyet választ ki ezekből. „Kaszál”, ”rajzik”, „mászik”, „lehéjaz”. A sáskák négy hullámban jönnek, és amit az egyik raj nem evett meg, azt megeszik a következők.
Idézek egy leírást egy sáskajárásról, hogy megértsük, mit is jelenthetett a népnek ez az ítélet: „A fiatal sáskák gyorsan haladtak egy irányba. Ugorva, mászva, elpusztítva mindent, ami zöld volt, ami útjukba esett. Lassabban haladtak, mint a tűz de a pusztítás, amit végbe vittek nem volt kisebb, vagy kevésbé félelmetes, mint a tűzé. A búza- vagy rozsmezőket, szőlőskerteket, gyümölcsösöket, ligeteket órák alatt minden zöld kalásztól vagy levéltől megfosztották. Gyakran még a fák kérgét is megették. A rómaiak a föld felégetőinek nevezték őket, ami nyelvükben a sáska szó jelentése. Amint menetelnek, olyannyira befedik a földet, hogy az nem is látható. Számuk annyi, hogy 3 vagy 4 napba telik, amíg a raj tovább megy”. Egy másik leírásban ezt olvassuk: „Menetelükben felemésztenek mindent, ami zöld, és amint rágnak és esznek, olyan zajt keltenek, mint egy közelgő felhőszakadás. A legnagyobb benyomást azzal a rendjükkel keltik, mellyel egy vonalban vonulnak, és hadrendjükben nem hagynak ki egy négyzetcentimétert sem”.
Megkérdezhetjük magunkat, hogy miért ír Jóel erről, és mit akar Isten ezzel mondani az utókornak? A válasz azt hiszem egyszerű!
· Az első, amit Jóel mondani akar, és amit meg kell értenünk az, hogy Isten, aki felelős a sáskajárásért uralkodik a világ felett.
· A második, amit olvasóinak meg kell érteniük nem csak az, hogy Isten uralkodik, de az is, hogy gyűlöli a bűnt. És mivel gyűlöli a bűnt, ezért ítéletet hoz, olyan ítéletet, mely velejárója az életnek, megfelel tapasztalatainknak. Fontos ezért, hogy életünk minden élménye, minden tapasztalata felvesse a kérdést: Miért történik ez velem, van valami bűn az életemben? Azért történik ez, mert fegyelmezni, inteni akarsz, nevelni akarsz? Persze nem minden kellemetlen élmény mögött áll feltétlenül egy bűn az életünkben. De minden a nevelésünkre szolgál. Ezért üzeni meg Isten Jóel által a népnek (3) Beszéljétek el fiaitoknak, fiaitok meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek!
Ezen általános felhívás után a nép különböző részeinek más-más felszólításokat ad 1,5-12-ben. Mindezek mögött az a gondolat rejtőzik, hogy a katasztrófa felveti az emberek különös szellemi felelősségét Istennel, az ő alkotójukkal szemben. Abban az időben egy sáskajárás után minden elpusztult, az emberek mindenüket elvesztették. Nem voltak segélyszervek, melyek segítségül jöttek volna, nem voltak raktárak, ahonnan kiegészíthették volna kárukat. A katasztrófáknak abban az időben nagyobb jelentőségük volt, mint manapság. A katasztrófákon keresztül Isten fontos szellemi kérdéseket ébresztett szívükben.
Júdában az első csoport, akikhez Isten szólt a részegesek voltak (1,5-7). Ezek élvezték az életet, de jött a sáskajárás, és nem volt bor. Kiszáradtak a hordók. Ez egy szörnyű élmény volt számukra. Az alkoholisták és más drogosok, akik hozzászoktak egy kábítószerhez, ha nem kapják meg a napi adagjukat, az számukra egy rémálom. A sáskákon keresztül Isten közvetlenül szólt azokhoz, akik a borosüvegen éltek. Ébredjetek, részegesek, sírjatok! Jajgassatok mindannyian, ti borivók, mert kivették szátokból a mustot!
Az iszákosok után Isten Jeruzsálem lakóihoz szól. Bár az 1,8-10. versekben nem találunk utalást Jeruzsálemre, és csodálkozhatunk azon, hogy nincs utalás a városra, de a parancsolómód (1,8/a-ban Keseregj, mint a szűz ) nőnemben áll, és Jeruzsálemet vagy Siont a Biblia mindig egy szűzzel hasonlítja össze. Ezért valószínű, hogy itt egy olyan különös üzenettel állunk szemben, mely Jeruzsálemnek szól. Keseregj, mint a szűz, ki vőlegényét gyászolja! Érdekes ez a kifejezés! Aki tudja, hogy mit jelentett a házasság a bibliai időkben és mit jelent még ma is Keleten, az tudja, hogy a házasságot a szülők kötik a gyerekeik számára. A házasságkötéskor a menyasszony és a vőlegény találkoznak, kicserélik ajándékaikat, de még nem költöznek össze. Mégis, ettől kezdve mint házasok hivatalosan össze vannak adva. Talán egy év múlva, vagy még később tartják az esküvői ünnepséget, és akkor viszi a vőlegény haza a feleségét. A házasság korábban lett megkötve! Ezért mondja: Keseregj, mint a szűz, ki vőlegényét gyászolja, mert a vőlegény, akivel össze lett házasítva, meghalt anélkül, hogy együtt éltek volna. Ez szomorú dolog.
1,11-12-ben Isten a földművesekhez szól. Szomorkodnak a parasztok, jajgatnak a vincellérek, mert nincs búza, se árpa, oda lett a mezőn az aratnivaló! 12 A szőlőtő elszáradt, a fügefa elhervadt, a gránátalma, a pálma, az almafa és a mező minden fája kiszáradt. Eltűnt az öröm is az emberekből. Habár volt egy általános felszólítás, hogy forduljanak az Úrhoz, Istennek most egy külön szava van a papokhoz az 1,13-18-ban. 1,13/a 13 Öltsetek gyászt, és sírjatok, ti papok! Jajgassatok, kik az oltárnál szolgáltok! Reméli, hogy ez a katasztrófa, siralmat, jajgatást fog kiváltani, hogy kiáltsanak az Úrhoz bocsánatért bűnbánatban, hogy Isten megáldhassa őket. Nem kellene nekünk, mint nemzetnek kiáltanunk az Úrhoz? Az Ótestamentum igazsága a bűn és az azt követő bűnbánat tekintetében ma is, minden további nélkül alkalmazható minden nemzetre. Alkalmazható a gyülekezetre is!!! A helyi gyülekezetre is!!! Ha a gyülekezet eltávolodott az isteni igazságtól, akkor mindig helyénvaló a gyülekezetet inteni és hívogatni, hogy térjenek meg, hogy Isten helyre állíthassa őket. Ez az elv vonatkozik személyes életünkre is! Hiszen olyan könnyű letérni az útról, eltérni az igazságtól és eltávolodni az Úrral való eleven közösségtől, elhanyagolni az imádság idejét, a Biblia olvasását és kedvet veszteni az Úr követésében. Megszűnhet a kívánság a szívben bizonyságot tenni, és az Urat szolgálni. Olyan könnyű csak avval foglalatoskodni, ami élvezetet okoz, ami saját anyagi előnyünket szolgálja, és elfelejtjük a legfontosabbat. Nem csoda, hogy Szolzsenyicin csalódott a Nyugatban. Egy totalitárius rendszerből jőve a Nyugat hanyatlásáról írt, az elveszett bátorságról. Nem találta a Nyugatot kecsegtetőnek, mert a nehézségek között és szenvedésekben a Szovjetunióban olyan szellemi mélységekre talált, amit nyugaton nem lelt meg. Mi nyugaton annyira autonómok vagyunk! Követünk egy humanista világképet, amiben az ember maga a végső tekintély. A materializmus az a norma, amin a sikert mérik.
Jóel szavai alkalmazhatók közvetlenül magunkra személyesen, a helyi gyülekezetekre és a nemzetre magára is. Isten egy különös felhívást intéz a papokhoz: 13 Öltsetek gyászt, és sírjatok, ti papok! Jajgassatok, kik az oltárnál szolgáltok! 14 Tartsatok szent böjtöt, hirdessétek ki, hogy ünnep lesz! Ünnep lesz, egy különös alkalomra hív Isten. Izraelnek sok ünnepe volt, de most nem ezekről van szó, most egy különös ünnep lesz a bűneik miatt. Egy szent, különleges összejövetel, szó szerint mondva egy „megállás”. Más szóval, szüneteltessetek mindent, szűnjön meg a munka, állítsatok le mindent, hirdessetek egy szent böjtöt, egy különös gyülekezeti alkalmat, imádkozzatok egész éjjel. Az egész nép jöjjön össze, gondoljátok át szellemi állapototokat Isten jelenlétében! Sürgős felhívás arra, hogy keressék a problémák gyökerét!
A felhívás indokolása következik: (1,15) Jaj, micsoda nap! Közel van már az ÚR napja, pusztulás jön a Mindenhatótól! Nem hiszem, amikor Jóel azt mondta „Jaj, micsoda nap”, akkor azt hitte, hogy az Úr napja a közvetlen közeli jövőben fog eljönni. A „közel” olyan, mint az Újtestamentum „közele”. A „közel” annyit jelent, hogy az Úr napja közeleg. Az Úr napja az utolsó ítélet napja. Az e mondatban rejlő gondolat előre nyúlik a jelen korszak végére, amikor majd a második adventben Javé visszatér az ítéletre. Pusztulásként válik nyilvánvalóvá a Mindenhatótól. A héberben ez egy szójáték, „egy óriási romlás a Mindenhatótól”.
16 Hiszen szemünk előtt veszett ki az élelem, az öröm és a vígság Istenünk házából! 17 Elszáradt az elvetett mag a földben, üresen állnak a magtárak, beomlottak a vermek, mert nincs gabona. 18Hogy nyögnek az állatok! Kóborolnak a marhacsordák, mert nincs legelőjük, a juhnyájak is sínylődnek. A próféta maga válaszol erre, Hozzád kiáltok, Uram! Ez a válasz a szellemi hanyatlásra, az egyén, a gyülekezet és egy nemzet számára is.
Hozzád kiáltok, URam, mert tűz égette ki a puszta legelőit, és láng perzselte fel a mező minden fáját. A mezei vadak is hozzád sóhajtoznak. Ez ugyanaz a kifejezés, amit a 42. zsoltárban olvasunk Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Nem érdekes, hogy gyakran az állatoknak több eszük van, mint az embereknek? Ez különben nem ritkaság. Az emberek gyakran butábbak, mint az állatok. Van erre egy rövid történet egy emberről, akinek a családja hívő volt, de ő nem akart az Úrról hallani. Nem volt benne semmi érdeklődés szellemi dolgok iránt. Amikor vasárnap reggel a család elment a gyülekezetbe, ő a ház körül dolgozott vagy elment sétálni. Egy ilyen vasárnap reggeli séta alkalmával megállt egy legelő szélén, és a kerítéshez támaszkodva merengett. Egy tehén, lehet, hogy az ő saját tehene, odajött a kerítéshez és megnyalta a kezét. Ekkor eszébe jutott ez a vers: Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izrael nem ismer, népem nem ért meg engem (Ézs 1,3). Egyszerre csak felismerte, hogy ez az állat ismeri gazdáját, de ő nem ismeri az Urat. Ez az élmény az ő megtéréséhez vezetett. Egy marha térített meg egy embert.
1,20 A mezei vadak is hozzád sóhajtoznak, mert kiszáradtak a folyóvizek, és tűz égette ki a puszta legelőit. Mi butábban viselkedünk, mint a mezei vad, ha az Úrhoz való viszonyunk nincs rendben.