Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, 13 mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. 14 Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, 15 hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, 16 ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. 17 Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; 18 de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt.Az első keresztyénektől napjainkig, az Úr Jézus követői mindig is keresték a kulcsot, amely megnyitja azt a kincses ládát, amit mi a keresztyén életnek nevezünk. Hogyan, milyen eszközökkel, kinek az erejével, milyen szabályok szerint kell a keresztyénnek élnie? Az ezen kérdésekre adott válaszok mind különböztek egymástól az egyháztörténelem folyamán. A korai keresztyének között például volt egy olyan mozgalom, amely azt tartotta, hogy a keresztyéneknek teljesen vissza kell húzódniuk a társadalmi életből. Ők vagy barlangokban éltek, vagy egy oszlop tetején ültek egy ládában vagy kolostorokba vonultak vissza. Úgy tartották, hogy ily módon nem lesznek kitéve a test és a világ kísértéseinek. Mindannyian tévedtek. – Mások, az újabb időkben a keresztyén élet kulcsát a „második áldás”-ban vélték megtalálni, amit a Szentszellembe való bemerítésnek vagy egy krízis-élménynek neveznek. Ezek az emberek meg vannak győződve arról, hogy ezáltal olyan erőt kapnak, amelyet az első áldás nem tudott megadni. – Ők is tévedtek. Mások meg vannak győződve, hogy ezek a kísérletek azért mondtak csődöt, mert a keresztyének valamit tenni akartak. Szerintük a keresztyén élet kulcsa az, hogy nem szabad semmit sem tenni. A passzivitás, a csendes várakozás a kulcs a keresztyén élethez. Nézetük szerint a hívő ember részéről minden erőlködés, minden tevékenység testies és törvényeskedés, kivéve, ha a Szentszellem valahogy bensőleg indít. Azt mondják: ereszd el és tedd Isten kezébe a gyeplőt. Ez is tévedés és szemben áll az ÚSZ tanításával. Van sok más módszer, elv és recept, mely felmerült az egyháztörténelem folyamán és melyek által a hívők hitték, hogy megmenekülnek az ördög, a világ és a test kísértéseitől. Ezek mindegyike csalódáshoz vezetett.
Anélkül, hogy mindent le akarnék egyszerűsíteni, a következőket szeretném állítani: a keresztyén élet vagy a bűn elleni harc sikerének a kulcsa sokkal egyszerűbb, mint amit az egyháztörténelem folyamán láttunk. Szerintem az egész ÚSZ-ben a Fil 2-12-13 a legvilágosabb igerész, mely ezt a kulcsot tartalmazza. Ezúttal tehát ezekkel a versekkel foglalkozunk. Mielőtt azonban részletekbe mennénk, tudnunk kell, hogy Pál apostol az egyes hívő ember keresztyén életében való felelősségével és tapasztalatával foglalkozik. Ez természetesnek tűnik a bibliaolvasó ember számára, de az utóbbi években több bibliai kommentár cáfolta ezt a nézetet. Úgy tekintik, hogy Pál itt nem az egyes hívő ember tapasztalatáról beszél, hanem sokkal inkább a gyülekezet jólétéről ír. Példának idézek egy ilyen kommentárt ehhez a két vershez, amely Gerald Hawthorn (Wheaton College) tollából származik: Pál itt nem az egyes hívő ember örök életével foglalkozik. Nem az egyes hívő ember felé intéz felhívást, hogy tegyen valamit, vagy keresse Isten akaratát. A szöveg összefüggéséből inkább arra lehet következtetni, hogy ez a parancs a gyülekezetre mint testületre vonatkozik. A gyülekezetet, mely szellemileg beteg, hívja, hogy meggyógyuljon és újból ép legyen. Ha ez igaz, akkor én évek hosszú során teljesen félreértettem ezt az igét. Mivel érvelnek ezek az új nézeteket valló testvérek? Azt mondják például: mivel a Fil 2,3-4-ben Pál megrója a filippibelieket az önző, magukra irányult arroganciájuk miatt, ezért nem valószínű, hogy ezekben a versekben a filippi hívőket arra ösztönzi, hogy saját személyes üdvösségükkel foglalkozzanak. Ha az előző versekben arra int, hogy ne foglalkozzanak a maguk érdekeivel, akkor nem valószínű, hogy a 2,12-13-ban arra ösztönözné őket, hogy a saját érdekeikkel törődjenek üdvösségüket illetően. Ezzel egyetértek! Pál nem ezt akarja itt mondani. Miről is beszél Pál korábban a 2,3-4-ben? Tiltja, hogy az ember önző legyen és csak magával törődjön másokra való tekintet nélkül. A 2,12-13-ban arra bátorítja a hívőket, hogy gyakorolják a szolgálat, az alázatosság és az önfeláldozás erényeit, melyekről a fejezet elején írt. Itt nincs ellentmondás a 2,3-4 és a 2,12-13 között. A tilalom a 2,3-4-ben nem azt jelenti, hogy a hívő ember hanyagolja el a saját üdvösségét és megszentelődését. Nemhogy ellentmondás nincs, hanem szoros összefüggés áll fenn ezek között. Tulajdonképpen a 2,12-13 az eszközei a 2,3-4-ben követeltek véghezviteléhez. Csak úgy szolgálhatunk másoknak alázattal, hogy törődünk a saját megszentelődésünkkel.
Hawthorn második érve az, hogy a „munkáljátok ki” vagy „vigyétek végbe”, „dolgozzátok ki” szó a következőket jelenti: Dolgozni valamin, amíg az tökéletességre nem jut. Jelen időben áll és arra utal, hogy ez egy folyamatos ténykedés. Pál azt kéri a hívőktől, hogy dolgozzanak és sose adják fel a munkát, amíg üdvösségüket nem érik el. Ezzel egyetértek. Amíg ezt a 13. vers összefüggésében olvassuk, ahol az áll, hogy a mi munkánk Isten munkájának következménye a mi szívünkben. Mégis azt gondolom, hogy ez a kifejezés mást akar mondani, mint ahogy Prof. Hawthorn azt értelmezi. Bizonyos értelemben jelentheti azt, hogy munkálkodunk valamin, hogy valamit elnyerjünk. Lehet azonban úgy is értelmezni, hogy dolgozni valamin, valamit szorgalmasan végezni. Ezt akarja mondani itt Pál! Fejlesszétek, bontakoztassátok ki, fürkésszétek ki, vizsgáljátok meg! Hasonlít ez ahhoz, amikor egy fiatal házaspárnak a következő tanácsot adjuk: Dolgozzatok a kapcsolatotokon! Ők házasok, nem megkapni vagy megszerezni akarnak valamit, de el kell mélyíteniük, ki kell fürkészniük a házasságuk mélységeit.
Hawthorn harmadik érve: A „dolgozzátok ki” többes számban áll. A Bibliában azonban számtalan hely van, ahol valami többes számban áll és ez nem jelenti azt, hogy ez nem vonatkozik az egyénekre. Az Ef 5,1-ben pl. Legyetek annak okáért követői az Istennek. Ez nem azt jelenti, hogy egyénenként ne legyünk követői Istennek, hanem csak testületileg. Mit mond a Fil 2,14? Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent. Ez is többes számban áll. Fil 2,16 haaz élet igéjére figyeltek. Ez is többes számban áll. 2,18 de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt . Ezek mind többes számban állnak. Majdnem minden parancs az ÚSZ-ben többes számban áll. Pál sokaknak ír, de amit ír, az minden egyes emberre vonatkozik. Az ÚSZ leveleinek írói azért írtak többes számban, mert a levelek nagy része gyülekezetekhez íródott és nem egyénekhez. Még ha a levelek gyülekezetekhez is voltak címezve, miből áll egy gyülekezet, ha nem egyénekből.
Hawthorn végső érve az, hogy az „üdvösség” szó nem a szellemi üdvösségre, azaz a megmentetésre vonatkozik, hanem sokkal inkább a jólétre, a szellemi egészségre. Amikor ezt az érvet felhozza, akkor a nem-bibliai görög irodalomra hivatkozik. Bizonyos papiruszokban ez a görög „üdvösség” szó egészséget, teljességet jelent. Hozzáteszi, hogy az ÚSZ-ben ez az értelmezés ritkán fordul elő és sohasem Pál leveleiben. Az ÚSZ-ben az „üdvösség” szót mindig szellemi értelemben használják az írók, pl. a megigazulás, megszentelődés vagy megdicsőülés értelmében. Itt-ott lehet egészséget vagy teljességet érteni e szó alatt, de nézzük meg, mit jelent ez a kifejezés itt? Hawthorn a Fil 1,19-re hivatkozik, ahol Pál az üdvösség szót használja. „Mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Szellemének segítsége által.” Itt a szó értelme „szabadulás”. Ez azonban nem érv! Ez a szó a börtönből való szabadulásra vonatkozik és nincs szellemi vonatkozása. Csak egy hely van, a Fil 1,28, ahol Pál az „üdvösség” szót használja. …és hogy semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől. Utána beszél a hitről, mint Isten ajándékáról. Itt van szellemi értelme a szónak és ez a vers a 2,12-vel párhuzamos vers.
Összefoglalva a következőt lehet mondani: Pál a 2,12-13-ban inti a hívőket, hogy szorgalmasan munkálkodjanak az üdvösségükön Krisztusban.
Persze rögtön felmerül a kérdés: üdvösség, de milyen értelemben? Megigazulásunkra utal, amikor Isten minket mint igazakat befogad Krisztusban hit által? Vagy a megszentelődésünket érti ezalatt, amikor jelen életünkben szabadulást nyerünk a bennünk lappangó bűntől? Vagy vonatkozik ez a kifejezés a megdicsőülésünkre, ami a jövőben fog megtörténni, amikor végleg megszabadulunk a bűntől? Pál mindezekre gondol! Az üdvösségünk teljességéről beszél itt. A következőkben megindokolom.
Lapozzunk a Róm 5,1-hez, ami megvilágítja azt, amit Pál a Fil 2-ben mondani akar. Mivel tehát megigazultunk hit által, (múlt idő) békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Róm 5,3-4 De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, 4 az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; Pál azt mondja, miután megigazultunk hit által, jön a keresztyén élettapasztalat, a hit, az állhatatosság, a megpróbáltatások, stb. Bizonyos értelemben ki kell dolgoznunk a megigazulásunkat. Nem a megigazulásunkért dolgozunk, hiszen ez már meg van, hanem ki kell fejlesztenünk, úgy kell élnünk, mint megigazultak.
Róm 13,11-12. De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Itt arról az üdvösségről beszél, amikor meg leszünk dicsőítve az Úr visszajövetelekor. Mire lehet következtetni ebből?12. Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. A dicsőség reménységében dolgozzuk ki, készüljünk fel a Szentszellem ereje által, a jó cselekedetek által az Úr visszajövetelére. Ilyen értelemben dolgozhatunk az üdvösségünkön, mely ugyan már a miénk, de dolgozhatunk, fáradozhatunk, követhetjük a Szellem gyümölcseit.
Persze van az üdvösségnek egy jelene is, és azt hiszem Pál első helyen erre utal. Beszél arról, hogy dolgozzunk rajta, dolgozzuk ki, fejlesszük ki, kövessük, növekedjünk a jelen élettapasztalatunkban, amit mi keresztyén életvitelnek nevezünk. Más néven, megszentelődés!
Tudom, hogy mivel érvelnek sokan, ha erről beszélünk. Sokan azt mondják „nem szeretem, ha cselekedetekről beszélünk, mert ezáltal az Isten kegyelme kárt vall”. Ef 2,8-9: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” Nem kérdés az, hogy az üdvösség kegyelemből van. A megigazulás állapota, amiben vagyunk, nem cselekedeteink gyümölcse. Isten utálattal tekint azokra a cselekedetekre, amelyekkel emberek ki akarják érdemelni üdvösségüket. Ef 2,10 Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. Azok a cselekedetek, amelyekkel valaki ki akarja érdemelni üdvösségét, utálatosak Isten előtt, de azok a cselekedetek, melyek az üdvösségünk következményei, azok kedvesek előtte, sőt elő is készítette azokat, hogy ezekben járjunk. A cselekedetekre különböző perspektívából nézhetünk, milyen összefüggésben viszonyulunk hozzájuk. Azok a jó cselekedetek, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk, pontosan azok a cselekedetek, amikről Pál úgy beszél, hogy munkáljuk ki üdvösségünket. Dolgozzunk rajta, járjunk azokban a cselekedetekben, amikre Isten elhívott, hogy azokban járjunk kegyelemből.
E hosszú bevezetés után hadd mutassak rá néhány dologra ezekkel a versekkel kapcsolatban, ami megfelel keresztyén élettapasztalatunknak.
Egyet tudnunk kell: Pál apostol nem mond ellent magának a kegyelemről való tanítást illetően. Hadd említsem meg ismét azt, amit az Ef 2,8-10 versekkel kapcsolatban mondtam. Különbség van azon cselekedetek között, amelyeket valaki azért akar tenni, hogy üdvössége legyen ill. azok között, amelyeket valaki üdvössége gyümölcseként tesz. Pál apostol ezt minden levelében megkülönbözteti.
Ne felejtsük el azt sem, hogy Pál újjászületett keresztyénekhez írta ezt a levelet. A Fil 1,28 szerint a filippibeliek üdvözültek és ez Istentől van. A Fil 2,1-2-ben azt írja: tehát van vigasztalás Krisztusban, van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Szellemben. Ezt keresztyénekhez írja. Ők nem az üdvösségük érdekében iparkodtak, hanem azért mert már meg voltak mentve.
Mit olvasunk még ebben a szakaszban? Minden cselekedet, amit a 12. vers kapcsán teszünk, arra a 13. vers is vonatkozik. Isten minden cselekedetünk előtt munkálkodik bennünk. Cselekedeteink előzménye Isten bennünk végzett munkája. Minden kegyelemből van.
Végül nézzük meg a szöveg összefüggését. Mi a 2,12-13 előzménye? A 2,1-4 inti, bátorítja a hívőket, hogy kövessenek el mindent a test egységéért. Ne tegyenek semmit önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsák egymást maguknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Utána olvassuk azt a gyönyörű Krisztusról szóló himnuszt a 2,5-11-ben. Aztán a 2,12-ben visszatér a témához. Ezért tehát, szeretteim,… Világos, hogy ha Pál az üdvösség kidolgozásáról beszél, akkor azokra az erényekre utal, melyekről a 2,1-4-ben ír. Itt tehát a megszentelődésről, a keresztyén életben való növekedésről van szó.
Miről olvasunk ezekben a versekben? Fáradozásról, aprólékos munkáról. Ennek mondanivalója van számunkra! Az Írás más részeiből tudjuk, amit ezek a versek is alátámasztanak: a keresztyén élet egy aktív, soha meg nem szűnő harc! A keresztyén életet nem lehet egy fotőjben élvezni és Istenre várni, hogy Ő majd megszentel. Pál egy olyan kifejezést használ itt, ami munkát, energia befektetést jelent a megszentelődésbe.
Gondolkozzunk el, milyen képeket használ az ÚSZ a keresztyén életre? Fil 3,12 Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam… Igyekezet, futás valami után. A Róm 14,19-ben azt mondja: Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják. Törekedni kell. Az 1Kor 9,24-27-ben a keresztyén életet mint egy versenyfutást ábrázolja. A Zsid 12,1-ben szintén versenyfutással hasonlítja össze a keresztyén életet:…állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. 1Tim 6,12 Harcold meg a hit nemes harcát. Ez egy harc, egy háború, csaták sorozata. A szentség nem esik az ölünkbe. A szentség az igazságban való járás és az a jellem, amit Isten Szelleme hoz létre, nem nélkülünk, hanem mibennünk azon eszközök által, melyeket Isten rendel el. Miért hirdetjük az Igét? Miért ösztönzünk arra mindenkit, hogy tanulmányozzák az Írásokat? Ezek azok az eszközök, melyeken keresztül az üdvösséget kimunkálhatjuk magunkban. Ezért helyezünk hangsúlyt az imádságra és közösségre, az intésre, bátorításra, szeretetre. Ezek azok az eszközök, melyeket Isten rendelt, hogy az igazság a gyakorlatban megvalósuljon a hívő életében. Isten ezt nem helyezi az öledbe. Erre szolgál az imádság, a kenyértörés, az imádat és dicsőítés, melyek kegyelmi eszközök. Nem olyan eszközök, amelyekkel kiérdemelnénk a kegyelmet, hanem olyan kegyelmi eszközök melyeken keresztül Isten elváltoztat minket az Ő Fiának képére.
Ezek a versek ellentmondanak minden passzivitásnak és visszatartásnak, az „engedd el magad és hagyd, hogy Isten csinálja” keresztyén életnek. Az elmúlt 200 év folyamán voltak irányzatok, melyek azt hangsúlyozták, hogy a keresztyén ember maradjon csendben, legyen visszatartó, passzív, és ne tegyen semmit, amíg a Szentszellem nem indítja, hogy tegyen valamit. Ha a Szentszellem nem indít, akkor maradj passzív. Minden kezdeményezés a mi részünkről a testtől van. J. I. Packer írta ezen magatartást illetően: Igaz, hogy a keresztyén aktivitása ne legyen rendszertelen vagy bolondos, és ne is legyen magabiztos és magában bízó. A bölcsességnek kell vezetnie, mely a világos látás és tanács gyümölcse. Imádságban és Istenre való hagyatkozással kell mindent tenni, és alázatosan készen kell lennünk terveinket fejleszteni és megváltoztatni, amint az úton haladunk. (Ez az idézet J. I. Packer: Keep in Step with the Spirit c. könyvéből származik.) Ebben a könyvében a keresztyén életvitelt tárgyalja. Utal egyes igerészekre, melyekről a hívők azt hitték, hogy arra akarnak bátorítani, hogy maradjunk passzívak. Pl. a Róm 6,19: adjátok át tagjaitokat az igazság szolgálatára, vagy Róm 12,1: szánjátok oda testeteket. Packer szerint a bibliai mérce alapján ez a passzivitás nem állja meg a helyét. A Szentszellem bennünk, a mi gondolkodásunkban, szívünkben és az akaratunkon keresztül munkálkodik. Ő indít a cselekvésre, amennyiben értelmünkben rámutat az okokra, amiért cselekednünk, lépnünk kell.
Packer említi még a fenti igékkel kapcsolatban: Pál nem azt mondja, hogy miután odaadtuk magunkat az Úrnak, húzódjunk vissza passzivitásba és várjunk arra, hogy Krisztus mozdítson meg minket, ahelyett hogy magunk mozdulnánk. Pál arra utal, hogy jelentkezzünk a szolgálatra! Amint Pál maga mondta a damaszkuszi úton: „Uram mit tegyek?”, és aztán amire Krisztus a Szelleme által és az Igéjén keresztül indít tegyük anélkül, hogy korlátokat állítanánk fel. Ez aktivitás! – Az Isten Szellemétől való vezetés nem egyenlő a passzivitással. Nem jelenti azt, hogy amíg valami égi indítás nem pottyan bele agyunkba, addig ne tegyünk semmit. Hanem sokkal inkább, hogy munkálkodjunk imádkozva, határozottan és szorgalmasan, hogy betöltsük Krisztus törvényét és öldököljük meg a bűnt.
Ha az ÚSZ-et összességében és összefüggésében olvassuk, akkor látni fogjuk, hogy a keresztyén élet nem egy „engedj el mindent, hadd tegye Isten” élmény. Ellenkezőleg, „kezdj bele és bízzál Istenben” élmény. Ez az üzenetem címe: Hagyd, adj helyet Istennek? Nem! Kezdj bele és bízzál Istenben? Igen. Pl. ha van egy rossz szokásod vagy szeretnél egy kísértést legyőzni életedben, akkor mi a megoldás? Hol a kulcs? Hátradőlsz és vársz a következő kísértésre abban a reményben, hogy Isten valamiképpen megóv tőle? Nem ez a biblikus válasz. A válasz: dolgozz ki Isten előtt, az Ő jelenlétében egy stratégiát, mely biztosít arra nézve, hogy ne essél el megint. Imádkozz, hogy Isten áldja meg ezt a tervet, és utána cselekedj. Ha jó szokásokat akarsz magadévá tenni, akkor dolgozz ki egy stratégiát, kérd az Úr segítségét és cselekedj abban a tudatban, hogy Ő munkálja a szívedben mind az akarást, mind a cselekvést az Ő tetszésének megfelelően. A passzivitás, az ölbe tett kéz nem a bibliai út.
Pál azt mondja, tegyük mindezt félelemmel és rettegéssel. Mit jelenthet ez? Azt, hogy gyermeki szeretettel és abban a félelemben, hogy Atyánkat megsérthetjük, legyünk tudatában felelősségünknek. Az „Isten félelme” nem attól való félelem, hogy Ő mit tehetne velünk, hanem sokkal inkább a mi félelmünk, hogy fájdalmat okozhatnánk neki. Ez az a magatartás, amiről Pál ír.
Hadd foglaljam össze ezt a 12. verset. Ez a vers nem arra tanít, hogy tétlenül várjunk Isten valamilyen belső indíttatására, valamilyen belső élményre a szívünkben. Pál nem ajánlja a passzivitást.
Értsük meg jól: nem azt mondom, hogy ha a Szentszellem valamire indít, akkor arra nem kell reagálni. Ha valami megterheli szívedet, és a Szentszellem meggyőz az Igén keresztül, akkor cselekedj Isten erejével. De egy percig se hidd azt, hogy a hívő ember engedelmessége a pillanat érzéseitől függ. Pál arra figyelmeztet, hogy szüntelenül munkálkodjunk azon az üdvösségen, amit Krisztusban kaptunk. Tudva azt, hogy Isten már munkálkodik a szívünkben, Ő tőle van az akarat és a képesség is a kivitelezéshez. A hívő ember engedelmessége és a megszentelődésen való munkálkodás nem függ az érzésektől vagy benső ösztöneinktől. Kötelességünk az Írás parancsolatait követnünk akár érzünk valamit, akár nem, akár van kedvünk hozzá, akár nem. A Szellem vezetése összefügg az Írás szavaival. Ebben áll a felelősségünk. Ha csak akkor engedelmeskednénk az Írás szavainak, ha kedvünk van hozzá, akkor nem lennénk jó bizonyság a világ előtt. Az engedelmességhez nem kell a „vezetés” érzése. Ha emlékszünk arra az énekre, amit Pál ír a 2,5-11-ben, akkor nem ülhetünk tétlenül várva valamilyen átszellemült pillanatra, hogy cselekedjünk. Nem, üdvösségünket teljességében kezünkbe kell vennünk, munkálkodni kell rajta annak teljes tudatában, hogy Isten szuverén hatalma a szívemben munkálkodik.
Kérdezhetné valaki: nem testies dolog az, ha cselekszem anélkül, hogy Isten hangjára várnék? Egyáltalán nem! Figyeljünk a 13. versre. A 2,12 nem önmagában áll! Ha a 2,12 önmagában állna, akkor összepakolhatnánk, hiszen nem lenne reménységünk. Ha csak a parancs lenne anélkül, hogy rábízhatnánk magunkat az Isten Szellemének hatalmára, akkor mindannyian tudjuk, mi történik. Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. Isten munkálkodása bennünk nem annak a jutalma, hogy mi teszünk valamit érte, hanem az Ő munkálkodása az oka annak, hogy mi munkálkodunk. Isten működése, tevékenysége a szívünkben az előfeltétele annak, hogy egyáltalán „úton vagyunk” mint hívők. Azért munkálkodunk az üdvösségünkön, mert tudjuk az Írásból, hogy Ő már tevékeny a mi szívünkben.
Ha saját erődből akarsz engedelmes lenni anélkül, hogy elismernéd, hogy Isten erejétől függ életed, akkor csődöt fogsz mondani.
Mit tartalmaz még a 13. vers? Isten az, aki munkálja. Ez egy más szó, mint ami a 12. versben áll, ahol Pál azt mondja, hogy munkáljátok üdvösségeteket. Itt az a szó áll, amiből az „energia” szó származik. Pál azt mondja, mi azért munkálkodunk, mert Isten energiája van bennünk. Ő nem csak az akaratot adja, hanem a képességet is.
Isten munkálkodik bennünk. Miért? Azért, hogy mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően végbe vigye. Hányszor előfordult már, hogy tudtad, hogy nem tudtad azt választani, amiről tudtad, hogy helyes, vagy hogy tudtad, mi a helyes, de nem voltál képes megtenni. Mind az akarat, mind a képesség hiányzott. Lehet, hogy tudjuk, mit kellene cselekedni, de nem döntünk, vagy döntünk, de nem cselekszünk. Itt ez áll: mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljuk üdvösségünket.
Ez a vers a kálvinizmust igazolja és megkülönbözteti minden más tanítási vonaltól. Pál kálvinista volt! Ez a két vers bizonyítéka ennek. Minden nem-keresztyén vallás csak a 12. vers üzenetét adja a híveinek: Munkálkodjatok az üdvösségetekért! Ezzel magukra hagyja híveit. Nincs ígéret arra, hogy erőt kapnak, nincs isteni kegyelem, nincs üdvösség Isten Szelleme által.
Elkülöníti Pált az arminiánus irányzattól is. Mit mondanak az arminiánusok? Ők azt mondják, te munkálkodj, hogy Isten munkálkodni tudjon. (Ahelyett, hogy Isten munkálkodik azért, hogy mi munkálkodhassunk). Ha az Ágoston és Pelágiusz közötti vitáról olvasunk, akkor tudnunk kell, hogyan kezdődött a vita. Ágoston prédikált és Pelágiusz egyik barátja hallgatta őt. Nem nagyon figyelt oda mindaddig, amíg Ágoston a következőt mondta: Add azt, amit parancsolsz és parancsold azt, amit akarsz. Más szóval: Isten parancsolj, amit akarsz, kérj tőlünk, amit kívánsz és aztán add nekünk azt, amit kívánsz, azaz add nekünk az akarást és a képességet a véghezvitelhez. Pelágiusz barátja teljesen összezavarodott és elmondta Pelágiusznak, amit hallott. Ez indította el a híres vitát. Pál pontosan ezt mondja itt. A 2,12-ben azt mondja: „Isten add azt, amit parancsolsz” és a 2,13-ban „köszönöm Uram, mert megadod azt, amit parancsolsz”.
Ez a vers összefoglalja azt, amit tudunk: az üdvösség teljességében, elejétől a végéig csak kegyelem. A Filippi levél erről beszél. Fil 1,29: Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte. A hit ajándék. Itt kezdődik minden. Megigazulás hit által és a hit az Úrtól van. A következő lépés: a Fil 2,12-13 arról beszél, hogy munkáljuk ki üdvösségünket hívő életünk folyamán. Honnan van ez? Isten munkája ez mibennünk. Ez is ajándék. Mi a végső cél? Mit mond Pál a Fil 1,6-ban? Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. A megigazulás hit által (Fil 1,29) vagy a megszentelődés is Istentől van (Fil 2,12-13). És a megdicsőülés? Fil 1,6. Elejétől a végéig, minden Istentől van. De ez nem jelenti azt, hogy a keresztyén passzív. Minden Istentől van, nem függetlenül tőlünk, hanem éppen általunk.
A keresztyén élet három alapvető pilléren nyugszik.
1. Akiket Isten kiválaszt, azokat átformálja. Az engedelmesség nem szabadon választható, nem fakultatív. Az újjászületett hívő ember számára nincs választás. Nem mondhatja azt, hogy ”eddig megyek az engedelmességben, de nem tovább, mert túl nagy a rizikó”. Akiket Isten kiválaszt, azokat megváltoztatja. Ha ellenállunk Isten Szelleme átformáló erejének és megmaradunk bűneinkben, akkor Isten meg fog fegyelmezni, sőt esetleg eltávolít az élők sorából.
2. Amit Isten tőlünk kíván, azt meg is adja. Erről beszél az olvasott két vers. Mit kíván Isten? Olvasd a Fil 2,12-t. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy Ő meg is adja, akkor olvasd a 13. verset.
3. Amit Isten elkezd, azt be is végzi. Fil 1,6. Lehet, hogy valaki azt mondja: Értem, mit mond a Fil 2,12-13, de nem sok eredményt látok. Nem látom a Szellem gyümölcseit életemben úgy, ahogyan szeretném. Nem adta fel velem Isten? Bukdácsolok egész idő alatt. – Isten nem adja fel a munkát, amit elkezdett akkor sem, ha a megszentelődés nem megy olyan gyorsan, mint szeretnénk. Ez a bennünk lakozó bűn miatt van így. De Ő adja a növekedést. Mit ír János apostol az 1Ján 3,2-ben? Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.
A Fil 2,12-13 tegyen képessé arra, hogy naponta felvegyük a keresztünket és igyekezzünk azzal a szeretettel és egy értelemmel élni, amely egységet teremt. Harcoljuk a hit harcát, és fussuk a versenyt és álljunk ellen a test kívánságainak, a világnak és az ördögnek. Mi által és milyen alapon? Azon és Azáltal, Aki bennünk munkálja mind az akarást, mind a véghezvitelt jó kedvéből.