10. Isten nyugalma és az ember nyugalma. Zsid 4,1-13

Emlékezzünk vissza arra, hogy írónk példákat mutatott be a hitetlenségről Izrael történetéből azért, hogy figyelmeztesse olvasóit, nehogy vétkesek legyenek a hitetlenség és hitehagyás bűnében.

Zsid 4,1-2: „Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről. 2. Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták.”Evangélium = Jó hír. A jó hír tartalmának a szövegösszefüggésből kell kiderülnie. Az ószövetségi hívők számára a jó hír ebben az összefüggésben az ígéret földje volt, ahová majd Isten beviszi őket. A mi jó hírünknek egy másik jelentése van itt, ami Jézus Krisztus életével és halálával van összefüggésben. Az alapelv természetesen ugyanaz. Nekik is volt egy jó hírük és nekünk is van egy. – Zsid 4.3: „Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondotta: “Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére”. Munkái készen voltak a világ teremtése óta”.

(Ez a jövőre vonatkozó jelen: nem fognak bemenni a nyugalomba). 4,4-5: „és valahol így szól az Írás a hetedik napról: “És megnyugodott az Isten a hetedik napon minden alkotó munkája után.” 5. Itt viszont ezt mondja: “Nem mennek be az én nyugalmam helyére.”

Nem zavaros ez egy kicsit? Jogos a kérdés, mert ez az igeszakasz több szöveganalízist igényel, mint más részek. A zavar egyik oka a nyelvben van: ez héberül van. A 4,5-ben tulajdonképpen azt mondja: semmilyen körülmények között sem fognak bemenni a nyugalomba. Ha bemennének, akkor Isten nem lenne Isten. 4,6-7: „6. Mivel tehát még várható, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek előbb hirdették az evangéliumot, nem mentek be engedetlenségük miatt, 7. egy napot ismét “mának” jelöl ki. Ekkor Dávid által annyi idő múlva így szól, ahogyan előbb mondtuk: “Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket! 8. Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról.”

(A King James bibliafordításban itt a „Jézus” szó szerepel. A vezetőt, aki bevitte Izrael fiait az ígéret földjére, Józsuénak hívták. Miért nem „Jézust” mond? Ha Józsué Athénban született volna, akkor Jézusnak nevezték volna. Miért nem Jézust mond az író? Azért, mert Jézus nagyobb volt, mint Józsué. Jézus a héber nyelvben azt jelenti Józsué= „Jahve az én üdvösségem”. Azt hiszem, hogy maguk a bibliafordítók is össze voltak egy kicsit zavarodva és elfelejtették a szövegösszefüggést.) 

9. A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére. 10. Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól. 11. Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében. 12. Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. 13. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.”

Az ember vágyik arra, hogy nyugalmat találjon a földön. Azonban van két kis bökkenő ebben a vágyakozásban. Az ember MOST akarja megkapni (amikor majd a leopárd a kisgyermekkel játszik) és az EMBEREKTŐL várja ezt a nyugalmat. Az ember azt gondolja, hogy tevékenységeivel meg fogja tudni teremteni ezt a békét és nyugalmat a földön. Békekutatási fakultásokat alapítanak, különböző intézményeket és bizottságokat hoznak létre, hogy megtalálják a békéhez vezető utat. Gyakran olyan az emberi szellem, mint amilyen Nabukodonozor szelleme volt, aki a palotája tetején sétálva szétnézett és ezt mondta: „Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam teljében, fenségem dicsőítésére!” (Dán 4,27). Más szavakkal kifejezve: Az ember nem hajlandó elismerni világunk bukott állapotát. Van egy hiányosság világnézetében, perspektívájában. Ez a múltra nézve is érvényes, mivel az ember nem akarja elismerni, hogy vétkezett és hogy civilizációnk egy bukott civilizáció. De a jövőre nézve is érvényes: nem áll készen arra, hogy segítséget keressen a jövőjére nézve, mivel nem fordul Isten Igéjéhez. Csak figyeli a mai helyzetet, és össze van zavarodva. Éppúgy, mint a zsoltáríró a 73. zsoltárban. Látja a bűnösöket és látja, hogy milyen jó dolguk van. Hitben nevelkedett, azt tanulta, hogy jó dolog igaznak lenni és rossz dolog bűnösnek lenni. De azt látta, hogy a bűnösöknek, a gonosztevőknek, a tolvajoknak jól ment soruk. Az igazakat pedig üldözték. Elismeri, hogy ez meghaladja az értelmét. Azt mondja: Amikor bementem Isten jelenlétébe, megláttam, hogy milyen végük lesz. Isten szemszögéből nézve értünk meg csak valamit abból, hogy mi történik a földön valójában. Valaki azt mondta egyszer, hogy egy ember élettörténetének leírását nem a születésével kellene kezdeni, hanem a halálával. Vagyis csak akkor tudjuk valaki életét igazából megítélni, ha meghalt. Minden önéletrajzot a halálnál kellene elkezdeni. — Ahhoz, hogy megértsük a történelmet, meg kell ismernünk az emberiség történelmének végét. Emberként erre nem vagyunk képesek. Erre csak akkor vagyunk képesek, ha egy felülről való kinyilatkoztatásban részesülünk. A Biblia egy ilyen kinyilatkoztatás számunkra. A Bibliából nem madártávlatból fogjuk látni a történelmet, hanem úgy, ahogy Isten tekint a történelemre. Így ma csak a történelemben való helyzetünket ismerhetjük fel. Az Újszövetség írói azért értették meg a történelmet, mert ők bementek „Isten szentségébe”. Ott megvilágosodtak és a befogadott világosságot másokkal is megosztották. A Zsidókhoz írt levél szerzője is e világosság birtokában volt. Tudta, hogy mit tett Jézus Krisztus. Azt is tudta, hogy Jézus Krisztus vissza is fog jönni. Azt is tudta, hová fog fejlődni az emberiség történelme és mibe fog torkolni. Tudta, hogy lesz egy új, mennyei Jeruzsálem. Tudta, hogy Isten gyermekei útban vannak Isten városa felé, de azt itt soha nem fogják megtalálni. – – Mivel ő a szentségben volt, volt világossága. És mivel volt világossága, képes volt Isten népét bátorítani. Észre fogjátok venni, hogy a tőle származó bátorítás a múltra és a jövőre is utal. 

— Mivel Isten Jézus Krisztus által beszélt, birtokában vagyunk üdvösségünk világosságnak. — Mivel beszélt a jövőről, van reménységünk. Addig pedig türelemmel kell lennünk. Türelmesnek kell lennetek! Ki kell tartanotok, miután elfogadtátok az ígéreteket, várnotok kell azoknak beteljesedéséig. Ez az ő üzenete. 

A Zsidók 4-ben megérkezünk a „nyugalom” témájához. Ez egy gyakran félreértett fejezet, mert sok bibliamagyarázó ezt a nyugalmat egy most jelenvaló nyugalomnak tartja. Sokan egy múltbeli nyugalomnak tekintik a 4. fejezetben megjelenő nyugalmat, mint az üdvösségben való nyugalmat. Szerencsére sokan vannak olyanok is, akik megértették, ahogy azt eredetileg az író értette. Az író ugyanis itt nem egy múltbeli vagy egy jelenlegi nyugalomról beszél, hanem egy eljövendő nyugalomról. Egy olyan nyugalomról, amikor a hívők majd összegyűlnek Isten jelenlétében, Isten földi királyságában. A Zsid 2,5-ben azt mondja: „Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk.” Az a nyugalom tehát, amiről itt beszél, egy olyan nyugalom, ami majd az eljövendő világban fog megvalósulni. Vagy a Zsid 13,14-ben azt írja a maradéknak, akik meg fognak maradni: „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” — Nos, lehet, hogy te nagy bibliaismerettel rendelkezel, sok világosságot befogadtál, mégsem kerültél bensőséges kapcsolatba Jézus Krisztussal, ami végső soron garantálja a nyugalomba való bemenetelt a jövőben. Az író biztos akar lenni abban, hogy olvasóinak megvan ez a bensőséges közössége Jézus Krisztussal és így bemehetnek majd a nyugalomba. Ha valakinek van világossága, de az nem lesz a sajátja, akkor megtörténhet, hogy az ember elhibázza a célt, ahogy az izraeliták sem mehettek be az ígéret földjére, hitetlenségük miatt. 

Biztosan emlékeztek még arra, hogy a Zsid 3-ban az író összehasonlítja Mózest Krisztussal. Krisztus nagyobb, mint Mózes. Azután különbséget tesz a Mózes általi kinyilatkoztatás befogadói és a Krisztus általi kinyilatkoztatás befogadói között. Nyomatékosan figyelmezteti olvasóit arra, nehogy elkövessék ugyanazt a hibát, amit az izraeliták, akik hitetlenségük miatt nem mehettek be az ígéret földjére. Mi egy nagyobb kijelentés birtokában vagyunk, ezért a felelősségünk is nagyobb, és a büntetésünk is nagyobb lesz, ha a figyelmeztetést eleresztjük a fülünk mellett. Erre gondol, amikor ezt mondja: „akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az ÚR hirdetett először.” (2,3). Ha már az Ószövetségben is szólt Isten és minden bűnt és engedetlenséget megbüntetett, akkor mennyivel inkább meg fogja tenni ezt újra, amikor mi egy sokkal nagyobb kinyilatkoztatást kaptunk Isten Fia által.

A Zsidókhoz írt levél klasszikus példája a fokozáson alapuló érvelésnek. Ez azon a tényen alapszik, hogy ha bizonyos dolgok megtörténtek az Ószövetség idején és most nagyobb dolgok történnek Jézus Krisztus által, akkor a lehetőségeink sokkal nagyobbak, mint a régieknek, de a büntetéseink is nagyobbak lesznek. Ennek az igeszakasznak az alapja a 95. Zsoltár, mert az író szerette a zsoltárokat. Ebben a zsoltárban Izrael megpróbáltatásáról van szó. Legutóbb láttuk, hogy lett megpróbálva Izrael Refidimnél. Nem volt vizük. Isten hatalma vezette ki őket Egyiptomból. Már két nagy vízzel kapcsolatos csodát véghezvitt értük. Most Refidimnél voltak és itt nem volt víz. Mit tesznek az emberek, ha Isten csodáinak haszonélvezői voltak többször is, most pedig egy kis megpróbáltatást kell elviselniük? Térdre borulnak és azt mondják: „Köszönjük Urunk, hogy olyan nagy csodákat vittél véghez. Átvezettél a Vörös-tengeren, a keserű vizet édessé tetted, most pedig nincs vizünk, köszönjük Neked, hogy vizet fogsz adni nekünk a megfelelő időben. A Messiás nevében, Ámen”. Így volt? – Nem! Kerestek egy bűnbakot. Mózes volt a vezetőjük. Ő a hibás. Vagy nem? (Még Istent is hibáztathatták). Visszatérhetnénk Egyiptomba, ahonnan jöttünk. Ez a keresztyén élet nem nekem való. – 

Ez a történet újra és újra megismétlődik évszázadokon át! Az Úr Jézus Krisztus keresztje által egy hatalmas áldás részesei lettünk. Isten mind a mai napig gondoskodott rólunk. Én 60 éve vagyok keresztyén. Az Úr még soha nem hagyott cserben. Tudom, hogy úton vagyok a menny felé Krisztus váltságműve miatt. Biztosan tudhatom, hogy örök életem van. A szükségleteim 60 év alatt mindig kielégíttettek. De mi lesz holnap? Ha egy „víz nélküli” helyzetbe kerülök? Az első reakcióm ez lehetne: Mindenről Isten tehet. Ilyen az emberi természet! Ha egy látszólag kilátástalan helyzetbe kerülünk, akkor keresünk egy hibást! Istenben bízni természetellenes dolog az ember számára. Talán senki nincs ilyen helyzetben. Pénzhiány? Elvesztett házastárs? Gond a gyerekekkel? Ezek „víz nélküli” helyzetek lehetnek. Amikor az Újszövetség íródott, akkor az írók az Ószövetség eseményeire tekintettek vissza és ez bátoríthat minket amikor nehézségekben vagyunk. Menjünk bátran Istenhez! Nézzünk vissza, figyeljük meg a múlt nagy eseményeit és találjunk nyugalmat Istenben! Ő gondoskodni fog a szükségleteinkről. Nem kell idegeskednünk és pánikba esve tenni valamit vagy terveket kiagyalni, hogy mi az Úr helyében hogyan oldanánk meg a helyzetet. Tegyük ezt le Isten kezébe. – – Izrael hitetlensége Istent haragra gerjesztette. Ez megnyilvánult Kádes- Barneánál, ahol a nép hitetlensége elérte tetőpontját, ahogy azt legutóbb láttuk. Isten azt mondta: Ez az ország tejjel és mézzel folyó föld. Mit tettek, amikor elérték az ország határát? Azt mondták: látni akarjuk, hogy ez valóban tejjel és mézzel folyó föld-e! Meg akarjuk vizsgálni, hogy amit Isten mondott nem mese-e. Isten megengedi, hogy kémeket küldjenek ki. A férfiak visszajönnek a többség és a kisebbség úti beszámolójával. A hírek egyértelmüek voltak. Valóban olyan ez a föld, amilyennek Isten mondta, és itt vannak róla a bizonyítékok. Azonban a kémek többsége le akarja beszélni Mózest a föld elfoglalásáról az ott élő óriások miatt. A kémek kisebb része azonban azt mondja: Menjünk be, foglaljuk el a földet, le tudjuk győzni az óriásokat. A kémek egyik csoportja a nehézségekre nézett és ezek miatt nem látták Istent. A többiek Istenre tekintettek és rá bízták a nehézségek megoldását. A nép már készen állt a megkövezésre. Talán a kémek többségét? Nem, a kisebbséget. Akik azt mondták, hogy le fogjuk győzni őket. Micsoda balgaság! Készek voltak ezeknek a férfiaknak a megkövezésére, de Isten közbelépett. Haragra gerjedt. Isten volt az, aki ebbe a helyzetbe hozta őket. És most kimondta a halálos ítéletet e fölött a nemzedék fölött. 40 évig kellett vándorolniuk a pusztában és soha nem mehettek be erre a földre. Mindez az ő hitetlenségük miatt történt. Isten nagyon haragszik a keresztyének hitetlensége miatt is. Ezt a leckét újra és újra meg kell tanulnunk. Az egyetlen dolog, amit Isten nem visel el, ha azt mondjuk: Ezt nem hiszem el. Számára ez egy személyes sértés! Ez megsérti az Ő lényét, jellemét. Hiszen ezzel ezt mondjuk: Te nem vagy az igaz Isten. Pontosabban: Hazudsz. Ezért azt gondolom, nincs a keresztyéneknek nagyobb bűne, mint a hitetlenség bűne. Az, hogy nem bizunk Istenben. Ez érvényes az egész bibliai történelem folyamán. 

Magától értetődik, hogy a mi üdvösségünk az Isten Igéjébe vetett hiten alapszik. De ez érvényes az egész életünkre is. Gyakran úgy tekintünk a hitetlenségre, mint egy jelentéktelen kis bűnre. Azonban nem az. Gyakran azt mondjuk: nehezemre esik Istennek hinni! Nem vagyok elég őszinte és alázatos keresztyén? Ismerem a gyengeségeimet! A hitetlenség bűn, engedetlenség, ez minden baj gyökere. Ez Isten elleni támadás. 

Hamis dolog Isten háta mögé rejtőzni és valami olyat feltételezni és hinni, amit Ő nem mondott. Ez is bűn. De nem elhinni azt, amit Isten megígért, az olyan bűn, ami Istent haragra gerjeszti. 

Isten beszélt egyszer Áház királynak az Izraellel kapcsolatos terveiről, és azt mondta neki, hogy kérjen jelet, de a király azt felelte: „Nem kérek, nem kísértem az Urat!” (Ézs 7,12). Ez Isten számára egy kihívás volt. Nagyon megharagudott. Isten belefáradt. A Messiás ígéretét adta neki, de Áház veszni hagyta az áldást. Ennek az Isten és Áház közötti párbeszédnek a közepén van egy mondat Ézs 7-ben, ami úgy hangzik, mint egy költemény egy része: „Imlo se amimu kilo se amenu”. Halljátok a vers ritmusát? Annak oka, hogy ez ebben a versformában áll itt, az, hogy Isten jól be akarta vésni Izrael szívébe ennek a kijelentésnek a tartalmát és igazságát. Mit mond ez a vers? Ha nem hisztek, nem maradtok meg. Burns így írja körül: „Ha hisztek, akkor megmaradtok, de ha nem hisztek, akkor elpusztultok!” (Ézs 7,9). Más szavakkal: A hit az, ami megszilárdít, ami megtart minket. Jósafát ugyanezt mondja pozitív formában a 2Krón 20,20-ban: „Higgyetek Istenetekben, az ÚRban, és megmaradtok!” – – A hitetlenség olyan dolog, ami Istent valóban felingerli. Ha azt gondolod, hogy a hitetlenséget nem kell komolyan venni, akkor fogd a Bibliádat, lapozd át az Ószövetséget, és nézd meg azoknak a sírjait és temetőit, akik a 40 éves pusztai vándorlás során hullottak el. Ezek a tanúi annak, hogy mennyire gyűlöli Isten a hitetlenséget. 

Szerzőnk a 4. fejezetben arra akarja inteni olvasóit, hogy ne kövessék el ugyanazt a hibát, amit Izrael a pusztában elkövetett. Itt a „nyugalomról” beszél. A Bibliában a NYUGALOM három fajtájáról olvashatunk. Ha ezt nem értjük meg, akkor soha nem fogjuk megérteni a Zsidókhoz írt levél 4. és 5. részét. 

q A múlt nyugalma: Az üdvösség. Ez annak felismerésén alapul, hogy Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, mi hiszünk benne és örök életet nyerünk. Ha megnyugszunk Istennek a Jézus Krisztusban véghezvitt váltságművében, akkor üdvösségünk van. – Vagyis: Ha felhagyunk azzal, hogy a saját jócselekedeteinkbe vessük a bizalmunkat, a képzettségünkbe, intelligenciánkba, jó polgári mivoltunkba, kultúránkba, vallásosságunkba, és egyedül a Jézus Krisztusban véghezvitt váltságművében nyugszunk meg, akkor van örök életünk. Ha ezt nem értjük meg, akkor még nem ismertük meg Isten megmentő kegyelmét. Az üdvösség egyedül KEGYELEMből van. Ez Isten ingyenes ajándéka. Ha valaki ezt megérti, akkor az ő teljes lénye, egész jelleme meg fog változni. Ahelyett, hogy büszke, öntelt, önmagában bízó vallásos ember lenne, alázatos, engedelmes, hálás hívővé válik Jézus Krisztusban. Amikor tudatosul bennünk, hogy kik vagyunk, hogy önmagunktól semmit sem tudunk Istennek nyújtani, és felismerjük azt, hogy mindent Isten végzett el az Úr Jézus Krisztus által, akkor ez hatalmas változást munkál ki bennünk, és ez hálára indít. Ekkor születik újjá az ember. Ez a MÚLT NYUGALMA

q A jelen nyugalma: A megszentelődés nyugalma. A saját cselekedetektől való szabadulás nyugalma. Most, hogy Krisztus kereszthalála alapján megtértem, az a felelősségem, hogy halálra dolgozzam magam. Nem ezt mondják nekünk gyakran? Ez minden bibliai alapot nélkülöz. Újra és újra meg kellene tanulnunk, hogy a keresztyén munkát ne saját erőnkből végezzük, hanem kegyelem által. Krisztus ereje és hatalma által. Amikor nyilvánvalóan Jézus Krisztus munkálkodik általunk, akkor mi dolgozunk, de Ő az, aki ezt kimunkálja. Amit meg kell tenni, az meg lesz téve, ha Őbenne nyugszunk. Az Ő erejének rajtunk keresztül kellene megnyilvánulnia. Ha a Jézus Krisztusban való hit által bementünk a nyugalomba, akkor meg kell tanulnunk állandóan a nyugalomban maradni, abban a hitben, hogy Ő az Atya jobbján ül és munkálkodik. Megtaláltátok a finom egyensúlyt a keresztyén önsajnálat és a görcsös keresztyén tevékenységek között? Ez a JELEN NYUGALMA, amit a Szentszellem munkál ki bennünk Jézus Krisztus által. 

q Ez azonban nem az a nyugalom, amiről a Zsidók 3. + 4. beszél. Ha többször átolvassuk ezeket a fejezeteket, akkor két dolog világossá fog válni számunkra: Az igeszakasz ISTEN NYUGALMÁRÓL beszél, amelybe be kellene mennünk, és hogy ez a nyugalom egy eljövendő nyugalom. 

Miről beszél az író, amikor Isten nyugalmáról ír, amelybe be kell mennünk? Muszáj bemennünk, fáradoznunk kell azért, hogy bemenjünk? Olyan dolgokról beszél, amikről végig beszél, az egész levélen keresztül. „Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk.” (Zsid 2,5). Az eljövendő világról van szó, amelynek majd el kell jönnie. Isten nyugalma Isten királyságában fog megvalósulni. Ebben a nyugalomban lesz részük a hívőknek a jövőben. Ezért mondja az író a 4,11-ben: „Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében.”

Mire figyelmezteti a hívőket a 4. fejezetben? Nem egy visszaeséstől óvja őket! A hitehagyástól, a hitetlenségtől óvja őket. Meg van róla győződve, hogy olvasóinak többsége igazi keresztyén, de aggódik egyesekért, akik a hívők csoportján belül visszaesnek. – Ha valaki visszaeső, akkor a következő lehetőségek állnak fenn: 

— Valódi keresztyénekről van szó, akik azonban nincsenek közösségben Istennel, vagyis engedetlenségben élnek. Vagy: 

— Tettek egyfajta hitvallást, de szívük mélyén soha nem hittek igazán Jézus Krisztusban. Mit lehet kezdeni az ilyen emberekkel? Csak figyelmeztetni lehet őket: Lehetnek az embernek nagy felismerései, megvilágosodásai, de ha elfordul attól a világosságtól, amelyet a Szentszellem ad, fennáll annak a lehetősége, hogy soha többé nem lesz világossága. Gyakran lehetetlen embereket megtérésre indítani, még bűnbánat által is. Lehetséges olyan bűnben járni, ami az örök ítéletre vezet. Azt olvassuk a Zsid 10,39-ben: „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” Vagyis lehetséges meghátrálni és elveszni. 

Megkérdezhetnénk, hogy az író tulajdonképpen miért használta Izrael gyermekeinek a képét a 3. fejezetben? Ők nem egy hívő emberekből álló csoport voltak? Első pillantásra úgy tűnik, hogy mindannyian hívők voltak, éppúgy, mint olvasóinak csoportja. Mégis egy vegyes csoportot alkottak. A levél szerzője aggódik, hogy ebben a csoportban egyesek ugyan felismerésre jutottak, de soha nem fogadták be Jézus Krisztust személyes megváltójukként. Az egész Újszövetségben gyakran szerepel Izrael, mint a megmentő igazság példája. Pl. Jn. 3,14: „És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.” Amikor a rézkígyó felemeltetett a pusztában, Izrael népe egy hívő nemzet volt. Az ő fizikai életük vagy haláluk múlt azon, hogy feltekintettek-e a kígyóra. – Az Újszövetségben ezt az illusztrációt használja Jézus az üdvösség elnyerésére. – Pál a Róm 4-ben a megigazulásról beszél, és Dávidot idézi a 32. Zsoltárból. Dávid hívő volt, mégis vétkezett. Amikor megvallotta bűnét, és túljutott rajta, azt mondta a Zsolt 32,1-ben: „Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett.” Itt egy hívő ember megtapasztalása szolgál a megmentő valóság példájaként. Miért? – Mert ahogy a hitetlenség elválaszt bennünket az üdvösségtől ugyanúgy elválaszt a megszentelődéstől is. Mi hit által élünk, az által a hit által, amely megigazít, és amely megszentel! Ezért fordul vissza írónk az Ószövetséghez és használja fel Izrael fiai pusztai vándorlásának illusztrációját, Refidim és Kádes-Barnea esetét. Azt akarja mondani: A hitetlenség az, ami akadályoz bennünket abban, hogy bemenjünk Isten nyugalmába. Figyelmeztet: Birtokotokban van a világosság, és az ígéretek. Te már tudod, hogy Jézus Krisztus Isten szava, aki által Isten utoljára szólt. Hívőnek vallod magad. De ha ezt nem teszed a magadévá, ha nem vagy közösségben Istennel, akkor lehetséges, hogy elveszel. 

A Zsidókhoz írt levél figyelmeztetéseit egységesen kell szemlélni. Csak akkor tudjuk azokat helyesen alkalmazni, ha megértjük, hogy a megmentés elfogadásának következménye az üdvösség és az áldás. A hit alternatívája nem a visszaesés vagy a gyümölcstelenség (ahogy ezt sok modern, többek között evangéliumi teológus is tanítja, és ezzel embereket vezetnek tévútra), hanem elveszettség. Nézzetek utána a Zsid 10,39-ben. A 4. fejezet figyelmeztetései megadják nekünk a feloldást, amelyen keresztül, minden figyelmeztetést megérthetünk. Zsid 10,38: „Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.” Meghátrál? Hová? A gyümölcstelenségbe? A hiányos közösségbe? Nem! „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk….” Az alternatíva az örök élet elvesztése. Ezért az a bűn, amely nyugtalanítja, nem a visszaesés bűne, hanem az elveszés bűne. 

A 4. fejezet tanítása egyszerűen kifejezve a következő: Isten királysága el fog jönni. Isten ebben a királyságban meg fog pihenni minden tevékenységéből. Ma még munkálkodik, folyamatosan munkálkodik, hogy megalapítsa ezt a rendíthetetlen királyságot (Zsid 12). Ez a reménység. – A Genezis 2-ben (1Móz 2-ben) azt olvassuk, hogy Isten a teremtés után, a hetedik napon megpihent. Miért pihent meg? Mert a sabbat (a szombat) az előképe, típusa Isten végső nyugalmának, amikor véghezvitte az Ő tervét. Elvégezte a munkáját és aztán megpihent. Miért parancsolta meg Izrael népének, hogy menjenek be az ígéret földjére? Mert Izrael történetén keresztül tanít minket. Az ő történetük szent történet, amit más néven üdvtörténetnek nevezünk. Izrael megtapasztalásai példaként adattak számunkra. Isten kivezette őket Egyiptomból, és elhívta őket a szent földre. Isten ezzel azt illusztrálja számunkra, hogy Ő az emberek számára is kijelölt egy nyugalmat. Mózes nem tudta bevezetni őket ebbe a nyugalomba. Kánaán nyugalma csak egy típusa, egy előképe volt az igazi nyugalomnak. A 95. Zsoltárban a zsoltáríró egy létező nyugalomról beszél. A nyugalom még létezik! Ez nem az előképnek, a Kánaánnak a nyugalma, hanem ez eljövendő királyság nyugalma, és még mindig lehetséges bemenni ebbe a nyugalomba. Ezért mondja a 3,7-ben: „Ma, ha az ő szavát halljátok,” azután pedig 4. fejezeten keresztül végig azt állítja, hogy ez a nyugalom még mindig létezik, de még nem jött el. Ki a felelős azért, hogy elhozza ezt a nyugalmat? Jézus Krisztus, aki a királyság alapját lerakta a Golgotán és elvégezte a váltságművét. Azért valóság a jövő királysága. Ezért hívja Isten az embereket Jézus Krisztushoz, az üdvösséghez, hogy végül majd bemehessenek a nyugalomba. Zsid 4,3: „Mi … bemegyünk abba a nyugalomba,”. Aztán a 4,9: „A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.” Itt a „sabbatismos” szó szerepel, ami egyedül itt fordul elő a Bibliában. Tudjátok, mit mondanak a zsidók a sabbatról? A sabbat napját egy olyan előképnek tekintik, ami el fog jönni a világ számára. Hát nincs jobb látásuk, megértésük, mint sok hívőnek manapság? Egy olyan korra gondolnak, amikor minden napot sabbatnak fognak hívni, amely majd lezárja a világtörténelmet, a millenium nyugalomnapjaként. Tehát amikor azt mondja a 4,9: „A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére”, akkor ez azt jelenti, hogy ma még lehetséges bemenni ebbe a nyugalomba a Jézus Krisztusba vetett hit által. Ez Isten nyugalma az Ő királyságában. Ez az, amit Isten véghez fog vinni. Az a nyugalom, amiben része volt Istennek a teremtés után, és amelyben jelképesen Isten népe is részesült Kánaánban. Ez arra a nagy napra mutat előre, amikor Isten földi királysága láthatóvá lesz a földön. 

A 4,10 egy Jézus Krisztusra való utalás. 4,10: „Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól.” És azok, akik hitben Őbenne vannak, szintén be fognak menni ebbe a nyugalomba, ahogy Ő bement. 

Ezért mondja a 4,1: „Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről.” Izrael számára ez Kánaán nyugalma volt, számunkra pedig Isten nyugalma. 

Az ok, amiért igyekeznünk kell, hogy bemehessünk a nyugalomba, a Zsid 4,12-ben található: „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” Isten Igéje az, amivel dolgunk van! Ez gyors és hatékony. Ha kijelent valamit, annak úgy is kell lennie. Ezért kell különösen figyelnünk arra, ha valamit Isten mond. A Biblia nem egy halott könyv. Egy élő beszéd és ezzel előbb vagy utóbb mindenki szembesülni fog. 

Zsid 4,13: „Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.” Ez több mint figyelmeztetés. Mindenki fedetlen és meztelen az Ige előtt. Élhetünk képmutató életet, úgy hogy azt senki sem veszi észre. Járkálhatsz a gyülekezetben mézesmázosan, mások vállát megveregetve, azt a benyomást keltve, hogy nagyon szellemi lelkületű vagy, miközben a szívedben hiányzik a hit valósága. Ezzel el lehet éldegélni egy darabig. Isten Igéje előtt azonban nem lesz többé képmutatás. A „mezítelen” szó nagyon érdekes. Ezt helyenként egy olyan állatra használták, amelyet fel kellett áldozni. Amikor az áldozati állat az oltáron feküdt és hátrahajtották a fejét, hogy a nyakát szabaddá tegyék a kés számára. Ez volt az a helyzet, amikor az állat kiszolgáltatott módon, mezítelen, feküdt a kés előtt. 

Használták ezt a szót a kivégzés előtt álló bűnözőkre is. Egy kést tartottak az álluk alá, hogy ne hajthassák le a fejüket, és az emberek szemébe kellett nézniük. Amikor Isten előtt fogunk állni, mi sem hajthatjuk le a fejünket. 

Olyan birkózókra is használták ezt a kifejezést, akiket ellenfelük olyan pozícióba hozott, amelyben nem tudták többé forgatni a fejüket. Ez a szó, tehát rokonságban áll a nyak szóval. Az ellenfél kiszolgáltatott volt, nem tudott megmozdulni. 

Ami azonban a legjobban kifejezi a „mezítelen” szó jelentését, amit itt Isten mondani akar, az a következő: Ezt a szót használták az állatok megnyúzására, amikor lefejtették róluk a bőrt és minden feltárult. Ez a jelentés szerepel itt. Eljön az az idő, amikor minden indítékunk, az ún. keresztyén indítékaink is nyilvánvalóvá lesznek. Keresztyénekként mezítelenül fogunk megállni Krisztus ítélőszéke előtt! Isten olyannak fog látni minket, amilyenek valójában vagyunk. Aki nem a Jézus Krisztusban való hitben halt meg, az Isten nagy, fehér trónja előtt fog állni, az örök ítéletre várva. 

4,12: „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” Egy golyó vagy egy kard szét tud választani egy testet. De mi tudja szétválasztani a lelket? Ha adnák neked egy kardot, és arra kérnélek, hogy válaszd szét valakinek a lelkét, akkor mit tennél? A lábujjába vagy a fejébe szúrnál? Hol van a lélek? Egyedül a Biblia képes megérinteni a lelket. Sőt nemcsak a lelket, hanem a szellemet is megérinti. Ha ma nem hagyod, hogy szóljon hozzád az Ige, akkor egy napon ítéletben fog majd hozzád szólni. Egy kis szójáték: Az „ige” szó görögül azt is jelenti, hogy „számonadás”. Más szóval: Van egy kiegyenlítendő számlám” = „Van egy kiegyenlítendő Igém, Logoszom”. „Szót kell valljak. Isten kimondott szava az az Ige, amely előtt egy napon meg kell állnunk. 

Milyen mélységesen vágyik az ember a nyugalomra és a békére! Ezt a vágyat Isten táplálta belénk. Ezt ma akarja az ember megkapni, és saját maga akarja kimunkálni. Ez azonban csak a jövőben fog megvalósulni, és Isten fogja ezt megadni számunkra az Ő királyságában. 

Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel.” … „Mert a mi Istenünk emésztő tűz.” (Zsid 12,28-29). Erre azonnal reagálnunk kell. A Biblia tele van a „ma” és az „ezen a napon” kifejezésekkel: „Ma, ha az ő szavát halljátok”.„Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. (3,12). Menjetek be az Ő nyugalmába és békéjébe, a Belé vetett bizalmatok által.

Leave a comment