Ma a vallási és szellemi zűrzavar korában élünk. A gyülekezet többé már nem az a kicsiny nyáj, amely az írások szerint összegyűlik Jézus nevében, hogy imádják az Atyát. Egy ismert lelkész mondta: „Olyan korban élünk, amikor elmosódik annak mértéke, hogy mi a jó és mi a rossz. A korábbi demarkációs vonalak eltűntek a gondolkodásunkból”. Idéz egy másik lelkipásztort, aki azt mondta: „A bűn leirása egy átalakuláson ment át, a képzőművészetekhez hasonlóan. A régi mesterek tiszta kontúrjai az impresszionistákon át a mai korszerű művészetig egyre elmosódotabbak lettek. A fekete-fehér kontrasztok szürkévé váltak. Az egyházak elnyomták az ember romlottságáról szóló tanítást, és a bűnbánat helyét a Rotary Club és a szabadkőművesek eszményeivel helyettesítették.” Így folytatja: „Szeretem a képekkel való összehasonlítást. Régebben tudták az emberek, hogy mit ábrázol egy kép. Ma a fekete és a fehér csak szürke. Megkérdeztek egy tanárt, aki megpályázott egy állást: „Azt fogja tanítani, hogy a föld egy gömb, vagy azt, hogy korong alakú?” A tanár ezt válaszolta: „Ahogy óhajtják, mindkettőt tudom tanítani”.
Sok templomban hasonló a prédikáció. Azt mondják az embereknek, amit a korszellem, az egyházi vezetés vagy a teológiai fakultások diktálnak, valamilyen aktuális eseményt, valami vallási színezetű kultúrát vagy politikát. Nem a Biblia az alap. A „Bibliahamisítók” című könyvben azt mondja a szerző, Klaus Berger, sok humorral: „Így folyt a húsvét jelentőségéről való vita a 20. század utolsó 60 évében. A temetői nyugalomhoz képest ez végül is még örvendetes is, mert ebben a vitában a húsvét még mindig egy izgalmas dátum. Ebben a tekintetben még mindig jobb, mint unottan hallgatni a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról tartó húsvéti prédikációt. A prédikáció hallgatói legtöbben amúgy is azt hiszik, hogy húsvétkor egy nyuszi született.”
Amikor a Bibliát olvassuk, akkor egy olyan szöveg van előttünk, ami egyszerű és áttekinthető, sőt a benne található próféciák sem homályosak vagy kétértelműek. Prófétái nem olyan próféciákat mondanak, mint korunk „prófétái”.
A Megváltó ígérete az Ószövetség első oldalától kezdve újra és újra megismétlődik különböző formában. Ennek az ígéretnek a fókusza egyre élesebbé válik és beszűkül. Pl. a Genezis 3,15-ben arról az ígéretről olvasunk, hogy az emberiségnek adatik majd egy ember, aki a bűneset után megváltja az embereket. Később a Genezis 9-ben azt olvassuk, hogy a Megváltó Sém vonaláról fog származni. Azután a 11. és 12. fejezetben arról olvasunk, amikor Isten elhívta Ábrahámot, hogy a Megváltó az ő utódai közül fog származni. Aztán később a Genezis 49-ben megtudjuk, hogy a Megváltó Júda törzséből származik majd. Később, az Ézsaiás 7-ben a fókusz Dávid családjára irányul, egy szűzre, aki kihordja a Megváltót. Az az igeszakasz, amit ma tanulmányozunk, azt mondja, hogy ez a Megváltó Betlehemben fog megszületni. A Biblia végigvezet bennünket a próféciákon, a kör egyre jobban szűkül, és ezzel félreérthetetlenné válik a Megváltó személye.
Betlehem az a hely, ahol Ráhelt, Jákob feleségét eltemették és Betlehem volt a háttere Boáz és Ruth romantikus történetének is. A „Beth’lehem” azt jelenti „a kenyér háza”, azonban sohasem volt a kenyér háza egészen addig, amíg az Élet Kenyere testet nem öltött ott emberi formában.
A Mikeás 5-ben található jövendölés az 1-7. versekig terjed, most azonban csak a jövendölés első részével, az 1. és 2. verssel foglalkozunk.
Ez a 3. jövendölés a sorozatban. Az elsőt a Mik 4,9-10-ben olvassuk. Ez a „most” szóval kezdődik. A 2. jövendölést a Mik 4,11-13-ban találjuk, ami szintén a „Most” szóval kezdődik. A 3. jövendölés a Mik 5,1-6-ban, szintén a „Most” szóval kezdődik (Kecskeméthy féle fordítás). Mindhárom próféciát az jellemzi, hogy kontrasztba állítja a jelenlegi nyomorúságot és az eljövendő dicsőséget! – A próféta összekapcsolja a jelenlegi helyzetet a jövő dicsőségével, amikor Isten megváltása nyilvánvalóvá fog válni, hogy bátorítsa hallgatóit és olvasóit.
Egyes fordításokban a Mik 4,14 az 5. fejezet első verse, az az igevers pedig, amely Betlehemet említi a Mik 5,2. Kérem, erre figyeljenek. Tehát tulajdonképpen a Mik 4,14-gyel kellene kezdenünk.
A Mik 4,14 egy gyászvers az ostromlott város, Jeruzsálem felett. Ezt a verset ritkán olvassuk, mert a következő vers az ismert igevers a betlehemi messiási próféciáról, amit az Újszövetség is idéz. Azonban ezt a messiási próféciát az előző versek hátterének fényében kellene olvasnunk. A 4,14-ben ez áll: „Seregelj hát egybe, seregek leánya! Ostrommal támadt ellenünk; pálczával verjék arczul Izráel biráját! (Károli)
A „seregek leánya” kifejezés Jeruzsálemre vonatkozik. Az ostromlók az asszírok voltak. Izrael bírája Izrael királya volt, mert a király egyben Izrael bírája is volt.
Érdekes, hogy az első prófécia, amelyet az Újszövetség idéz, Ézsaiástól származik, és azt mondja el nekünk, hogy a Messiás szűztől fog születni. A második Újszövetségben idézett prófécia Mikeástól származik, és azt mondja, hogy a Messiás Betlehemben fog megszületni.
Jó, ha emlékezünk Mikeás hátterére, amikor ezt a könyvet olvassuk. Ha nem ismerjük a próféciák hátterét, akkor a próféciák zavarosnak tűnhetnek számunkra. Ezért olvassuk el, hogy kezdődik el a könyv: „Ez volt az ÚR igéje, amely a móreseti Mikeáshoz szólt Jótámnak, Áháznak és Ezékiásnak, Júda királyainak idejében. Ezt látta Samáriáról és Jeruzsálemről.” Mikeás ezeknek a Kr. e. 8. században élt királyoknak az uralkodása alatt prófétált. A legtöbb kommentár azt írja, hogy az 5. fejezet Izrael Szanhérib által való hadjáratára vonatkozik.
Emlékezzünk vissza arra, hogy Szanhérib eljött Jeruzsálem kapujáig, de Isten gondviselése folytán nem tudta bevenni a várost és ezért visszavonta csapatait. Ezt részletesen leírja a 2Kir 18. és 19. Jó, ha elolvassuk ezeket a verseket, mert következő alkalommal, amikor a prófécia hátralévő részét fogjuk tanulmányozni, jobban meg fogjuk érteni ezeket a verseket.
Közel-keleti történelmi dokumentumok, amelyeket néhány éve fedeztek fel, megemlítik, hogy mit mondott Szanhérib Ezékiásra vonatkozóan. A papiruszok megemlítik, hogy ostromolta Jeruzsálemet és Ezékiás be volt zárva a városban. Szanhérib azt mondta: „megfogtam őt, mint egy madarat a kalitkában”. Ezután azt is mondta: „Földfallal fogom bekeríteni” mármint az ostromlott Jeruzsálemet. Ilyen nehéz időkben élt Mikeás, és prófétált, amikor Izrael gyermekeit és Júda polgárait ezek a rendkívül kegyetlen, erőszakos, brutális, emberek ostromolták.
Néhány fordításban ezt olvashatjuk: „Vagdosd magad össze gyászodban seregek leánya!, mert ostromot indítottak ellenünk! Bottal verik arcul Izrael bíráját.” Ugyanaz az „összevagdosás” szó szerepel itt, mint amikor a Baál próféták vagdosták magukat a Karmel hegyén, amikor Illés felszólította őket, hogy kérjenek tüzet isteneiktől az áldozatukra. Táncoltak, ugráltak, végül pedig vagdosták magukat, hogy nagyobb hangsúlyt kölcsönözzenek a kérésüknek. Illés ekkor kigúnyolta őket és azt mondta: Talán alszik az istenetek vagy elment a dolgát végezni.
Régebben szokás volt egyes népeknél, hogy ha elveszítettek egy általuk szeretett embert, akkor vagdosták magukat.
A Tórában találunk egy célzást erre a szokásra. A Deutoronómium (5Móz) 14,1-ben az áll: „Ti az Úrnak, Isteneteknek a gyermekei vagytok. Ne vagdaljátok hát össze magatokat halottért, a homlokotok fölött se nyírjátok le a hajatokat.” Tehát a halottak miatti önvagdosás és kopaszra nyiratkozás egy pogány szokás volt és Isten azt mondta Izrael népének, hogy ne tegyék ezeket.
Ugyanezt az igét találjuk itt, a Mik 4,14-ben, a Deut 14,1-ben és az 1Kir 18,28-ban. Ezért így is fordíthatjuk ezt a verset: „Vagdosd magad össze gyászodban seregek leánya!, mert ostromot indítottak ellenünk!” „Ebben a helyzetben vagytok és féltek tőle, hogy az asszírok fogságba visznek benneteket, és ez olyan lenne számotokra, mint a halál.” Tulajdonképpen ironikus azt mondani „vagdosd magad össze”, így egyes számban, de ez az egész városra és országra vonatkozik.
„… mert ostromot indítottak ellenünk! Bottal verik arcul Izráel bíráját.” Mit jelent egy arcul verés, egy pofon? Ez akkoriban is sértésnek számított, akárcsak ma. Mintegy 100 évvel ezelőtt egy pofon miatt párbajoztak. Ebben az összefüggésben a bíró arcul verése Asszíria csapását jelenti Ezékiás ellen. Mit jelent ez? Itt van egy király, Dávid trónjának egyik örököse, aki viszont fogságba esett, és egy pogány király előtt csúszik. Mikeás azt mondja, bottal verik arcul Ezékiást. Egy királynak nem ez lenne a szerepe!
Ha visszalapozunk a Zsoltárok könyvében található próféciákhoz, ahol a Dávid házából származó királyról van szó, pl. a 2. zsoltárhoz, ahol Dávidról van szó, és összehasonlíthatjuk a Dávid házából származó Ezékiás királlyal, aki most fogságban van, mert az asszírok megszállták a várost. Azt olvassuk a Zsolt 2,7-ben: „Kihirdetem az ÚR végzését.” Azután a fiú beszél: „Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!”8. Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget. 9. Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!” Ez a Dávid házából származó igazi király, akinek hatalom adatott az egész föld felett. Mikeás most egy teljesen méltatlan szerepben ábrázolja Ezékiást, aki Szanhérib előtt csúszik és fogságban van.
Az asszíroktól ostromlott város háttere előtt beszél Mikeás az 5,2-ben a messiási üdvösség ígéretéről: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba.” Ezékiásnak, Izrael és Juda királyának alakja karikatúrája az igazi király, az Úr Jézus Krisztus fenségének.
Csodálatra méltó, hogy egy ilyen kicsi faluból vagy kisvárosból, mint Betlehem származzon egy olyan nagy király, akinek hatalma lesz az egész föld felett! Betlehem valószínűleg ma sem sokkal nagyobb, mint Mikeás korában és maga Mikeás is csodálkozna, hogy ebből a faluból fog származni a világ királya. Isten azonban tölgyfát tud növeszteni egy kicsi makkból. Az asszírok szorongattatásában ez a prófétai ígéret reménysugárként hatolt át.
Nem tudom, észrevettétek-e, amikor otthon elolvastátok ezt az igeszakaszt, hogy ebben a jövendölésben egyszer a próféta, máskor pedig maga Isten beszél. A próféta az első versben beszél, a 2. versben Isten szól, utána pedig újra a próféta. „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen.” Ez egyértelműen Isten szava, itt nem a próféta beszél.
Ez egy erőteljes kijelentés! Erőteljes, mert egyes szám második személyben szólítja meg a hallgatót. Amikor Baselről, Miskolcról vagy más városról beszélünk, akkor harmadik személyben beszélünk róla: „Basel ilyen… vagy Miskolc olyan”. Nem mondjuk azt: Te, Basel tedd ezt vagy azt”. – Isten a faluhoz beszél: „Te, efrátai Betlehem.” Nos, egy falu nem tud reagálni egy szóra, kivéve, ha a beszélőnek megvan ehhez a megfelelő szuverén hatalma. De a beszélőnek, Istennek megvan ez a szuverénitása. Isten egyes szám második személyben szólít meg egy falut, és ez ad a szónak erőt.
A szó egy élettelen tárgyra irányul! Isten itt nem csak a próféta által beszél, hanem közvetlenül! Ezt már egy másik helyen is megtette, a Mik 4,8-ban. „És te, Őrtornya a nyájnak, Sionnak várhegye!” Ez is egy élettelen tárgy volt.
Azt a kérdést is feltettem, miért nem mondja egyszerűen „Te pedig, … Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között”? Efráta Betlehem környékén található, ma Efratnak hívják. A prófécia pontos.
Bizonyára mindannyian hallottatok már a delphoi jósdáról. Delpho egy görög város volt, Homérosz Püthonak nevezte, és ott volt egy jósda, Apolló jósdája a Parnasszus hegy lejtőin. A legenda úgy tartja, hogy egy napon egy pásztorfiú egy füstoszlopot látott fölemelkedni. Odament, belélegezte a füstöt, és részegnek érezte magát. Amikor az emberek részegek, olyan dolgokról beszélnek, amikre később nem emlékszenek. Részegek gyakran másnap kérdezik: „Mondtam valamit, amit nem kellett volna mondanom?”
Ez a pásztorfiú furcsa dolgokról beszélt, és azt gondolták, hogy az a füst, ami a hegyből jött, Apolló lélegzete volt. Azután egy papnőt hoztak erre a helyre, Pythiát, aki szintén beszélt, és nyelveken szólt és mások is voltak ott, akik lefordították, amit a papnő mondott.
Volt egy híres válasz, amit a papnő a szárdíszi Krőzus király egyik kérdésére válaszolt. A király azt akarta tudni, hogy felvonuljon-e háborúban Círus ellen. A válasz, a jóslat ez volt: „Ha felvonulsz háborúban Círus ellen, akkor egy nagy birodalom fog elpusztulni.” Krőzus háborúba indult, de nem Círus birodalma semmisült meg, hanem Krőzusé. A megfogalmazás annyira kétértelmű volt, amennyire kétértelmű minden emberi prófécia.
Volt egy Betlehem Izrael északi részén is. A Biblia nem olyan, mint az emberi jóslatok. Ha a Szent Szellem csak azt mondta volna: Betlehem, akkor 50 % esélye lett volna annak, hogy a prófécia beteljesül. De minden félreértés elkerülése végett azt mondta: „efrátai Betlehem”. Onnan fog származni a Messiás király.
Az emberi próféták és prófétanők csak úgy tudnak fennmaradni, ha nem fejezik ki magukat egyértelműen. Mihelyst pontosan fogalmaznak, az emberek hamar észreveszik, hogy nem próféták vagy próféták fiai, ahogy Ámósz mondja.
Tehát az „efrátai Betlehemből” származik majd a Messiás, amely délen van Jeruzsálem közelében. „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen.” Azt mondja, ez a hely annyira kicsi, hogy szinte jelentéktelen. Ez megfelel Isten jellemének. Isten tesz valamit, ami hatalmát és erejét a szemünkben felnagyítja. Figyelmeztet minket, hogy ha Isten cselekszik, akkor dicsérnünk és dicsőítenünk kell Őt.
Gedeon a legjobb példája ennek az elvnek. Amikor Isten azt mondta neki: „Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged!” Gedeon válasza ez volt: „Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én a legkisebb vagyok atyám házában.” (Bír 6). Ugyanazt a kifejezést használja magára Gedeon, amit itt is olvasunk:„az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én a legkisebb vagyok atyám házában.” Isten abban gyönyörködik, amikor a kicsiket, a gyengéket, a jelentékteleneket használja fel, akik az emberek szemében kicsik, és valami nagy dolgot visznek véghez rajtuk keresztül, ami Istent dicsőíti. Isten ritkán használja a nagyokat, a nemeseket, az elismerteket. Ez egy olyan elv, ami itt csodálatosan kidomborodik.
Amikor Máté ezt a próféciát idézi a Mt 2,6-ban, az másként hangzik: „Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.” Ez éppen az ellenkezője annak, amit Mikeás mond. Úgy gondolom, az az oka ennek a fordulatnak, hogy a Messiás már eljött, és ezért Betlehem többé már nem a legkisebb Júdában. A prófécia idején még a legkisebb volt Júdában, most azonban már ismert Betlehem. Ma már évente ezrek zarándokolnak el Betlehembe.
Amikor a napkeleti bölcsek eljöttek, hogy megkeressék a Messiást, azt kérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki most született?” Ismertek más királyt, aki már királyként született, az Úr Jézuson kívül? Ne törjétek a fejeteket, nincs ilyen. Ez a kérdés nem is mindennapos. Ha valaki egy királyi házban születik, akkor legfeljebb herceg vagy hercegnő. Pl. Vilmos herceg Angliában. Senki nem születik királyként, az Úr Jézuson kívül. Miért? Mert Ő már a születése előtt is király volt!
Az is érdekes, hogy ezt írja: „mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen.” Mit jelent az, hogy „uralkodik”? Az első pillanatban azt gondolhatjuk: Király lesz majd. De egy királynak, különösen egy messiási királynak még más feladatai is vannak, mint csak uralkodni. A messiási király egy pap-király! Ő felelős Isten igéjéért, felelős az áldozatokért, amelyek által az emberek megmenekülhetnek. Kormányzó is, aki irányítja a birodalmát. Emberi mivoltában messiási prófétaként jött el, hogy vezesse a népet. A Lk 1,79-ben az áll, hogy azért jött, hogy „ráigazítsa lábunkat …” a békesség útjára. – Ő a messiási pap, aki táplál bennünket. Ebben a próféciában, amivel éppen foglalkozunk, később az áll: „A nyáj elé áll, és legelteti az ÚR hatalmával, az ÚRisten fenséges nevével.”(Mik 5,3) Tehát Ő fog táplálni bennünket.
A Jer 30,21-ben valami hasonló áll a Messiásról: „Közülük származik fejedelme, közülük kerül ki uralkodója. Közelembe engedem, s ő közeledik hozzám; mert ki merné kockáztatni életét, hogy közeledjék hozzám? – így szól az ÚR.” Vagyis Ő egy messiási próféta, pap és király, aki legeltetni fogja Izrael népét. Máté kijelenti, hogy „legeltetni fogja népemet, Izráelt.” (Mt 2,6)
Jó, hogy ha legalább karácsonykor feltesszük a kérdést, amikor a jászolban fekvő kisbabára gondolunk: Senki nem tett a bölcsőjébe egy játék mackót vagy valamilyen játékot? Senki nem bánt vele úgy, mint egy kisgyermekkel? Erről semmit nem ír az Újszövetség. De látnunk kell, hogy már kisbabaként is király volt. Szeretgetni, simogatni kellett volna? Játék mackóról nincs szó a Bibliában, de a Biblia hangsúlyozza, hogy tisztelettel, a messiási királyként kell Őt látnunk. Bár emberré lett, Ő volt a messiási király, pap és próféta.
„ … belőled származik (jön) az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba.”
A „jön” szó egy az Ószövetségben gyakran használt héber kifejezés, a „motsa’ah”, ami azt jelenti „származik”. Vagyis, amikor azt mondja: „belőled származik (jön)”, akkor ezzel azt akarja hangsúlyozni, hogy az eljövendő messiási király Dávid házából fog származni, és szorosan kapcsolódik ahhoz a szövetséghez, amit Isten Dáviddal kötött. „Te pedig, efrátai Betlehem” … Dávid szövetségéből, „belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen.” Dávid igazi fia lesz. De azután még azt is hozzáteszi: „Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba.” A „származása” főnévből lehet levezetni a „származik” igét… „belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen” a történelem egy bizonyos időszakában, de „akinek származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba”.
Ez egy utalás az istenség második személyének az összes megjelenésére, amikről az Ószövetségben olvasunk. Ő nem csak ember volt, hanem Isten is. A teremtés, az Ádámmal és Évával való közösség az édenkertben, az összes ószövetségi megjelenése, teofániái, Hágár, Ábrahám, Jákob, Józsué, Gedeon, Nebukadneccár stb. A messiási király már bizonyos feladatokat véghezvitt az Ószövetségben, testté létele előtt.
Van egy királyunk, papunk és prófétánk egy személyben. Ez a mi Urunk. Ámen.