1 Így szól az ÚR igéje Zakariáshoz Dárius király uralkodásának negyedik évében, a kilencedik hónapnak, a Kiszlév hónapnak negyedik napján, 2 amikor a bételiek elküldték Szárecert, Regem-Meleket és embereiket, hogy esedezzenek az Úrhoz, 3 és kérdezzék meg a Seregek Urának házában levő papoktól és prófétáktól: Sírjunk-e az ötödik hónapban, megtartóztatva magunkat, ahogyan évek óta tesszük? 4 Így szólt hozzám a Seregek Urának igéje: 5 Mondd ezt az ország egész népének és a papoknak: Amikor böjtöltetek és gyászoltatok az elmúlt hetven év alatt, az ötödik és a hetedik hónapban, az én kedvemért tartottatok-e böjtöt? 6 Amikor meg ettetek, és ittatok, akkor nem a magatok kedvéért ettetek és ittatok? 7 Hiszen az volt az ÚR igéje, amelyet a régebbi próféták által hirdettetett, amikor még békében laktak Jeruzsálemben és a körülötte lévő városokban, és amikor lakott volt a Délvidék és az alföld is, 8 amit az ÚR igéje Zakariásnak is mond. 9 Ezt mondja a Seregek URa: Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással! 10 Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nyomorultat ne zsákmányoljátok ki, és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat! 11 De ők nem akartak figyelni, sőt lázadozva hátat fordítottak, és bedugták fülüket, hogy ne halljanak. 12 Szívüket gyémántkeménnyé tették, hogy ne hallják a törvényt, sem azokat az igéket, amelyeket a Seregek URa küldött szelleme által a régebbi próféták útján. Emiatt háborodott fel olyan nagyon a Seregek URa. 13 Nem hallgattak rá, amikor ő kiáltott, ezért így szól a Seregek URa: Én sem hallgatom meg őket, ha hozzám kiáltanak. (Változtatok egy kicsit a szövegben. A zsidó szövegben a jövő idejű formát használják.) 14 Szét fogom szórni őket olyan népek közé, amelyeket nem ismertek, az ország pedig pusztán marad utánuk, senki sem járt arra. Így tették pusztává a gyönyörű országot.
Folytatjuk Zakariás könyvének tanulmányozását napjaink eseményeinek fényében. A téma: A böjt kérdése.
A próféták a realitás emberei voltak és undorodtak minden üres rituálétól, ami számukra kétszínűség, képmutatás volt. A szótárban a képmutatás szóra a görög hupokrinomai áll, ami angolul „hypocrisy”. A szó háttere a görögök színházvilágából jön és jelentése: beszéd (vagy válasz) hátulról. A görög színházban a színészek különböző maszkot viseltek szerepeikhez. A maszkjuk mögött mondták szerepüket.
A képmutatás tulajdonképpen egy szerep, amit játszunk, mely nem vagyunk a valóságban, csak megpróbáljuk megjátszani.
A próféták megvetették a képmutatást. Ézsaiás pl. nagy vádbeszéddel kezdi a könyvét. Egy per, amelyben Isten a bíró. Isten a vádló a prófétákon keresztül, Izráel a vádlott és az ég és a föld a tanuk. A vád nem azt mondja, hogy Izráel nem ismerte az igaz Istent, mivel Isten kijelentette magát nekik. Ő az ÚR, JHWH, a seregek Ura, Izráel Szentje. Izráel ismerte Istent és ismerte a törvényt, de Isten perlekedett Izráellel Ézsaiás idejében és Istennek ezt kellett mondania a prófétán keresztül: 1, 11 Mit kezdjek a sok véresáldozattal? – mondja az ÚR. Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, bárányok és bakok vérében nem telik kedvem. 12 Ki kívánja tőletek hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat? 13 Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést!
Ez olyan volt, mintha az Úr megjelenne ma gyülekezetünkben és ezt mondaná: „Összejöveteletek és istentiszteletetek borzalom a szemeimben.” Pontosan ezt mondja Isten: 14 Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni.
Majd a következőt parancsolja Isten: 16 Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat! 17 Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét! És mivel Isten nem ember, ezt mondja: 18 Jöjjetek, szálljunk vitába! – mondja az ÚR. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú. Más szavakkal, ha megvalljátok bűneiteket, akkor megbocsátok.
Nem Ézsaiás volt az egyetlen próféta, aki a képmutatást nem bírta. Malakiás, aki Ézsaiás után élt, hasonlóan beszélt. Nyilvánvalóan nem értették az emberek az üzenetet, ezért kellett Istennek megismételnie. (Mal 1, 6)A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem? – mondja a Seregek URa nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? 7 – Azzal, hogy oltáromra tisztátalan kenyeret hoztok. – Mivel tettük tisztátalanná? – kérdezitek. – Azzal, hogy az ÚR asztalát lebecsülitek. 8 Mert vak állatot hoztok áldozatul, és nem tartjátok rossznak. Sántát vagy bénát hoztok, és nem tartjátok rossznak. De vidd csak azt a helytartódnak: kegyes lesz-e hozzád, és szívesen fogad-e? – mondja a Seregek URa.
Malakiás idejében hasonló volt a probléma, mint Ézsaiás idejében. Nem volt nyílt tiltakozás. A nép a lehető legpontosabban betartotta a törvényt, pontosan úgy, ahogy az ortodox zsidók ma is teszik. De lelkiismeretük nem állt mögöttük, nem gondolkoztak el maguk felől. Az egész fej beteg lett a csupa vallásos törvénytől. Törvények azon túl, amit Isten tulajdonképpen megparancsolt. Isten gyűlöli a látszólagos ortodoxia ezen formáját! Isten egy triviális Istenként van bemutatva a nemzeteknek, aki nem kér mást, mint bizonyos szertartások és előírások külsőleges, látszólagos betartását. Akihez imádságokat lehet felmondani anélkül, hogy elgondolkoznánk felőlük? Micsoda Isten az, aki nem törődik azzal, hogy mi van az ember szívében? Egy ilyen Isten triviális, nincs jelentősége.
Nos, nem jellemző ez a keresztyénekre is? Aktívak vagyunk közösségeinkben, előírásokhoz tartjuk magunkat, amelyeket gyakran magunk alkotunk, de sokat nem jelentenek számunkra. Vasárnap elmegyünk az istentiszteletre, hétköznap bibliatanulmányozásra és imaórákra és elégedettek vagyunk ezzel, sőt, egy kicsit büszkék is. De nincs semmilyen látható különbség köztünk és egy jóember között. Az egyházak teherré, kötelességgé válnak, ezért mondja Malakiás 13 Azt mondjátok: Micsoda fáradtság! Ezért lépnek ki sokan az egyházakból, mert idővel terhessé vált számukra.
Elmondhatjuk, hogy nálunk másképp van? Azt tudod mondani, hogy mindig örömmel jössz az istentiszteletre? Valóban mindig örömet jelent neked az istentisztelet? Nem mondhatnám el ezt magamról. Gyakran a vallásos dolgok, sőt még a bibliaolvasás is teher, fáradság! Mondhatná nekünk Isten, hogy „istentiszteleteitek, igehirdetéseitek, imádságaitok, bibliaóráitok utálat a szemeimben”? A vallás ma nem „a jó hír”, az csak egy szociális cement, hogy az egyházakat a Status quo-ban próbálja tartani. Mindig ki kell találni új módszereket, amikkel az embereket ismét be lehet csalogatni az egyházba.
Régebben az iskolában hittanból is kaptak jegyet és a gyerekeknek kérdésekre kellett válaszolniuk. Egy vizsgánál ezt a kérdést tette fel a tanár a gyerekeknek: „Milyen vallású az emberek többsége országunkban?” Egy kis kölyök felállt és ezt mondta: „A többség vallása a képmutatás”.
Volt egyszer egy ember, aki egy ébredési mozgalomban felállt és a következőt mondta: Testvérek, tudom, nem voltam olyan, mint amilyennek lennem kellett volna. Tyúkokat és disznókat loptam, hazudtam, leittam magam, másokat elvertem, szarul viselkedtem, káromkodtam és esküdöztem. De Istennek legyen hála, soha nem tagadtam meg a vallásomat.
Zakariás Ézsaiás és Malakiás lábnyomaiba lép. Pontosan tudta, hogy Isten a szellemi dolgokkal nem csak hogy nem elégedett, hanem gyűlöli és megveti azokat. Számára ez gonoszság. Jobb megvallani, hogy az embernek nincs öröme Istenben, hogy nem tudja imádni és neki szolgálni, minthogy hívő emberekkel összejönni és álarc mögé bújni és azt mondani, hogy „ imádom Istent, szolgálom őt, azt, aki a szív minden gondolatát ismeri”.
Izráel, azaz egy maradék, visszatért a fogságból a földjükre Zerubbábel és Józsué főpap vezetésével. Isten megkegyelmezett nekik, visszavitte őket az országba, és ennek ellenére sem tanulták meg, hogy Isten első helyen kell, hogy legyen az életükben. Helytelenül állították fel prioritásaikat. Isten prófétákat küldött, Aggeust és Zakariást és végül Kr. e. 520-ban ismét elkezdték építeni a templomot.
A visszatérők közül néhányan az ország különböző részein telepedtek le. Néhányan Bételben, ami korábban ismert volt a bálványimádásról. Ezek között a férfiak között volt Szárecer és Regem-Melek, akiket a 7. fejezet említ.
A templomot kb. két éve építették, amikor Bételből jött egy látogató Zakariáshoz és a Jeruzsálemben lévő izraelitákhoz. Bétel két férfiből álló delegációt küldött Jeruzsálembe egy nagyon praktikus kérdéssel. Izráel a hetven éves fogság alatt bizonyos böjtöket vezetett be. Ezek olyan böjtök voltak, amelyek nem voltak a Bibliájukban, olyan böjtök, amelyeket Isten nem kért. Bizonyos böjtök összefüggésben álltak Jeruzsálem lerombolásával. A böjtöt, amit az ötödik hónapban említenek, annak emlékére tartják, hogy Nabukadneccár lerombolta Jeruzsálemet, annak a katasztrófának az emlékére, ami utolérte őket. Később, a nyolcadik fejezetben többet tudunk meg erről, de itt csak azt állapítjuk meg, hogy ez egy természetes, gyakorlati kérdés volt a számukra.
Azt mondták: „Most, hogy a templom a szemeink előtt épül, tovább kell böjtölnünk Jeruzsálem lerombolása és a salamoni templom emlékére? Most, ahol egy új templomunk van, böjtöljünk tovább a lerombolt templom miatt?”
Számukra ez egy nagyon praktikus kérdés volt. Jegyezzünk meg még valamit: a 3. versben az áll, hogy kérdésükkel a papokhoz és prófétákhoz jöttek. Magától értetődő volt, hogy a papokhoz jöttek, mert a papok voltak felelősek a népet tanítani és Isten igéjét szólni. „… Mert a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen a Seregek Urának követe ő!” mondja Malakiás (2, 7). Egészen a Deut 33-ig (V. Mózes) visszamenően arról van szó, hogy a papoknak kell vezetniük az istentiszteletet és Izráelt igével tanítani.
A próféták azért voltak, hogy új kinyilatkoztatásokat közöljenek a néppel, olyanokat, amikre a népnek szüksége volt. A papoknak ezzel szemben az volt a feladatuk, hogy a népnek azokat a kijelentéseket és törvényeket tanítsák, amelyek már korábban is ismertek voltak.
Nyilvánvaló, hogy ez a delegáció elment a papokhoz és nem kaptak választ a kérdésükre. A papoknak nem volt válasza, így az emberek elmentek a prófétákhoz és ezért Istennek ezt kellett mondania Zakariásnak, amit a következőképp olvasunk: 4 Így szólt hozzám a Seregek URának igéje: 5 Mondd ezt az ország egész népének és a papoknak …
Zakariás nagyon óvatosan fogalmazott. Azt mondta: Nem a próféta szól, hanem Isten. … Így szólt hozzám a Seregek URának igéje! Ezt fontos tudni. Nekünk is. Ha kiállok prédikálni, szeretném az igéhez tartani magam. Néhányan talán azt gondolják, hogy ezt tekintélyemből kifolyólag teszem vagy az ÚRtól kaptam tekintélyt. Nagyon fontos, hogy Isten igéjét hirdessük és ne a mi, igéről alkotott véleményünket! Nem vagyok tekintély ebben a gyülekezetben.
Sokan úgy gondolják, hogy egy gyülekezetben a lelkipásztor, a prédikátor vagy a pap a tekintély. Ezért a legtöbb protestáns egyházban a lelkészt egy lelkész-választási bizottság választja meg. – Mutasson nekem valaki egyetlen igehelyet a Bibliában, ami ezt a nézetet alátámasztja. Csak egyet! Nem találunk egy helyet sem. Amit Isten igéjében találunk, az az, hogy tekintélye a gyülekezetben egyedül a presbitereknek van. Ők a felelősek a gyülekezeti fegyelemért, ők vezetnek, ők a felügyelők. Azok, akik nálunk prédikálnak, tanítanak, adományuknak kell lennie az ige helyes szólásához. A gyülekezet épülését kell szolgálnia, azért, hogy mindenki saját adományával tudjon szolgálni. A prédikátor maga nem mérvadó, nem tekintélyes! Isten szavának, igéjének van tekintélye, ha az helyesen van értelmezve. Ha valaki nekem ellentmond, tegye és hozzon jó érveket, hogy az én nézeteimet megvédhessem. Úgy magyarázom az igét, ahogy megértem, de nem én magam vagyok a tekintély. A presbiterek és a férfitestvérek a tekintélyek egy gyülekezetben.
Ezek a férfiak jöttek, hogy esedezzenek az ÚRhoz. Más szavakkal, hogy Isten ábrázatát felvidítsák. „Esedezésük” vagy imájuk azonban nem jött szívből. Úgy imádkoztak, mint az a kisfiú, aki karácsony előtt térdepelve hangosan imádkozott mindaddig, amíg édesanyja odament hozzá és azt mondta: „Ne imádkozz ennyire hangosan, Isten nem süket!” A kisfiú válasza ez volt: „Tudom, hogy Isten nem süket, de nagymama igen”.
Kérdés: Nem imádkozunk mi is gyakran így? Nem Isten füleinek, hanem a testvérekének? Ezek a férfiak egy „show”-t akartak Jeruzsálem lakóinak rendezni. „Sírjunk-e az ötödik hónapban, megtartóztatva magunkat, ahogyan évek óta tesszük? Isten nagy teher volt a számunkra hetven év alatt”.
A kérdésből érzi az ember, hogy a böjtjük nem önként történt. Kényszerből tették.
A papok nem tudtak válaszolni a kérdésükre. Zakariásnak, a prófétának azonban volt válasza! A kérdést, ha felszínesen szemléljük, csodálatosnak tűnik. Azért mondom ezt, mert nagyon sok keresztyén jólelkű és naiv. Gyakran hiányzik a hívő embereknél az ítélőképesség, és annak képessége, hogy tudjanak különbséget tenni. A keresztyének gyakran engedik magukat tévtanítások által félrevezetni. Gyakran a szenzációhajhászás rabjai lesznek.
Ha ott lettünk volna Jeruzsálemben, amikor ez a delegáció feltette a kérdését, nem mondtuk volna: „Nem csodálatos, ahogyan Isten munkálkodik Bethelben, ahol a liberális teológia uralkodott és ami a bálványimádás fellegvára volt? Már nem a bálványistenek akaratát keresték, hanem Jeruzsálembe jöttek, hogy Istent kérdezzék meg. Jehovát akarták imádni. Nem csodálatos? Dicsőítő istentisztelettel akarunk ünnepelni azért, amit Isten Bethelben tett”.
A prófétának volt ítélőképessége. Tudta, miért jöttek ezek a képmutatók Jeruzsálembe. Minden felszínes volt. A maszkjuk mögött beszéltek, és ezért mondja nekik Zakariás: Amikor böjtöltetek és gyászoltatok az elmúlt hetven év alatt, az ötödik és a hetedik hónapban, az én kedvemért tartottatok-e böjtöt? Nem, az csak látszólagos, színlelt böjt volt. Show-t akartak csinálni. Csak ezt mondtátok: „Milyen borzasztó, hogy Isten helyreigazított és fegyelmezett minket! Azt mondtuk, hogy vétkeztünk, hibáztunk és egész idő alatt hibáinkat hamisan vallottuk be. Amikor meg ettetek és ittatok, akkor nem a magatok kedvéért ettetek és ittatok?
A felszínen van egy csodálatraméltó kérdésünk. Zakariás viszont azt mondja nekik, hogy minden csak látszólagos, formális és üres rituálé volt. Kérdéseik elárulják, hogy évekig csak értelmetlenül böjtöltek és az fényt vet az Istennel való kapcsolatukra. Ez volt elveszett odaadásuk barométere.
Nos, néhány szót a böjtről. Az Újszövetség azt mondja, hogy a böjtölés rendjén van. Pál apostol böjtölt és a Róma 14-ben is fontosakat mond erről. Ha valaki egy fontos döntés előtt áll és Isten akaratát keresi, bölcs dolog elcsendesedni, elkülönülni, imádkozni és a böjtben Istent kérdezni.
A böjtölés önmagában rendben van. A böjt egy cél eszköze. Eszköz ahhoz, hogy visszavonuljunk és magunkat teljesen Istennek szenteljük, akaratát keressük, imádjuk és egy mélyebb kapcsolatot alakítsunk ki vele. – De ezek a betheli emberek nem építettek ki mélyebb kapcsolatot Istennel.
Mit mond ez ma nekünk? A keresztények minden húsvétkor ünneplik a nyuszik és tojások ünnepét, vagyis a húsvétot. Mit csinálnak az emberek? Vesznek maguknak ajándékot, és kivételesen elmennek a templomba. Ez tetszene Istennek? Az év végén pedig ott van a karácsony. Már novemberben elkezdünk ajándékokat venni, adni, olyan ez mint a „fény ünnepe” a hinduknál. Tetszik ez Istennek?
Ez talán nem érinti közösségünket. Én személyesen szívesebben ünnepelném a bibliai-zsidó ünnepeket, amelyeknek üdvtörténeti jelentőségük is van. De a hagyomány kedvéért kultúránkhoz alkalmazkodom, aminek ugyancsak keresztény gyökerei vannak.
Nálunk van bemerítkezés és minden vasárnap kenyértörés, ahogy ez az ősgyülekezetben is volt. De valóban ott van a szívünk? Csak magamról beszélhetek és gyakran megkérdezem magamtól, hogy nem maradtam volna-e inkább otthon? Nem gyakran egy „kötelesség”, külsőség, maszk, azaz képmutatás, amikor istentiszteletre megyek? Csak az Úr látja a szíveket. Miért jöttél ma istentiszteletre? Kornéliusz szellemiségében jövünk, aki azt mondta: Most tehát mind itt vagyunk az Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.” (Apcsel. 10, 33) Ha nem így jövünk az gyülekezetbe, akkor az képmutatás, és Isten gyűlöli a kétszínűséget.
Gyűjtést, adakozást rendezünk. Milyen szívvel teszünk pénzt a perselybe vagy utalunk át befizetőjeggyel? Soha nem gondolunk arra, hogy „erre vagy arra is fel tudnám ezt a pénzt használni?” Mindig arra gondolunk, hogy ez a királyság építését szolgálja?
Vagy az imával töltött időnk? Öröm vagy kötelesség számunkra az imádkozás? Hol van a szívünk? A böjtölés gyakran arra szolgál, hogy Istentől kicsikarjunk valamit, valamire rábírjuk. Az ima áll első helyen és a böjt kiemeli az ima fontosságát.
Ezen rendreutasítás, dorgálás után azt mondja Zakariás nekik: Hiszen az volt az ÚR igéje, amelyet a régebbi próféták által hirdetett, amikor még békében laktak Jeruzsálemben és a körülötte levő városokban, és amikor lakott volt a Délvidék és az alföld is? Más szavakkal: Isten nem elsődlegesen érdekelt az áldozataitokban, imádkozásotokban, böjtötökben. Nem a cselekedeteitek fontosak számára. Igéjéhez való engedelmességet akar látni.
Szabad ehhez a 7. vershez még valamit mondanom? Érdekes megfigyelni az évek folyamán, mi minden kerül „felfedezésre” a teológusok világában. Hivatkoznak Karl Barth-ra, Oskar Cullmann-ra és más ismert professzorra, akik ezt vagy azt a bibliai igazságot „felfedezték”. Ha viszont pontosan odafigyelünk, ezek az igazságok az egyszerű ember számára, aki olvassa és tanulmányozza a bibliáját, már régen felfedezettek.
9 Ezt mondja a Seregek URa: Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással! 10 Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nyomorultat ne zsákmányoljátok ki, és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat! 11 De ők nem akartak figyelni, sőt lázadozva hátat fordítottak, és bedugták fülüket, hogy ne halljanak. Elutasították Istent, megkeményítették szívüket és ez egy kemény választ követelt. A szakasz fennmaradó része erről a válaszról beszél. Mi volt a válasz? Világos, hogy a próféta beszél a vallásos cselekedetekről, amelyek nem fedik a valóságot. Minden csak látszat, amit Isten utál. Ha elmegyünk a gyülekezetbe és imádkozunk, anélkül, hogy imádkoznánk vagy hallgatjuk az igét, anélkül, hogy elgondolkoznánk afelől, amit hallottunk és részt veszünk a kenyértörésen, anélkül, hogy a szívünk ott lenne, mindez sérti Istent. Minden vallásos aktivitás mely mögött hiányzik a valóság utálat Isten számára.
Nem gondolom, hogy be kellene dobni a törülközőt. Kérni kell Istentől egy olyan szívet, amely rendben van és belső közösségben van vele. Ezt a szívet nem lehet „kidolgozni”, magától előállítani, ajándékba kell kapni magától, az Úrtól. Nem mondhatjuk, hogy „meg fogom próbálni, meg fogom erőltetni magam”. Ez nem megy, nincs meg ahhoz az erőnk. Nem kell Érte bármit is tennünk, Ő alázatot kér, hogy rajtunk keresztül tehessen valamit.
A vallásos tevékenységnek gyakran rossz íze van, nem tud betölteni, elbizonytalanít és soha nem leszünk igazán boldogok. Mindig maszk nélkül kellene a gyülekezetbe jönnünk. A mosolyunknak többnek kellene lennie, mint egy stewardess mosolyának. Nem kellene, hogy elfedjen valamit, amit nem akarunk elárulni. Vagy nyújtani a kezünket és azt mondani, „de jó, hogy látlak”, közben pedig azt gondoljuk, hogy „téged ki nem állhatlak”. Örömünk vagy bánatunk valódi kell, hogy legyen. Nem úgy kellene, hogy történjen, mint ahogy az apa, aki epilepsziás fiát a tanítványokhoz hozta és ezt mondta: 16 Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.” Jézus erre így válaszolt: „Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt ide!” (Mt 17, 16-17) Hozzá menni, az a válasz! Ez a valóság! Ezeket csak nála találjuk meg.
Ha valaki ezt az üzenetet hallja vagy olvassa és még nem hisz az Úr Jézus Krisztusban, azokhoz nem beszéltem. Ez a te felelősséged, hogy jöjj Jézus keresztjéhez és mondd neki, „köszönöm Neked, Uram, hogy meghaltál a bűneimért”. Új életet fog neked ajándékozni.
Ránk, újjászületett keresztényekre, ha csak egy látszatkereszténységet élünk, az vonatkozik, hogy menjünk hozzá bocsánatot kérni, amit Ő gazdagon megad, hogy visszataláljunk a valósághoz.