Mi a célja egy prédikációnak? Hogy egy tanítást közöljön? Nem. A tanítók ott vannak, amikor önálló tanulmányokat folytatunk, és ösztönöznek, hogy a hallgató megállhasson a saját lábán. Azért, hogy elérjék a szellemi érettség állapotát, hogy minden egyes ember eljusson az Igével való személyes kapcsolatra és annak megértésére. Krisztus ítélőszéke előtt senki sem hivatkozhat majd arra, hogy „minket így tanítottak“. Ott csak az számít majd, hogy személyes kapcsolatunk van-e az Úrral. Az Írás éretté akar tenni bennünket.Lehet, hogy sokan nem egészen értettek egyet az eljövendő nyugalomról szóló magyarázatommal. Tévedtem talán? Mit tegyek? Azt mondtam, hogy a Biblia 3 különböző nyugalomról beszél.
- A múlt nyugalma, amely az üdvösségünkből származik. Jézus Krisztus meghalt értünk, rábíztuk az életünket, így megmenekültünk. Kereszténnyé, hívővé lettünk. Ez a családi kötelék visszavonhatatlan. Isten családjához tartozunk.
- A jelenlegi nyugalom a hitben. Ez az a nyugalom, amelyben Isten üdvözítő kegyelme által gyakorolhatjuk magunkat, a bennünk lakó Szent Szellem által, aki nyugalmat szerez, és Krisztushoz hasonlóvá formál bennünket. Keresztényként nem dolgozunk, hanem abban nyugszunk, aki bennünk lakik, és aki megvalósítja bennünk az életét. Ez a hit nyugalmából való élés. A hitbeli nyugdíjas-lét, a hitből való élés. Ez nem passzív életforma. Isten nagyon is aktív. Ha hallgatunk a hangjára, életünk nagyon aktívvá válik. Nem próbálkozásról, munkáról van szó, hanem nyugalomról. Ez fontos motívumként vonul végig a Biblián! Erre mindenhol találunk a Bibliában példát: a hit emberei hitből éltek! Erről szól a Zsidókhoz írt levél csodálatos 11. fejezete. Mindenki, akit ott felsorol a szerző, a jövőbe tekintett és Istenben bízott. Látták a láthatatlant. Mindannyian hitben jártak. A hit nyugalmából való életben.
A Zsid 4 azonban nem erről a „hitben való élet” nyugalmáról beszél. 3. Az Isten örök királyságában levő nyugalom. Ez a jövőbeli nyugalom – amikor majd bemegyünk Isten országába. Erről beszél a szerző a Zsid 4-ben. – Ha kihagynám ezt a fejezetet, attól még senki sem veszítené el a „hitben való élet nyugalmát”. Az erre vonatkozó tanítást egy másik fejezetben, vagy a Biblia egy másik könyvében kellene keresni.
Az Ószövetségben ígéret van a nyugalomra. Izrael sohasem ment be ebbe a nyugalomba. Dávid ugyanis arról beszél, hogy ez a nyugalom még nem érkezett el. Sőt, azt mondja, hogy ez a nyugalom mind a mai napig egy mindeddig még beteljesületlen ígéret. Senki nem ment be ebbe a nyugalomba, mégis még rendelkezésünkre áll. Ezért tehát ez nem a hitélet nyugalma, amelybe már sokan bementek, hanem az Isten országában megjelenő szombat nyugalmára utal. Azt kell szorgalmaznunk, hogy bemehessünk ebbe a nyugalomba, és nehogy elvétsük a célt. – Itt tehát egy jövőbeli nyugalomról beszél a szerző, ami azonban a hívők számára már most jelen van. Mi, akik hiszünk, akkor lépünk majd be ebbe a nyugalomba, amikor eljön Isten országa. Ha a hitünk valódi, akkor erre a nyugalomra vagyunk elhívva. A levél írója az egész levélen keresztül ezt akarja mondani.
Most lapozzuk fel a Zsid 4,14-16-ot. Remélhetőleg arra fognak bátorítani benneteket ezek az igeversek, hogy megéljétek ezt a „hitből való élés nyugalmát”. Zsid 4,14-16: 14 Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. 15 Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. 16 Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.
Most nyissuk ki a Bibliát a Mt 15-nél. Itt Jézus életének egyik legérdekesebb eseményét találjuk leírva. Ez a történet a sziroföníciai asszony lányának a meggyógyításáról szól. Vegyük észre, milyen állhatatos marad ez az asszony annak ellenére, hogy Jézus hallgat, a tanítványok dorgálják, és maga Jézus is elutasítja, de végül hitben felfogja az igazságot, amely megszabadítja a lányát. Mt 15,21-25: 21 Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón területére. 22 És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” 23 Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: „Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik.” 24 De ő így felelt: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” 25 Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: „Uram, segíts rajtam!” Az igazi imádságok rövidek! 26 Jézus erre így válaszolt: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” 27 Az asszony azonban így felelt: „Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak.” 28 Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” És meggyógyult a leánya még abban az órában.
Mai témánk: A mi nagy főpapunk. Melyik szó győzi meg Istent? Melyik ige ad erőt, hogy (el)viseljük napi terheinket? Melyik ige erősíti meg halálfélelemben a lelket? Melyik ige óv meg minket az elbukástól? Melyik ige segít újra talpra állni, ha éppen elbuktunk? Jakab azt mondja: Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének (Jak 5,16). Az a szó, ami Istent le- és meggyőzi, az az imádság szava.
Ma, amikor a Zsid 4,14-ben a nagy főpap témájához érünk, akkor ez a harmadik nagy kontraszt bevezetése ebben a levélben, és itt van az imádság, a tulajdonképpeni fő téma. – Az író ezt mondta: Jézus Krisztus nagyobb, mint az angyalok. Ő Isten Fia. – Ő nagyobb, mint Mózes, aki a törvényt közvetítette. Mózes lakója a háznak, Jézus pedig a házmester, a tulajdonos. Jézus Krisztus a Fiú, Mózes pedig szolga. Még Áronnál, Izrael főpapjánál, a törvény végrehajtójánál is nagyobb. Az olvasott versekben és az 5. fejezetben fejti ki az író ennek a kontrasztnak a témáját. Áron a papi kaszthoz tartozott. A papok őrködtek a törvény és annak betartása fölött. A papok ezt egy olyan szövetség alapján tették, amely ígéreteket tartalmazott. A papok ezeket az ígéreteket az áldozatok által teljesítették be. Papság, szövetség és áldozatok – ezek a Zsidókhoz írt levél kulcsfogalmai. A papi szakszókincset, „szakzsargont” használja a szerző. Tudja, hogy az Istenhez (az Ő színe elé) járulás a papok szolgálatához van kötve. Istent csak egy közvetítőn keresztül lehet megszólítani. A szerző számára jól ismert az Ószövetség rendszere, amelyben Isten látható, vizuális hozzáférést nyitott saját magához: az áldozatok útján való eléje járulást, amely egy szövetségen alapult. A papok a szolgálatuk által tartották fenn folyamatosan az Isten elé járulás lehetőségét. – A Krisztus és Áron közti kontraszton keresztül a szerző azt akarja kifejezésre juttatni számunkra, Krisztus gyülekezete számára, hogy nekünk jobb papunk van, mint Izraelnek volt annak idején. A szövetség, amivel mi rendelkezünk is jobb, mert jobb áldozaton alapul. Ha a papságot, az áldozatokat és a szövetséget tekintjük, akkor az alacsonyabb rendűt, a kisebbet kell összehasonlítanunk a tökéletes, végleges, a nagyobb és örök papsággal, áldozatokkal és szövetséggel. Ezért nevezi a szerző az általa fejtegetett igazságot „ilyen nagy üdvösség”-nek: Akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel (Zsid 2,3) Azért olyan nagy, mert ennyivel nagyobb papunk van, és azért, mert jobb szövetséggel rendelkezünk, és azért, mert örök és végérvényes az áldozat, amelyet a bűnért mutatott be Jézus egyszer s mindenkorra.
A szerző arra inti olvasóit, miszerint lehetséges, hogy valakinek van ismerete és világossága, mégsem mehet be Isten nyugalmába. Figyelmezteti ezeket a hitvalló keresztényeket, hogy ne essenek vissza a korábbi állapotukba, a hitehagyás állapotába.
4,11-12/a Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében. 12 Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál. Ez volt a figyelmeztetés. Most pedig azt mondja: 4,14 „Mivel tehát”. Már felhívtam arra a figyelmet, hogy milyen fontosak ezek a kis kötőszavak. Azt szeretném kérdezni, miért mondja itt a szerző: „ezért” vagy „tehát”? Hiszen az eddigi igeversekben még egyáltalán nem említette a főpapot! De ha visszalapozunk a 2,17-hez, ezt olvassuk: Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért; majd pedig a 3,1-ben: Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra. Ezután pedigfélreteszi a „főpap” témáját, azért, hogy óva intse a zsidókat, nehogy elvétsék a céljukat. Most pedig újra felveszi a főpapi téma fonalát, és kifejti érveit. 4,14 Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Más szavakkal: Ő a pap, aki Istennek kinyilvánított hitvallásunkat szilárdan tudja tartani, és képessé tesz arra, hogy ellenálljunk a meribái és refidími kísértésnek, amelyek az üdvösség útján állnak, amelyről beszélünk. Jó tudni, hogy van egy főpapunk Isten jobbján, aki, ha bizalommal járulunk hozzá, képes a végsőkig megőrizni minket és szilárdan tartani magunkat a hitvallásunkhoz.
Álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk meg néhány kifejezést, amelyet a 4,14-ben olvashatunk. Észrevettétek, hogy így mondja a szerző: „nagy főpapunk van”? A levél írója nem elméleti tudós, aki az absztrakt teológiáról ír. Nem azt írja, hogy „van egy nagy főpap”. Sokkal személyesebb hangnemben ír. Ez a gyakorlati teológia. Semmi értelme sincs Krisztus papságáról beszélni, ha ő csak egy távoli valaki. A szerző arról a főpapról beszél, aki a miénk. Ír az Isten kegyelméről szóló tanításról is, ami nagyon fontos tanítás. Ha valaki olyan tantételt, tanítást tanít, amely saját magunkra nem vonatkozik, az nem úgy értette meg Isten igéjét, ahogy Isten szeretné, hogy értsük. Minden áldás csak annyit ér, amennyire birtokoljuk. Csak ha felfogjuk, hogy személyesen a miénk, akkor lesz jelentősége. Ahhoz, hogy egy utazást tegyünk, útitervnél többre van szükségünk. Ezért olyan fontos, hogy azt mondhassuk: „nagy főpapunk van”, nem pedig csak ezt: „van egy nagy főpap”.
Jézus olyan főpap, aki a mi természetünkkel rendelkezik. Isten gyermekeinek nevét a mell-lemezen (a mellkasán függő hósenen) és a vállán (az éfód vállrészén) viselte. Áron éfódján Izrael 12 törzsének a neve állt. Mit jelent ez számunkra? Azt kell kifejezésre juttatnia, hogy az ember, aki a köztük lakó Istent képviseli, a szívén hordja a neveiket. Aki Izrael valamelyik törzséhez tartozott, tudhatta, hogy a férfi, aki a köztük lakó Istent képviseli, a szívén viseli az ő ügyét. – Izrael 12 törzsének neve a főpap éfódjának váll-lemezeire is fel volt vésve. Nem elég, ha olyan Istenünk van, aki szeret. Olyan Istenünknek kell lenni, aki képes ki is fejezni a szeretetét. A váll az erő szimbóluma. A főpap a mellkasán és vállán hordta Izrael törzseinek nevét. – Nekünk is van főpapunk, és Jézus Krisztus Isten minden gyermekének nevét a szíve fölött hordja, a szívén viseli. Nem csak szeret bennünket, hanem képes arra is, hogy a szeretetét közvetítse felénk. Minden velünk kapcsolatos tervét meg is tudja valósítani, mert az ő neve Jézus, az Isten Fia.
Azt is olvashatjuk, hogy ez a főpap „áthatolt az egeken”. Miért mondja ezt? Ezzel ismét csak azt akarja illusztrálni a szerző, hogy különbség van Izrael főpapja és a mi főpapunk között. Áron a szövetség sátrában szolgált, amely evilági. A mi főpapunk „áthatolt az egeken”, fel egészenIsten trónjáig. A levélíró nem tárgyalja, hány ég van, ennek nincs is jelentősége számára. Azt mondja el, hogy Jézus áthatolt az egeken, egészen Isten trónjáig emelkedett, és az Ő jobbjára ült. Ott végzi papi szolgálatát. – Ez a rendkívüli kijelentés, mely szerint ő áthatolt az egeken, most pedig Isten jobbján végzi közvetítői szolgálatát, egyben azt is jelenti, hogy már nem lehet evilági, látható papi szolgálat a földön. Ennek gyakorlati jelentősége van számunkra! Olyan korban élünk, amelyben Isten gyülekezetének nem kellene már földi és látható szertartásokat végezni. De sok protestáns és evangéliumi egyházban is megtalálhatók az ószövetségi, ároni szertartások maradványai, amelyeknek sohasem szabadott volna meghonosodni az újszövetségi gyülekezetekben. Az Újszövetség nem ismeri a papi rendet; az Újszövetség értelmében nincsenek olyan emberek, akik különleges kiváltságokkal rendelkeznének Isten előtt. Az Újszövetség azt tanítja, hogy Isten minden egyes gyermeke az Isten papja az újszövetségi gyülekezetben. Így végül mindannyian a papsághoz, a papi rendhez tartozunk. A Szentírás nem tesz különbséget papok és laikusok között. A papi rend, a klérus gondolata az Ószövetségből származik, és az egyszerű nép ellentéte. A katolikus, az ortodox, és sok protestáns egyház a papságról alkotott felfogását, amely szembeállítja a papságot az egyszerű néppel, a léviták és Áron szolgálatából vezeti le, és helytelen módon az Újszövetségre is alkalmazza, valamint sokszor vissza is él vele. Az Újszövetségben nem találunk támpontot arra vonatkozóan, miért is kellene a papoknak másként öltözniük, mint a többi embernek. Miért van olyan papságunk, amelyet a ruházata alapján tudunk megkülönböztetni? Nos, az Ószövetségben másképp kellett öltözniük a papoknak. Hogy miért? Mert Isten számukra szemléletbeli tanítást akart közölni. Amikor Jézus Krisztus eljött, megszűnt a papság intézménye, azaz, hogy emberek „különleges viszonyban” voltak Istennel, és másféle ruhákat viseltek. A reformáció egyik alaptétele a hívők egyetemes papsága volt. A reformáció alapján mindannyiunknak papi reverendát kellene viselni! Minden egyes hívő Isten egy papja. Gyülekezeteinkben és templomainkban nincsenek „szentségek” sem. Az összejövetelek termei sem szentségek, amelyek csak istentisztelet céljára használhatók. Ám sok keresztény templomot szentnek tekintenek, ahová se a rendőrség, se a hatóságok nem juthatnak be. A templomok nem olyan helyek, illetve nem olyan helynek kellene tekinteni őket, ahol Isten közelebb van hozzánk, mint máshol. Lehet valamit, például egy helyet Istennek szentelni, de ez még nem jelenti azt, hogy az szentség. – Honnan származnak a keresztény egyházi szertartások? A szertartások és a liturgia nem feltétlenül helytelen, de az Ószövetségből valók. – Honnan származik az oltár és a tömjénfüst eszméje? Ez az ószövetségi rendszer átmentése, amely pedig megszűnt, amikor Jézus Krisztus meghalt a kereszten. Az ószövetségi dolgok áthozatala nem tette jobban érhetővé a Bibliát, hanem inkább megnehezítette, hogy Isten igazságának egyszerűségét, harmóniáját és szépségét úgy megismerjük, ahogy a Szentírásban le van írva. – Nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, és a hívők dicsőítése, imádása és hálaadása az egyetlen közbenjáró által – aki Isten jobbján ül – fog elérni Isten trónjához. A földi vallási szervezet nem biblikus. Minden, amink van, az a keresztség/bemerítkezés, egy egyszerű ceremónia, amikor valaki Krisztus testének tagjává válik. Ez a mi bizonyságtételünk. Azután pedig van úrvacsoránk, amikor Jézus Krisztus értünk hozott áldozatára emlékezünk, arra, hogy mit tett értünk. Mindegyikünk pap.
4,14 Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. „Jézus, az Isten Fia.” Az Úr kétféle természete: Jézus = ember/ az Isten Fia = Isten. Az egyik az irántunk való együttérzését és megértését fejezi ki, a másik pedig az ő hatalmát. Istenségében dicsőséges / emberségében irgalmas.
4,14b-15a: Ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. 15 Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken,… Isten jobbján ülő transzcendens lénye nem azt jelenti, hogy ne érezne együtt az emberekkel. Nem olyan távol van tőlünk, hogy fogalma sem lenne arról, mi történik a földön, mi történik a mi szívünkben és kapcsolatainkban. Sokan úgy gondolják, bárcsak lenne egy papunk, akkor hozzá mehetnénk. A mi papunk valahol a világmindenségben van, akit még sohasem láttam, hogyan tudna ő engem megérteni? – A levél írója azt mondja: A transzcendensség nem mond ellent a részvétnek. 4, 15 Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Szereti az aggódó, megkísértett embert. Mindenben ugyanolyan kísértéseket szenvedett, mint mi. Soha nem fog úgy vádolni bennünket, hogy elutasítást vagy eltaszítást szenvedjünk. Jézus Krisztus a világ legnagyobb lelkigondozója. Mindig van ideje számodra. Megindítják őt az erőtlenségeink. Velünk együtt szenved. Nemcsak szemlélője az eseményeknek. Mindent érez, amit mi érzünk. Minden csalódásunkat átérzi. Nem csupán tudomásul veszi, hanem érzi is, amint mi. Ő maga is átélte, így ismeri ezeket az érzéseket. Ezért tud ő nagy főpap lenni.
Gondolkodtál már azon, hogyan lehetséges, hogy ő ugyanúgy kísértést szenvedett, mint mi? Hogyan eshet Jézus Krisztus ugyanolyan kísértésbe, mint én? Elgondolkodtál már ezen? Gondolkodtál-e már Jézus élményeiről, tapasztalatairól? Olyan sok mindent átélt, hogy azt mondhatnánk, a földi élete készítette fel őt arra a szolgálatra, mit most végez. – Nemrég hallottam egy nagyon figyelemre méltó összefoglalást:
Gyermek volt, kisfiú, férfi,
Fiú volt, szolga, barát és mester,
Szegény, de minden gazdagság az övé volt,
Szerette a szegényeket, és ismerte a kiváltságosok gyűlöletét,
Ismerte az élet legszomorúbb oldalát is, de megvolt a lehetősége, hogy elkerülje.
Egyszer seregek csüngtek az ajkán, máskor pedig az istenkáromlás vádját kellett hallgatnia.
Bárhová ment, lelkesedést, spekulációt, csodálatot, szeretetet vagy gyűlöletet váltott ki.
Az emberi élet minden területét átélte, és minden erkölcsi elvüket teljes tudattal megismerte, mintha anyagilag megfoghatóak lennének.
Ő játszotta a főszerepet az emberiség drámájában, ahol az ország társadalmi és vallásos reményei képezték a színpadot.
Ő játszotta a magányos és egyedülálló szerepet ebben a drámában, amelynek jelentőségét nem lehet szavakkal kifejezni, ahol a színpad a menny és a föld voltak.
Más szavakkal: az Úr Jézus minden ember minden tapasztalatát átélte. Az Írás viszont azt mondja: „a bűnt kivéve”.
Sok keresztény azt vallja, hogy el tudja fogadni Jézus Krisztust együtt érző főpapként, de zavarja ez a kiegészítés. Ezen kiegészítés miatt, Jézus látszólag nem volt képes ezen emberi tapasztalatot átélni. Hogyan érthet meg engem, ha ő bűntelen, én pedig bűnös vagyok? – Jobb lett volna, ha Jézus követett volna el bűnt? Akkor jobban megértene bennünket? A bűn nem tesz megértőbbé, hanem inkább megkeményít! Ha vétkezett volna, kevésbé értene meg bennünket. Csak aki bűntelen, az tud tökéletesen megértő lenni. Csak az tud megértést tanúsítani, akiben nincs bűn, és nem volt kitéve a bűn megkeményítő hatásának. Találkoztál már olyan kereszténnyel, aki nem volt közösségben az Úrral? Az ilyen ember nem sokat tud használni másoknak. Aki nincs közösségben Vele, az megkeményedett, kevesebb a türelme és kevesebb szeretet van benne mások iránt. Aki közösségben van az Úrral, abban van türelem, megértés és szeretet mások iránt. Mivel Jézus Krisztus bűntelen volt, ezért teljesen megért bennünket! Megértése nem a bűnben való közösségből fakad, azaz, hogy ő is és mi is vétkeztünk, hanem abból, hogy közös bennünk a kísértés, és senki sem szenvedett el annyi kísértést, mint Jézus Krisztus! A pokol minden hatalma ellene támadt. El akarták buktatni őt, hogy bűnt kövessen el. Olyan kísértéseknek volt kitéve, amelyeket egyikünk sem ismer. Csupán töredékét éljük át azoknak a kísértéseknek, amelyeket ő elszenvedett. Ő nem csak ismer minden kísértést, de mindezidáig ellen is állt nekik. Ezért mondja a levél írója: 4,15 Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Ő sikeres volt.
Mi következik ebből? 4,16 Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. Ha ilyen együtt érző főpapunk van, akkor hasznunkra válhat, ha ismerjük őt!
Egy férfi egy bank vitrinjében a következő táblát látta: „Az önök csekkjeit saját feltételeink szerint váltjuk be.” A férfi odament az ablakhoz, letett az alkalmazott elé egy 100 frankról szóló csekket, és így szólt: „Kérnék szépen 5 db 20 frankost!” Az alkalmazott megkérdezte: „Van nálunk számlája?” A férfi ezt válaszolta: „Nincs, de tudniuk kell, hogy őszintén hiszek a csekkek kasszírozásában.”
Ahhoz, hogy igénybe vehessük a szolgálatát, nem elég tudni, hogy van főpap. Nem elég hinni az imádságban, ha nincs nála számlánk. Amikor azt mondjuk: „nagy főpapunk van”, kire vonatkozik ez a többes szám első személy? Ez a „mi” nem más, mint a Jézus Krisztusban hívők. – Azt mondja az igeversünk, hogy mi hívők „teljes bizalommal” járuljunk hozzá. E bizalom alapja Jézus Krisztus megmentő kegyelme. A zsoltáros így ír:Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket (Zsolt 62,9). Ha eléje járulsz – ne felejtsd el, hogy király ő – mély tisztelettel jöjj. Ő királyi főpap. Alázattal kell a főpap elé lépnünk. Nem diktálhatjuk neki a feltételeket! Add meg nekem ezt, add meg azt… – Ha hozzá jövünk, a szívünknek is őszintének kell lenni őelőtte. A világmindenség királyát nem lehet becsapni. Őszintének kell lennünk az imádságban. Egymást áltathatjuk bizonyos dolgokkal, Istent azonban nem. Azt hiszem, Isten sokszor nem leli tetszését imádságainkban, mivel annyira formálisak, szinte már liturgikusak, szertartásosak. Ezt arról lehet felismerni, hogy ugyanazokat a szavakat vagy szófordulatokat használjuk, illetve „kánaáni nyelven” beszélünk. Minden vasárnap ugyanazt mondjuk. Vagy otthon, az asztali imádságnál. „Uram, köszönjük neked az ételt, Jézus Krisztus nevében. Ámen.” Ez minden, amit Istennek nyújtani tudunk? Egy szertartás? – Isten trónja elé járulunk! Ő viszont kegyelmes Isten! Ez azt jelenti, hogy azért van jogunk elé járulni, mert Jézus ezt lehetővé tette. Trónjánál irgalmat ajándékoz nekünk, kegyelmet, helyreállít minket, megerősít, megbocsát, igazzá tesz és megtisztít minket.
„Kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” Nagyon szeretem ezt a kifejezést. „Időzített segítség”. Minden alkalommal, amikor Isten kegyelmének trónjához járulunk, biztosak lehetünk benne, hogy „időzített segítséget” kapunk. Akkor, olyan időpontban kapjuk, aminek az időpontját mennyei órával mérik.
Melyik szó győzi meg Istent, ér el diadalt nála? Az imádság szava. Mindezt pedig a mi együtt érző nagy főpapunk teszi lehetővé.
Nagyon szeretem a pogány asszony történetét. Szépen illusztrálja Jézus szolgálatát. Az asszonynak nem volt jogalapja Jézushoz, Dávid fiához fordulni. Azt mondta: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” De nem tartozott Dávid házához! Nem volt joga így megszólítani Jézust, Jézus pedig hallgatott. Rejtély ez a hallgatás. Azon, hogy Heródes előtt hallgatott Jézus, nem csodálkozom, hiszen Heródes bűntől megkeményedett szívű volt. Azt is megértem, hogy nem volt mondanivalója Pilátus számára, hiszen Pilátus újra és újra ellenszegült az igazságnak. De hallgatni egy olyan asszonnyal szemben, aki segítséget kér tőle a lánya számára? A tanítványok azt mondják Jézusnak, tegyen valamit, mert kellemetlen az asszony viselkedése. – Érdekes, hogy ez az asszony inkább a csendben hallgató Jézushoz fordul, mint a frusztrált tanítványokhoz. Úgy gondolod, hogy a testvéred nem érdeklődik a dolgaid iránt? Akkor fordulj közvetlenül az Úrhoz! De ő hallgat! Mégis tőle jön az, amire vágysz.
„Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” Ezzel a tanítványok elégedettek lehettek, de mi a helyzet az asszonnyal? Az ő Jézusba vetett hite olyan nagy volt, hogy hallgatása ellenére imádkozik és így kiált: „Uram, segíts rajtam!” Most nem Dávid fia, hanem Úr. Jézus ezt válaszolja: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” Az asszony pedig megelégszik a második hellyel: „Add oda a kenyeret először a gyermekeknek, de aztán nekem is adj belőle.” Tudom, hogy Isten meg akarja áldani Izraelt, és rajtuk keresztül a pogányokat, a kutyákat. Én is kutya vagyok! Szaván fogta Jézust.Luther azt mondta: Az asszony az ígéretek batyuját hajította Jézus lába elé, ő pedig nem tudott átlépni rajta. Az asszony nem számította magát a kóbor kutyák közé, de úgy gondolta, olyan, mint a kutya, aki a családhoz tartozik. Campbell Morgan így vélekedett: „Az asszony az előítéletek ellenére fordult Jézushoz, hallgatása ellenére is kitartott, az elutasítás ellenére sem hagyta lerázni magát, és győzött.” Az imádság meggyőzi Istent. Nagy főpapunk van. Járuljatok hozzá bizalommal! Ha neked nincs főpapod, akkor Ő arra vár, hogy a te főpapod is lehessen. Érintsd meg a ruhája szegélyét és mondd neki: „Uram, segíts rajtam.”