Most is a jelen korszakkal szeretnénk foglalkozni. Témánk: mit tesz Isten ma? Gyakran visszatekintünk a múltba, máskor álmodunk a jövőről, közben pedig elfelejtjük, hogy a jelenben élünk, és azt, hogy mit tesz ma Isten értünk. Az igeszakasz, mellyel foglalkozunk az Ef. 3,1-13.: „Ezért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért. Ha ugyan hallottatok az Isten kegyelme megbízásáról, amelyet nekem adott a ti javatokra, amikor kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én a Krisztus titkát, amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által: hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. Ennek lettem szolgájává az Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem. Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát, és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége. Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban: őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által. Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez.”Ha elgondolkodunk a jelen korszakról, és arról, amit az Írás erről az időről mond, akkor a bibliaolvasó emberben különböző gondolatok merülnek fel.
1. Az első az, hogy ebben a korszakban Izrael mint nemzet el lett vetve (nem az egyes izraeliták, hanem a nép). A Róma 11,11-15-ben Pál beszél arról, hogy Izrael mint nép félre lett állítva: „Kérdem tehát: azért botlottak meg, hogy elessenek? Szó sincs róla! Viszont az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket. Ha pedig az ő elesésük a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a pogányok gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek. Nektek, pogányoknak pedig azt mondom: ha tehát én pogányok apostola vagyok, dicsőítem szolgálatomat, mert ezzel talán féltékennyé tehetem véreimet, és így megmentek közülük némelyeket. Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból?” Mik ebben a szakaszban a jellemző, fontos kifejezések? „Elvettettek”, „elestek”, más szóval csődöt mondtak. Pál itt Izrael népének elvetettségéről beszél. Egyes zsidók viszont meg lettek mentve, mondja ugyanebben a fejezetben. Van egy maradék a test szerinti Izraelben, a kegyelem kiválasztása szerint. Pál arra is hivatkozik, hogy szolgálatának fontos része a zsidókat féltékenységre ingerelni, hogy egyesek megmentessenek. A mi korszakunk tehát Izrael népe elvettetésének korszaka.
2. Másodszor eszünkbe jut, – amint már említettem – hogy a pogányok mint pogányok be lettek fogadva Isten háztartásába. Ez egy nagy változás volt. Kinek volt eddig kinyilatkoztatott vallása? Egyedül Izraelnek, az ótestamentumi júdaizmus. Isten ezt Mózesen keresztül adta a népnek. Micsoda kiváltság volt izraelitának lenni! Ha nem voltál zsidó, akkor kívülálló maradtál. Egyedül Izrael népének adatott meg az igazság Istentől kijelentett rendszere. Ha pogányok akartak megmentetni, akkor át kellett térniük a zsidó vallásra. Körül kellett őket metélni és be kellett olvadniuk Izrael közösségébe. Izrael elvetette a Messiást, zsidók és rómaiak keresztre feszítették, ugyanakkor az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy Péter nem volt kész hirdetni az evangéliumot Kornéliusznak, mert az tisztátalan volt. Istennek ki kellett Pétert oktatni, hogy elmenjen ebbe a „tisztátalan” házba. Itt tanulta meg Péter, hogy a pogányok üdvözülhetnek, anélkül, hogy zsidóvá válnának. A pogányok éppúgy be lettek merítve a Szent Szellembe, mint pünkösdkor a zsidók. Az apostol itt tapasztalta meg Isten szándékát a gyakorlatban. Később bizonyos jeruzsálemi zsidók azt tanították Antiókhiában, hogy a pogányokat körül kell metélni ahhoz, hogy üdvözüljenek. Nagy vita támadt, amíg Péter véleménye el nem hangzott (Ap.Csel. 15,11.): „Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint õk.” Meg kellett tanulniuk, hogy a pogányok is megmenekülhetnek, anélkül, hogy először át kellene térniük a zsidó vallásra. A körülmetélés kulturális kérdés lett! A pogányok mint pogányok üdvözülnek. Ez persze még nem magyarázott meg minden kérdést, hiszen Pál apostol utazásai során mindig beleütközött a júdaisták ellenállásába. Az apostolok részéről azonban a kérdés el volt intézve.
3. Harmadszor, nem szabad elfelejtenünk valamit, amit sokan elfelejtenek, még akkor is, ha megértették az Isten szövetségeinek tanítását. Sokan azt hiszik, hogy Izraelnek mint népnek nincs jövője. Nehéz elképzelni, hogy ilyesmit hinni lehet, ha Pál leveleit olvassuk, melyekben a pogányok üdvösségéről ír. Pál mindig hangsúlyozza, hogy az ígéretek, melyeket Isten Ábrámnak, Izsáknak és Jákóbnak tett, be fognak teljesedni. Az ígéretek be is teljesülnek, mikor egy zsidó és egy nem zsidó hisznek Jézus Krisztusban, ugyanis a zsidó és a nem zsidó is benne foglaltatik az új szövetségben, az Ábrám és Dávid szövetségében.
4. Negyedszer tudnunk kell, hogy Izrael elsőbbséget fog élvezni a népek közötti helye és szerepe szempontjából. Erre tanít az Írás.
Az Ef. 3,5-6-ban Pál különösen arra világít rá, hogy Izrael befogadja a pogányokat: „…amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által: hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.” A pogányok befogadása korábban egy titok, egy misztérium volt. Az viszont sose volt titok az ótestamentumban, hogy a pogányok üdvözülni fognak. Ábrámnak adatott az az ígéret, hogy benne áldatik meg a föld összes nemzetsége. Azonban az, hogy ugyanúgy, hasonló módon lesznek megmentve, és ugyanazokban az áldásokban részesülnek, mint a hívő Izrael, újdonság volt, amire nézve eddig nem adatott kijelentés. Könnyű a kapcsolatot megtalálni. Az Ef. 2,15-ben az áll: „miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.” A hívők testét, Pál az „új embernek” nevezi. Az újtestamentum ezt az új embert gyülekezetnek, azaz eklézsiának hívja (a kihívott test). Tudjuk, hogy az Úr ígéretet tett, hogy építeni fogja a gyülekezetét. A gyülekezet pünkösdkor megszületett, amikor a Szent Szellem ki lett töltve. Péter hivatkozik erre az Ap.Csel. 11-ben. Ami Kornéliusz házában történt, az az Ap.Csel. 1-ben tett ígéret beteljesülése volt.
Továbbá azt mondja erről az új emberről, hogy a pogányok Isten hajléka lettek Szellemben. Hadd emlékeztesselek az Ef. 2,19-22-re: „Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Szellem által.” Az új ember, részben zsidókból, részben nem zsidókból, Isten hajléka lesz. Isten otthona lesznek.
Ha helyesen értelmezem Pál apostol szavait, amikor ezekről beszél, szerintem nagyon fontosnak tartaná azt, hogy az efezusiak és te, meg én, rendelkezzünk ezzel a tapasztalattal, amikor a levelét olvassuk. Hogy tapasztalatból tudjuk: Isten tényleg bennünk lakik. Ez ne csak egy elméleti tanítás legyen, hanem személyes élményeink révén ismerjük meg, mit jelent Isten szent hajlékává lenni, és felépülni Isten templomává a Szellem által.
Mikor tehát Pál az Ef. 3,1-et avval kezdi: „ezért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért,…” akkor ezzel olvasóit arra akarja sarkallni, hogy ezt személyes élményükké tegyék. Ébredjenek tudatára annak, hogy ők Isten hajlékai, és a Szent Szellem segítségével hozzák rendbe életüket. Ez ránk is érvényes! Ha ezt hisszük és ennek megfelelően élünk, akkor ez meg fog látszani életünkön.
A „hajlék” szó a görögben „katoikiterion”, ami annyit jelent „lakni”. Miért említem ezt? Ha az Ef. 3,14-et olvassuk, azt szintén egy „ezért”-tel kezdi, úgy mint az Ef. 3,1-et. Később az Ef. 3,17-ben azt olvassuk: „hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által”. Az ige, amit itt használ, a görög „katoikésai”, mely a „katoikeo”-ból származik. Ez közel áll ehhez a főnévhez: „Isten hajléka a Szellemben”. Mit is mond ezzel? Azért hajt térdet az Atya előtt, „hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által.” Más szavakkal: amilyen a rangotok, olyan legyen a tapasztalatotok is. Krisztus költözzön be a szívetekbe.
Miért vár Pál az Ef. 2,22-, illetve a 3,1-től, a 3,14-, illetve a 3,17-ig? Miért van egy betoldás az Ef. 3,2-től az Ef. 3,14-ig? Miért nem folytatja a fejezet elején rögtön azzal az imádsággal: „ezért meghajtom térdeimet”. Lenne egy javaslatom: „Ezért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya értetek, a nemzetekért.” Ami Pál figyelmét elterelte, az a „nemzetek” szó. Ő a nemzetek apostola volt. Talán idősebb korában annyira telve volt tudással, mondanivalóval, üzenettel, hogy gyakran elkalandoztak a gondolatai. Tulajdonképpen azt akarta mondani: szeretném, ha ez az életetekben valósággá válna! De a „nemzetek” szón fennakadt a figyelme. Ez a szó számára nagyon fontos volt. Ezért egy rövid leírást ad a nemzetek közötti szolgálatáról a 3,1-6. versben, és rögtön megemlíti, hogy ezt egy kijelentés által kapta. Ef. 3,2: „Ha ugyan hallottatok az Isten kegyelme megbízásáról, amelyet nekem adott a ti javatokra, amikor kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam.” Neki kijelentetett a titok. A damaszkuszi úton átélt, valamint későbbi, többszöri élményei az Úrral, voltak azok az alkalmak, melyek során Isten kijelentette neki a titkot.
„Ezért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya értetek, a nemzetekért” (Ef. 3,1.). Tulajdonképpen Néró császár foglya volt, azonban az isteni perspektívából szemlélte életét. Istentől vette életét, melyet alárendelt Isten akaratának. Ha valaki meg akarja érteni az életét, akkor tudnia kell, hogy Isten az, aki rendelkezik felette. Életünket úgy kell szemlélnünk, hogy az Isten ajándéka egy bizonyos célból és cél érdekében. Említi azt a megbízást, amit az Isten kegyelmének korszakára nézve kapott.
Korábban már szó volt a „törvény korszakáról”, arról az időszakról, amikor a mózesi törvény uralkodott, a Sínai-hegytől a golgotai keresztig. Sok korszakos teológus azt hiszi, hogy ők fedezték fel a „korszak” kifejezést. A szövetségi teológusok azonban már sokkal korábban használták ezt a kifejezést. Ők korszakaikat másként nevezték. Beszélnek a „kegyelem korszakáról”, a messiási ígéretek korszakáról. A diszpenzacionalisták (a korszakos teológusok) a korszakokat az ember próbatétele sorozatának tekintik, melyek által Isten az ember bűnös mivoltát akarja bizonyítani. Pál itt Isten kegyelmének háztartásáról (diszpenzációjáról) beszél a nemzeteknek. A következő Isten királyságának háztartása lesz a földön. Erről Pál alig beszél az efezusi levélben.
Amikor Pál apostol e titok „újságáról” beszél, melyet kijelentésen keresztül kapott meg, két kérdés merül fel:
- Mi a titok, a misztérium? Sok kommentárban és bibliai lábjegyzetben olvasni lehet, hogy a titok a gyülekezet. Erre tanítottak engem is ifjú koromban. A gyülekezet ideje pünkösdkor kezdődött, a második adventnél fejeződik be, és a gyülekezetnek semmi kapcsolata sincs a múlttal és a jövővel. Ez számomra elfogadhatatlan. Miért? Először, mert ezt nem tartom biblikusnak. (Persze ezt bárki állíthatja bármiről.) Másodszor, mert pünkösdkor a gyülekezet egy zsidó gyülekezet volt. Amikor a Szent Szellem kitöltetett pünkösdkor, a gyülekezet csak zsidókból állt. Még másnap is zsidók voltak. Létezik tehát összefüggés a jeruzsálemi hívők között a Szent Szellem kitöltetése előtt és pünkösd után. Ezért nem tudom elfogadni azt a tételt, hogy a gyülekezet valami teljesen új.
Mi tehát a titok? Ez nem egy misztérium. Az új kinyilatkoztatott igazság a zsidók és a pogányok egymáshoz való viszonya ebben az új emberben. A titok az, hogy mind a ketten egyenértékűek ebben a testben. Ilyesmi nem létezett korábban. Pál megmagyarázza a 3,15-ben: „…amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által.” Más szóval, az ótestamentumban nincs kijelentés arról, hogy a pogányok mint pogányok megmenekülhetnek, és ugyanazon ígéretek, áldások birtokosai lesznek, mint Izrael. Az Ef. 3,6-ban ezt közvetlenül is kimondja: „…hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.” Örököstársak a messiási ígéretekben az evangélium által. - A második kérdés: mennyiben volt a gyülekezet ismert az ótestamentumban? Van-e gyülekezet az ótestamentumban? A válasz: nincs. Két nézet létezik, mely egy kis szócskán múlik: „…amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, mint ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által.”
Az egyik nézet az „ahogyan” szót összehasonlító módon értelmezi. Tudtak ugyan róla az ótestamentumban, de nem ismerték fel a jelentőségét és nagyságát, amint azt ma ismerjük. Mindenki elismeri, hogy az ótestamentumban erről alig van szó. Ha az újtestamentumban igéket keresnénk a gyülekezetre vonatkozóan, akkor főleg az Úr Jézus ígéreteire lehet hivatkozni, amikor utal Péter vallástételére, amire a gyülekezetet alapítani fogja. Vagy a Ján. 10-re, ahol más emberekről beszél, „más juhaim is vannak, nem ebből a nyájból”, akiket be kell hoznia, és akkor „lesz egy nyáj és egy pásztor”. Ezek utalások.
A másik nézet az „ahogyan” szócskának restriktív, korlátozó értelmezést ad. Ezek azt mondják, a gyülekezetre nézve semmiféle ismeret nem létezett Pál kijelentése előtt. A kontextus, a szövegösszefüggés értelmezése arra a tényre mutat rá, hogy a zsidók és a pogányok viszonya a Krisztus testében új lett. Egy új ember született (Ef. 2,15.). Ef. 3,9.: „…és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében.” Ez utal arra, hogy a múltban a zsidók és pogányok közötti egyenlőségre nézve a Krisztus teste nem rendelkezett ismerettel. Vannak ezzel párhuzamos igék, pl. a Kol. 1,26, mely ezt a nézetet támasztja alá: „…mégpedig azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely mostkijelentetett az ő szentjeinek…” Egy kijelentésről beszél Pál, egy leleplezésről, mely a múltban rejtve volt. Ezzel szemben használja a „most” határozószót.Nincs egy igehely sem az ótestamentumban, amelyhez vissza lehetne nyúlni, mely utalna arra, hogy a zsidók és a pogányok örököstársak lennének egy testben, és az ígéretek birtokosai az evangélium által. Az ótestamentumban a gyülekezet elhívása és természete ismeretlen volt. Az „ahogyan” szót (gör. „hosz”) restriktív, korlátozó értelmében kell használni. Ha például egy vak embernek azt mondanám, „a nap nem süt éjjel, ahogyan nappal”, akkor itt az „ahogyan”-t restriktív értelemben használom, azaz éjjel nem süt a nap. (Az újtestamentumban számos példa van erre.)
Lényegében az apostol a következőket mondja: Izrael el lett vetve. Van egy hívő maradék, (Róma 11,5.) izraeliták, akik pünkösdkor jelen voltak. Ebben a korszakban (háztartásban, diszpenzációban) ezek egyesülnek a népekből megtért hívőkkel. Pál a Róma 11-ben a „beoltás” képét használja. A nemzetekből be lettek oltva a hívők az olajfába, mely Isten szövetségi üdvtervét ábrázolja. Izrael mint nép el lett vetve, de az evangéliumban hívő zsidó maradék most egyesült a népekből származó hívőkkel a Krisztus testében, egyenértékűek mind a zsidó, mind a nem zsidó származású hívők, mindannyian örököstársak. Pál mindig a „velünk együtt” kifejezést használja, örököstársak, egy test, részesek az örökségben, velünk együtt! Az ótestamentumi ígéretek, melyeket Isten Ábrámnak és Dávidnak tett, valamint az újtestamentum ígérete, Krisztus testében mind a zsidók, mind a pogányok számára valósággá váltak. Ezek a messiási királyság megmentett tagjai.
Barth Márkus az Efezusi levélről a következőket írja: „Az Efezusi levél különös üzenete az, hogy egy pogány sem lehet közösségben az Atyával vagy Krisztussal, anélkül hogy közösségben ne lenne Izraellel. (…) A test, amibe a pogányok beépültek, nem más, mint Krisztus, és a test első tagjai mind zsidók voltak”. Azt is lehetne mondani, ha üdvösséget keresel, akkor fordulj Ábrahámhoz. A gyülekezet a zsidó maradékból áll, akik hittek abban, hogy a Messiás el fog jönni. Számukra beteljesedett az ígéret. Meg kellett azonban tanulniuk, hogy Isten nem teljesíti be minden ígéretét egyszerre. Egy hosszú időszak létezik, mely alatt milliók kerülnek be a gyülekezet testébe.
Sokáig időztem ennél a témánál, mert nagyon fontosnak tartom. Nem a gyülekezet maga a titok! A titok a zsidók és a nemzetek közül származó hívők egymáshoz való viszonya a gyülekezetben!
Pál az Ef. 3,7-8-ban így folytatja: „Ennek lettem szolgájává az Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem.” Kétszer ismételten hangsúlyozza az adomány és a részesülés tényét. Nem az ő érdeme volt ez. Minden ajándék melyben részesedünk, Isten kegyelmi ajándéka. Semmi részünk, érdemünk nincs benne. Nem a mi akaratunkból történik, nem a mi döntésünk eredménye.
„Isten kegyelmének ajándéka”. Milyen kegyelemről van itt szó? „…hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus kikutathatatlan, mérhetetlen gazdagságát.” A „kikutathatatlan” melléknév azt jelenti, hogy nem lehet nyomára lelni. Mint kutató nem vagyok képes a gazdagságát kimeríteni. Teodorusz egyházatyának egyszer egy hitetlen ezt a kérdést tette fel: „Ha kifürkészhetetlen, hogyan lehet hirdetni? Ha kimeríthetetlen, hogyan lehet róla prédikálni?” Teodorusz válasza így hangzott: „Azért hirdetem, mert kifürkészhetetlen. Olyan nagy, hogy nem lehet kimeríteni, azért lehet belőle mindig prédikálni.” A Biblia tanulmányozása kimeríthetetlen és ezért hirdetésének nincs vége. Minél tovább tanulmányozzuk az igét, annál inkább megismerjük Isten irányunkba tanúsított jóságát és kegyelmét. Egy igehirdető példaként egy illusztrációt használt egy emberről, aki egy tó nagyságát akarta felmérni. Bejárta a tó partját, amíg rájött, hogy a tó valójában egy tengeröböl és ő az óceán partján áll. Nem lehet felmérni, mert felmérhetetlen. Ilyen Krisztus gazdagsága az ő igéjében.
Az apostol boldog volt, hogy neki, „minden szent között a legkisebbnek” (azaza legkisebb a kicsik között, amint a görög nyelv kifejezi), megadatott a kegyelem, hogy hirdesse a pogányok között az evangéliumot. Pál beszél arról, hogy megbízatása van (9. vers): „világossá tenni mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében”. Feladata volt hirdetni és világosságra hozni.
Végül az Ef. 3,10-13-nál meg lehetne kérdezni Pált: mi mindezeknek a célja? Gondolom a válasz ez: az én megmentetésem. Megértettük ezt? Persze, de ez még nem minden. 11. vers: „hogy ismertté legyen most a gyülekezet által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége. Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban.” Milyen értelemben „sokféle”? Isten gondoskodik a zsidókról, a nem zsidókról, most mindkettőről az egy testben, és ha Isten egész üdvtervét szem előtt tartjuk, akkor kibontakozik az üdvterv egész filozófiája. Erről beszél Pál a Róma 9-11. fejezeteiben. „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!” (Róma 11,33.) Milyen óriási és csodálatos tervet dolgozott ki Isten igéjében Ádám óta, különösen az Ábrámmal kötött szövetség, a messiási ígéretek óta, egészen a királyság beteljesedéséig. Azért mondja Pál: „Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.”
Ef. 3,10.: „…és hogy ismertté legyen most a gyülekezet által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége.” A gyülekezet által? Mi a gyülekezet? A gyülekezet a hívők összessége, a test. Ha hiszel az Úr Jézusban, akkor a test tagja vagy. Lehet azt mondani, hogy a gyülekezet egy tanító, oktató? Kit oktat a gyülekezet? Angyalokat és mennyei fejedelemségeket. Angyalokat tanítunk mi? Igen. Mikor az apostol Isten „sokféle bölcsességéről” beszél, akkor a gonoszra, a bűnesetre, a Jézus Krisztus általi megváltásra, Isten Izraellel mint néppel és a többi nemzettel kapcsolatos tervére stb. gondol. Mindez a mindenség számára egy lecke! Az 1.Kor. 4,9-ben ugyanerre utal Pál, amikor azt írja: „Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek.” Mindannyian eszközök vagyunk az angyalvilág oktatásában. Mit tanultak az angyalok tőled és tőlem? Sok mindent megtanultak az ember bukott voltáról, hogyan gondolkoznak, hogyan cselekszenek egyénenként és mint nemzetek. Azt is megtanulhatják, hogyan változik meg egy élet, amit nehéz megérteni. Az Ef. 3,11. beszél Isten „örök végzéséről”. Ez az örök végzés egy része. Témánk Isten örök szándéka, illetve végzése a történelemben és a próféciában. Pál „örök végzésnek”, azaz a korszakokkal való szándéknak nevezi.
Ef. 3,12.: „…őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által.” Ez az az eszköz, amely által ebbe a csodálatos helyzetbe kerülünk, Krisztus testébe, és a messiási ígéretek örököstársai leszünk az evangélium által.
Pál aggódik olvasóiért, ezért mondja a 13. versben: „Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez.” Ő maga börtönben volt.
Valami fontosat lehet itt megfigyelni. Izrael nem veszítette el pozícióját Isten üdvtervében. Izrael domináló helyzetét hangsúlyozza ki az Ef. 2. és 3. fejezete. A nem zsidók velük együtt örökölnek, velük együtt lesznek a test tagjai. Semmi utalást nem találunk arra nézve, hogy Izrael valaha is elveszítette volna különös helyzetét, melyet a messiási ígéreteken keresztül kapott, vagy, hogy helyzete megváltozott volna. Izrael csak mint nép lett hűtlen. Hívő izraeliták mindig is voltak és vannak, és a nem zsidók be lettek oltva ebbe az olajfába, melyet Pál apostol az ő „saját olajfájuknak” nevez. Az üdvösség Ábrahámon keresztül, Ábrahám hite által lehetséges. Barth Márkusnak igaza van, amikor azt mondja: „Az Efezusi levél különös üzenete az, hogy egy pogány sem léphet Krisztussal vagy Istennel közösségbe anélkül, hogy ne kerülne a zsidókkal is közösségbe.” Pontosan ez történik, ha egy nem zsidó Jézus Krisztusban hitre jut, be lesz oltva a hívő zsidók olajfájába!
Végül szeretném John Stott-ot idézni. Fontos, hogy megértsük, hogy az egész univerzum, az egész világmindenség, a gyülekezet életéből tanul. „Ha előadunk egy színdarabot, akkor a történelem a színház, a világ a színpad, a gyülekezet tagjai a színészek, és Isten írta a forgatókönyvet. Ő maga egyben a rendező is. Jelenetről jelenetre bontakozik ki a darab. De ki a közönség? Ezek a kozmikus lények, fejedelmek és hatalmak a mennyben. Fel kell ismernünk őket Isten üdvtervében mint a darab szemlélőit.” John Mckay mondta: „Az Isten gyülekezetének története az angyalok főiskolája”. Erről beszélt Pál apostol, mi vagyunk az angyalok oktatói. Ezt fontos tudni!