A 12-13. vers arról beszélt, hogyan kell a keresztyén életet és annak természetét szemlélni. Miben áll a mi felelősségünk Isten szuverenitásának fényében. Pál bíztat, hogy legyünk szorgalmasak a szentség követésében (12. vers), majd indokolja ezt azzal, hogy Isten az, aki megígérte, hogy segít a Szentszellem által (13. vers). A 2,14-18 szakaszt ezeknek a verseknek fényében kell olvassuk.Fil 2,12-18 Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt.
Az előző részben idéztem J.I. Packer „Keep in Step with the Spirit” (Tarts lépést a Szentszellemmel) c. könyvéből. Egyik fejezetét ezekkel a szavakkal kezdi: Történjen bármi, a szex legtöbbünk számára egy árammal töltött szó lett. Ez alatt azt értem, hogy e szóra felfigyelünk, felráz, felébreszt; az álmos szemek kinyílnak, hegyezzük a fülünket; a szó töltéssel bír és felébreszti érzelmeinket. Miért van ez így? Egyszerűen azért, mert a szex a normális felnőttek érdeklődését mindig felkelti. Aztán így folytatja: „Egészséges keresztyének számára a „szentség” szó is árammal töltött. Azért, mert Isten minden újjászületett szívbe beoltotta a szentség iránti szenvedélyes vágyat. A szentség, mely annyit jelent, hogy Isten közelségében lenni, Istenhez hasonlóvá, tetszésére lenni és Érte élni. Ez az, amit a hívő ember mindenek felett kíván. A hívő ember Szentszellem iránti érdeklődése mögött az a tudat áll, hogy az Ő feladata a mi megszentelődésünk. A hívő ember számára normális és természetes, hogy megérteni kívánja a Szentszellem megszentelő erejét és munkáját; minden keresztyén, aki közömbös a megszentelődés keresésében, az beteg.”
Ezzel teljesen egyetértek. Az Ige nagy hangsúlyt helyez a szentségre a hívő ember életében. Gondoljunk csak egy néhány igére, mint pl. az 1Pt 1,15-16, ahol Péter a Leviticus (3Móz) 11-et idézi „mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” 1Thess 4,3: Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek. 1Thess 4,7: Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre. 1Thessz 5,23: Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Róm 12,1: Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; 2Kor 7,1: Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket. Ezekből is látható, hogy minden normális keresztyén vágyódik a szentség után. Persze nem könnyű dolog szentül élni egy szentségtelen világban. Packer később, ugyanabban a fejezetben foglalkozik azokkal a problémákkal és nehézségekkel, amelyek a szentség gyakorlatából adódnak. A világiasság anarchiája, mely a keresztyénséget követő (postchristian) nyugati világot uralja, elárasztja a keresztyén közösségeket. Áradatként tör ránk a társadalom gigantikus erkölcstelensége, ahol minden szabad és elfogadott. A konzervatív keresztyén közösségek próbálnak ellenállni az áradatnak, sajnos nem sok sikerrel, különösen, ami fiatal tagjaikat illeti. A keresztyén erkölcsi mércék a szexuális, családi, szociális, közéleti, kommerciális és személyes fronton elmosódtak és az „új erkölcs” vette át a helyét, az ősi pogány erkölcstelenség, melyet különböző néven árusítanak. D.L. Moody mondta, „a hajó helye a tengerben van, de jaj annak a hajónak, amibe a tenger vize betör”. A keresztyének kötelessége ellenállni a világnak, elkülönülni a világtól és azokat az értékeket kultiválni az életükben, melyeket a világ megvet. Ez a szentség lényege. Végül Packer azt írja: A gyülekezetek ökumenikus céljait manapság a szociális, faji és gazdasági igazságosság felé való törekvéssel határozzák meg. Jobb lenne, ha az elsődleges cél a személyes és az emberek közötti viszony szentsége lenne a hívők életében. A nyugat rászorul arra, hogy a keresztyén igazság befolyást nyerjen. De még inkább szüksége lenne arra, hogy a keresztyén szentség hatással legyen rá. Ennek két oka van: ez mutatná meg, hogy az istenfélelem az igazi emberség, humanitás és ez tudná a társadalmat egyedül megőrizni a rothadástól. A szentség követése nem egy személyes hobbi, vesszőparipa, sem egy néhány kiválasztott számára fenntartott életvitel, út, hanem a keresztyén missziós stratégia egyik legfontosabb eleme. A világ legnagyobb szüksége a keresztyének személyes szentsége.
Ha körülnézünk a világban, a környezetünkben, akkor gyakran az a benyomásunk, hogy ez a gyülekezetnek egy újabb gondja. A mai idő gondja. A szentség és a világiasság a modern technológia, a rádió, TV és a mozi, a pornográfia és más kísértések ideje előtt nem volt nagy kérdés. De ez nem igaz! A világiasság és a szentség problémája fennáll, amióta csak létezik az ember. Az első században ez talán még égetőbb kérdés volt, mint ma. Erre utal sok vers az ÚSZ-ben, többek között a Fil 2,14-18. A szentség annyira központi téma volt Filippiben, hogy Pál szükségesnek látta inteni őket, hogy vizsgálják meg magukat, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyenek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben. Mondhatta volna Péterrel együtt Szentek legyetek, mert Isten szent. Az igeszakasz, amivel most foglalkozunk, a szentségre összpontosítja figyelmünket egy olyan világban, amely gyűlöli Krisztust.
A szakasz két alapvető intést tartalmaz, melynek mindegyikét követi egy indokolás. Az első parancs a 2,14-ben olvasható, az indokolás a 15. versben van. A második parancs a 2,16/a-ban van és rögtön követi az indoklás. Az összefoglalás a 2,17-18-ban olvasható, ahol Pál ösztönzi őket, hogy örüljenek, még akkor is, ha hamarosan a mártírhalált kell halniuk.
Nézzük meg ezeket a parancsokat sorrendben.
2,14 Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent. Több mint 50 éve vagyok hívő és sok gyülekezetben megfordultam. Tudom, hogy sok hívő számára Pál intése, hogy ne zúgolódjanak és ne vitatkozzanak (ez a szó értelme) olyan, mintha Pál azt parancsolná nekik, hogy ne lélegezzenek. A zúgolódás és vitatkozás, ellenkezés, annyira természetünk része, hogy Pál mondhatta volna azt is, hogy szűnj meg lélegezni. A 14. vers nyelvezete és kifejezése több ószövetségi helyre emlékeztet. Izrael fő bűne pusztai vándorlásuk alatt a zúgolódás volt. Kétségbe vonták Isten ígéreteit, panaszkodtak, ahogyan Isten bánik velük, és ezért Isten megfenyítette őket. Természetesen van különbség. Amikor Pál inti a filippi hívőket, hogy ne zúgolódjanak és ne panaszkodjanak, akkor nem arra gondol, hogy a filippiek Isten ellen zúgolódnak vagy panaszkodnak. A szöveg összefüggéséből érthető, hogy zúgolódtak és panaszkodtak egymás ellen a Krisztus testében. Pál itt sokkal inkább a rágalmakra, pletykákra gondol, ami a keresztyének között tapasztalható, Krisztus testében. Ez káros, rosszindulatú, törésekhez vezet, diszharmóniát szül. Ez ellen szólt Pál. – Itt fontos megjegyeznünk, hogy az egyháztörténelem folyamán legalább annyi gyülekezeti probléma és szakadás vezethető vissza a személyes ellentétekre, mint tanításbeli különbségekre. Ha Pál leveleit olvassuk és intéseit összefoglaljuk, akkor legalább annyi személyes problémáról olvasunk a gyülekezetekben, mint amit látásbeli különbségek váltottak ki.
Amikor Pál azt írja: zúgolódás és vonakodás (Károli: versengés) (vitatkozás)nélkül tegyetek mindent, nem arra gondol, hogy tanításbeli kérdések felett ne vitatkozzunk. Idézzük fel az 1,27 verset, ahol azt mondja „egy Szellemben, egy szívvel, együtt küzdjünk az evangélium hitéért”. Harcolnunk kell a hitért, az ortodoxiáért. A 2,2-ben egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Nem lehet egységre jutni beszéd, szóváltás nélkül. – Amikor Pál zúgolódásról és vitatkozásról ír, akkor a személyes, triviális, dolgokra gondol, mely a Krisztus testének romlását okozza.
Még sokkal fontosabb az, hogy miért is inti őket Pál?! Figyeljünk a 15. versre. Miért ne zúgolódjunk vagy vitatkozzunk? Azért, hogy a gyülekezet, mind egyénenként, mind közösségként a világ számára egy egységes bizonyság legyen. Zúgolódás és vitatkozás nélkül tegyetek mindent, azért hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekeineklásson a világ az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban. Pál olyan kifejezéseket használ, melyek nagy segítséget jelenthetnek annak megértésében, hogy mit jelent a szentség. Ilyen szó a „feddhetetlen”. Ez annyit jelent, hogy minden vád felett áll valaki. Olyan látható viselkedésre utal, mely mentes isteni vagy emberi vádaktól vagy kritikától. Magasra lett kitűzve a mérce! Hacsak nem vesszük figyelembe a 13. verset, ahol azt olvassuk, hogy a bennünk lakozó Szentszellem az, aki munkálja bennünk mind az akarást, mind a cselekvést, ez lehetetlenség lenne.
Azt is mondja, hogy romlatlanok azaz ártatlanok legyünk. Ezt a kifejezést az első században a borra alkalmazták, amit nem higítottak fel vízzel. Tiszta bor, nem fröccs vagy hosszúlépés. Használták ezt a szót a tiszta fémekre, az olyan fémre, amely nem ötvözet. – Ha ezt emberekre alkalmazzuk, akkor az egyszerű, homogén jellemet értjük alatta. Együgyűnek is lehetne nevezni. Csak egy ügye van. Pál a jellem tisztaságáról és egyszerűségéről beszél. Azt mondja egyszerűen: úgy kell viselkednünk, hogy se kívülről ne érhessen vád, se a lelkiismeret ne vádolhasson tisztátalan szív miatt.
Hogy Isten hibátlan gyermekeiként ismerjenek titeket egy elfordult és elfajult nemzedékben. A keresztyén etika egyik kommentárjában így fogalmazták meg: Hogy úgy ismerjenek meg minket, amilyenek vagy akik vagyunk. „Isten gyermeke” nem egy vágyálmot, egy távoli reménységet vagy egy távoli nemes célt fejez ki, hanem egy jelen realitás kifejezése, mely kidolgozásra vár egy felelősségteljes viselkedésben.
Az „Isten gyermeke” kifejezés az ÚSZ-ben két értelemmel bír. Először is adoptált értelemben. Jogi helyzetünket fejezi ki, Isten befogadott az Ő családjába. De itt nem erről beszél.
Ez a kifejezés „újjászületett” értelemben is használatos. Gyermek lettem, mert újjászülettem. Jogi alapon hivatkozhatunk arra, hogy Isten gyermekei vagyunk. Az újjászületés által Isten gyermekének lenni egy élményre utal, mely Istenhez tartozásunkat fejezi ki. Azokra a tulajdonságokra utal, melyeket Istenben látunk. Ezért mondja Pál, hogy Isten gyermeke olyan legyen, mely minden tekintetben feddhetetlen, kifogástalan. Szemrehányástól mentes legyen egy elfajult és romlott nemzedékben.
„Hibátlan gyermekek”. Ez is egy szép kifejezés. Olyan ember, akit semmilyen tekintetben nem illet szemrehányás. Ugyanezt a kifejezést találjuk az Ef 1,4-ben, ahol az jut kifejezésre, hogy mire gondolt Isten, amikor minket Krisztusban kiválasztott. Miért választott ki Isten, mi volt a szándéka vele? Végső fokon az, hogy dicsőítsük Krisztust. De mi volt a szándéka velünk? Kiválasztott minket ő benne világ teremtése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek ő előtte. (Károli) Ugyanaz a szó, „feddhetetlen” vagy „minden kétely feletti”. Az Ef 5,27-ben arról beszél, hogy milyen tapasztalatban lesz részünk. Hogy majd önmaga elébe állítsa dicsőségben a gyülekezetet, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörkőzés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen. Ugyanaz a szó.
A „feddhetetlen”, „ártatlan”, „Isten gyermekei”, „romlatlanok” szavakkal nagyon magasra kerül a mérce. Egyszerű lenne ezeknek eleget tenni a paradicsomban vagy az ezeréves királyságban. De egy erkölcsileg romlott világban és társadalomban ez lehetetlen követelmény. Hiszen ő maga nevezi elfordult és elfajult nemzedéknek. A mai társadalom politikailag, gazdaságilag, szociális, családi és erkölcsi tekintetben annyira korrupt és elvetemült, mint egyik kor sem volt előttünk. Ilyen társadalomban éljünk feddhetetlen életet? Pontosan erről van szó.
Mit is mond Pál? Éljetek, mint Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedék közepette! Ha ezt a verset körülírnám, akkor így hangzana: éljetek mint Isten hibátlan gyermekei a legelvetemültebb társadalom kellős közepén, amely csak létezhet. Nem menekülhetünk előle, nem tagadhatjuk le, hogy létezik, nem vonulhatunk vissza egy kolostorba. Pál azt mondja, éljetek feddhetetlenül egy ilyen romlott társadalom kellős közepén.
Negyedszer azt mondja: akik között ragyogtok, mint fények a világban. Mi fényhordozók vagyunk. Szó szerint fáklyák, lámpások, akik a fényt, Krisztust sugározzák. A nem-bibliai görög irodalomban ezt a szót a csillagokra alkalmazták, ezért fordította Károli a „fényt” „csillagoknak”. Mi a gyülekezetben alázattal szolgáljunk egymásnak és ezáltal világítsunk, tükrözzük vissza a fényt amit a naptól, Krisztustól kapunk, és az emberek lássák az Atya dicsőségét.
Meg kell jegyezni azt is, hogy nem csak a világ sötét háttere előtt kell világítanunk, azaz úgy élnünk, hogy mások legyünk, mint a világ. Pál arra is figyelmeztet, hogy amennyire lehet, világítsunk, azaz változtassuk meg a világot. – Persze nem kell mondanom, hogy mi nem fogjuk gyökeresen megváltoztatni a világot egy igeszerű életre késztetve az embereket. Ez nincs Isten tervében. De ez nem jelenti azt, hogy nem vagyunk felelősek abban, hogy befolyásoljuk a világot ott, ahová Isten helyezett. Amint a fény behatol a sötétségbe, úgy kell a fénynek a gonoszság sötétségét elűznie. Ha nem is forradalmi, ország- vagy világszerte óriási befolyással vannak a keresztyének, de ott, ahová Isten állított, hatással kell lennünk közvetlen környezetünkre.
Ha a 15. verset összességében tekintjük, akkor azt kell mondanunk: lehetetlen. Mi egy olyan romlott, rothadó, dekadens világban élünk, itt kell járnunk iskolába, a szomszédainknál, munkahelyünkön annyira bűzlik minden, intellektuális, morális, szociális tekintetben oly mértékben nincs már érték, hogy alig van túlélési lehetőségünk. – De ez nem igaz! Amikor átgondoltam, hogy Pál mit követel, milyen képet fest elénk, milyen követelményekkel áll elő Isten gyermekeivel szemben, akkor kerestem egy illusztrációt erre a Bibliában.
Lapozzuk fel Dániel könyvét. Itt arról olvasunk, hogyan lehetséges Isten gyermekének feddhetetlenül, romlatlanul és hibátlanul élni egy gonosz és elvetemült társadalomban. Tudnunk kell, hogy Dániel életét Isten ítéletének keretében kell látnunk Izrael felett. Kr. e 722-ben az északi birodalom felett tört be az ítélet a szíriai nép által. De csak Kr.e. 605-ben jött az ítélet a déli birodalom, Júda ellen, amelyben Dániel élt. Három hullámban deportálták a népet Babilonba. 605-ben deportálták Dánielt, Kr.e. 597-ben jött a második deportálás és végül Jeruzsálem elpusztítása Kr.e. 586-ban kezdődött a 70 éves fogság. Ebben a történelmi keretben élt ez a fiatalember, Dániel, aki deportálásának idején csak 15-16 éves lehetett. Mennyire befolyásolható egy ember ebben a korban! Képzeljük el, ahogyan kiragadják szokott környezetéből és hogy micsoda nyomás alá került egy teljesen pogány, korrupt társadalomban, Babilonban. Hogyan reagál Dániel? Őt és barátait a király szolgálatára választották ki. Kiképezték őket arra, hogy Nebukadneccárt szolgálják. Dán 1,8 Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amit ő szokott inni, ezért arra kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. Érdekes, hogy Dániel sok mindent elfogadott és átvett a babilóniai társadalomból. Hagyta magát kiképezni, pogány nevet is kapott, de amikor arra a pontra jutott, hogy elveit fel kellett volna adnia, akkor megállta a helyét. Nem akarta magát beszennyezni olyan ételekkel, melyeket bálványoknak áldoztak és olyasvalamit tenni, ami a törvény megszegésével járt volna. Nem volt kész kompromisszumokat kötni. Mégis az első fejezet azzal kezdődik, hogy Dániel és barátai virágzó életet éltek Babilonban, ennek a rothadó társadalomnak a kellős közepében. Lehet tehát feddhetetlenül, hibátlanul és tisztán élni egy ilyen világban. Dániel tett egy javaslatot a főudvarmesternek: Tégy próbát szolgáiddal tíz napig! Engedjék meg, hogy zöldségféléket együnk, és vizet igyunk. Azután mutassanak meg neked minket és azokat az ifjakat, akik a király ételéből esznek. (Dán 1,12-13). Dániel és barátai szebbek és kövérebbek voltak, mint a többiek. Mi volt az eredmény? Dán 1,20 Akármit kérdezett tőlük a király, bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál. Virágzó életük volt. Az is érdekes, hogy Dániel, miközben kiállt az igazságért és hajthatatlan volt erkölcsi tisztaságában, sohasem volt durva. Az 1,8-ban azt olvassuk: kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie olyasmivel, amelyet ő tisztátalannak tartott. Nem lázadozott, nem verte az asztalt, nem volt goromba, nem veszítette el a tiszteletet felettesei iránt. – Gyakran keresztyének azért találják nehéznek az életet ebben a világban, mert ok nélkül mások idegeire mennek. A világ ellenszenvét lehet kiváltani azzal a puszta ténnyel, hogy az Ige elvei alapján élünk. Nem kell saját gorombaságunkkal ezt tetézni. Dániel ellenségei hamarosan a színre lépnek.
Dán 2,48-49. Mi történt? A királynak volt egy álma és kereste annak magyarázatát. A mágusok és varázslók nem tudták az álmot, sem annak jelentőségét megfejteni. Dániel ismerte az álmot és ismerte annak jelentőségét. Mi volt ennek következménye? Akkor a király nagy méltóságra emelte Dánielt, sok és nagy ajándékot adott neki, majd Babilon város kormányzójává és a babiloni bölcsek elöljárójává tette. Dániel viszont azt kérte a királytól, hogy Sadrakot, Mésakot és Abédnegót rendelje szolgálatba Babilon városában; Dániel pedig a királyi udvarban maradt. Lehetséges egy ilyen gonosz és elvetemült nemzedék közepette elismerést, méltóságot és hatalmat szerezni? Persze, hogy lehetséges, mégpedig kompromisszumok és a világhoz való igazodás nélkül. – Mondhatjuk, hogy a hatalom megrontja az embert, megrontja a jellemet. Gyakran ez tényleg így van, de nem kell, hogy így legyen. A kísértés nagy, de Isten hatalma nagyobb.
A Dán 3-ban olvasunk arról a szoborról, amit a király felállított magának és megparancsolta, hogy a kürtharsogásnál mindenki boruljon le és esküdjön hűséget ennek a királynak. Sedrák, Mésák és Abednégó megtagadták a parancsot. 3,12: Vannak itt zsidó férfiak, Sadrak, Mésak és Abédnegó, akiket Babilon városában állítottál szolgálatba, ezek a férfiak semmibe sem vesznek téged, ó király, nem tisztelik isteneidet, és nem hódolnak az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál. Ezeknek az embereknek hatalom adatott, s ők gondolhatták volna: nekünk családunk és gyermekeink vannak, biztosítani kell az állásunkat is és a király olyan jó volt hozzánk, végül is hűnek kell lennünk hozzá, és különben is, az egész nép leborul. Miért ne boruljunk le mi is? Kockáztassunk mindent, hogy végül a tüzes kemence fenyegessen? – Mégsem borultak le! Ellent tudtak állni! Feddhetetlenek maradtak. A következmény: (3,16-18) Sadrak, Mésak és Abédnegó így válaszolt a királynak: Ó Nebukadneccar! Nem szükséges, hogy erre bármit is feleljünk. Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál! A tiszta élet ellenállást, ellenségeskedést, üldöztetést fog kiváltani valamilyen formában. Milyen üldöztetés ér minket? Ha pl. könyvelő vagy és a főnököd bejön az irodába és megkér, hogy bizonyos számokat változtass meg, melyek nyilvánvalóan hamisak és csalás lenne. Senki nem tudna róla, az ellenőrök se tudnák felfedni, könnyű lenne megcsinálni. A vállalat jövedelme és a tied is megnövekedne. De ha ellenállsz, lehet hogy az állásodba kerül. Milyen nagy a kísértés, hogy kompromisszumot köss és saját magad előtt igazold magatartásodat. Pedig a főnök nem fenyegetett azzal, hogy levisz a pincébe és ott megéget a fűtőkazánban.
Ez a három férfi megállta a helyét, pedig a fenyegetés komoly és a következmény szörnyű volt. Lehetséges megállni. – A három férfi túlélte a kemencét és mi volt a következmény? Dán 3,28-30 Nebukadneccar ekkor így szólt: Áldott legyen a Sadrak, Mésak és Abédnegó Istene, mert elküldötte angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük. Megparancsolom azért, hogy aki nem tiszteli Sadrak, Mésak és Abédnegó Istenét, azt vágják darabokra, bármilyen nyelvű népből vagy nemzetből való is, házát pedig tegyék szemétdombbá! Mert nincs más isten, aki így meg tud szabadítani. Azután a király megerősítette tisztségében Sadrakot, Mésakot és Abédnegót. Hol? Babilon városában. Jóllehet, ha valaki ragaszkodik Isten törvényéhez, még ha üldöztetés éri is, lehetséges, hogy úgy mint ez esetben, Isten felhasználja ezt arra, hogy dicsőséges szellemi gyümölcsöket teremjen egy ilyen korrupt, romlott világban.
Az utolsó példa a Dán 6,1-ben található. Dárius úgy látta jónak, hogy országa vezetésére százhúsz kormányzót nevezzen ki. Az egész országban voltak ilyenek. Ezek fölé pedig három főkormányzót rendelt, közülük az egyik Dániel volt. A kormányzók nekik adtak számot, hogy a királyt semmi kár ne érje. Ez a Dániel kiemelkedett a főkormányzók és a kormányzók közül, (ez is lehetséges!) mivel rendkívüli lélek volt benne; ezért a király őt akarta az egész ország élére állítani. A főkormányzók és a kormányzók igyekeztek ürügyet találni Dániel bevádolására az ország ügyeinek az intézésében. Majdnem lehetetlen kiváló munkát végezni, sikeres karriert befutni egy romlott nemzedék között anélkül, hogy az ember legalább egyszer ne kövessen el valahol egy hibát, ne fogadjon el legalább egyszer egy összeget, amit megvesztegetésnek lehetne minősíteni, anélkül, hogy ne változtasson meg egy adatot vagy mondjon egy kis hazugságot, amivel meg lehetne vádolni. Ez lehetetlen. …de semmiféle ürügyet vagy hibát nem tudtak találni, mert megbízható volt; sem hanyagságot, sem hibát nem lehetett találni nála. Mit látunk a mai politikai és gazdasági életben? Hogyan gazdagodnak meg az igazgatótanács tagjai és miként engednek a megvesztegetésnek?! Dánielnél egy hibát sem lehetett találni. Akkor ezek az emberek azt mondták: Nem találunk semmiféle ürügyet, hogy bevádolhassuk ezt a Dánielt, hacsak Istenének a törvényével kapcsolatban nem találunk ellene valamit. Micsoda bizonyságtétel Dániel jellemére nézve! Dániel nem egy „Superman” volt! Dániel nem ismerte a megváltóját, mint ahogy mi ismerjük. Tudott az eljövendőről, de nem ismerte Őt úgy, mint ahogy mi ismerjük. Mi a szentek közösségében élünk, Dánielnek nem volt közössége, akik erősíthették vagy bátoríthatták volna. Azt tanácsolják az ország főkormányzói,… hozzon a király végzést, és adjon ki szigorú rendeletet: aki harminc napon belül bármiért könyörög, akár istenhez, akár emberhez rajtad kívül, ó király, azt dobják az oroszlánok vermébe!… Amikor Dániel megtudta, hogy alá van írva ez az irat, hazament. Emeleti szobájának ablakai nyitva voltak Jeruzsálem felé, és õ napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta. Mondhatta volna Dániel: „végül is imádkozhatok én csukott ajtók mögött is, imádkozhatok állva is, leborulás nélkül, vagy szüneteltethetném 30 napig az imát és aztán megint szabadon gyakorolhatom”. Dánielnek azonban meg voltak a szokásai és ő nem volt hajlandó kompromisszumra. Bekerült az oroszlánok vermébe és Isten megszabadította onnan.
Akármilyen romlott is a társadalom, lehetséges Isten kegyelméből feddhetetlenül megállni. Ez nem jelenti azt, hogy Dániel bűn nélküli vagy tökéletes ember volt. De ezekben megállta a helyét. Alexander McLarren így írta le Dárius király udvarát: Az udvar zűrzavarból állt és olyan volt, mint egy disznóól. Luxus, érzékiség, kéj, bálványimádás, durva kegyetlenség vette körül Dánielt. Ebben a környezetben nőtt fel ez a virág, ez a jellem, tisztán, makulátlanul ellenségek között, akiben egy hibát sem tudtak találni. Nincs olyan körülmény, ahol be kellene szennyezni a ruhánkat. Akármilyen mély a mocsár, amin át kell evickélni, de ha Isten küldött oda, akkor az Ő keze fog tartani és a tisztaság a mocsokban még feltűnőbb lesz.
Amikor Pál ezt írja a Fil 2-ben: Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, akkor Dániel a legjobb példa erre. Isten ereje képes tisztán megtartani.
Mi a második parancs az olvasott versekben? … ha az élet igéjére figyeltek. Itt az evangéliumra, az élet igéjére utal. Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. Pál ezzel azt akarja mondani, hogy tartsák magukat ahhoz az igazsághoz, amelyet hirdetett nekik, hogy az ítélet napján, ha visszatekint életükre és viselkedésükre, akkor büszke lehessen rájuk és tudhassa, hogy nem hiába fáradozott és a hitük valóságos hit volt.
Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal. Emlékeztetőül az ÓSZ-ben, sőt pogány áldozatoknál is, miután megölték az állatot, a pap vett egy pohár bort, az italáldozatot, és kiöntötte az oltár mellett vagy az áldozati állatra. Ez az áldozat végét, befejezését jelezte. Pál ezzel azt mondja: mártírhalála mint italáldozat, egy pecsét lenne a filippi hívők hitén, mely odaadó szolgálatukban jutott kifejezésre, és melynek egy része volt az ő szolgálatának támogatása is, halála az áldozatuk jóváhagyása lenne. Ezért ne essetek kétségbe, örüljetek, örüljetek velem együtt. – Pál tudott örülni, mert tudta, ha meg is kell halnia, azonnal Krisztus jelenlétébe kerülne.
Az élet nehéz, a nyomás nagy. Mindenki nyomás alatt van a maga módján. Naponta kísértéseknek vagyunk kitéve úgy, mint Sadrák, Mesák és Abednégó. Miért? Mert Isten munkálkodik a szíveinkben, mind az akarást, mind a véghezvitelt az Ő tetszésének megfelelően.