A 3.fejezetben az apostol védi az „egyedül kegyelemből hit által” történő megigazulás tanítását. A 4. fejezetben pedig – annak érdekében, hogy érvelő és vitatkozó módon erősítse meg és támassza alá a 3. fejezetben mondottakat – illusztrációkat használ.
Először a gazdag ember fiának esetét használja, aki kiskorúságból érett korba kerül.
Aztán a 4,21-el kezdődően egy tipológiai illusztrációt használ. Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, nem halljátok a törvényt? 22 Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabadtól. 23 De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabadtól való viszont az ígéret által. 24 Ezek egy allegória,… Itt egy percre meg kell állnunk, mert itt ugyan az allegória szó áll, amelyből a magyar allegória kifejezés is származik. Ez azonban zavart okozhat. Az allegória szó használata itt nem azonos a mi „allegória” fogalmunkkal. Ez alatt tulajdonképpen azt kell érteni, ami alatt mi egy bibliai „típust” vagy szemléltetést értünk. Allegória alatt általában egy olyan történetet értünk, melynek van egy másodlagos értelme, egy szellemi vagy erkölcsi jelentősége. Tehát az allegória maga a történet, és nem egy történelmi tény. Ilyen például Bunyan János „Zarándok útja” című elbeszélése, mely egy igazi allegória.
Az olvasott szakasz azonban történelmi tényekre utal. Ezért itt egy „típus” jellegű illusztrációról kell beszélni. Ebben egyetértenek az egyházatyák, Teodórusz, Krizosztómusz és a mai kommentátorok nagy része is. Ezért a 24.verset így kellene olvasni: Ezeket típusként kell tekinteni, mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a Sínai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár. 25 Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában – megfelel a mostani Jeruzsálemnek -, amely szolgaságban van fiaival együtt. 26 De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk. Mert meg van írva: Most egy idézettel illusztrálja Ézsaiás könyvéből, 27. „Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert több a gyermeke az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak.”
Erre a versre most nem akarok kitérni. Egy rövid bibliamagyarázatba nem fér bele minden. Pál itt egy olyan ótestamentumi verset idéz, amely a jövőre vonatkozik. Azt akarja kifejezni, hogy pogányok üdvössége a jelen korszakban, kicsiben, annak a bemutatása, ami a jövőben Isten szenvedő szolgájának szolgálata által történni fog. A 28. versben beszél az alkalmazásáról: 28. Ti pedig, testvéreim, amint Izsák, az ígéret gyermekei vagytok. 29 De amint akkor a test szerint született üldözte a Szellem szerintit, úgy van ez most is. 30 De mit mond az Írás? „Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.” 31 Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.
A mai témánk, „Dobjátok ki a törvényeskedőket”. Ez, nézetem szerint, ennek a levélnek az egyik legnehezebb része, melynek két oka van.
Az egyik, hogy ennek a résznek a megértése jó ótestamentumi ismereteket követel meg, amellyel manapság csak kevesen bírnak. Ismerni kell Ábrahám és Sára életét. De ismerni kell Hágár és Izmael történetét, továbbá Izsák életét is, és azt, hogy mit jelent a Sínai-hegyi szövetség, és mi a földi Jeruzsálem jelentősége.
Másodszor azért nehéz ennek a résznek a magyarázata, mert ismerni kell a tipológiai érvelést. Ez mindenki számára nehéz, aki nem jártas a Bibliában vagy nem zsidó rabbi.
Ez a szakasz tulajdonképpen a mai keresztyénség egyik legnagyobb problémájával foglalkozik. Ez nem túlzás, mert a gyülekezeteknek a törvényeskedés mindig is problémája volt, és az is marad, amíg ebben a testben élünk. Az ember fügefaleveleket használ a körülmetélés jelentőségének elferdítése által, amint azt a judaizálók tették a galaták között, ami megfelel a mai szakramentalizmusnak.
Miről lehet a törvényeskedést felismerni?
1. Először is a törvényeskedők a megváltást emberi érdemek alapján hirdetik. Ez azt jelenti, hogy saját cselekedeteink alapján kiérdemelhetjük a mennyországot. Ez ellentmond annak a köztudott igének, amelyet mindnyájan ismerünk: Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. (Ef 2,8-9.)
2. Másodszor, a törvényeskedés kalmárszellemet, azaz érdekhajhászó szellemet hoz be a gyülekezetbe. Számos olyan teljesítményt, szabályzatot és előírást, melyek az örök élethez vagy a megszentelődéshez szükségesek. Ágoston, amikor felismerte, hogy a hit Isten ajándéka, akkor számára 1.Kor 4,7 volt a szemnyitó ige, ahol Pál azt írja: Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ebben ismerte fel azt, hogy ha hite van, az nem az övé, hanem Isten ajándéka. Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? A törvényeskedő úgy tesz, mintha Isten neki adósa lenne. Ő a „jó fiú” aki elvárja, hogy Isten a vállára ütögessen különös érdemeiért.
3. A törvényeskedés harmadik jellegzetessége az, hogy figyelme előszeretettel a negatívumok felé irányul. „Ne kívánd”, „ne tedd”, ami a törvényt jellemzi. Ha a mai keresztyén gyülekezetek életét szemléljük, akkor ezekben a maguk által kitalált tabuk tömegét találjuk meg: „Ne tedd”, „nem szabad”, „ezt mi nem tesszük”, stb. Különböző országokban, különböző gyülekezetekben más és más tabukkal találkozunk, amelyek nem bibliai parancsok, de gyülekezeti „előírások” lettek. És gyakran az az ijesztő, hogy ezek a tabuk a szentség azon mércéivé lettek, melyek szerint a hívők megszentelődésben való előmenetelét mérik. Minél keletebbre megyünk, annál több a tabu. Pl. vannak gyülekezetek, ahol férfiak csak nyakkendővel jelenhetnek meg az istentiszteleten, más gyülekezetekben a nyakkendő viselése a „világiasság” jele. Előírások vannak a nők ruházatára, hajviseletére vonatkozóan, és a rádió, a TV használatára, vagy a moziba járásra vonatkozóan is, stb. Pál apostol éles szavakat használ az ilyen tiltó rendelkezések ellen a Kol 2,20-23.-ban: Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: 21 „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” 22 Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. 23 Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk szabta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet. Nem szeretném, ha félreértenétek, mert sokszor fontos a dolgokat a negatív oldalukról is megvizsgálni. Persze, van helye a megtagadásnak a hívő életében. Nem szabad elfelejteni, hogy az első, amit Isten Ádámnak és Évának mondott, az egy negatívum volt. A kert minden fájáról szabadon ehetsz, 17 de a jó és a rossz tudásának fájáról nem szabad enned, mert ha eszel róla, meg kell halnod. (Gen 2,16) A „nem szabad”-nak megvan a helye a keresztyén ember életében. Más azonban a negatívumok iránti hajlamosság és az olyan előszeretet, ami a törvényeskedést jellemzi. A szellemi mércék nem bibliaellenes tanítások.
Az újtestamentumban sok óvást és sok parancsot is találunk, de az apostol világosan megmondja, hogy az újtestamentum parancsait sose fogjuk tudni saját erőnkből betartani, hacsak nem a Szentszellem munkája révén. A törvényeskedésre az jellemző, hogy az Úr parancsait saját erőnkből kell megtartanunk, és ezáltal más hívőket nyomás alá helyezünk követelményeinkkel. Más szóval, mi vesszük át a Szentszellem szerepét, és szellemileg nyomorgatjuk a testvéreinket.
Magunkat és látásainkat tekintjük mércének és azt, – gyakran finom módon – ráerőszakoljuk más testvérekre. Pl. ha imaórán úgy imádkozunk, „Uram mutasd meg X testvérnek/nőnek …”, ahol az a bizonyos testvér/nő éppen jelen van.
Pál ellenszere a törvényeskedés ellen a galatákhoz írt levelében található, különösen a 3. és 4. fejezetben. A 3. fejezetben érvel és a 4. fejezetben szemlélteti a mondottakat az örökbefogadás, és most az Izmaelről és Izsákról szóló történet bemutatásával.
Először szeretnék a 21.-23. versekkel, az illusztráció történelmi hátterével foglalkozni. Miután a galaták a Jeruzsálemből jövő judaizáló, hamis tanítók áldozatai voltak, feltételezhető, hogy azok tanult emberek voltak, és jártasak voltak a rabbik írásmagyarázatában és érvelésében. Stílusuk lenyűgözhette a galatákat, és tulajdonképpen Pál olyasmit akart mondani, mint „ti galaták, ha ennyire le vagytok nyűgözve ezek érvelésétől, akkor most hallgassátok meg a következőket”. Ekkor idézte a Genezis könyvéből Izmael és Izsák történetét, majd Ábrahám, Hágár és Sára történetét, és utalt arra, hogy itt van elrejtve a galaták problémája. Meg kell említeni, hogy a judaizálók írásmagyarázatukkal valószínűleg követték a rabbik elveit. A rabbik, úgy, mint azok az alexandriai írástudók, akik a Bibliával foglalkoztak, egy passzusnál mindig több értelmezést kerestek. Véleményük szerint, ha valaki nem talált egy igeszakaszban legalább négy értelmezést, akkor nem is tanulmányozta az Írást alaposan. Az első értelmezés a szószerinti értelmezés volt. Azután kerestek még két értelmezést, mely a szöveg mélyébe hatolt és végül még egy allegorikus értelmezést is hozzá tettek, amelyet az egzegézis csúcspontjának tekintettek. Az írásmagyarázat négy alapelvét betűkkel jelölték meg. Az első „P”, a második „R”, a harmadik „D” és az utolsó pedig, az „S” betű, az allegorikus értelmezés betűje volt. Ezek a betűk összetéve a „paradise” vagyis a paradicsom szót alkották. Ha valaki egy igeszakasz négy értelmét megértette, akkor a „paradicsom” örömében volt része.
El tudom képzelni, hogy a galaták, amikor Pál írásmagyarázatát a Genezis könyvéből olvasták, azokra a dolgokra gondoltak, amit ők a judaistáktól tanultak. Fontos számunkra, hogy ismerjük Ábrahám történetét, Sárához, valamint Hágárhoz való viszonyát, valamint Izmael és Izsák történetét.
Rövid áttekintést szeretnék ezért adni az életükről. Amikor Ábrám 75 éves volt, Isten megjelent neki, és néhány feltétel nélküli ígéretet adott számára. Ezt mondta: Nevedet naggyá teszem, adok neked egy országot és benned áldatik meg a föld minden népe. Ezután Ábrám elhagyta Úr földjét és elment Kánaánba. Isten bizonyosságot adott neki, hogy Sárán keresztül fogja az áldást megkapni. Az egyik legfontosabb vers a Bibliában Gen 11,30., mert itt az áll, Száraj azonban meddő volt, nem volt gyermeke. Ha ez a vers nem lenne a Bibliában, akkor – emberi gondolkodás szerint – ma nem lenne Izrael és az arabok között ellenségeskedés. Az arab-izraeli ellenségeskedés visszavezethető arra, hogy Izmael Ábrámtól származott. Ez a harc a mai napig is eltart, sőt kiéleződik.
Amikor Ábrám kb. 85 éves lett, mindketten arra voltak kíváncsiak, hogy melyikük terméketlen? Ábrám vagy Száraj? Száraj türelmetlen lett és férjéhez fordult: Ábrám, neked adom a szolgálómat, Hágárt és ha neki születik tőled egy fia, akkor Isten ígéretei a miénk lesznek. – Annak idején mindenki tudott mindent másokról. Az emberek sátrakban éltek, nyitott családi és társadalmi élet volt. Hágár mindenki szeme előtt lett Ábrám felesége, majd teherbe esett. Két dolog nyílván valóvá vált: 1. Hágár megvetette Szárajt, mert Száraj volt a meddő és nem Ábrám volt nemzőképtelen. Száraj féltékeny lett, és el akarta küldeni Hágárt. Isten ezt megakadályozta és visszahozta. Ekkor Ábrám 85 éves volt, Izmael születésekor pedig 86. Izmael és Hágár 13 évig élt Ábrám sátorában és Szárajnak még mindig nem volt gyereke. Valószínűleg ekkor már minden reményüket elvesztették abban, hogy Szárajnak gyermeke lehessen. Annyit tudunk még, hogy amikor Ábrahámnak 99 éves korában megint megjelent Isten, Ábrahám így szólt hozzá: Bárcsak Izmael életét oltalmaznád! De Isten ezt mondta: Nem! Sára, a feleséged szül neked fiút, akit Izsáknak fogsz nevezni (Gen 17,18-19). Ábrám neve érdekes név, annyit jelent, hogy „fennkölt atya”, vagy „sokaknak atyja”. A keleti népek nagyon udvarias emberek, legalább is külsőleg azok. Ábrám a kereskedelmi karavánok keresztútján telepedett le és naponként voltak vendégei. Ezekkel együtt étkezett és a közben kialakult beszélgetések nagyon személyesek lehettek. Ez ma is így lehet keleten, vagy akár Amerikában. Kérdezgették: „Hány éves vagy?”, „Milyen házban élsz, és hány szobád van?” „ Van feleséged? „Csinos?” „Hogy hívnak?” – Ábrám, „sokaknak atyja”. „Hány gyereked van?” – Ez ma is fontos kérdés keleten. – Egy sincs, válaszolta Ábrám. Az ilyen beszélgetések bizonyára ingerelték Ábrámot. Mindenkinek élnie kell a kapott nevével, és ahogyan a családját nevezik.
És 99 éves korában ezt mondta neki Isten, Nem! Sára, a feleséged szül neked fiút, akit Izsáknak fogsz nevezni. Pálnak a rómaiakhoz írt leveléből tudjuk, hogy 13 évvel Izmael születése után Ábrám is nemzőképtelenné vált. (Róm 4,19.) Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. Ábrám tudta, hogy nem lehetnek már gyerekeik. – Most reggelinél ülnek, szolgák serege veszi őket körül, és Ábrám kihirdeti mindenkinek: Ne nevezzetek többé Ábrámnak, hanem mostantól fogva Ábrahám a nevem, „sok nép atyja” vagyok. El tudjátok képzelni, hogy a szolgák sokasága hogyan vihogott és nevetett a markába, arra gondolván, hogy az öreg teljesen bedilizett? – De nemsokára gyereke született ennek a házaspárnak, ahol az asszony öreg, és a férfi impotens volt. Izsák, az ígéret gyermeke lett, a kegyelem gyümölcse volt. Egy természet feletti gyermek.
2. Még egy eseményt meg kell említeni. Ábrahám 103 éves korában Izsák, az ígéret fia, kisfiú volt. A már tizenéves Izmaelben ekkorra már tudatossá vált, hogy féltestvére a szülők kedvence, és napsugara. A rabbik hagyománya szerint Izmael egy nyílvesszőt lőtt játékból a három éves kisfiúra. Persze e mögött az ő gonosz féltékenysége rejtőzött. Ez azonban csak szájhagyomány. A Biblia csak annyit mond Gen 21,9-ben, hogy Izmael kinevette és gúnyolta Izsákot. Az ige itt rendszeres és visszatérő gúnyolódást említ.
Ez a háttere a Galata levélben olvasott szakasznak. 22 Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabadtól. 23 De a rabszolganőtől való csak test szerint született,… Nos, ez nagyon fontos megállapítás! Mert Izmael Ábrám és Száraj mesterkedéséből, test szerint született. Egy olyan emberi szándék volt, amely által Isten tervét próbálták előre juttatni. Száraj és Ábrám arra vonatkozó kísérlete volt, hogy megkapják az ígéret gyermekét. Isten akaratát akarták cselekedni, és megvalósulását elősegíteni. A Biblia ezt a gyermeket „test szerint született”-nek nevezi. A szabad asszonytól született fiú pedig az ígéret gyermeke volt.
Utána azt mondja: 24 Ezek egy allegória, vagy Ezeket típusként kell tekinteni.. Nagyon fontos megérteni, a következőket: Amikor Ábrahám történetét, vagy, Sára, Hágár, Izsák és Izmael történetét olvassuk, akkor azt láthatjuk, hogy Izrael történelmében egészen távoli időkre visszamenőleg, – Isten gondoskodott arról, hogy az Ő kegyelme láthatatlanul felülmúlja a törvény testies cselekedeteit. Más szóval azok a tervek, amelyek testi indíttatásúak, nem lehetnek Istennek tetszőek. Ez egy olyan alapelv, amely nemcsak a mi üdvösségünkre érvényes, hanem Isten minden más munkájára is vonatkozik a keresztyén szolgálatban, és a hívők életében. Minden olyan rendszer, melyet a keresztyén egyház vagy gyülekezet valaha is annak érdekében tervezett vagy kidolgozott, hogy Isten tervét kivitelezze, ennek az elvnek az ítélete alá kerül.
Szeretném ezt egy példával alátámasztani.
A gyülekezeteknek a szolgálataikat csak Isten gyermekei önkéntes adományai segítségével szabad kivitelezniük. Nem körlevelek, kolduló levelek, felhívások segítségével, hanem Isten kegyelméből és hatalma által. Az egyházak – majdnem általánosan – terveket szőnek arra, hogy hogyan lehet pénzt szerezni Isten országának kiterjesztésére. Ezek nem ige szerinti, nem Isten akaratának megfelelő módszerek, bár jó cél érdekében alkalmazzák őket. Ábrahám és Sára szemében jó dolognak tűnt, hogy legyen örökösük. De hiba volt ezt Isten akaratával szemben kivitelezni. Ez nagyon fontos elv, melyet mind a keresztyén életünkre, mind pedig a gyülekezet életére és szolgálatára is alkalmazni kell.
Pál azt mondja, ezeket típusként kell tekinteni. … ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a Sínai-hegyi szövetség… Hágár és Sára képviselik a mózesi és az ábrahámi szövetségeket. Hágár képviseli a Sinai szövetséget, a rabszolga gyermekeinek szövetségét. 25 Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában – megfelel a mostani Jeruzsálemnek… azaz Pál ideje Jeruzsálemének, ahol a Judaizmus törvényeskedése uralkodik. Aztán így folytatja, -, amely szolgaságban van fiaival együtt. Azért, mert azok, akik a júdaizmus törvényeskedése alatt élnek, azok a „cselekedetek által” való üdvösség megkötözöttjei.
26 De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk. Mit állít ezzel Pál apostol?
Ami Ábrahámtól származott, az két vonalat képvisel, Hágár vonalát és Sára vonalát.
Isten Ábrahámnak tett ígéretei mind kegyelmi ígéretek voltak, és nem törvényhez vagy cselekedetekhez kötött ígéretek!
Képzelj el egy papírlapot melyet függőlegesen két részre osztasz. Fent balra áll „Hágár, jobbra „Sára”.
Mit mond az apostol? „ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek”. A 25. versben azt mondja „megfelelnek” ami annyit jelent, hogy „ezen a vonalon állnak”. Másként kifejezve itt két világról van szó: Az egyik a testi törekvés vonala, a másik Istennek az emberrel való kegyelmes bánásmódja.
Hágár vonalán található Izmael, azaz az ember saját testi törekvése. – Sára vonalán van Izsák, vagyis Isten kegyelmes ígéretének gyümölcse, egy „természet feletti” gyermek, aki szellemtől született.
Izmael alatt áll a „Sínai hegy”. Izsák alatt – ezt Pál itt nem említi, de a Zsidókhoz írt levél említi – Sión hegye. Nem a földi Sión hegye, hanem a mennyei Jeruzsálem hegye.
A „Sínai hegy” alatt helyezkedik el a Mózesi törvény. A törvénnyel szemben vannak az Ábrahámnak tett ígéretek, tehát ezek egymással szembe vannak állítva. Egyes teológusok szerint a mózesi szövetség egy feltétel nélküli szövetség volt, azonban Pál ezzel nem értene egyet.
A baloldalon legalul található a földi Jeruzsálem, amely a judaizmusnak felel meg. Ezekkel szemben van a pogányokból álló hívők gyülekezete, a galaták, akiket Isten kegyelme megmentett.
Aztán a baloldalon ez áll: „szolgaság”. A törvény mindig szolgaságba vezet. Jobboldalon pedig: Szabadság kegyelemből.
Végül balra legalul ez van írva: „üldöző”. Jobbra legalul: „üldözött”. A törvényeskedő mindig üldözte, és üldözni fogja a kegyelemből valót, mindig megbotránkozik a kegyelem emberén. Miért? Mert tudja, hogy amit tesz, azzal ő nem tud Isten előtt megállni. Az érdemeire, cselekedeteire hivatkozik és nem a kegyelemre. Ha valaki azt állítja, hogy nem a cselekedeteink által igazulunk meg, hanem kegyelemből tartatunk meg a kereszt által, akkor ez ellenkezést vált ki azokból akik az érdemeikre hivatkoznak.
Pál azt mondja, a kegyelem vonalán, a mennyei Jeruzsálem … a mi anyánk, ez a mi otthonunk, itt van polgárjogunk, itt vannak a neveink felírva. Később azt mondja, mi is ott leszünk. Ez egy szabad város, a feltámadás városa, mely nincs a törvény hatáskörében.
Ez az ótestamentum, a típus csodálatos alkalmazása, amelyet egy ószövetségi verssel szemléltet.
A 28-32.versben Pál a személyes alkalmazásra tér ki. 28. Ti pedig, testvéreim, mint ahogy Izsák, az ígéret gyermekei vagytok. Mi Izsákok vagyunk. Kegyelemből születtünk újjá, hit által! Ez nagyon fontos, mert ezzel azt mondja: Ha te Krisztus ismeretére jutottál, akkor a Szentszellem munkája által Izsák vagy! Ezt nem jócselekedeteink által érdemeltük ki, Isten tette értünk és mi bennünk, amikor még halottak voltunk a bűnben. Ő adta a hitet, általa jutottunk hitre, ő keltett életre, és mi Isten ígéreteinek gyermekei vagyunk. Ő választott ki kegyelemből, a világ teremtése előtt, ezért a kegyelem gyermekei vagyunk. Mi nem vagyunk Izmael gyermekei sem cselekedetek által, vagy akár egyházi hovatartozás, imádság, keresztség, vagy műveltség által. Mindezek emberi erőfeszítések.
29 De amint akkor a test szerint született üldözte a Szellem szerintit, úgy van ez most is. De mit mond az Írás? Ha visszalapozunk Gen 21-be, akkor azt olvassuk, hogy Ábrahámnak nem tetszett, hogy Sára el akarta küldeni Hágárt. De Isten azt mondta: Ábrahám, hallgass a feleségedre (Jó tanács minden férjnek). És aztán Pál idézi Isten szavait: „Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.” Ma azt mondanánk: Űzd el a törvényeskedőt! Ez Isten ítélete a törvényeskedők felett. Ez nagyon fontos! Figyeljük meg, hogy Izmael üldözte Izsákot, és nem Izsák üldözte Izmaelt. A törvényeskedő üldözi a kegyelem emberét.
Ne felejtsük el azt sem, hogy az üldözés nem egy idegentől származott, hanem egy rokontól, – a féltestvértől! Az üldözés azoktól jön, akik a legközelebb állnak hozzánk, a vallásos emberektől. A keresztyén egyházak üldözik a hívőket, a kegyelemből való hívőket. Ezek egyháztörténelmi tények. Kik üldözték az Úr Jézust? A farizeusok és a szadduceusok, a vallásos emberek. Pál legnagyobb ellenségei a judaisták voltak, akik magukat a keresztyén gyülekezethez tartozóknak tartották. Luther és Kálvin ellensége a koruk történelmi egyháza volt. Isten kegyelmének ádáz ellensége ma nem a világ, – habár a világ nem becsüli azt, amit képviselünk – hanem azok, akik legközelebb állnak hozzánk. Akik magukat keresztyéneknek nevezik.
Vagy, mondd ezt egy keresztyén barátodnak: Nem hiszem, hogy a Biblia tanítja az ember szabad akaratát. Amint Isten ingyen kegyelméről beszélsz, fel fogod fedezni, hogy azok, akik magukat keresztyéneknek nevezik, ellened fognak fordulni. Az emberi akarat kötözöttsége az amit Ágoston, és amit Luther, Kálvin valamint meggyőződésem szerint Pál apostol is tanított. Ha valaki azt állítja, hogy az emberi akarat a bűn kötözöttségében van, akkor ez vörös posztó azok szemében, akik azt hiszik, hogy valami módon érdemük van az üdvösségükben. Az üdvösség az Úrtól van! A döntést, amit hozunk, a Szentszellem munkája okozza mibennünk. Ez a kegyelem vonala, Ábrahám és Izsák vonala, az újtestamentum és a reformáció vonala.
Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk. Az apostol tanítása szerint ez halálos csapás a törvényeskedésre.
Hadd fejezzem be a következőkkel:
A törvény átmenetileg adódott. A törvény korszaka, a törvény rendszere megszűnt.
Szellemi megkötözöttség a törvény szerepének félreismeréséből következik. A szabadság kegyelemből van. Izmael vallása a hús természetének a vallása, mely arra hivatkozik, amit az ember maga cselekszik.
Izsák vallása a kegyelem vallása. Amit Isten tesz hatalma, a Szentszellem ereje által az emberek életében. Ha azt hiszed Isten elfogad jó tetteid érdeméért, akkor egy Izmaelita vagy. Ha hiszed, hogy az üdvösség az Úr Jézus a kereszten elvégzett váltságműve alapján keletkezik, akkor Izsák, azaz az ígéret gyermeke vagy. Az Úr Jézusban van egyedül szabadság. A törvényeskedő mindig üldözni fogja a kegyelmet, mert az igazi keresztyénség „reménytelenül szűk látókörű”. A keresztyén hirdeti, hogy az üdvösségnek csak egy útja van, a kegyelem alapelvén, az Úr Jézus elvégzett váltságművében vetett hit eszköze által. A törvényeskedés a keresztyén gyülekezet egyik központi problémája ma. Az Úr szabadítson meg ettől az átoktól, hogy megállhassunk abban a szabadságban, amire Krisztus minket elhívott.