„19 Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is megnyugodjam, miután megtudtam: mi van veletek. 20 Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel; 21 mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig a Krisztus Jézuséval. 22 De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő, és mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem az evangéliumért.23 Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim. 24 De bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan elmegyek. 25 Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen;”Valamit el kell mondanom a 25. vershez. Pál itt valami olyan dolgot tesz, ami az Újszövetségben gyakran előfordul, és zavart okozhat, ha nem vagyunk ennek tudatában. Pál ebben a versben múlt időt használ. Amikor a levelet írta, még nem küldte el Epafroditoszt, de amikor az olvasói a levelet megkapták, ez már megtörtént.
„26 mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy megbetegedett. 27 Meg is betegedett halálosan, de az Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék. 28 Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam. 29 Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, 30 mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.”
Gyakran hajlunk arra, hogy átsiklunk a Szentírásban lévő apró részletek felett és inkább a teológiailag fontos mondanivalókat hangsúlyozzuk. Jó példa erre a Kol 4,7-18, ahol Pál levele végén barátainak sokaságáról ír. Üdvözletek és üzenetek találhatók itt, beszél pl. Tükhikoszról, a „titkáráról” stb. . Azonban gyakran éppen olyan sokat tanulhatunk az ilyen apró részletekből, mint a nagy teológiai igazságokból. Sokszor úgy gondoljuk, hogy kis, jelentéktelen emberekről van szó, akik nem játszanak olyan nagy szerepet a korai egyház történetében, mint Pál és az apostolok. Amikor Tükhikoszról, Arisztarkhoszról, Nimfáról, Gájuszról vagy Epafrászról olvasunk, gyorsan átfutjuk, majd hamarosan újra elfelejtjük a nevüket. A Kol 4 és a Fil 2,19-30 többet tanít nekünk, mint amit első látásra feltételeznénk. Kis emberek a bibliában, akik nem játszanak nagy szerepet a gyülekezetben, nem tesznek ránk nagy benyomást. De gyakran éppen ezek a testvérek azok, akik leginkább visszatükrözik Krisztust az életükben. Gondoljunk csak Onéziforoszra, akiről a bibliában csak egyetlen helyen olvashatunk, a 2. Tim 1,12-18-ban. Íme egy ember, aki odaáldozta az életét, az életfentartását, az egészségét, hogy Pál apostolnak szolgáljon. Vagy gondoljunk Arkhipposzra, Filemon fiára, aki az életét a Krisztusért való szolgálatra szánta oda, és nincs mégegyszer megemlítve. Egy ember, akinek a példáját nekünk is követnünk kellene. Ezek a testvérek könyökök, ujjak és lábujjak Krisztus testében. Olyan emberek, akik gyakran a háttérben állnak, de nélkülük nem tudna működni a test.
Két ilyen emberről beszél Pál a Fil 2-nek ebben a szakaszában is. Timóteusról és Epafroditoszról. Timóteus ismertebb, mint Epafroditosz, hiszen Pál két levelét neki írta. Utaskísérője is volt az apostolnak. Először az Apcsel 16,1-ben fordul elő a neve. Ő Pál első missziós útján tért meg. Édesanyja egy hívő zsidó asszony, apja viszont pogány volt. Timóteus csatlakozott Pálhoz az útján. – Epafroditosz szinte teljesen ismeretlen. Semmit sem tudunk róla azon kívül, amit Pál itt ír róla. Neve Afroditének, a termékenység, szerelem és szépség istennőjének nevéből származik. – Amit Pál erről a két emberről mond, abból sokat tanulhatunk.
Egy fontos kérdés: Miért van ez a szakasz ebben a levélben éppen itt? Más alkalmakkor Pál a barátairól mindig a levelei végén ír. De most erről a két fiatalemberről levelének a közepén ír. Miért teszi ezt? Az előtte levő részben, a 2,5-11-ben található a himnusz Krisztusról. Utána pedig, a 3. részben Pál egyedülálló bizonyságtételét olvashatjuk megtéréséről. Ebben a „szendvicsben” találjuk ezt a triviális utalást erre a két férfira. A válasz valószínűleg a levél motivációjában van. Miért küldi ezt a levelet a filippieknek? A filippibeliek problémájáról a 2. rész elején ír: ez a probléma az egocentrizmus volt. A sok jó dolog ellenére sok önző ember volt ebben a gyülekezetben. Ezért mondja Pál a 2,3-4-ben:
„3 Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; 4 és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is!” Ezért adja eléjük Pál az Úr Jézus példáját 2,5-11: „5Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: 6 mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7 hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel,…”
Sőt még saját magát is példaként állítjaa 2,17-ben: „Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban…”
Úgy gondolom, hogy Timóteus és Epafroditosz bemutatása egy újabb példája az Úr Jézus érzületének. Pál ezzel ugyanazt az üzenetet akarja megerősíteni. Ebben a két példában ismét a másokért való önfeláldozó szolgálatot láthatjuk. Amikor megvizsgáltuk a 2,6-7-et, arra utaltam, hogy a „megüresítette” szó görögül: kenao, ebből származik a kenózis (megüresítés, lemondás) teológiai fogalma. Krisztus kenózisa (megüresedése) az az érzülete és magatartása volt, hogy nem volt tekintettel saját magára, hanem magát másokért odaadta. A 2,19-30-ban Pál Timóteusnak és Epafrásznak a megüresedését mutatja be. Ez a két példa illusztrálja, mit jelent magunkat másokért feláldozni. Ha tudni akarjuk, milyen az, ha valakiben Krisztus lelkülete van, tekintsen erre a két férfira. A bibliai „kis” emberektől sokat tanulhatunk.
A 2,19-ben Pál a terveiről kezd el beszélni. „Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is megnyugodjam, miután megtudtam: mi van veletek.” Pálnak fogságban kellett maradnia Cezáreában. De van egy terve, el akarja küldeni hozzájuk Timóteust. Úgy fogalmaz: „az Úr Jézusban”. Később a 2,24-ben így ír: „De bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan elmegyek.” Az „Úr Jézusban” kifejezés nyomatékos, arra mutat rá, hogy írója reményeit és kívánságait Urának szuverén ellenőrzése alá helyezi. Elismeri, hogy nem tudja, mit hoz a jövő és ezért alázatosan alárendeli magát Krisztus hatalmának. Amikor a 2,19-et olvassuk, észrevehetjük, hogy Pál mennyire a szívén viselte testvérei sorsát. Az önállóság, ami a mi társadalmunkat jellemzi, szociális struktúráink, a technológiai lehetőségeink abban az időben még ismeretlenek voltak. Az első században az embereknek teljesen egymásra kellett hagyatkozniuk. Elképzelhetetlen volt, hogy valaki nehézségbe került, és a másik ember úgy tett, mintha ez rá nem tartozna. Pál fogságában azokra gondol, akiknek nemrég szolgált. A levél nem árulja el, miért akarta elküldeni Timóteust.
Miért küldi el Pál Timóteust?
- 2,20/a. „Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű”
Hasonló lelkületű, rokonérzelmű = olyasvalaki, akiben hasonló lelkület, érzület van. Timóteus ismerte legjobban Pál lelkületét. Ő volt a szószólója, a jobb keze. Ezért tudott Pál helyett szolgálni a filippibelieknek. Mindketten ugyanazon a teológiai alapon álltak
- 2,20/b. „aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel;”
A „törődne” kifejezés itt ugyanaz a szó, mint a 4,6-ban:”Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; . Vannak olyan körülmények, amikor indokolt az aggodalom. A 4,6-ban egy bűnös „törődésről” olvashatunk, amely figyelmen kívül hagyja Isten szuverenitását és szeretetét, melyet inkább „aggodalomnak” kellene fordítani. A 2,20/b-ben a törődés egy erény, amely a szentek iránti szeretetből fakad. Pál megdicséri ezért Timóteust. Azután folytatja a gondolatait a 2,21-ben. „mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig a Krisztus Jézuséval.” Ez egy erős kijelentés a filippibeliek számára. Mit ért Pál pontosan ezalatt? Szándékosan túloz, és szembeállítja viselkedésüket Timóteus másokkal való törődésével? Vagy ez egy általános utalás a világra, ahol az ember olyan sok önzést lát? Ez attól függ, hogy miért áll ez itt. Figyelmesen kell olvasnunk a szöveget: „20Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel; 21 mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig a Krisztus Jézuséval.” Mit mond itt Pál? Szembeállítja Timóteus filippibeliekkel való törődését, másoknak a Krisztus dolgaival való hiányos törődésével. Miért teszi ezt? Ezzel tulajdonképpen nem mond mást, mint azt, hogy a mások dolgaival való törődés az a Krisztussal való törődés. A testvéreknek való szolgálat Krisztusért való szolgálat. A Krisztus iránti szeretet az Ő népe iránti szeretet. Más keresztyénekkel szembeni szeretetlenség Krisztussal szembeni gyűlölet. János apostol 1. levele végig erről beszél. Hogy mondhatom, hogy szeretem Krisztust, ha az én testvéremet gyűlölöm? Itt nem igazi gyűlöletről van szó, hanem közömbösségről! Valamit meglátni és tétlen maradni. Pál azt mondja: Megmutatom nektek Timóteus jellemét, azt, hogy törődik veletek és ez azt jelenti, hogy ő mindennél jobban szereti Jézus Krisztust. Mások nem szeretik Krisztust, mert ők nem gondoskodnak rólatok. Nem mondhatom, „én szeretem Jézust, én egy hívő ember vagyok” és közben közömbös vagyok az én testvéreim iránt. Timóteus kész volt menni és tenni azt, amire szükség volt, hogy a testvéreinek szolgáljon. A 2,5-11-ben összehasonlítja Timóteust Krisztussal, aki az istenségét és dicsőségét nem sajnálta odaadni értünk, hogy szolgáljon és meghaljon értünk. Timóteus kész volt ugyanezt tenni a filippibeliekért. 2,22 „Ő… velem szolgált az evangéliumért.”= rabszolgává lett. Akarjátok tudni, milyen érzület volt Krisztusban? Nézzetek Timóteusra! A harmadik ok, amiért Pál Timóteust el akarta küldeni, a következő volt:
- A filippibeliek már ismerték Timóteust. Közel állt Pálhoz, de a szolgálata nem őt, hanem az evangéliumot szolgálta.
Ezután Pál a terveiről beszél: „23 Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim. 24 De bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan elmegyek.” Ezek az ő saját tervei.
Most Epafroditoszra kerül a sor a 2,25-30-ban. Egy háttérinformációt el kell mondanom, hogy ez a rész érthetőbb legyen. A Fil 4,14-18 így szól: „14 Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. 15 Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Macedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem állt velem kapcsolatban, csak ti egyedül, mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre. 17 Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. Átvettem mindent, és bővelkedem. El vagyok látva, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött olyan kellemes illatként és kedves áldozatként, amely tetszik az Istennek.” A filippibeliek hallottak Pál szükségeiről és elküldték hozzá Epafroditoszt Cezáreába. Ő elvállalja a fárasztó utazást, pénzt visz és ott marad, hogy szolgáljon. Aztán nemsokára megbetegszik és majdnem meghal. De Isten meggyógyítja őt. Ezután Pál visszaküldi Filippibe! Ez áll a hátterében a 2,25-30-as verseknek. Pál leírja Epafroditosz jellemét. Öt kifejezést használ erre: Az én testvérem/ munkatársam/ harcostársam/ a ti küldöttetek/ szolgáló a szükségben. Szó sincs Epafroditosz lealacsonyításáról! Nem hasonlítja össze saját magával, az apostollal. Nem mondja azt róla, hogy ő csak egy „kisujj” Krisztus testében. Gyakran szégyenkeznünk kell, amikor más keresztyénekre az adományaik miatt irigykedünk. Semmi féltékenység nincs Pálban, hogy egy másik testvér adományai elvonják róla a figyelmet. Nem félt attól, hogy a hírneve veszélybe kerül. Dicséri Epafroditoszt: Testvérem, Munkatársam, Szolgatársam.
A „küldött” vagy „hírnök” szó tulajdonképpen „apostolt” jelent. Az apostol szó az Újszövetségben többet jelent, mint csak a 12 apostolt. A 2. Kor 8,23-ban Pál olyan emberekről beszél, akiket a gyülekezet bízott meg egy különleges szolgálttal. Epafroditosz egyben a filippibelieknek és Pálnak is küldöttje volt.
Azt mondja Pál: „szükségemben szolgálatomra legyen,” A „szolgáló” általában „diakónust” jelent Pál nyelvhasználatában. Itt azonban nem ezt a szót használja, hanem a „templomi szolgáló” kifejezést. Ezt a szót az Ószövetség görög fordításában az áldozati rendszerre és a léviták szolgálatának papi feladataira használták. Pál úgy tekinti Epafroditosz szolgálatát, mint papi feladatot. Nem világi feladatnak! Ez egy szellemi szolgálat volt! Gyakran úgy gondoljuk, hogy az anyagi vagy a lelki segítség kevéssé fontos, kevesebb odafigyelést igényel. De Pál úgy gondolja, hogy ezek papi szolgálatok. Mi mindannyian papok vagyunk Krisztusban. Egyetemes papságunk van. Pál lelki szükségleteinek szolgálata egy papi szolgálat. Főzni, elmosogatni, székeket felállítani, virágokat kitenni, az énekeskönyveket kiosztani stb. Epafroditosz Pál lelki szükségleteit szolgálta. Pál Epafroditosz szolgálatát papi szolgálatnak tekintette. Ez volt a jellemzése.
De milyen volt az állapota? Beteges volt. Miért küldte haza Pál Epafroditoszt? 2,26. „mivel vágyódott mindnyájatok után,”. Honvágya volt és ugyanakkor beteg is volt. „és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy megbetegedett. Meg is betegedett halálosan, de az Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék.”
Egy dolgot szem előtt kell tartani. A 26. vers a legfontosabb vers a szakaszban. Nemcsak beteg volt, hanem gyötrődött is. Ugyanazt a szót használja, mint a Márk 14,33-ban. Az Úr a gecsemánei kertben található „Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett,” Ilyen érzelmi szenvedésen ment keresztül Jézus a gecsemánei kertben. Egy olyan kínszenvedésen, hogy szinte az öntudatát is elvesztette. Éppen így volt Epafroditosz is.- mondja Pál. Miért? Nem saját maga miatt aggódott, hanem mások miatt. Hallották ugyanis, hogy megbetegedett, ezért aggódtak miatta, ez nyugtalanította és aggasztotta őt. Egy önzetlen, önfeláldozó személyiség volt. Betegségében nem saját magára gondolt, hanem másokra! Nem tartotta magát olyan tekintélyes személynek, hogy a többiek rá gondoljanak. „Boldog vagyok, hogy gondolnak rám”. Nyugtalan volt azonban amiatt, hogy betegsége a filippibelieknek bánatot okozott! Ezt a Szentszellem tudja kimunkálni a szívben. Hogy van ez nálunk, ha mi vagyunk betegek, vagy valamilyen problémánk van? Ez a „kenózis”, önmagunk megüresítése, úgy ahogy Krisztus tette.
Epafroditosz közel volt a halálhoz. A „halál szomszédja” volt, ez a szónak a jelentősége. Pál nem mondja el, milyen betegsége volt, vagy hogy lett beteg. És Pál nem gyógyította meg őt. Vajon miért? Ismerjük a karizmatikusok és a nem karizmatikus evangéliumi keresztyének „jólét és egészség evangéliumát”. Szerintük Istennek az az akarata, hogy a keresztyén ember mindig egészséges legyen. A megváltásnak olyan ereje van, hogy a hívő embernek soha nem kell szenvednie. Az is Isten akarata, hogy anyagilag sikeres legyen, de ha nem így van, akkor az ördög tartja a markában, vagy bűn van az életében, vagy nincs hite és ezért meg van fenyítve. Micsoda képtelen gondolat!
Pál tudott gyógyítani, de akkor miért nem tette meg? Meg tudta volna tenni! A gyógyulást még az Újszövetség idejében sem lehetett megparancsolni, amikor sok gyógyításról és csodáról olvashatunk. A gyógyítás Isten szuverén akaratának van alávetve. Miért nem imádkozott Pál hittel, és akkor Epafroditosznak nem kellett volna szenvednie. Nem kell imádkoznunk a betegekért? De igen, imádságon keresztül gyógyít Isten. De ez nem gombnyomásra történik! Az imádságnak is Isten akaratán kell alapulnia! Lázárnak miért kellett megbetegednie és meghalnia? Bűnben élt, nem volt kész a bűnbánatra, vagy az ördög tulajdonában volt? Nem. Azért, hogy feltámadása által Isten megdicsőüljön.
Timóteus szintén igaz, istenfélő ember volt, önfeláldozó, mégis probléma volt a gyomrával. Miért nem gyógyította meg őt sem Pál? Vagy Trofimoszt? A
2Tim 4,20-ban Pál ezt írja: „Trofimoszt pedig Milétoszban hagytam betegen.” Miért nem gyógyította meg Pál? Van itt valaki, aki olyan igaz és jó, mint Epafroditosz vagy Trofimosz? Akarja valaki hozzájuk mérni magát? Pál nem tekintette a gyógyítást Isten kötelességének, hogy követelhette volna tőle! A „name it and claim it” teológia azt mondja: nevezd nevén, igényeld, és ha nem történik semmi, akkor bűnben vagy. Nem, ez nem így megy. Epafroditosz beteg volt, közel a halálhoz.
Pál szomorú volt (2,27), bár tudta, hogy ha Epafroditosznak meg kellene halnia, az Úrhoz kerülne. Tudjuk, hogy Isten meggyógyította Epafroditoszt. Isten Pálhoz is kegyelmes volt. Nem kellett szomorkodnia. Aszomorúság jogos. Elvesztette volna közösségét testvéreivel. Nem az örökkévaló jövője miatt lett volna szomorú, de szomorú lett volna a közösség elvesztése miatt.
„28 Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam. 29 Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket!” (2,28-29)
Megbecsülni! Epafroditosz, amint tudjuk, nem volt tanító. Diakónus, vagy valami hasonló volt a gyülekezetben. Nem olvassuk róla, hogy birtokolta volna a beszéd adományát. Ő Pál fizikai szükségleteiben segített. Aki szolgál, azt meg kell becsülni! Megbecsülés jár annak, aki a kulisszák mögött dolgozik, a láthatatlanul szolgáló férfiaknak és szolgáló nőknek. Ezeket tisztelni kell. Miért? „Közel került a halálhoz”. Ez a kifejezés csak egyszer fordul elő az egész bibliában, a Fil. 2,8-ban. Jézus Krisztus engedelmes volt haláláig. Ezt a kifejezést Pál itt Epafroditoszra alkalmazza. Pál más szavakkal ezt mondja: Akarjátok tudni, milyen érzület volt Krisztusban? Nézzétek meg Epafroditosz példáját!
Mondhatok még valamit az Epafroditosz névhez,? Rokon név Afrodité istennő nevével. Afrodité a szerelem és szexualitás istennője volt. De istennője volt a szerencsejátékosoknak is. Ha valaki kockajátékot játszott, felkiáltott: epafroditas, vagyis Afrodité kegyeiért könyörgöt. Pál a 2,30-ban azt mondja Epafroditoszról, hogy az életét kockáztatta, vagyis játszott az életével. Kockára tette az életét minden óvás ellenére. Pál itt játszik Epafroditosz nevével. Ez a férfi kész volt az életét odaadni.
Milyen a krisztusi szeretet természete? Ez a szakasz jó példa, hogy tanuljunk belőle.
- Pál annyira szerette a filippibelieket, hogy nemcsak megalapította a gyülekezetet és mindig próbálta őket korrigálni, hanem megírta nekik ezt a levelet és meg akarta oldani a problémáikat.
- A filippibeliek annyira szerették Pált, hogy elküldték hozzá Epafroditoszt, hogy segítsen neki a fogságában.
- Epafroditosz annyira szerette Pált, hogy kockára tette érte az életét, és vállalta a fárasztó utazást.
- A filippibeliek annyira szerették Epafroditoszt, hogy nagyon szomorúak lettek, amikor meghallották, hogy beteg lett.
- Epafroditosz annyira szerette a filippibelieket, hogy szomorú volt az ő bánkódásuk miatt.
- Pál annyira szerette Epafroditoszt, hogy nagyon elszomorodott volna az ő elvesztése miatt.
Ez egy körforgás. Dinamikus szeretet Krisztus testében. Ez a krisztusi érzület példája. Ez Timóteus és Epafroditosz kenózisa.
Ez példa számunkra is, hogy hogyan bánjunk egymással, hogy mit kellene éreznünk egymás iránt. Nem a saját dicsőségünkre, hírnevünkre kellene gondolnunk, úgy, ahogy Krisztus is tette. Timóteusban és Epafroditoszban is példát kellene látnunk, nemcsak Pálban, Jánosban, Jakabban és Péterben, hanem meglátni Krisztust a „kis” szentekben is.