1 Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, a görögül beszélő zsidók zúgolódni kezdtek a héberül beszélők ellen, hogy a naponkénti gondoskodásban elhanyagolják a közülük való özvegyasszonyokat. 2 Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. 3 Hanem válasszatok ki magatok közül, testvérek, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Szellemmel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába 4 mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.
5 Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikolaoszt, az antiókhiai prozelitát, 6 az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket. 7 Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.
8 István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között. 9 Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaiak zsinagógájából, valamint néhányan a kilikiaiak és ázsiaiak közül, és vitatkoztak Istvánnal. Azok az emberek, akik talán generációk óta Izraelen kívül éltek, nem ismerték az arámi nyelvet vagy a héber Misna nyelvét. Nekik megvoltak a saját zsinagógáik, ahol görögül beszéltek. Az Írás a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaiak zsinagógáit említi és a kilikiaiakét és ázsiaiakétis. István egy helenizált messiási zsidó volt.10 De nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Szellemmel, amellyel beszélt. 11 Ekkor felbujtottak némelyeket, akik ezt mondták: Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent. István biztosan nem szólt káromló szavakat, de az emberek félreértették, ahogy Urunkat is félreértették. Nekünk sem kellene csodálkozununk azon, ha félre értenek minket az Írás értelmezése miatt. Gyakran tulajdonítanak nekünk olyat, amit egyáltalán nem is mondtunk. Istvánnak is szembesülnie kellett ezzel.
A népet, a véneket és az írástudókat is fellázították. Rárontottak, elfogták őt, és a nagytanács elé hurcolták. 13 Hamis tanúkat is állítottak, akik ezt mondták: Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél. 14 Hallottuk is, amikor azt mondta, hogy az a názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk. 15 Ekkor a nagytanácsban ülők mind rátekintettek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.
Más szavakkal: Isten védelmébe vette szolgáját még akkor is, ha félreértették. Ha az ember őszintén értelmezi az Úr igéjét, előfordulhat, hogy félreértik. Az emberek ellenállást tanúsíthatnak, harcolhatnak ellenünk, sőt mártírokká is válhatunk, de az Úr megvédi az övéit és az Ő Igéjét. Nem kell félnünk. Istvánnak rövid élet adatott, de az egyháztörténelem kétezer éve alatt csodálhatták az emberek felkent bizonyságtételét.
Ha az ember az Apostolok cselekedeteit olvassa, észreveszi, hogy a nemzetek evangelizálása akkoriban vette kezdetét. Ez később az Apcsel 11,26 versében elvezet odáig, hogy a jeruzsálemi zsidó gyülekezet mellett egy antióchiai görög gyülekezet is létrejön. Eközben helyezkedik el az István életéről és bizonyságáról szóló beszámoló a 6. és 7. fejezetben. Ez a gyülekezetben lévő hellenizált tagok elismerésének jele. István görögül koronát jelent. A nevén és azon kívül, amit itt róla olvasunk, csak annyit tudunk, hogy hellenizált krisztushívő zsidó volt.
Azonban tudunk valamit a tanítással kapcsolatos nézeteiről. Nyilvánvalóan nagyon komolyan vette azt, amit Jézus tanított és kereszthalála maradandó nyomot hagyott benne.
Az Úr Jézus felhívta tanítványai figyelmét halálára és feltámadására a harmadik napon, amit kezdetben nem értettek. A halálból való feltámadással jön létre egy új test, Jézus Krisztus Gyülekezete.
István megértette, hogy Krisztus halála, eltemetése és feltámadása által paradigmaváltás történt. Ez mindent megváltoztatott. Emlékezett arra, hogy Krisztus halálakor a Templom függönye a tetejétől aljáig szétszakadt, kifejezésre juttatva ezzel azt, hogy a mózesi és levitikus szertartások és kultuszok elvesztették jelentőségüket, és hogy már nincs szükség több áldozat bemutatására. Az embernek nem a jeruzsálemi Templomban kell Istent imádnia, hanem ahogy János megfogalmazta: szellemben és igazságban imádhatjuk Istent.
István megértette ezt és hirdette is. Amikor azt mondta, hogy a mózesi törvény meghaladott, a zsidók ezt Mózes megtámadásaként értelmezték. Ha azt mondta, hogy Isten imádása nem kapcsolódik egy kőből épült Templomhoz és az Úr Jézus most már a hívőt tette templommá, akkor is félreértették.
Mivel nem értették az emberek, olyan dolgokat állítottak Istvánról, amiket nem mondott. István azt állította, hogy most már nem csak a zsidóknak van bejárásuk Isten elé, hanem a népek közül származó hívőknek is. Emiatt bajba jutott. Ezzel István azt jelentette ki, amit később Pál részletesen leír leveleiben. Tulajdonképpen nem Gamáliel, hanem István volt Pál tanítója. Kijelenthetjük ezt, hisz Pál ismerte Istvánt. Azt követően, hogy István megtartotta védőbeszédét és megkövezték, ezt olvassuk az Apcsel 7,58–ban: azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig egy Saul nevű ifjú lába elé tették le felsőruháikat.
Mivel Pál is Tárzuszból származott és hellenizált zsinagógákba járt, nagyon valószínű, hogy hallotta István, amikor nézeteit kifejtette. Feltételezhetjük, hogy Pál, aki írástudó volt, vitába szállt Istvánnal.
A galáciaiakhoz írt levelében Pál így ír magáról: És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak. Talán a judaizmus legjobb ismerőjeként Pál kapta azt a megbízatást a zsinagógában, hogy fellépjen Istvánnal szemben. István jött ki győztesen ebből a vitából és talán ez Pált arra indította, hogy más szemszögből tanulmányozza az Írásokat. – Erre nincs semmilyen bizonyíték, annyit tudunk csak, hogy István és Pál ismerték egymást.
Tudjuk, hogy István összekötő láncszem volt Péter szolgálata és Pál későbbi szolgálata között.
Ha elgondolkozzunk István életéről, felmerül bennünk: vajon összefüggésben van-e Isten szolgáinak életkora és a szolgálatuk nagysága? István élete nem volt hosszú és nem is volt kezdettől fogva hívő. Mégis meg kell állapítanunk, hogy bizonysága maradandó nyomot hagyott az egyháztörténelemben. 40 vagy 50 évig kell szolgálni az embernek igével azért, hogy Krisztus nagy szolgálójaként elismerjék? István szolgálatát az jellemzi, hogy Isten Szellemének ereje ebben a rövid időben munkálkodott benne.
Az egyháztörténelemben nagy számban vannak olyan tanúságtevők, akik rövid életük alatt hagytak hátra maradandót. Sok éve Cambridge-ben voltam és ott a főiskola kápolnájában megmutatták mindazoknak a misszionáriusoknak neveit, akiket Cambridge-ből Afrikába küldtek és ott néhány nap vagy hét múlva sárgalázban meghaltak. Vagy ott van Henry Martyn, aki Iránba és Indiába utazott és ott lefordította a Bibliát. Ő csak 32 éves volt. – Vagy egy nagyon tehetséges prédikátor és író Skóciában, Robert Murray McCheyne, akinek a könyveit máig sokan olvassák, csak 29 éves volt. – Vagy az embernek csak fel kell ütnie a Bibliát a Teremtés könyvének negyedik fejezeténél, ahol Ábel tanúságtételéről olvashatunk. Ő sem ért meg magas kort, de a bizonysága ott áll a Bibliában. Nem az élet hosszúsága, hanem a hűség az, ami Istennél számít. István hűséges volt és az egyháztörténelem első mártíra lehetett.
A fejezet egy látszólag lényegtelen dologgal kezdődik, a hét diakónus megnevezésével. Sokan vélekednek úgy, hogy ez volt a diakóniai szolgálat kezdete a Gyülekezetben. A diakónus szót nem említi a fejezet, de a szó gyökerének háromszori előfordulása miatt innen vezethető le. Néhányan azt gondolják, hogy ezek a férfiak egyszerű emberek voltak, akik alamizsnát osztottak. Nem lehetetlen, hogy így volt, de biztosan több van e mögött.
Hogyan jöttek létre a szolgálatok a Gyülekezetben? Az apostolok nyilvánvalóan meglepődtek azon, ami a gyülekezetben történt, mert a gyenge pontjukra tapintottak. Szükséghelyzet állt elő és a hívők megértették, miért választanak ki hét férfit. Mindez az egyház szükségéből fakadt. Ez fontos alapelv.
Tehát méltatlankodni kezdtek a gyülekezetben. Ennek így kellett történni és soha nem szabadna elfelejtenünk, hogy az első gyülekezet túlnyomórészt zsidókból állt. Isten a vér szerinti leszármazottaknak adott ígéreteket, amelyeket Krisztusban töltött be – halálán, feltámadásán és a Szent Szellem kiárasztásán keresztül.
Azonban kétféle zsidókeresztény volt Izraelben. Az egyik Izraelben lakott; a másik a diaszpórából érkezett. Az utóbbiak görögül vagy arámul beszéltek, de héberül nem. Azok, akik az országban laktak, talán gőgösen viselkedtek a többiekkel szemben. A nyelv miatt is feszültségek keletkezhettek e két csoport között. A méltatlankodás főként az özvegyek miatt támadt, akik a többiekhez képest elhanyagolva érezték magukat.
Az apostolok felismerték a problémát és tudták, hogy tenniük kell valamit. Ezért hívták aztán össze a tanítványok gyülekezetét. (A tanítvány itt hívőt jelent.) Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. 3 Hanem válasszatok ki magatok közül, testvérek, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Szellemel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába 4 mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett, mondták. Itt meg kell jegyeznünk néhány dolgot. Először is nem megvetendő az, ha valaki teljes idejében az igével szolgál és az adminisztrációt másokra hagyja. – Másodszor azt állították: a lélekkel való törődés fontosabb, mint a testtel való törődés. Sokan vannak a gyülekezetben, akik ezzel nem értenek egyet. Azt mondják, fontosabb gondját viselni a testnek, mint a léleknek. Ezek legtöbbször olyan emberek, akik felhígítják az evangéliumot vagy egyáltalán nem is hirdetik.
Az Úr nem tanította azt, hogy a szegényekkel és a rászorultak nem kell törődni. Ő maga is szolgált a szegények felé és meggyógyította őket. Itt a prioritásokról van. Az evangélium nem szociális evangélium. A szociális szempontoknak az evangélium hirdetésének következményeként kellene megjelenniük. A sorrend fontos. Az örök élet hirdetése elsőbbséget élvez a szociális tevékenységgel szemben.
János evangéliumának 12. fejezetében olvassunk Bethániában Máriáról, aki hozott egy kis üveget, kinyitotta és a benne lévő különösen drága illóolajat Jézus lábára öntötte. Ennek az olaj értéke egy ember éves jövedelme volt. Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?, reklamált Júdás. Mit mondott erre az Úr? Hagyjd békén Máriát, Ő megértette, hogy meg kell halnom. Felfogta, hogy Jézus a Messiás. Majd még hozzátette: mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. Más szavakkal, én fontosabb vagyok, mint ez az illóolaj. Fontosabb az Urat szolgálni, mint a szegények felé szolgálni. Fel kell ismerni ezt a prioritást.
Mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett, mondják az apostolok. Valójában ezzel azt is mondják, hogy az ige szolgálata elpazarolt energia, ha az ember nem áll komoly szellemi tusakodásban és imádságban. Pál később beszél a Korintusiakhoz írt levelében a szántásról, a vetésről és az aratásról: Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. 7 Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja (1Kor 3,6-7). Ha az evangélium hirdetése és a tanítás nem imádságban történik, nem fog gyümölcsöt hozni és a siker elmarad.
A jeruzsálemi gyülekezet ezt jó ötletnek tartotta és kiválasztott hét férfit. Ez volt a diakóniai szolgálat kezdete.
A diakónusok olyan férfiak voltak, akik Isten igéjének szolgálatára adták magukat a vének felügyelete alatt. Két dolgot kell tudni a diakónusokról, amik megkülönböztetik őket a vénektől. Ezeket a Timóteushoz írt levél 3. fejezetéből tudjuk, ahol az apostol a diakónusokról beszél: nincs vezető vagy felügyelő funkciójuk a gyülekezetben és nem is tanítottak. – Segédek, asszisztensek voltak vagy a vének helyettesítői. Ők kezelték a gyülekezet vagyonát, gondoskodtak a szolgálatokról, a pénzgyűjtésről és a vasárnapi iskoláról. – Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ha a diakónusoknak volt ajándéka, prédikálhattak is. Az Apostolok cselekedeteiben később azt olvashatjuk Fülöpről, aki diakónus volt, hogy evangélizált és hirdette az igét. A legsikeresebb prédikátor azonban maga István volt, ugyancsak diakónusként, ahogy ezt hamarosan olvasni fogjuk. – Azok a diakónusok, akiknek megadatott a prédikálás ajándéka, hirdethettek igét, de a vének felügyelete alatt álltak. – A szellemi adományok nem azonosíthatók az egyházi hivatalokkal.
Istvánt és a diakónusokat megválasztották, rájuk tették kezüket és megparancsolták nekik, milyen munkákat végeznek el. Mindannyian olyan hívők voltak, akikben ott lakott a Szent Szellem és nem volt szükség különböző erők átadására. A vének döntést hoztak és feladatokat ruháztak rájuk.
Az első jeruzsálemi gyülekezetben az apostolok voltak a vének. Ezzel kapcsolatban egy dolgot gyakran nem vesznek figyelembe: a gyülekezet választotta ki a hét férfit az apostolok felügyelete alatt. A vének átengedték a választást a gyülekezetnek. Nem szavazhattak a vének, és a diakónusok sem. Az apostoli gyülekezetben nem voltak szavazások. Amikor kiválasztották a diakónusokat, a vének beiktatták őket és a szolgálatukat a gyülekezetben végezték.
Gyülekezeteinkben sok olyat teszünk, ami az ősgyülekezetben nem volt szokásban. Sehol nem olvassuk az Újszövetségben, hogy a gyülekezetekben szavaztak volna. Nem voltak papok vagy pásztorok a gyülekezetben. A levelekben sincs senki megszólítva a gyülekezet pásztoraként. A gyülekezetben voltak pásztori, tanítói adományok, evangélisták, tanítók vagy olyanok, akik intettek, de ezek nem voltak hivatalhoz kötve.
Világszerte gyülekezetek ezrei léteztek, amelyekben nem voltak szavazások és nem volt lelkipásztor!
A döntés következményeként életre kelt a gyülekezet és ezt olvassuk a hetedik versben: Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek. Mit gondoltok, miért említi külön a papok csoportját? Megoszthatom veletek a véleményemet? Bibliatanulmányaink során nemrég Mózes 3. könyvének 13. és 14. fejezetét olvastuk. Ennek a témája a lepra. A lepra meggyógyítása messiási jel volt. Jézus eljött és voltak olyan leprások, akiket meggyógyított. A tanítványai kiküldésénél ezt mondja nekik: Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, megparancsolva nekik: Pogányokhoz vezető útra ne térjetek, samaritánusok városába ne menjetek be, 6 inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz! 7 Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! 8 Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! (Mát 10,5-8) Az Ószövetségben meghatározott szertartás volt előírva arra az esetre, ha egy leprás meggyógyult. Ilyenkor áldozatot kellett bemutatni. A részletekbe most nem szeretnék belemenni. Két galambot kellett feláldozni. A papnak meg be kellett mutatni az áldozatot és aztán a leprást gyógyultnak nyilvánították. (Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy Jézus előtt 1500 évig nem gyógyult meg egy leprás sem. Náamán ugyan meggyógyult, de ő szíriai volt, nem zsidó és még korábban Miriám gyógyult meg.) Ekkor jönnek az apostolok és az Úr maga, meggyógyítanak leprásokat és felmerül a kérdés: mit kell ilyenkor tenni? Elküldik őket a papokhoz. De mit kell csinálniuk a papoknak? Még soha nem láttak meggyógyult leprásokat! Utána kell nézniük a könyveikben. Át kellett olvasniuk Mózes 3. könyvének 13. és 14. fejezetét. Azt is tudták, hogy csak a Messiás gyógyíthatja meg a leprát. Azt gondolom ekkor sokan belátták, hogy a Messiás jött el és hittek benne.
Ez csupán feltételezés. Talán a Templom szétszakadt függönye volt üzenet számukra vagy más jelek. A Biblia konkrétan nem támasztja alá a feltételezésemet, de a mennyben majd tudomást szerzünk arról, miért tértek meg papok.
Az utolsó szakasz a hellenista zsidók zsinagógájában játszódik le. Amikor ott szóba került a messiási szolgálat, István elővette a Tanakhot (az Ószövetséget) és abból magyarázta, hogyan teljesedett be a törvény Jézus Krisztusban. Amikor Jézus meghalt a kereszten és feltámadt, akkor a Templom függönye felülről lefelé szétszakadt, és ezzel a szertartásokkal kapcsolatos törvények feleslegessé váltak. Az Úr most az Atya jobbján ül, kiáradt a Szent Szellem, megalakult a Gyülekezet és most Szellemben és igazságban kell imádni Istent, nem a Templomban.
Érthető az, hogy azok az emberek, akik ezt nem fogták fel, így szóltak: Hallottuk, amikor káromolta Mózest (ez azt jelenti, hogy a törvény ellen beszélt) és az Istent (ez azt jelenti, hogy a Templom ellen, ahol Istent imádni kell). Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél. (13. vers)
István szavaiból biztosan kivilágított az, hogy a törvény nem azért adatott, hogy megtartsák, hanem hogy felismerjék belőle, hogy az ember bűnös.
A zsidók azt hitték (sok keresztényhez hasonlóan), hogy a törvény megtartása által nyernek üdvösséget. Él bennünk egy elképzelés egy mércéről, egy „lajtorjáról“. Bár az ember nincs egészen a „létra“ tetején, de egészen az alján sincsen és valahogy ezen feljuthat a mennybe. Legtöbbször a vallásos emberek nem olvassák a Bibliájukat – a vallásos zsidók sem, ha olvasnák, meg kellene ütközniük az Ézsaiás 53,6 versén: Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Ha senki sincs, aki kifizeti a bűneinket, akkor az ember nem juthat fel a mennybe. Az ember nem juthat a mennybe, hacsak nem a létra legmagasabb fokán áll. Az egész arról szól, ami meg van írva: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Senki sem jut a mennybe jó cselekedetekkel! Az ige megköveteli a tökéletességet! A törvény feladata, hogy szembesítsen minket a bűneinkkel azért, hogy Jézus karjaiba vessük magunkat és kegyelem által megmeneküljünk. István megértette ezt és később Pál is. Fel kell ismerned, hogy megszegted a törvényt és hogy nem tudod megtartani. Az üdvösségnek csak egy útja van, mert Jézus azt mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. (Ján 14,6) Vallásszabadságban élünk, azt a vallást választhatod, amelyiket akarod, azért, hogy a pokolba juss. De követheted Jézust és általa Istenhez, az Atyához juthatsz és megkaphatod a bűneid bocsánatát.Ámen