Olvassuk el a 3,1-11-et a szövegösszefüggés miatt. De csak az 1-3 versekkel foglalkozunk részletesen. „1 Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban. Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít… 2 Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéltektől! 3 Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Szelleme szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. 4 Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én méginkább: 5 nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus. 6 buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. 7 Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért… 8 Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. 9 Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján, 10 hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, 11 hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra...… Mindnyájan egyetérthetünk abban, hogy a 3. fejezet teológiailag az Újszövetség egyik leggazdagabb része. Túl sok, túlságosan tömény a mondanivalója, több bibliaórát lehetne róla tartani. Itt található pl. a legrészletesebb és legszemélyesebb önéletrajz Pálról. A 3,4-6-ban beszél származásáról és zsidó neveltetéséről. Itt van szó a hit általi megigazulásról, a szenvedésről, a Krisztus szenvedéseivel való közösségről. A 3,20-ban az Úr Jézus második visszajövetelének várásáról ír. A keresztyének között ez az egyik legismertebb és legkedveltebb fejezet.
A legismertebb versek a 3,1-3-ban olvashatók. Itt a hamis tanítókról beszél Pál. A legerősebb szavakkal illeti őket.
Ironikus, hogy éppen azok az emberek, akik a keresztyéneket kemény ítéletekkel bírálják, és kiragadnak igehelyeket a szövegösszefüggésből, mint pl., Mt 7,1 „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” nem olvassák el az egész Újszövetséget az ítéletet illetően. Ha így értelmeznénk a Mt 7,1-et, akkor Pál súlyos hibát követett volna el, amikor ilyen dolgokat írt! A hamis tanítókat kutyáknak, gonosz munkásoknak és megmetélteknek nevezi.
A szakasz felépítése egyszerű. A 3,1 átmenet a 2,30-ból, amelyben Jézus Krisztus kenózisa Timóteus és Epafroditosz életében is jól látható. Azután azt mondja Pál a 3,1-ben: „Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban. Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít.” Mit jelent ez az „ugyanaz”?Sokan úgy gondolják, hogy ez a hamis tanítóktól való óvakodásra vonatkozik, ami a 3,2-3-ban olvasható. Ez azt jelentené, hogy Pál korábban már írt a filippibelieknek a hamis tanítások veszélyeiről. És itt ismételte meg „ugyanazt”. De én inkább úgy gondolom, hogy ez az „ugyanaz” inkább az Úrban való örvendezésre szólít fel. Az 1. és 2. fejezetben Pál már 4-5 alkalommal felszólította a filippibelieket az Úrban való örvendezésre. Itt még egyszer azt mondja nekik: „örüljetek!”. Ha ez így van, akkor azt akarja ezzel mondani Pál, hogy az Úrban való igazi öröm biztos védelem számukra a problémákkal szemben, amelyek a filippi gyülekezetben vagy máshol voltak: makacs arrogancia, mogorvaság, veszekedés, viszálykodás, az egység hiánya stb. Az Úrban való örvendezésnek különleges jelentősége van az életünkre nézve.
A 3,2/a-ban azt mondja Pál: „Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól.” Megváltozik a hangvétel, és ezt az Újszövetség sok olvasója zavarónak tartja. Az Úrban való öröm a 3,1-ben, aztán a hamis tanítók heves elítélése. Pál ítélete egybecseng azzal, amit az Úr a Mt 23-ban mond a farizeusokról. Sokan azt feltételezték a 3,2-től kezdődő hangváltás miatt, hogy ez tulajdonképpen egy második levél a filippibelieknek! Mintha a levélnek ez része egy másik időpontban íródott volna és később lett volna hozzákapcsolva az első levélhez. Ez az állítás teljesen megalapozatlan. Abból a feltételezésből indul ki, hogy a szeretet és az ítélet teljesen összeférhetetlenek egymással! Azt feltételezték, hogy Pál ellentmondásba keveredett önmagával: Örömről és szeretetről beszél a Krisztus testén belül, másokat pedig kutyáknak nevez. – Ez nem ellentmondás. A kettő kiegészíti egymást. Ennek indoklása a következő: Pál annyira szereti ezeket a keresztyéneket, hogy felbosszantotta az, hogy ezek a tanítók milyen károkat okozhatnak. Ha valaki szereti a gyermekét, akkor minden áron meg akarja őt védeni a hamis nézetektől. Pál a hívőket akarja így megóvni. Annyira szereti a filippibelieket, hogy egészen direkt módon, erős szavakkal és kifejezésekkel elítéli azokat, akik szellemi életüket veszélyeztetik.
Kik ezek a tanítók, akiket kutyáknak, gonosz munkásoknak és megmetélteknek nevez? Ezek a judaisták. Ugyanazok az emberek, akikkel Galáciában vagy az Apcsel 15-ben találkozhattunk. Ezek nem tagadják Jézus Krisztust, de azt állítják, hogy a hit önmagában nem elégséges, hanem körülmetéléssel ki kell egészíteni. Hogy jellemzi őket Pál?
Kutyák. Ez több, mint egyszerű sértés. A zsidók nevezték a pogányokat kutyáknak, gójimnak. Istenteleneknek, tudatlanoknak, akik nem voltak szövetségben Istennel. Ironikus, hogy Pál ezt a sértő kifejezést alkalmazza viszont azokra, akik ezt a kifejezést legtöbbször használták. A „kutyák” szó itt nem kedvenc háziállatkákat, ölebeket jelenti, hanem szétszóródott kóbor kutyákat, akik táplálékukat a város szeméttelepéről szerzik. Pál a gyülekezet iránt érzett szeretetből nevezi őket kutyáknak.
Gonosz munkások. A törvény, az igazságosság munkásaiként büszkélkedtek. Mindig a mózesi törvényre hivatkoztak! Fölényben érezték magukat, mert a törvény cselekedeteit tették. Pál nem tagadja, hogy ezek munkások. Hiszen buzgók voltak. Csak azt mondja: a munkájuk vége gonosz, mert a kegyelem helyett, a törvénynek való engedelmességet hangsúlyozzák. Ezt a következő versekből láthatjuk.
Végül pedig Megmetélteknek nevezi őket. A körülmetélés az Ószövetségben az ábrahámi szövetség jelképe volt. Deut (5Móz) 10,16-17. „Metéljétek azért körül a szíveteket, és ne legyetek többé kemény nyakúak! Mert Istenetek, az ÚR, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni.” Deut 30,6. „Szívedet és utódaid szívét körülmetéli Istened, az ÚR, szeretni fogod Istenedet, az URat teljes szívedből és teljes lelkedből, és élni fogsz.” A körülmetélés az ábrahámi szövetség jelképe volt, és később vitték át a mózesi szövetségre. Ez csak egy testi szimbólum a szív belső körülmetélésére. Istennek ez a terve az Úr Jézus idejét megelőző időszakra vonatkozott. Ezt a szimbólumot túlzásba vitték – A középpontba a körülmetélkedés testi cselekedete került. A körülmetélkedés öncélúvá vált. Azt hitték, hogy mivel gyakorolják a testi körülmetélkedést, ezzel elnyerik Isten jóindulatát. Azok a mai szertartásos vallások, akik pl. nem akarják megérteni a keresztség jelképességét, ugyanezt teszik. Inkább magát a vízkeresztséget és a szertartást szemlélik, mint azt, ami Isten szemében számít és hasznot hoz. Így viselkedtek a judaisták. – A Biblia azonban azt tanítja, hogy a külsőséges szertartások semmit sem jelentenek. Szabad emlékeztetnem a Gal 6,13-ra? „Mert akik körülmetélkednek, maguk sem tartják meg a törvényt, hanem azért akarják a ti körülmetéléseteket, hogy a ti testetekkel dicsekedhessenek.” És a 6,15. „Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés.” A testi szertartás az Úr Jézus eljövetelével elvesztette a jelentőségét. Pál itt is tele van szarkazmussal. A zsidókat megmetélteknek nevezi. A görögben itt nem a körülmetélés szó szerepel. A „katatome” szó csonkítást jelent. Ellentétben azzal, amit állítanak, hogy ők az isteni körülmetéltek, nem tesznek mást, mint megcsonkítják a testüket. A rítusnak, amelyet rátok akarnak erőszakolni, nincs számotokra semmilyen szellemi jelentősége. Ha ezt a három kifejezést egymás mellé téve olvassuk kutyák, gonosz munkások, és megmetéltek, láthatjuk Pál véleményét ezekről az emberekről. Ezek a judaisták, akik tisztának tartják magukat, kutyák. Ők, akik úgy gondolják, hogy jó cselekedeteket hajtanak végre, gonosz munkások. Ők, akik úgy gondolják, hogy a körülmetélkedéssel elnyerik Isten jóindulatát, csupán megcsonkítják magukat.
A 3. fejezet maradék része azt hangsúlyozza, hogy a megigazulás nem a törvényen keresztül, nem is emberi törekvéseken és jócselekedeteken keresztül történik, hanem a Krisztusba vetett teljes bizalom által. A 3,3/a-ban azt mondja. „Mert mi vagyunk a körülmetéltek,” Rögtön láthatjuk, hogy Pál a 3,2-ben miért a katatome szót használja a körülmetélkedés helyett. Azok, akik a körülmetéltekhez tartoznak, nem a testi szertartásban bíznak, hanem ők azok, akiknek szíve a hit által lett körülmetélve, és a Szentszellem által újonnan születtek. A kijelentés súlyát nem szabad szem elől veszíteni: Ezek a zsidók, akik az üdvözüléshez megkövetelték a mózesi törvénynek való engedelmességet, elveszítették annak lehetőségét, hogy Isten népének neveztessenek. Azok, akik a körülmetélkedéssel büszkélkedtek, elvetették és meggyalázták a valódi körülmetélkedést, így az elvesztette a rangját. Másrészről pedig – mondja Pál – nem pedig ők a valódi körülmetéltek, hanem Jézus Krisztus gyülekezete, a filippibeli keresztyének és mindazok, akik nem a testben bizakodnak.
Pál 3 ismérvét írja le a „körülmetélteknek”!:
- Azok az emberek, akik Istennek Szellemben szolgálnak. Akiket a Szellem és nem a törvényeskedés hajt. Akiknek az imádatát a Szellem vezeti. Akik nem arra néznek, hogy mások hogyan imádkoznak és milyen jeleket viselnek a testükön, és hogy ki melyik hegyen imádkozik. Ezek nem bírnak jelentőséggel a valódi körülmetéltek számára.
- Akik Jézus Krisztussal dicsekszenek. Dicsekednek, de Krisztusban. És nem magukkal.
- Nem a testben bizakodnak. Test = emberi vívmányok, képzettség, származás, szertartásos, törvényes, erkölcsös cselekedetek. Ezek semmit sem érnek!
A 3,4-ben saját tapasztalatából hozza a bizonyítékot. Ha valaki dicsekedhetne test szerint, az én lennék.
Ezt a három verset gyorsan futottam át, hogy legyen időnk kitalálni, mi a teológiai jelentősége Pál leírásának, amit Jézus Krisztus gyülekezete számára ad, mint valódi körülmetéltek számára. Ebben a három versben jó adag teológia van, és sokat tanulhatunk belőlük.
Sokak számára idegen lehet, amit mondok és ellentétben áll azzal, amit tanultatok. De mégis figyeljetek ide, és később kicserélhetjük róla a gondolatainkat.
Először meg kell értenünk a körülmetélés jelentőségét Izrael népe számára. A körülmetélést, amint ezt a Gen (1Móz) 17,7-14-ben olvashatjuk, Isten rendelte el az Ábrahámmal kötött szövetség jelképeként. Ezért kellett Ábrahámnak nemcsak saját magát, hanem utódait és egész háza népét körülmetélnie. Ez került át a mózesi szövetségbe Exod (2Móz) 12,44. Jézus Krisztus megjelenésének idejéig a körülmetéltek szó egy címként, egy terminusz technikuszként szolgált Izrael gyermekei számára. A zsidókat körülmetélteknek nevezték. Az Apcsel-ben és a páli levelekben sok helyen a körülmetéltek szót használják „izraeliták” helyett. Pl. Apcsel 10,45 „És elámultak a körülmetélésből valók, akik Péterrel együtt jöttek, Apcsel 11,2-3 „Amikor aztán felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidó származású hívők, ezt mondva neki:„Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.”” Róm 3,30 „Mivelhogy egy az Isten, a ki megigazítja a körülmetélteket hitből és a pogányt hit által.” (Gal 2,8-9, Ef 2,11, Kol 4,10-11.)
A körülmetéltek kifejezés tehát egy terminusz technikusz, egy cím volt Izrael számára. Mi a jelentősége ennek? Amikor Pál a 3,2-3-ban azt mondja, hogy ezek a zsidók, akik a jelet a testükön viselik, nem körülmetéltek, hanem csak megcsonkítottak, ki akkor a körülmetélt? Kicsoda Isten Izraelje? Kik a valódi zsidók? Pál válasza szerint: Az igazi zsidók, a valódi körülmetéltek, Isten igazi Izraelje azok, „akik Isten Szelleme szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk.” (3,3)
Tehát az a kérdés, hogy ki izraelita? Zsidó ember az, aki testileg Ábrahámtól, Izsáktól és Jákobtól származik, és a körülmetélés jelét hordozza. Pál most azt mondja, hogy a valódi körülmetélés egy rang Izrael számára, amit nem az etnikai hovatartozás szab meg, hanem a szívbeli hit, az újjászületés, vagyis a szív körülmetélése; a Krisztusba, nem pedig a testbe vetett bizalom. Hogy jut Pál erre a meggyőződésre? Amikor Jézus eljött, Isten királyságát hirdette. Azonban Isten királyságának természetét illetően különböző nézetek uralkodnak az evangéliumi keresztyének között.
Sokan úgy gondolják, hogy ez a királyság a dávidi uralomnak egy földi, politikai formája, ami már az Ószövetségben meg lett jövendölve. Amikor Izrael az Úr Jézust elvetette, akkor ezáltal későbbre halasztotta el ezt a királyságot és Isten egy új munkát kezdett, egy új néppel, a gyülekezettel.
Meg vagyok róla győződve, hogy ez egy tévedés! Amikor az Úr Jézus eljött, Isten királyságát hirdette. Fel lett kínálva, el lehetett fogadni és fel lett állítva. A királyság, amit Jézus Krisztus hirdetett, nem egy földi, politikai birodalom volt. Ezt nem akarta még Isten rögtön az első adventkor! Félreérthetetlenül be fog ez is következni, de csak a második eljövetelekor! – A királyság, amelyet Jézus hirdetett, az ő személyében és váltságművében testesült meg.! Ez a megbocsátás, a démonok feletti győzelem, a betegek gyógyításának, a bűnök bocsánatának és a szentség kiteljesedésének királysága, amely az Ószövetségben meg lett prófétálva. Ez Isten uralma az emberi szívben!!! A királyság Isten uralma bennünk, amelynek a kegyelem által vagyunk alávetve. Éppen ezért vetették el a zsidók! Ha egy politikai rendszert ajánlott volna fel, akkor tárt karokkal üdvözölték volna. Mivel azonban ez nem így volt, elvetették. Ezért volt bemerítő/keresztelő János összezavarodva: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Menjetek vissza Jánoshoz, és mondjátok meg neki: …„vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium.” Mt 11,4-5. Ezek voltak az eljövendő királyság jelei az első fázisban. Nem politikai birodalmat ajánlott fel a zsidóknak, mint ahogy magát sem az ő politikai királyuknak ajánlotta fel. A királyság 2 lépésben jön el a földre, amely megfelel az 1. és a 2. adventnek:
- adventkor Jahve szenvedő szolgájaként szellemi hatalomban, megbocsátásban és megmentésben jelenik meg. Látható módon majd adventkor jön el, amikor mint király le fogja győzni ellenségeit e korszak végén.
Ez adja nekünk azt a belátást és felismerést, hogy kik voltak azok az emberek, akik az Urat az 1. eljövetelekor befogadták? A többség elvetette Őt, de a kicsiny nyáj, a tanítványok befogadták. Ezek voltak a hívő maradék a hitetlen Izraelben. Végighaladva az egész Ószövetségben, a legszörnyűbb bálványimádás időszakát is beleszámítva a fogságban, mindig volt egy maradék! (Illés: Én vagyok az egyetlen, aki megmaradtam? Még 7000 ember volt rajta kívül). Mindig voltak valódi hívők, ha kevesen is! Ezért mondja Pál a Róm 9,6-ban:„Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől valók;” az Ábrahámtól, Izsáktól és Jákobtól való testi származás nem jelenti azt, hogy valaki Isten valódi népéhez tartozik. Nem ez a valódi Izrael, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. Az Úr azt mondja a Lk 12,32-ben: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” A Jn 10,16-ban ezt mondta az Úr: „Más juhaim is vannak nekem (a pogányok), amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj (zsidók és pogányok), egy pásztor.”
Ha megfigyeljük az Úr munkálkodását, észrevesszük, hogy Ő Izrael sorsát a tanítványok körében látta realizálódni. Nem lett egy „új Izrael”, egy másik Izrael, hanem a valódi Izrael, a „hívő maradék”, akikhez eljött a királyság. Amikor az Úr a Mt 16,18-19-ben azt mondta:„a kősziklán építem fel gyülekezetemet, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta”, nem azt akarta mondani, hogy egy egészen más test lesz a hívőkből, akiknek nincs közösségük az Ószövetség népével. Kikhez beszél az Úr? Kikből állt a korai egyház? Zsidó tanítványokból. Ők voltak a magjai a növekvő gyülekezetnek. Ők nemcsak az ószövetségi Izrael hívő maradéka, akik Krisztust befogadták, hanem a létrejött gyülekezet magja.
Ez a magyarázata a Fil 2,3-2-nek. A tanítványok egyenes folytatásai az ószövetségi Izraelnek. A korai egyház nem egy átmeneti megszakítás Isten Izraelről szóló prófétai jövendölései között. Ez az üdvterv folytatása. A gyülekezet nem egy teljesen más emberekből álló test, hanem egy folytatás, Izrael hívő maradékának érett formája.
Szeretnék még néhány helyre rámutatni, amelyek alátámasztják ezt a látást. Ha a Fil 3,3 lenne az egyetlen hely, amely ezt a kijelentést teszi, talán találhatnánk rá más magyarázatot, de több helyen is az áll pl. a Róm 11-ben, hogy csak egy olajfa van, amelyből a természetes ágak, vagyis az etnikai zsidók nagy része, kitörettek, mert elutasították Jézust. Nem mindnyájan, de a többségük. A nem természetes ágak, a pogányok testileg körülmetéletlenek. Mi a helyzet a pogány keresztyénekkel? Isten egy új fát ültetett? Nem. Fogta Isten a nem természetes ágakat és beoltotta az egy olajfába. Ezért Isten valódi népe zsidókból és pogányokból áll. Egy test. Folyamatosság, (kontinuitás) és nem megszakítás (diskontinuitás).
Figyeljük meg az Ef 2,11-13 verseit is. „11 Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. 12 Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. 13 Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor „távol” voltatok, „közel” kerültetek a Krisztus vére által.” 2,19. „Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.” Figyeljük meg, hogy a pogány népekből való hívők Izrael polgártársai leszek. Más szavakkal: beoltattatok az olajfába. – Érdekes módon Pál ritkán ír ószövetségi hívőkről, akik beépültek a gyülekezetbe, sokkal inkább pogány keresztyénekről, akik be lettek oltva Izraelbe. Ezért tudja azt mondani a Fil 3,3-ban, hogy: „mi vagyunk a körülmetéltek”. Nem az határozza meg Isten népét, hogy mit vittek végbe a testen, vagy hogy milyen a etnikai hovatartozása.
Gal 3,16/a „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak” (ez az Gen 12-re, 15-re és 17-re vonatkozik. Egy nagy népnek, országnak adott ígéretre). Gal 3,16. „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak, és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus.” Mit mond itt Pál? Amikor Isten Ábrahámnak adta az ígéretet, csak egy magja volt Ábrahámnak, és ez Jézus Krisztus volt. Amikor Ábrahám megkapta az ígéretet egy nagy utódra gondolhatott, de Isten rögtön azt mondta: Ez nem Izmaeltől lesz, hanem Izsáktól! Le lett szűkítve a kör. Később: Csak Jákobtól és nem Ézsautól, bár Ézsau körül volt metélve. Az ígéretek tovább szűkültek, egyedül Jézus Krisztusra vonatkozva. Csak egyetlen mag, Jézus Krisztus. A csodálatos ígéretek, amelyeket Isten Ábrahámnak adott, erre az egyetlen személyre, a magra, Jézus Krisztusra korlátozódtak. Aztán kitárul a kapu. „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök”.
Ti vagytok az ígéret örökösei. Melyik ígéretnek? Annak, amelyet a Gal 3,16-ban említett, amely az 1 Móz 12-ben, 15-ben és 17-ben Ábrahámnak adatott. Ki tehát az igazi zsidó? A származáson múlik? Nem, mindenki az, aki hit által Krisztusban van. Ugyanúgy, mint a Fil 3,3-ban. „Mert mi vagyunk a körülmetéltek”.
Sok hely van az Újszövetségben, ahol az olyan címek, mint „a körülmetéltek”, Izrael népére nézve állnak fenn, de a gyülekezetre használják őket. 1 Pt 1,1 vagy Jak 1,1, ahol a „szórványban élők” kifejezés (ami Izraelre nézve is fennáll), a gyülekezetre használják 1 Pt 2,9. „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;” Mindezek a címek Izraelre voltak használatosak az Ószövetségben. De Péter azt mondja: „Ti vagytok ez a nemzet!”
A Jel 1,4-6-ban a 6. versben ezt olvashatjuk: „aki országa népévé tett minket, papokká az Isten, az ő Atyja előtt”. Honnan származik ez a kifejezés „országa népévé tett minket, papokká”? A Exod 19,6-ból, amikor Isten a Sínai hegyen teokráciát léptetett érvénybe. Azok a fogalmak, amik ott Izraelre érvényesek voltak, most ránk használatosak. Ezért mondja: Mi vagyunk a körülmetéltek. A körülmetélés nem feltétele annak, hogy ki tartozhat Isten népébe. Ez csakis a szív körülmetélésén múlik.
Róm 2,28-29 „Mert nem az részesül dicséretben, aki külsőleg zsidó, aki testén külsőleg van körülmetélve, hanem az részesül dicséretben – mégpedig nem emberektől, hanem Istentől -, aki belsejében zsidó,” (ezért tudja Pál a Fil3,3-ban azt mondani: Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik szellemben szolgálnak Istennek).”..aki nem betű szerint, hanem szívében a Szellem által van körülmetélve.” Ezért áll a Jel 2,9-ben és a Jel 3,9-ben, a gyülekezetekhez írott levelekben: „Tudok nyomorúságodról, és szegénységedről, pedig gazdag vagy, és azok káromlásáról, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok,” ezek a káromló üldözők etnikai zsidók voltak. De nem olyanok, akiket az Úr zsidóknak nevez. Az az igazi zsidó, akinek a szíve van körülmetélve. A származás már nem számít többé. Lehullott a fal a zsidók és a pogányok között. Mi mindannyian zsidók vagyunk. A zsidó megnevezés mindazokra érvényes, akiknek a szíve körül van metélve. A mennyei útlevélbe be van pecsételve a „J”. (Náci Németországban a zsidók útlevelébe egy nagy „J” betűt ütöttek be a „Jude” megjelölésére.)
Ez volt a Fil 3,3 háttere.
A Izrael a próféciában nem etnikai zsidókból áll, hanem olyan emberekből, akik szellemileg, belsőleg izraeliták. Pál, Péter és a mi Urunk mind tisztában voltak ezzel. Mi vagyunk a valódi Izrael, nem azok, akik testileg Ábrahámtól származnak. Az etnikai zsidók azt mondták, amikor Jézushoz jöttek: A mi atyánk Ábrahám! Jézus válasza ez volt: A ti atyátok az ördög.
Sokaknak problémájuk van az Izraeliták meghatározásával. Miért? Mert szerencsétlen módon az evangéliumi keresztyének az Ószövetséget befagyasztották, mintha soha nem lett volna megírva. Mi egy hamis definíciót alkottunk Isten Izraeljéről, ha nem vesszük figyelembe, és nem realizáljuk mindazt, amit az Úr, János, Péter és Pál az Újszövetségben mondtak. Isten Izraelje egy megfogalmazás, egy kategória, amely már nem etnikailag, vagy egy testi jel alapján határozza meg az embert. A családfa nem számít. Pál tulajdonképpen azt mondja, hogy soha nem is számított! Ezért mondja, hogy nem mind Izraelita aki Izraelita. Nem számít, hogy Izmael vagy Ézsau körül voltak metélve. A szív számít. Hogyan lesz az ember Isten valódi Izraeljének tagja? Körülmetélkedés által? Vérségi rokonsági kapcsolat által? Ábrahámnak a hite számít, nem pedig a vére.
A gyülekezet nem egy átmeneti megszakítás (törés) Isten Izraelre vonatkozó üdvtervében. A gyülekezet Isten Izraelre vonatkozó üdvtervének beteljesedése.
Mit mond Pál a Fil 3,1-3-ban összefüggéseiben? Akár a körülmetélkedésről van szó, akár a képzettségről vagy a foglalkozásról, amit mindig testben tett meg vagy ért el az ember, nem számít. Hogy valaki zsidó, mint Pál, vagy nem. Ő maga mondja saját magáról a Fil 3,4-5-ben: „ Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én méginkább: 5 nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus.”
Ez mind szemét. Isten szemében mindez nem számít, ha ettől függ, hogy valaki Isten népéhez tartozik-e. Az etnikai nézőpontok nem számítanak többé. „3 Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Szelleme szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk.” (3,3) ők a valódi Izrael. Bennük teljesedtek be az ígéretek.