Most a jelen korszak történelmével fogunk foglalkozni. Láttuk, hogy pünkösdre, mint egy egyedülálló eseményre tekinthetünk vissza. Isten népe egy új korszakba lépett. Az apostolok levelei a gyülekezet szolgálatát írják le a mostani korszakban.
Ha a jelen korszak történelméről beszélünk, akkor az ehhez legjobban illő igét a Máté 13-ban találjuk. A búzaföld és a konkoly példázatát fogjuk tanulmányozni, mely a mi korszakunk leírása. Olvassuk el először magát a példázatot, és utána az Úr ehhez fűzött magyarázatát.Máté 13,24-30. „Más példázatot is mondott nekik: >Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a zöld vetés szárba szökött, és már magot hozott, megmutatkozott a konkoly is. A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és azt kérdezték tőle: Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnan van akkor benne a konkoly? Ellenség tette ezt! – felelte nekik. A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy kimenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Õ azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe.” El tudom képzelni milyen kíváncsian várták az apostolok az értelmezést. Íme a magyarázat (Máté 13,36-43.): „Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: >Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot.< Ő pedig így válaszolt nekik: >Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. (Ebből látni, hogy a példázat az egész jelen korszakra vonatkozik, a vetéstől a korszak végéig.) Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!<”
A 13. fejezetben az evangélista valami újat kezd el. Ettől a fejezettől kezdve, az Úr példázatokban beszél. A tanítványok rákérdeztek arra, miért így szól. Az Úr válasza a Máté 13,11-ben áll: „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, de azoknak nem adatott meg.” Példázatokban és titkokról beszélt. A példázat egy tárgy, történet, kép, élmény (a szó „parabolát” jelent, valamit valami mellé helyezni az összehasonlítás, szembeállítás céljából), ami egy szellemi valóságot magyaráz meg, ír le, hogy a hallgatók vagy olvasók megértsék. Az Úr tehát a királyság titkairól beszél példázatokban. A vezérgondolatok új tartalmat adnak a királyságról szóló tanításnak. Az ótestamentumban a királyságról szóló tanítás visszanyúlik a Gen. 1,26-27-hez, ahol Isten az embernek a föld feletti uralmat ígér. Itt kezdődött Isten királysága, az ember volt a helytartója. A királyság története az egész Bibliát átfogja. Amikor az Úr eljött, Keresztelő (Bemerítő) János azt mondta: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Máté 3,2; 4,17). Az olvasott részben közölt tanítás eddig ismeretlen volt, ugyanis itt ez áll (13,16-17): „A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. Bizony, mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amit láttok, de nem látták, és hallani, amit hallotok, de nem hallották.” Előzőleg pedig így szólt (13,13.): „Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek.” Az Úr egyrészt azért beszél példázatokban, hogy valamit érthetővé tegyen, másrészt azért, hogy valamit elrejtsen azok elől, akik nem figyelnek a szavára. Az Úr a mennyek királyságának új tartalmat ad a Máté 13-ban.
Nem az újdonság teszi különlegessé az Úr tanítását a mennyek királyságáról, hanem az, hogy utalásokat találunk benne arra, ahogyan a hívők ebben a korszakban a királyságot meg fogják tapasztalni. A Máté 13,30-ban azt olvassuk: „hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe.” Aztán a 13,43-ban: „Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!” Fontos tehát meghatározni az időpontot, illetve az időszakot, amikor a királyság eljön.
Fontos az is, hogy az első és a második advent közötti időszak egy interregnum. Egy időszak, amikor az uralkodó szolgálatát nem e földön végzi. (Interregnumnak nevezik azt az időszakot, mely egy király halála és a trónörökös beiktatása között telik el).
Az Úr példázataiból érdekes, figyelemre méltó igazságokat ismerhetünk meg. Az egyik igazság az, hogy az ember fiának vetésével párhuzamosan a gonosz is vet. Máté 13,39: „az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok.” Ez egy megrázó kijelentés, mely bizonyára az apostolokat is megijesztette.
Azt is tudhatjuk, hogy ez az interregnum nem egy rövid időszakot jelent. Kétezer év elteltével láthatjuk, hogy ez az időszak sokáig tart. Az Úr már a példázatban felhívja a figyelmet arra, hogy ne tépjék ki a konkolyt, hanem várjanak, amíg beérik a gabona. Ezzel hosszú időszakra utal.
Egy további fontos gondolat az, hogy ez a korszak ítélettel fejeződik be, mikor a jó el lesz választva a gonosztól. Máté 13,41-43: „Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!” Lesz tehát egy ítélet! Ez ma nem népszerű téma a teológiai tanszékeken. Az ítélet és a kárhozat ritkán téma a szószékről elhangzó üzenetekben. Még evangéliumi körökben, könyvekben is ritkán esik erről szó, és gyakran tagadják ezt a bibliai tanítást. Egyszer korábban már említettem H. A. Ironside-ot, aki egyszer a 2.Kor. 5,11-ről beszélt: „Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét…” Ezt az igét illusztrálta egy híres igehirdető,Theodor Parker (1870) igehirdetésével, aminek címe ez volt: Nincs mit félni Istentől. Ez a hamis cím sokakat befolyásolt Angliában. Erre mondta Ironside: ha Isten igéjét olvassuk, akkor rá fogunk jönni arra, hogy igenis lehet félni Istentől. A jövőben várható egy ítélet. A Biblia azt is mondja „Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni.” Ha az evangéliumot behelyettesítjük Isten atyaságával és az emberek testvériségével, akkor ne lepjen meg, hogy az emberek nem figyelnek Isten igéjére. Van mit félni Istentől. Ha az emberek testvériségéről beszélünk, akkor az elveszett lelkek testvériségéről kell beszélnünk, akik rászorulnak a megmentésre.„Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét…” – mondja Pál a 2.Kor 5,11-ben, és erre utal az Úr is a példabeszédében „ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.”
Nézzük meg közelebbről a példázatot (13,24-30.), melyhez szeretnék néhány exegetikai (szövegmagyarázat) megjegyzést fűzni. Aztán vegyük szemügyre az Úr magyarázatát (13,36-43.) és vizsgáljuk meg a mai egyháztörténelem tényeit.
„Más példázatot is mondott nekik: > Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe.<” Az előző a szántóföld példázata volt. Itt a magvető szórja a magot, mely különböző helyekre esik. Ebben a példázatban csak jó magról van szó, melyet az ember fia vet. A példázatok olyanok, mint egy fénykép. Ezekben a királyság nincs meghatározva, mint amikor azt mondja „a mennyek királysága olyan, mint…” Itt a királyságnak bizonyos aspektusairól beszél, mert vannak még más nézőpontok ebben és más fejezetekben, ahol a Szentírás ezeket kifejti.
A Máté 13,25-ben beszél a Sátán tevékenységéről: „De amíg az emberek aludtak…”John F. Kennedy írt egy könyvet ezzel a címmel. Evvel azt akarta kifejezni, hogy egy nemzet nagy hibát követ el, ha elalszik. Az első és második világháború között a nemzetek aludtak, mialatt Hitler és Sztálin munkához láttak.
„De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment.” Ez éjszaka történt. Mit kell tudni a konkolyról? A konkoly nagyon hasonló a búzához, de a magja fekete. Eleinte alig lehet megkülönböztetni a búzától. Azt is tudni kell, hogy ez a gaz mérges gombák táptalaja lehet. Csak szakértők képesek a különbséget felismerni. A növény fejlődésének korai fázisában minden szemet egyenként kell szétválasztani. A konkoly ilyenkor csak szürkés árnyalatáról ismerhető fel. A Máté 13,19-ben a szántóföld példázatában ez áll: „Amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van vetve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag.” Itt már említésre kerül a Sátán szerepe és tevékenysége.
A probléma megoldása a Máté 13,26-30-ban van leírva. „Amikor a zöld vetés szárba szökött, és már magot hozott, megmutatkozott a konkoly is. A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és azt kérdezték tőle: Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnan van akkor benne a konkoly?” Ez egy érdekes kérdés. Végső fokon ez a gonosz eredetét firtató kérdés. Hogyan lehetséges, hogy az ember fia veti a magot, és közben megjelenik a konkoly? Ez a példabeszéd a keresztyén teológia fundamentális kérdését érinti, a bűn eredetének kérdését. Itt jön a válasz: „Ellenség tette ezt! – felelte nekik. A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy kimenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe.”
Ellenség tette ezt! Ez úgy hatott, mint egy villámcsapás. „Az ördög Isten majma” – mondta valaki. Ő Krisztus paródiája. Ott, ahol a jó magot hintik, a gonosz is hinteni fogja a konkolyt. A hamis messiások, a hamis apostolok olyanok, mint az árnyékok. Minden igazságnak megvan a maga hamisítása. Ahol Isten igéjét hirdetik, ott a konkoly is nőni fog. Az ebből eredő problémákra Pál apostol figyelmezteti az efezusiakat: „közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat” (Ap.Csel. 20,30.). A példázat érinti a gonosz eredetét, de nem mond többet, mint hogy az a Sátán ténykedésére vezethető vissza. „Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe.”
A Máté 13,36-ban adja meg az Úr a magyarázatot ehhez a példázathoz. „Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba.” Ez érdekes, mert a 13,1-ben az áll: „Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján és nagy sokaság gyűlt össze körülötte.” Itt mondta el az első példázatokat a királyságról.Most visszatért a házba és „tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: >Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot.<” Lehetséges, hogy a példázatokat az Úr a jelenlévők előtt mondta el, de a magyarázatot csak a tanítványok hallották? Ez azt jelentené, hogy mi a királyság belső valóságával állunk szemben? Előzőleg csak a külső tényekről beszélt.
Itt magyarázza meg a példázatot: „Az, aki a jó magot veti, az Emberfia.” Az Emberfia ugyanakkor az angyalok ura is, mert a 13,41-ben azt mondja: „az Emberfia elküldi angyalait.” Neki hatalma van az angyalok felett is. Tudnunk kell, hogy az „Emberfia” kifejezés, Urunknak egy címe, egy titulusa, az ő szuverén hatalmának kifejezője. Ő a magvető, az Emberfia, aki mindenható, korlátlan hatalma van királyságában.
A Máté 13,38-ban azt olvassuk: „a szántóföld a világ”. Az egész világ missziói terület, otthon és a tengeren túl. A hívő ember számára minden terület missziói terület. Nekünk mennyei állampolgárságunk van. Mi mennyei polgárok vagyunk, akik egy idegen területen élünk. Minket az Úr a világba küldött el. A szántóföld a világ, nem a gyülekezet! A királyság tágabb fogalom, mint a gyülekezet. A gyülekezet a királyságban van, de a királyság nagyobb, mint a gyülekezet.
Aztán a magról esik szó (13,38): „A jó mag a mennyek országának fiai”. Ezek az igazi hívők, akik az Úr Jézusban hisznek. Továbbá a konkollyal folytatja: „A konkoly a gonosz fiai.” A jó maggal, az igazsággal egy időben terjeszti a Sátán az ő üzenetét. Az Úr hirdeti az igazságot, a Sátán pedig az ő alapelveit. Minden párhuzamosan fut. Az ellenség sose alszik. „Az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.”
Máté 13,39: „Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög.” Az ördög egy személy, aki ellensége Urunknak. Emlékezzünk azokra a szavakra, melyeket az Úr a Ján. 8,44-ben mondott azoknak, akik nem hallgatnak az ő szavára: „Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.” Ezeket a magokat szórja az ördög. Sok a konkoly a világban.
Aztán szól az aratásról (13,39): „Az aratás a világ vége.” Ha a próféták írásait olvassuk, akkor észrevehetjük, hogy „az utolsó napokban” kifejezés gyakran ismétlődik. Ez megfelel az újtestamentumban található kifejezésnek. Az aratásra e korszak végén kerül sor. „Az aratók pedig angyalok.” Később, a 13,41-ben megint beszél az aratókról. A 40-43. versben írja le az aratást.
Most szeretnék ebben a példázatban egyes dolgokra rávilágítani, melyek a jelen korszakra jellemzőek. Isten királyságában van mind realitás, mind hitvallás. Egy globalizált társadalomban élünk, része vagyunk a világnak. A példázat a világra vonatkozik, nem a gyülekezetre! A gyülekezet csak egy része a világnak. Isten királyságában van realitás és van üres hitvallás. A Máté 13,41-ben ezt olvassuk: „Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt.” Az aratás előtt lesz az Isten fiának országában konkoly, emberek, akiknek ajkáról csak üres hitvallás hangzik, a hit valósága nélkül. A Máté 13,30-ban olvastuk: „hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe.” A világban, társadalmunkban kétféle ember él: konkoly és búza. A konkoly többnek látszik, mint a búza.
Vannak itt problémák is. Az egyiket említettem, a gonosz eredetének kérdését. Ez a kérdés foglalkoztatta a szolgákat, és foglalkoztat sok mindenkit, amióta csak teológiai viták folynak. Ebben a példázatban a probléma ott kezdődik, amikor felteszik a kérdést: „Uram, nem jó magot vetettél a földedbe?”
A másik nagy probléma, Isten gonosszal szembeni türelmének problémája. Egész idő alatt, míg az ellenség veti a konkolyt, Isten visszatartja az ítéletet. Sok ezer év óta várat magára az ítélet. Isten csak szemléli, ahogyan az ördög a konkolyt veti. Ez foglalkoztatta a szolgákat és foglalkoztatja mindazokat, akik ezt figyelik. Istennek van érve, amiért a gonoszt eltűri: mert irgalmat akar gyakorolni sok mindenkin. Az Úr csíráztatja a búzát és ezért hagyja a konkolyt is nőni. Isten eltűri a gonoszt azért, hogy kegyelme megmentsen minket és sokakat. Ezek azok a problémák, melyek ebben a példázatban felmerülnek.
Az Úr itt nagy vonalakban írja le korszakunkat. Szól ebben a példázatban a világról, a vallások közötti kapcsolatokról, üldöztetésről. Többről, mint csak a gyülekezetről. Beszél a spanyol inkvizícióról, a mártírok sokaságáról, olyanokról, mint Husz János vagy Latimer, és mindarról, ami társadalmunkban Krisztus igazságának ellenáll.
Még valami, ami érthetővé válik ebből a példázatból. A kétféle ember, a konkoly és a búza, a gonosz fiai és a királyság fiai, megkülönböztethetők egymástól viselkedésük folytán. Az Úr ugyanis azt kéri szolgáitól, várjanak az aratásig, akkor nyilvánvaló lesz a különbség a konkoly és a búza között. Azt mondja, hogy „gyümölcseiről fogjátok őket felismerni”. A hegyi beszédben szólt így az Úr (Máté 7,16): „Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?” És később a Máté 7,20-ban: „Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.” A végén lehet megkülönböztetni a búzát a konkolytól, munkájuk, tevékenységük alapján. Gyakran jönnek emberek a gyülekezetbe, bizonyos fokú érdeklődést mutatnak, és azt lehetne hinni, hogy újjászülettek. Az idő múltával azonban csökken az érdeklődésük, az öröm, melyet mutattak, eltűnik, mind ritkábban látni őket, végül sehova sem járnak. Az is előfordul, hogy egyesek egy idő után azt mondják: gyűlölöm Istent.
A példázatban és annak magyarázatában szó esik az örök büntetésről. A Máté 13,30-ban ezt olvassuk: „Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe.” Aztán a 13,40-ben: „Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén.” 13,42: „és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” Fontos ezt jól megjegyezni. Sok evangéliumi keresztyén tagadja az örök büntetést! Sokszor azzal érvelnek, hogy a tüzet csak képletesen kell érteni. Akármit is értünk a tűz alatt, a tűz mindig pusztít. Mind a példázatban, mind a magyarázatban említésre kerül a tűz. A magyarázatból hiányzik a tűz értelmezése, az Úr nem mondja, hogy ezt képletesen kell érteni. Mind a 40., mind a 42. vers szóhasználata azonos.
A jelen korszakkal foglalkozunk. Ez a mi korunk vázlata. Ez a kor a vetésnek, a gyülekezet növekedésének korszaka. A jó mag, az újjászületett emberek, a királyság fiai, a Krisztus testének tagjai. Azt is tudjuk az Írásból, hogy ennek a korszaknak a végén a hitehagyás gyakoribbá válik. Jön az isteni ítélet. Az evangélium hirdetésének, a gyülekezet növekedésének képe van előttünk, mely korszak végén az ítélet következik. Szeretném kihangsúlyozni, hogy az ítélet kimenetele az örök kárhozat lesz.
Clark Pennick írt egy könyvet ezzel a címmel: „Isten kegyelmének szélessége. Jézus Krisztus egyedülállósága a világ vallásaiban”. Pennick egy finom, szeretetreméltó keresztyén, de nem tudja elhinni, hogy emberek örökre elvesznek. Ebben a könyvében azt állítja, hogy a hívők nem csak egy kisebbséget képviselnek a világban, és az örök büntetést a Biblia nem tanítja. Harold O. Brown írt erről a könyvről recenziót (bírálatot) evvel a címmel: „Hányan lesznek a pokolban?” Miután dicséri Pennick elveszett emberekért való aggodalmát, ezt írja: „Meg lehet-e érteni az evangélium üzenetét az üdvösség mérsékelt optimizmusának tükrében?” Továbbá így folytatja: „Dr. Pennick megkerüli az igazságot könyvének legfontosabb tételében, amennyiben nem teszi fel a kérdést, hogy miért állította Ágoston és a reformátorok többsége, hogy csak kevesen és nem sokan mentetnek meg.” Különösen kihangsúlyozta a Máté 7,13-14-et: „Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” Ezek az Úr szavai! Brown azt mondja: „Pennick ezt az igeszakaszt sose magyarázta meg. Az Úr Jézus szavai ennél nem is lehetnének világosabbak. Az üdvösség útja keskeny, nehezen járható, kevesen, nem sokan járnak rajta.” Pennick könyve jó példája egy keresztyén ember vágyálmának.
Ezek jellemzik a mi korszakunkat. Egyik gyakorlati jellemzője korunknak a magzatölés és az eutanázia. Van a nőnek joga „választani”? Mit válaszolnál erre a kérdésre? Senkinek sincs joga az életet mint olcsó árut kezelni. Senkinek sincs joga egy életet megsemmisíteni. Senkinek sincs joga a gonoszt választani. De gonoszság a magzatölés? Ezek jellemzik korszakunkat. Eltérés a Biblia tanításától, eltérés az igazságtól, az abszolútumok tagadása, ahol mindenki saját igazságát képviseli, mindez áthatja társadalmunkat a politikában és a gazdasági életben egyaránt. Függetlenül attól, hogy ki melyik párthoz tartozik, az emberek nincsenek tekintettel arra, amit Isten igéje tanít.
Az egyetemek teológiai fakultásain tagadják Krisztus istenségét. A keresztyénséget a kényelmetlen „csak” jellemzi. Mit értek ez alatt? „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakénáltalam” (Ján. 14,6.). Ez a „csak” tövis a világ szemében. Ma csak ritkán hirdetik a szószékekről, hogy Jézus Krisztus az egyedüli út az üdvösséghez. Az ellenvetésnek, a kritikának, melyet azok felé gyakorolnak, akik ezt a kényelmetlen „csak”-ot képviselik, a következménye az, hogy kerülik a témát. Sokan állítják, hogy az Isten Fiának testetöltése csak egy mítosz. Egyetlen más vallás sem jelenti ki, hogy Isten testet öltött. Ha ezt a tanítást mítosznak minősítjük, akkor a keresztyénséget akarjuk lerombolni. Evvel eltűntetjük a keresztyénség és más vallások közötti különbséget. John Hick Jézust egy az énjétől megszabadított léleknek tartja, aki teljesen nyitva állt Isten Szelleme előtt. Ő egészen Isten, de nem Isten teljessége. Ilyen megkülönböztetést tenni, csak egy teológus-filozófus tud. Paul Nitter írja: „Hirdetjük, hogy Isten Jézus Krisztusban volt, de a keresztyéneknek be kell ismerniük, hogy Isten nem volt Jézus Krisztusra korlátozva”. Jézus ilyet nem mondott. Ő azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”
Szeretném végül mélyen a tudatotokba vésni Isten ítéletének elkerülhetetlenségét. Vagy Isten királyságának gyermekei vagyunk, vagy nem. Vagy búza, vagy konkoly vagyunk. Mi vagy te? Mély hála van szívemben az Atya és a Fiú felé, aki az ige magvát a szívembe hintette, és ez ott kicsírázhatott és növekedhetett. Mi több! Nála biztonságban vagyok. „…a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe.” Várjuk a betakarítást. Biztos helyem van az Atya királyságában. János azt mondja, „mi Isten gyermekei vagyunk”. A dicsőség vár ránk. „Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!” Megdicsőült testben, tisztaságban. Mi nem fogunk égni, mint a gonoszok, hanem világítani, fényleni fogunk. Micsoda jövő!