A rendszer jellegzetességei: Törvény és kegyelem (2.)
Szeretném röviden megismételni, amit előzőleg mondtam. Kezdetben beszéltünk a diszpenzacionalizmusról és arról a problémáról, mely a mózesi törvény és a kegyelem alapelve közötti viszonyból adódik. Beszéltünk azokról a kérdésekről, melyek a diszpenzacionalizmusból és a korszakokból adódnak, miután ezek a diszpenzacionalizmus rendszerének részei, és ebből arra lehetne következtetni, hogy a különböző korszakokban az üdvösségnek különböző útjai voltak. Láttuk persze, hogy ez nem igaz. Beszéltünk arról, hogy volt-e kegyelem a törvény korszaka alatt, ha a mai korszakot a kegyelem korszakának nevezzük. A diszpenzacionalisták ezen kritikája, amint láttuk, nem jogos. Jobb lenne a mai kort nem a kegyelem korszakának, hanem inkább a gyülekezet korszakának nevezni. Beszéltünk arról, hogy sokan meggondolatlan megállapításokat tettek, mind a diszpenzacionalisták, mind a szövetségi teológusok közül, melyek sok zavart okoztak.Belekezdtünk a témánkba és beszéltünk a mózesi törvény és a kegyelem viszonyáról. Beszéltünk a törvény céljáról: a törvény az áthágások miatt adatott, a törvényszegők miatt, azért adatott, hogy bűntudatot keltsen, hogy megmutassa a bűn szörnyű természetét. A törvény a bűneink sokaságát tárja fel, bűnös mivoltunkat, vétkességünket. Nevelő rabszolgánk volt, aki a gyermekeket neveli, amíg eljutunk a fiúságra az Úr Jézus Krisztus szolgálata által. Végül arról volt szó, hogy a törvény prófétai módon és tipológiailag utalt a ceremoniális rendszer által a Krisztusban lévő üdvösségre. A ceremoniális rendszer, a papi szolgálat, az áldozatok és a mózesi szövetség mind előképei voltak az Úr Jézus szolgálatának, aki beteljesítette az ótestamentumi típusokat.
Most a kegyelem fogalmával és természetével fogunk foglalkozni a mózesi törvény alatt.
Nem kétséges, hogy a mózesi törvény ideje alatt az isteni kegyelem megnyilvánulásai láthatóvá váltak. Tulajdonképpen kegyelem maga az, hogy Isten egy erkölcsi kódexet adott Mózesen keresztül. Isten aktív kegyelme volt, hogy a tíz parancsolatot adta, azonkívül a ceremoniális törvényt, mely Krisztusra mutatott és nem kevésbé a polgári törvényt is, mely rendet teremtett a társadalomban és megőrizte őket a Messiás eljöveteléig. A kegyelem megnyilvánulása volt Isten kiválasztása Izrael számára. Az izraeliták számára sok kiváltságot és áldást hozott az Ótestamentum ideje alatt. Ahogy Isten Izraellel bánt, az kegyelem volt. Nekik adta az országot és Izrael történelme Isten kegyelmének a bizonyítéka.
Isten sok mindent adott nekik, sok mindent azonban nem, amit Isten ma ad gyermekeinek. Pl. a Szentszellem nem lakozott közöttük és bennük állandóan. Még a legszentebb Izraelitában sem. A Szentszellem jött, szolgált bennük ereje és hatalma által bizonyos feladatok elvégzésére, de egyik ótestamentumi szentben sem lakozott a Szentszellem folyamatosan. Isten kijelentette magát, mint Jehova, a levitai szövetség adatott nekik a törvény ideje alatt, de mégis van egy különbség a törvény és a jelen korszak között.
Az Úr Jézus erről világosan beszél a Ján 14,15-17-ben: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Szellemét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” Az Úr kereszthalála előtt a Szentszellem velük volt, de a jövőben bennük lesz. Ha visszalapozunk a Ján 7,37-39-hez, ott az áll: „Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: »Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!« Ezt pedig a Szellemről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg.” Az Ótestamentum emberei a kegyelem sok áldásának részesei voltak, de nem minden adatott meg nekik.
János világosan beszél erről: „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg” (1,17.). Gondolkozz el egy percre efelett! Akármit is jelentsen ez a vers, annyit biztosan jelent, amit Kálvin mondott erről: „A törvény önmagában, Krisztustól elválasztva, nem tartalmaz se kegyelmet, se igazságot. A törvény igazsága azon a tényen nyugszik, hogy kegyelem és üdvösség csak Krisztusban van.” A törvény nem tud ezekben segíteni.
Egyes szövetségi teológusok sokat beszélnek a törvényben megnyilvánuló kegyelemről. Ha azonban a törvényben annyi kegyelem volt, akkor miért nem tudott megmenteni? Mi kegyelem által üdvözülünk. Ha a törvény a kegyelem megnyilvánulása volt, ami bizonyos értelemben igaz, amennyiben Isten kegyelemből adta a törvényt, akkor nem szabad elfelejtenünk, hogy ez nem az a kegyelem, mely Jézus Krisztusban, az ő halálában és a Szentszellem tevékenységében nyilvánul meg a mostani korszakban. Akik az Ótestamentum és az Újtestamentum közötti különbséget el akarják homályosítani, azok nincsenek egy véleményen az Újtestamentum íróival.
2. Krisztus szolgálata és a mózesi törvény
Erre csak röviden térek ki, mert biztos vagyok abban, hogy ha valaki Jézus életét követi, akkor ez világos lesz előtte.
2.a. Születésekor
Az Úr a mózesi törvény alatt született. Pál erre a Gal 4,4-ben világosan utal, hogy születésekor a törvény alá volt vetve. Ezt tudnánk akkor is, ha Pál nem említette volna, mert ifjúságának leírása az evangéliumokban bizonyíték arra, hogy ő a mózesi törvény bizonyos előírásainak betöltésére jött. Körülmetélték, bizonyos áldozatokat hoztak érte stb. Jézus egy izraelita volt, a törvény alatt, de mert Isten Fia volt, tökéletesen betöltötte a törvényt. Amikor Bemerítő János a bemerítésénél azt mondta, hogy tulajdonképpen az Úrnak kellene őt bemeríteni, akkor azt válaszolta: „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.” Az Úr, a tökéletes zsidó, tökéletesen betartotta a törvényt. Ne felejtsük el, hogy az Úr, az Isten-ember, Isten Fia, aki egy isteni és egy tökéletes emberi természettel bír, kivéve a bűnt. Különben nem lehetett volna a golgotai kereszten számunkra helyettesítő áldozat.
Az egyháztörténelem folyamán Krisztus természetét illetően sok vita folyt. Egyszer az istensége, egyszer az emberi természete volt vitatott. A gyülekezet az Írások tanulmányozása által és a viták során arra a következtetésre jutott, hogy az Úr Jézus egy isteni személy volt, aki kettős természettel bírt, egy isteni és egy emberi természettel. Mindkettő tökéletes volt.
2.b. A szolgálatában
Még akkor is, amikor a leprást meggyógyította, mit mondott neki? „Menj el és hozd meg azokat az áldozatokat, melyeket Mózes a törvényben megkövetel”, melyek a Lev 13. és 14. fejezetében le voltak írva. Szolgálatában teljesen alárendelte magát a törvénynek és minden tevékenysége a törvényt támogatta. Evvel kapcsolatban több kérdés merült fel, melyek nagyon érdekesek, melyeket a zsidók tettek fel, mert nem értették meg azt, amit Jézus tett. Pl. amikor az Úr a tanítványaival a búzamezőn ment át és a tanítványok a kalászokból kiszedték a magvakat. Felmerült a kérdés, hogy tényleg a törvény szerint jártak-e el. Zsidó kommentárok, amelyek az Újtestamentummal foglalkoznak, hosszas fejtegetéseket hoznak ezzel kapcsolatban. Azok a zsidók, akik Jézust mint zsidót akarják „visszakövetelni”, azok számára fontos, hogy Jézus a törvény szerint járt el. A kérdések abból erednek, hogy a zsidó tradícióval összeegyeztethető-e Jézus törvényértelmezése.
Az Úr Jézus szolgálatában ugyanazzal a tisztelettel kezelte a törvényt, mint a szülei, amikor őt körülmetéltették. Ha emberek kérdéseket tettek fel az Úrnak, akkor ő mindig a törvényre utalt. A válasz mindig az volt: „És mit mond a törvény?” és aztán idézte a törvényt.
2.c. Halálakor
Az Úr utolsó lélegzetvételéig betartotta a törvényt. Utaltam korábban arra, hogy az utolsó széder este és az első úrvacsora a törvénnyel teljes összhangban folyt le, ahogyan azt Mózes a törvényben előírta. Amikor azonban meghalt, tudjuk az Írásokból, hogy a templom kárpitja kettészakadt felülről lefelé. Máté 27,51 „És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.” Amikor az Úr meghalt és a kárpit kettéhasadt, felülről lefelé, ebben Isten kifejezésre juttatta, hogy ő vetett véget a törvény korszakának Krisztusnak a Golgotán befejezett műve által.
3. A gyülekezet és a mózesi törvény
Ez sok-sok vita tárgyát képezte az évszázadok során. Ez önmagában nem rossz, ha az érzelmek nem vernek magas hullámokat. Az Újtestamentum egy professzora egyszer egy könyvet akart írni a törvényről. Ezt a szándékát ezzel kommentálta: „Ha ezt a könyvet megírom és átadom a kiadónak, akkor utána nyugalomba vonulok és remeteéletet fogok élni a harcok és ellenségeskedések miatt, melyek a törvény természete felett keletkeztek.” Tulajdonképpen ez a probléma mint egy fal áll a keresztyénség és a júdaizmus között. Hogyan viszonyul ez a kettő a mózesi törvényhez? Ez a vita tárgya a hitvalló keresztyének és a hitetlen keresztyének között, illetve a hitvalló keresztyének és a hitetlen zsidók között.
Arra a kérdésre, hogy a keresztyén vajon a törvény alatt áll-e, több választ ismerünk.
Egyesek azt állítják, hogy a hívő ember az erkölcsi törvény alatt áll, de nincs a szertartásos törvények alatt. Persze érthető, ha valaki így érvel. Gondoljunk egy pillanatra vissza. Hivatkozik valahol az Újtestamentumban az apostol a mózesi törvényre és inti a hívőket a törvénnyel kapcsolatban? A válasz igen. Az apostol nem egyszer hivatkozik a törvényre, hogy alátámassza álláspontját, amikor hívőkhöz ír. Ezért érthető, ha valaki azt állítja, hogy az evangéliumi hívő az erkölcsi törvény alatt áll, de nem a szertartásos törvény alatt. Különösen, ha valaki a Zsidókhoz írt levelet olvassa.
Ha ez igaz lenne, akkor felmerül a kérdés: A keresztyén a törvény büntetése alatt áll-e? Amikor Mózes az Ótestamentumban megparancsolt bizonyos dolgokat, akkor utána mindig jött a fenyegetés, „ha pedig nem teszitek meg amit parancsol Isten, akkor bizonyos büntetéseknek lesztek kitéve”. Ha tehát csak az erkölcsi törvények alatt vagyunk, akkor ez egy jogos kérdés. Nem kellene-e a gyülekezetben minden házasságtörőt megkövezni? Tehát nem könnyű azt mondani, a gyülekezet az erkölcsi törvények alatt áll, de a szertartásos törvények alatt nem.
John Austin mondta: „A törvény meghatározása három különböző gondolatot foglal magában: 1. a parancsot, 2. elkötelezettséget és 3. a megtorlást, azaz szankciót.” Daniel Webster, egy XIX. századi teológus mondta: „Törvény büntetés nélkül csak egy jó tanács”. Ha tehát a törvény alatt vagyunk, akkor evvel a büntetés alatt is vagyunk.
Azonkívül, Pál apostol sohase tett különbséget az erkölcsi és a ceremoniális törvény között! Számára a törvény egy egységet képez és az egész törvény félre lett téve. Pál egy levelében se tesz különbséget a törvény részei között. Csak mi különböztetünk meg a törvényben három részt, mert ahogyan tanulmányozzuk a törvényt, olvassuk a tíz parancsolatot, aztán olvasunk a polgári törvényekről és végül a szertartási parancsokról. Se Mózesnek, se Izraelnek nem volt háromféle törvénye. Jakab is azt mondja levelében, ha a törvények egyikét megszegjük, akkor az egész törvényt megszegtük. A Gal 5,3-ban, ahol Pál a megigazulásról ír, azt mondja:„De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani.” Ha tehát valaki azt hiszi, hogy a körülmetélés által meg lesz mentve, akkor magát az egész törvény alá helyezi.
Mások azt mondják, hogy a törvény vonatkozik az életvitelünkre, de nem vonatkozik az üdvösségünkre.
Nos, figyeljünk ide:
Először, Izrael az Ótestamentum idejében a törvény alatt volt.
Másodszor: „a törvény alatt” kifejezés csak két jelentéssel bírhat. „A törvény alatt” az üdvösség útját jelentheti, vagy az életszabályokra vonatkozhat. Azonban egy korszakban sem volt a törvény az üdvösség útja. Izrael tehát a törvény alatt volt, mint életvitelük szabályozója. Pál azonban a Gal 4,1-7-ben azzal érvel, hogy Izrael már nincsen a törvény alatt, amint a törvény alatt voltak az Ótestamentum ideje alatt! Sohasem voltak a törvény alatt mint az üdvösség útja, hanem a törvény mint életük szabályozója alatt voltak. Ha most már nincsenek a törvény mint életük szabályozója alatt, akkor ebből arra következtethetünk, hogy a hívő keresztyén sincs többé a törvény mint életvitelük szabályozója alatt. Az Ótestamentum idejében nem volt szabadság, nem volt fiúság, nem volt örökség, de most van szabadságunk, van fiúságunk és van örökségünk, azonkívül a Szentszellem állandó jelenléte életünkben. Legalább négyszer ismétli meg az Újtestamentum, hogy a hívő nincsen a törvény alatt. Persze ezeket a verseket összefüggésükben kell értelmezni. A versek a következők: Róm 6,14-15, 1.Kor 9,20, Gal 5,18, 2.Kor 3,7-11.
Három teológiai rendszert lehet teremteni, melyek által a keresztyéneket a törvény alá lehet helyezni.
a.) Lehet tiszta júdaizmust alkalmazni. A hívő ebben az esetben teljesen a törvény alatt lenne a törvény teljes alkalmazásával és büntetéseivel.
b.) Lehet a hívőt az erkölcsi törvény alá helyezni minden büntetésével együtt. Ezt erkölcsi törvényeskedésnek lehetne nevezni.
c.) Lehet a hívőt az erkölcsi törvény alá helyezni, de a büntetéseket elhagyni. Ez az, amit egyesek ma tenni szeretnének. Nézzük meg ezeket a verseket és csak egyes pontokra szeretnék kitérni.
3.a Róm 7,1-6.
Biztosan ismeritek ezeket a verseket. Az apostol itt a házasság illusztrációját használja abból a célból, hogy megmagyarázza, hogy miért nincs a hívő a törvény alatt. Használja a képletes beszédet, és aztán megmagyarázza, hogy a hívő meghalt a törvény számára és Krisztusban a hívő egy új viszonyba került. „Vagy nem veszitek tudomásul, testvéreim, pedig a törvényt ismerőkhöz szólok, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él? Például a férjes asszony is, amíg él a férje alatt van a törvény szerint; de ha meghal a férfi, akkor fel van mentve a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte. Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek számít, ha más férfié lesz, de ha meghalt a férje, megszabadul a törvényes kötöttségtől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz. Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által, s ezért másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, (nem mondja ki, de gondolatban arról van szó, hogy először az első Ádám felesége voltatok, most az utolsó Ádám felesége vagytok. Miért vagyunk Krisztus házastársa?) hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. (a házasság természetes célja a gyermek) Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban, amelyek a halálnak termettek gyümölcsöt. Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, (kikerültünk a törvény hatásköréből) úgyhogy az új életben a Szellem szerint szolgálunk, nem pedig az Írás betűje szerint, mint a régiben.” Ez világos beszéd. Később idéz a törvényből. Nem a ceremoniális törvényről beszél, hanem az egész törvényről. A jelen időben álló főnévi igenév „szolgálunk” utal arra, hogy ha valaki azt állítja, hogy nincs a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt, s egyesült Krisztussal és egy új viszonyba került, az nem jelenti azt, hogy szabadosságban élhet. Valójában, a szabadság, amiben Krisztusban élhetünk az a szabadság, amelyben szabad akaratból hívők szolgálnak annak, aki őket megváltotta. A gondolat, hogy azért, mert nem vagyunk a törvény alatt, úgy élhetünk, ahogyan akarunk, egy teljesen idegen gondolat, egy sértő gondolat az Úr iránt. Azért váltattunk meg a törvénytől, hogy szolgálhassunk Krisztusnak és gyümölcsöt teremjünk. A szabadság nem szabadosság.
3.b. 2.Kor 3,7-11.
Az apostol ezekben a versekben világosan beszél az újszövetségi szolgálat előnyeiről. Ezt három szembeállítással, kontraszttal világítja meg.
„Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izrael fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, (mely félre lett téve) hogyne volna még dicsőségesebb a Szellem szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata! (itt szembeállítja Mózes szolgálatát és a mostani kor szolgálatát) Sőt ami ott dicsőséges volt, már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt. Ha ugyanis a múlandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó.” Ebből a három kontrasztból jól látható, hogy a törvény átmeneti kárhoztató természetének dicsősége félre lett állítva.
Valaki azt mondhatná, „de talán Pál itt a ceremoniális törvényekről szól.” Amit ebben az esetben tennünk kell, hogy megvizsgáljuk a szövegösszefüggést, a kontextust. A 3. versben ahol a törvényre utal, azt mondja: 2.Kor 3,3: „Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Szellemével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.” Itt nem a szertartásos parancsolatokra utal, hanem mire? A tíz parancsolatra. Erről van szó ebben a részben.
Pál, amint említettem, nem tesz sehol sem különbséget a törvény részei között. A törvény egy egységet képez, és mi nem vagyunk a törvény mint egy kódex, mint egy törvénykönyv alatt.
3.c. Gal 3,1-4,6.
Ez egy hosszabb szakasz, melyben az apostol a hívő ember törvényhez való viszonyával foglalkozik. Itt világosan beszél arról, hogy a hívő ember meg lett szabadítva a törvénytől, mint életviteli szabályoktól. Említettem, hogy a korszakváltás logikája utal arra, hogy mi nem állunk a törvény alatt, mint egy életviteli szabály vagy rendelet alatt.
3.d. 1.Kor 9,19-21.
„Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek. A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket.” Pál ezeket a sorokat sose írhatta volna meg, ha hitt volna abban, hogy a törvény alatt vagyunk. Sose mondhatta volna, hogy a törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem. Más szóval, ha a törvény alatt lettek volna és ez isteni követelmény lenne, akkor az apostolnak is a törvény alatt kellett volna élnie. Azt mondja a zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő. A hívő embernek szabadsága van: ha be akarja tartani a rituális rendelkezéseket, akkor nyugodtan megteheti a mai nap is. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem. Ezt sose mondhatta volna, ha tényleg a törvény alatt lett volna. Aztán folytatja: amikor törvény nélkülivé lettem, nem voltam törvény nélkül Krisztusra nézve, hanem alá voltam rendelve neki, illetve a Krisztusra vonatkozó újtestamentumi kijelentésnek.
Lehetséges lenne, hogy valaki az 1.Kor 9-et úgy értelmezze, hogy ez a ceremoniális törvényekre vonatkozik? Tény, hogy Pál ezen a helyen főképpen ezekre gondolt. Tény azonban az is, hogy Pál azt mondja, ő úgy viselkedik, illetve tevékenykedik, mint aki nincs a törvény alatt, és ez nem jelenti azt, hogy itt megkülönbözteti a törvény különböző részeit. Számára a törvény, amint említettem többször is, egy egységet képez.
Ha össze akarom foglalni, akkor a következőket mondhatom. A hívő ember szabad a törvénytől, a törvény egészétől. Szabad az erkölcsi, a polgári és a szertartásos rendelkezésektől is. Vigyáznunk kell azonban, és világosan rá kell mutatnunk arra, hogy ha azt mondjuk „mi nem vagyunk a törvény alatt”, akkor evvel nem azt mondjuk, hogy ez által a hívő szabad a szabadosságra. Én odáig mennék, hogy ha valaki a Szentszellem alatt van, mert ez ennek az újtestamentumi megfelelője, akkor ez legalább olyan magas mérce, ha nem egy még magasabb, mint egy törvény kódexe alatt élni. Pál az Újtestamentumban azt mondja, hogy mi nem élünk a törvény, mint egy jogi kódex alatt. De miután a törvény Isten természetének, az Ő erkölcsi jellemének a kifejezése, elvárható tőlünk, és el vagyunk kötelezve betartani azokat az erkölcsi normákat, melyek az ótestamentumi törvényben kifejezésre jutnak. Ezt jelenti, amikor Pál azt mondja a Róm 8,3-4-ben: „Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Szellem szerint”. A keresztyén hívő ember számára a mérce az életben a Szentszellemben való járás. A Krisztus törvénye szerint való járás, amint azt az Újtestamentum nekünk leírja.
Szabad talán annyit mondanom, hogy a mostani korszakban a hívők közötti, a törvényhez való viszonyunkra vonatkozó különböző látások szemantikai (jelentéstani) jellegűek. Más szóval, szükségtelen efelett vitázni. Amit még meg kell említeni: Tartsuk be a szombatot vagy sem? Elfogadott tény, hogy a tíz parancsolatból kilencet megismétel, megemlít az Újtestamentum. Az apostolok mindig utalnak a tízparancsolat erkölcsi követelményeire. Elvárható tőlünk, hogy ne szegjük meg a törvényt. Az egyik parancsolat a szombatra vonatkozik. Az újtestamentumi hívők nem tartják meg a szombatot, mint az izraeliták. Az újtestamentumi hívők a hét első napján jöttek össze. A keresztyének szabadnak érezték magukat, mert nem éltek a törvény kódexe alatt. Kötelesek azonban Mózes törvényének az erkölcsi standardját betartani.
Látásom szerint, ebben a tekintetben, a diszpenzacionalista teológusok közelebb állnak a páli tanításhoz, mint általában a szövetségi teológusok. Ez persze nem jelenti azt, hogy a diszpenzacionalistáknak mindenben igazuk van.