Lapozzunk újra a Zsidókhoz írt levél 6 részének nehezen érthető szakaszához. 6, 1-12: „1. Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, 2. a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak. 3. Ezt meg is fogjuk tenni, ha az Isten megengedi. 4. Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentszellemnek, 5. akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit, 6. de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt. 7. Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer az Istentől; 8. amelyik pedig tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz; és a vége: megégetés. 9. Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is. 10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok. 11. De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, 12. hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.”Legutóbbi alkalommal azt mondtam, hogy ez az ismert igeszakasz a refrénje és hivatkozási pontja az arminiánusoknak. Mivel úgy tűnik, hogy ez azt jelenti, hogy lehetséges valakinek az örök életet birtokolni, aztán pedig elveszítenie azt. Ez az adukártyája azoknak, akik úgy gondolják, hogy az örök életet meg lehet kapni, de el is lehet veszíteni. Egy evangélista azt mondta egyszer: Vannak olyan emberek (a metodisták), akiknek van hitük, de félnek attól, hogy elveszíthetik azt. Mások (a reformátusok), tudják, hogy nem veszíthetik el, de félnek attól, hogy nincs meg nekik. Az a férfi, akivel összekapcsolódott az a nézet, hogy az üdvösséget el lehet nyerni, de el is lehet veszíteni Jakob Armenius volt, akinek nevéből származik az arminianizmus fogalma. Ő egy holland református teológus volt, egy genfi kálvinistának, Bézának az egyik tanítványa. Később professzor lett Leydenben és lelkész Amsterdamban.
Egyik tanítása az volt, hogy Isten ítélete nem az előre elrendelésén, hanem az előre tudásán alapul.
Az emberiség romlottsága nem teljes, mert saját szabad akaratából képes Istenhez fordulni.
A megváltás mindki számára rendelkezésre áll, és az ember akarata az egyik tényezője az újjászületésnek, mivel szabad akarattal rendelkezik ahhoz, hogy Isten fordulhasson.
Nem tudta volna kijelenteni, hogy „az üdvösség Istentől van”, csak azt mondhatta volna, hogy „az üdvösség Istentől és az én saját döntésemtől függ”.
Armeniusz nem volt biztos abban, hogy az ember az üdvösséget meg tudja-e tartani. Követői, a remonstránsok kételkedtek abban, hogy az emberek nem veszíthetik-e el az üdvösségüket.
Azt is mondtam, hogy ezt a fejezetet az igemagyarázat egészséges alapelveivel kell elkezdeni. Természetesen ezt mondja minden bibliamagyarázó, az arminiánusok is. Csak a gyakorlat mutatja meg, hogy mi a magyarázat egészséges alapja. – A közvetlen szövegösszefüggést kell megfigyelnünk. – Azután az adott bibliai könyv történelmi helyszínét, az íróját és a címzettjeit. – Végül figyelembe kell vennünk a teljes újszövetségi tanítást. Mindannyian hiszünk Isten Igéjének egységességében. Tudjuk, hogy Máté nem ír semmi olyat, aminek Márk ellentmondana. Vagy Márk nem ír olyat, ami a Zsidókhoz írt levél szerzőjének ellentmondana. Ha gondosan és figyelmesen olvassuk a Bibliát, akkor arra a meggyőződésre jutunk, hogy a Szentírás harmonikus. Egy egység áll fenn Isten Igéjében. Ezeket a hermeneutikai alapelveket minden evangéliumi keresztyén elismeri, aki hisz a Szentírás isteni ihletettségében.
Szeretnék egy kis áttekintést adni, hogy később a 6,4-8 verseknél meg tudjuk tárgyalni az aposztázia (a hittől való elszakadás) problémáját. Mi a felépítése e szakasz gondolatmenetének?
Az 5,11-ben, miután az író azt írja, hogy egyetlen főpapunk van, akit Isten hívott el Melkisédek rendje szerint, következik egy hosszabb, figyelmeztetésekből álló szakasz, ami a 7. fejezetig tart. Az 5,11-14-ben először azt mondja: „11.Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok.” Tompák lettetek, szellemi életetekben, megrekedt a hitetek. Emiatt visszaesőknek mondhatjuk őket. Gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy valaki visszaesett a hitében. Ezt olyan személyre mondjuk, aki hitvallást tett, de nem ennek a hitvallásnak megfelelően él. Azt mondja az 5,11-12: „Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. 12. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre.”
Ez megfelel az emberi és a keresztyén tapasztalatnak. Nem ritka, hogy emberekkel, testvérekkel és testvérnőkkel találkozunk, akik 10-15 év után nincs több igeismeretük, mint amikor megtértek. Ez a veszély minden keresztyénre leselkedik. 5,12-14: „12. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. 13. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. 14. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.”
Valószínűleg ez az, amit Melkisédek főpapságával kapcsolatban kemény eledelnek tekint. Nem biztos benne, hogy meg fogják érteni a tanítását, hogy mit jelent a Melkisédek rendje szerint való főpapnak lenni. Ezért fel kell készítenie őket a tanítására, mivel a 7. fejezetben elkezdi fejtegetni a Melkisédekről való tanítást. Csináljunk később egy kis vizsgát, amikor a Zsid 10,18-hoz érünk, hogy megértettünk minden Melkisédek főpapságáról szóló tanítást, vagy valaki még a szellemileg stagnáló keresztyének közé tartozik, akikhez a szerző az 5,11-ben beszél.
Azt mondja, megrekedtetek a hitetekben ezért két lehetőség van:
- Vannak hitvalló keresztyének, akik tulajdonképpen sohasem hittek. Az ilyenek ki vannak téve az aposztázia veszélyének. Az aposztázia azt jelenti, hogy valaki megvallja a hitét, azután pedig elfordul attól. Olvassuk el a Zsid 3,12-t: „Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől.”
Észrevettétek? Úgy nevezi őket az író, hogy „testvérek”. Az „elszakadás” vagy „elesés” szó az aposztáziára utal. Azt jelenti „távolságot tartani valamitől”. Olyan valakiről van szó, aki hallotta az igehirdetést, megvallotta a hitét, de a szívében tulajdonképpen soha nem hitt igazán, most pedig elfordul a hittől. Ez az 1. lehetőség.
- A második lehetőség az, hogy valaki valódi keresztyén, de megrekedt a hitében. Az ilyen emberek nagyothallók lettek. Nem haladnak előre a hitéletükben. Ahogy Pál az 1Kor 3-ban mondaná, ők még kiskorúak, csecsemők, akik emberi gondolkodásmód szerint élik az életüket. Nem lehet őket megkülönböztetni a hitetlenektől. A világ határozza meg az életvitelüket, annak a mércéje, gondolkodásmódja, örömei, ahelyett, hogy Krisztus és a gyülekezet iránti felelősséggel élnének. Úgy gondolom, hogy a levél szerzője itt meg akarja győzni a zsidókat. Ők ehhez a második csoporthoz tartoznak. Miért mondom ezt? Azért, mert a Zsid 6,9-10 azt mondja: „Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is. 10. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.”
Összefoglalva: Lehetséges, hogy hitehagyottak, elesettek vagytok. Hitvallást tettetek, de nem lettetek igazi hívőkké. Vagy igazi hívők vagytok, de a test szerint gondolkodtok. Az első: lehet személyes. A zsidók csoportja a második csoporthoz tartozik, ők stagnáló keresztyének. Az első eset lehetőségként áll fenn! Mert azt mondja a 6,11-ben: „De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik”. „Közületek mindenki”. Vagyis ugyanazt a buzgóságot tanúsítsuk, mint azok, akiket a 6,10-et címezte.
Tehát egy olyan csoportnak írt, akik valódi, de stagnáló keresztyének, azonban fennáll a lehetősége annak is, hogy közülük néhányan olyanok, akik elfordultak.
Ezért mondja a Zsid 6,1-3-ban: „Ezért lépjünk tovább”. Levelemmel ki akarom tölteni azt a hiányt, ami bennetek van. Már régóta vagytok keresztyének, de elfelejtettétek a hitre vonatkozó legfontosabb dolgokat. Ezért hagyjuk magunk mögött az elemi dolgokat és törekedjünk a tökéletességre! 6,1-2: „Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, 2. a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak.”
A 6,4-8-ban azt mondja, ha arról van szó, hogy valaki elfordult, akkor az állapota irreverzibilis, ahogy erről a természet is tanít a 6,7-8-ban. A rossz föld nem teremhet jó gyümölcsöket.
Azután azt mondja a 6,9-12-ben: Nem reménytelen az állapototok a múltatokra való tekintettel és valami jobbról vagyok meggyőződve veletek kapcsolatban, és azt kívánom, hogy, közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa, hogy növekedjen az Úr ismeretében és valóban birtokoljátok azt a hitet, amit megvallottatok.
Aztán a 6,13-20-ban azt mondja: Ábrahám esetében sem teljesedett be sokáig az az ígéret, amelyet Istentől kapott, – azelőtt, hogy kihívta a káldeabeli Úr városából, – aki azt ígérte neki, hogy fia fog születni, akiben az egész világ megáldatik. Tudjuk, hogy mindig ez az ígéret foglalkoztatta, amit a Genezis 12-ben kapott, hogy utódjában a föld minden népe meg lesz áldva. Hitt benne, hogy ez az ígéret Istentől származott, sőt „be is akart segíteni neki” a feleségének, Sárának a szolgálólányával. Ekkor Izmaelt nemzette, de nem ez volt Isten útja. Ugyanis a megígért utód anyjának Sárának kellett lennie! De még Sára is nevetett, amikor ezt az ígéretet kapta. – Ábrahám jó példa arra, hogy Isten ígéretei nem egy szempillantás alatt teljesednek be. Ábrahámnak sokáig kellett várakoznia, amíg beteljesedett a neki adott ígéret, ez az ígéret állt, mert ezzel egyben a Megváltót is megígérte Isten. Ábrahám esetében a hitben való kitartás, hite valódiságának bizonyítéka volt. Ma a hívők életében a hitben való kitartás és a hithez való ragaszkodás hitünk valódiságának végső bizonyítéka, amihez tartani kell magunkat. Ez levelünk írójának egyik legnagyobb tanítása. Az az ember, aki igazán hisz, aki egy új életet kapott a Szentszellem által, az örök életet, amelyet Istentől kapott, önkéntelenül ki fogja nyilvánítani. Az Isteni természet gyümölcsöket kell, hogy teremjen! Nem akarom azt mondani, hogy mindenki látja az összes barátjában a gyümölcsöket. De vannak gyümölcsök. Az Úr látja ezeket. Az új életnek látható módon meg kell nyilvánulnia. A fizikai élet természeti törvényei jól illusztrálják ezt. Amikor egy újszülött megpillantja a napvilágot, azt azonnal észre lehet venni. Hallani lehet. Ez így van Isten családjában is.
A tökéletességre való felszólítás: 6,1/a: „Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást”. Hadd magyarázzak meg valamit: „Mivel a ti kiskorú hitetek csak az Úr Jézus Krisztus főpapi szolgálata által szentelődhet meg, haladjunk tovább”. Nem elég csupán az ószövetségi alapelveket ismerni, tudni kell ezekre építeni a tökéletességig, törekedni kell a tökéletességre. Van itt egy „Terminus a Quo” (kiinduló időpont) az 1-3 versekben, különösen az 1. versben. „Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek”. Mik a Messiásról szóló elemi tanítások? Azok az igazságok, amelyek a Messiásra mutatnak. A Biblia nem az Újszövetséggel kezdődik hanem a Genezissel. Azok a kezdeti tanítások, amelyeket Mózes és a próféták mondtak a Messiásról. Amikor ezeket a fogalmakat olvassuk, tartsuk ezt szem előtt. 6 ilyen tanítást nevez meg: „Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek”. Mik a „holt cselekedetek”? Lehetne beszélni holt cselekedetekről anélkül is, hogy belenéznénk a Bibliába. Mit tekintünk mi a keresztyénségen belül holt cselekedeteknek? – Templomba járni vasárnaponként anélkül, hogy Jézust személyes Megváltóként ismernénk. – Részt venni a kenyértörésben anélkül, hogy személyes kapcsolatunk lenne Jézussal. – Részt venni egy bibliaórán anélkül, hogy figyelnénk arra, hogy mit mond az Ige. – Ezek mind holt cselekedetek. De ezek nem azok a holt cselekedetek, amikről a szerző beszél. Emlékezzünk vissza: Egészséges hermeneutikai alapelvekre van szükségünk. Az a legjobb, ha a Szentírást mindig a Szentírással magyarázzuk!!! A Zsid 9,14-ben azt mondja: „akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.”
„Holt cselekedeteknek” számít a lévita rendszer! Mindaz ide tartozik, amit Mózes leírt és ami érvényes volt és isteni tekintéllyel bírt mindaddig, amíg Jézus Krisztus meghalt a Golgotán, és a templom kárpitja fentről lefelé kettészakadt. Az Ószövetség tevékenységei most már holt cselekedetekké váltak. Elmaradtak az életből. Ha ma is úgy ünnepelnénk az engesztelés napját, a Jom Kippurt, ahogy azt a zsidók tették, akkor az holt cselekedet lenne. Így lehet az Igét Igével magyarázni. A 6,1-et a 9,14-gyel.
„az Istenbe vetett hit” (6,1). Kérdezhetek valamit? Ádámnak volt Istenbe vetett hite? Mózesnek volt Istenbe vetett hite? Dávidnak volt Istenbe vetett hite? Túlságosan „vasárnapi iskolásak” ezek a kérdések? Egyértelmű, hogy volt hitük. Az „Istenbe vetett hit” mindkét szövetségre (az ÓT és az ÚT-re) vonatkozik.
„A keresztelésekről (mosakodásokról) való tanítás”. Van Krisztusba vetett hitünk. Van tanításunk a keresztségekről. Miért szerepel itt ez a kifejezés többes számban? Azért, mert egyesek meghintéssel, mások alámerítéssel keresztelnek? Bizonyára nem. Szerencsére magában a Zsidókhoz írt levélben találunk némi segítséget. Azt olvassuk a 9,9-10-ben: „Példázat ez nekünk a mostani időre, hogy ott olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem tudják lelkiismeretében tökéletessé tenni a szolgálattevőt. 10. Ezek a külső rendelkezések, amelyek ételekre, italokra és különböző mosakodásokra vonatkoznak, csak az új rendelkezés idejéig kötelezők.”
A „különböző mosakodások” ugyanazt a szót használja, vagyis „különböző keresztelések”. Melyek voltak ezek? Például, ha egy papot beiktattak a tisztségébe, akkor megmosták. Meg kellett mosniuk a papoknak a kezüket és a lábukat is, amikor bementek a szent sátorba vagy kijöttek onnan. A keresztelés nem más, mint mosakodás! A különböző mosakodásokról való tanítás = a lévita törvénynek megfelelő kéz- és lábmosás.
A „kézrátételekről …szóló tanítás”. Tudjátok, hogy ha valaki az Ószövetségben egy áldozati állatot vitt a paphoz, hogy áldozza fel azt, akkor rá kellett tennie a kezét az állatra, ami szimbolikusan azt fejezte ki, hogy az állat egy helyettes áldozat volt számára. A kézrátétel a személynek egyfajta azonosulását fejezte ki az állattal. Amikor az állatot feláldozták, akkor ezzel azt fejezték ki, hogy az illetőnek bűne következményeként meg kellett halnia. Azonban Isten előrelátásának köszönhetően nem a bűnösnek kellett meghalnia, hanem mintegy helyettesként, az állatnak. – Az Újszövetségben is találunk példát a kézrátételre. A hívek is rátették a kezüket Pálra, amikor első missziós útjára küldték. Ez is az azonosulás szimbóluma.
Aztán „a halottak feltámadásáról szóló tanítás”. Ehhez el kellene olvasnunk a Jób 19,25-öt. Az Ószövetség szentjei hittek a hallottak feltámadásában. Nem mindannyian, mert nem mind voltak jártasak Isten Igéjében. Ez is egy ószövetségi tanítás.
Aztán „az örök ítéletről szóló tanítás”. Az örök ítéletről is olvashatunk tanítást már az Ószövetségben is. Zsolt 1,5-6: „Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az igazak közösségében. Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.”
Vagyis mind a hat ószövetségi tanítás volt. Ugyan nem ugyanabban a szövegösszefüggésben, de újszövetségi tanításoknak is nevezhetjük őket. „Feltámadás”, „örök ítélet”, „Istenbe vetett hit” stb. A szövegösszefüggés azonban, mivel a Messiásról való elemi tanításokról van szó, arra utal, hogy a szerző itt az Ószövetségről beszél. Mind a hat tanítás a judaizmusra vonatkozik! Vagyis azt mondja: „hogy elérhessük a tökéletességet, ne térjünk vissza azokhoz a tanításokhoz, amelyeket már ismertek”, vagyis az Ószövetségnek azokhoz a nagy tanításaihoz, amelyek a Messiásra mutatnak előre. – A tökéletességet tartja szem előtt!
Nos, mi a tökéletesség? A Zsidókhoz írt levél gyakran használja összefüggésekben ezt a szót. A Szentírás nagy összefüggésében azonban a „tökéletesség”a messiási üdvösség teljességének birtokát jelenti. Az igazság birtoklását Krisztusra vonatkozólag, úgy ahogy az Újszövetség és az apostolok bizonyságtétele azt kijelentik. Vagyis a messiási megváltásról szóló tanítás teljességéig akarunk eljutni.Az olvasók közül sokaknak nem volt meg ez a teljessége. Ők megrekedtek. Nem volt meg a szükséges növekedés a hitükben. Mi növekedni akarunk, mondja – és aztán következik ez a nyomasztó feltétel. „Ezt meg is fogjuk tenni, ha az Isten megengedi.” Kérdés ez egyáltalán? Isten megakadályozná, hogy elérhessük a tökéletességet? Lehetséges lenne ez? Mit gondoltok? – Egyetlen ok lehetséges, ami miatt Isten bezárhatná az ajtót: az aposztázia (a hitehagyás) esetében. Sok igehely van a Bibliában, de csak egyet szeretnék megemlíteni: János apostol egy példát említ meg Jézus szolgálatából. A Jn 12-ben olvashatunk erről. Egyetlen helyzet lehetséges, amikor Isten nem engedheti meg, hogy valaki növekedhessen a hitben! A Jn 12,37-40 Jézus szolgálatáról számol be: „Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne, 38. hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?” 39. Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta: 40. „Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”
Másként kifejezve, létezik a hitetlenségnek egy olyan formája, amikor hirdetik valakinek az evangéliumot és Isten türelmesen újra és újra odafordul hozzá a szeretetével és együttérzésével, az illető pedig újra és újra elutasítja, egészen addig, amíg már nem tud hinni! Ugye milyen szörnyű? A Biblia tele van példákkal! Vannak ószövetségi próféciák, például amire itt János utal, az megtalálható az Ézs 6-ban de még van sok másik is.Vissza fogunk térni még egy másik próféciára, ahol Izrael olyan sokszor utasította vissza Istent, hogy nem volt számukra többé megmenekülés. Ez áll a Szentírásban! Ez nem egy egyszeri eset, ez egy állandó tanítása a Szentírásnak. Vissza lehet utasítani Istent olyan kitartóan, hogy végül vakokká válunk az igazság iránt. Ezért olyan szörnyű állapot az aposztázia, az Istentől való elfordulás!
Ezután következik egy részletesen megfogalmazott mondat a Zsid 6, 4-6-ban: „Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentszellemnek, 5. akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit, 6. de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt.”
Ennek a hosszú mondatnak három része van.
- Leír egy embercsoportot. 6 tényt közöl velük kapcsolatban: egyszer megvilágosíttattak / megízlelték a mennyei ajándékot / részeseivé lettek a Szentszellemnek / megízlelték Isten felséges beszédét / megízlelték a jövendő világ erőit / de elestek.
- Aztán leírja azt a tényt, hogy lehetetlen azoknak az embereknek a megújulása, akikre ezek az állítások ráillenek.
- A 6,7-8-ban magyarázatként leírja az okát annak, hogy miért lehetetlen megújulniuk ezeknek az embereknek: „Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer az Istentől; 8. amelyik pedig tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz; és a vége: megégetés.”
Vannak olyan talajok, amelyeket az Úr a példázataiban rossz talajként jellemez, ahol semmi hasznos dolog nem nő. Minden földműves ember tudja, hogyan kell elkerülni, eljárni az ilyen talajokkal. Szerzőnk itt ezt az egyszerű illusztrációt használja.
Hogy lehet magyarázni egy ilyen igeszakaszt?
Az arminiánus magyarázat a következő: Valaki birtokolhatja az üdvösséget, elesése következtében pedig elveszítheti azt. Ez egy nagyon egyszerű magyarázat. A 6 tény mind arra utal, hogy ezek hívő emberek. Ha azután elesnek, akkor elveszítik az üdvösségüket. Ez a Biblia egyik „kemény igéje”, ami rejtvény számunkra. Mondhatjuk azt, hogy „egyszer megmentett, örökké megmentett”? Matthew Henry magyarázata, – a világ egyik legidőtállóbb kommentárja írja ezt erről az igeszakaszról: <Az ember elveszítheti az üdvösségét. Viszont ha nem hisz abban, hogy az ember nem veszítheti el az üdvösségét, vagyis hogy „egyszer megmentett, örökre megmentett”, akkor egy még nehezebb tanításban kell hinnie. Azt írja igeszakaszunk a 6,4-6/a-ban: „Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentszellemnek, 5. akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit, 6. de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek”. Ha ez azt jelentené, hogy ezeknek örök életük van és ha elesnek, akkor lehetetlen, hogy megújuljanak és megtérjenek, akkor az arminiánusok „egyszer megmentett, örökre megmentett” tanításának megfelelően, ennek a tanításnak úgy kellene hangoznia, hogy „egyszer elveszett, örökre elveszett”>. Ez ugye sokkoló? Akkor mihez kezdünk a 2Pt 2,21-22-vel? Abban hiszel, hogy „egyszer elveszett, örökre elveszett”? Én nem, és remélem, hogy te sem. – Ezek a versek a 6,4-6-ban az igazi keresztyén hitre utalnak? Vagy talán nem az üdvösség egy bizonyos tapasztalatát írják le?
Egyes teológusok egyszerűen azt mondják, hogy ez a szakasz ránk egyáltalán nem vonatkozik, mert nekünk ma nincs áldozati oltárunk és nincsenek áldozataink. Ez nem a mi helyzetünket írja le, ezért egyszerűen elfelejthetjük ezeket a verseket.
Egy harmadik értelmezést feltételezett nézetnek neveznek. Ez azt állítja: Itt arról van szó, hogy tovább kell mennünk, mert nincs visszaút, vagyis lehetetlen az elesés. Nos, ez a nézet három okból is hamis:
- hamis nyelvtanilag
- hamis egzegetikailag
- hamis a tanításában
- Nyelvtanilag azért hamis ez a nézet, mert a 6,6-ban szereplő „de elestek” nem adverbiális melléknévi igenév. Egy határozói melléknévi igenévhez hozzá kellene tenni, hogy „ha”, „esetén”, „habár” stb. a szövegösszefüggésnek megfelelően. De egy melléknévi igenevet nem lehet feltételes módban fordítani. Ez egy melléknévi igenév. Itt van egy névelő, egy sor melléknévi igenév, amelyek a névelőre irányulnak.Nyelvtanilag tehát lehetetlen így fordítani: „ha elestek”. A szerkezetben van egy tér a névelő és az utolsó melléknévi igenév között. Át lehet olvasni egy magyar szöveget is gyorsan, amit aztán félreértünk és csak a második olvasásnál értjük meg az igazi tartalmát. Ebben az esetben a „parapesontas” = „ha elestek” a melléknévi igenév. A szerző itt nem olyan emberekről beszél, akik eleshetnek, hanem olyanokról, akik elestek. Megvilágosodtak, megízlelték a mennyei ajándékot, de elestek. Ezekről beszél.
- Egzegetikailag is hamis egy feltételezett elesésről beszélni. Nem azt mondja, hogy „lehetetlen visszatérni”, azt mondja lehetetlen visszahozni valakit, ha az visszatért!! Erről beszél. – Az is lehetetlen, hogy az ilyeneket „megújulásra és megtérésre indítsuk”. Ezt a szót használja a 6,1-ben a „holt cselekedetekből való megtérésre”.
- Tanításában is hamis. A bűnvallástól és a kiváltságoktól való elesés egy lehetőség. Valaki eleshet a bűnvallástól, ezt nevezzük elesésnek, aposztáziának. De az üdvösségtől elesni lehetetlen. Ez igaz: „egyszer megmentett, örökre megmentett”. Szerzőnk azonban nem megmentett emberekről beszél, hanem olyanokról, akik nagyon közel voltak az üdvösséghez, akiknek minden lehetőségük megvolt, ahogy Izraelnek is, amikor az Úr három éven keresztül tanította őket. És mégis elestek. Talán a levél írójának egy ember volt a szeme előtt, amikor ezt a részt írta: Ézsau. Ézsauról ír a Zsid 12-ben. Ézsaunak volt egy nagy előjoga: Elsőszülött volt, ő birtokolta az áldást. Mit olvasunk róla? „Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, elutasították, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste.”
Ha elolvassuk a Genezis 25-öt és 27-et és elgondolkozunk Ézsau sorsán és nem szöknek közben könnyek a szemünkbe, akkor nem értettük meg, mit mond számunkra ez a szakasz. Ézsau elsőszülött volt, övé volt az áldás, az elsőszülöttségi jog és amikor meglátta azt az ételt, amit Jákób készített, és legyőzte őt a fizikai éhség és szükséglet, eladta az elsőszülöttségi jogát, és azt olvassuk róla, hogy „semmibe vette az elsőszülöttségi jogát”. Később vissza akarta szerezni a ravasz Jákóbtól az elsőszülöttségi jogát. És ahogy ezt a két testvért figyeljük, azt kérdezhetjük magunktól, hogy melyiket vessük meg jobban? A Biblia azt mondja: Ézsaut. Még ha nem is lehet mindent igazolni, amit Jákób tett, Ézsau mégis megvetendőbb volt. Az áldást és az elsőszülöttségi jogot eladta egy tál vörös lencséért. – – Micsoda képe ezt a 20. századi keresztyéneknek. Jobban szeretik a vörös kását, mint az Úr dolgait!