Szeretném elolvasni a 6,1-12-ig terjedő verseket és csak aztán szemügyre venni az utolsó szakaszt, amit eddig még nem tanulmányoztunk. 1 Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, 2 a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak. 3 Ezt meg is fogjuk tenni, ha az Isten megengedi. 4 Lehetetlen ugyanis, akik egyszer megvilágosíttattak, s megítélték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek, 5 akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit, 6 de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt. (A 6. vers egy melléknévi igenév és nem egy határozói igenév és nem lehet feltételesként fordítani. Tehát nem arról van szó, hogy „ha ők elesnek”, hanem „és elestek”. Ez múlt időben van és nem feltételesben.) 7 Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer az Istentől; 8 amelyik pedig tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz; és a vége: megégetés. 9 Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is. 10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok. 11 De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, 12 hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.Azt mondtuk, hogy ez a szakasz az arminianizmus híveinek vonatkozási pontja. Azt is mondtuk, hogy ha valaki hiszi, hogy az üdvösségét, aminek birtokában van, az ember elveszítheti, az is egy alkalmas szakasz. Felszínesen nézve, ez a vers alátámasztja ezt a tanítást. Az arminianizmus hívei tagadják a szentek kitartásának tanát. Hangsúlyozom, hogy az arminianizmus hívei evangéliumi keresztyének. Ez egy más tanítás a kálvinizmus mellett. Mindkét tanrendszernek logikus alkalmazásai vannak. Arminius néhány követője olyan messzire elment, hogy azt mondták, hogy az embernek nem lehet üdvbizonyossága, ha nincs személyes kinyilatkoztatása Istentől a Szent Szellem által. Volt egy egyszerű keresztyén, aki az üdvösség realitásáról azt mondta: Nem akarok egy olyan vallást, mely az enyém lehet anélkül, hogy tudnám, mert akkor elveszíthetném anélkül hogy hiányolnám.
Az arminianizmus a Biblia néhány kijelentésén alapszik. A Zsidók 6,6 a legfontosabb kijelentések egyike. Azt is hangsúlyoztuk, hogy egy egészséges hermeneutikára van szükség, hogy ezt a szakaszt értelmezni tudjuk. Egyértelmű, hogy ez a Biblia minden versére is vonatkozik. Számba kell vennünk a vers, a könyv és az egész újszövetség szövegkörnyezetét. A Biblia egy egység. Az írók nem mondanak ellent egymásnak. Ha felfedezünk egy ellentmondást, akkor magában foglalja azt a tényt, hogy egyik vagy másik szöveget nem egészen vagy nem helyesen értettünk meg. Ha elég hosszú ideig élünk, meg fogjuk tudni állapítani, hogy vannak helyek, amelyeket rosszul értettünk. Ha annyi 1000 forintos bankjegyem lenne, mint amennyi verset a múltban rosszul értelmeztem, akkor én ma egy gazdag ember lennék. Ezért olyan fontos, hogy soha ne hagyjuk abba a bibliatanulmányozást.
Hogy is volt a szöveg gondolatmenete? A szerző a stagnáló, zsidó, hitét megvalló hívő embert hitbeli növekedésre bátorítja. Nem akar ismét az elemi tanításokról beszélni, amelyek a Messiásra utalnak. Azt akarja, hogy azokból kinőjenek. Felsorolja őket és láttuk, hogy minden egyes tanítás egy ószövetségi tanításra nyúlik vissza. Ezek fontos tanítások, mivel az újszövetség az ószövetségi kinyilatkoztatásokra épült. A keresztyénséget nem lehet megérteni az ószövetség nélkül. Ezért szeretem a Zsidókhoz írt levelet, mert abban a szerző mindig visszautal az ószövetségre. Az újszövetség más leveleiben és könyveiben is hivatkoznak a szerzők az ószövetségre.
Szerzőnk tehát bátorítani akar tanításával, hogy az elemi tanítások felé emelkedjünk, azokon túl lépjünk, amelyek a Messiásra utalnak és aztán azt mondja, „Ezt meg is fogjuk tenni, ha az Isten megengedi”. Miért ne engedné meg Isten? Meg fogja engedni, egy kivétellel: ha valaki hitehagyott lett. Azt állítja: a hitehagyás gyógyíthatatlan. Hogy a hitehagyás Isten szemében mit jelent, ahhoz isteni ismeretre van szükség. Te és én alig tudjuk megítélni, hogy valaki hitehagyott ember: Csak ilyen szavakat hallunk: korábban megtért, megvallotta hitét, ma mindent megtagad. Végezetül, Isten egyedül az, aki megállapíthatja, ki az, aki hitehagyott. Amit mi tudunk, annyi, hogy gyógyíthatatlan. Ez egy javaslat, 6,4-6: 4.v. Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot és részeseivé lettek a Szent Szellemnek. Nem azt mondja, hogy „nehéz”, hanem, hogy „lehetetlen”. (Mint az a fiatalember, akinek az orvos azt mondta: Háromszor vegyen be egy tablettát egy nap, mire azt mondta a paciens, hogy az lehetetlen, nem tudom egyszer lenyelni a gyógyszert, majd még kétszer lenyelni.) Szerzőnk azt mondja, ha valaki elfordult, hitét megtagadta, akkor ennél is lehetetlenebb őt megbánásra késztetni és megújítani.
Nos, mit jelent a „megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot”? Milyen személyről van itt szó? Ez egy hosszú felsorolás egy emberről, egy megállapítás és aztán megindokolja, miért lehetetlen, a 6/b-ben: „de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt”.
Ezek a kifejezések a 6,4-5 versek felsorolásában egyedülállóak az egész Újszövetségben. Szép lenne, ha ezek a kifejezések egy más szövegkörnyezetben a Biblia más helyein is meglennének. Azok megmagyaráznák nekünk a fogalmakat. De mivel ez nem így van, nem lenne jó, ha az ember ezekből dogmákat csinálna. Hiszem, hogy ezek a kifejezések leírják az ószövetség kinyilatkoztatásainak ideiglenes természetét és azok beteljesülését az újszövetségben. Így látom én ezt. Most nézzük meg őket. Mit jelent, hogy „megvilágosíttattak”? Sokan úgy vélik, e fogalom jelentése az, hogy „megtért”. Nos, ez biztos így van, hogy ha valaki megtér, megvilágosíttatik. A kérdés a következő: Mindenki, aki megvilágosíttatott, az meg is tért? Szabad legyen egy illusztrációval élnem: A Numeri (4.Móz) 24-ben olvasunk valamit az ószövetségi prófétákról. Van egy próféta, akiről az újszövetség egész tisztán kimondja, hogy nem valódi, hanem hamis próféta volt. Mit olvasunk Bálámról a Numeri 24,4-ben? Így szól, aki hallja Isten mondásait, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást leborulva, de nyitott szemekkel … majd a 24,16-ban: Így szól, aki hallja Isten mondásait, aki ismeri a Felségestől jövő ismeretet, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást leborulva, de nyitott szemekkel …
Az újszövetségben van 3 hely, ami Bálámra utal. Júdás 11-ben: „Jaj nekik, mert Kain útján indultak el, pénzért Bálám tévelygésére adták a fejüket, és Kóré lázadása szerint vesznek el”. Itt beszél Júdás a hamis prófétákról. Péter úgyszintén a 2Pét 2,15-ben: „Ezek elhagyták az egyenes utat, eltévelyedtek, és követték Bálámnak, Beór fiának útját, aki a gonoszság bérét szerette”. Később a Jel. 2,14-ben: „De egy kevés panaszom van ellened, mert vannak nálad olyanok, akik Bálám tanítását tartják, aki arra tanította Bálákot, hogy tőrbe csalja Izráel fiait, hogy bálványáldozati húst egyenek és paráználkodjanak”. Ez arra utal, hogy Bálám sokat tudott Istenről. Próféta volt, prófétált. Négyszer jósolt, négy nagy messiási próféciát. Prófécia a Messiásról és az ő királyságáról! De az újszövetségi írások alapján egy elveszett embernek kell tekintenünk őt. – Az embernek lehet világossága és mégsem lehet igazi keresztyén Krisztusban.
„Megízlelték a mennyei ajándékot”? Ezzel nincsenek párhuzamos helyek a Bibliában. Az ember csak spekulálhat. Mivel az ószövetségről van szó, az új messiási korszak megértéséről lehetne szó, amelynek a kezdetét a levél olvasói megélték. Aztán azt mondja: „részeseivé lettek a Szent Szellemnek”, ami ismerősen cseng a mi füleinknek. Az ember különbözőképp lehet kitéve a Szent Szellem befolyásának. Ha valaki igazi, újjászületett keresztyén, a Szent Szellem, Isten harmadik személye, abban lakozást vesz. Az Úr a Ján 14,16-17-ben megígérte ezt: „én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké”. Ez jellemző korszakunkra, hogy minden hívő emberben örökre lakozást vett a Szent Szellem. — Az ember egyébként is részese lehet a Szent Szellem szolgálatának. Ha elolvassuk a Zsid 2,3-4-et:„ … akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az ÚR hirdetett először. Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra,” … mondja más szavakkal, hogy ő és olvasói már megismerték a Szent Szellem hatásait Isten igéje igazságának elismerésével. 2,4: „ … Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szent Szellem ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét”. A Szent Szellem csodálatos munkájára mutat rá Jézus és az apostolok jelei és csodái által. Részt venni, részesedni azt jelenti: az ember jelen volt. Úgy érti, hogy ők résztvevők voltak, mert abban a korszakban éltek. Pont úgy, mint a galaták a Gal 3,1-2-ben. Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg? Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Szellemet, vagy az ige meghallásából származó hit alapján? És aztán Gal 3,5: Tehát az, aki a Szellemet adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, vajon a törvény cselekedetei, vagy a hit igéjének hallása által teszi-e ezt?
Az első gyülekezetek átélté Isten erejének jeleit az apostolok szolgálata által és ebben az értelemben ők a Szent Szellem részesei voltak.
Majd „akik megízlelték az Isten felséges beszédét”. Van egy hasonló kifejezés a Jer 23,10-ben és a 33,14-ben, de az nem specifikus. Talán azért nem, mert ebben a szakaszban Jeremiás az új szövetséget hangsúlyozza, amely el fog jönni és a megbocsátás ígéreteit, amelyek ezzel összefüggenek. Ezért gondolom, hogy ez a kifejezés „akik megízlelték az Isten felséges beszédét” az ószövetség ígéreteire vonatkozik. „Megízlelni” azt jelenti, hogy az ember hallotta és megértette. „Ízlelni” nemcsak kóstolást vagy egy kortyot jelent. Teljességgel megértették a messiási ígéreteket.
Két rabbival folytatott beszélgetésben arról folyt a vita, hogy egy zsidó ember, ha megtér, továbbra is zsidó marad-e? Úgy gondolták, nem, megtérésük után már nem zsidók. Megpróbálták nekik elmagyarázni, hogy az első gyülekezetek gyakorlatban csak zsidókból álltak és a zsidók a megtért zsidókat is zsidóknak fogadták el, még ha hitüktől eltért zsidóknak is tartották őket. Hosszú vita után az egyik rabbi a közvetkezőket mondta: „Értem, amit mondanak, de ennek ellenére sem értek önökkel egyet”. – Ez egy illusztráció, hogy az ember valamit teljesen megért és mégis elutasítja.
Aztán a „jövendő világ erőiről”– beszél. Úgy tűnik nekem, hogy ez a külsősége a „részeseivé lettek a Szent Szellemnek” igerésznek. Minden csodát láttak és átéltek, amit az Úr és az apostolok tettek. Ebben az élményben egy utalást kaptak a millennium erőire és hatalmára, arra a korszakra, amely el fog jönni.
A hatodik dolog, amelyet róluk mondanak: „de elestek”. Mitől estek el? A hitvallásuktól. Hová estek? A keresztyének nem egyeznek ebben a második kérdésben. – Néhányan azt mondják, hogy gyümölcstelenek lettek, de még mindig vezető pozícióban vannak és alapjában véve keresztyének. Nem estek el üdvösségük elvesztésének értelmében (mint az arminianizmus hívei gondolják), hanem keresztyén életükben nem hoznak semmi gyümölcsöt. – Én úgy gondolom, hogy ők az elveszettségbe estek. Soha nem volt üdvösségük és visszavonhatatlanul ebbe az állapotba kerültek. Pl. ahogy az író a Zsid 2,3-ban mondja: … akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az ÚR hirdetett először. Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra, … A Zsid 3,12-ben ezt olvassuk: Vigyázzatok testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől.
Elszakadás, mitől? Az üdvösség teljes megértésétől, de még mindig Isten családjában vagyunk. A Zsid 2,3 nem mondja meg nekünk, hogy mitől szakadtak el, ha ilyen nagy üdvösséget hagynak el. Ha a Zsidókhoz írt levél óvásait megfigyeljük, kell találnunk egy helyet, amely megmondja nekünk, hogy mitől szakadtak el! Van egy hely, amely felvilágosít (az utolsó intések egyike a Zsidókhoz írt levélben), a Zsid 10,39-ben. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.
Kárhozat = az üdvösség elvesztése. Nem egy olyan állapotra utal, egy romlásra, amely nem az örök elveszettséget jelenti? Soha egy ilyen szövegösszefüggésben, mint ez. A „meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk” arra utal, hogy az elesés kárhozatot, az üdvösség elvesztését jelenti. Ez teljes összhangban van a Zsidókhoz írt levél figyelmeztetéseivel. A kárhozatról, az üdvösség elvesztéséről van szó. Ők tehát hitvallásból az üdvösség elvesztésébe estek.
Ha ezt a szakaszt olvassuk, be kell vallanunk, hogy ez nem „könnyű falat”. Mit mond ez a szakasz ezekről az emberekről, akiket megemlít és mit nem?
Ha az ember elgondolkozik valakiről, akinek örök élete van, milyen gondolatok jutnak eszébe? Ha olvassuk az Újszövetséget, akkor tudjuk, hogy ezek az emberek igazak. Megigazultak. Ez a nagy páli tanítások egyike. Mit találunk itt? Semmilyen utalást a megigazulásra. Talán az író nem ismerte a fogalmat, talán soha nem találkozott Pállal?! De a Zsidó 11,7-ben a következőt olvassuk: Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. Itt beszél a hitből való megigazulásról. Ismerte a fogalmat, de ezzel az embercsoporttal nem hozza összefüggésbe. – Ha egy hívő keresztyénre gondolunk, az életre gondolunk. Élete van, örök élete. Semmit nem említ az örök életről ezekkel az emberekkel kapcsolatban, habár ez a fogalom számára ismerős volt, amit a Zsid 10,38-ban olvashatunk is: „Az én igaz emberem pedig hitből fog élni; és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.”
Ismerte Habakukot, a Hab 2,4-et idézi. Azonban nem mondja, hogy ezeknek az embereknek életük van.
Ismerte az „üdvösség” fogalmát is, mivel a Hab 2,3-ban már használta (Nem volna szabad ekkora üdvösséget elhagynunk). Nem említi ezekkel az emberekkel kapcsolatban, hogy üdvösségük lenne. Később a 6,9-ben írja: „Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is.”, mint azokról, akikről korábban írt az „üdvösségre vonatkozóan”. A „jobb dolgok” az üdvösségre vonatkoznak! Úgy tűnik nekem, hogy ezek az emberek, akikről a 6,3-6 versekben ír, az ő szemeiben nem megmentett emberek. Azt mondja, hogy meg vagyok győződve a nagy többség üdvösségéről, de nem ezen egyénekéről. – Ő ugyancsak nem mond semmit a szellem gyümölcséről azokra vonatkozóan, akikről a 6,4-6-ban beszél. Nem mondja, „akik megízlelték az Isten felséges beszédét és szolgáltatok a szenteknek.” Nincs utalás a szellem gyümölcseire. Ott, ahol a zsidó keresztényekről beszél, akik üdvösségéről meg van győződve, a 6,11-13-ban azt mondja, „amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.” – Meg vagyok győződve, hogy a Zsidók 6,4-6-ban lévő emberek nagyon jól ismerték az igazságot és az Ószövetséget és annak elemi alapelveit, de soha nem volt élő hitük és nincsenek megmentve. Azt állítja, hogy a címzettek nagy része valóban megmentett keresztyén, de egyesek számára gondot jelentenek. Ahogy a 6,11-ben áll: „De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik.” Sokan vannak köztük olyanok, akiknek világosságuk, ismeretük van, de semmi életjelt, növekedést nem mutatnak, süketek, nagyothallók és ezért számára ezek a hívők gondot okoznak. Vannak köztük olyanok, akiknek nagy a tudásuk, de Jézus Krisztust mint személyes megváltójukat soha nem fogadták el. Miért gond ez számára? A süketségük miatt! Valakinek tanítani kellene őket ilyen hosszú idő után. – Testvérek, ez ránk vonatkozik. Mit írna nekünk az író, ha minket, mint gyülekezetet szólítana meg? Mindannyiunkat figyelmeztetne. Mindannyian megvallottuk már egyszer hitünket és lehetséges az, hogy az ember megvallja hitét, majd eltávolodik attól. Ha eltávolodsz, lehetetlen bűnvallással megújulni. Ez egy nagyon komoly figyelmeztetés! Ez nem csak azokra a keresztyénekre vonatkozik, akiknek elsősorban a levél szólt, ez ránk is vonatkozik. Minden gyülekezet, amely túlnyomórészt újjászületett keresztyénekből áll, nagyon komolyan kell, hogy vegye ezt a figyelmeztetést szellemi, személyes meggyőződés és önvizsgálat által. Valóban Krisztusban hívő ember vagyok? Vannak szellemi gyümölcseim, amelyek valódi élet jelei és azt, hogy Jézus Krisztushoz tartozom?
Van itt egy probléma azok számára, akik ezt a szakaszt tanulmányozzák. Létezik egy olyan időpont, amikor egy ember számára nincs megmentés? Nem azt mondja nekünk a szöveg, hogy egy embert számára nincs mentség? Pontosan azt mondja a szöveg. Létezik egy olyan időpont, amikor egy ember már nem menekülhet meg. Ez nem Isten miatt van. Megvan a hatalma arra, hogy bármikor megmentsen. De ez ellentmondana lénye kegyelmének, igazságosságának és szentségének. Isten minden embert mindenkor meg tud menteni, azonban az világos a Bibliából, hogy Isten nem minden embert ment meg. Isten sok erőt fordított ezekre az emberekre, hogy megtérjenek, azokra, akik elhagyják vagy már elhagyták hitüket. A kegyelem, amelyet kiöntött, nem a hatékony kegyelem. Ez Isten általános kegyelme, amely minden emberre, legyen keresztyén vagy nem keresztyén, kiárad. Az általános kegyelem minden emberé, de a hatékony, megtérésre unszoló csak a hívő embereké.
Szeretnék a Bibliából egy illusztrációt idehozni. – A 2 Krón 36,14-16-ban ezt olvassuk: „A papság vezetői és a nép is egyre hűtlenebbé vált, követve a pogány népek minden utálatos szokását, és tisztátalanná tették az ÚR házát, amelyet ő szentelt meg Jeruzsálemben. 15 Pedig őseik Istene, az ÚR, idejében küldött nekik üzenetet követei által, mert szánta népét és lakóhelyét. 16 De ők kigúnyolták az Isten követeit, megvetették kijelentését, és gúnyt űztek prófétáiból, míg oly magasra nem csapott az ÚR haragja népe ellen, hogy nem volt mentség.”
Lehetséges Isten igazságával szemben olyan ellenállást tanúsítani, hogy az ember elér egy pontot, „ahol már nincs mentség”.
Az Újszövetségben van egy hasonló hely a Mát 23,37-38-ban: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! 38 Íme, elhagyottá lesz a ti házatok.”
A Mát 21,43-ban: „Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét.”
Isten elfordul a néptől ítélettel. Márk 4,11-12: Jézus így szólt hozzájuk: „Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik; 12 hogy akik néznek, nézzenek ugyan, de ne lássanak, és akik hallanak, halljanak ugyan, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek és bűneik meg ne bocsáttassanak.” Borzasztó szavak.
Howard Guiness az egyik könyvében egyik üzleti barátjáról ír, aki vásárolt egy ébresztő órát. Ez akkoriban különlegességnek számított. Ez egy ismétlő óra volt, ami háromszor csörgött egymás után és olyan erős hangja volt, hogy az egész házat felébresztette. Az első reggel rémülten ugrott ki az ágyból, hogy az óra nehogy felébresszen másokat. Elhatározta, hogy halkabbra állítja az órát, hogy ne kapjon reggelenként idegösszeomlást. A szomszédok is egyet értettek elhatározásával. Egy takarót borított az órára, hogy így halkabb legyen és mindenki boldog volt. Egy héttel később, amikor ment le reggelizni, panaszkodott, hogy ez a szemét darab csak kétszer csörgött. – Egy héttel később arról panaszkodott, hogy az óra csak egyszer csörgött. Néhány nap múlva későn jött reggelizni és azt mondta: Az ébresztő óra már egyáltalán nem csörgött. – Guiness a következőt írta: Ha a barátom ezt olvasná, biztosan megbocsátana nekem, mert minden szomszédja hallotta háromszor csörögni az órát. Mi történt? Miért nem hallott meg egy ilyen éles hangot? A tapasztalat ismerős: A hanghullámok elérték a dobhártyáját és a hallócsontjait megmozgatták, de az inger nem érte el az agysejtjeit. Talán az idegsejtjei elfáradtak az egyformán ismétlődő hangtól. Az agysejtek elutasították az ingert. Semmit nem hallott. Guiness ezeket a szavakat használja: „Nem akart hallani, most pedig már nem volt képes hallani.” Ez pontosan az, ami Isten igéjében van. Ha nem reagálunk Isten szavára, eljön az az idő, amikor már nem fogunk hallani. Ha a bibliaolvasásod megnézed, tudod, hogy ez igaz. Mindannyiunkat fenyeget az a veszély, hogy hasonló helyzetbe kerülünk. Van különbség a „kötelező olvasás” és a között, amikor az ember élvezi az olvasást, mikor mélyen bele ássa magát az igetanulmányozásba. Szomjúhozni és éhezni kell Isten igéje után, igény kell, hogy legyen bennünk iránta és hogy másokkal is tanulmányozni tudjuk. Hiszem, hogy ha az ember az igét imádsággal olvassa, örömét leli az olvasásban.
Inaspen ezt írta egyszer: „Ifjúságunkban felcsendült egy hang, de mi nem akartuk meghallani, amikor, férfiak lettünk habár megszólalt a hang, de nem ugyanolyan tiszta csengéssel, mert más hangok nyomták el, mint pszichológia, filozófia, szociológia, politika, szkeptikus barátok és a siker. Sok hang belülről jött, mások kívülről, de végül az örök hangot elfojtották. Később ez a hang csak egy alkalmi suttogás lett, azonban messziről jött és valótlanul hangzott. Végül teljesen eltűnt és soha nem jött vissza. A hang még mindig ott volt, de a szerv, amivel fogni tudtuk, hogy mit mond a szellemünk, halott volt.”
Szerzőnk ezt mondja: Lehetséges, hogy az egyénnek világossága, nagy ismerete van, aztán elfordul, anélkül, hogy valaha is üdvössége lenne. Ez irreverzibilis elveszettséget jelent.
A Zsid 6,6-ban azt írja, hogy lehetetlen ismét megújulni és megtérni. Lehetetlen őket visszahozni, miután elmentek. Már nem lehet őket megtérésre ösztönözni, ha elmentek. Ez egy komoly figyelmeztetés! Miért? 6,6. … de elvesztek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt … Ez jelen időben áll, nem úgy, hogy ők ez megtették, hanem megteszik. Ez egy jelen, állandó ellenségeskedés az igazsággal szemben, ami mellett azelőtt vallást tettek. Sok példa van erre az egyháztörténelemben.
A Zsid 6,7-8-ban van egy illusztráció. Mert az a föld, amely beissza gyakran a ráhulló esőt és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer az Istentől; amelyik pedig tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz; és a vége: megégetés … Egy hitehagyott ember teljesen gyümölcstelen, nem termékeny. Vannak rossz talajok, amelyekbe nem érdemes ültetni, mert semmi sem terem meg bennük. Ez nem a hívőkre vonatkozó utalás! Egy hívő ember nem lehet „közel az átokhoz”! A példázat, az illusztráció az esőről, amely a földre hullik, utalás arra, hogy ez az áldás mind a hívőkre, mind a hitetlenekre vonatkozik. Az utolsó versek vigasztalások. 6,9. Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is … Meg vagyok győződve, hogy többen közületek nem hitehagyott emberek, de gondot jelent számomra, hogy néhányatok elfordult. Úgy tűnik, mintha az író saját szavai komolysága miatt megrettenne! Bátorítani és vigasztalni akarja őket, hogy meg vannak mentve, de szeretne biztos lenni, hogy a nyáj minden egyes báránya meg van mentve. Mint egy jó pásztor, aki minden egyes báránnyal törődik. Ezt mondja: „Én, a pásztor tudom, hogy a többség üdvözül, keresztyének vagytok, de nekem mint a nyáj pásztorának mindenkivel törődnöm kell. A hitehagyásról szóló szörnyű tanításnak két oldala van. Néhányaknak van világossága, mégis elveszhetnek. Az elfordulás gyógyíthatatlan.
Végezetül szeretnék egy esetet elmesélni egy emberről, akinek az amerikai Princeton Egyetemen a legjobb jegyei és legnagyobb kitüntetései voltak, amit valaha adtak. Aaron Boer-nekhívták. Később az USA alelnöke lett, árulással vádolták, és nagy sikerei után kegyvesztett lett. Még fiatal korában az egyetemen egy hívő professzortól kapott egy Bibliát, aki a következőt mondta neki: „Menjen a Bibliával a szobájába és döntsön.” Végül, amikor döntést akart hozni és azt akarta tenni, amit érzett, hogy Isten kér tőle, így kiáltott Istenhez: „Isten, hagyj engem békén és én is békén hagylak.” – Sok évvel később egy barátja jött Dr. Boer-hez és ezeket mondta: „Szeretném neked a barátomat bemutatni.” – Boer azt felelte, hogy ha ő olyan, mint te, akkor szeretném megismerni, kedves ember lehet. A barátja azt felelte: „ A neve Jézus Krisztus.” Erre Aaron Boer beszélt arról a tapasztalatáról, amit még egyetemistaként élt meg, amikor azt mondta, „ettől a naptól fogva soha nem volt olyan gondolatom és soha nem volt kívánságom, hogy keresztyén legyek”. – Micsoda bizonyság!
Isten szavának és Krisztus tanításának kitenni magunkat komoly és döntő dolog, csaknem veszélyes! Isten segítsen minket, hogy el ne forduljunk!