A rendszer jellegzetességei: A gyülekezet kezdete és elragadtatása (1.)
Nem szándékozom korszakos teológiát tanítani, habár sok mindenben egyetértek vele, hiszen ebben is nevelkedtem. Amit megértetni próbálok, az az a látás, amit a korszakos teológusok saját teológiájukról állítanak.
A cím maga jellemző a diszpenzacionalista teológiára, mert sajátos nézeteik vannak a gyülekezet keletkezéséről és a gyülekezet földi jelenlétének végéről is.Egy kis bevezetés
A gyülekezet keletkezésének ideje más és más mind a szövetségi, mind a diszpenzacionalista, mind az ultradiszpenzacionalista táborban. Pl. a szövetségi teológusok a gyülekezet kezdetét Ádámra vezetik vissza, egyes esetekben Ábrahámra. A gyülekezet a kiválasztottak összessége a múltban, a jelenben és a jövőben. A szövetségi teológusok majdnem mind egyetértenek abban, hogy a gyülekezet Ádámmal kezdődött és minden Jézus Krisztusban hívőt magába foglal.
Az ultradiszpenzacionalisták a másik végletet képviselik. Ők a gyülekezet kezdetét az ApCsel különböző fejezeteiben látják megvalósulni, kivéve az ApCsel 2. fejezetét, a pünkösd napját. A gyülekezet kezdetét rendszerint Pál apostol szolgálatának kezdetére vezetik vissza. Az ultradiszpenzacionalisták alkalmanként több gyülekezetről is beszélnek. Használják a „zsidó gyülekezet” kifejezést és megkülönböztetik a „pogány gyülekezettől”. Az ultradiszpenzacionalisták többsége a gyülekezet kezdetét Pál szolgálatára vezeti vissza, és annak a „titoknak” a kibontakozására hivatkoznak, amire Pál leveleiben utal.
A diszpenzacionalisták, szemben az ultradiszpenzacionalistákkal a jobb szárnyon, és a szövetségi teológusokkal a bal szárnyon, általában pünkösdre teszik a gyülekezet születésnapját. A diszpenzacionalisták hajlamosak a választottak összességének egységét kétségbe vonni, amennyiben különbséget tesznek a gyülekezet és Izrael között. Vezető diszpenzacionalisták állítják, hogy a gyülekezetnek és Izraelnek különböző új szövetségük van, különböző ígéreteik és különböző sorsuk. Dr. Lewis Sperry Chafer maga beszélt két új szövetségről: egy új szövetség Izrael népe számára és egy új szövetség a gyülekezet számára. Charles Ryrie (Dallas Theol. Seminary), Chafer egyik tanítványa, egyik korai könyvében képviseli ezt a felfogást. Később elállt ettől, mások azonban még mindig ragaszkodnak ehhez a különös nézethez.
A kísérlet, hogy megkülönböztessük a gyülekezetet Izraeltől, elfajult groteszk nézetekhez vezetett az emberi gyengeség következtében, amire mindannyian hajlamosak vagyunk. A probléma akkor kezdődik, ha ez gyakorlatban is következményekkel jár, ha ezen bizarr nézetek képviselői izolálódnak, elszigetelődnek és nem hajlandóak nézeteiket másokkal megvitatni, mert félnek az esetleges megszégyenüléstől.
Egyesek tagadják, hogy Istennek csak egy népe van. Ez szerintem tévedés, mert az Írás Istennek csak egy népéről beszél. Ezen a népen belül az Írás különbséget tesz etnikailag Izrael és a pogányok között. Ha Pál leveleit olvassuk, akkor ő, akiről feltételezhetnénk, hogy leginkább ismerte a különbséget a gyülekezet és Izrael között, nagyon vigyáz arra, hogy elválassza Izraelt a pogányoktól. Ez egy jogos elhatárolás. Ugyanakkor ez a megkülönböztetés Isten egy népén belül érvényes. Pál sose írt arról, hogy Istennek két népe lenne.
Fontos kötelékek kötik össze Izraelt a gyülekezettel. Igyekezetünkben, hogy megkülönböztessük Izraelt a gyülekezettől, nem szabad elfelejtenünk, hogy fontos kapcsolatok állnak fenn Izrael és a gyülekezet között. Mind Izrael, mind a gyülekezet ugyanolyan viszonyban áll az egyedüli Megváltóval és Úrral, Jézus Krisztussal, a megváltás szövetsége és szolgálata által. Azonkívül a gyülekezet a maradék Izrael gyökeréből nőtt ki. Pünkösd napján annak a tömegnek a nagy része, akik a gyülekezetet képezték a Szentszellem keresztsége által, zsidó hívő volt. A gyülekezet mint egy etnikai zsidó gyülekezet indult el. Ezt nem szabad elfelejtenünk.
Ne felejtsük el azt se, hogy a „gyülekezet” fogalma az Ótestamentum görög fordításában, a Septuagintában, használatos volt. Az a tény, hogy Izraelt az Ótestamentum „eklézsiának” nevezte a Septuagintában, utal arra, hogy az Isten népét az Ótestamentumban és Isten népét az Újtestamentumban szoros kapcsolatok fűzik egymáshoz. Izrael „Isten gyülekezete” volt, épp úgy, mint ahogy a gyülekezet, az egyház ma „Isten gyülekezete”.
Alapjában véve az újtestamentumi gyülekezet kezdetben egy csoport volt, mely elkülönült az ótestamentumi Izraeltől, amennyiben a hitetlen többségtől el lettek választva. Nem lehet elégszer ismételni, hogy mennyire fontos a Róm 11. ennek a megértéséhez! A gyülekezet kezdete Izrael maradékából állt! Izrael hitetlen többsége az, mely kitöretett az olajfából. A gyülekezetnek az a pogány jellege, mely majdnem 2000 év alatt alakult ki, az Isten szándékában álló történelmi kifejlődése ennek a folyamatnak. Az evangélium elterjedt a pogány népek között Isten akaratából Pál és munkatársai szolgálata által, amint arról az ApCsel tanúskodik, azért, mert Izrael többsége elvetette Isten Igéjét. Nem szabad soha elfelejteni, hogy kezdetben a gyülekezet egy zsidó gyülekezet volt, és sokáig a zsidók voltak többségben. Persze hamarosan a pogányok gyülekezetbe való beáramlása által a pogányok kerültek többségbe, úgy, ahogy ma a gyülekezetet ismerjük. Amikor Pál a Római levelet írta, Izrael maradékáról szólt a kegyelem kiválasztása szerint a gyülekezetben. Mit akar tulajdonképpen Pál az Ef 2,15-ben mondani, amikor ezt írja: „…a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, azaz Krisztusban”. Az apostol számára kétségtelen volt, hogy a gyülekezet valami új. „Egy új ember”-nek nevezi. Azonkívül a „teremtés” kifejezést használja. Az Úr Jézus és a Szentszellem aktivitása egy új embert teremtett. Ezért az egyik kérdés, amivel foglalkoznunk kell (nem most, hanem legközelebb) az, hogy mennyiben áll fenn egy folyamatosság Izrael és a gyülekezet között és mennyiben nem. Ez a kontinuitás és diszkontinuitás kérdése. Most azonban a gyülekezet keletkezését fogjuk megvizsgálni.
A gyülekezet keletkezése
A.) A keletkezés időpontja
Isten népének új arca, új formája a gyülekezet. Feltételezem, hogy egyetértünk abban, hogy a gyülekezetnek kettős jellege van, az általános, az egész világot átfogó láthatatlan gyülekezet és a helyi gyülekezet, mely összejön egy bizonyos földrajzi helyen. A helyi gyülekezet keresztyénekből áll, akik Jézus Krisztust mint megváltójukat vallják, akik rendszeresen összejönnek, egy meghatározott helyen, hogy megtörjék a kenyeret, hogy hirdessék az igét a presbiterek és diakónusok felügyelete alatt. Ez a helyi gyülekezet meghatározása. Mi azonban most az egyetemes egyházzal, gyülekezettel fogunk foglalkozni. Szerencsénk, hogy mind a szövetségi, mind a korszakos teológusok megegyeznek mind az általános, mind a helyi gyülekezet értelmezésében.
Hét lépésben kísérlem meg most bizonyítani, hogy Isten népének jellege határozott változáson ment át pünkösd napján. Más szóval, itt teremtett Isten a Szentszellem kitöltetése által egy új embert. A kérdés most az: Miért kezdődött a gyülekezet pünkösdkor? Ez a korszakos teológiai álláspont, mellyel én teljesen egyetértek.
1. A gyülekezet Krisztus teste
Az Ef 1,22-23-ban Pál megadja a gyülekezet definícióját: „»Az ő lábai alá vetett mindent«, és őt tette mindenek felett való fővé a gyülekezetben, amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben”. Ebben Pál ezt az új embert, a gyülekezetet, mint Krisztus testét definiálja. Más meghatározásokat is lehetne használni. Egész könyvtárak íródtak arról, hogy mi a gyülekezet. Pál legjobb és érett meghatározása mégis ez: „Krisztus teste”.
- A gyülekezet szellemi bemerítés által keletkezett
Ez talán furcsán hangzik, de igyekszem majd megmagyarázni, hogy miért fogalmaztam ezt meg így és nem úgy, hogy a Szentszellem keresztsége által. Olvassuk el először az 1.Kor 12,12-13-at: „Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Szellem által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg”. Ez a bibliai szöveg. Azért használtam a szellemi bemerítés kifejezést, mert van egy jogos exegetikai kérdés: Ki hajtja végre ezt a bemerítést vagy keresztséget? A 13. vers azt mondja az eredeti szövegben: „Hiszen egy Szellemben voltunk valamennyien bemerítve egy testbe”. Az „egy Szellemben” kifejezés úgy is értelmezhető, hogy „egy Szellem által”. De úgy is magyarázható: „egy Szellemben”. Ha úgy értelmezzük, hogy „egy Szellemben”, akkor ez a szférát jelenti, amelybe bemeríttettünk. Akkor valaki más merít be a Szellem szférájába. Ha azonban úgy értelmezzük, hogy „egy Szellem által”, akkor az a bemerítés eszközére vonatkozik, amely által a bemerítés végre lett hajtva. Különbséget jelent az, hogy hogyan értelmezzük a verset.
Ha visszalapozunk azokhoz az ígéretekhez és próféciákhoz, melyek a Szentszellem keresztségére utalnak az Úr Jézus szolgálata idején, akkor a szöveg összefüggésében mindig arról van szó, hogy Jézus Krisztus fogja a bemerítést végrehajtani. Olvassuk el a Máté 3,11-et, ahol Bemerítő János beszél: „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentszellemmel és tűzzel keresztel titeket.” Aztán az ApCsel 1,4-5-ben pünkösd előtt az Úr utal arra, amit János prófétált: „Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: »Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentszellemmel kereszteltettek meg«.” Ha ezeket a helyeket összevetjük, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy aki keresztel, az maga az Úr Jézus, aki a Szentszellem szférájába merít be.
Persze akármelyik értelmezést vesszük is, ennek nincs gyakorlati jelentősége. Ami azonban fontos, az a következő: Az Úr bemerítő tevékenysége, a Szellembe vagy a Szellem által, egy múltbeli esemény volt! Más szóval, ha valaki hisz az Úr Jézus Krisztusban, akkor be lett merítve a Szentszellem által Krisztus testébe. Amikor valaki be lesz merítve Krisztus testébe, az a szellemi születésnapján történik. Ez nem valami olyan, amit a jövőben kellene keresnünk. A korinthusi hivők számára ez egy elmúlt esemény volt. Hiszen egy Szellem által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök… Ha valaki azt állítja, hogy ő a Szentszellem keresztségét megtérése után kapta meg, az ellentmond a Biblia tanításának! Ezt fontos bevésni emlékezetünkbe, mert ez egy tipikus karizmatikus tanítás, ugyanis ők vallják, hogy keresnünk kell a Szentszellem keresztségét a megtérésünk után.
Továbbá az apostol azt mondja „Hiszen egy Szellem által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk”. Miért írt Pál apostol levelet a korinthusiaknak? Meg is mondja: Korinthus tele volt problémákkal. Sokan fel voltak fuvalkodva, sok házassági problémájuk volt, rendetlenül viselkedtek az Úr asztala körül, mások a gyülekezet összejöveteleit zavarták, nők álltak fel és tartottak beszédeket, másoknak zavaros felfogásuk volt az Úr Jézus feltámadását illetően, voltak férfiak közöttük, akik vérfertőzés bűnében éltek és nem alkalmaztak gyülekezeti fegyelmet stb. Itt egy olyan gyülekezettel állunk szemben, amelyben a bűn fékezetlenül uralkodott, mind teológiai, mind erkölcsi vonalon. Pál mégis azt mondja: mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk. Ebből világos, hogy a Szentszellem bemerítő szolgálata nem valami olyan, ami által a szellemi élet mélységét le lehetne mérni. Minden hívő, újjászületett ember be van merítve a Krisztus testébe. A Szentszellem keresztségét nem kell keresni és ez nem mércéje annak, hogy milyen mély szellemi élettel rendelkezik valaki. Azonban a hit lakmuszpróbája, mert Pál azt mondja: „De akiben nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé” (Róm 8,9). Ez egy nagyon fontos vers. Lényeges volt a gyülekezet kezdetén is, mert csak az Úr Jézus Szentszellembe bemerítő munkája lévén lehet valaki tagja Krisztus testének.
3. A gyülekezet az Úr Jézus földi életének szemszögéből
Lapozzuk fel a Máté 16,18-at. Ez egy ismert vers. Az Úr Jézus földi szolgálata végén visszahúzódott tanítványaival, hogy felkészítse őket a jövőre. Ott teszi fel nekik a kérdést: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” Sokféle válasz jön erre a kérdésre. „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Úgy néz ki, mintha az Ótestamentum összes nagy szentje tulajdonságainak összessége illene az Úrra. De aztán megkérdezi tanítványait: „Hát ti kinek mondotok engem?” Péter válasza: „»Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.« Jézus így válaszolt neki: »Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.«” A harmadik pont tehát: a gyülekezet az Úr földi szolgálata idején, halála előtt, még nem létezett. A mondat jövő időben áll: Ezen a kősziklánfogom felépíteni egyházamat. Ha az Úr meg lett volna győződve arról, hogy a gyülekezet már épülőben van, már létezik, akkor mondhatta volna: Ezen a kősziklán építem az egyházamat. De ő a jövő időt használja. Az igeidő, amit használ, jellemzően egy jövőbeli eseményre utal. Mindez elegendő bizonyíték arra, hogy a gyülekezet létrejöttét az Úr halála utáni időre kell tenni.
Prof. Berkhoff írja: „Jézus egyrészt azt mondja, hogy ő a gyülekezetet a jövőben fogja építeni (Máté 16,18), másrészt mint egy már létező intézményről beszél (Mát 18,17)”. Keressük meg tehát ezt is. Érdekes, hogy ebben a versben kétszer is előfordul a gyülekezet szó. Az is érdekes, hogy a négy evangéliumban a „gyülekezet” szó csak háromszor található meg (az említett két versben). Ez is egy fontos tény, mert az evangéliumok nagyrészt az Úr kereszt előtti szolgálatáról számolnak be: „Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt.”Nincs időnk erről a versről egy exegézist készíteni. De világos, hogy ez a vers a gyülekezeti fegyelemről szól.
Ha Berkhoff azt állítja, Jézus egyrészt azt mondja, hogy ő a gyülekezetet a jövőben fogja építeni (Máté 16,18), másrészt mint egy már létező intézményről beszél, akkor ez egy ellentmondás. Ezért a kérdés az: nem jobb-e egy korábbi hivatkozást vonatkoztatni a fogalomra, mint pl. a „gyülekezet”-re való utalást egy korábbi említéssel értelmezni, mintsem új jelentést és magyarázatot keresni? Ez egy elfogadott, jogos hermeneutikai alapelv. Tehát ha a Máté 16-ot megalapozottan a Máté 18-cal és az azt követő helyekkel magyarázzuk, akkor ezen versek egyszerű értelme az, hogy a gyülekezet a jövőben fog létrejönni, de az eljövendő gyülekezet életében szükség lesz a fegyelemre.
Ha ezt alá akarjuk támasztani, akkor szeretnék Bemerítő Jánosra utalni, aki a Máté 3-ban említi, hogy a Szentszellembe való bemerítkezés egy jövőbeli esemény lesz. Ez annyira nyilvánvaló, hogy fáj, ha ezeket így lépésről lépésre kell kidolgozni.
4. A gyülekezet az Úr mennybemenetele előtti tanításának fényében
Az Úr meghalt, feltámadott és most negyven napig tanítja tanítványait a mennyek országáról. Számos kérdésre válaszol, melyet a tanítványok tesznek fel neki, mint pl. „Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izraelnek?” Az Úr nem mondja, hogy nem fogja felállítani a királyságot, csak annyit mond: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. A ti dolgotok befogadni a Szentszellemet és bizonyságtevő szolgálatotokat ellátni. Ezelőtt azonban az ApCsel 1,4-5-ben azt mondja: „Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: »Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentszellemmel kereszteltettek meg.«” Az Úr hivatkozik arra, hogy ő beszélt erről nekik még halála előtt. Ha tehát valaki a Szentszellem keresztsége által lesz a gyülekezet tagja, akkor a gyülekezet még nem létezhetett a Szentszellem kitöltetése előtt. Ez gondolom világos mindenki előtt.
5. A gyülekezet születése pünkösdkor
ApCsel 2,1-4: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.” Mikor történt ez? Pünkösdkor, egy bizonyos időpontban, egy ünnepnapon. Ha az Ótestamentumot olvassuk és Isten megváltó tervét figyeljük, akkor már lehetett volna sejteni, hogy ezen a napon fog a Szentszellem kitöltetni (Lev 23,15-21). Miért fektettek erre hangsúlyt? Azért mert a Szentszellem kitöltetése egy egyszeri és mindenkorra érvényes esemény volt. Épp úgy, mint ahogyan a kereszt is egyszeri esemény volt. „Mindnyájan megteltek Szentszellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Szellem adta nekik, hogy szóljanak.”
A gyülekezet pünkösdkor született. Ez egy történelmi esemény volt, mely az ábrahámi ígéretekkel kapcsolatban került említésre, amire a Gal 3,14. utal, ahol Pál írja: „…azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a pogányoké legyen, és hogy a Szellem ígéretét hit által megkapjuk.”
Az ApCsel 1,5. szerint pünkösd volt a Szentszellem kitöltésének napja. Az Úr, amikor Bemerítő Jánost idézi, hozzáteszi: „ti pedig nemsokára (azaz néhány nap múlva) Szentszellemmel kereszteltettek meg.” János ezt nem mondta, az Úr egészítette ki János próféciáját. A Biblia nem említ más történést, mely ennek az eseménynek megfelelne.
Igaz, hogy az események, melyekről az ApCsel 2-ben olvasunk, nincsenek közvetlen kapcsolatban a Szentszellem bemerítő szolgálatával. Észrevettétek ezt? Valaki mondhatná, hogy sehol sincs megemlítve, hogy be lettek merítve a Szentszellembe, hanem itt az áll, hogy megteltek Szentszellemmel. Ez persze egy jó megfigyelés. Itt csak utalni lehet az ApCsel 1,5-re, ahol az Úr említi, hogy ez a keresztség néhány nap múlva fog megtörténni. A megtelés nem ugyanaz a szó, mint a keresztség. Tehát a kétségnek valamilyen árnyéka húzódik itt. Erre csak a 6. pontban lehet választ találni:
6. A Szentszellem keresztsége pünkösdkor történt meg
ApCsel 11,15-17. – az esemény háttere: Péter beszéde Kornéliusz házában, ahol akarata ellenére elhívást kapott, hogy hirdesse az evangéliumot a pogányoknak. Bevezető szavaiban az ApCsel 10,43-ban azt mondja:„Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer”. Persze Kornéliuszt és családját a Szentszellem már előkészítette, és mialatt Péter még beszéde legelejénél tartott, és míg ezeket a szavakat mondta, leszállt a Szentszellem mindazokra, akik hallgatták az igét. „És elámultak a zsidó származású hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentszellem ajándéka. Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter: »Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy megkapták a Szentszellemet, mint mi?«” (ApCsel 10,45). Tehát ezek már meg voltak mentve, és Péter úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében.
Amikor ez a jeruzsálemi hívők tudomására jutott, első kézből akartak bizonyságot hallani erről, ezért Péter felment Jeruzsálembe és beszámolt az eseményről Kornéliusz házában. Az ApCsel 11,15-ben aztán eljut a kulcsszóhoz: „Amikor pedig elkezdtem beszélni, (még alig mondott néhány szót) leszállt rájuk a Szentszellem, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentszellemmel fogtok megkereszteltetni” (ApCsel 11,45-46). Visszautal az ApCsel 1,4-5-re, azokra a szavakra, melyeket az Úr ott szólt. Ami Kornéliusz házában történt, arról eszembe jutott az ígéret az ApCsel 1,4-5-ben. Hogyan utal ő most erre? „…a Szentszellem, ahogyan ránk is leszállt kezdetben!” Rámutat a Szentszellem keresztségére pünkösdkor, melyet Bemerítő János prófétált, és amit megerősített az Úr maga is. Evvel fejezi be Péter bizonyságtételét: ApCsel 11,17: „Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?”
Péter tehát azt mondja: ami pünkösdkor történt, az azoknak az ígéreteknek a beteljesedése, melyeket az Úr az ApCsel 1,4-5-ben tett. Ezen az alapon állítani lehet, hogy a Szentszellem bemerítő szolgálata először pünkösdkor történt meg és e szolgálat által leszünk Krisztus testének tagjai.
7. A gyülekezet létrejötte röviddel pünkösd után dokumentálva lett
Lapozzunk vissza az ApCsel 2,37-hez. „…dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” Egyes kéziratokban szerepel itt a „gyülekezet” szó, de a megbízhatóbb kéziratokban ez a szó nem fordul elő. Így kellene tehát olvasni: „…dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte az üdvözülők számát”. A „gyülekezet” szó tehát az ApCsel 2,47-ben nem található.
Az első hely, ahol a „gyülekezet” szó az ApCsel-ben szerepel, az ApCsel 5,11. „Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket”. Ettől kezdve a „gyülekezet” szó újból és újból előfordul az ApCsel-ben és a levelekben is.
Az Újtestamentum tanítása szerint tehát mondhatjuk, hogy a gyülekezet pünkösdkor alakult, született meg. Isten népének egy új formája kezdődött el ekkor! Egy gyakorlati kérdést még fel lehet vetni. Ki növelte meg a gyülekezet tagjainak számát? Ha figyelmesen olvassuk a Bibliát, akkor ez maga az Úr Jézus. Csak Ő teheti ezt meg.
B.) A keletkezés létrejötte
Lukács leírásából világos, hogy a gyülekezet Krisztus munkájának gyümölcse. Nem emberi munka gyümölcse! Mik az előfeltételei annak, hogy valaki a gyülekezet tagja legyen? Két előfeltétele van:
1. Az újjászületés az első. Azok, akik együtt voltak pünkösdkor, amikor a Szentszellem kitöltetett az Atya ajándékaként és a hívőket összekötötte egy testté, azok mind hittek az Úr Jézusban. Ott voltak az apostolok, akiket az Úr tanított, és akiknek ezt mondta: „Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek” (Ján 15,3). Ők már mind hívők voltak Krisztusban. Mi nem hirdetjük azt, hogy hozzunk be mindenkit a gyülekezetbe, és akkor majd csak hívők lesznek. Csak azok kerülnek be a helyi gyülekezetbe, akik már hisznek Jézus Krisztusban.
2. Csak a Szentszellem bemerítő munkája által lehet valaki tagja a gyülekezetnek. Mit mondott az Úr a tanítványainak Cezárea Filippiben? Én fogom ezen a kősziklán felépíteni gyülekezetemet. A gyülekezet Krisztus és az ő szolgálatának gyümölcse. Mi nem építjük a gyülekezetet! Krisztus építi a gyülekezetet. Mi csak hirdetjük az igét, bizonyságot teszünk, imádkozunk, igyekszünk az Úrnak tetsző életet élni, de Ő építi a gyülekezet.
C.) A gyülekezet születésének alapja
Ez Krisztus maga. Világos, amikor Pál az Ef 2,20-22-ben és az 1.Kor 3,11-ben a helyi gyülekezettel kapcsolatban azt mondja: „Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.”Gyakorlati szempontból, ha egy gyülekezet gyümölcsöt akar hozni, akkor el kell ismernie az Úr Jézus Krisztust mint a gyülekezet fejét. A presbiter „alpásztor”, nem a pásztora a gyülekezetnek. A gyülekezetnek követnie kell a fő utasításait. A gyülekezetben nincs helye az egoizmusnak. Nincs helye a pápáskodásnak. Ő a fő, mi csak eszközök vagyunk. Isten az, aki a növekedést adja, nem Péter, nem Pál, nem Apollós.
A kérdés még most is fennáll: milyen tekintetben új a gyülekezet? Milyen tekintetben folytatása a gyülekezet Isten népének? Erről lesz szó a folytatásban.