Az apostol az előzőekben arról írt, mit is jelent Szellemben járni. Most részletekbe megy és segít megértetni, hogy mit jelent Szellem szerint élni. Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik szellemi emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. 2 Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. 3 Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. 4 Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. 5 Mert mindenki a maga terhét hordozza. 6 Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. 7 Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: 8 mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Szellemnek vet, a Szellemből fog aratni örök életet. 9 A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. 10 Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.A téma az elbukott ember helyreállítása. A Galata levelet így is lehetne summázni: Mint fiak, szabadok vagyunk, viszont mint testvérek, kötelékben vagyunk. Szabadok vagyunk a törvénytől, mint a megigazulás eszközétől, de szabadok vagyunk a törvény és kegyelem kombinációjától is. Nem kegyelemből „plusz” cselekedetekből igazulunk meg. Az apostol például a Gal. 2,21-ben azt mondja, ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg. Ha Jézus Krisztus váltságművéhez bármit is hozzáteszünk, ezzel közvetetten azt fejezzük ki, hogy Jézus kereszthalála nem elégséges a bűneink eltörléséhez.
Megszentelődésünk tekintetében a törvénytől szabadok vagyunk. A hívőkben a megszentelődés munkáját a Szentszellem végzi el. Az az élet, amelyet Isten ad, nem sérti meg a mózesi törvényt, ugyanakkor viszont nem kerülünk a törvény hatálya alá úgy, mintha egy kódrendszer, vagy egy szabályzat hatálya alá kerülnénk.
Itt van tulajdonképpen Pál apostol válasza arra a régi kérdésre, amit Káin tett fel Istennek: Őrzője vagyok én a testvéremnek? (Gen 4,9) Igenis, őrzői vagyunk! Azért vagyunk testvéreink őrzői, mert szabadok vagyunk a törvénytől, és szabadok vagyunk a törvény és kegyelem kombinációjától is, mint megigazulási eszköztől. De ami a megszentelődést illeti, a testvéreinket, mint szabad emberek kötelesek vagyunk szeretni, azzal a szeretettel, amelyet a Szentszellem Jézus Krisztus által plántált be a szívünkbe.
Habár szabadok vagyunk a törvénytől, a szeretet köteléke mégis összeköt minket. Erről beszél a Gal. 5,13. Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. Egyrészt szabadok vagyunk, mert fiak vagyunk. Másrészt a test kötelékében vagyunk, ahol egymásnak szolgálunk szeretetben.
Egyszer William Booth, az üdvhadsereg megalapítója, nem tudott elmenni egy nemzetközi találkozóra. Táviratban egy egyszavas üdvözletet, ill. tanácsot küldött: „Egymásért”.
Egy ismert comics sorozatban Lucy kérdezi Charlie Brownt: Miért vagyunk itt a földön? Charlie válasza: Azért vagyunk itt, hogy másokat boldoggá tegyünk. Lucy visszakérdez: És miért vannak a többiek itt a földön? – A kérdés jogos, de egyszerű a válasz: A többiek is ugyanezért vannak itt. – Erre a kérdésre a Biblia válasza is egyszavas: Egymásért. Hányszor fordul elő ez a mondat az Újtestamentumban? Pl. az új parancsolatban, amit az Úr adott, ez áll: …szeressétek egymást (Ján 13,34). Aztán Pál és a többi apostol leveleiben is még számtalanszor fordul elő ilyen kifejezés. Sokszor olvasunk ehhez hasonlókat, mint: türelemmel legyetek egymás iránt, bocsássatok meg egymásnak, stb.
Más helyeken olyan tiltások vannak, hogy ne tegyünk bizonyos dolgokat. Az a szó, hogy „egymásért” a tagok egységét fejezi ki a Krisztus testében. Tudjuk, hogy amikor hitre jutottunk, akkor egyrészt Krisztushoz lettünk kötve, és Benne egyúttal egymással is össze lettünk kötve. Benne van mindnyájunk örök élete. Az Ő értünk való helyettesítő áldozata összeköt minket egymással Őbenne. Ez a Biblia egyik nagy, alapvető tanítása. – Gyakran azonban elfelejtjük azt, hogy a Krisztussal való egységünk egymással is összeköt bennünket az Ő testében!
Az olvasott részben látni fogjuk, hogy az „egymást” vagy „egymásért” azt a kölcsönös felelősséget is jelenti, amit a hívők egymásért viselnek, ha Jézus Krisztusban közös üdvösségük van. Ha olvasóim közül valaki nem ismeri személyesen Jézus Krisztust, mint megváltóját, akkor az üzenet további része nem érvényes rá. Pál apostol itt az Úr Jézus Krisztusban hívők számára ír. Ha nem vagy újjászületett, hívő ember, akkor a következők nem alkalmazhatók rád. Az Újtestamentum parancsait nem fogod tudni a saját erődből betölteni. Ha eddig nem hittél Jézus Krisztusban, akkor az legyen az első teendőd, hogy menekülj a kereszthez, fogadd el bűneid bocsánatát, és új életet fogsz kapni, mely a Szentszellem ereje által képessé fog tenni az Újtestamentum parancsainak betartására.
Pál először a gyengék és elbukottak helyreállításáról ír. Ez az 5. fejezet gyakorlati alkalmazása. Gal. 5,26: Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők, ami a világi emberek tulajdonsága. Ezzel szemben, a hívőket „szelíd lelkület” jellemezze.
Mit jelent tulajdonképpen „szellemben járni”? Sokan a „szellemben járás” alatt valami meghatározhatatlan, ki nem fejezhető, ezoterikus tapasztalatot értenek, amit egyesek megtapasztaltak, de a hívők többsége ezt a síkot nem érte el. Sok hívő egy olyan élmény után vágyik, melyet „szellemben járás”-nak neveznek. Szellemi emberek alatt olyan személyeket értenek, akik elérték e meghatározhatatlan, kifejezhetetlen élmény vagy tapasztalat síkját. – Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy minden olyan tapasztalat, amely meghatározhatatlan és kifejezhetetlen, nem jó kiindulópont. Még ha ki is lehet fejezni, és meg is lehet határozni egy élményt, az sem jelenti azt, hogy az az élmény igazi, és reális.
A bibliai élmények mindig meghatározhatók! Egy testvér, amikor a miszticizmusról, és annak tévedéseiről és szélsőségeiről beszélt, amibe emberek belekeveredtek, ezt mondta: „Szívesebben üdvözülnék Krisztusban, és vesznék el Istenben”. Mit is értett ő ez alatt? Szívesebben állna két lábbal a földön és tudná, hogy a helyettesítő áldozatot meghozták érette, és örök élete van, minthogy elvesszen egy meghatározhatatlan, kifejezhetetlen istenélményben.
Ha megkérdeznéd Pál apostolt: Mi jelent „szellemben járni”, Pál nem kérdezne vissza, hogy: Voltál-e már hitmélyítő konferencián? Ő nem mondana mást ebben az összefüggésben, mint hogy, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik szellemi emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. Ha szellemi ember vagy, akkor hordozzátok egymás terhét. Ne gondolja senki, hogy ő valami, jóllehet semmi, mert akkor megcsalja önmagát. Minden ember maga felelős az Úrhoz való viszonyáért, és ha Jézus Krisztus ítélőszéke előtt fogunk állni, akkor egyénenként fog az Úr minket megítélni azért, amit tettünk. A szellemi ember az, aki jóra tanítja a többieket. A szellemi ember az, aki a Szellemnek vet. A szellemi ember a jó cselekvésében mások felé nem fárad el, különösen azok felé nem, akik Isten háztartásához tartoznak.A „szellemben járás” ezen pragmatikus, gyakorlati lépésekből áll. Nem meghatározhatatlan, kifejezhetetlen, ezoterikus tapasztalatokból.
Mik ezek a lépések? Mi az első parancs az 1. versben? Fontos megfigyelni az első szót! „Testvéreim”. Aztán a Gal. 6,18-ban, a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti szellemetekkel, testvéreim. Ámen. A fejezet ill. a levél utolsó szava, – nem számítva az áment, – a „testvér” szó. Ugyanazzal a szóval kezdődik, és ugyanazzal végződik. Ez a szó szabja meg a fejezet hangvételét! Egy német kommentár a 18. századból így mutatja ezt be: „Az egész fejezet mondanivalója ebben az egy szóban van elrejtve, <testvéreim>”. Milyen fontos lenne megértenünk, hogy mit is jelent egy testhez tartozni? Mit is jelent a „testvér” szó? Milyen fontos lenne, ha ez nemcsak a nevünkben, „testvérgyülekezet”, szerepelne, hanem a szívünkkel értenénk meg ennek a szónak a jelentőségét! Ha nem vagyunk hajlandók egy másik testvérrel beszélni, és szóba állni, ha a szívünkben haragot és keserűséget hordozunk napokig, hónapokig, évekig, akkor jobb lenne, ha nem is neveznénk magunkat „testvérgyülekezetnek”.
A Máté 12,47-ben közlik az Úr Jézussal, hogy anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled. Ő körülnéz és visszakérdez: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Íme, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.” Ezzel utasítja vissza az Úr a családi, biológiai kapcsolat elsődlegességét a szellemi ellenében. Ha szüleiddel, házastársaddal, gyermekeiddel szoros és jó a kapcsolatod, akkor meg kell gondolnod azt, amit az Úr mondott. A hívő ember életében nem a családi kapcsolatnak, hanem a Krisztus testének tagjaival, az Úr családjával való viszonynak kell a legmélyebbnek lenni. A szellemi rokonságnak mélyebbnek kell lennie a vérrokonságnál! Más szóval, a Krisztus testében fennálló rokoni kapcsolat abban jusson kifejezésre, hogy valóban jobban szeretjük a hit-társunkat, mint a saját családtagjainkat.
Be kell vallanom, hogy a szeretetnek ezt a fokát még nem értem el, azonban igyekszem elérni. Szeretnék szellemi bepillantást nyerni a dolgok mögé, mert ez így lesz a mennyben. A testvéreim, hittársaim, a szellemi családom, amelynek tagja vagyok, fontosabbak lesznek, mint a test szerinti családom.
Testvéreim,ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben,… Kegyes emberek is kieshetnek a kegyelemből. Mit tehetünk, ha egy testvérünk kiesik a kegyelem elvéből, és a törvény elvébe esik? Hagyjuk őt a saját levében főni, mondván: Neki tudnia kellett volna? Gyűjtsünk össze néhány testvért és vádoljuk meg azzal, hogy hamis tanítást hirdet? Nem ez a szellemi út. Aki törvényeskedik, a törvény szerint akar élni, ezzel csak azt demonstrálja, hogy nem Isten szelleme szerint él. Amikor az apostol itt egy testvér elbotlásáról ír, akkor elsősorban olyanra utal, aki a botlásával bizonyítja, hogy kiesett a kegyelemből. Ilyeneket, ti szellemi emberek, a szelídség lelkületével állítsátok helyre. (A katolikus fordítás itt a „botlás” szót használja, ami helyesebb, mint a Károli, vagy a református fordítás „bűn” kifejezései.) Tulajdonképpen itt egy „rossz lépésről”, egy „félrelépésről” van szó. Pál a Gal. 5,25-ben azt mondja Ha a Szellem által élünk, akkor járjunk is a Szellem szerint. Azaz legyen minden lépésünk Szellem szerinti. Előfordulhat rossz lépés, megbotlás, elbukás. Pál viszont azt mondja, „testvéreim, ha valakit rosszul lépni láttok az ő szellemi életében, akkor ti, akik szellemiek vagytok, igazítsátok helyre az ilyent”. A „tettenérés” nem azt jelenti, hogy valakit „in flagranti” elkapunk az elesése pillanatában. Sokkal inkább azt jelenti, hogy valaki meglepetésszerűen, akaratlanul botlik el. Azt jelenti, hogy valaki akaratlanul, nem szándékosan, beleesik egy csapdába, elbukik. Ti, akik szellemiek vagytok, az ilyet igazítsátok helyre. Kik a szellemiek? Mit ért ez alatt? Olyanokra gondol, akik szellem szerint járnak, akiknek életében a szellem jellemvonásai láthatók. Azért, mert a helyreállítás szolgálata szelídségben kell történjen. A szelídség az 5,23. szerint a Szellem gyümölcsei közé tartozik. Azon a testvéren, aki elbukott, olyanok segítenek, akikben a szelídség szelleme lakozik.
A „helyreigazítás” szép kifejezés. Az Újtestamentumban például ott is használják, ahol a tanítványok foltozzák a hálójukat a csónakjuk mellett. Az ókorban az orvosok esetében is használták, amikor a kificamodott végtagokat visszaigazították a helyükre. Ez a kifejezés azért is szép, mert itt a Krisztus testéről van szó, akinek tagjai, végtagjai, vannak, és a szellemieknek kell helyre tenniük a kificamodott tagokat. Ha valakinek kificamodik a karja, akkor nem fog sem jogászhoz menni, sem a feleségéhez fordulni, hogy tegye helyre. Ez kényes művelet, amelyhez nem ért mindenki. Ahhoz fog fordulni, aki ennek a szakértője, akinek erre van képzettsége. – Ugyanez érvényes a szellemi életben is. Ha egy testvér akaratlanul rosszul lépett, elbotlott, akkor azok, akik szellemiek, akikben szelídség van, és törődnek a másikkal, akik nem közömbösek vele, azok teszik a bukott testvért a helyére a testben. Luther mondott valami ilyesmit: Ha testvéred elbukik, akkor rohanj, vigasztald és öleld át anyai szeretettel. Így kell reagálnunk egy testvérre, aki elbukott.
Manapság nem így viselkedünk. Ha egy testvérünk bűnbe esik, akkor nem törődünk azzal, hogy tényleg elbukott-e. Megelégszünk egy tanúval, egy pletyka is elég nekünk ahhoz, hogy ítéletet hozzunk. Az első cselekedetünk az, hogy rohanunk a telefonhoz, vagy írunk egy levelet, küldünk egy e-mailt és közöljük észrevételünket két-három másik testvérrel vagy testvérnővel. Ezek aztán tovább terjesztik a hírt, és közben a bukott testvér állapota romlik. Idővel kétséges, hogy túléli-e ezt a bukását.
Itt kezdődik a fegyelmezés. Akik szellemben járnak, azok szelídséggel végezzék ezt a szolgálatot. Ha egy testvér elbukott, és ha valaki ezt észre vette, akkor az első szabály az, hogy senki ne tudjon róla, kivéve azt, aki észrevette. Ez, ha igazán szellemben jár, menjen oda a testvéréhez szelíden, és állítsa vissza a közösségbe az Úrral. Ha ez sikerül, akkor senki más ne tudjon róla és a gyülekezet nem lesz nyugtalanítva. Ez a bibliai út. Ha valaki más utat választ, akkor ez nagy bajt okozhat. Ha valaki nem a bibliai utat választja, akkor őt kell helyreigazítani!
De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. John Bradfordtól ered egy híres mondás, amikor látott valakit, akit kivégzésre vittek: „There, but by the grace of God, go I”. Ez annyit jelent, hogy ha Isten nem lenne hozzám kegyelmes, akkor én lennék a kivégzendő helyében. Ebben a szellemben kellene történjen minden helyreigazítás.
Hogy tényleg szellemben járunk-e, az megítélhető a 6,2 fényében: 2 Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. Ha terhet hordoz valaki, az ne a mózesi törvény terhe legyen, viszont hordozzátok egymás terhét. – Nem tudom, hogy Pál itt mire gondolt, de annyit tudok, hogy az Úr Jézus a Máté 23,4-ben a törvény terhéről beszélt. Említi az írástudókat és a farizeusokat, akik Mózes székében ülnek éssúlyos és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani. Nekünk nem ilyen terheket, hanem egymás terhét kell hordoznunk. Mi szabadok vagyunk Mózes törvényétől, de nem vagyunk szabadok az egymáshoz való viszonyunkban egymásnak szolgálni. Aki mások terhét hordozza, az bizonyítja, hogy szellemben jár. Mi Jézus Krisztus terhét viseljük, aki a szentekben él és lakozik. Luther mondta, „a keresztyéneknek széles válluk és izmos karjuk kell legyen, mert sok terhet viselnek.” Nézz szét a gyülekezetedben és próbáld meg felsorolni a terheket, problémákat, és sokat fogsz találni, bármilyen kicsi is legyen az a gyülekezet.
Egymás terhét hordozzátok. Hallottam egy kis történetet egy keresztyén csoportról, akik társasutazásra mentek a Szentföldre. A csoport egyik tagja elmondta, hogy az út során megtanulta, mit jelent Jézus Krisztus társaságában utazni. – Amikor kiszálltunk a gépből az utazási iroda vezetője bemutatott nekünk egy fiatal arab férfit, aki az idegenvezetőnk lett az utazás alatt. A fiatalember a következőket mondta: Ha három szabályt utazásuk egész ideje alatt betartanak, akkor garantálom, hogy szép emlékeik maradnak az útjukról. A szabályok: 1.) Minden poggyászt én fogok kezelni. 2.) Mindig engem kövessenek és sohase siessenek előre! 3.) Bármi kérdésük van, csak hozzám forduljanak!
A társaság nagy része csak mosolygott ezen. Ezután a fiatalember azt mondta: Adják át nekem az összes csomagjukat. Nem csak a koffereket, mindent, a kézipoggyászt is! A felelősség az enyém és az utazási irodáé. Ha valami elvész, én leszek a felelős. Ez volt az első lecke amit meg kellett tanulnunk: Vesd az Úrra minden terhedet. (Zsolt 55,23) – Később elértük Ramallah-t ahol vonatra kellett szállnunk. Amikor kiszálltunk az autóbuszból mindannyian rohantunk a vonathoz, hogy ablak melletti helyet kapjunk. Ültünk a vonatban és vártunk. Egy idő után jött az idegenvezetőnk és azt mondta: Önök elfelejtették a második szabályt. Sohase előzzenek meg engem! Mi csak jó ablak melletti helyeket akartunk kapni – mondta az egyik résztvevő. Ablak melletti helyük van – mondta a fiatalember – de ez a vonat nem oda megy, ahova mi akarunk menni. Ott a másik vonat, de azon most már csak állóhelyet fognak találni. Itt tanultuk meg a második leckét: Ha Krisztussal utazunk, akkor sohse előzzük meg, hanem mindig kövessük Őt. – Utazásunk végén a sivatagba vitt az út. Felszálltunk a tevékre, és hallani kellett volna beszélgetésünket. „Micsoda hőség van, lesz-e elég ivóvizünk, honnan kapunk enni, hol fogunk megszállni, stb.” Egész nap ez volt a téma. Este felé egy nagy sziklát láttunk magunk előtt. A szikla mögött egy árnyékos hely tárult elénk, egy oázis, pálmákkal és forrással. Sátrak voltak felállítva, bennük ágyak, fehér lepedőkkel, mindenütt őrök álltak, és itt tanultam meg a harmadik leckét: Tekints Jézus Krisztusra minden helyzetben.
A Biblia azt tanítja, hogy hordozzuk egymás terhét. Vannak olyan terhek, amelyeket csak mi magunk tudunk hordozni. Szerencsére az ige azt is tanítja, hogy vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rád! (Zsolt 55,23) Milyen terhekről beszél Pál apostol?
Végső soron az Úr hordozza a terheinket, de a hívők meg kell osszák egymással is a terheiket! Megvannak a saját terheink, de együtt kell viselnünk őket másokkal. Mik ezek a terhek? A tragédiák, melyek lesújtanak, a veszteségek, melyeket elszenvedünk, az élet válságai, a családi nehézségek, a nevelés gondjai, a csalódások, a betegségek, a balesetek. Mindaz, ami velünk történik! A keresztyén élet, a szellemi élet, a győzedelmes élet abban nyilvánul meg, ahogyan egymás terheit viseljük.
Most azt mondja az apostol, 3 Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. Hogy mire gondolt itt az apostol, és ez a mondat miért áll pontosan itt, nem tudom. Azt gondolom azonban, hogy aki önmagát megcsalja, az abból látszik meg, hogy nem osztozik a mások terhének hordozásában. 4 Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mit mond itt Pál? Hogy ne hasonlítsuk össze magunkat másokkal. Erre a keresztyének nagyon hajlamosak. Összehasonlítjuk magunkat egy másik testvérrel, akinek sok nehézsége van, és ha nekünk jobb a dolgunk, akkor azt hisszük, hogy ez azért van, mert Istennek tetsző életet élünk. Ne mérjük magunkat másokhoz! Mérjük magunkat saját magunkhoz. Ezután Pál egy érdekes mondatot iktat be: 5 Mert mindenki a maga terhét hordozza. Itt mintha ellent mondana az előzőeknek. (Sokan hivatkoznak a Bibliában levő ellentmondásokra, amikor hitetlenségüket akarják indokolni. Ha egy ilyen embert megkérünk, hogy nevezzen meg három ellentmondást a Bibliában, akkor rendszerint egyet sem tud megnevezni.) Ezek a versek persze csak látszólag ellentmondók. Először azt mondja Pál 2 Egymás terhét hordozzátok, aztán pedig azt, hogy 5 mindenki a maga terhét hordozza. Egyszerű lenne azt mondani, hogy ez azt jelenti: Ha nem akarom a másik testvér terhét hordozni, akkor hordozza ő a magáét! – De a Biblia nem olyan, mint egy napilap. A Bibliát a Szentszellem írta, aki szent embereket használt eszközül. Benne minden szó jelentőségteljes. Az 2 Egymás terheit hordozzátok, jelen időben és többes számban áll. Az 5. versben pedig – 5 Mert mindenki a maga terhét fogja hordozni. – jövő idő szerepel, de a teher egyes számban van. Tehát a mindennapi életben állandóan viseljük egymás terheit, de a jövőben mindenki a saját terhét viseli. A „teher” szóra Pál két különböző görög szót használ. A 2. versben a „bárosz”-t, mely a teher súlyát hangsúlyozza. Az 5. versben a „fortion” szó áll, amely olyan teherre vonatkozik, amelyet mint egy hátizsákot kell hordani, anélkül, hogy a teher súlyán lenne a hangsúly. Mit akar Pál ezzel kifejezni? Amikor azt mondja 2 Egymás terhét hordozzátok, akkor arra szólítja fel a hívőket, hogy segítsenek egymáson a napi terhek, próbatételek hordozásában. Amikor azonban azt mondja 5 Mert mindenki a maga terhét fogja hordozni, akkor arra utal, hogy Krisztus ítélőszéke előtt mindegyikünk saját maga fog felelni a terhéért, amit hordoz. Ezért mondja a 4. versben 4 Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval, és aztán 5 Mert mindenki a maga terhét fogja hordozni. Most egymás terheit kell hordoznunk, de a Krisztus ítélőszéke előtt mindenki a maga „terhével” fog megállni és azért lesz megjutalmazva, amit ebben a testben cselekedett.
Mindezek tehát egy fontos igazság két oldalát jelentik.
A 6.-9. versekben az apostol az ige iránti fogékonyságról, reakcióképességről és a kegyelem alapelvéről ír. 6 Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. Ezt sokan különbözőképpen értelmezték. Lehetséges azonban, hogy a következő a helyes értelmezés: Az a tanuló, akit tanítanak, ossza meg anyagi javait azzal, aki őt az igére tanítja, és abba bevezeti. Ha valakit megáld Isten látással és világossággal, és azt megosztja másokkal, akkor ezek osszák meg a tanítóval azokat az anyagi javakat, melyeket Isten nekik, a tanulóknak, adott. Úgy, mint a leviták az ótestamentumban, akik az írás magyarázatáért voltak felelősek Izraelben, és akiket a többi törzs tartott el. Ez egy bibliai elv és kötelesség. Azok, akik a gyülekezetben a tanítás adományával bírnak és tanítanak, azokat támogatni kell, különben szellemileg elszegényedik a gyülekezet. Ezt az igazságot Pál apostol 1.Kor 9-ben közli a gyülekezettel.
Nem vagyok azonban biztos abban, hogy az apostol ebben a levelében itt erre utalna. Itt a szöveg összefüggő értelmében, a kontextusban nincs anyagiakra utalás. Másrészt arra sincs sehol utalás, hogy anyagi kérdések felmerültek volna a galáciai gyülekezetekben. – Azonban említésre méltó tény, hogy a judaizáló jeruzsálemi testvérek megvádolták Pált amiatt, hogy ő sose várt semmit a szolgálatai ellenében. A vád az volt, hogy ha amit tanít, nem kerül semmibe, akkor a tanítás nem érhet sokat. Másrészt 2. Kor 11,20-ban azt írja, hogy a hamis tanítók élősködnek a hívőkön és kizsákmányolják őket. Mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket. Amennyire én a Bibliát ismerem, Pál apostol sosem kért fizetést szolgálataiért. Pénzt ugyan kért a jeruzsálemi szegények számára, de sose magának. Nézetem szerint az adakozásra való felhívás nem biblikus gyakorlat. Pál az előbb említett korinthusi versben kemény kifejezéseket használ. Az apostol büszke volt arra, hogy maga gondoskodott a megélhetéséről. Megköszönte időnként az adományokat, amit kapott, de hangsúlyozza, hogy senkinek nem volt terhére.
Mire céloz itt, amikor azt mondja Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját? Gondolom arra, hogy a kegyelem minden javából! Beszél a judaizálókról. Vessétek el a judaizálók tanítását és fogadjátok el a kegyelem tanítását, amire én tanítottalak, amikor közöttetek voltam, és örvendezzetek ebben. Ti részesedtetek a kegyelem minden javában. – Lehet, hogy erre gondolt Pál, amikor ezt a verset írta.
Végül azt mondja: 7 Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Ki akar Istennel kikezdeni?
Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is. Ez fontos alapelv! Aki a kegyelem elvét veti, az nem vet a testnek. Ennek az elvnek messzemenő következményei vannak. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is. Megfigyeltétek? Nem amit vetni gondolt, nem amit vetni remélt, nem amit vetni tervezett, hanem azt aratja, amit vetett!
Pál végül a jó cselekedetekről ír. Azt mondja, az életben két alkalom van. A 9. versben utal az egyikre, az évszakokra. 9 A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. A következő évszak, Isten évszaka. Akkor fogjuk azt aratni, amit vetettünk.
Aztán a mostani korról beszél, a mi jelenlegi korszakunkról. 10 Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben. Itt is az „idő” szó áll, a mostani cselekvés lehetőségéről beszél. A jó cselekedetek otthon kezdődnek, de itt nem áll meg. A hívő ember kötelessége mindenkivel jót tenni, de különösen azokkal, akik hittársai. Ezek kézzelfogható bizonyítékok arra, hogy valaki szellemben jár.
Az az ember, aki még nem fogadta el Jézus Krisztust, mint személyes megváltóját, akiben még nem lakozik a Szentszellem, az nem képes szellemben járni. Arra nem vonatkozik az, amit Pál e levelében ír. Senki nem tudja mások terheit saját erejéből hordozni. Az nem tudja a kegyelem javait másokkal megosztani. Az ilyen embernek újjá kell születnie. Fel kell ismernie bűnös voltát, és el kell fogadnia Jézus Krisztus helyettesítő áldozatát. El kell fogadnia ajándékképpen az örök életet Krisztusban.