István kemény szavakkal fejezte be beszédét. Kemény nyakúnak, körülmetéletlen szívűnek nevezte hallgatóit, olyanoknak, akik a Szent Szellemnek állandóan ellenállnak. Ellene szegültök a Szentszellemnek, ugyanúgy, mint atyáitok, mondta. Aztán felteszi a kérdést: A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik előre hirdették annak az Igaznak eljövetelét, akinek most árulóivá és gyilkosaivá lettetek, ti, akik mindig a törvényre hivatkoztok, akik a törvényt angyalok közvetítésével kaptátok, és mégsem tartottátok meg. Éles, igaz szavak! Aztán olvassuk tovább a 7,54-től: Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő pedig mivel Szentszellemmel teljes volt, az égre emelte a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust Isten jobbja felől állni, és azt mondta: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát az Isten jobbja felől állni. Erre hangosan felkiáltottak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak, majd kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lábához rakták le. Mialatt Istvánt megkövezték, ő így imádkozott: Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Majd térdre esett, és hangosan így kiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És miután ezt mondta, meghalt.–Saul pedig helyeselte az ő megölését.
Az Úr koronája– mert István koronát jelent– egy diakónus volt, aki igét hirdetett. István jelentős személyiség az Újszövetségben, egy jellem, egy elénk állított példakép. Mártír volt, nem az első Bibliában, de az első keresztény mártír.
Nagy apologéta volt. Több felismerést kapott az üdvtörténettel kapcsolatban, mint Péter, János és Jakab apostol. Megértette, hogy a gyülekezet már nincs törvény alatt és nem egy meghatározott helyen vagy épületben kell Istent imádnia, ahogy az Úr Jézus szamáriai asszonynak mondta a János 4-ben: az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát,….Az Isten Szellem, és akik őt imádják, azoknak szellemben és igazságban kell őt imádniuk. Istent ott kell imádni, ahol a hívők éppen tartózkodnak.
István Péter és Pál között is összekötő láncszem volt. Ha az Apostolok Cselekedeteit olvassuk, megfigyelhetjük, hogy a keresztény üzenet központja Jeruzsálemből Antiochiába került át. Az evangélium Antiochiából terjedt el.
István hellenizált zsinagógákban beszélt és érveivel senki sem szállhatott szembe, mert be volt töltekezve Szent Szellemmel. A szanhedrin elé hurcolták, ahol nagy történelmi távlatokat átfogó beszédet tartott. Azok az emberek, akik látták, azt gondolták, hogy arca az angyalokéhoz hasonló. Gondoljunk csak a 2Korintus levélre (3,18), ahol ez áll: Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr Szelleme dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket.
István Isten nézőpontjából magyarázta Izrael történelmét. Beszédében olyan ószövetségi személyeket mutatott fel, mint Mózes és József, akiket kivetett népük és befejezésül ezt mondta: A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik előre hirdették annak az Igaznak eljövetelét, akinek most árulóivá és gyilkosaivá lettetek.
Ezért a prédikáció halálos ítéletet vont maga után. Ezt végre is hajtották, megkövezték. Ezzel fogunk most foglalkozni, hisz ebben néhány gyakorlati tanítás rejtőzik.
Mit jelent a „gyakorlati“ teológia? Azt gondolom, hogy a rendszeres teológia gyakorlati teológia. A gyakorlati teológiának rendszerezettnek kell lennie és a mindennapi életre kell vonatkoznia. Ha István életét nézzük, felfedezhetjük benne a láthatatlan világ jelentőségét és rá kell döbbennünk arra, hogy a szellemi fontosabb, mint az anyagi. Tudnunk kell, hogy az életünk csak olyan, mint a lehelet, amely elillan. Ha reggelenként a tükörbe nézek, azt mondom magamnak: „nincs már sok éved ezen a földön“. Korábban nem voltak ilyen gondolataim. Mindig is tudtam, hogy az ember egyszer megöregszik, de ez távol volt tőlem és elfojtottam ezt a gondolatot.
Ha fiatalokat látok, arra gondolok, „előttetek leszek a mennyben, aminek tudok örülni“. De sok fiatalembert ismertem, aki engem előzött meg. Az ember nem tudhatja, mikor jön el az az idő, amikor Isten haza hívja.
István nagy példakép számunkra. Ami valóban fontos, az a láthatatlan, a szellemi. Olyan az ember, mint a lehelet: napjai olyanok, mint az átfutó árnyék, mondja a zsoltáros (Zsolt 144,4). Ha az életünket összehasonlítjuk az örökkévalósággal, akkor kedves testvérünk, a 104 évet megélt Walter Plüss élete is csak olyan, mint a lehelet. Ezt meg kell tanulnunk. Mivel töltjük ki napjainkat? Sok keresztény egy lábbal a gyülekezetben a másikkal a világban áll. Önfeledten, gondtalanul élnek; elvesztették szemük elől az örökkévalóság perspektíváját. Én úgy szeretnék visszatekinteni az életemre, hogy elmondhassam: „bízom benne, hogy Isten kegyelméből Isten dicsőségére éltem“.
Azt is megtanulhatjuk István életéből, hogy mi történik egy hívővel, ha meghal. Lelke felszáll az Úrhoz, testét a sírba helyezik. Krisztus Gyülekezete sohasem hitt abban, hogy a lélek alszik! Az egyházak évszázadokig nem hittek egy limbusban(latin: perem, valaminek a széle),amelyben a lélek a lebegés állapotában van. Tudjuk, ha meghalunk, egy szempillantás alatt az Úrnál leszünk.
Kedves barátom, Madarász István, akit az Úr sokkal korábban elszólított közülünk, halála pillanatában így kiáltott fel: “megyek Jézushoz”. Testünk aludni fog a feltámadásra várva, de lelkünk közvetlenül az Úrhoz megy.
Akik nem hittek az Úr Jézus Krisztusban,azoknak sem fog aludni a lelkük, nekik az utolsó ítéletre kell várniuk. Istvánnál megmutatkozik az, hogy mi történik, ha egy keresztény meghal. Leveti testét és az Úr jelenlétébe megy. Milyen csodálatos jövő vár ránk! Hogyan kellene meghalnia egy kereszténynek? Mint Istvánnak, bátran és békességben. István Isten kegyelmét hirdette Jézus Krisztusban.
Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene,olvassuk az 54. versben. István beszédének elején még bizonyos érdeklődést tanúsított a hallgatóság. Az emberek mindig érdeklődnek, ha valami újat hallanak. (Így volt ez Athénban is, amikor Pál beszélt az emberekhez.) Később felfogták, hogy döntést kellene hozniuk, és vörösödni kezdett a fejük. Végül mérgesek, ingerültek lettek és azt olvassuk, hogy úgy viselkedtek, mint a vadállatok. István olyan hatást váltott ki, “mint egy láncfűrész”.“Haragra gerjedtek szívükben”. Az itt használt szó tulajdonképpen azt jelenti, hogy „kettévágta“ szívüket. A Zsidókhoz írt levél 11,37-ben ugyanez a szó áll arra, hogy valamit szétdarabolnak. Azt mondják, hogy Ézsaiás is így halt meg.
A hallgatók fogaikat csikorgatták vagy csattogtatták, mint mikor az embernek hidegrázása van.
George Bernard Shaw, aki minden volt, csak keresztény nem, István üzenetét következőképpen írja le. „Egy István nevű elviselhetetlen szónok Izrael történetének unalmas felvázolásaval traktálta a tanácsot, amit ők maguk is olyan jól ismertek, mint ő és aztán a sértő‚ keménynyakú és körülmetéletlen‘ szavakkal szégyenítette meg őket. Miután minden mértéket felülmúlva, tűrhetetlen módon untata és megsértette őket, felnézett az égre és azt mondta, látja a megnyílt eget és Krisztust Isten oldalán ülni. Ez már túl sok volt.Kihurcolták a városból, aztán megkövezték. Kemény módja volt ez annak, ahogy az ember egy tapintatlan és képzetlen pimaszkodótól megszabadulhat. De humánusabb és bocsánatosabb bűn, mint szegény Anániás és Szafira lemészárlása.“
Így viszonyult egy nagy ember a Bibliához. Gyakran megdöbbentő az, ahogy nagyon intelligens emberek Isten igazságához viszonyulnak. Nem nagyon hiszem, hogy a szanhedrinban ülő férfiak unottan hallgatták volna Istvánt, különben nem gurultak volna dühbe. A választott nép mindig szívesen elmélkedett történelmén és odafigyelt, ha valaki értelmezte.
Gyakran egy nagyon intelligens ember sem érti meg a Szentírást. Nem is értheti meg anélkül, hogy felismerné azt, hogy elveszett és személyes Megváltójának el kell fogadnia Jézust. A Szent Szellem világosága nélkül sötétségben van az ember. Egy természetes ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének dolgait, mert bolondságok neki, nem képes megérteni sem, mivel azt szellemi módon kell megítélni. (1Kor 2,14) G. B. Shaw természet szerinti ember volt és nem értette meg.
Istvánnak hatalmas látomása volt. Ő pedig mivel Szentszellemmel teljes volt, az égre emelte a tekintetét, és látta Isten dicsőségét. Hisz Isten dicsőségével kezdte beszédét, ami feltárult Ábrahámnak. Akkor felnézett és látta Isten dicsőségét és Jézust Isten jobbja felől állni, és azt mondta: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát az Isten jobbja felől állni.Biztosan különös bátorítás volt István számára abban a rettenetes órában, hogy látta Isten dicsőségét és az Urat, akinek a kezeibe tette szellemét. Jézus felállt, hogy az első keresztény mártírt fogadja.
Emlékezzünk arra, hogy az Úr Jézust a Dániel 7,14 Emberfiának nevezi. Az ég felhőin jött valaki, olyan, mint egy emberfia. Az öregkorúhoz ment, és eléje vitték őt. És hatalom, dicsőség és uralom adatott neki, olvassuk ott. Ez a rész még további részletekkel szolgál, de az uralom és a királyság eljövetelénél adatik az Emberfiának.
Nem tudom, tudjátok-e, hogy az Úr Jézus legszívesebben Emberfiának nevezte magát. Nézzetek utána a konkordanciátokban, milyen gyakran beszél az Úr Jézus magáról, mint Emberfiáról. Meg fogtok lepődni. A rejtély megoldását a Dánielben lévő részek adják meg. Az Emberfia fogalom és megnevezés leírja Urunkat, ahogy úton van, hogy birtokba vegye a neki szánt birodalmat. István látta ezt: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát az Isten jobbja felől állni,mondta. István volt az egyetlen, aki az Úr Jézust Emberfiának nevezte, azután, hogy az Úr Emberfiaként beszélt magáról!
Az Emberfia le fogja győzni Isten ellenségét és megkezdi az uralmát.Amikor azt olvassuk, hogy az Úr felállt, hogy az első mártírt üdvözölje, akkor ez István számára és számunkra is biztatást jelent– hogy tudjuk: el fog jönni az az idő, amikor a megváltásának műve lezárul, le fogja győzni ellenségeit és Messiáskirályként felállítja birodalmát.
Azután, hogy István kimondta, látja a megnyílt eget és az Emberfiát Isten jobbján állni, következett a lincselés. A zsidóknak meg volt tiltva a kivégzés, ezért úgy kell fogalmazzunk, hogy Istvánt a fennálló jogrenddel szembeszállva gyilkolták meg. Nyilvánvalóan annyira magával ragadta őket haragjuk, hogy belesodrodtak ebbe a gyilkosságba. A kivégzésnél a jövendőbeli Pál apostol volt a ceremóniamester.
A megkövezés nagyon brutális eszköz volt. Volt egy szokás, ami szerint azoknak a tanúknak kellett első köveket eldobniuk, akik vádat emeltek. A vádlottat a megkövezés helyszínére hurcolták, legtöbbször egy veremhez, egy kőfejtéshez, ahol felszólították, hogy valljon színt. Megígérték neki, hogy része lesz a túlvilágban, ha beismerő vallomást tesz. Más szavakkal: szellemileg megmenekül akkor is, ha most meg is kell halnia. Veremnél letépték róla a ruhákat, a verembe lökték és a hátára fektették. Aztán vettek egy nagykövet, egy szikladarabot és a mellére dobták. Ha ez megölte, már nem kellett tenni semmit, de ha nem halt meg, akkor a gyülekezetnek, a jelenlévőknek meg kellett kövezni. Így zajlott le Istvánnál is és ő így kiáltott: Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!
Figyeljük meg, mennyire hasonlóak voltak István halálakor szavai ahhoz, amit az Úr Jézus mondott a kereszten. Amikor Jézus meghalt, így kiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! Az Úr Jézus az Atyát szólította meg, István az Úr Jézust. Az első keresztények tudták, hogy Jézus ugyanazokkal a jellemvonásokkal bír, mint az Atya, hogy Ő Isten. Az első keresztények nem voltak unitáriusok, különben István nem az Úr Jézust hívta volna. Az unitáriusok tanítása nem biblikus.
Érdekes, hogy a 23.zsoltárban ezt olvassuk: Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ekkor azonban zsoltáros a halálról kezd beszélni. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.Amikora halálról gondolkozik, nagyon fontos számára az Istenhez fűződő személyes kapcsolat! Ha üt az utolsó óránk, akkor a hármas egy Istenben kell hinnünk, az Úr Jézusban, akit hívhatunk. Istvánnak nem volt szüksége közbenjáróra, nem Ave Maria-t kiáltott, azt, hogy Isten anyja segíts nekem. Más szenteket vagy prófétákat sem hívott. Nincs szükségünk közvetítőkre, akiket meg kell nyernünk ahhoz, hogy a Jézushoz vezető ajtót kinyissa.
István a jó cselekedetekre sem épített. Nem azt mondta: „Uram, köszönöm neked, hogy jó cselekedetekkel jutalmaztál meg és hogy most felveszel a mennyek országába.“ István egyszerűen ezt mondta: Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Aztán még hangosan így kiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!
Ki volt a győztes? Az emberek szétzúzták a testét, de a lelke megmenekült. A szellemi legyőzi a fizikait. Az emberek nem hallgattathatták el Istvánt, még ma is beszél. Azoknak a neveit, akik köveket dobtak rá, nem ismerjük; ők egy nagyobb ítéletre várnak. Csak azÚr határozhatja meg, ki a győztes az életünkben.
Még egy gondolat a 60.vershez: És miután ezt mondta, elaludt. Az alvás nem a lélekre vonatkozik, hanem a testre. A koimaõszó egy olyan kifejezés, amit metaforaként kell értenünk akkor, ha egy keresztény meghal. Ha valaki “elalszik”, akkor az a fizikai életére vonatkozik, a testére.Testét leeresztették a földbe és a feltámadásnál jelen lesz István. Én is és te is, ha hiszel az Úr Jézusban és Rá bízod az életed. Különös kiváltság számunkra, hogy az apostolokkal együtt támadhatunk fel. Eddig magán az Úron kívül, aki a feltámadottak zsengéje, még senki sem támadt fel. Urunkon kívül még senki sem kapta meg a megdicsőült, feltámadt testet. Erre még várnunk kell.
István, a tanú halott volt, de az igazság tovább él. Halála az ige nagy vetésének kezdete volt az emberi szívekben. Saul pedig helyeselte az ő megölését. A legkeményebb szívűt, Sault megérintette.
Pál később minden szent között a legkisebbnek nevezi magát, vagy így: …. a bűnösök közül az első én vagyok (Ef 3,8; 1Tim 1,15). Amikor István meghalt, elkezdett munkálkodni a kegyelem a szívében, ami a megtéréshez vezetett.
Tertullianusnak igaza volt, amikor ezt mondta: „minél jobban nyírja az ember a füvet, annál jobban nő“. A mag a mártírok vére. Krisztus Gyülekezete a mártírok vérétől növekszik.
Rátérek az utolsó részre.
István tanúságot tett a láthatatlan valóságáról és a szellemi világ magasabbrendűségéről. Látta Isten dicsőségét, tudomásom szerint az Apostolok Cselekedetében egyetlenként részesült ebben a kiváltságban. Szolgálat közben halt meg. Hatalmas mélységek voltak ebben a keresztényben, a bibliatudása, az, hogy Szent Szellemmel betöltekezett ember volt. Micsoda veszteség a gyülekezetnek! Azonban mégsem veszteség. Felkiálthatunk így: „ez egy titok“ vagy„milyen kár, hogy meg kellett halnia“. De még ma is Istvánról beszélünk és tanúságtételéről. Csak köszönetet mondhatunk ezért az Úrnak és dicsérhetjük.
Talán a te vagy az én halálom is rejtély lesz, de biztosan meg lesz az értelme mennyei Atyánk tervében. István erőszakos halált halt. Sokan sok fájdalom és szenvedés között halnak meg, mások ágyban párnákon. István ellenségeitől körülvéve halt meg, te és én azonban a barátaink között halhatunk meg. Még ha szenvednünk is kell halálunk előtt, biztosan tudhatjuk, hogy az Úr velünk lesz. István megkérdezhette volna: „Mégis csak egy diakónus vagyok, aki prédikál, tanít, gondoskodik az özvegyekről, a gyülekezetnek szüksége van rám, miért kell most elmennem?“ Ehelyett bátran halt meg és Isten kezeibe vetette magát.
Érdekes, hogy az emberek úgy halnak meg, ahogyan születnek is. Ha egy gyermek a világra jön, visít és sír és az emberek rámosolyognak és azt kérdezik: „fiú vagy lány?“ Ha meghalunk, sokan sírnak, mert az emberek el lesznek szakítva egymástól, de a keresztényeknek boldogoknak kellene lenniük, ha valaki az örökkévalóságba távozhat.
István betöltekezett Isten szentségével. Előtte Józsefről és Mózesről beszélt, nem rituálékról vagy szentségekről, a keresztelésről vagy az úrvacsoráról. Annyira átjárta az Urával való személyes kapcsolata, hogy tudta, ideje menni, itt az idő hazatérni.
Nem csodálatos a halál, ha az ember élete el volt rejtve Krisztusban? Nehéz elbúcsúztatni egy olyan embert, akit kereszténynek vallotta magát, de az élete nem felelt meg a hitvallásának. Mit lehet mondani egy ilyen emberről?
Örülök, hogy nem felszentelt lelkész, teológus vagyok, akinek mindenkit el kell temetni a gyülekezetéből. Van egy anekdota valakiről, akinek egy közismerten gonosz ember temetésén kellett búcsúztató beszédet elmondania. Előhozta minden jó tulajdonságát, amit csak találni tudott. Végül az özvegy így szólt a fiához: Pál,menj és nézd belea koporsóba. Biztosan apád van benne?
István halála olyan volt, mint az élete. Mindannyiunknak ügyelnünk kell arra, hogy életünk megfeleljen hitvallásunknak.István nagyon hasznos volt Isten számára. Bár meghalt, mégis él! Élete és halála Saul megtéréséhez vezetettés szolgálatán keresztül terjedt az ige. Saul pedig helyeselte az ő megölését. –– Ha nem tetted le az életedet Isten kezébe, ha nem tudod, hogyan fogsz majd egyszer megállni Isten előtt az életeddel, akkor határozd el magad ma. Nem tudom, hogy holnap vagy a következő héten fogunk-e még találkozni. Ma van itt az idő, mert talán már nincs holnap. Ámen.