Mikeás 6,8-ban a következőket olvashatjuk:
„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.”
Tágabb értelemben véve ez egy politikai kiáltvány lehetne, viszont visszaélésre adhat okot, ha az emberi jogok igazolására használják. Úgy gondolom, itt elsősorban az embernek Istenhez fűződő viszonyáról van szó. Ma a Mikeás 6,6-8-ig terjedő szakaszával fogunk foglalkozni és a téma: mit szeretne Isten?
Ezt a kérdést már sokan, sokféleképpen feltették, többek között az az írástudó, aki a következő kérdéssel jött Jézushoz:
Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Vagy a gazdag ifjú, aki hasonló kérdést intézett Jézushoz:
„Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Péter pünkösdi beszédének a végeztével Izráel népe így reagált:
„Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?”
Ismert a filippibeli börtönőr története, aki a következőképpen fordult Pálhoz és Szilászhoz:
„Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” (Ap. Csel. 16,30)
Ez a hit alapkérdése. Mit tegyen egy bűnös, azért, hogy Istennel helyreálljon a kapcsolata? Erről beszél Mikeás. A választ ismerjük a Bibliából: nem emberi spekulációk vagy gondolatok által van üdvösségünk, hanem isteni kinyilatkoztatás által. Nem egy formatervezett vallás a miénk, ahol a hitét mindenki a saját ízlésének megfelelően alakíthatja. Istennek van egy terve, amit saját maga kinyilatkoztatott. Ne viselkedjünk úgy, mint egy sötétben bolyongó gyerek, aki egy ismeretlen apa után kiáltozik. Mi, mint Isten gyermekei a szerető Atyával kéz a kézben járunk. A következőket olvashatjuk:
„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó.”
Ha tényleg így van, akkor ne tegyünk fel további kérdéseket. Isten kinyilatkoztatta a saját akaratát. Különféle érvelésekkel előhozakodni egyenlő az árulással. Isten a saját akaratát és tervét kinyilatkoztatta, az emberek viszont vitatkozni szeretnének vele. Ez egy rossz emberi tulajdonság.
A 6. fejezetben olvasottak mindezzel a gondolatmenettel összefüggésben állnak: Isten panaszkodik Izráel miatt.
„Hallgassátok meg,amit az ÚR mond! Tárd a hegyek elé peredet,hadd hallják meg hangodat a halmok! Halljátok meg, hegyek, az ÚR perbeszédét, ti is, ősrégi alapjai a földnek! Mert pere van népével az ÚRnak, törvénykezni akar Izráellel.”
Egy bírósági esetről van szó. Isten beidézi a természetet tanúnak. Azt a természetet, ami mindig is jelen volt a nép történelmének valamennyi eseményénél. Izráelt pedig felszólítja, hogy védje meg magát.
Ezután ezt mondja az Úr:
„Én népem, mit vétettem ellened, mivel bántottalak? Felelj nekem!”
Felsorolja, mi mindent tett a népért: kihozta őket az egyiptomi rabszolgaságból, vezette a pusztában. Megbízta Mózest, Áront és Mirjámot a nép vezetésével. Megmentette őket Báláktól, Moáb királyától, Bálám átkát pedig áldássá változtatta. Isten irányította Bálám beszédét. Mózes negyedik könyvében, a Számok könyvében (Numeri) olvashatunk arról, hogyan paráználkodtak az izraeli férfiak a moábita nőkkel, mindaddig, amíg Fineás pap észhez nem térítette a népet.
A próféta bebizonyítja az emberek bűnösségét, mindazokat figyelembe véve, mi mindent tett értük az Úr. A nép a következő kérdést teszi fel:
„Mivel járuljak az ÚR elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt?“
Más szavakkal kifejezve: Mit akar tőlem tulajdonképpen Isten? Mikeásnak figyelemreméltó stílusa van. Úgy teszi fel a kérdést, mintha egy egyszerű polgár, egy laikus kérdezne egy lelkészt, egy papot: Mit tegyek? A papok voltak a tanítók, a papok voltak azok, akik az embereket oktatták.
„Mivel járuljak az Úr elé?” Ezt kérdezik az emberek. Mindenki tudta, ha Istennel való kapcsolatukat rendezni akarják, áldozatot kell hozniuk. A pap pedig azonnal felsorolja a különféle áldozatokat. Áldozat nélkül nem lehet Istenhez közeledni. Rengeteg hamis elképzelésük volt az áldozatokról, de azt tudták, áldozat nélkül, egy megölt állat kiontott vére nélkül nem lehetséges Isten jelenlétébe kerülni. Tudjuk, hogy a tökéletes áldozat, Isten Báránya az összes ószövetségi áldozatot beteljesíti és felülmúlja. Ismerjük a Zsid. 9,22 verset:
„Vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.”
Az emberek tudják, áldozatot kell hozniuk, ezért teszik fel a kérdést: Miféle áldozatot hozzak azért, hogy Istennel helyreálljon a kapcsolatom? A kérdésből észrevehető, hogy bűnfelismerésre jutottak.
„Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? Talán kedvét leli az ÚR a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért?”
Felismerésre jutottak, viszont szemrehányóan kérdezik, hogyan tudnák rendezni Istennel a kapcsolatukat. Meg kell hajolni a szent Isten előtt.
Hol van a probléma? Az embernél, hiszen vétkezett, de a tulajdonképpeni probléma maga Isten. Az embernek Isten színe elé kell járulnia. Isten szent, egy egyszerű szóbeli bocsánatkérésre nem fogja azt mondani, hogy spongyát rá, minden rendben. A szent és igaz Isten nem lépheti át a saját árnyékát, egyszerűen nem tud átsiklani a bűn felett. Isten igazságát és szentségét kell megelégíteni: ez az ember problémája Istennel. Pál apostol rómaiakhoz írt levelében a következőket olvashatjuk a megigazulásról:
„Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa…. hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.” (Róm. 3,21-26)
A probléma nem az, hogyan vezethetjük az embereket Istenhez, hanem hogyan közvetíthetjük Istent az embereknek. Ha valaki Isten elé akar járulni, akkor Isten szentségével valami történni fog. Isten szentségében egyszerűen megsemmisülnénk. Egyedül a kereszt által lehetséges a hozzá való menetelünk, és éppen ezért az elfogadásunk és imádatunk alapja Isten szentsége.
„Mivel járuljak az ÚR elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt?”
Úgy, mint egy bűnös ember. Aki nem hisz Jézusban, az nem járulhat az Úr elé. Csak Krisztus helyettesítő áldozatának elfogadása által lehetséges mindez. A fent említett kérdéssel valaki felkereste a papot, azért, hogy tanácsot kérjen tőle. Felsorolja az áldozatokat, amelyeknek a nagyságát és intenzitását megfigyelhetjük a szövegben.
„Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal (többes számban)?”
A mózesi törvények szerint a borjakat születésük után nyolcadik naptól egyéves korukig lehetett áldozatként bemutatni. Az egyéves borjú értékesebb volt, mint a hatnapos.
„Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal?”
A kérdésből kiderül, hogy igen értékes állatokról van szó. (Lev. 22, 27)
Majd a következő kérdést teszi fel:
„Talán kedvét leli az ÚR a kosok ezreiben?”
Aki bűnösségének tudatában van, egy egész nyájat fel kell áldoznia? Ez elegendő lesz? Mindezt meg kell tennie, azért, hogy az Úr jelenlétébe kerülhessen és Őt imádhassa?
„Talán kedvét leli az ÚR …. az olajpatakok tízezreiben?”
Ez nem egy áldozatfajta, az olajat ugyanis mindig az áldozatra öntötték. Kosok ezrei, olajpatakok tízezrei…az áldozatok nagysága és intenzitása egyre fokozódik, míg elérkezünk egy szörnyű gondolathoz:
„Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért?”
Esztendős borjak, egy egész nyáj kos, olajpatakok és végezetül saját gyermek feláldozása engesztelő áldozatként. Megdöbbentő és úgy gondolom, amit a próféta ezzel mondani akar, még sokkolóbb:
Mindegy, mit tartasz az áldozatokról, teljesen mindegy, hány állatot áldozol fel és milyen értékesek ezek az állatok, mindez nem elég!
Ha az ember csak egy kicsit is ismeri az Ószövetséget, tudhatja, hogy az emberáldozat a törvényben szigorúan tilos volt. Ez csak a pogány népek szokásához tartozott, így akarták az isteneiket kiengesztelni. A próféták is, mint pl. Jeremiás, felhívták a figyelmet erre a tilalomra. Az emberek ugyanis még emlékeztek arra, hogy Isten megparancsolta Ábrahámnak, áldozza fel a saját fiát. A parancs viszont közvetlen Istentől jött és a törvény előtti időszakban történt.
„Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért?”
Mikeás a kérdéssel tudtunkra adja, hogy még ez sem lenne elegendő.
Szeretnék még valamit mondani a 7. vershez. Ha van egy konkordanciánk, néhány dolgot felfedezhetünk, anélkül, hogy tudnánk héberül. Mózes harmadik könyvének (Leviticus) már az első fejezetében találhatunk utasításokat arra vonatkozóan, hogyan kell áldozatokat bemutatni.
„Beszélj Izráel fiaival, és mondd meg nekik: Ha egy ember közületek áldozatot akar bemutatni az ÚRnak, valamilyen állatot, marhát, vagy juhfélét, így mutassátok be az áldozatot: Ha valaki marhát akar áldozni égőáldozatul, csak hibátlan hímet mutasson be. Vigye azt a kijelentés sátrának a bejáratához, hogy kedvesen fogadja tőle az ÚR. Tegye kezét az égőáldozat fejére, hogy az kedves legyen és engesztelést szerezzen.”
Az égőáldozathoz egy ép, egész állatot kellett a paphoz vinni a következő szavakkal: Saját magamért való égőáldozat ez. Azután elkezdődött a szertartás. Mielőtt a pap leszúrta volna az állatot, az embernek a kezét az állat fejére kellett helyezni, mindezzel kifejezve, hogy egy helyettesítő áldozatról van szó. Mózes a következőket mondja:
„Hogy kedvesen fogadja tőle az ÚR. …és engesztelést szerezzen.”
„Fogadja tőle az ÚR” kifejezést a Mikeás 6,7-ben is megtalálhatjuk:
„Talán kedvét leli az ÚR?”
Tetszeni = rácá. Tetszeni fog az Úrnak? Kedvét leli majd benne? Itt az elfogadásról van szó. Meg fogja bocsátani az Úr a bűneimet és helyreállít az áldozat által?
Mit mond Mikeás? A választ a 8. versben találhatjuk:
„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.”
Nagyon érdekes válasz, hiszen nem a kétségbeesett ember kérdésére a reakció. A kérdést, miszerint mivel járuljak az ÚR elé, semmibe veszi. A válasz:
„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.”
A próféta a kérdező félelmét és kétségbeesését bizonyossággá alakítja, a feszültség megszűnik. Az „ember” szó itt nem egy bizonyos személyre értendő, hanem minden emberre. Mit mond az Úr?
“Ember, megmondta neked, hogy mi a jó.”
Mióta is szeretném tudni, hogy mi a jó? Hasonló kérdésre hasonló választ találunk az 1. Sám. 15,22-ben. A 21. verstől olvassuk:
“A nép azonban elvette a zsákmányból a kiirtásra szánt juhok és marhák javát, hogy feláldozza Istenednek, az ÚRnak Gilgálban. Akkor ezt mondta Sámuel: Talán ugyanúgy tetszik az ÚRnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az ÚR szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!”
Mikeás és Sámuel szerint tehát az ember jó cselekedetek által igazul meg? Az engedelmesség, ami Krisztus áldozatára mutat, többet ér magánál az áldozatnál? A próféta nem azt mondja, hogy ne hozzunk áldozatokat, hanem az engedelmesség jobb, mint az áldozat. A nép tudta, hogy áldozatokat kell hozni, de időközben Istennel a kapcsolatuk elsorvadt, minden rutinná és szertartássá alakult át.
Mindezt alkalmazhatjuk napjainkra is. Sok templomba járó ember illetve hithű zsidó nagyon jól ismeri a különféle szertartásokat, rituálékat, viszont soha nem volt személyes kapcsolata Istennel. Mások 10-20 éves megtéréssel a hátuk mögött a gyülekezet napi rutinjában teljesen elmerültek. Közösségben vannak más keresztyénekkel, viszont a beszédtémájuk a sportra, kultúrára, szórakozásra, politikára vagy az üzleti életre korlátozódik. Isten Igéjéről alig esik szó. Semmi rossz nincs abban, ha az ember a politikáról diskurál vagy megvitatja a társadalmi élet újdonságait. A probléma az értékrendben található. Mi élvez elsőbbséget az életünkben? Mi a legfontosabb?
„Többet ér az engedelmesség az áldozatnál.”
Nézzük, mit mond Ámos próféta az Ám. 5,21-24-ben. Isten nevében beszél, az izraeliták által kedvelt vallási ünnepekről ír. Manapság ilyen népszerű ünnepek a karácsony, húsvét, újév.
„Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom!”
A hit által hozott áldozatotok édes illatként szálltak fel hozzám, de már nem akarom érezni.
„Ha égőáldozatot mutattok be nekem, vagy ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet hízlalt állatokból mutattok be! Távozzatok előlem hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantpengetésteket!”
Nem akarom többé hallani énekléseteket, mert túl hangos és nem hitből jön. Lantpengetéseteket sem akarom hallgatni!
“Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak! Véresáldozatot és ételáldozatot úgy hoztatok-e nekem a pusztában negyven éven át, Izráel háza.”
Térjünk vissza Hóseáshoz. A Hós. 6,4-ben a következőket olvashatjuk:
“Mit csináljak veled, Efraim? Mit csináljak veled, Júda? Hűségetek csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő harmat. Ezért a próféták által ostoroztam őket, beszédeimmel gyilkoltam őket: ítéletem napvilágra jön. Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.”
Isten nem utasítja el az áldozatokat, ha azok hitből és engedelmességből fakadnak. A zsidókhoz írt levél írójának szavaival élek:
És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, haaz Ézsaiás 1. fejezetét, Jeremiás 6., 7., 14. fejezetét felolvasnám, ahol hasonló kijelentéseket találnánk, mint Hóseásnál. Meg kell, hogy értsük, amit Mikeás mond:
“Ember, megmondta neked, hogy mi a jó.”
A kérdés már csak az, hogy mi a „jó”? A „jó” nem más, mint az a szövetség, amit Isten Izráellel kötött. A Hós. 8, 1-3-ban olvashatjuk:
“Kürtöt a szádhoz! Sasként tör az ellenség az ÚR házára! Mert megszegték szövetségemet, ellene szegültek utasításaimnak. Kiált majd hozzám Izráel: Istenem! Mi ismerünk téged! Elvetette Izráel a jót, ellenség üldözi majd!”
A „jó” szó Isten Izráellel kötött szövetségére utal, amely szövetséget azonban Izráel elvetette.
“Ember, megmondta neked, hogy mi a jó.”
Mikeás szerint Isten közölte veled, mi az, ami alkalmassá tesz téged a szövetség követelményeinek megtartásához.
„Mit kíván tőled az Úr?”
Majd folytatja Istennel szembeni kötelességek felsorolásával: élj törvény szerint, törekedj szeretetre és légy alázatos Isteneddel szemben.
Élj törvény szerint. Ámos próféta beszél erről az Ám. 5,14-15-ben. Ragaszkodni Isten igéjéhez és törvény szerint élni. Legyek hűséges Istenhez és törekedjek szeretetre az emberekkel való kapcsolataimban. Luther a következőképpen fordította ezt a szakaszt:
„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy tartsd meg az Isten igéjét.”
Ez egy nagyon pontatlan fordítás, mivel az eredeti szövegben „Isten Igéje” kifejezés nem szerepel, viszont igencsak találó.
Meg kell felelni Isten Igéjének mindazokban a dolgokban, amelyeket a Biblia tanít Izráelnek: Milyen legyen Istennel való kapcsolatunk illetve hogyan viselkedjenek a környező népekkel. Élj törvény szerint, ahogy a jog előírja. Itt természetesen nem a politikai emberi jogokról van szó, noha talán az is hozzá tartozik. Sokkal inkább azokról a törvényekről, amelyek a szövetségkötésben megtalálhatóak. A mi nyelvünkre lefordítva: igaz módon, igazságosan viselkedni Isten gyülekezetében. Szánjuk oda magunkat teljesen Istennek és az Úr népének a szolgálatára.
Törekedj szeretetre, azaz „szeresd a kegyelmet”. A héber „kheh” szó gyakori fordítása: Isten hűséges szeretete. Angolul „loving kindness”. A szó a szeretetet és a hűséget is magába foglalja. Olyan szeretetről van szó, amit Isten egy hűtlen nép felé gyakorol, akivel egykoron szövetséget kötött. Rámutat Ábrahámmal, Dáviddal, Izráellel és a gyülekezettel kötött szövetségre. Isten hű marad a szavához, még akkor is, amikor a nép hűtlen. Nem áldja meg a bűnbánat nélküli embereket, viszont hű marad az ígéreteihez és a hatalmas kegyelme által ezek az emberek bűntudatra ébrednek. A megígért áldás a nép engedetlensége miatt késlekedik. Szeresd a kegyelmet!
„Mit kíván tőled az ÚR?” Szeresd Istenedet! Ragaszkodj ahhoz a hűséges szeretethez, ami feltétel nélküli és korlátlan. Magunkénak érezzük ezt a szeretetet? Ne csak ahhoz a szeretethez ragaszkodjunk, amit Isten nekem megmutatott, hanem amit másoknak is bebizonyított. Ez az új parancsolat az Újszövetségben.
„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn. 13,34)
Örök életre hívott el minket az Úr és arra, hogy neki szolgáljunk, ami egyben Isten népéhez való elköteleződést is jelent. Imádkozzunk mindezekért, hiszen csak Isten egyedüli, korlátlan hatalma által lehetséges teljesíteni az ő elvárásait.
Végezetül: alázatosan járni Isteneddel… Óvatosságra int, mint ahogy azt az Ef.5,15-ben olvashatjuk:
„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen.”
Legyünk körültekintőek, megfontoltak. Ez az üdvösségnek, a szellemi egészségnek a tesztje. Mit jelent az, hogy alázatosan járni Istennel? Először is meg kell értenünk, hogy kik vagyunk mi bűnös emberek Isten előtt. Csak akkor tudok alázatosan járni az Úrral, ha felismerem, hogy a vele való kapcsolatom egyedül az ő korlátlan hatalmán alapul. Csodálatos kegyelem, hogy Isten a bűneimmel és engedetlenségemmel együtt elfogad. Nem lehet alázatosan járni Istennel, ha nem vagyunk tudatában a vele való kapcsolatnak. Mindez az üdvösség és az önismeret tesztje, amit az irgalmas Isten nagyságának a fényében élhetünk meg.
Ennek az igeszakasznak az összefoglalásaként arra a felismerésre jutunk, hogy szükség van áldozatra. Isten áldozatot akar. Melyik áldozat teszi képessé az embert, hogy tudjon törvény szerint élni, a szeretetre törekedni és alázatos lenni Istennel szemben? Semmink nincs, amit az Úrnak adhatnánk. Áldozatként vihetünk borjakat, kosokat, olajpatakokat, esetleg valakit a családból, de mindezekből van Istennek elég, hiszen minden az övé. Ő téged akar! Te és én….mi vagyunk az áldozatok, nem pedig az, amit adunk. Szövetségben élni. Mindez hatással van Istenre, a gyülekezetre, az életre és mindenféle tevékenységre. Mikeás valahogy össze akarta kötni az istenfélelmet a kötelességgel, a teológiát az erkölccsel. A teológia és az erkölcs eggyé válik, ha az ember a hitét megéli. Isten az egész életünk felett szeretne rendelkezni. Az ószövetségi 1. Sám. 15,22 szépen átvezethető az újszövetségi Róm. 12,1-2-be:
„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek.”
Bárcsak életünk jóillatú áldozatként elnyerné Isten tetszését! Ámen.