A mai igeszakaszunk a Zsid 6,13-20, de az összefüggés kedvéért szeretném felolvasni ennek a fejezetnek a teljes figyelmeztetését, az 5,11-től a 6,20-ig. A Zsidókhoz írt levélben a szerző a hitehagyástól óv. Nem azokra vonatkozik a figyelmeztetés, akik kiszakadnak az Istennel való közösségből, visszaesőkké válnak és nem terem gyümölcsöt az életük. Ha ez így lenne, akkor ellentmondásba keverednénk: Mivel az 5,11-ben azt mondja a levélíró, hogy olvasóinak eltompult a hallásuk, a 6,9-ben viszont olyan dolgokról beszél, ami az üdvösséggel kapcsolatos, és azt mondja, nem kérdéses az ő megmentésük. Nem mondhatja az 5,11-ben, hogy nincs közösségük Istennel, azután a 6,9-ben, hogy közösségben vannak vele.5,11-6,3 11 Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. 12 Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. 13 Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. 14 A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.6,1 Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, 2 a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak. 3 Ezt meg is fogjuk tenni, ha az Isten megengedi. Csak egyetlen gyógyíthatatlan szellemi állapot van: a hitehagyás. A következőkben ezt írja le a szerző: Zsid 6,4-8 Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek, 5 akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit, 6 de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt. 7 Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer az Istentől; 8 amelyik pedig tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz; és a vége: megégetés. Ezt az igeszakaszt még nem tárgyaltuk. Ismeritek a magvetőről szóló példázatot a Lk 8-ban. A talajról szóló példázatnak kellene hívni. Isten különböző földekre hullatja az áldását. Az a talaj, amely csak töviseket és bogáncsot terem, elvettetik, átkozott lesz, és a vége megégetés. Nem a töviseket és a bogáncsot égetik el, hanem a talajt. Ez az eredeti szövegből válik világossá. Az „elégetett föld”. Nem a talaj termését, hanem magát a talajt égetik el. Ha a talaj nem terem hasznos gyümölcsöket, akkor félredobják, és jó földet keresnek. Ilyenek azok is, akik elestek. Amikor a Szent Szellem megvilágosítja őket, de ennek nincs gyümölcse, akkor ez annak a bizonyítéka, hogy ők rossz talaj az Ige számára. A Lk 8-ban, Jézus példázata szerint háromféle talaj nem hozott gyümölcsöt. Amikor a mag az útfélre esett, amikor sziklás földbe esett, és amikor tövisek közé esett. Csak egy talaj termett gyümölcsöt, némelyik 30-szoros, 60-szoros, vagy 100-szoros termést hozott. A rossz talajt félredobják. Így azokat is, akiknek sok tudásuk van, van világosságuk, ismeretük, de a fényt elutasították. Ezután a szerző elkezdi bátorítani az olvasóit. 6.9-11 9 Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is. 10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok. 11 De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, … Tudja, hogy a gyülekezetben nem mindenki volt valóban hívő. Ismeri a bárányai állapotát, és mint egy jó pásztor, szeretné, ha mind az igazi nyájban lenne. – 12 hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket. Ezután eljutunk a mai megfigyelt szövegünkhöz, Ábrahám Istennel kapcsolatos megtapasztalásáról. 13 Amikor az Isten Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött, 14 és így szólt: „Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak.” Ez idézet a Gen 22-ből, miután Ábrahám fel akarta áldozni Izsákot. 15 És így, miután türelemmel várt, beteljesült az ígéret. Szeretnék utalni arra, hogy az ígéretet Isten Izsák szimbolikus feltámadása után adta Ábrahámnak. Ezért az ígéret beteljesedése, elnyerése a mostani időn túl a jövőbe mutat! Aztán jön egy utalás az emberi praktikákra: Zsid 6,16 Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és náluk minden ellenvetésnek véget vet, és mindent megerősít az eskü. „Ez a helyzet” 17 Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. 18 Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. 19 Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, 20 ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké. Ez a Zsidókhoz írt levélről szóló tanulmányozásunk 16. része. Nehéz számunkra, hogy szakítsunk a régi életünk kötöttségeivel. Csak nagyon kevés olyan hívő van, akinek nem kellett ezekkel a kötöttségekkel harcolniuk. A zsidóknak is hasonló harcot kellett vívniuk: nekik azzal kellett megküzdeni, hogy nehogy visszatérjenek a régi útra. Kettős dilemma előtt álltak: 1.) Az egyik oldalon ott volt a kereszt botránya és ezzel együtt a zsidó istentisztelet külső formáinak elkápráztató hatása. Hiszen zsidók voltak, ismerték a templomot az oltárokkal, amely pompás építmény volt gyönyörű díszítésekkel. Ott voltak a papok is szép öltözetükben. És ott volt még az engesztelő ünnep a különleges istentisztelettel. Minden napnak megvolt a maga rítusa. Reggel, liturgiával egybekötve az állatáldozat. Azután az esti áldozat, és az összes különáldozat, amelyből a zsidó istentisztelet állt. Aztán volt legalább 7 nagy ünnepnap. – Néhány zsidó hitt Jézusban és csatlakozott a keresztényekhez. Ez utóbbiaknak nem voltak épületeik, oltáraik, sem papjaik, mivel mindannyian papok voltak. Nem volt különleges ruhájuk sem, se szertartások, se áldozatok, amelyeket a Szentírás ismert. Ez problémát jelentett számukra, és még ma is sokak számára probléma. Az evangéliumi keresztények istentisztelete egyszerű, nélkülöz minden pompát és külsőséget. Van egyszerűbb, mint az istentiszteleteink? Nincsenek székesegyházaink, díszítéseink, aranyba és bíborba öltöztetett papjaink. Nincsenek se gyertyák, se oltárok, se liturgia, se tömjénfüst. Nem ismételjük el mindig a Miatyánkot és az apostoli hitvallást, nem énekeljük a glóriát vagy a doxológiát (habár megtehetnénk). Amikor egyszer egy mohamedán ember körbevezetett egy keresztényt Jeruzsálemben, odaértek a Szent Sír templomhoz. A muzulmán azt mondta a kereszténynek: „Nekünk van egy szent városunk. Elmehetünk oda, elmehetünk Mohamed sírjához és imádkozhatunk a csontjainál. De nektek csak egy üres sírotok van.” Hát nem jellemző ez a kereszténységre? Ez az igazságnak egy nagyszerű illusztrációja. Nekünk feltámadt Megváltónk van. A megtért zsidókra mindig is ránehezedett a judaizmushoz, a rituálékhoz és a liturgiához való visszatérés kisértése. Ebben a hagyományban nőttek fel. Aztán egyszer csak házi gyülekezetekben találták magukat, ahol csak egy asztal volt, rajta egy kis kovásztalan kenyér és bor. Talán egy kis szeretetlakoma. Nem volt látható imádás, sem pap, aki a gyülekezetet vezette. Semmi sem volt, Isten jelenlétén kívül. – Nem csoda, hogy egy gyenge pillanatban visszaemlékeztek a régi szép időkre. – Mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy újra és újra megkísértsen bennünket a visszatérés lehetősége. A régi természet még bennünk van. Katolikus voltál, amikor megtértél? Vagy evangélikus, vagy református? Sohasem tetted fel magadnak a kérdést, hogy nem kellene-e visszamenned? Így volt ezzel Izrael is. Az egész sivatagi vándorlás alatt újra és újra felmerült bennük a vágy, hogy visszatérjenek Egyiptom húsos fazekaihoz. Zúgolódtak Mózes ellen, és vádolták Istent, hogy kivezette őket Egyiptomból a pusztába. Ez igazi dilemma volt a római zsidókeresztények számára. 2.) A másik probléma a nyomorúságos jelen és a győzedelmes jövő közti tátongó szakadék volt. Az istentisztelet során a jövő dicsőségéről beszéltek, amikor majd Krisztus királysága itt lesz a földön, amikor Krisztus ott lesz velük és köztük. – Most pedig csak egy szegényes kis csapat, üldözött kisebbség voltak, katakombákban, megpróbáltatások között. Aztán pedig olvasták az Írásokban a jövő dicsőségéről, és azt a kérdést kellett feltenni maguknak, hogy miért van ez a nagy ellentét a jelen és a jövő között? Meg voltak döbbenve. Szerzőnk tapasztalja a zsidókeresztényeknek ezt a dilemmáját, és szellemi segítséget szeretne adni nekik. Te hogyan bánnál az ehhez hasonló helyzetben levő emberekkel? Mit mondanál nekik? – A levél írója bölcs férfi, és jól ismeri az Írásokat. Azért, hogy a kereszt botrányát és a zsidó istentisztelet csillogó csábítását megfelelően kezelni tudja, olvasóinak tekintetét az egyszeri és örök érvényű áldozatra irányítja, amely minden képmást, minden előképet érvénytelenné tesz, és a bűnért egyszer s mindenkorra engesztelést szerez a megérkezett Messiás papsága által, aki Melkisédek rendje szerint pap. Másképp fogalmazva: minden zsidó rituálé és istentisztelet, bár egykor Isten rendelte el és parancsolta meg őket, egyszer s mindenkorra megszűnt. Minden a múlté: a templom, az áldozatok, a rituálék, a papok. Minden elmúlt a Messiás egyszeri áldozata révén, aki főpap Melkisédek rendje szerint, és aki az Isten jobbján ül, hogy közvetítse az üdvösséget. – Ez az első, amit tesz, és ha valaki ezt megérti, akkor már nem lesz gondja a látható dolgokkal, ami sokak számára probléma. Redly Hevergill egyszer egy szegénynegyedben járt, és az utcán egy asszonyt látott, aki egy virágokkal díszített kereszt előtt térdelt. Amikor elment mellette, hallotta, ahogy az asszony imádkozott. Először azt hitte, hogy valami mantrát hall, amit a pogányok szoktak ismételgetni. De amit az asszony szájából hallott, a következő volt: „Istennek elég, az igazságosságnak is elég, és nekem is elég.” Igen, ez éppen az, ami igaz a keresztre. Elég Istennek, hogy a kereszt által kinyilváníthatja irántunk tanúsított szeretetét. Elég az igazságosság számára is, mert eleget tett Isten igazságosságának. Nekem is elég, mivel a reményem Jézus vérén és igazságosságán alapul. Ha ezt megtanuljuk, akkor ez nem csak személyesen nekünk fog segíteni, hanem az egész gyülekezetnek. Miénk Isten igéje, a Szent Szellem, és nincs szükségünk a judaizmus vagy más vallások külsőségeire. Azután ott volt még a másik probléma, az ellentét a látható jelen szegénysége és nyomora, valamint a dicsőséges jövő között. A levélíró megmutatja nekik, hogyan találhatnak megbízható vigasztalást Isten ígéreteiben. Az ígéret Isten igéjének formájában adatott, és Isten esküjével lett megerősítve. Másképp fogalmazva a keresztény vallás egy olyan ígéretre van alapozva, melyet eskü garantál. Mindkettő (ígéret és eskü) egy változhatatlan Istentől származik. Isten nem tud hazudni. Miért törődjünk az evilági nyomorral és szegénységgel, amikor olyan dicsőséges jövőben lesz részünk, amelynek alapja Isten igéje és esküje. Ez a tartalma azoknak az igeverseknek, amelyeket most szemügyre akarunk venni. Meg kell néznünk, hogyan bátorítja a szerző a zsidókeresztényeket, hogy továbblépjenek, és úgy cselekedjenek, ahogy Ábrahám. Az első Ábrahám példája. Zsid 6,13-15 13 Amikor az Isten Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött, 14 és így szólt: „Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak.” 15 És így, miután türelemmel várt, beteljesült az ígéret. Ábrahám példája két dolognak az alapja.
- A remény bizonyossága
- Az ígéret beteljesedéséig türelemre van szükség.
Mi most akarunk áldottak lenni. Ez természetes. De Isten az áldást nem mindig adja azonnal. Vannak bizonyos dolgok, amiket meg kell tanulnunk. Valamit úgy tudunk megtanulni, ha képesek vagyunk várni. A türelmes várakozás folyamata során! Ábrahámot hozza példaként, a hit emberét, aki nagyszerű ígéretet kapott Istentől, de türelmesen kitartott, és most kapta meg, amit Isten megígért neki. 6,13 Amikor az Isten Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. Isten a szavát adta neki, és ezt esküvel erősítette meg. 6,14 és így szólt: „Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak.”Miután Ábrahám türelmesen várt, beteljesült az ígéret. Amikor erről az ígéretről olvasunk, azt gondoljuk, hogy a Gen 12-ben található, amikor Isten Ábrahámnak alapvető ígéreteket adott, amelyek Isten igéjének alapjául szolgálnak. De ez nem így van. Az az ígéret, amelyet a szerző idéz, Ábrahám életének vége felé hangzik el, és azt mondja, erre az ígéretre várt sokáig Ábrahám, és az beteljesült. Ez érdekes kérdést vet fel! Mit jelent Ábrahám számára, hogy az ígéret beteljesült? Az volt az ígéret beteljesedése, hogy Ábrahám feláldozta Izsákot, majd visszakapta a fiát? Hiszen utódot ígért neki Isten! De itt nem erről van szó. Ábrahám érdekes ember. Engedjétek meg, hogy röviden felvázoljam az életét. Nagy ígéreteket kapott a káldeabeli Úr városában. Úr-Kaszdim nem egy vidéki város volt, hanem fejlett civilizációval rendelkezett. Amikor Ábrahám megkapta az ígéreteket, akkor elhagyta Úrt és az ígéret földjére költözött. Isten többek között azt mondta neki, hogy naggyá fogja tenni a nevét, utódot fog neki adni, valamint egy országot, és a leszármazottai között királyok lesznek majd. Azt is mondta, hogy általa nyer áldást a föld minden népe. – Ha Ábrahám azt mondta volna Istennek: „Mi lesz, ha nem engedelmeskedem az akaratodnak?” Isten azt válaszolta volna: „Meg foglak áldani.” Ha Ábrahám így szólt volna: ”Mi történik, ha az utódaim bálványimádók lesznek?” Isten ezt mondja: „Meg foglak áldani.” És ha a leszármazottaim keresztre feszítik Isten Fiát? Mi lesz akkor? És Isten azt mondja: ”Nagy nemzetté teszlek.” Vagy azt is mondhatjuk: Mi történik, ha Ábrahám hazuggá lesz, hazugságokat tanít, és megszegi az Istennel kötött szövetséget? Isten azt mondja: Meg fogom őt áldani. Pontosan ez történt. „Mi történik, ha Ábrahám unokája csaló lesz? Isten azt mondja: Meg fogom őt áldani. „Mi lesz, ha utódom, Dávid házasságtörést és gyilkosságot követ el?” Isten azt mondja: Nagy nemzetté fogom tenni őt. Azt kérdeznénk: Miért, Uram? Isten válasza pedig ez lenne: Mert én Isten vagyok és nem ember. „De Uram, ez ingyen kegyelem!” És Isten azt mondja: Pontosan, ez a meg nem érdemelt kegyelem. Isten tehát Ábrahámot Jézusra való tekintettel áldotta meg, aki majd eljön és aki majd meghal az utód helyett, és aki által a Szent Szellem megerősíti az Ábrahámnak adott ígéreteket a kiválasztottak számára. Ingyen kegyelem! Hát nem csodálatos? Hiszen semmim sincs, amivel Isten színe elé léphetnék. Az áldások és az ígéretek nem máson alapulnak, mint azon, amit Isten bennem alkotott. Ábrahám nagy ígéretek birtokosa volt, de ezek az ígéretek nem egy szempillantás alatt fejtették ki hatásukat! Minden reggel felkelt, és azt kérdezte magában: Talán majd ma? Talán ma kapom meg az utódot. És egyre idősebb lett. Olyan ember volt, mint te vagy én! Azt mondta magában: „Túl öreg vagyok és nincs utódom.” Azt mondta: „Megkérdeztem Istent. Talán Eliézert akarja örökösömmé tenni?” Tudjátok, mit jelent az Abrám név? Magasztos Atya! Pedig nem volt gyermeke. Az ókori és főleg a keleti emberek különös emberek voltak. A „kíváncsi” szóval lehetne jellemezni őket. Ábrahám gazdag volt. Vendégszerető volt, ami hagyomány volt a keleti országokban. Ha vendég érkezett, száz kérdése volt. „Hány éves ön?” 86. „Hogy hívják a feleségét?” Sára. „Szép nő?” Szerintem igen. „Hogy hívják önt?” Magasztos Atya. „Gratulálunk! És hány gyereke van?” Nincs gyermekem. „Magasztos Atya és nincs gyereke?” – És ilyen kérdéseket kellett nap mint nap hallgatnia. Nem volt-e ez frusztráló számára? Miután megpróbálta, hogy Hágártól szülessen gyermeke, Isten azt mondja neki: „Ez hiba volt. Sárától fogok gyermeket adni neked.” Sára nevetett. – Abban az időben adott Isten új nevet Ábrahámnak. „Abrám, ne legyen többé Abrám (magasztos Atya) a neved, hanem Ábrahám (sokaság Atyja).” Amikor aztán Ábrahám másnap reggel reggelizni jött, és az emberek köszöntötték: „Jó reggelt, Abrám”, akkor azt mondta: „Nem, mától fogva Ábrahám a nevem.” A szolgái a háta mögött kuncogtak, és azt mondták: „Az öregnek nincs ki mind a négy kereke.” 86 évesen fura ötletei vannak. Egy gyereke van, de most „sokaság Atyja”? Végül Isten megjutalmazta a hitéért. Nagyon nagy kitartást kellett gyakorolnia addig a napig. Éppen erről beszél a levél szerzője. Ábrahám életének tetőpontja az volt, amikor Izsák fiatal férfivá cseperedett, és Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy menjen el és áldozza fel őt Mórijjá hegyén. Ő pedig elment erre a hosszú útra. Hosszú volt, mert egy örökkévalóságnak tűnt számára. Mit jelenthetett ez az út Izsáknak és Ábrahámnak Isten ígéretei szempontjából? Amikor pedig Ábrahám felemelte a kést, Isten hangja hallatszott: „Állj!” Ő pedig ezt az ígéretet kapta: „Mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, 17 azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. … és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra. Ábrahám, miután türelemmel kitartott, megkapta az ígéretet. Milyen ígéretet? Nem az Izsákról szólót! Izsák már ez előtt az ígéret előtt megszületett. Jákob születésére vonatkozott az ígéret? Talán. Ábrahám még megérte az ő születését. Ám ez a válasz még nem kielégítő, mivel a Gen 22,17-ben az áll, hogy az utódaid annyian lesznek, mint a homokszemek a tenger partján. Ábrahám nem érte meg az ígéret beteljesedését, míg „AZ UTÓD”, Jézus Krisztus, Dávid fia, Ábrahám fia el nem jött! Amikor ő eljött, amikor megszületett, és amikor meghalt a Golgotán és minden ószövetségi hívő számára lerakta az alapot, és a pogányok, akik szintén hinni fognak, és a megváltottak seregévé fogják összegyűjteni őket, akkor, majd csak akkor fog az Ábrahám számára adott ígéret beteljesedni. Évről évre ki kellett tartania, de mégis bekövetkezett, amikor eljött az idő teljessége a Messiásban. Ábrahám sok év és évszázad eltelte után ujjongott a mennyben, hogy kitartott, mert beteljesedett a neki adott ígéret. Beteljesedett! Barátaim, akik keresztények vagytok és Istentől nagy ígéreteket kaptatok, és csalódtatok, mert még mindig nem váltak valóra. Talán ma, vagy majd csak 10 év múlva? Emlékezzetek Ábrahámra. Az első indoklás Isten ígéreteinek bizonyosságát illetően Ábrahám példája volt. A második indoklás: A 6,16-18-ban a levél szerzője azt a tényt támasztja alá, hogy Isten ígérete bizonyosan teljesül, ez pedig az ígéret és az eskü vigasztalása. Jegyezzük meg: A Gen 22-ben, amikor Isten Ábrahámhoz szólt, önmagára esküdött meg. Amikor mi esküt teszünk, akkor Istenre esküszünk. Isten számára nincs nagyobb, mint saját maga. Nem létezik nagyobb tekintély, mint ő maga, aki garanciát vállalhat a kimondott szavára. Ő csak önmagára esküdhet. És meg is teszi. 6,16: Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és náluk minden ellenvetésnek véget vet, és mindent megerősít az eskü. Véget vet minden diskurzusnak vagy „cselezgetésnek”, hogy egy sportos kifejezéssel éljünk. A gyerekek vitatkoznak. Egyikük ezt állítja: Tegnap éjjel repülő csészealjakat láttam. – Nem láttál. – De láttam. – Senki sem látott még olyat! – De én láttam. Az újságok is írnak erről. – Nem, nem láthattál repülő csészealjat. – De láttam. Esküszöm, hogy láttam. – Ez pedig véget vet a vitának. Hallgatás következik. A további vita a másik fél jellemét kérdőjelezné meg. Ha elhangzott egy eskü, utána gondolhatjuk azt, hogy a másik hazudik, de csak gondoljuk. A levél szerzője azt mondja: Isten ígéretet adott nekünk. Ez az az alapvető ígéret, amelyet Isten Ábrahámnak adott: Benned nyer áldást a föld minden népe. „Uram, nem adtad meg azt az általános érvényű ígéretet a megváltásról, amely szerint mindenki üdvözül, aki hisz Jézus Krisztusban?” – De megadtam. – Nem, nem adtál ilyen ígéretet. – De igen. Esküszöm, megígértem. – Éppen erről van szó. Én adtam az ígéretet, én esküdtem meg, és ezért fog teljesülni. Megkérdőjelezed-e Isten ígéreteit? Harcolni akarsz Istennel? Most nincs időnk minden egyes szóval foglalkozni. A Zsidókhoz írt levél hatalmas könyv. Minden egyes igeversben külön üzenetet találhatnánk. Mi az ígéret? 6,17-18: 17 Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. 18 Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Mi az ígéret? Isten változhatatlan elhatározása és a reménység. Végülis a remény, az elhatározás, az ígéret Istennek azon szándéka, hogy Ábrahámban mindenkit megáldjon az üdvösséggel, aki hűségesen kitart a hitben. Ezt érti a Zsidókhoz írt levél szerzője az ígéreten: Minden, amit Krisztus, a Messiás által kapunk. – A következő versekben néhány részletbe megy bele. Azt mondja, hogy Isten a 110. zsoltárban megesküdött, és nem fogja megbánni: „Megesküdött az ÚR, nem bánja meg: Pap vagy te örökké, Melkisédek módján.” Azután elmondja, hogyan fognak ezek a nagy ígéretek beteljesedni! Mi a célja ennek az ígéretnek? Az, hogy Isten az örökösöknek még határozottabban bizonyítani akarta elhatározásának bizonyosságát! 6,18 Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. A változhatatlan ígéreteknek az a céljuk, hogy vigasztalásul szolgáljanak. Hogyan hangsúlyozhatta volna Isten jobban, hogy ezek az ígéretek Jézus Krisztusban teljesedtek be, és hogy Jézus Krisztus egy olyan Isten ígérete alapján jött el, aki megesküdött. Hitelt tudsz adni ilyen szavaknak? Vagy a 21. században olyan értelmes és okos lettél, hogy nem tudsz hinni Isten ígéreteinek? Nem hiszed, hogy Isten olyan személy, akinek feddhetetlen a jelleme? Azt hiszed, hogy Isten egyszer ezt, máskor azt mond? Kétségbe vonhatjuk-e azokat az ígéreteket, amelyek a világmindenség egyetlen megbízható személyétől származnak, aki mint egy ember, megesküszik önmagára, hogy a kijelentései igazak? Mit tehetne Isten ennél többet, hogy meggyőzzön minket arról, hogy Isten ígéretei Jézus Krisztusban a miénk? Ha bizalmamat Jézusba helyezem, akkor TUDHATOM, hogy enyémek Isten ígéretei. TUDHATOM, hogy be fognak teljesedni. Kegyelem által, ellenszolgáltatás nélkül, meg nem érdemelten. Halleluja. Van egy történet a skót kisfiúról, akinek az édesanyja egy evangélizáció során hitre jutott. Ebben az evangélizációban a Jn 5,24-re irányították a figyelmét, és ezen az igeversen keresztül tért meg. Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Az evangélizátor az édesanyát egy igés kártyával küldte haza, amelyen ez az igevers állt. Megtalálta az Urat. Otthon a kisfia várta, és elmesélte neki, mi történt vele. Olyan lelkes volt, hogy a kisfiú is befogadta a szívébe Jézus Krisztust. – Másnap reggel újrakezdődtek a hétköznapok, és az édesanya bátorságát vesztve virrasztott, és azzal a kérdéssel lépett a nappaliba: „vajon tényleg megmenekültem?” A kisfia leolvasta az arcáról a gondolatait. Az édesanya nem veszítette el az üdvösségét, de az üdvbizonyosságát igen. Amikor olyan szomorú volt az arca, odament a kisfiú az igés kártyához és azt mondta: Anya, az igevers még mindig ott van. Aztán odament a Bibliához, kinyitotta, és megkereste az igehelyet, majd így szólt: Itt is itt van. Ez ugyanaz. Üdvösségünk Isten ígéretén alapul, amelyet esküvel erősített meg. Mi szükségünk van ennél többre? A harmadik ok a bizonyosság. 6,19-20. 19 Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, 20 ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké. A harmadik ok tehát Ábrahám utódjának megdicsőülése, aki Melkisédek rendje szerint is főpap. Jézus (jegyezzük meg Jézus nevét), Ábrahám utódjaként megszületett, a keresztre ment és ott Ábrhámnak és minden követőjének a bűneit hordozta, sírba fektették és a hét első napján feltámadt, és emberként a mennybe ment. EMBERKÉNT, mint te vagy én! És ez az EMBER ül most az Atya jobbján. Az a tény, hogy ő emberként ül a mennyben az Atya jobbján, a garancia arra, hogy minden ember, aki ŐBENNE van, szintén a mennyben lesz majd! Jézus értünk ment a mennybe! Miénk az ígéret, Isten esküje, és egy ember, aki az Atya jobbján ül. Mi többre van szükségünk? Pállal együtt azt mondhatjuk: „Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. Nem azért, mert tökéletes keresztény vagyok! Hanem mert a horgonyom a kárpit mögött van rögzítve. Emögött a kárpit mögött egy változhatatlan dolog van: Isten Fia. Számotokra, akik ezt az üzenetet hallottátok, de még nem bíztátok életeteket Krisztusra, nem érvényes ez a prédikáció. Az igeszakaszunk azok számára íródott, akik hittek, abból a célból, hogy továbbhaladásra bátorítsa őket, hogy kitartsanak a hitben. Ha még nem hiszel Krisztusban, akkor ez a hatalmas ígéret még biztosan nem a tiéd. Azt kérdezed, hogyan válhatsz Isten ígéreteinek, és az ezzel összekapcsolt üdvösségnek birtokosává? Az igeszakasz megmondja, hogyan. 6,18: Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Ezt tesszük. Odamenekülünk. Ezt a kifejezést, hogy „odamenekülni”, az ApCsel 14-ben találjuk, amikor emberek az életük megmentéséért menekültek. Nagyon érdekes ez a szó. Az Ószövetségben volt valami, amiről tudott a levél szerzője. Izraelnek volt néhány érdekes törvénye. Nem volt törvény a halálbüntetés ellen. Létezett a halálbüntetés, és a bibliai erkölcsöt követték. De volt egy érdekes paragrafus a törvényben, amely azokat védte, akik nem szándékosan öltek meg valakit. Izraelben kijelöltek menedékvárosokat. Ma gyakran a templomok szolgálnak menedékül azoknak, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel. Azt mondják, ez az ószövetségi gyakorlatra vezethető vissza. – Az Ószövetségben, ha valaki véletlenül megölt egy embert, a menedékvárosok egyikébe menekülhetett. A megölt ember fivérének vagy rokonának ugyanis jogában állt azonnal megölni a gyilkost. Ez volt a vérbosszú. Azonban a gyilkosnak joga volt elmenekülni egy menedékvárosba. Ha idejében el tudott menekülni, akkor megmenekült, amíg az ügy a bíróság előtt tisztázódott, és bebizonyosodott, hogy nem volt szándékos az emberölés. Az ember ebben a városban élhetett, amíg meg nem halt a pap, akkor pedig hazatérhetett anélkül, hogy vérbosszútól kellett volna tartania. Ugyanazt a szót, amit a gyilkos menedékére használtak, találjuk itt is, a Zsidókhoz írt levélnek ebben a részében. – Amit ezzel a szerző ki akar fejezni: Mindannyian gyilkosok vagyunk. Vétkesek lettünk Jézus Krisztusnak, Isten Fiának a halálában. De ő menedéket szerzett számunkra. Magát Jézus Krisztust. Aki hozzá menekül, biztonságban van. Egészen addig, amíg a főpap meg nem hal, aki azonban sohasem fog meghalni. HA tudod, hogy meg vagy mentve, akkor azt is tudnod kell, hogy Jézus Krisztus a te bűneidért halt meg. Isten előtt vétkesnek bizonyultál, de Jézushoz menekülhetsz, és bízhatsz benne. Ha rábízod az életedet, akkor tiéd az Ige, az ígéret, az eskü, és az ember Jézus Krisztus jelenléte, aki az Atya jobbján ül. Segítsen téged Isten abban, hogy megragadd Jézust a Szent Szellem által.