Közeledünk Zakariás könyvének a végéhez. A 11. fejezet Ézsaiás könyvének sűrített összefoglalása. Olvassuk el az egész fejezetet, közben pedig mindig megállok majd és rövid magyarázatokat fűzök hozzá.
Szeretnélek emlékeztetni benneteket – amennyiben feledésbe merült – , hogy Zakariás könyve milyen részekre osztható. Az első 6 fejezet a próféta által látott látomásokat tartalmazza. A 7. és a 8. fejezet a böjttel és hasonló kérdésekkel foglalkozik. A 9-14. fejezet azt a két terhet tárgyalja, amelyet a próféta hordozott. Mindkét teherről 3 fejezeten keresztül olvashatunk. A Zak 9,1-ben ez áll: Fenyegető jövendölés. Az ÚR igéje szól Hadrák földje ellen. A 12. fejezetben így olvassuk majd: Fenyegető jövendölés. Az ÚR igéje szól Izráelről. Ez kétszer 3 fejezet, ami erről a két „teherről” szól. A 9-11. fejezetben leírt „teher” az Izrael fölötti ítélet, amely engedetlenségük miatt következik be, különösen pedig amiatt, hogy elvetik a Messiásukat. Az utolsó 3 fejezet azokkal az áldásokkal foglalkozik, amelyekben Izrael akkor fog részesülni, amikor Messiásához fordul. Legközelebb ezt a verset fogjuk olvasni: … Rátekintenek arra, akit átdöftek, és úgy gyászolják, ahogyan az egyetlen gyermeket szokták, és úgy keseregnek miatta, ahogyan az elsőszülött miatt szoktak.,…
A 11. fejezet az ítélet „terhe”, az első eljövetel, a Messiás eljövetele, és minden, ami ezzel összefügg. Az 1. verset nem olyan egyszerű megérteni. Itt egy próféta ír, nem pedig egy újságíró. A sajtónyelvhez hozzá vagyunk szokva, de a próféta szavaiban van valami eksztatikus, valami transzcendens, ahogyan fogalmaz. Ez nem az a hétköznapi nyelvezet, amit a mindennapjainkban használunk. Zak 11,1-2: 1 Tárd ki kapuidat, Libánon, hadd eméssze cédrusaidat a tűz! 2 Jajgassatok, ciprusok, mert ledőltek a cédrusok, elpusztultak a hatalmas fák! Jajgassatok, Básán tölgyei, mert földre dőlt a rengeteg erdő.
A próféta északra tekint, Libanon felé, ahonnan a pusztulás jön, Básán irányába (ez a Hermóntól a Jordán völgyéig húzódó terület), majd eléri a Jordánt. Ez akkor válik érthetővé, ha magunk elé veszünk egy atlaszt vagy térképet a Közel-Keletről. A 3. versben ez áll: Pásztorok jajszava hangzik, mert elpusztult pompás legelőjük. Oroszlánkölykök ordítása hangzik, mert elpusztult a Jordán bozótja! Így szól az én Istenem, az ÚR.
Isten szól a prófétához, és gyakran követeli, hogy a próféta írja le, amit Isten közölni akar. Ezt ma kitalálósdinak vagy pantomimnak neveznénk. Isten arra szólítja fel a prófétát, hogy most mutassa be üzenetét. Hogy ezt látomás formájában tette, vagy a tanítványainak csoportja előtt mutatta be, arról nem szól az írás.
4 Így szól az én Istenem, az ÚR: Legeltesd a levágni való juhokat, 5 amelyeket megvásárlóik levágnak, és nem tartják azt bűnnek, eladóik pedig ezt mondják: Áldott legyen az ÚR, mert meggazdagodtam! (mármint a juhok eladási árából) Pásztoraik sem szánják őket. 6 Én sem szánom többé az ország lakóit! – így szól az ÚR. Én kiszolgáltatom az embereket egymásnak és királyuknak, darabokra szaggatják az országot, és én nem mentem meg őket. 7 Legeltettem tehát a levágni való juhokat a juhkereskedők számára. Fogtam két botot, az egyiket elneveztem jóakaratnak (vagy „szépségnek”, a másikat pedig egyetértésnek (vagy „fogadalomnak”); így legeltettem a nyájat. 8 De három pásztort küldtem el egy hónap alatt, mert elfogyott a türelmem irántuk; de ők is meguntak engem. (Ezt Isten mondja, nem a próféta!) 9 Ezért azt mondtam: Nem legeltetlek benneteket! Haljon meg, aki halálra való, pusztuljon, aki pusztulásra való, a megmaradtak pedig marják egymás húsát! 10 Fogtam a jóakarat nevű botomat, és eltörtem, és ezzel felbontottam a szövetséget, amelyet valamennyi néppel kötöttem. 11 Fel is bomlott az azon a napon, és a juhkereskedők, akik ügyeltek rám, megértették, hogy az ÚR akarata ez.
Bárhol is vagyunk, mindig találunk olyan embereket, akik figyelnek Istenre. Ez a szabad kegyelemből való kiválasztás.
12 Akkor ezt mondtam nekik: Ha jónak látjátok, adjátok meg béremet! De ha nem, akkor tartsátok meg! Ekkor kifizették a béremet: harminc ezüstöt. (Aki ismeri az Újszövetséget, annál itt megszólal a vészcsengő. Ez ugyanis az a vers, ami köré Máté felépíti a szenvedéstörténetet és Júdás árulását.) 13 Az ÚR pedig ezt mondta nekem: Dobd oda a kincsek közé ezt a becses értéket, amire engem becsültek! (Jó adag irónia rejlik ebben a versben. 30 ezüst a Messiás „becses értéke”.) Fogtam tehát a harminc ezüstöt, és odadobtam az ÚR házának a kincsei közé. 14 Azután eltörtem a másik botomat is, az egyetértés nevűt, és ezzel felbontottam a testvéri viszonyt Júda és Izráel között. (Most következik a szakasz legszörnyűbb része!) 15 Azután ezt mondta nekem az ÚR: Most még szerezz magadnak bolond pásztorhoz illő holmikat. 16 Mert olyan pásztort fogok támasztani az országban (ebből esetleg levezethető lenne, hogy az Antikrisztus egy zsidó lesz?), aki az elveszettekkel nem törődik, az elkóboroltakat nem keresi meg, a sérülteket nem gyógyítja, a fáradtaknak nem viseli gondját, de a kövéreknek a húsát megeszi, és körmeiket letördeli. (Micsoda szörnyű kép ez a hamis pásztorról!) 17 Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja a nyájat! Fegyver járja át a karját, meg a jobb szemét! Száradjon el a karja, vakuljon meg a jobb szeme! (A karját arra kellene használnia, hogy óvja a nyájat, a szemét pedig arra, hogy őrködjön a nyáj felett.)
„Izrael történelme a tragédia története. Izrael története a történelem tragédiája”, mondta egyszer Dr. S.L. Johnson. A tragédia története Izrael történelmében az, ahogyan elvetik a Messiásukat. A Messiás elvetése nem egyszeri esemény volt, hanem megvan a folytonossága évszázadokon keresztül.
Amikor Izrael elfoglalta Jeruzsálemet, ezt különböző emberek különbözőképpen értelmezték. Egy rabbi azt mondta, amikor a Siratófalnál állt: Beköszöntött a messiási kor. Másképpen fogalmazva, az ószövetségi ígéretek teljesülnek éppen be. – Azt kell mondjam, ez vakságról tanúskodik.
Az ultraortodox zsidók egészen másképpen látják a dolgot. Blau rabbi szerint Izrael állam egy sértés Istennel szemben, nagy bűn. Egy ilyen országot csak hitetlenek birtokolhatnak. A következőképpen érvelt: „A hagyomány úgy tanítja nekünk, hogy Izrael Isten keze által, nem pedig emberkéz által fog létrejönni. A cionisták birtokba vették az országot, és nem várták meg, míg Isten ajándékozza oda az országot a nemzetnek. Ezzel vétkezünk Istennel szemben. A Messiás még nem jött el.“ – Aki így gondolkodik, az is vaksággal van megverve.
Vannak, akik azt mondják, hogy a messiási ígéretek már beteljesültek, mások pedig azt mondják, hogy még várnunk kell a Messiásra, aki majd felállítja Izraelt. Ez részben igaz, részben pedig nem. A Messiás már eljött. A történelem tragédiája az Úr Jézus keresztre feszítése. Azt hiszem, erről a tényről aligha vannak annál megrázóbb szavak, mint amelyek magától az Úr Jézustól származnak, amikor siratta Jeruzsálemet: Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek (a Messiás elvetése az Ószövetségig nyúlik vissza, és a mai napig is tart!), hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! 38 Íme, elhagyottá lesz a ti házatok. 39 Mert mondom nektek: nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg azt nem mondjátok: «Áldott, aki az Úr nevében jön!»” (Mt 23,37-39) Izrael történelme vándorlás, üldöztetések, próbák és nyomorúságok sorozata volt. Ezek közül soknak az okozói névleges keresztények voltak, de Izrael sorsához közük volt olyan keresztényeknek is, akik félreértették a Bibliát. Nem meglepő, hogy a „keresztény” szó egy zsidó számára olyan emlékeket idéz fel, mint a pogromok és a holokauszt. Úgy gondolom, hogy a nagy nyomorúság Izraelnek és a zsidóknak (csakúgy, mint a hívő keresztényeknek) még sok szenvedést fog hozni.
Isten igéje azt tanítja nekünk, hogy az emberek nemcsak a Messiásukat vetik el, hanem azt is, hogy Isten majd azáltal elégíti ki a Messiás utáni vágyakozásukat, hogy hamis Messiásokat küld nekik. Maga az Úr mondta a Jn 5,43-ban: Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok. Már sok hamis Messiás volt a történelemben, pl. Sabbatai Zwi, egy önjelölt Messiás, aki a 17. században élt, és sok követője volt a zsidók között. Úgy hiszem, eljön még az idő, amikor az üldözés és a nyomorúság olyan méreteket ölt, amilyet eddig el sem tudtunk képzelni.
Zakariásnak az a megbízatása, hogy egy pantomimben tárja az emberek elé a jó pásztor elvetéséről szóló profetikus üzenetet, aztán pedig a hamis pásztorról szólót. Ez a 11. fejezet témája.
A szerző azzal a pusztítással kezdi, amely északról jön az országra. Sok ítélet jött Izraelre észak felől, de keletről és délről is. Az első 3 igevers költői formában ecseteli, hogyan éri utol az országot az ítélet. Libanonban kezdődik, és végigvonul az országon, egészen a Jordán folyóig. Amikor ezt olvassuk, felmerül a kérdés: „Melyik korra vonatkozik ez a prófécia?” Egy bizonyos időszakra? Úgy gondolom, hogy a prófécia Kr. u. 70-ben érte el a tetőpontját, amikor a rómaiak északról betörtek az országba, és elpusztították. De vonatkozhat az utolsó napokra is. A 6. versben egy királyról olvasunk, valószínűleg egy római uralkodóról, és úgy is értelmezik az országot utolérő isteni ítéletet, mint a Szentföld római uralmának tetőpontját.
Adja magát a kérdés, hogy miért kerül Izrael Isten ítélete alá? A 4-14. versek a jó pásztor elvetésével foglalkoznak. Ezek a versek elmondják nekünk, hogy a múltban, a jelenben és a jövőben bekövetkező ítéletek oka a hitetlenség, amely aztán a történelem legnagyobb bűntényében nyilvánult meg, amikor Izrael elvetette a saját Messiását. A próféta tehát a visszautasított jó pásztort ábrázolja. Ahogyan maga Jézus mondta: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” (Mt 15,24). Szerette a népét, és azt akarta, hogy elfogadják őt pásztoruknak. Arra várt, hogy odafordulnak hozzá, ők azonban elfordultak tőle és elvetették őt. Inkább a rómaiakat akarták uralkodójuknak.
Így a próféta az elutasításukat demonstrálja. Figyeljünk meg néhány részletet a szövegben! A próféta feladata: (4) Így szól az én Istenem, az ÚR: Legeltesd a levágni való juhokat. A próféta most a Messiást képviseli, és azt a feladatot kapja, hogy legeltesse a juhokat, amelyek levágásra vannak szánva.
Először leírja Izrael szörnyű állapotát: Így szól az én Istenem, az ÚR: Legeltesd a levágni való juhokat, 5 amelyeket megvásárlóik levágnak, és nem tartják azt bűnnek; A tulajdonosaik lelkiismeret-furdalás nélkül vágják le őket. A tulajdonosok a nemzetek. Izrael nyája egy seregnyi rabszolga, akikkel kereskedtek. … eladóik pedig ezt mondják: Áldott legyen az ÚR, mert meggazdagodtam!
Más szóval, amikor eladtak egy juhot, megköszönték Istennek a gazdagságukat. Ha lenne listánk arról, mi mindenért mondtak köszönetet az emberek Istennek, az biztosan sokkolna bennünket. Gyakran még keresztények is megköszönnek olyan dolgokat, amelyek helytelenek vagy igazságtalanok, mert Isten igéje ezt tanítja. De azt mondják: Áldott legyen az ÚR, mert meggazdagodtam!
Az Ószövetségben és az Újszövetségben mindig is úgy volt, és ma is, hogy vannak pásztorok, akiket csak a juhok puszta birtoklása érdekel, de a juhok jóléte nem. A jó pásztor azonban szereti a juhait.
Szörnyű, amiket ezután olvasunk. Nem elég, hogy a nemzetek megvetik Izraelt, hogy a pásztoraik nem legeltetik őket, de még Isten sem érez részvétet irántuk! Ez az ítéletük amiatt, hogy a nép hamis pásztorokhoz fordult. 6 Én sem szánom többé az ország lakóit! – így szól az ÚR. Én kiszolgáltatom az embereket egymásnak és királyuknak, darabokra szaggatják az országot, és én nem mentem meg őket.
Úgy vélem, ennek az ítéletnek a tetőpontja Kr. u. 70-ben érte el Izraelt. Nem tudom, mennyit tanultatok az iskolában Josephus Flavius „A zsidó háború” c. művéről, vagy hogy foglalkoztatok-e vele. A rómaiak nem akarták elpusztítani Jeruzsálemet, de a dezertőrök és a zelóták maguk járultak hozzá a pusztuláshoz, Titusz csak feltette az i-re a pontot. A megszállás alatt az emberek patkányokat fogtak és azokat ették. Cipőket, bőrt is ettek. Josephus ír egy Mária nevű nőről, akinek Eleazar volt az apja. Beth Zub-ban élt. A helyzet olyan rossz volt, hogy miközben szoptatta, ezt mondta a gyermekéről: „Miért neveljem fel őt a rómaiaknak?” Fogta a gyereket, levágta, megsütötte, és az egyik felét megette, a másikat viszont eltette. Némelyek megérezték a sült illatát, néhány zelóta pedig bejött a házába, és ennivalót követeltek. Az asszony így válaszolt: „Rendben van, adok nektek enni.” Előhozta a rejtekből a gyermekből készült sült felét, és ezt mondta: „Ez itt a csecsemőm, akit éppen most sütöttem meg, és a felét megettem. A másik felét megosztom veletek.” Erre a férfiak falfehérek lettek, és remegve elhagyták a házat – írja Josephus Flavius.
Ilyen körülmények uralkodtak Izraelben a Messiás elvetése miatt. Én kiszolgáltatom az embereket egymásnak. Aztán a 9. versben: Haljon meg, aki halálra való, pusztuljon, aki pusztulásra való, a megmaradtak pedig marják egymás húsát! Isten igéje és a próféciákminden részletükben beteljesednek, akkor is, ha ítéletről van szó, még ha kegyetlenül hangzik is.
Zakariás a munkáját a 7. versben kezdi el. Azt mutatja be, milyen erőfeszítéseket tett a Messiás, hogy visszanyerje elveszett népét. Felveszi a fonalat a 4. verstől, és a 7. versben ezt mondja: Legeltettem tehát a levágni való juhokat a juhkereskedők számára. A prófétakét botot vesz elő: az egyiket „szépségnek” nevezi, a másikat pedig „szövetségnek”. Az első bot a pásztor jóságos legeltetését szimbolizálja, a másik a pásztor egyesítő és összekötő szolgálatát jelképezi. Amikor a 23. zsoltárt olvassuk vagy énekeljük, elhangzik ez a mondat: „Vessződ és botod megvigasztal engem”. A pásztornak általában kampós végű botja van. A püspökbot, amely Bázel címerében is megtalálható, nem más, mint pásztorbot. Tudjátok, miért kampós a vége? Miért jelent vigasztalást a juhoknak? – Ha egy járhatatlan területen leesik valahova vagy fennakad valamin egy bárány, akkor a pásztor ezzel a bottal alá tud nyúlni a mellső lábainak, és így ki tudja szabadítani szorult helyzetéből. A pásztornál azonban gyakran van egy másik bot is, amellyel elűzi a juhok ellenségeit. Így a próféta is két botot vesz, hogy bemutassa a hasonlatot. Legeltettem tehát a levágni való juhokat – mondja.
A 8. versben ezt olvassuk: 8 De három pásztort küldtem el egy hónap alatt. Ahány kommentárt olvasunk, annyiféle véleményt találunk erről a versről. Nem tudom azt mondani nektek: Ez így van, az én értelmezésem a helyes.” Számomra az az értelmezés tűnik a legvalószínűbbnek, amely szerint a három pásztor a három hivatalt jelképezi, amelyek Izrael történetében vezetői szerepet töltöttek be: a király, a pap és a próféta. Ezek a hivatalok arra voltak hivatottak, hogy Izraelt képviseljék Isten előtt, de Izrael történelmének egy bizonyos időpontjában megszűntek. Amikor Izrael elvetette a Messiást, akkor az egész államapparátus összeomlott. Már nincsenek próféták Izraelben (a gyülekezetben sincsenek), nincs papi szolgálat, és Izraelnek majd csak akkor lesz újra királya, ha az igazi Királyát elismeri.
… mert elfogyott a türelmem irántuk; de ők is meguntak engem. Isten hosszútűrő és türelmes Isten. Az a tulajdonság, amelyet Isten újra és újra be akar vésni gyermekei tudatába, az, hogy legyenek türelmesek és hosszútűrők. Ám minden türelem elfogy egyszer! Isten itt azt mondja: elfogyott a türelmem irántuk. Majd hozzáfűzi: ők is meguntak engem. A „megun, elege van” kifejezés többször is előfordul Zakariásnál, és azt jelenti: émelygés, undor, hányinger. Istennek a gondolata hányingert vált ki a népből, ezért veszítette el most Isten a türelmét.
Véleményem szerint ez arra a jelenetre vonatkozik, amikor Poncius Pilátus a néptömeg elé állította Jézust, és azt mondta: „Íme, a ti királyotok!” A tömeg ezekkel a szörnyű, történelmi jelentőségű szavakkal válaszolt: „Vidd el, vidd el, feszítsd meg!” (Hányingerünk lesz ettől az embertől). Pilátus ezt mondta nekik: „A ti királyotokat feszítsem meg?” A főpapok így válaszoltak: „Nem királyunk van, hanem császárunk!” (Jn 19,15).
Az ember fel sem fogja, milyen szörnyű, ha belegondolunk, hogy Isten Ábrahámot a legsötétebb pogányságból hívta el, csodálatos ígéreteket adott neki, és egy teokratikus nemzetet teremtett. Egy olyan nemzetet, amely Isten közvetlen vezetése alatt állt. Nem volt királyuk, csak maga Isten. De ők királyt akartak, mert a többi népnek is volt királya. Miért ne legyen nekünk is királyunk, ha másoknak van? – Nagyon rossz, ha feladjuk a legjobb dolgot valami jóért, csak mert másoknak is van olyan. Ha alkalmazkodunk másokhoz, anélkül, hogy mi magunk végiggondolnánk a dolgot, és az Igéhez igazodnánk.
Amikor a nép azt mondta, „Nem királyunk van, hanem császárunk!”, ezzel saját magukat tagadták meg. Isten kiválasztotta őket mint nemzetet, hogy az ő közvetlen vezetése alatt álljanak, most pedig azt kiabálják: „Nem királyunk van, hanem császárunk!” Ekkor magához Istenhez való viszonyukat tagadják meg, megsemmisítik Isten előtti pozíciójukat. Isten számára nem marad más, mint hogy ítélkezzen. Már nem fognak bemutatni áldozatot, nem lesz többé templomuk, papságuk, Kr. u. 70-ben pedig szétszórták őket a szélrózsa minden irányába.
Azt mondhatnánk: Mi közöm hozzá? Bizony, van közünk hozzá! Isten arra teremtett bennünket, hogy dicsőítsük őt. Ezt mondja a legtöbb egyházi hitvallás, és ez a westminsteri káté első mondata is. “Man’s chief end is to glorify God and enjoy him forever.” Azaz: „Az ember végső és legfőbb célja, hogy dicsőítse Istent és teljesen benne gyönyörködjön örökké.” Én eszköz, egy hangszer vagyok, amely arra lett teremtve, hogy Istent dicsőítse. Ezt tanítja a Biblia. Ha megtagadom Jézust, önmagamat tagadom meg, a saját létemet, az emberségemet, emberi mivoltomat. Ezzel azt fejezem ki, hogy nem Isten teremtett meg engem. – Izrael megtagadta magát mint nemzetet, amikor felmondta a teokráciát. Ha megtagadjuk a mi Urunkat, Jézus Krisztust, akkor megsemmisítjük az Isten előtt elfoglalt helyünket.
Csodálatos tudni, hogy Isten puszta kegyelemből ajándékozott nekünk Megváltót, aki által újra rendeződhet a viszonyunk Istennel. Elmondhatjuk tehát: „Köszönöm Uram Jézus Krisztust, aki szeretett engem és azért jött, hogy meghaljon értem.“ Most újra olyan közösségben lehetek Istennel, amiért a puszta kegyelemből teremtve lettem. Ehhez nincs szükség egyháztagságra, imádságra, keresztségre, képzettségre, sem különleges családfára. Csak a tiszta kegyelemből való hitre. Így leszünk igazzá Isten előtt.
Isten Izraelre is várt, és azt kellett volna mondaniuk: Tehetetlenek vagyunk, elfordultunk tőled, és szeretnénk visszatérni a mi nagy Pásztorunkhoz. Isten a karjaiba zárta volna őket! A „sola fidei”, a kegyelem elve sokak számára olyan nehezen felfogható.
Zakariás most arról a szerencsétlenségről és nyomorúságról beszél, ami Isten fegyelmezése által keletkezett Izraelben. 9 Ezért azt mondtam: Nem legeltetlek benneteket! Haljon meg, aki halálra való, pusztuljon, aki pusztulásra való, a megmaradtak pedig marják egymás húsát! Így éhínség, erőszak és viszálykodástört ki az országban, a próféta pedig folytatja a bemutatást: 10 Fogtam a jóakarat nevű botomat, és eltörtem, és ezzel felbontottam a szövetséget, amelyet valamennyi néppel kötöttem. (Isten szövetséget kötött a népekkel, hogy ne zaklassák Izraelt. Most azonban Isten érvényteleníti ezt a szövetséget, és engedetlensége miatt átadja Izraelt a népek önkényének.). 11 Fel is bomlott az azon a napon, és a juhkereskedők, akik ügyeltek rám, megértették, hogy az ÚR akarata ez. A maradék megértette az igét.
A 12. versben jutunk el a Messiás elvetésének bemutatásához. Már majdnem a pásztor szolgálatának végénél vagyunk, ott áll egy csoport ember, a próféta pedig ezt mondja: Ha jónak látjátok, adjátok meg béremet! De ha nem, akkor tartsátok meg! Nem a pénzetek érdekel, hanem csak azt szeretném tudni, hogyan értékeltek engem és a szolgálatomat. És mi volt a válaszuk? Ekkor kifizették a béremet: harminc ezüstöt. Nem tudom, mennyit érne ez mai pénzben. Azt mondják, ezért az összegért egy ruhát lehetett vásárolni. Az Ószövetség azonban (2Móz 21,32) azt írja, hogy 30 ezüstpénzt kellett fizetni egy rabszolgáért, ha felöklelte őt egy ökör. Ez a 30 ezüst tehát a társadalom legalacsonyabb osztályából származó rabszolga ára volt.
13 Az ÚR pedig ezt mondta nekem: Dobd oda a kincsek közé ezt a becses értéket, amire engem becsültek! Ma azt mondanánk, add a kutyáknak! Fogtam tehát a harminc ezüstöt, és odadobtam az ÚR házának a kincsei közé. Ismerjük Máté beszámolóját, amikor a 27. fejezetben Júdás 30 ezüstpénzért elárulja Jézust. Ez volt Júdás fizetsége Jézusért.
Te milyen árat szabnál? Mi lenne az ára annak, hogy eláruld vagy megtagadd Jézust? Valamilyen célok, szakmai ambíciók elérése? Egy bizonyos üzleti pozíció? Világos, hogy az ember a legjobb akar lenni a szakmájában, de itt a Jézussal való kapcsolatunkról van szó. Mi áll nálad az első helyen? A munkád? A családod? Vagy a szórakozás, a hobbid? Milyen árat lennél kész megfizetni?
William Holman Hunt festett egy nagyon híres képet, amely az oxfordi Kebble College kápolnájában található. „A világ világossága” a kép címe. (Krisztus egy ajtó előtt áll lámpással a kezében, és kopogtat.) Egyszer egy ismert teológus (Harold Syngen) állt a képe előtt, amikor kinyílt a kápolna ajtaja és bejött egy turistacsoport, idegenvezetővel az élükön. Az idegenvezető elmagyarázta az embereknek, hogy a kép csak másolat, mivel az eredetit nemrég eladták 5000 fontért. A teológus, aki ott állt, közbeszólt és ezt mondta: „Elnézést, hogy ellentmondok önnek, de az eredetit 30 ezüstért adták el“.
Nemrégiben láttam a „Tisztességtelen ajánlat” című filmet Robert Redford és Demi Moore főszereplésével. Ez egy rövid történetet juttatott eszembe, amely a keresztény irodalomba is utat talált magának. Egy idősebb férfi, aki nagyon gazdag volt, meglátott egy csinos, fiatal lányt, odament hozzá és megkérdezte: „Eltöltene velem egy éjszakát? “ A lány nemmel válaszolt. „És 100’000 euróért megtenné?“ „Igen, megtenném.“ – És 50’000 euróért? – Igen. És 10’000 euróért? Igen. – És 500 euróért? Mire a lány: „Mégis mit gondol, mi vagyok én? “ Erre a gazdag öreg így válaszolt: „Hogy micsoda, azt már bebizonyította. Most csak az árról alkudoztunk.“
Mennyi a te árad? Ha már az árról alkudozunk, akkor elárultuk Jézust. Ha Jézust 300 vagy 3’000 ezüstpénzért adták volna el, nem jelentett volna különbséget. Jézust nem lehet megfizetni, nem akarja, hogy fizessünk érte. Házastársai vagyunk, ugyanúgy, mint ahogy a filmbeli nő is házas volt, mégis egy gazdag férfival töltött egy éjszakát egymillió dollárért. Ez házasságtörés. – Mindannyiunknak van ára. Isten is tudja ezt. De ezt kellene imádkoznunk: „Uram, őrizz meg a hűtlenségtől!“
14 Azután eltörtem a másik botomat is, az egyetértés nevűt, és ezzel felbontottam a testvéri viszonyt Júda és Izráel között. Éppen ez történt Kr. u. 70-ben, amikor Izraelt a szélrózsa minden irányába szétszórták, és megszűnt nemzetnek lenni. Nem Kajafás főpap mondta-e: „jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. De pontosan ez történt, Izrael mint nemzet megszűnt létezni. Amikor árat szabunk, akkor ez történik, és jön az ítélet. Ez nemzeti öngyilkosság volt. Ha Jézus áráról alkudozunk, akkor ítélettel számolhatunk.
A fejezet többi része maga a horror! A gyülekezet korát a 14. és a 15. vers közé tehetjük. De mi a jövőbe szeretnénk tekinteni. Zakariás befejezi a hamis pásztorról szóló bemutatását, aki majd az Antikrisztus lesz. Dánielnél a „kis szarv“ az, amit a gonosznak neveznek. Pál a törvénytiprónak, a kárhozat fiának (2Thessz 2,3) nevezi, János a Jelenések könyvében pedig „a fenevadnak”. Ez a legutolsó a hamis pásztorok közül, aki nem legelteti a juhokat, hanem kifosztja őket és belőlük él. Az évszázadok során nem léptek-e fel Izraelben és az egyházban is olyan hamis pásztorok, akik a nyájat csak a saját érdekeikre használták, de nem legeltették őket? Mindannyian azok, akik megtagadták Isten igéjének igazságát és félrevezették a népet. Ez mind a mai napig zajlik. Ők azonban még csak meg sem közelítik azt, aki majd eljön, az Antikrisztust, aki majd kizsákmányolja a népet, egészen addig, amíg az Úr a szájának leheletével meg nem semmisíti. 16 Mert olyan pásztort fogok támasztani az országban, aki az elveszettekkel nem törődik, az elkóboroltakat nem keresi meg, a sérülteket nem gyógyítja, a fáradtaknak nem viseli gondját, de a kövéreknek a húsát megeszi, és körmeiket letördeli.
Ez egy horrorisztikus fejezet, amelynek Izraelhez és a mi szívünkhöz is szólnia kellene. Mindaz, aki most figyel és nem mondhatja el azt, hogy: „Közösségem van Istennel, a teremtőmmel”, az most forduljon Jézushoz, aki él, és hallgatja. Mondja el ezt: „Uram, tudom, hogy el vagyok veszve. Máig nem törődtem veled, közömbös voltam, árat szabtam neked. Most hozzád jövök és neked szeretném ajándékozni az életemet. Meghaltál a bűneimért, köszönöm neked! “. Isten békességet és örök életet fog ajándékozni neked.