Lapozzunk megint a Biblia egyik legfontosabb próféciájához Dán. 9,24-27. Don Campbell írtegy könyvet a Dániel könyvéről és ebben említ egy diákot, aki már tanulmányai alatt gyülekezeti szolgálatot látott el. Azt mondta, ő sose prédikál próféciákról, mert „a próféciák elterelik a figyelmünket a jelenről”. Egy tanára, aki ezt a megjegyzését meghallotta, erre azt válaszolta: „A Szentírás számtalan elterelő gondolatot tartalmaz”. A Biblia minden könyve prófétai irodalomnak számított egy bizonyos időpontban, és ha az ó- és újtestamentum részeit, az eszkatológiai leveleket, a Jelenések könyvét és az Írás más részeit számba vesszük, akkor meg kell látnunk, hogy a Biblia tele van prófétai versekkel. Nem kell tehát szabadkoznunk, ha a próféciákkal foglalkozunk. Fontos felismerni, hogy a keresztyén ember számára a prófécia a legnagyobb motiváció, ösztönző jelen földi életében. Sosem szabad elvont olvasmányként kezelni, legyen ez az, ami a szentségben való járásra ösztökél, mely az Úrnak örömöt szerez.A szakasz, amivel most foglalkozni fogunk, Izrael helyzetét írja le a nemzetek, a pogányok időszakában. Említettük, hogy Dániel két nyelven írt, héberül és arámul. A Dán. 2,3-mal kezdődik az arám rész és a 7. fejezet végéig tart. Ennek a témája a nemzetek ideje. „…pogányok tapossák Jeruzsálemet, amíg be nem telik a pogányok ideje” (Luk. 21,24.) – mondta az Úr. A pogányok ideje Kr.e. 605-ben kezdődött el, amikor Nebukadneccar elhurcolta Izraelt a babiloni fogságba és elpusztította Jeruzsálemet. Ez az időszak a mai napig tart. Jeruzsálem felett a nemzetek uralkodnak, amíg a Szikla Dóm és az Al-Aksza mecset áll. A nemzetek idejének akkor lesz vége, ha a Dán. 2. és 7. fejezetében említett negyedik világbirodalom összeomlik, amit Isten királysága követ a földön, egy természetfeletti csodálatos formában. Akkor fognak Isten Izraelnek adott ígéretei beteljesedni.
Hiba lenne, ha nem vennénk figyelembe a prófétai írások tanulmányozásánál, hogy Dániel hetven hete kizárólag Izraelre vonatkozik. Tévedés lenne, ha Dánielnél a messiási királyság próféciáját a gyülekezetre alkalmaznánk, mint ahogyan ezt sokan teszik. Ha Dániel hetven hetéről beszélünk, akkor fontos figyelembe venni, hogy „hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra” (Dán. 9,24.). A hetven hét Izraelre vonatkozik és nem Krisztus gyülekezetére. Szeretném megismételni, amit Sir Edward Dennis mondott a hetven hétre vonatkozóan, hogy „a hetven évhét a próféciák gerincét képezi”. Ezt fontos megérteni!
Láttuk korábban, ahogy Dániel megmagyarázta a király álmát. A négy fémből álló nagy szobor négy világbirodalmat jelképez. Az utolsót egy nagy kő szétzúzza, mely kéz érintése nélkül zuhan le, és ezután Isten örök királysága következik. A Dán. 7. fejezetében ugyanez a gondolat a négy fenevad szimbólumában jut kifejezésre. A prófécia a menny győzelmével és az örök királyság e földi felállításával végződik.
Nem szabad csodálkozni azon, hogy Dániel nyugtalan lett. „Engem, Dánielt, gondolataim nagyon megrémítettek, még az arcom is belesápadt. De a mondottakat eszemben tartottam” (Dán. 7,28.). Dániel komolyan vette a próféciát. Nem csak a jövőt illető valaminek tartotta, hanem felismerte, hogy mögötte Isten nagy terve van elrejtve. A Dániel 8. fejezetének végén (8,27.), mikor a kapott információk száma megnőtt, azt olvassuk: „Akkor én, Dániel, összeroskadtam, és napokig beteg voltam. De azután fölkeltem, és végeztem teendőimet a király mellett. Ez az érthetetlen látomás azonban lenyűgözve tartott.”Említettem Dániel nyugtalanságának okát. A hetven éves fogság ideje hamar lejár: „A médek közül származó Ahasvérus fiának, Dáriusnak az első évében, miután ő a káldeusok országának a királya lett, az ő uralkodásának első évében én, Dániel, megértettem az írásokból, hogy mit jelent azoknak az éveknek a száma, amelyekről az ÚR igéje szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a rombadőlt Jeruzsálem fölött” (Dán. 9,1-2.). Ezt előzte meg a látomás a nagy szoborról és a négy fenevadról, a négy világbirodalomról, melyek el fognak tűnni, és melyeket Isten földi királysága követ. Ezután imádkozott (9,15-17.): „Most azért, Urunk, Istenünk, aki kihoztad népedet Egyiptomból erős kézzel, és olyan nevet szereztél magadnak, amely ma is híres: vétkeztünk, bűnbe estünk! Urunk, bár te mindenben igaz vagy, forduljon el lángoló haragod városodtól, Jeruzsálemtől és szent hegyedtől! Mert a mi vétkeink és elődeink bűne miatt gyalázták Jeruzsálemet és népedet mindazok, akik körülöttünk vannak. Hallgasd meg mégis, Istenünk, szolgád imádságát és könyörgését, és ragyogjon rá orcád elpusztult szentélyedre, önmagadért, ó Urunk!” Aggódik Izraelért, a városért és a templomért. „Istenem, fordítsd felém füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és lásd meg: milyen pusztulás ért bennünket és azt a várost, amelyet a te nevedről neveztek el! Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. Uram, hallgass meg! Uram, bocsáss meg! Uram, figyelj ránk, és cselekedj, ne késlekedj! – önmagadért, Istenem, hiszen a te nevedről nevezték el városodat és népedet!”
Aggódott, mert nem tudta elképzelni, mi minden fog történni ilyen rövid idő alatt. Istenhez fordult és magyarázatra várt, bűnvallás és imádság által. Szerette volna Isten kezét megmozgatni a városért és a szentélyért. Három világbirodalom keletkezzék és tűnjön el 18 hónap alatt? Ez nyugtalanította.
Ekkor jött hozzá Gábriel a következő üzenettel: „Dániel, azért jöttem ide, hogy megértésre tanítsalak. Amikor könyörögni kezdtél, egy kijelentés hangzott el, és én azért jöttem, hogy elmondjam azt neked, mivel te kedves vagy Isten előtt. Értsd meg a kijelentést, és értsd meg a látványt!” Ezt követi a hetven évhét próféciája. „Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét.” A „hetven hét” kifejezés egy hetes egységet fejez ki, mely napokat vagy éveket is jelenthet. A kontextus (szövegösszefüggés) határozza meg, hogy mit értsünk alatta. Tény, hogy Dániel a Jeremiás 9,2-őt tanulmányozta, és ott a hetvenéves fogságról van szó, így itt hetven évhétre kell gondolni, azaz 490 évre. A fogság oka Izrael engedetlensége volt, mert 490 évig nem tartották be a föld nyugalmára vonatkozó parancsot. Hat évig művelhették a földet, a hetedik évben viszont nyugodnia kellett. Ha ezt megszegték, akkor számíthattak az ítéletre. A 490. év ítéletének végeztével kap választ Dániel imádságára. A felelet a 9,24-ben ez: ha a 490 év eltelt, akkor hat dolog fog történni.
Említettem, hogy a Dán. 9,24. áttekintést ad arról, ami végül be fog következni. A részleteket később tárgyaljuk. Emlékezzünk vissza: 1 hét = 7 év.
A 490 év végén:
- véget ér a hitszegés, az áthágás (pesa),
- megszűnik a bűn, a vétek (khattach),
- engesztelést nyer a bűn (avon),
- eljön hozzánk az örökké tartó igazság.
- Beteljesül a prófétai látomás,
- felkenik a szentek szentjét.
Persze bárki kérdezhetné, hogyan történnek ezek. A Dán. 9,25-27. adja meg a választ a „hogyanra”.
A következő kérdés, ami felvetődik: mikor kezdődik el a 490 év? Akkor ki lehetne számítani, hogy mikor lesz vége. A legfontosabb kérdés azonban ez: a 490 év összefüggő egész, vagy lehetséges, hogy valahol megszakítja egy szünet? Van talán egy szökőév?
Tekintsük meg a „hogyant”. Dán. 9,25.: „Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét fog eltelni a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét (7+62=69), és újjáépülnek a terek és a falak nyomorúságos időkben.” Érdekes, hogy 7 és 62 hétről beszél. Miért nem 69 hétről? Erre a kérdésre sehol se találtam kielégítő választ. Mi a 49 év (7 évhét) jelentősége attól a parancstól számítva, hogy Jeruzsálemet megint fel kell építeni? Az egyetlen elfogadható magyarázat a szememben az a 49 esztendő, mely alatt Ezsdrás és Nehémiás Jeruzsálemet felépítették. Tegyük fel, hogy ez a magyarázat.
„Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről.” Innen kezdve kell a 490 évet számolni. Mikor történt ez? Ehhez fel kell ütnünk a Nehémiás 2-őt. Ez az a fejezet, amelytől a legtöbb „írástudó” elkezd számítani, ez az „a quo” (= ettől kezdve). Nehémiás gondterhelt volt a Jeruzsálemben történtek miatt. Olvassuk imádságát és azután a Neh. 2,1-8-ban a következőket: „Artahsasztá király uralkodásának huszadik évében a Niszán hónapban történt: bor volt előttem, fölvettem a bort, és odanyújtottam a királynak. Nem szoktam szomorú lenni előtte, ezért így szólt hozzám a király: Miért szomorú az arcod? Hiszen nem vagy beteg! Nem lehet ez más, csak a szív szomorúsága! Ekkor én nagyon megijedtem, és ezt mondtam a királynak: Örökké éljen a király! Hogyne volna szomorú az arcom, hiszen az a város, ahol őseim sírja van, rommá lett, és kapuit tűz emésztette meg! Akkor a király ezt kérdezte tőlem: Mit kívánsz tehát? Én pedig imádkoztam a menny Istenéhez, majd ezt mondtam a királynak: Ha jónak látja a király, és ha méltónak tartod rá szolgádat, akkor küldj el engem Júdába, abba a városba, ahol őseim sírja van, hogy felépítsem azt! A király így válaszolt, miközben a királyné mellette ült: Meddig tart az utazásod, és mikor térsz vissza? Mivel a király jónak látta, hogy elbocsásson engem, közöltem vele az időpontot. Majd ezt mondtam a királynak: Ha jónak látja a király, adasson nekem leveleket a Folyamon túli helytartókhoz, hogy engedjenek átutazni, amíg meg nem érkezem Júdába. Adasson egy levelet Ászáfhoz, a királyi erdők őréhez is, hogy adjon nekem gerendának való fát a templomnál levő erődítésnek meg a város falának a kapuihoz, és ahhoz a házhoz, ahova én megyek. A király megadta ezt nekem Istenemnek hozzám való jóakarata folytán.”
A bibliai kronológiák nem egészen biztosak. Az idő azonban, ami felett itt vitatkozni lehetne, nagyon behatárolt. A kommentárok többsége Nehémiás kérését Kr.e. 445-re datálja, mások Kr.e. 444-re. Artaxerxeszdekrétuma tehát Kr.e. 444-445 körül hangzott el. Mikor telik el az ettől számított 490 év? A 69 évhét végén kellene a Messiásnak, a fejedelemnek eljönnie. Mikor van ez? A Dán. 9,25-ben olvassuk: „Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét fog eltelni a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét”, azaz 483 év. Gondoljuk meg: Kr.e. 444 + 483 év. A prófétai évek – ezt tudnunk kell– 360 napból állnak. A Biblia más részeiben is így számítják az éveket, pl. Jel. 12,14.: „ideig, időkig és idő feléig” = 3 és ½ év. Itt is 1260 napról van szó. Ha összeszámoljuk: 360 × 3 = 1080, és ehhez még hozzáadunk 180 napot, az összesen 1260 nap. Egy prófétai év tehát 360 napból áll. Ha ez így van, akkor a 480 év majdnem pontosan 33 március 30-ára esik, amikor az Úr Jézus virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe.
Összefoglalásul: a 490 év Kr.e. 444-ben kezdődött, amikor Nehémiás a király parancsával a kezében elindult Jeruzsálemet felépíteni, valamint Jézus Jeruzsálembe való bevonulásával végződött. Ez a 69 hét vége.
Hova lett a 70. évhét? Azt olvassuk a Dán. 9,26-ban: „A hatvankét hét eltelte (azaz 7 + 62) után megölik a felkentet, senkije sem lesz.”
A Dán. 9,26. három fontos dolgot tudat velünk:
1. A Messiást megölik. 483 év után, a 69 évhét leteltével a Messiást kiirtják. Az Ézs. 53,8. egy ehhez hasonló kifejezést használ: „Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!” Mindezek Jézus keresztre feszítésére mutatnak. Nem ismerek egyetlen evangéliumi keresztyént sem, aki ne lenne meggyőződve arról, hogy ez utalás az Úr Jézus kereszthalálára. (Annak ellenére, hogy az Ézs. 53,8-ban és a Dán. 9,26-ban nem ugyanazt a héber szót találjuk a „kiirtásra”, mégis értelemszerűen mindkettő ugyanazt jelenti.)
2. A második dolog még érdekesebb: „…és senkije sem lesz”. Ezt úgy kellene fordítani: „de semmi vagy senki sincs érte.” A Messiást a 483 év letelte után kiirtják és senki sem lesz mellette. Mit jelentsen ez? Az emberek elvetették, nem voltak barátai, tanítványai elhagyták, amikor a kereszten függött. Mint gonosztevővel bántak vele, még Isten is elfordult tőle egy pillanatra. A „senki sincs érte” szókapcsolatban a magányossága jut kifejezésre. A kereszt alatt senki sem fogta fel a történtek jelentőségét.
3. Aztán ezt olvassuk: „Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt.” Nehémiás megbízatást kapott Jeruzsálem felépítésére és ezt meg is tette. Most Dániel azt az üzenetet kapja: 69 hét után a Messiást kiirtják és a szentély elpusztul. „Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig.” Más szóval rombolás és pusztítás követik. (Ennek jelentőségét nehéz meghatározni.)
Mit jelent ez: „Egy eljövendő fejedelem népe”? Az előbb olvastunk a Messiásról, a fejedelemről! Most azt látjuk, hogy „Egy eljövendő fejedelem népe elpusztítja a várost és a szentélyt.” Ki pusztította el a várost? Ismert történelmi tény, hogy a rómaiak. Titusz négy légióval jött és lerombolta Jeruzsálemet. Az Úr Jézus előre megmondta, hogy eljön az idő, amikor kő kövön nem marad. Kr.u. 70-ben ez meg is történt. Egy eljövendő fejedelem népe volt az, aki a várost megsemmisítette.
Mit mond ez nekünk? A nép, a rómaiak, a fejedelem népe az, akiket említ a Dán. 9,26. Ebben a próféciában két fejedelem szerepel. A Dán. 9,25-ben – egyes fordítások itt a Messiás-Fejedelem kifejezést használják – az Úr Jézusról van szó. A Dán 9,26. egy másik fejedelemről szól. Tudjuk, hogy a rómaiak pusztították el a várost és Titusz volt a fejedelem. Mi áll a Dániel 2-ben? Négy világbirodalom fog keletkezni. A Dániel 7-ben négy fenevadról olvasunk. Mind a Dániel 2-ben, mind a Dániel 7-ben a négy világbirodalmat az örök birodalom követi.
Említettük, hogy a Dániel 2-ben, Nebukadneccar álmában és a Dániel 7-ben, a négy fenevadról szóló látomásban szünet, megszakítás van. Figyelnünk kell arra, hogy az eljövendő nép a rómaiak voltak. A római fejedelem személyazonosságáról később olvasunk. Itt csak annyit tudunk, hogy egy más fejedelem fog jönni. Érdekes tény, hogy Titusz azt parancsolta katonáinak, hogy a templomot ne rombolják le. Egy római katona azonban a harc hevében, a parancs ellenére égő fáklyát dobott a templomra, amitől a függönyök lángra gyúltak. Minden a tűz martaléka lett. Az arany dekoráció megolvadt és a kövek közé folyt. A katonák, hogy az aranyhoz jussanak, egyetlen követ sem hagytak a helyén. Így teljesedett be az Úr próféciája. Ez a második dolog, ami a 483 év után történik. A Messiást megölik, a város pedig elpusztul. A 26. vers végén ez áll: „Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat.” Ez egy nehéz szövegrész és a különböző fordítások másként adják vissza jelentését. Azonban lényegüket tekintve természetesen nincs különbség köztük. A szöveg értelme a következő: ettől az időtől számítva állandóan lesznek háborúk és pusztítások. Történelemkönyveink igazat adnak ennek a próféciának is. A golgotai kereszt óta egy év sem múlt el háborúk nélkül. Valaki kiszámította: az utolsó 500 év alatt Anglia 78 háborúban vett részt, Franciaország 71-ben, Hollandia 23-ban, Spanyolország 64-ben, Ausztria 52-ben, Németország 23-ban, Olaszország 25-ben, Kína 11-ben, Dánia 20-ban, Svédország 26-ban, Lengyelország 30-ban, Oroszország 61-ben, Törökország 43-ban, Japán 9-ben. Ezekben a számokban az utolsó évek háborúi nincsenek benne.
Dániel próféciája szerint a háborúk és pusztítások nem fognak megszűnni! Ebben a korszakban élünk mi. A kérdés ez: van-e megszakítás, szünet a 69. és a 70. évhét között? Meg vagyok győződve róla, hogy van. A Bibliában számos példát találhatunk erre. Álljon itt egy: Zak. 9,9-10: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” Ezt a verset idézik az evangéliumokban, mint a virágvasárnap beteljesedett próféciát. „Kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből. Kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig.” Gondoljunk csak vissza arra a sok száz évre, mely azóta telt el, mióta Jézus bevonult Jeruzsálembe. E két vers között majdnem 2000 év húzódik.
Az Ézs. 61,1-2. szerint is van egy közbevetés a próféciában. „Uramnak, az ÚRnak szelleme nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. Hirdetem az ÚR kegyelmének esztendejét,…” (Az Úr ezt olvasta fel a zsinagógában és mondta: „ma teljesedett be ez az ige”.) „…Istenünk bosszúállása napját, vigasztalok minden gyászolót.” Más ótestamentumi igeversek Isten bosszúállásának napját mint nyomorúságot jellemzik (a „nákám” szót használják). Itt is majdnem 2000 év fekszik a két vers között. Igen gyakran olvasunk olyan próféciákat, amelyekben az első és a második advent egymás mellett fordul elő. Miért? Azért, mert a kettő között van a nemzetek korszaka. Ha tehát a Dán. 9,27-hez érkezünk, akkor figyelembe kell venni, hogy a próféciában egy közbeiktatott időszak helyezkedik el.
Nem vagyok egy nézeten az amillenialistákkal, mert nem tartom nézetüket biblikusnak. Sok kedves amillenialista testvért ismerek, akikkel együtt tudok élni és szeretjük egymást, de tudnunk kell, hogy az Írás mit tanít. Ismert, hogy három nézet létezik, az ezeréves királyságot illetően:
1. A premillenialisták hiszik (a kifejezés az Úr visszajövetelére vonatkozik), hogy az Úr visszajön és fel fogja állítani királyságát a földön.
2. A postmillenialisták abban hisznek, hogy az ezeréves királyság az evangélium hirdetése által jön létre. Jelek ma nem utalnak erre, de vannak, akiknek nagy a hitük. Ők hiszik, hogy a királyság létrehozása után jön el az Úr (post = után).
3. Az amillenialisták tagadják, hogy lesz egy ezeréves földi királyság. Sokan azt állítják, hogy most élünk az ezeréves királyságban. Számukra az a prófécia, melyről ebben a fejezetben szólunk, problémát jelent. Meg vannak győződve arról, hogy a 70. évhét közvetlenül a 69. után következik. Sok jó érv van, mely ennek a nézetnek ellentmond. Mit találunk a Dán. 9,26-ban? „…A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet.”Utána azt olvassuk, a 62 hét után „egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt.” Ez 40 év után következett be, ami arra utal, hogy a 70. évhét nem követi közvetlenül a 69. évhetet. A 70. évhetet a Dán. 9,27. említi: „És ő erős szövetséget köt sokakkal egy hétre.” A kontextus két korábbi eseményre utalhatna. Ki az „ő”?
Az amillenialisták azt hiszik, hogy ez Jézus Krisztusra vonatkozik. Nincs tudomásunk arról, hogy a Bibliában lenne olyan prófécia, mely arra utalna, hogy az Úr földi élete alatt egy hét évre szóló szövetséget kötött volna valakivel. Ezt nehéz lenne bebizonyítani. Kire utal tehát ez az „ő”? A névmás mindig arra utal, ami azt közvetlenül megelőzi. Ha egy beszélgetés folyamán „őrá” utalok anélkül, hogy világos lenne, ez kire vonatkozik, akkor a beszélgetés zsákutcába fog vezetni. Ezért kell feltenni a kérdést: ki az az „ő” a Dán. 9,27-ben?
Nem vagyok nyelvész, de nyelvészek magyarázták nekem, hogy van egy alapvető nyelvtani szabály, melyet senki sem von kétségbe. Ez a szabály kimondja, hogy a névmás mindig a közvetlenül előtte álló névmásra vonatkozik. Ha ez nem így van, akkor összevisszaság keletkezik. Ha valakiről beszélek és azt mondom „ő”, de előtte már több „ő”-ről volt szó, és valaki olyanra szeretnék utalni, akit a beszélgetés korábbi szakaszában említettem, akkor vissza fognak kérdezni: kiről is beszélsz tulajdonképpen?
Ki volt az „ő” az olvasott szakaszban? A Dán. 9,25-ben ez áll: „Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét fog eltelni a fejedelem felkenéséig.” Azzal mindenki egyetért, hogy ez Jézus Krisztusra vonatkozik. Utána pedig ez következik a Dán. 9,26-ban: „A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz.” Ez is az Úr Jézusra vonatkozik. „Egy eljövendő fejedelem népe…” ez az, ami közvetlenül megelőzi az „ő”-t, ezek a rómaiak, akik a várost elpusztítják. Az eljövendő fejedelem tehát nem lehet Jézus Krisztus! Itt egy római fejedelemről van szó.
A négy világbirodalom, amelyekről olvastunk: a babiloni, a méd-perzsa, a görög és a római birodalom voltak. Mi még mindig, a mai napig a római birodalomban élünk, ami korunk természetét, kultúráját, jogrendszerét illeti. Ha tehát azt olvassuk, hogy „Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre”, akkor nem szabad az Úr Jézusra gondolnunk, mint ahogy azt az amillenialisták teszik. Egy fejedelemről van itt szó, aki a római birodalomból jön. „…de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom szegélyére odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés.” Ez egy római fejedelem, akit a prófécia későbbi része mint az Antikrisztust azonosít. Erre utalnak ezek az igék: Dán. 7,8; 20; 24-25.
„Erős szövetséget köt (az Antikrisztus) sokakkal egy hétre”, azaz hét évre. Mi tehát majdnem 2000 éve a prófécia „szünetében”, megszakításának idejében élünk. Ezután fog eljönni az Antikrisztus.
A Dán. 9,27-ben olvassuk azután: „de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak.” Mit mond ez nekünk? Annyit jelent, hogy az áldozatokat megint be fogják vezetni, legalábbis 3 és ½ évre. Szövetség jön létre a fejedelem és sokak között, mely megengedi az áldozatokat. A kontextusban említésre kerül a szentély, összefüggésben Izraellel, s az említettek valószínűleg Jeruzsálemben fognak megtörténni. A 3 és ½ év után a fejedelem megtiltja az áldozatokat és „a templom szegélyére odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés.”
Lapozzunk még néhány helyre a Bibliánkban. (A legközelebbi részben is foglalkozni fogunk evvel a témával, hogy teljes képet kapjunk.) A Máté 24,25-ben azt mondja az Úr: „Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen – aki olvassa, értse meg…” Ebből világos, hogy a pusztító utálatosság az Úr Jézus idejében még nem jelent meg. Más szóval a 70. évhét nem követi közvetlenül a 69. évhetet.
A 2.Thess. 2,9-12-ben arról olvasunk, hogy Pál apostol nem hisz abban, hogy a szentély megszentségtelenítése megtörtént volna: „Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával; és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, hogy ezáltal mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek.” Végül a Jel. 13,15. leírja a fenevadat, mely a tengerből jön, a hamis prófétát és az eseményeket, melyek be fognak következni: „Megadatott neki, hogy lelket leheljen a fenevad képmásába, hogy megszólaljon a fenevad képmása, és hogy akik nem imádják a fenevad képmását, azokat mind megölesse.” Pál apostol a 2.Thess. 2,3-4-ben azt mondta: „Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.” Ez egy utalás a pusztító utálatosságra, azaz az Antikrisztusra.
Hadd foglaljam össze.
A 490 év Izrael áldására szolgál, amint azt a Dán. 9. próféciája mondja. A hat eseménynek be kell következnie. Az utolsó évhét a jövőben rejlik. A Dán. 9,24. még nem teljesült: „akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság”. Háborúk lesznek mindvégig, és akkor kerül említésre a Dán. 9,27-ben a 70. évhét. Az Úr Jézus és Pál apostol a 70. évhetet mint jövőbeli időszakot látják.
Még egy személyes kérdés. Hogyan viszonyulsz a Messiáshoz, a Fejedelemhez? Ha nincs személyes kapcsolatod vele, akkor lehetséges, hogy az eljövendő fejedelemmel, az Antikrisztussal lesz kapcsolatod.