Először olvassuk el a Kol 3,1-4-et: „Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. 2 Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. 3 Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. 4 Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.“ Pál itt a mennyre való orientálódásunkról beszél. Azért olvasom ezeket a verseket, hogy észrevegyük, ami most következik az 5. verstől: „tehát öljétek meg tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, (vagyis tekintsétek földi testeteket halottnak a paráznaság, tisztátalanság, szenvedély, gonosz kívánság és kapzsiság számára)“! A menny felé való orientálódásunk az oka annak, hogy ezeket meg kell ölnünk.Fil 3,17-21: „Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. 18 Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; 19 az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek.“
Itt álljunk meg. Most nem arról szeretnék beszélni, hogy MIT mond Pál, hanem arról, hogy HOGYAN mondja. Amikor Pál indulatosan beszél, akkor nagyon rövid mondatokban fejezi ki magát, kihagy igéket vagy elkezd egy mondatot és nem fejezi be. Ismét elragadja az érzelem, mint a 3. fejezet elején, amikor a hamis tanítókról beszél. Izgatott amiatt a veszély miatt, amit ők jelentenek a gyülekezet számára. Meg kell figyelnünk Pál nyelvezetének hangvételét! „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, 21 aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.“
János a 2. adventtel kapcsolatban ezt mondja az 1Jn 3,3-ban: “Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.“ Pál azt mondja a Róm 5,4-ben hogy a reménység a kipróbált jellem eredménye. A Róm 13,11-14-ben arról beszél, hogy Krisztus visszajövetele arra indít bennünket, hogy letegyük a sötétség cselekedeteit. A keresztyének reménysége nem egy menekülés az élet valóságától, hanem éppen a valóság alapja, amin megállhatunk egész életünkben.
A Fil 3,17-21 központi témája a keresztyének reménysége, a bűntől és haláltól való szabadulás reménysége a 2. adventkor. Szemünk elé vetíti a hívők utolsó reménységét, a várakozást, a Krisztus arcának megpillantására való várakozást. Van néhány dolog, ami a 20-21. versekben található reménység leírását megelőzi. A 17-20. versekben a reménység alapjáról ír. Pál azzal kezdi mondanivalóját, hogy elvárja a filippibeliektől, hogy kövessék a példáját. „Legyetek követőim, testvéreim, és figyeljetek azokra, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek.“ Sok ember, sőt még kommentárok is azt állítják, hogy arrogancia és beképzeltség volt Pál részéről, hogy saját magát állította követendő példaként! Nem ugyanolyan bűnös ember Pál is, mint minden más ember? Felfuvalkodott volt, saját magát állította a középpontba és úgy gondolta, hogy mindenkinek úgy kell berendeznie az életét, mint neki.
Ez az állítás több ok miatt sem igaz:
- A levélben többször is testvéreiként szólítja meg a filippibelieket: 3,1; 3,13. Nem olyasvalakinek látja magát, aki fölöttük áll, hanem mint aki társuk a harcban. Nem egy szuper ember áll szemben egy egyszerű emberrel, hanem egy szerető figyelmeztetés hangzik egy testvértől a Krisztusban.
- Mielőtt magára mutatna, már rámutatott a legnagyobb példaképre, Jézus Krisztusra 2,5-11.
a 3,17 megegyezik az 1Kor 11,1-el. „Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak.“ Nem a kiváltságaiban kell őt utánoznunk, hanem apostolként való különleges helyzetében. Krisztusért való önmegtagadásában, önfeláldozásában kell őt utánoznunk. A 3,7-8-ban azt mondja: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. 8 Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” Abban kell őt utánoznunk, hogy ő Krisztusért mindent feláldozott.
- A 3,12-16-ban elismeri tökéletlenségét. „Még nem értem el” mondja a perfekcionistáknak a gyülekezetben. A szövegösszefüggéseket tekintve Pál felhívása arra, hogy utánozzák őt, a legnagyobb alázattal történik.
A 3,17-ben azt mondja, hogy nehéz őt utánozni, mert nincs közöttük. „Azokra figyeljetek, akik úgy élnek…” Vagyis nem ő az egyetlen, akit utánozni kellene. Talán Timóteusra és Epafroditoszra gondol, akikről a 2. fejezetben beszélt.
Itt szeretném egy kicsit megszakítani, és mondani valamit a keresztyének életében lévő előképek fontosságáról. Milyen szerepe van az előképeknek egy keresztyén ember életében? Nem a Fil 3,17 az egyetlen hely az Újszövetségben, ahol előképekről, példákról olvashatunk! Ennek napjainkban is fontos dolognak kellene lennie. Gyakran utánoznak az emberek másokat, akik excentrikusak. Pál egy inspiráló példa volt. Nagyon gyakran adott át közvetlen, Isteni kinyilatkoztatást. Nekünk nincs az, ami Pálnak megvolt. Óvatosnak kell lennünk olyan emberekkel, akik azt állítják, hogy közvetlen sugallatuk van Istentől.
Ha valakit utánozunk, akkor a példaképnek etikailag hibátlannak, Krisztushoz hasonlónak kell lennie. Pál nem azt akarta, hogy a filippibeliek, a személyiségét utánozzák, a hanglejtését, a viselkedését. Fontos, hogy saját személyiségünk legyen, de előképként ki kell ábrázolnunk a Krisztushoz való hasonlóságot. Mindenkit csak annyiban szabad utánoznunk, amennyiben ő utánozza Krisztust. Fel kell készülnünk csalódásokra is. Gyakran fiataloknak példaképeik vannak akiket, bálványként elismernek. És megtörténhet, hogy a bálvány elhagyja a hitét, vagy morálisan elbukik. Akkor jön az összeomlás Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindannyian bűnös emberek vagyunk.
A 3,17 felszólítása jó és hasznos. De miért éppen ezen a helyen olvasható? Miért éppen itt írja le ezt Pál? Mi volt a szándéka ezzel? – A válasz a 3,18-ban van! „Mert sokan élnek másképpen, akikről már sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők Krisztus keresztjének ellenségei” Ezért vagyok én és még más emberek is példa számotokra, mert olyan sokan vannak, akik szeretnének nagy vezetők, nagy példaképek lenni és ebben van a veszély. Kevés jó és sok rossz előkép van. Ez egy fontos figyelmeztetés Pál részéről.
Azt mondja, hogy „ők Krisztus keresztjének ellenségei”. Kik voltak ezek az emberek? Egyesek úgy gondolják, hogy olyan zsidók voltak, akik a pogány-keresztyéneket akarták. prozelitává tenni (átvetetni velük a zsidó hagyományokat). Mások azt mondják, ezek olyan emberek voltak, akik Krisztust és pluszt hirdették. Krisztus mellett még tenni kellet valamit, pl. körül kellene metélkedniük vagy kóser konyhát kellene vezetniük vagy más hasonló dolgokat kellene tenniük. Talán ezek a „kutyák” a 3,2-ből. – Úgy gondolom, hogy Filippiben voltak hitvalló keresztyének, akik mások voltak, mint akiket levele elején megszólított. Azok „ellenségek”, mert az ő bizonyságtételük csak szájjal való bizonyságtétel és nem több. Az élet, amit élnek, és amiről a 3, 19-ben Pál ír, hedonista és világias. Felmerül a kérdés: Hogyan igazolják ezek az emberek bűneiket? Egy dolog a gyülekezeten kívül lenni és megpróbálni a testvéreket befolyásolni, és egy másik dolog hitvalló keresztyének lenni egy gyülekezetben és mégis úgy élni, ahogy a 3,19 leírja? Talán ezek olyan emberek, akik, ahogy a 3,12-16 írja, tökéletesnek látják magukat? Olyan emberek, akik a spirituális teljességet csak intellektuális síkon szemlélik. Úgy gondolják, hogy amit a testtel teszünk, annak nincs jelentősége. Talán ilyenekre céloz Pál.
Talán olyan emberek voltak ezek, akikről a Róm 6,1-ben olvasunk, és akikkel ma nap, mint nap találkozhatunk. „Vétkezzünk, hogy annál jobban megnövekedjen a kegyelem!” Pál olyan erőteljesen hangsúlyozza a kegyelmet a Róm 6,1-5-ben, hogy aztán saját maga veti fel a kérdést: ”Mit mondjunk hát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? 2 Szó sincs róla!” Vannak olyan gyülekezetek, ahol nem hirdetik és hangsúlyozzák a megszentelődést. Nem hangsúlyozzák, mennyire fontos az, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljunk. Egy szélsőséges, kiegyensúlyozatlan látásuk van a hívők örök biztonságáról, és azt gondolják, hogy mivel Krisztusban tökéletesek vagyunk, biztosítva van az örök életünk, vagyis nem számít, hogy mit teszünk az életünkben. A Krisztusban való szabadságunk túlhangsúlyozásával szemben áll a szív tisztasága, mely feledésbe merül. Ilyen emberekről ír Pál. Az apostol Krisztus ellenségeinek nevezi őket. Mit mond ezekről a 3,18-ban?: „most pedig sírva is mondom…” Ez nem egy retorikai fogás. Ő csakugyan sírt. Kik miatt sírt? Nem az ellenségek miatt, hanem azon keresztyének miatt, akik Filippiben veszélyben voltak. Pál olyan érzéketlen ember lett volna, amilyennek sokszor leírják? Nem. Van egy problémánk a bibliai, evangéliumi gyülekezetekben. Más keresztyének szélsőséges magatartása arra indíthat bennünket, hogy egyfajta „hangfogót” vegyünk fel, ami biblikusan abszolút igazolható. Ilyen például a karizmatikusok felé való viszonyulásunk. Látjuk azokat a szélsőséges megnyilvánulásokat, amelyeket az érzelmektől túlfűtött magatartásuk okoz. Azonnal elhatárolódunk az érzelmek, a felindulás, a szeretet és a szenvedély megnyilvánulásának minden formájától. Úgy gondoljuk, hogy ezek a gyengeség jelei, ezek olyan „karizmatikus” dolgok. – Milyen gyakran ír Pál a leveleiben szomorúságáról amiatt, ahogy a gyülekezettel szemben viselkedett megtérése előtt. Vagy hálájának kifejezéséről is ír leveleiben, mindazért, amit Isten vele tett. A doxológiában, amelyben Istent dicsérte, azt írta: „a Krisztus szeretete szorongat” (2Kor 5,14). Fáj a szíve amiatt, hogy az emberek elvesznek. A 2Kor 11,29-ben arról ír, mennyire „ég” a gyülekezetekért. Imádságai tele vannak együttérzéssel és szenvedéllyel. Az 1Thessz 2,7-8-ban azt mondja: ”Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. 8 Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket.” Pál kimutatja érzelmeit. Gyakran írja: „sírtam”. Úgy gondolom Pál ereiben keleti vér folyt, és az ő sírása zokogást is jelenthetett. Az embereknek joguk van kimutatni a valódi érzelmeiket. Az az állítás, hogy „egy férfi nem sír” nincs benne a Bibliában!
Hogyan írja le Pál ezeket az embereket? 3,18: „ők a Krisztus keresztjének ellenségei”. Ha visszagondolunk megtérésünk előtti életünkre, kevesen éreztünk ellenségességet Istennel szemben. Talán vegyes érzéseink voltak, de aktív ellenségességet csak kevesen éreztünk. A legtöbb ember olyan, mint valaki, aki elmegy az orvoshoz, aki megállapítja: „Önnek rákja van, és még 6 hónapig élhet”. Az illető azt mondaná: „de hát nem érzek semmit”. A legtöbb hitetlen ember ilyen, talán saját családodban, a barátaid között, vagy a munkatársaid között élők is. Nem keresztyének, de közülük nagyon kevésben lehet felfedezni aktív ellenségességet. Nem jellemeznénk úgy őket, mint a Krisztus keresztjének ellenségeit. Mégis azok. Az isteni diagnózis így hangzik: ”Isten keresztjének ellenségei”. Pál ezt írja a Róm 5,10-ben: „Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.” A Róm 8,7-ben pedig: „minthogy a test elmélkedése ellenségeskedés Istennel”
Miért lehet egy hitvalló keresztyén, aki gyakorló bűnös, a kereszt ellensége? Krisztust megvallani és bűnben élni, éppen ellentétben áll azzal, amit a kereszt jelent. A kereszt nem csak azért adatott, hogy a mennybe juttasson bennünket. Meg kellett váltania minket és megszabadítania Krisztus számára, mint saját népét, akik buzgólkodnak a jó cselekedetekben (Tit 2,14): „aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik.„ A keresztet megvallani, de úgy élni, mintha nem lenne kereszt; az ilyen magatartás a kereszt ellenségévé teszi az embert!
Azt mondja, hogy „az ő végük romlás”. Ez egy utalás a kárhozatra. Pál itt játszik a szavakkal. A 3,12-ben azt mondta: „Nem mintha már elértem volna”. A 3,15-ben pedig ironikusan mondja: ”Akik tehát tökéletesek vagyunk”. A 3,19-ben használt „végük” rokonságban áll a 3,12-ben és a 3,15-ben használt „tökéletes” szóval. Pál azt mondja: ezek az ellenségek, akik azt állítják, hogy már elérték a tökéletességet, csak a romlottságot szolgálják. Az ő „végük”, az ő céljuk a romlás.
„Akiknek a hasuk az istenük”. Megszállottak vágyaik és étvágyuk kielégítésétől, hogy az már az imádat egy formájának tekinthető. Pál nem részletezi a bűneiket, hogy pl. drogok, alkohol, szex vagy valami hasonló dolog kötözi meg őket.
„Azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, szégyenük”. Azzal kérkednek, ami miatt szégyenkezniük kellene. Ez az előzőekből következik. A „szégyen”, „szégyenérzet” szavak elvesztették a jelentőségüket! A meztelenség sem szégyen. Egy bécsi áruház ingyen felöltöztette az első 8 embert, akik meztelenül jöttek az áruházba. Azok pedig még interjút is adtak büszkén mosolyogva. – Vagy, ha valaki homoszexuális az egy dolog, egy más dolog, ha valaki még büszke is rá. A homoszexuálisok büszkesége! Régebben eltitkolták, ma pedig büszkék rá, felmagasztalják őket érte.
Dr. W.A. Criswell mondta egyszer egy prédikációjában: „Ha Isten nem hoz ítéletet a „melegek” és „leszbikusok” parádéjára San Franciscoban, akkor bocsánatot kellene kérnie a szodoma- és gomorrabeli emberektől.” Mindenesetre tendencia lett, hogy ezeket a durva bűnöket elítéljük, azonban a test más „kicsi” bűneiről nem veszünk tudomást és megbocsáthatónak tekintjük őket. Nem a nyilvánvaló, látható bűnökre kellene koncentrálnunk, és megállapítani: „én nem is vagyok olyan rossz, az életemben lévő pletykámmal, hazugságaimmal, adócsalásommal, vagy kis gondolati félresiklásaimmal”.
„akik földi dolgokkal törődnek”. Ezekaz emberek, a múlandókra néznek. Ez a legveszélyesebb. Miért? Mert ez a legkevésbé gyanús. Durva testi bűnök nyilvánvalóak… De élhetünk egy polgári, tisztességes életet, miközben olyan dolgok a prioritásaink, értékeink, amelyek múlandóak. Senki sem szerez tudomást róla rajtad kívül. Ezért olyan veszélyes.
Elérkeztünk a reménységhez! Pál beszélt jó példákról, beszélt a kereszt istentelen ellenségeiről, most pedig a Krisztus visszajövetelébe vetett boldog reménységünkről beszél. Vegyük észre az ellentétet: „ők a Krisztus keresztjének ellenségei; az ő végük kárhozat”. Mi testvérek pedig „az Úr Jézus Krisztust várjuk üdvözítőül”
Ők úgy élnek, mint ”akiknek a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk”, ezzel szemben mi azt várjuk, hogy „az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket”.
Ők „a földi dolgokkal törődnek”, nekünk pedig Isten kegyelméből „a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül”.
Néhány magyarázat: ez az egyetlen hely a bibliában, ahol a „polgárjog” szó előfordul. Ezért a Biblián kívüli irodalomhoz kell nyúlnunk, ha meg akarjuk érteni a jelentőségét. Luther úgy fordítja „életterünk a mennyben van”. Ez tulajdonképpen úgy érthető, hogy „polgárai vagyunk egy népszövetségnek”. A görög „politeuma” szó nem annyira egy területet jelent, inkább egy erőt, egy hatalmat, egy dinamikus elemet, amely irányít és meghatároz egy államot. Azt mondja: Mivel mi Jézus Krisztusban vagyunk, aki az Atya jobbján ül, ezért gondolatainkat a mennyei dolgokra kellene fókuszálni. A mi identitásunk a mennyben van. Annak az erőnek, amely a földön egy testté egyesít bennünket, a mennyben van a forrása. A mennyei birodalom törvényeinek kellene meghatároznia gondolatainkat, értékeinket és cselekedeteinket. A menny az a hely, ahol a mi Urunk van. Ott találjuk meg személyes identitásunkat. A filippibeliek olyan városban éltek, melynek polgárjogára joggal lehettek büszkék. Városuk római település volt, és így az ott lakóknak is megvolt minden kiváltságuk, amivel egy római állampolgár rendelkezett. – Pál azt mondja: a mi hűségünk, hazafiságunk a mennyei birodalomra vonatkozik. Ez a filippibeliek fejében rögtön azt a gondolatot váltotta ki, hogy nem Róma az, ahová ők igazából tartoznak, aki felé hűséget esküdtek, hanem az Atya jobbján ülő Krisztus. Ennek számunkra is jelentenie kellene valamit, amikor szavazni megyünk, vagy amikor az országunkról gondolkozunk! Egy szellemi nacionalizmusról van szó! „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk.” Jelen időben! Már említettem a „már” és a „még nem” fogalmát. A polgárjog olyasmi, ami „már” jelenleg is megvan. A Zsid 12,22-ben az áll: „Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez”. A mennyei Jeruzsálem, amelyről János a Jelenések könyvében azt mondja, hogy az égből fog leereszkedni a földre. És ez már létezik! Krisztus a királya és mi vagyunk a polgárai. Még nem minden áldás van jelen, de el fognak következni. Amikor Pál ezt a polgárjogot említi, arra gondol, hogy az életünk és az erő, amiből a földön élünk, közvetlenül ebből a mennyei királyságból származik, ahol Krisztus királyként uralkodik. Ezen kell elgondolkodnunk.
„20 Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, 21 aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket.” Hol van a hangsúly Pálnál? Nem a mennyei dolgokon, azokon, amiket a keresztyének várnak és remélnek, hogy megszabadulnak ettől a testtől és szellemük a szellemi világban Krisztussal fog élni. Nem ezt akarja Pál mondani. Nem arról van szó, hogy a lélek megszabadul a testtől, hogy Krisztussal legyen. Sokkal inkább arról a reménységről van szó, hogy Krisztus vissza fog jönni a mennyből a földre, és a test meg fog változni. A keresztyének reménysége nem a testtől való megszabadulás, hanem az, hogy a testünk át fog változni Krisztus hasonlóságára. Az a vágy, hogy Krisztus visszajön, és felállítja birodalmát a földön dicsőségben.
Pál a jelenlegi életünket gyarlónak tekinti. Nem beszél itt jóról és rosszról. A gyarlóság, megaláztatást, gyengeséget, törékenység állapotát jelenti. Ki vagyunk téve a szenvedésnek és a halálnak. A 2. adventkor fog eljönni a teljes megszabadulás ebből az állapotból. Nagyon kihangsúlyozza az ellentétet a gyarló test és a dicsőséges test között. Ezért kell figyelmünket a mennyei dolgokra irányítani. Ezért mondja az 1Jn 3,3-ban: „Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.” A Fil 3 egészen világos: Krisztust megismerni most, az ő halálával való azonosulást jelenti. Krisztust az ő eljövetelekor megismerni, feltámadásának hatalmával és dicsőségével való azonosulást jelenti. Végezetül így fejezi be Pál: Ezt „azzal az erővel” fogja tenni, „amellyel maga alá vethet mindeneket.” Ez egy olyan erő, amelynek már birtrokában van, nem pedig egy olyan, ami majd csak lesz. Emlékezzünk csak vissza az Ef 1,19-22-re: „ezzel az erejével munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, ….. Az ő lábai alá vetett mindent.” Ugyanez a hatalom fogja átváltoztatni a mi gyarló testünket dicsőséges testre. Ez vigasz lehet mindenki számára, aki már szenvedés és halál által elvesztett egy számára kedves embert. Krisztus feltámadott teste a prototípusa a mi leendő testünknek. Mennyire érinti az életedet a Krisztus második eljövetelére való várakozás? Vajon várjuk az Ő eljövetelét? Minden reggel így ébredünk fel: „Ma lesz a nagy nap?” Megvan az a reménységünk, hogy a mi Megváltónkat szemtől szemben láthatjuk majd? Ennek a várakozásnak nyomot kellene hagynia az életünkön, hatással kellene lennie a mindennapi életünkre. Amennyiben bűn uralja az életünket, hazugság, hűtlenség, keserűség, féltékenység stb., akkor a 2. advent nincs hatással az életünkre. A 2. adventre való várakozásnak az a feladata, hogy a szívünkből kizárja a bűnt. Spurgeon mondta egyszer: ”Szeretném életem minden másodpercét úgy élni, mintha ez az utolsó volna és bármit is tennék, abban találna meg az Úr.”Minden kísértésünkkor gondoljunk arra: Mi lenne, ha az Úr most jönne vissza, és a szemébe kellene néznem?
Manapság a keresztyének többet foglalkoznak Krisztus visszajövetelének körülményeivel, mint magával Krisztus visszajövetelével. A napi híreket összehasonlítják, Bibliával mintha horoszkópot olvasnának. Eközben elfelejtik, hogy, a hívő ember reménysége nem az üldöztetések előli elragadtatás, nem is abban áll, hogy kitaláljuk, ki lesz az Antikrisztus. Nem is a gyarló testünk megváltása! Nem is a szeretteinkkel való egyesülés, bár ez is egy csodálatos reménység. A boldog reménység: Jézus Krisztust meglátni! Ezért mondja János, hogy amikor bemegyünk az örökkévalóságba, amikor új ég és új föld lesz, akkor majd az Ő arcát fogjuk megpillantani. Az Úr azt mondja a főpapi imádságában: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál” (Jn 17,24) Ez a szellemi reménység. „Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta”.
(1.Jn 3,3)