A mai témánk „a szövetség Istene senki se olyan, mint Ő“. Olvassuk el a verseket (7,8-20). Emlékezhethünk az utolsó versre (7,7). De én az URat várom, a szabadító Istenben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem! Ez kefejezés lényeges: De én az URat várom.
Annak a családnak, amelyik befogadott engem 1956-ban Bázelben, és amelyiknél egészen a házasságkötésemig laktam volt egy családi Bibliája. Ez a 12 gyerek közül az egyik ajándéka volt. Az első oldalon ott állt ajánlásként: De én az URat várom. A család egy másik lány tagja hozzáfüzte ehhez a Zsid 12,2-öt: Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére.
A próféta felnéz az Urra abban a bizalmatlan világban, amit előtte ábrázolt. 2 Kivesztek az országból a hívek, nincs becsületes ember. Alattomban mindnyájan vért ontanak, hálóval vadásznak egymásra. 3 Jól használják kezüket a rosszra: a vezető ember követelőzik, a bíró fizetségre vár, a főrangú ember kimondja, mit kíván, és csak csűrik-csavarják az ügyeket. 4 Aki a legjobb köztük, olyan, mint a tüskebokor, a legbecsületesebb is olyan, mint a tövisbokor. De eljön büntetésed napja, amelyet őrállóid láttak. Akkor lesz majd zűrzavar! 5 Ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok a jó ismerősben, még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz! (ez azt jelenti, hogy az ember a legjobb barátjában sem bízhat, sem a férj a feleségében ,sem a feleség a férjében) 6 Mert a fiú gyalázatosan bánik apjával, a lány anyja ellen támad, a meny az anyósa ellen, az embernek saját háza népe is ellensége.
A próféta a szövetség Istenére gondol ebben a helyzetben, ahol elveszett a bizalom. A szövetség Istene fogja megsegíteni, hogy megmaradjon a hite.
Egy baptista prédikátor aki sok teológiai közleményt írt, írta a következőt „A középszerűség veszélye“ című cikkében:
„Korunk legnagyobb veszélye nem a szélsőségesség, hanem a középszerűség. Az Írás tanít a mértékletességről, de nem a középszerűségről. egy középszerű ember egyszerre megy az utca mindkét oldalán. A kehelyből iszik vasárnap reggel, és koktélt este. A szent dolgokat hétköznapiakká tudja tenni, és a profán dolgokról képes úgy beszélni, mintha szentek lennének. Istenről úgy tud beszélni mint „a nagy Testvérünkről ott fenn“ és kvázi képes vállon veregetni. Ő korunk világi alkalmazkodásának, a bűnnel való békés együtélésének terméke és akit a nagy átlag dicsőít. Az értéktelent felemeli és a magasztost lealacsonyítja azért, hogy mindent összemosson egyenlővé.
Billy Sunday, egy nagyon híres, száz éve élt amerikai evangelista mondta: „egy világi keresztény olyan, mint egy mennyei ördög“. Jakab írja:„a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel“ (Jak 4,4).Az Úr pedig azt mondta:„Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.“(Mt 12,30).
“Az a férj, aki szinte mindig hűséges a feleségéhez, hűtlen. Az, aki csak részben hű a családjához, közösségéhez vagy az államához, áruló. A részleges lojalítás nem lojalítás. Jézus Krisztus vagy minden az életedben vagy semmi! A középszerűség felemészti az odaadást, mértéktartóan igaz és mértéktartóan igazságtalan. A valódi mértékletesség kerüli a szélsőségeket. Egy igazi újszövetségi keresztényt ma szélsőségesnek neveznek. Jézust és Pált is szélsőségesnek nevezték, olyanoknak, akik „magukon kívül voltak”. A valódi mértéktartást a középszerűek szélsőségesnek nevezik. Subnormálisak vagyunk. Olyan subnormálisak, hogy a normálisak abnormálisnak neveznek„. Az Újszövetségben a középszerűség egy jellegzetes példája Gamaliel. Amikor az apostolok bíróság előtt álltak, ő pártatlan maradt.Ő volt Chamberlain esernyő nélkül. A kompromisszumok apostola volt, nem volt sem mellette, sem ellene. Helytelenül összehasonlított dolgokat, felálltott egy hamis mértéket, és hamis következtetésekre jutott. Pál Krisztus ellensége volt és Krisztus apostolává vált. Sohasem volt az, aki csitított. Sohasem foglalt el semleges álláspontot.
Reformáció idején Erasmus nagy példakép volt. Úgy tudott fogalmazni, hogy az ‚igenét‘ majdnem ‚nemként‘, és a ‚nemét‘ szinte ‚igenként‘ lehetett érteni. Úgy viselkedett, mintha Jézus azt mondta volna: „De a ti beszédetek: Igen, nem és nem, igen legyen!“ Az akadémia, a „be nem avatkozás“ szószólói, a semlegesek Erasmus mellett álltak. A bíróságok és az egyetemek dicsérték a „be nem avatkozás“ apostolát, az aranyszájú embert. – Isten gondoskodása volt, hogy a reformáció Luther nyomán indul el, és nem Erasmuson keresztül.
Josef Parker, Spurgeon kortársa mondta az evangélistákkal kapcsolatban, hogy csak két színt ismer: feketét vagy fehéret. Minden dologban nagyon egyenes volt. Ha a bibliai tanításokról volt szó, nem ismert kompromissumot. Nem sántikált kétfelé.
Mikeás idejében Izraelnek folyamatosan betörésektől kellett tartania. Északról az asszírok és a babiloniak. Délről Egyiptom és közvetlenül a határnál az edomiták. (Ahogy ma is, Izraelt körbefogták az ellenségek). Veszélyben volt. Egyet megtanulhatunk Mikeástól: meg volt győzödve, hogy Isten tervei és céljai miatt az ember nem válhat frusztrálttá. Minden nehézség ellenére tudta, hogy Isten végül be fogja teljesíteni a népre vonatkozó ígéreteit. Erősen hitt Isten szuverén kegyelmében. Isten szuverén hatalma véghez viszi feltétel nélküli ígéreteit.
Mikeás e helyzetben tanúsított magatartásához hasonló hozzáállás a mi szellemi életünkben is hatalmas segítség lenne! A hitbeli reménység és az erő, ami Isten kegyelme által képessé tesz arra, hogy feltekintsünk, és felfedezzük, hogy elég számunkra az, amit a menny kínál. Mikeás körülnézhetett volna, a veszélyeket, problémákat, katasztrófákat felismerve. Látta a bűnöket, hogy a nép csődöt mondott, és hogy Isten ítélete alá fognak kerülni. Ennek ellenére hittel tudott Istenre, Jahvéra feltekinteni, és fel tudta ismerni azt, hogy Isten elengendő ahhoz, hogy a nép bajaival „megbirkózzon“.
Négy dolgot ismerhet fel az ember az utolsó 13 versben és ezeket szeretnénk szemügyre venni.
- 7,8-10 a remény himnusza. 8 Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az ÚR az én világosságom. 9 Az ÚR haragját kell hordoznom, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában. 10 Látja majd ezt ellenségem, és szégyen borítja el, bár most ezt kérdezi tőlem: Hol van az ÚR, a te Istened? Saját szememmel látom majd, amikor összetapossák, mint az utca sarát.
Sötét napok voltak. A próféta sötétségben ül, de bizalom dalát énekli. Ez is egy jajkiáltás. Jeruzsálem az, aki ezekben a versekben megszólal. Ez felismerhető a 10. versből: Látja majd ezt ellenségem, és szégyen borítja el, bár most ezt kérdezi tőlem: Hol van az ÚR, a te Istened? A „te“ szó nőnemben áll. Azt mutatja, hogy a próféta Jeruzsálem városát személyesíti meg. Az „ellenség“ (nőnemben), Jeruzsálem vagy Cion tehát az, aki szól. Itt a város szól ellenségeihez. A város tudatában van annak, hogy sötétség a bűnei miatt borult rá. Az ÚR haragját kell hordoznom, mert vétkeztem ellene.Ez igaz. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában. Felismerik, hogy a nehézségeik és problémáik az Úrba vetett bizalom hiányának következményei. A sötétség a bűneik következménye de mivel ezt belátták, meglátják a világosságot is. Hogy miben reménykednek, az a 8. verben jelenik meg: az ÚR az én világosságom.
Ma nem ez a helyzet! Izrael nem vallja meg, hogy bűnös nemzet. A nép önigazult, büszke. Általában az izraeli politikáról is így vélekednek. Netanjahu és minden izraeli politikus az elmúlt 26 évben büszke volt: öntelt nők és férfiak. Azt azonban nem ismerték fel, hogy Jézus Krisztust, a Messiást megfeszítették.
De a népek is ugyanolyan bűnösök. – A próféta úgy beszél a néphez, mintha már felismerte volna bűnét Istene előtt. Az ÚR haragját kell hordoznom, mert vétkeztem ellene. A nehézségek abból adódnak, hogy Isten kinyilvánítja nemtetszését. Tudják bűneiket, és szenvednek miattuk.
A Golgota után 2000 évig sötétség borult Izraelre. Mózes leplet borított az arcára, és Pál azt mondja 2.Kor.3,14-ben: De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el. Ez a lepel elvétetik a jövőben. Fel fogják ismerni, hogy a szétszóratásuk közvetlen kapcsolatban van az Istenhez fűzödő viszonyukkal. Ez óriási esemény lesz!
A próféta a népnek is mondja, hogy „Isten igazságot szolgáltat neki” (7,9). Az embernek időt kellene szakítani arra, hogy visszalapozzon Ézsaiás prófétához, és megkeresse azokat a helyeket, ahol a próféta Isten igazságosságáról beszél. Ha a próféta az Ézsaiás könyvében Isten igazságosságáról beszél, akkor mindig Isten tetteiről szól, amiket az Ő igazságosságában visz véghez a népért. Azt, amit tesz, azért teszi, hogy az isteni kiválasztást igazolja. Tudjuk, hogy Isten kiválasztotta Ábrahámot. Kiválasztott bizonyos izraelitákat. Kiválasztotta Izsákot, Ábrahám magvát. Elkülönítette a kiválasztottakat azoktól, akiket nem választott ki.
Végül, amikor Jézus Krisztus meghalt a kereszten, beteljesedett igazságossága és megerősítette kiválasztását. Ez azt jelenti, hogy kiválasztotta Ábrahámot és a magvát, és aztán bevégezte a megváltói művét a Messiás által. Így teljesedtek be az ígéretei Ábrahámra és a utódaira nézve. Amikor Pál a Róm. 3-ban a megigazulásról beszél, azt magyarázza el részletesen, hogy ez Jézus Krisztusban teljesedett be. A vér kiontása által, ezáltal az igaz cselekedet által igazultunk meg. Így tudunk Isten előtt bűnbánó bűnösként megállni. Minden lehetségessé vált Isten „igaz“ cselekedetének köszönhetően. Jézus Krisztus megváltói műve az Ő igaz cselekedete. Olvassátok el ezzel kapcsolatban az Ézs. 43., 45., 46., 51. fejezetét. Mindig Isten igazságosságán van a hangsúly, amellyel kiválasztottját megszabadítja, megváltja. Ő szerzett érvényt igazságosságának, amikor Jézus Krisztus bűneiket hordozta, és ezáltal igazította meg Isten a kiválasztottait. Hittel ajándékozta meg, bűnbánatra indította őket, és így megigazultak Isten előtt.
Figyelemreméltó, hogy a nép nem panaszkodik: „miért történik ez velünk”? „Mi tettem, hogy ilyen sokáig a sötétségben kell ülnöm?” Felismerték, hogy a problémák gyökere nem a körülmények alakulásában rejlik, nem az ellenséggel kapcsolatos, hanem a probléma bennük van. – Gyakran megkérdezzük: Hogy történhetett velem ilyesmi? Panaszkodunk a házastársunknak, családunknak, barátainknak. Aki a legtöbbet panaszkodhatott volna, az az Úr Jézus volt. Ő Isten elé vitte a baját. „Istenem, Istenem…” Nem azt mondta: „Oh, Isten“, hanem „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?“. Mikeás is így szól: Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában.
A 7,10-ben Mikeás a jövőről beszél. 10 Látja majd ezt ellenségem, és szégyen borítja el, bár most ezt kérdezi tőlem: Hol van az ÚR, a te Istened?
Nemcsak annak voltak tudatában, hogy bűnösök és hogy bennük rejlik a probléma, hanem azt is tudták, hogy Isten ítélkezik az ellenségei felett. Isten a történelem Istene.
Ha olvassuk az Ó- és az Újszövetséget, tudjuk, hogy Isten gyakran gonosz hatalmakat mozgósított a történelem során azért, hogy népe felett ítélkezzen, megfegyelmezze. Ilyen gonosz hatalom a babiloniak, és az asszírok. Gyakran túlmentek azon, amivel Isten megbízta őket. Akkor maguk váltak Isten ítéletének tárgyává, mert bűnös módon „túlteljesítették“ a megbizatásukat (7,10b). Saját szememmel látom majd, amikor összetapossák, mint az utca sarát.
A próféta tudja, hogy Isten választott népe ügyét megvédi majd. Isten az ítéletének eszköze felett mond ítéletet. Ez a nép látni fogja Isten népének szabadulását. Ez a történelem egykori eseménye lesz. Ha a nemzetek Isten elleni lázadásukban, vad antiszemitizmusukban látni fogják, Isten irgalmas keze hogyan őrködik Izrael felett.
2. E tartalmi egység második részét a 7,11-13-ban találjuk. Ez egy dal az üdvösségről, a megváltásról. 11 Eljön a nap, amikor felépítik falaidat, azon a napon szélesre tágul a határ. 12 Azon a napon jönnek majd hozzád Asszíriából és Egyiptom városaiból, Egyiptomból és az Eufrátesz mellől, a tengereken át, a hegyeken át, 13 bár puszta volt az ország, lakói miatt, tetteik gyümölcseképpen.
Itt találjuk a választ a 8-10 versre. „Akkor felépítik falaidat”. Ez Izrael és különösképpen Jeruzsálem „visszahelyezéséről“, és helyreállításáról beszél. Ez már itt van a küszöbön! A héberben a „falaidat” szónál egy olyan fejezést használ a falra, amit az emberek a szőlőhegyen építenek. Az Ószövetség Izraelt gyakran Isten szőlőshegyének nevezi, pl. az Ézs 5. fejezetében vagy Zsolt. 80,13-ban. Izrael Isten szőlőshegye, amit Ő ültetett. Ez azt jelent, hogy azon a napon, vagy eljön a nap, amikor felépítik falaidat, azon a napon szélesre tágul a határ.
Ez utalás a diaszporára, Izrael szétszórtjaira. Aztán a 12. vers: 12 Azon a napon jönnek majd hozzád Asszíriából és Egyiptom városaiból, Egyiptomból és az Eufrátesz mellől, a tengereken át, a hegyeken át.
A szétszórtak nagy egybegyűjtése lesz minden égtáj felől. Ma az egész földön mindenhol vannak zsidók. Isten szétszórta őket. De össze fogja gyűjteni. Tulajdonképpen ez ízelítő, ami ma a szemeink előtt zajlik az egykori Szovjetunióból, Franciaországból, Svédországból, Amerikából stb. De valójában ez utalás Jézus második eljövetelére, ahogy Mát 24-25 fejezeteiben áll.
Izrael egybegyűlik, a föld maradéka elpusztul. 7,13. bár puszta volt az ország, lakói miatt, tetteik gyümölcseképpen.
Korábban Izrael sivatag volt. Van egy képes albumom az 1925 és 1948 között fennálló Izraelről. A ország csak sivatag – homok, homok, homok. Ma egy ország mezőgazdasággal, erdőkkel, sok zölddel, ahol virágzik a pusztaság.
A föld maradéka ezért lesz pusztasággá. Isten gondoskodik az erkölcsi egyensúlyról, Ő kiegyenlít. Izrael fog virágozni, a föld pusztává lesz. Ez ítélet lesz, ítélet a nemzetek felett, akik bűnöket követtek el Izrael ellen, felemelkedtek ellene, Izraelt átkozták. Ez lesz a népek feletti ítélet!
3. E prófécia harmadik részét a 7,14-17-ben találjuk. A próféta a nép nevében beszél és kéri Istent, hogy ismételje meg azokat nagy tetteit, amiket a múltban tett Izraelért bizonyságul. Ismét Jeruzsálem, Cion az, aki megszólal. A nép mondta Szellemben a 2Sám. 7,25-ben: 25 Most azért, URam Isten, tartsd meg örökké azt az ígéretet, amelyet szolgádnak és háza népének tettél, és tégy úgy, ahogyan ígérted!
Ezt a szófordulatot szívesen használom: tégy úgy, ahogyan ígérted! Az Úr és az apostolok leveleikben arra hívnak fel minket, hogy imádkozzunk. De mit kellene imádkoznunk? Nem a Biblia nagy imádságait? Nem Isten ígéreteit kellene az imádságunk tárgyává tenni? Ha Ő megígér valamit, akkor meg is fogja tenni, amit mondott. 7,14-16. 14 Pásztorold botoddal népedet, tulajdon nyájadat, amely elhagyatva élt az erdőben, termékeny földön! Hadd legeljenek Básánban és Gileádban, mint a régi időkben! 15 Csodás dolgokat mutatok neked, mint amikor kijöttél Egyiptomból. 16 Látják majd ezt a népek és szégyenkeznek, elvesztik minden erejüket, kezüket szájukra teszik, füleik megsüketülnek. Isten úgy beszél, mint egy pásztor. Miért van szüksége a pásztornak a botjára? A nyáj védelmére, nyáj vezetéséhez kell, az elvesztettek kiszabadításához. A nép a nagy Pásztorhoz fordul. Védelmezz, vezes minket – mondják. A Biblia szól a nagy Pásztorról, Aki életét adja az ővéiért. Aki a pásztorokat meg fogja jutalmazni. Neki kell megismételnie azokat a nagy cselekedeteket, amiket akkor tett, amikor Egyiptomból kivezette őket.
A 14. versben ezt olvassuk: Pásztorold botoddal népedet, tulajdon nyájadat, amely elhagyatva élt az erdőben, termékeny földön! Hadd legeljenek Básánban és Gileádban, mint a régi időkben! Itt újra Jeruzsálem szólal meg, és szólítja meg az Urat, Pásztorát. Mire való a pásztorbot? Arra használják, hogy akkor, ha a vadállatok jönnek, megvédjék a nyájat. Arra is szolgál, hogy a nyájat vezessék, tereljék. „Az Úr védelmezzen, és tereljen minket“ – mondja ezzel Jeruzsálem.
Az Újszövetség beszél Jézusról, mint jó Pásztorról, Aki életét adja juhaiért, Aki megszenteli juhait. Ő a főpásztor, Aki a nyáj felügyelőit megjutalmazza. A próféta, illetve Jeruzsálem imádkozik azért, hogy az ÚR ismételje meg azokat a csodákat, amiket az egyiptomi kivonulás idején tett. Jeruzsálem helyreállításra vár.
Ez a vers is valamiképpen kapcsolatos a mai Izraellel. Tudjátok hol van Básán és Gileád? A Jordántól keletre, a mai Jordániában! Akkoriban ez volt a legjobb legelő. Vissza fogják kapni ezt a területet. Nemcsak Ciszjordániát, a nyugati területeket fogják megkapni, hanem a keleti földeket is. Isten odaadta nekik. Izrael az egyetlen ország, amelynek okirattal bizonyíthatóan joga van a földjére! – Ez Isten ajándéka egy bűnös nép számára. Ez egy szuverén döntés, amit Isten pusztán kegyelemből hoz.
7,15 Csodás dolgokat mutatok neked, mint amikor kijöttél Egyiptomból.
Isten megmutatta hatalmát akkor, amikor kivezette Egyiptomból Izraelt. Amikor kettéválasztotta a Vörös tengert. Olvassuk el a Exod.15, 13-17-et: 13 Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted szent legelődre. 14 Népek hallják, s megremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói. 15 Megzavarodnak majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbe esik Kánaán minden lakosa. 16 Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, URam, míg átvonul ez a nép, amelyet szerzettél. 17 Beviszed, és elülteted őket tulajdon hegyeden, melyet lakhelyül készítettél, URam, a szent helyen, URam, mit kezed tett szilárddá.
Mózesnek ebben az énekében olvasunk arról a rémületről, amit Isten hatalma kiváltott a népek között.
Csodás dolgokat mutatok neked, mint amikor kijöttél Egyiptomból. Melyik csodával bizonyította meg magát Isten az életedben? Izrael visszanéz. Mózes sok csodát vitt végbe. A Vörös tenger szétvált, a nép keresztülvonult, de az egyiptomiak megfulladtak, amikor az izraelitákat üldözőbe vették. Minden próféta utal a csodára a Vörös tengernél – mondja Mikeás. Isten ugyanezt a csodát fogja megtenni a jövőben is.
Mi tett értünk az Úr? Még ennél is sokkal nagyobbat. Olvasom az Ef.1,15-21-et. 15 Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, 16 szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; 17 és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Szellemét, hogy megismerjétek őt; 18 és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19 és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, 21 feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is.
– A nép imádsága ez volt a 7,15-ben: „Hadd lássuk a csodákat, amiket végbevittél, amikor Egyiptomból megmentettél minket”. A mi imádságunk ma: „Tedd meg számunkra a csodát, ahogy megtetted Jézus feltámadásakor.” Ugyanaz az erő, hatalom működik ma a Gyülekezetben, ami a miénk is. A hívők nincsenek hiján az erőnek. Ugyanaz a hatalom munkálkodik bennünk, ami a feltámadásban megmutatkozott. A megszentelődésben, és a hitharcokban is, amiket vívunk. Ő teszi a csodát, nem mi!
A 7,16-17 versekben olvasunk a nemzetek vereségéről. Naponta olvassunk az újságokban, hogy Izraelt fenyegetik a környező népek: Egyiptom, Irán, Irak, Libanon, Szíria stb. Zászlajukra írták: meg akarjuk semmísíteni Izraelt, a Földközi tengerbe akarjuk szorítani, hogy megfúlladjanak. Mit mond Isten a prófétákon keresztül? 16 Látják majd ezt a népek és szégyenkeznek, elvesztik minden erejüket, kezüket szájukra teszik, füleik megsüketülnek, 17 port nyalnak, mint a kígyó, mint a föld férgei, reszketve jönnek elő rejtekhelyükről, rettegve folyamodnak Istenünkhöz, az ÚRhoz, és félnek majd tőled is. Isten hatalma félemlíti meg őket, ha az Úr megjelenik majd a második eljövetelekor, ez sokkal hatalmasabb lesz, mint a népek bármilyen katonai hatalma. Jel. 6,15-16 írja le imádságukat, ami azonban már megkésett: 15 A föld királyai, a fejedelmek és a vezérek, a gazdagok és a hatalmasok, a szolgák és a szabadok mind elrejtőztek a barlangokban és a hegyek szikláiban, 16 és így szóltak a hegyekhez és a sziklákhoz: „Essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónuson ülő arca elől, és a Bárány haragja elől?“
4. Az utolsó, negyedik rész a 7,18-20. Ez a hit bizonysága azzal a szövetséggel kapcsolatban, amit Isten a pátriarkákkal kötött. Ez egy dicsőítő ima, egy doxológia, Isten hűséges szeretetének megbízhatóságáról. Isten hatalmának és szabadító megváltásának dícsérete.
Az engeszetelés napján a zsidók ezeket a verseket olvassák a zsinagógai istentisztelen: „18 Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. 19 Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket! 20 Hűségesen bánsz Jákóbbal, kegyelmesen Ábrahámmal, ahogyan megesküdtél őseinknek a régi időkben.
Ha vissza tudtok emlékezni arra, hogyan keződött az Úr haragjával Mikeás könyve 1,3-4 3 Az ÚR eljön szent helyéről, leszáll, és a föld magaslatain lépked. 4 Megolvadnak alatta a hegyek, és a völgyek meghasadoznak, mint a viasz a tűztől, vagy mint a lejtő a lezúduló víztől. Isten haragjában száll le az égből.
A könyv Isten kegyelmével fejeződik be. 7,18. 18 Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését?
Ez összegzi Isten minden tulajdonságát, jellemvonását. Megjegyeztétek: minden vétkünket és bűnünket elengedi és megbocsátja!
Diadalmaskodni fog minden gonoszságunkon, legyőzi minden gonosz tettünk. Mit jelent ez teológiailag? Hagyja, hogy hathatós kegyelme felbuzogjon. Erőt vesz minden gonosztettünkön: Irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket! Ámen