Ha a Dániel könyvének 9. fejezetét tanulmányozzuk, – nemcsak a próféciát, hanem az azt megelőző imádságot is – és meggondoljuk, hogy Dániel rendkívül elfoglalt államférfi létére minden nap szakított időt az imádságra, akkor ez Dániel nagyságáról tanúskodik. Mint államférfi érdeklődött a prófécia iránt és ez figyelemre méltó. Különbséget kell azonban tenni prófécia és spekuláció között. A próféták és az apostolok nem spekuláltak, de komolyan vették a próféciát.
Ha meg lehetett volna kérdezni Dánielt, miért imádkozik a fogságból való szabadulásért, válasza az lett volna: Isten az ígéreteit mindig az imádságon keresztül teljesíti. Az imádság Dániel számára nem volt probléma, mert meg volt győződve arról, hogy Isten válaszolni fog kéréseire. Ha imádságban hivatkozunk Isten ígéreteire, akkor ezen keresztül Isten be fogja teljesíteni azokat.
Még valami fontos a hetven évhetet illetően. Dániel imájában megemlít ítéleteket, melyeket Isten a múltban Izraelre hozott és melyeket hozni fog, ha a nép bizonyos dolgokat megtesz. Dániel felismerte, hogy azok az ítéletek, melyeket Isten a múltban megígért, bekövetkeztek. Legyen tanulságunkra, hogy Isten ígéreteit szó szerint váltja valóra. Ha Isten bibliai ígéreteit tanulmányozzuk, számíthatunk arra, hogy Ő azokat majd kivitelezi. A hetven évhét próféciája beszél azokról a világeseményekről, melyek Izrael – Isten üdvtervének megfelelő – helyreállítását megelőzik. 70 × 7 év = 490 évnek kell eltelni, mielőtt Izrael a megígért áldások birtokába jut. 490 év fenyítés vár rájuk és a nemzetek ideje, mely Kr.e. 605-ben vette kezdetét, amikor Nebukadneccar meghódította Jeruzsálemet, valamint Jézus Krisztus második eljöveteléig tart, amikor felállítja királyságát, amint azt a Dániel 2. próféciáiból tudjuk.
A 490 év független a nemzetek idejétől, amíg bizonyos dolgok be nem teljesednek. „Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra” (Dán. 9,24.). Ez a 490 év a nemzetek idejéből van kiszakítva, mely most már 2600 éve tart. A 490 év Izrael és Jeruzsálem számára van kiszabva. Gábriel azt mondja a Dán. 9,24-ben: „Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét. Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét fog eltelni a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és újjáépülnek a terek és a falak nyomorúságos időkben.”
Gondoljunk vissza: szó volt a hetekről és ezek jelentőségéről. Megértettük, hogy ezek évhetek, azaz 70 évhét = 490 év. Aztán a Dán. 9,26.: „A hatvankét hét eltelte után (azaz a 69. hét után, miután előtte már hét hetet megemlített) megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig.” Egy ismert teológus mondta nekem, hogy a Dán. 9,26. vége a héberből nehezen fordítható. Ezért különböznek a fordítások egymástól és egyes Bibliákban, a lábjegyzetekben eltérő lehetőségeket említenek: „De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat”, vagy „A vége egy áradatban következik be a háború végén”, vagy „Mindvégig háború és pusztítás lesz, ez elhatározott dolog”. Nem lehet tudni, hogy melyik a helyes fordítás.
Dán. 9,27.: „Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre”,egy hét tehát 7 év. Ez egy hét évre szóló szövetség. „…de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak.” A hét fele 3 és ½ év.A kérdés, ki az „ő”? „A templom szegélyére odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés.” Ez a vers még nehezebben fordítható, mint a Dán. 9,26. „És az irtózat szárnyain egy pusztító érkezik, amíg az elhatározott vég utol nem éri.” Valószínűleg a „pusztító” a helyes fordítás.
Nem szabad elfelejteni, hogy ez a prófécia a válasz a próféta kérdésére. Dániel a Dán. 9,16-19-ben így imádkozott: „Urunk, bár te mindenben igaz vagy, forduljon el lángoló haragod városodtól, Jeruzsálemtől és szent hegyedtől! (A „szent hegy” kifejezést az egyházak évszázadokon keresztül a gyülekezetre vonatkoztatták. A szövegből erre nem lehet következtetni, ez csak Jeruzsálemre utal.) Mert a mi vétkeink és elődeink bűne miatt gyalázták Jeruzsálemet és népedet mindazok, akik körülöttünk vannak. Hallgasd meg mégis, Istenünk, szolgád imádságát és könyörgését, és ragyogjon rá orcád elpusztult szentélyedre, önmagadért, ó Urunk!”
Mit is mondott? „…ragyogjon rá orcád elpusztult szentélyedre, önmagadért, ó Urunk!” Ki ez az „Úr”, ha Dániel Istenhez imádkozik? Nem érdekes? Sokszor lehet hallani, hogy a Szentháromság tanítása nem található meg az ótestamentumban. Ez igaz, nincs kifejtve, de láthatunk az ótestamentumban Isten pluralitására (többség, többszörösség) való célzásokat. Egy Isten három személyben nem fordul elő explicite, egyértelműen az ótestamentumban, de vannak utalások rá, mint pl.: „Teremtsünk embert a magunk képmására”, vagy az Ézs. 48-ban, ahol szintén többes számot találunk. De mit mond nekünk ez a vers? „…önmagadért, ó Urunk?” Már Kálvin észrevette, hogy Isten neve ebben a versben kétszer fordul elő. Sokan állítják, hogy ez utalás a Szentháromság második személyére. Hagyjuk ezt, e felett ne vitatkozzunk. Az újtestamentumban később mindez kibontakozik. „Istenem, fordítsd felém füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és lásd meg: milyen pusztulás ért bennünket és azt a várost, amelyet a te nevedről neveztek el! Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. Uram, hallgass meg! Uram, bocsáss meg! Uram, figyelj ránk, és cselekedj…” Mit szólnátok ahhoz, ha így olvasnám: Uram, Atyám, hallgass meg! Uram, Fiú, bocsáss meg! Uram, Szent Szellem, figyelj ránk és cselekedj! Dániel háromszor használja az „Úr” szót. Sok dogmatikus és írásmagyarázó ebben a Szentháromságra való hivatkozást látja.
„…ne késlekedj! – önmagadért, Istenem, hiszen a te nevedről nevezték el városodat és népedet!” A Dán. 9,19. és 24-ben Dániel Jeruzsálemet a „te városodnak” és a „te népednek” nevezi. A Dán. 9,24-ben Gábriel azt mondja: „Hetven hét van kiszabva a te népedre és a te szent városodra.” Dániel szerint a város és a nép Isten tulajdona. Izrael ez idő tájt engedetlenségben élt, ami ebben a versben is megmutatkozik. Isten gyakran megfordítja a dolgokat, és kifejezésre juttatja, hogy nincs megelégedve avval, ami Izraelben történik. Ezt fejezik ki Gábriel szavai.
Most arról van szó, hogy mi fog történni a földön, mielőtt Isten helyreállítja népét terve szerint, azaz az Úr Jézus eljövetelekor és a királyság felállításakor. 70 × 7 = 490 év fog eltelni a nemzetek idején belül, amíg Izrael szerepének visszaállítására sor kerül.
Teológusok is egyetértenek abban, hogy ez egy nehéz vers. Akik járatosak a héber szövegben, azok is elismerik, hogy a hetven évhét exegézise (szövegértelmezés) évszázadokon keresztül a „szövegmagyarázat vigasztalan mocsara” volt. Mi nem akarunk ebben a mocsárban elsüllyedni, de tudnunk kell, hogy az értelmezés nem egyszerű dolog.
Egy általános áttekintés után szeretnék egyes dolgokra összpontosítani és ezeket ennek a résznek más értelmezéseivel összehasonlítani, különös tekintettel az amillenialista megközelítésre. Említettem már, hogy a próféciákat illetően három nézet létezik: a premillenialista, a postmillenialista és az amillenialista. Mind a három az Úr Jézus visszajövetelére és az ezeréves királyságra vonatkozik. A premillenialisták vallják, hogy az Úr eljön az ezeréves királyság előtt, amint azt Dániel is hangsúlyozza a Dán. 2-ben. A postmillenialisták abban hisznek, hogy az evangélium hirdetése olyan hatásos lesz, hogy ezáltal jön létre Isten földi királysága, és az Úr ezt követően jön el. Az amillenialisták nem hisznek Isten földi ezeréves királyságában. Ők az ezer évet a Jelenések könyvéből kísérlik meg különbözőképpen magyarázni. Azt tartják, hogy mi most az ezeréves királyságban élünk, miután az Úr meghalt a kereszten és most az Atya jobbján uralkodik. Az összes amillenialista elveti az ezeréves királyságot. Az amillenialisták az ezer évet szimbolikus számnak gondolják.
Először avval szeretnék foglalkozni, amit az amillenialisták magukról a szimbólumokról gondolnak. Szeretnék egy egyszerű, normális hermeneutikát (írásmagyarázatot) alkalmazni, azaz a szavakat közönséges hétköznapi értelmükben megérteni és magyarázni, kivéve ha a kontextusban, a szövegben, utalás van arra, hogy valamit szimbolikusan kellene értelmezni. A Biblia használ jelképes beszédet, vannak szakaszok, sőt egész könyvek, ahol a szimbolizmusnak nagy szerepe van a magyarázatnál. Általában úgy kell értelmezni a szavakat, ahogyan azokat normálisan használjuk. A Jelenések könyvében számos szimbólum van, és János a könyv elején meg is jegyzi, hogy itt sok szimbólummal lesz dolgunk. Jel. 1,1.: „…amelyet angyalával elküldve kijelentett szolgájának, Jánosnak.” Luther a „kijelentett” (szemaino) szót úgy fordította, hogy „jelt ad”, „szignalizál”. János evangéliumában ezt a szót használja az Úr Jézus csodáira, melyek „jelek” voltak messiási mivoltának igazolására.
Az amillenialista hermeneutika Dániel könyvének ezt a részét szimbólumokkal értelmezi. Például a hetek nem évhetek vagy napok, számukra a hét egy meghatározhatatlan hosszúságú időtartam. A premillenialisták ezeket a kifejezéseket normális használatukban értelmezik. Ők a heteket, a szövegösszefüggést figyelembe véve, vagy hét napnak vagy hét évnek értik. Így náluk a 70 évhét 490 év. Az ok, amiért a premillenialisták meg vannak győződve az amillenialisták tévedéséről, a következő: ha az időtartam nincs meghatározva, akkor miért használ a Biblia számokat ezek leírására? Miért ír 70 évhetet, ha a hét meghatározhatatlan hosszúságú? Hiányzik a hermeneutikából a logika! Továbbá az aránytalanság, 7 + 62 + 1. Miért vannak itt számok, ha nem tudunk vele mit kezdeni, azaz hosszúságuk mérhetetlen?
A második kérdést az veti fel, ahogyan az amillenialisták a Dán. 9,24-et értelmezik: „Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. (hogy 6 dolog történjen) Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét.” A legtöbb amillenialista azt állítja, hogy mindez beteljesült az Úr Jézus első eljövetelének idejében. Ezért nem kell a 490 évre várni a második eljövetel előtt. A premillenialisták hiszik, hogy a 490 év elhúzódik a második adventig. Mit mondanak az amillenialisták? Álljon itt egy illusztráció. A prófécia Jeruzsálemre vonatkozik. Nehéz elképzelni, hogy ott már nincs bűn, vétek és erőszak. Jeruzsálem a napilapok címlapján manapság mint a bombamerényletek városa szerepel. Megtalálható benne az örök igazság? Lehet különböző nézeteket képviselni. Lehetne mondani, hogy ez a prófécia még nem teljesedett be egészen, de elvben eljött az örök igazság, amikor az Úr meghalt a kereszten. Ez a magyarázat lehetséges, számomra azonban nem elfogadható. De mi legyen az 5. és 6. eseménnyel? Beteljesül a prófétai látomás? Beteljesült a látomás és a prófécia Dániel vagy Jézus Krisztus idejében? A Jelenések könyve tele van látomásokkal és próféciákkal. Tudjuk az újtestamentum leveleiből, hogy a korai gyülekezetekben voltak próféták. Itt az amillenialista nézet nem állja meg a helyét.
A legjelentősebb az utolsó fejlemény: „és felkenik a szentek szentjét.” A szentek szentje a templomra utal. Az ótestamentum kb. 40-szer használja ezt a kifejezést, és hogy ez mit jelent, azt a névelőn keresztül lehet megérteni. Ha a „szentek szentje” névelővel szerepel, akkor az csak a szentek szentjére vonatkozik a templomban, vagy a papi ruhákra, melyeket a papok szolgálatban hordtak. Itt azonban nincs névelő. A névelő a „kodes charasim” kifejezéssel kapcsolatban mindig a templom egészére vonatkozik. Ha valaki azt állítja, hogy a templom komplexuma fel lett kenve, akkor az biztosan téved. A premillenialisták meg vannak győződve arról, hogy ők a Szentírás nyelvtani szabályait követik, melyek szerint a hat esemény még nem teljesedett be és ez összhangban áll a Biblia többi részével is. Lehet, hogy az első négy csak elvben teljesült, de az utolsó kettő egyáltalán nem, és ezek csak a 490 év végén válnak valóra.
Harmadszor az értelmezésbeli különbséggel foglalkozunk. Olvassuk a Dán. 9,25-ben: „Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét fog eltelni a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét”, azaz 69 hét. Az amillenialisták a Kr.e. 537. vagy 538. évből indulnak ki, amikor elhangzott a parancs Jeruzsálem újjáépítésére vonatkozóan. A premillenialisták a Kr.e. 445. vagy 444. évből indulnak ki a Nehémiás 2,1-9. alapján: „Artahsasztá király uralkodásának huszadik évében a Niszán hónapban történt: bor volt előttem, fölvettem a bort, és odanyújtottam a királynak. Nem szoktam szomorú lenni előtte, ezért így szólt hozzám a király: Miért szomorú az arcod? Hiszen nem vagy beteg! Nem lehet ez más, csak a szív szomorúsága! Ekkor én nagyon megijedtem, és ezt mondtam a királynak: Örökké éljen a király! Hogyne volna szomorú az arcom, hiszen az a város, ahol őseim sírja van, rommá lett, és kapuit tűz emésztette meg! Akkor a király ezt kérdezte tőlem: Mit kívánsz tehát? Én pedig imádkoztam a menny Istenéhez, majd ezt mondtam a királynak: Ha jónak látja a király, és ha méltónak tartod rá szolgádat, akkor küldj el engem Júdába, abba a városba, ahol őseim sírja van, hogy felépítsem azt! A király így válaszolt, miközben a királyné mellette ült: Meddig tart az utazásod, és mikor térsz vissza? Mivel a király jónak látta, hogy elbocsásson engem, közöltem vele az időpontot. Majd ezt mondtam a királynak: Ha jónak látja a király adasson nekem leveleket a Folyamon túli helytartókhoz, hogy engedjenek átutazni, amíg meg nem érkezem Júdába. Adasson egy levelet Ászáfhoz, a királyi erdők őréhez is, hogy adjon nekem gerendának való fát a templomnál levő erődítésnek meg a város falának a kapuihoz, és ahhoz a házhoz, ahova én megyek. A király megadta ezt nekem Istenemnek hozzám való jóakarata folytán. Amikor megérkeztem a Folyamon túli helytartókhoz, átadtam nekik a király leveleit.” Tudomásom szerint, ez az egyetlen utalás az „a quo”-ra, azaz a dátumra, melytől a 490 esztendőt számítani lehet. Egyedül itt kerül említésre a város neve. Vannak más helyek is, ahonnan a 490 év számolását kezdeni lehet, ezek azonban vitathatók. Csak az imént idézett szakasz közli a város nevét. Ez azért is elfogadható, mert a 483 évet Kr.e. 444-től vagy 445-től számítva (ha egy prófétai év 360 napból áll, ahogy ezt az újtestamentum számítja) éppen az Úr Jézus jeruzsálemi bevonulásához jutunk. Ebben is különböznek a premillenialisták az amillenialistáktól.
Negyedszer, és ez még fontosabb, a premillenialisták meg vannak győződve arról, hogy a Messiás kiirtása, keresztre feszítése és az utolsó évhét között (Dán. 9,27.) egy szünet, megszakítás van. A golgotai keresztnél 480 év után megállt az óra, és az utolsó évhét a jövőben fog beteljesedni.
A kérdés az, van-e ilyen megszakítás a 69. hét után? Az amillenialisták tagadják egy ilyen „szünet” létezését. Biztosak benne, hogy a 70 hét egy folyamban zajlik le. Nekem előítéleteim vannak ezzel kapcsolatban. Miért?
Először is a Dán. 9,26-ban azt olvassuk: „A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig.” Ha a 483 év a golgotai keresztnél ér véget, akkor Jeruzsálemet 40 évvel később pusztítják el a rómaiak, 70-ben. A Biblia a 70. évhetet elválasztja a 69-től. Ha valaki megkérdezne, hogy miért mond 7 hetet és utána 62-őt, válaszom ez lenne: mert így mondta. Nem írt semmit, ami arra utalna, hogy ezeket külön kellene tárgyalni. Egyszerűen annyi áll a Dán. 9,25-ben: „hét hét fog eltelni (…) Azután még hatvankét hét”,azaz69 hét. Itt nincs utalás megszakításra.
Ezután viszont azt olvassuk: „A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt.” Csak a 27. versben van utalás az utolsó hétre. A 70. hét a kontextusban el van választva a 69. héttől. Ha az amillenialistáknak igazuk lenne és a 70. hét megszakítás nélkül követné a 69-et, akkor hova tennénk a Messiás életében és szolgálatában azt az utolsó hét évet? Nem találnánk egy hét éves periódust. Ha a 69. hét végén megölték, akkor hova lett az a hét év? A kereszt és Jeruzsálem pusztulása a 69. és a 70. hét között történt a prófécia szerint. Legalább 40 évnek kell ezen események között eltelni.
A „szünet” vagy megszakítás gondolata nem csak itt található meg. A Dán. 2-ben olvastunk Nebukadneccar álmáról, melyet Dániel magyarázott meg. A szobor négy részből, négy elemből állt. Három meg lett határozva, a negyedik nem. Dániel értelmezte a szobor lábujjait. Már ott is láttunk utalást a megszakításra az álom első és utolsó része között. A Dán. 7-ben ugyanezt figyelhetjük meg. Itt a négy fenevad próféciájáról olvasunk, mely párhuzamot képez a király álmában látott szoborral. Aztán a Dán. 7,23-ban ez áll: „Lesz egy negyedik királyság a földön, egészen más lesz, mint a többi királyság volt. Az egész földet bekebelezi, eltapossa és összezúzza.” Ezt minden kommentár a római birodalommal azonosítja. A Dán. 7,24. így folytatódik: „A tíz szarv ezt jelenti: Ebben az országban tíz király uralkodik, majd még egy másik is következik utánuk; ez más lesz, mint az előzők, és három királyt fog leverni.” Más szóval a látomásban, a Dán. 7-ben van egy megszakítás a négy fenevadról szóló beszámolóban. Ugyanezt megtaláljuk a Dán. 8-ban és a Dán. 11-ben is.
Fontos megemlíteni azt is, hogy az Úr Jézus a Máté 24,15-ben a pusztító utálatosságra mint egy jövőbeli dologra utal. Az olajfák hegyén az apostolok megkérdezték az Urat: „Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a korszak végének?” Az Úr azt felelte nekik, hogy kő kövön nem marad Jeruzsálemben, ezért teszik fel a kérdést: mikor pusztítják el Jeruzsálemet? Az ezt követő magyarázat közepén azt mondja nekik: „Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen – aki olvassa, értse meg! – ,akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe” Ő egy jövendőbeli eseményről beszél. Itt az amillenialistáknak nehézségeik lennének. Az időbeli megszakítás a 69. és a 70. hét között jól megalapozott.
Egy másik kérdés: ki az eljövendő fejedelem? Azt olvassuk a Dán. 9,26-ban: „hatvankét hét eltelte után (azaz a 69. hét után, hiszen az előző versben már hét hetet említett) megölik a felkentet, senkije sem lesz.” Ez kétségtelenül a golgotai keresztre vonatkozik. Ő úgy fog meghalni segítség, család, gyermekek nélkül, amint egyetlen zsidó sem akar. „Az eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt.” Az amillenialisták vitatkoznak afelett, hogy ki a jövendő fejedelem. Egyesek az Antikrisztusnak tartják. Ezekkel egyetértek. Sokan, sok kálvinista, azt hiszik, hogy ez Titusz volt. A premillenialisták egyértelműen az Antikrisztusnak tartják. Ő az, aki a Messiás halála után fog fellépni. Ez a fejedelem egy római lesz, ha nem is olasz, de a római birodalomból származik majd. A fejedelmet azonosítani lehet Rómával.
Azt olvassuk, hogy a nép a fejedelem előtt jön el. „Az eljövendő fejedelem népe.” A fejedelem a népet fogja követni, akik a várost elpusztítják. Nem is biztos, hogy az Úr első eljövetelekor minden beteljesedett. A premillenialistáknak okuk van a fejedelmet az Antikrisztusnak tartani. Azonkívül azt olvassuk, hogy nem „egy fejedelem”, hanem „a fejedelem”. A névelő utal arra: Dániel könyvének fényében sejteni, majdnem tudni lehet, hogy ez ki lesz. Lehet a lábujjak egyike, de lehet a kis szarv is a tíz szarv közül, mely három királyt fog megalázni. A fejedelem az előző rész kontextusából meghatározható.
Nézzük meg a szövetséget, melyet kötni fog. A Dán. 9,27-ben azt olvassuk: „Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre.” Ez nagyon fontos! Prof. Young, a Westminster Seminary tanára, írt egy könyvet Dánielről és ennek a témának egy hosszú részt szentelt. Ő azt állítja, hogy ez Krisztus. Premillenialisták és sokan mások viszont meg vannak győződve arról, hogy ez utalás az Antikrisztusra. Miről is van itt szó?
A Dán. 9,25-ben azt olvassuk: „elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről (…) a fejedelem felkenéséig.” A Dán. 9,26-ban: „megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelemnépe…” Ha ez a Messiás-Fejedelemre utalna, akkor értelmetlen lenne „egy eljövendő fejedelem népéről” beszélni, akkor „egy fejedelem népéről” kellene szólni. Az „eljövendő” szó meg kell, hogy különböztesse őt a Messiástól. Azonkívül a névelőnek is összhangban kell lenni azzal, ami előtte áll (nem, szám és eset szerint). A névelő normális esetben arra vonatkozik, ami vagy aki közvetlenül előtte áll. Ha nem így van, akkor nehéz lesz a dolgoknak értelmet adni. Mi az, ami közvetlenül megelőzi az „ő”-t? Az ő a Messiás-Fejedelem? Nem. Itt az eljövendő fejedelemről van szó. A Dán. 9,27. normális értelmezése tehát a következő: „ő” szövetséget fog kötni sokakkal egy hétre. Az „ő” a Dán. 9,27-ben az Antikrisztus és nem Krisztus. Ez egy óriási különbség.
„Szövetséget köt”, vagy „egy szövetséget megerősít”, mindez annyit jelent, hogy egy szövetséget ráerőszakol. Utalás lehet ez az Ézs. 28,15-re, ahol a próféta Izrael engedetlenségéről és Isten elleni lázadásáról beszél, valamint arról, hogy Izrael szövetséget kötött a halállal (Hádesszel).
„Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre.” Tegyük fel a kérdést: ha az „ő” Krisztus lenne, akkor milyen hétéves szövetségre utalna itt az Írás? Ő egy örök szövetséget kötött kiontott vére által. Kössön most egy hét éves szövetséget, és ezt bontsa fel 3 és ½ év után? „Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak.” Ha ennek a mondatnak a második felét kiragadnánk az összefüggésből, akkor lehetne azt mondani, hogy az Úr a kereszten feleslegessé tette a véres- és ételáldozatokat. A kontextusban azonban ennek nem lenne értelme. Ha valaki ezt a nézetet képviselné, neki azt kellene válaszolnunk: Krisztus nem szüntette meg a véres- és ételáldozatokat. Kereszthalála után még 40 évig áldoztak a templomban.
Az egyetlen logikus magyarázat az, hogy az „ő”, az Antikrisztus, egy hét éves szövetséget fog kötni sokakkal, az engedetlenekkel Izraelből. Miért? Talán azért, mert veszélyben voltak és ő, az erős vezető meg tudta védeni őket. Szövetséget köt velük és megengedi nekik – hacsak már előtte nem gyakorolták – az áldozatok bevezetését. Evangéliumi teológusok hiszik, hogy a templom megint felépül a hitetlen zsidók számára. Erre utal az ó- és az újtestamentum is, pl. az Úr az olajfák hegyén mondott beszédében, vagy a 2.Thess. 2 stb.
„…de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom szegélyére odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a véglegesmegsemmisülés.” Az amillenialisták szerint ez a kereszten történt meg. Nos, ha az „ő” az Antikrisztus, akkor ez a nézet téves. Ha az „ő” Krisztus lenne, ez a nézet akkor is téves lenne, miután az áldozatok még 40 évig folytak a golgotai kereszt után. A premillenialisták állítják, hogy az utolsó évhét közepén az áldozatok a templomban megszakadnak és a zsidókkal kötött szövetség meg lesz szegve. Ez Jeruzsálemre pusztulást fog hozni. Más igék is beszélnek erről, pl. a Máté 24,15.: „Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen – aki olvassa, értse meg…” Az Antikrisztus magának fogja a templomot berendezni. Ez az a „pusztító utálatosság”, melyet nem lehet felülmúlni. 2.Thess. 2,3-4.: „Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.” A Jel. 13. még több részletet ad meg.
Az ortodox rabbikat nyugtalanítja a Dán. 9.! Félnek attól, hogy ennek a próféciának a tanulmányozásánál a zsidók többsége fel fogja ismerni, hogy a Messiás már itt járt. Nem mondják ugyan, hogy Jézus volt a Messiás, de elismerik, hogy a Messiás már eljött. Lusotho Simon rabbi fél attól, hogy minden zsidó krisztushívő lesz, ha ezt a próféciát elolvassa, mert a prófécia kronológiája meggyőzi őket. Azonban nem merte azt mondani, hogy Jézus Krisztus volt a Messiás.
„A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz.” Amikor az Úr meghalt a kereszten nem volt mellette senki. Ez a halál egy zsidó ember számára rendkívül szörnyű volt. Se családja, se felesége, se gyermekei, senki, aki a nevét továbbviszi. Ez egy zsidónak nagyon fontos! Tényleg „senkije sem lesz”? Hány utóda van az Úrnak? Az Úr családjába tartozik mindenki, Ádámtól és Évától kezdve az utolsó szentig, akit a Szent Szellem bevezet ebbe. Ez az Úr családja. Az Isten családjához tartozol?