István befejezte szolgálatát. Megkövezték és ennek következtében az örömhír terjedt tovább Jeruzsálemből Samária felé Fülöp szolgálata által. Ma az ApCsel 9,1-9-et olvastuk, amely a keresztyénség korábbi ellenségének megtéréséről szól.
Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.
Ez a vers valószínűleg nem így áll a ti fordításotokban. Sokféle kéziratból hiányzik ez a mondat, de sok hangsúlyos kéziratban előfordul és én ezt a mondatot odafűztem, amelyről Pál maga is a saját megtérésének bizonyítékaként szól az ApCsel 26,14-ben. Nehéz lesz neked, az ösztöke ellen rugóznod.
Erre megremegve és álmélkodva így szólt: „Uram, mit akarsz tőlem, mit tegyek?”De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned. A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de semmit sem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba,9és három napig nem látott, nem evett és nem ivott.
Az evangéliumokon kívül, amelyek a mi Urunk Jézus Krisztus szolgálatáról adnak hírt, Pál apostol megtérése a keresztyénség történetének legnagyobb eseménye. Ha valaki az Újszövetséget olvassa, látja, hogy ez a legrészletesebben leírt esemény a mi Urunk passiójának történetén kívül.
Mennyire döntő volt, meglátjuk, ha megfontoljuk, milyen lett volna, ha Isten ezt a Gestapo főnököt nem távolította volna el az útból? Ki állt volna az evangélium terjesztésének útjára? Saul volt az Tarzuszból, aki zsidóságára nézve mindenben meghaladta kortársait, egy farizeus a farizeusok között, Benjámin törzséből való és a messiáshívő zsidók ellensége.
Az ApCsel8,1-ben István megkövezéséről olvastunk, Saul pedig egyetértett István megölésével. Aztán a 8,3-ban olvastuk, hogy „Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el és börtönbe vetette őket.” Később mintegy a megtérésének bizonyítékaként mondta az ApCsel22,19 szerint: Én így szóltam: Uram, ők tudják, hogy én voltam az, aki börtönbe vetettem és zsinagógáról zsinagógára járva megverettem a benned hívőket; és végezetül amikor Agrippa előtt meg kellett védenie magát, ezt mondta az ApCsel26,9-ben: Egykormagam is úgygondoltam, hogymindent meg kelltennem a názáreti Jézus neve ellen. Meg is tettem ezt Jeruzsálemben, és a főpapoktól kapottfelhatalmazásalapján a szentek közül sokat börtönbe vetettem. Amikor pedig halálra ítélték őket, én is ellenük szavaztam. A Gal1,13-ban, amikor az életéről beszélt: Mert hallottátok, hogyan éltem egykor a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt.
Ezzel az emberrel valaminek történnie kellett! Mondják, egy ellenséget kétféleképpen lehet kezelni: ki lehet iktatni, mint pl. ahogyan azt Sztálin tette Trockijjal. Erre sok példát lehetne még felhozni. Ha az ember kiiktatta ellenségét, akkor korlátlanul uralkodhat. – Vagy megnyerhetjük magunknak, ahogyan Isten tette ezt Saullal. Ez az esemény azért is hatalmas esemény, mert ez az evangélium globális elterjedéséhez vezetett. – Az Úr Jézus ismételten megmondta, hogy ő csak Izrael elveszett bárányaihoz jött. A tanítványok kiküldésénél mondta: Pogányokhoz vezető útra ne térjetek, samaritánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz! (Mt10,5) Pál megerősítette ezt a Róm15,8-9-ben, amikor a mi Urunk szolgálatáról írt: Mert azt mondom, hogy Krisztus a zsidóság szolgájává lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket. Az Úr elsősorban azért jött, hogy az atyáknak adott ígéreteket megerősítse. De az atyáknak adott ígéretek a népek számára is érvényesek, ezt mondja a 9. vers: a népek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent, amint meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.”
Pál az evangélium népek közötti terjesztésében előfutár volt. Magát is így hívta: „a pogányok apostola”. Az Úr az ő származásán, környezetén keresztül és a nyelvismeretével készítette arra a feladatra, amire elhívta. Nézzünk rá a megtérésére! Hogyan történt? Aztán, hogy mit jelentett az és mikor is tért meg? Végezetül egynéhány teológiai, tanulságos pont, amelyeket levezethetünk a megtéréséből.
Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz,és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat. Campbell Morgan írta az ApCsel kommentárjában: Ha a mennybe fog menni, szeretne belenézni a levelekbe, amelyeket Pál kapott és magával vitt Damaszkuszba.
Hogyan nevezi Lukács a keresztyéneket az ApCsel9,2-ben? Ők az Úr útjának követői. Ez a kifejezés fontos, mert kimondja, hogy csak egy út vezet Istenhez. Nem „egy út”, hanem „az út”. Beszéltek a hívőkről ezekben a napokban: „az útról”. Ez volt a nevük, ez volt a „logójuk”. Nem voltak arrogánsak, nem mondták „másoknál van az igazság, de nekünk nagyobb igazságunk van”. Egyszerűen azt mondták: Az út Istenhez Jézus Krisztuson keresztül vezet, és ez egy kijelentés, egy isteni kijelentés szemben az emberi szavakkal. A keresztyének „az út követői”.
A Szentírásban, már az Ószövetségben ismételten megerősítették ezt. Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet. (Péld14,12) Az Úr mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. Csak egy út van Istenhez. Ha valaki úton van, az egy vándorlás. Egyik helyről a másik helyre megy. Ez egy metafora.
Az Istenhez vezető útnak van kezdete, de ez egy olyan út, amelyen menni kell, hogy az út minden igazságát megismerhessük. Az Úr mondta: Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. (Jn8,12) A Biblia egészen világos, csak egy út van, minden más út romlásba és kárhozatba vezet. John Bunyan „A zarándok útja” című műve klasszikus példa a világirodalomból.
Pál tehát úton volt Damaszkuszba. Damaszkusz a világ egyik legöregebb városa, körülbelül 200 km-re Jeruzsálemtől. Gyalog 5-6 napra volt szükség, hogy a várost elérjék. – Pál elhagyta Jeruzsálemet bizonyára a Damaszkusz-kapun keresztül kíséretével, a Golgota mellett kellett elhaladnia és talán az öklét rázta és mondta közben: „Te csaló, meglátjuk, hogy ki nyer végül”. Felment a dombra, a Hermon-hegyére és a tetején láthatóvá vált Damaszkusz városa. „Ebédidő volt” – mondja abban a szakaszban, ahol a megtéréséről számolt be. Extrém meleg volt. Lukács írja: hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte. Hogy milyen fény volt, nem tudjuk. Pál azt mondta az ApCsel26,13-ban Déltájban az úton láttam, ó, király, amint a mennyből a nap fényénél is ragyogóbb világosság sugároz körül engem és útitársaimat. Krisztus megjelenése a megdicsőülés hegyén hasonlóan lett körülírva és ezért elfogadhatjuk, hogy Saul a megdicsőült Krisztust látta a damaszkuszi úton.
Nem csoda, hogy Saul és a férfiak, akik vele voltak, mind leborult a földre. Félelem fogta el őket a jelenéstől. – Emlékeztet ez minket Luther Márton megtérés élményére, amikor az erdőben egy villám csapott le és leborult a földre és azon nyomban megesküdött arra, hogy szerzetes lesz. – Saul élménye hasonló volt, de sokkal erőteljesebb és hallotta a hangot: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Saul azt hitte, hogy egy megalomán követőit üldözi. Az Úr azt mondta neki, hogy ő nem egy megalomán ellen harcol, hanem Isten üdvtervének menete ellen. Ha te a szenteket üldözöd, akkor engem üldözöl.
Ez egy tanúságtétel, hogy a gyülekezet test, amelynek a feje Jézus Krisztus. Aki a testben kárt okoz, a mi Urunk Jézust sebzi meg.
Saul a földről kiáltott fel: Ki vagy, Uram? Kész volt tanulni, ez egy olyan ember válasza, aki komolyan keres! Jézus mondhatta volna: „Pap vagyok, akit a ti papjaitok megjövendöltek és a bűnökért áldozatot hoztam”, vagy „Én vagyok a király, aki a földön uralkodni fog”. Saul kérdésére egyszerű válasz jött: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Pál tanúságtételében mondta az ApCsel22,8-ban: És ő így szólt hozzám: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl. A történeti valóság azonosítása történik. Olyan volt, mint egy bomba, egy vulkánkitörés a jövendőbeli apostol fejében.
Miután Saul megkapta az Úr válaszát, megkérdezte azt, amit minden keresztyénnek meg kellene kérdeznie: Uram mit akarsz tőlem, mit tegyek? Amikor megérti, hogy a próféta, pap és király, aki vele beszél maga az egyetlen helyes kérdés. Pál egész élete és szolgálata tanúságtétel volt arról, hogy annak a férfinek rendelte alá mindenét, aki előtt leborult a földre.
Lukács továbbá körülírta, ahogyan Saul megvakult az Úrral való találkozás után. Megragadta őt, fogságba ejtette az Úr Jézus a damaszkuszi úton. Majd Damaszkusz felé vezette, három napon keresztül vak volt, nem evett és nem ivott és megpróbálta megérteni, hogy mi történt.
Fel kell tennünk a kérdést: Hogyan kell nekünk Pál megtérését interpretálni vagy megérteni? Egy híres XIX. századi angol politikus George William Lyttelton megpróbálta. Semmit nem akart tudni a keresztyénségről, félre vezette a társadalomban a korrupt kollégáit, de később meg akarta tudni, mi a helyzet a keresztyénséggel és elkezdte tanulmányozni a Bibliát. Lenyűgözte Pál megtérése és meg akarta tudni, hogy valódi volt-e. Arra gondolt, ha az igaz volt, akkor a keresztyénség tényleg Isten kijelentése. Később egy könyvet írt Pál megtéréséről és azt mondta arról, hogy az valóban egy igazi csoda volt.
Sokan azonban csalásnak találták (H.L.Minkin). Ha csalás volt, mi volt Pál motivációja a csalás mögött? Hatalmat akart szerezni? Biztos nem, hiszen főfarizeus volt, a gyülekezet üldözésében főügyész.
Vagy gazdaggá akart válni? Biztosan nem. Mit olvasunk a 9,15-16-ban? Az Úr így szólt Anániáshoz: Menj csak, mert őt választottam eszközül, hogy nevemet hirdesse a pogányok, királyok és Izrael fiai előtt. Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie.Az Úr soha se ígért jólétet és egészséget a keresztyéneknek. Az úgy nevezett „Health and Wealth” (Egészség és jólét) teológia egy újkori találmány, amely főleg az USA-ban, karizmatikus körökben honos. Az Úr szenvedést ígért a hívőknek, nehéz időket, lemondást, üldöztetést. Pál megtérése nem volt csalás, hanem igazi csoda volt. Pál minden előnyét elvesztette, amije csak volt.
Van racionális magyarázat rá. Pál villámlás és mennydörgés miatt hallucinált. Nem tudjuk, hogy Pálnak bármilyen idegrendszeri betegsége lett volna, amely hallucinációt okozhatott. Philip Schaff, egy híres egyháztörténész találóan fogalmazta meg: „Ki hallotta már, hogy a villám héberül vagy egy másik nyelven beszél?” Pál később mondta, hogy mennyei hangot hallott héberül. Ha már egy hang, akkor talán Basel-Dütsch! Ez a racionális magyarázat így teljességgel elfogadhatatlan.
Mások állították, hogy Pál látomása egy szubjektív vízió volt. Elmélkedett a damaszkuszi úton és megjelent a szemei előtt egy alak, aki olyan volt, mint a názáreti Jézus. Ez a látomás csak szubjektív volt.
Pál hangsúlyozva ismétli megtéréséről szóló tanúságtételeiben, hogy ez az élmény hirtelen, váratlanul tört rá. Megtérése egy természetfeletti csoda volt!
Kérdezhetnénk, nem azt jelenti ez, hogy Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod? Igen, elég ösztöke adódott, amely őt erre az útra vitte, motiválta. Ellenállt Isten kegyelmének, ameddig a működő, ható isteni kegyelem elérte őt úgy, hogy már nem tudott ellenállni. Emberek, a hívők is ellent tudnak állni Isten kegyelmének, de az élő, működő Isteni kegyelemnek semmi sem állhat ellen. Pál megtérése egy igazi csoda volt.
Liberális, bibliakritikus teológusok mint Rudolf Bultmann állítják, hogy nincsenek csodák. A mi univerzumunk egy zárt rendszer és minden a természeti törvények szabályainak megfelelően történik. Ez az ő véleményük, nem Istené. Tudjuk a Bibliából, hogy egy természettudós sem mondhatná, hogy minden a természeti törvényeknek megfelelően működik, mert nem tudná ellenőrizni a dolgot, amelyekről megengedte magának, hogy ilyen kijelentéseket tegyen. Egy ilyen levezetés hamis.
Biztonsággal mondhatjuk, hogy a megtérése olyannyira objektíve mint szubjektíve nézve is reális volt. Az Úr Jézus megjelent neki, ez egy látható kijelentés volt, amely benne egy belső forradalmat és kijelentést váltott ki.
Mit jelentett ez Pálnak? Tudhatjuk, hogy Pál Isten kiválasztásának tárgya volt. Meglep titeket? A kiválasztás az én vesszőparipám? Nem, ez áll a Bibliában, nem lehet csak úgy átnézni rajta. A 15. versben áll, amikor Isten Anániáshoz szól: Menj csak, mert őt választottam eszközül, hogy nevemet hirdesse a pogányok, királyok és Izrael fiai előtt. Hangsúlyozom a kiválasztást és ez olyan, hogy amikor az ember sokat hallja, fásulttá válik. Ha nekem valamit 25-ször elmondanak, nem hallom meg 26-szorra. Ez emberi, a mi természetünkből fakad. Ezt azonban meg kell tartani és hallani.
Emlékeztethetlek titeket Pál apostol leveleire? Hogyan kezdi el őket minden egyes alkalommal? Valahogy úgy, hogy „Pál, Jézus Krisztus apostola az emberi szabad akarat által”? Miért nem ezt írja? Mert az egy fiktív, hamis tanítás és nem igaz. Ő „Apostol Isten akarata által”. Ezt ismétli. Majdnem minden levelét ezzel az isteni kiválasztással kezdi el. Fejben és szívben kéne tartani, mert az isteni kegyelemre emlékeztet a mi szabadításunkban.
Ez az esemény egy bizonyíték is, hogy az Úr Jézus legyőzte a halált. Saul azt gondolta, hogy őt végezték ki, jóllehet tanítványai még ott voltak. Amikor a damaszkuszi úton hallotta: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Ki vagy Uram? Azt mondta: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Aztán felnyílt a szeme Saulnak, hogy az Úr legyőzte a halált. – Szörnyű, ha valaki Krisztus halálával nem tud mit kezdeni. Ha valaki azt gondolja, hogy halott, ha valaki az élettel, halállal, temetéssel és feltámadással nem tud mit kezdeni. – Az apostol felismerte, hogy az Úr legyőzte a halált.
Pál ismerte az Ószövetséget, a Tanakhot és ismerte a szöveget biztosan a Deut21,23-ban: átkozott Isten előtt az akasztott ember. Tudta, hogy egy akasztott ember Isten átka alatt van. Később írja a Galatákhoz (3,13), Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ”. – Ha utánagondolt, felismerte, hogy az Úr Jézus, a Messiás, aki a fán függött és a halált legyőzte nem a saját bűneiért függött a fán. Szabad akaratából ment a keresztre, vette fel az átkot magára, hogy másokat bűneiktől megszabadítsa. Felismerte Isten csodálatos kegyelmét. Felismerte, hogy Isten nem egy „haragos Isten, aki a szivárványon ül”, ahogyan azt Luther a megtérése előtt látta, hanem egy túláradó, pazarló adakozó.
Helmut Thielicke, egyike a legkifinomultabb német teológusoknak, aki Hamburgban tanított és prédikált az elmúlt évszázadban, azt mondta: „Megengedem magamnak, hogy kimondjam, hogy senki, de még az olyannyira ortodox főméltóságok sem fognak bemenni a mennyek országába anélkül, hogy teljesen elcsodálkoznának a kegyelmen, melyben őket részesítik”. Ez nem csak a méltóságokra igaz, a klérusra, hanem mindannyiunkra. – Pál megértette az isteni kegyelem nagyságát, ezért ír így Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért! (2Kor9,15). Felismert, hogy a vallásosság nem üdvözít. Övé volt a legnagyobb vallás, amelyik csak létezik, a judaizmus, egy Istentől kijelentett vallás. Semelyik más vallás nem származik Istentől. Semelyik liturgia se hasonlítható össze a judaizmuséval. Semelyik szertartás nem tudja felvenni a versenyt vele. Ha egy pillantást vethetnék, akkor a Jom Kippur napján lenne, amikor a főpap a népért elvégzi az engesztelő áldozatot! De az apostolnak fel kellett ismernie, hogy a vallás egyedül nem elég. Ha Jézus Krisztus jön, a vallás véget ér. Pálnál véget ért az Istentől kijelentett vallás. Elhívást kapott. El akarta foglalni a birodalmat Mózes számára, most viszont az egész világ elfoglalását kapta küldetésnek Jézus Krisztus számára.
Ha az Úr Jézus valakivel az úton találkozik és megkérdezi: Ki vagy Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Nem kérdezte meg Saul: „Mit akar a gyülekezet, hogy cselekedjem?” Vagy „Mit akar a barátom, hogy érte tegyek?” Vagy a feleségem, vagy a kedvesem vagy a presbiterek? Ő ezt kérdezte: Uram, mit akarsz tőlem, mit tegyek? Ezt a kérdést kéne nekünk is feltenni.
Spurgeon neve széleskörben ismert. Egy családban nőtt fel, egy kis angol faluban, ahol a nagyapja és az apja is prédikátorok voltak. Anyja nagyon fiatal volt és többnyire a nagyszülei nevelték, akik hatalmas hatással voltak rá. Amikor megtért, azt mondta, hogy soha nem hallott a baptistákról és soha nem hallott a bemerítés általi keresztségről. Mint hívő elkezdte a Bibliát olvasni és feltette a kérdést: „Uram, mit akarsz tőlem, mit tegyek?” Meggyőződött: Jóllehet soha nem hallottam a bemerítés általi keresztségről, nem ismertem baptistákat, tudtam a Szentírás olvasása által, hogy meg akarok keresztelkedni. Tehát elmentem és megkeresztelkedtem. Isten kegyelme által egész szolgálatom alatt Isten Igéjét követtem”. Hozzátette, hogy életében sok hibát követett el, de a kérdés URAM, mit akarsz tőlem, mit tegyek? minden keresztyén számára napi kérdés kéne legyen!
Saulnak voltak kísérői a damaszkuszi úton. Kaptak valamit ebből az eseménydús történetből? A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Talán hallunk vasárnaponként egy prédikációt, ahol Krisztust és az ő megváltó munkáját hirdetik, de nem érint meg téged, nem reagálsz rá. Milyen tragédia lenne ez. Az Úr őrizzen meg ettől. Ámen.