Üdvtörténeti tanulmányaink sorozatában most a második advent lesz a téma. Igeszakaszunk a Jel. 19,11-16. Ilyen témák tanulmányozásánál nehéz kiválasztani a bázisszöveget. Sok hely van az ó- és az újtestamentumban, mely a második adventtal foglalkozik. Az ige, amely mellett döntöttünk, a legfontosabb, mert egyike az utolsó igéknek, melyeknek ez a tárgya. „És láttam a megnyílt eget: íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és fején sok korona és rajta egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját. Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura.”Gondolom, minden hallgatómnak, vagy olvasómnak van annyi bibliaismerete, hogy tudja, az ótestamentumot „az eljövendő könyvének” nevezik. Ha a Gen. 3,15-öt olvassuk, és aztán az teljes ótestamentumot egészen a Mal. 4,2; 5-6-ig, akkor fel fogjuk ismerni, hogy az ótestamentum Jézus Krisztus eljöveteléről fest képet. Minden könyv egy újabb ecsetvonás azon a képen, mely az ő eljövetelét ábrázolja. Ha valaki minden bibliai előismeret nélkül kezdené el olvasni az ótestamentumot, a Gen. 1-től a Mal. 4-ig, akkor fel kellene tennie a kérdést: hol van ő? W. H. Griffith Thomas könyvében (Principles of Sacred Theology) egy illusztrációt használ. Ír egy elképzelt, virtuális idegenről, akinek semmi ismerete sincs a Bibliáról és így kezdi el olvasni az ótestamentumot. Amikor elolvasná, elgondolkozna az olvasottak felett. Arra a következtetésre jutna, hogy a Biblia a be nem teljesedett próféciák könyve. Ha ez az idegen még egyszer elolvasná az ótestamentumot, akkor utána azt mondaná: a Biblia tele van megmagyarázhatatlan ceremóniákkal. A könyv nagy része ugyanis részletes leírásokat tartalmaz a léviták rítusairól (szertartások rendje). Ha az idegen elgondolkozna és még egyszer elolvasná, akkor végül felkiáltana: a Biblia a kielégítetlen vágyak könyve. Az ótestamentumi szentek odaadással vágytak az Úrral való közösségre (ez különösen a zsoltárokban jut kifejezésre), mely sosem teljesült maradéktalanul. Isten ugyan válaszol, de mindig visszamarad egy hiányérzet.
Csak akkor kapunk választ azokra a kérdésekre és problémákra, melyek az ótestamentum könyveinek íróit foglalkoztatták, ha az újtestamentumot olvassuk. A kulcsszót már annak első oldalán megtaláljuk. A Máté 1,22-ben áll: „hogy beteljesedjék”. Ez teremti meg a kapcsolatot az ótestamentummal. Ha az újtestamentumban tesszük fel a kérdést: hol van ő, akkor fel fogjuk ismerni, hogy az Úr Jézus az „a próféta”, aki az ótestamentum próféciáit beteljesíti. Rájöhetünk itt arra is, hogy az Úr Jézus Isten papja, aki halála által magyarázatot, illetve értelmet ad a lévitai ceremóniáknak. Harmadszor, az Úr Jézus mint király képes a szentek minden igényét kielégíteni. Thomas az előbb említett illusztrációhoz ezeket a szavakat fűzi: Jézus Krisztus, a próféta, pap és király, az a kulcs, mely az ótestamentum zárját kinyitja. Ő magyarázza meg az ótestamentumot és teszi rá a pecsétjét annak tanítására.
Hozzá kell fűzni, hogy az Úr Jézus a hívők vágyait nem csak feltámadásával elégíti ki, hanem második eljövetelével is. Az újtestamentum „az eljövendő könyve”. Tudjuk, hogy már eljött, de ha az újtestamentumot olvassuk és elgondolkozunk felette, felismerjük, hogy megint el fog jönni. Nem szabad csodálkozni azon, hogy az ótestamentum – olvasói és azon zsidó olvasók számára, akik az Úr ellen fordultak – egy rejtvénykönyv volt. Az ótestamentum az újtestamentum ismerete nélkül rejtvény. Vannak benne látszólagos ellentmondások. Hadd mondjak egy példát. Találhatók olyan helyek, melyek az eljövendő királyról szólnak, aki szenvedni fog. Ugyanakkor más helyek a jövendő Messiásról és a messiási királyság dicsőségéről számolnak be. Hogy lehet mindezt összeegyeztetni, ha a Bibliát nem úgy ismerik, mint ahogyan az ma előttünk van? A kis könyv, mely megmagyarázza a nagy könyvet. A probléma az emberi szív lázadásában keresendő, mely ellenáll Isten igazságának. Ezért nem kell csodálkozni, hogy Izrael elutasította Isten utolsó kijelentését, mely a Fiúban testesült meg. Az emberiség történelme a Gen. 3. óta az emberi lázadás története. Ha valakit meg akarunk győzni a Biblia igazsága felől, akkor az emberi természetről való kijelentésnél kell kezdeni. Ha a politikában és a gazdasági életben egyaránt fellelhető korrupciót tekintjük, akkor igazat kell adnunk a bibliai világnézetnek.
Meg kell értenünk, hogy miből adódik a probléma. A zsidók, akik az ótestamentumot tanulmányozták, szembekerültek azzal a keresztyén kijelentéssel, hogy Jézus Krisztus a szenvedő Messiás volt. Ki kellett találniuk egy elméletet, mely megmagyarázza Jézus Krisztus szolgálatát, anélkül hogy őt el kellene ismerniük. Így jött létre a két Messiás elmélete, a „Messiás ben Dávid” (Dávid fia) és a „Messiás ben József” (József fia) személyében. Ez az elmélet a keresztyén gyülekezetek keletkezése után született meg és egy vita folytán lett szükségszerű. A „Messiás ben József” volt a szenvedő Messiás, a „Messiás ben Dávid” pedig a dicsőséges Messiás. Isten igéjéből tudjuk, hogy csak egy Messiás volt. Mind a szenvedés, mind a dicsőség az övé.
Chrisostomus egyházatya, aki a IV. században élt, használt egy példát. Képzeljünk el egy vándort, aki egy hegység felé indul. Látja az egyes csúcsokat és úgy tűnik neki, mintha azok mind egy hegylánchoz tartoznának. Amint azonban az első hegy csúcsát eléri, észreveszi, hogy a következő hegy sok kilométerrel az első mögött fekszik. Ez azt a tényt ábrázolja, hogy a Biblia olvasásánál nehézséget okozhat, ha nem különböztetjük meg egymástól a két adventet. Az említett illusztrációt gyakran megtaláljuk bibliai panorámákban ábraként. A két advent között eltelt idő már 2000 év.
Az újtestamentum, amint említettem, „az eljövendő könyve”. Ez a történelmi gyülekezetek hitvallása és a korszakok célja. A próféták, az apostolok, az egyházatyák és az Úr maga is beszél a második adventről. Ignatiosa II., Irenaeus és Tertullianus a III. században írtak erről és ezt vallotta a gyülekezet is az egyháztörténelem folyamán. Mindannyian megerősítik hitvallásukban az Úr Jézus második eljövetelének tényét. Alexander McLaren mondta: „A páli keresztyénséget két tény és két időpont szerint lehet osztályozni: az egyik a múltban történt, Krisztus eljött, a másik a jövőben fog bekövetkezni, Krisztus eljön.”
Különös, hogy a XXI. század emberei, annak ellenére, hogy nem hisznek a Bibliában, hisznek Krisztus visszajövetelében. Egy Gallup-közvéleménykutatás kimutatta, hogy az USA-ban 3,5-szer annyian hisznek Krisztus visszajövetelében, mint ahányan szavazni mentek az elnökválasztásnál. A második advent számukra egy tanítás, amelynek azonban nincs erkölcsi befolyása a társadalom életére.
Az ige, mellyel foglalkozunk, szellemi, szimbolikus módon ábrázolja Jézus Krisztust. Szimbólumokon keresztül van leírva egy realitás, egy valóság. A kép az Urat mutatja, aki a mennyei seregek élén eljön a földre. Fenséges kép! A fejezet végén egy másik kép van előttünk: keselyűk táplálkoznak emberi hullákból. Ez a sátáni halotti lakoma az előzőek ellentéte. Az első kép az Úr diadalmas eljövetelét ábrázolja, a második képen keselyűk eszik azoknak a holttestét, akik nem akartak Jézusról tudomást venni.
A Jel. 17. és 18. fejezetében Babilonról olvasunk. Babilon a pogány hatalmak utolsó képviselője, az újjáéledt római birodalom létezésének utolsó fázisa, amiről Dániel ír. A Jel. 18,2-ben azt olvassuk: „Elesett, elesett a nagy Babilon.” Az utolsó pogány birodalom szétesik és hét dologról olvasunk a Jel. 19. fejezetétől kezdve. Az első, a Jel. 19,1-ben, a bevezetés az Úr második eljöveteléhez. Ezt követik a részletek. Először jön a második advent. Ez egy történelmi esemény lesz, mely szimbolikus nyelven jut itt kifejezésre. Nem hiszem, hogy a mennyben lovasság vagy huszárok lennének. Ha tehát azt olvassuk, hogy „láttam a megnyílt eget: íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol”, akkor tudnunk kell, hogy ez egy szimbolikus nyelv. Az Úr egy fehér lovon jön, képletesen. Ha szimbólumokról beszélünk, az nem jelenti azt, hogy ezek mögött nincs valóság!
„…neve Hű és Igaz.” Ezt a kifejezést megtaláljuk a Jel. 3,14-ben, ahol jelentése meg va. „A laodiceai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete.”Ez arról beszél, hogy Urunk az örök Isten. De mit jelent az, hogy hű és igaz? Hogyan áll ez a kontextusban? Mi ennek az ellentéte, hűtlen és hamis? A Jelenések könyve tulajdonképpen az Úr és a gonosz hatalmak harcát írja le a történelemben. Krisztus és az Antikrisztus ellentétét. Ha az, aki a fehér lovon jön hű és igaz, akkor ez istenségét fejezi ki. Egyedül Isten az, aki hű és igaz. Amit azonban mondani akar, az az, hogy ő más, mint az a fenevad, melyet János leír. Ő pontosan az ellentéte az utolsó időkben az Antikrisztusnak.
Azt olvassuk, hogy „háborút vezet”. De a Jel. 19-ben, ebben a háborúban, nem esik szó csatáról. A fejezet további részében csak annyi áll, hogy a gonosz tehetetlen Isten fiával szemben annak második eljövetelekor. Senki sem képes az Úr ellen harcolni. Ő ítél és harcol, de nincs csata. (Azt lehetne mondani, hogy bizonyos körülmények között, a pacifizmus nincs összhangban Isten igéjével.)
Hogyan írja le a Messiást a Jel. 19,12-15.? „Szeme tűz lángja.” Mire gondolunk, ha Jézus Krisztus személye felől eltűnődünk? Nem jut eszünkbe, ami a Ján. 2,13-16-ban áll? „Közel volt a zsidók húsvétja, Jézus is felment Jeruzsálembe. A templomban találta az ökrök, juhok és galambok árusait, és az ott ülő pénzváltókat. Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította, és a galambárusoknak ezt mondta: >Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!<”Micsoda bátorság kellett így fellépni és micsoda sikere volt! Vagy a Ján. 18,6.: „Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai. Júdás tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi szolgákat, és odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Mivel pedig tudta Jézus mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: >Kit kerestek?< Azok pedig így feleltek: >A názáreti Jézust.< >Én vagyok< – mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: >Én vagyok< – visszatántorodtak, és a földre estek.” Ha a rendőrség engem keresne és én mondanék ilyesmit, senki sem tántorodna vissza, egy rendőr se esne a földre. Ez talán annak az árnyéka, ami a Jel. 19-ben fog történni, amikor az Úr visszajön a földre. Dicsőségének sokkját senki sem fogja tudni elviselni, se angyalok, se emberek. A szeráfok is elrejtették arcukat Isten előtt. Ez Istennek átható pillantása.
Feje: „fején számos korona” (diadémok).Ha a Jelenések és Dániel könyvét olvassuk, ott a királyok mindig koronával jelennek meg. A tíz király Dániel könyvében tíz koronával van ábrázolva. Itt olyan valakiről van szó, akinek a fején számos korona van. Ez kifejezi azt, hogy ő mindenek felett uralkodik.
„Rajta egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül” – ez különös! Miért? Mert ebben a szakaszban három névről is olvasunk és itt az áll, hogy nevét csak ő maga ismeri. Jel. 19,13.: „név adatott neki: az Isten Igéje”. Jel. 19,11.: „neve Hű és Igaz”. Később a Jel. 19,16-ban: „ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura.” Az Úrnak itt három neve van, mégis azt olvassuk, hogy nevét senki sem ismerte rajta kívül. Ez egy látszólagos ellentmondás abban az értelemben, hogy egy neve volt, amit csak ő ismert és három neve van, melyeket mi ismerünk. A név, amit csak ő ismer, a lényét fejezi ki. Ebben az értelemben senki sem ismeri őt, éppen úgy, amint valójában Istent sem. Lehet azt mondani, ha ismered Jézust, akkor ismered Istent. Ez igaz, de ez az ismeret lényének csak egyik oldalára, aspektusára vonatkozik. Senki sem ismeri Istent a maga teljességében. Máté 11,27.: „Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.” Az Atya és Fiú közötti ismeret egy egyedülálló, különös ismeret. Hozzá lehetne még fűzni a Szent Szellem személyét is. „…és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.” Isten ismerete Isten akaratától függ. Ha valaki hisz az Úr Jézusban, akkor az az Isten akaratának következménye. Ha valaki nem hisz az Úr Jézusban, akkor az is Isten akarata. Ez megmagyarázza azt, amiről a Róma 9-11. fejezetében olvasunk.
Egy könyv került piacra egy Wilson nevű írótól, melynek címe: Jézus. Azt írja, hogy ő sokáig hitt Jézusban, de most már nem hisz. Azért nem, „mert lehetetlen, hogy egy első századbeli galileai szent azt képzelje magáról, hogy ő a Szentháromság második személye. Kizárt dolog, hogy egy monoteista zsidó ilyesmit higgyen”. Lehet, hogy lehetetlenség egy zsidó számára hinni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ez nincs rendjén! Ha Wilson Jézust monoteista zsidónak tekinti, akkor evvel azt fejezi ki, hogy nem érti meg a Szentháromság lényegét. Az Úr azonban nem volt monoteista zsidó, hitt a hármasságban. A kérdés, amire választ keres, az a kérdés, amit az Úr maga tett fel: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” (Máté 16,13.). A tanítványok válasza az volt, egyesek ezt, mások azt mondják. Az Úr erre egy személyes kérdést tett fel: „Hát ti kinek mondotok engem?” Péter azt felelte: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Ismert dolog, ha valakit megkérdezünk, hogy ki volt Jézus Krisztus, akkor a válaszból több derül ki az illetőről, mint Jézusról. A felelet arra derít fényt, amit az illető Jézusról vél. Ki Jézus Krisztus? Mi a te válaszod? Wilson azt mondja, hogy nem hisz Jézus Krisztusban, de ehhez hozzáfűz még valami érdekeset. Beismeri, hogy kritikusai az ő történelmi metodikáját (módszertan) „sajnálatosan logikátlannak” tartják. Értelmezésének szabálya az evangéliumok tanulmányozásánál a következő: ha valami „értelmesnek tűnik”, akkor az hamis. Ezt az egyszerű gyakorlati szabályt alkalmazta, amikor Jézus életét, lényét, történelembeli szerepét vizsgálta. Ha valami „értelmesnek tűnik, akkor az hamis”. Sok modern, liberális teológus ezt a metodikát alkalmazza: ha valami értelmes, akkor az biztosan csak a gyülekezetek és a hívők értelmezése, és nem az, amit az Úr vagy az evangélisták mondani akartak.
„…és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje.” Ez valószínűleg az Ézs. 63,1-6-ból került ide, ebbe a messiási passzusba. A vér az ellenségeinek vére, akiket fizikailag legyőzött. A Jel. 17,14-ben azt olvassuk: „Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és hűségesek”. Egy diadalmas és dicsőséges Messiás képe van előttünk, aki legyőzte a fenevadat és annak seregeit, és aki második eljövetelekor elpusztította az utolsó pogány birodalmat.
„Ez a név adatott neki: az Isten Igéje.” Ez kifejezi azt, hogy az Úr Jézus egy „kozmikus közvetítő”, azaz mindaz, amit Istenről tudni akarunk, csak Jézus Krisztus által lehetséges. Ezt a Biblia számtalanszor hangsúlyozza. Ő az Isten kijelentése, igéje, maga a testté lett Isten. Az említett ige (Jel. 19,13.) kifejezi azt, hogy ha meg akarjuk ismerni Istent, akkor meg kell ismernünk Jézus Krisztust. Ő az, aki megismerteti és bemutatja Istent az egész teremtett világ számára. Ő az univerzum és az egész Biblia középpontja. A gyülekezet számára ennek a névnek különleges jelentősége van. Ő az Isten Igéje. János ezzel kezdi evangéliumát:„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” Később a Ján. 1,14-ben: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott…”,és János azt is megmondja, hogy mit tanulhatunk Isten Igéjéből.
„A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve.” Az angyalok követik őt a harcba, de ők csak nézők. Csak az Úr dicsőségét fokozzák. Nem olvasunk arról, hogy bármit elpusztítottak volna, egy haditerv részesei lettek, vagy valami harcba keveredtek volna.
A Jel. 19,15-ben olvasunk a szájáról. Az ótestamentum is beszél róla, így itt is említésre kerül. „Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket.” Az ótestamentumnak négy nagy, a Messiással foglalkozó része van, melyeknek nyelvezetét János a Jelenések könyvében átvette. Így is lehetne mondani: a Szent Szellem az ótestamentum szóhasználatát alkalmazza, hogy az Úr Jézusról képet fessen a Jelenések könyvében. Az Ézs. 49,2. egyike ezeknek a nagy messiási passzusoknak. A Messiás-király, akiről ír, ezt mondja: „Éles karddá tette számat.” Az Ézs. 11,3-4., illetve az Ézs. 63. a Messiásról szóló szakaszok, melyek annak dicsőségét ecsetelik, és János felhasználja ezeket a kifejezéseket. Van még egy nagyon ismert zsoltár (2,9.), melyben azt olvassuk: „Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!” Ezért találhatjuk ezt:„hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.” Ez idézet az Ézs. 63-ból. A négy nagy messiási rész együttesen alkot képet arról, aki eljövendő. A Biblia üzenete világos: az Eljövendő az, akiről az egész Biblia beszél a zsoltárokban és a próféciákban.
Ismerjük a bűnös asszony történetét, aki betolakszik egy farizeus házába, amikor az egy nagy társaságban lakomát rendez. Az asszony leborul Jézus lábához, könnyeivel mossa meg azt, hajával szárítja meg és végül egy alabástrom edényből illóolajat önt rá. Jézus és a farizeus egy-egy szavát leszámítva minden hangtalanul játszódik le. A jelenet olyan, mint egy pantomim. Illetve olyan, mint a mi időnk történelme. Sok minden történik, de senki sem szól semmit. Jézus szava elhangzik, de senki sem válaszol. Nem szerepel az újságokban, a TV-ben, vagy a rádióban. Semmibe veszik, elnéznek felette, vagy vádolják: ha valóban Isten, akkor miért nem rendezte el jobban az elmúlt 2000 év történelmét? Miért van annyi törvényszegés, jogtalanság a földön? Neki nincs helye a világban.
Vannak evangéliumi keresztyének is, akik azt állítják, hogy Isten nem ismeri a jövőt. Például Clark Pinnock, aki valamikor hitt az Írás tévedhetetlenségében, de már nem hisz. Tagadja Isten mindentudását és azt hangoztatja, hogy Isten nem ért meg mindent, ami történik, és ami történni fog. Nem hisz abban sem, hogy Isten nem változik. Úgy tartja: Isten jelleme változó. Pinnock istene korlátozott, nem végtelen és nem tudja megmondani, hogy mit hoz a jövő. Számára a jövőre vonatkozó prófécia nem bizonyíték Isten mindentudására. Sok próféciát a következő faktorok valamelyikére lehet visszavezetni: egy kijelentés Isten szándékáról, vagy egy feltételes prófécia, melynek kimenetele ismeretlen, vagy egy olyan prófécia, mely Isten ismeretén nyugszik a múltból vagy a jelenből. Bámulatos, hogy evangéliumi keresztyének is miket tudnak állítani!
„Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura.” Ez a harmadik név. 1. Hű és Igaz, 2. Isten Igéje és 3. királyok Királya és uraknak Ura. Egy név, melyet csak ő maga ismer, egy név a gyülekezet számára (Isten Igéje) és egy név a kozmosz számára a Jel. 19,16-ban. Amikor János a Jelenések könyvét írta, Domitianus volt a római császár. Jézus Krisztus nagyobb volt nála.
Persze a próféciában nem minden világos. Sose gondoltam, hogy minden próféciát meg tudunk magyarázni. Egy ismert teológus írta: „Bölcstelenség, ha keresztyének azt állítják, hogy ismerik a menny berendezését vagy a pokol hőmérsékletét, vagy Isten királyságának valamilyen részletet, mely az idők végén fog kiteljesedni”. Sok keresztyén sok időt pazarol spekulációra vagy az eszkatológiáról szóló könyvekre. Ugyanakkor azt is be kell látni, hogy a Biblia sok mindent közöl velünk a keresztyén ember reménységéről az Úr második eljövetelével kapcsolatban. A második adventet az apostoli idők kezdetétől hirdetik. Az Ap.Csel. 1,11-ben olvassuk:„Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.” Az egyetlen sír, mely mind a mai napig üres maradt, Krisztus sírja. Senki sem támadt fel megdicsőült testben rajta kívül. Ő a feltámadás első zsengéje. Az „első zsenge” kifejezés bizonyíték számunkra, hogy mások is fogják követni. Az üres sír és a megdicsőült testben feltámadt Krisztus garantálja számunkra, hogy ugyanebben a tapasztalatban lesz részünk, fel fogunk támadni megdicsőült testben. Micsoda reménység! Ennek előfeltétele, hogy „benne kell maradnunk”.
Luther mondott valamit a gyülekezetre nézve. Evvel szeretném ezt a fejezetet lezárni. Fontos ezt szívünkben megőrizni, mert sok keresztyén abban a félelemben él, hogy a világ lehengerel minket. Luther azt mondta: „Nem tudjuk a gyülekezetet megőrizni, elődeink se tudták és utódaink se lesznek képesek erre. Egyedül az képes rá, aki azt mondta: >Veletek vagyok az idők végezetéig<, amint a Zsid. 13,8-ban is áll: >Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.< És ahogy a Jel. 1,4-ben: >aki van, és aki volt, és aki eljövendő<, egyedül ő az, aki ezt meg tudja tenni. Te és én nem éltünk 1000 évvel ezelőtt és a gyülekezet fennmaradt nélkülünk is. Ha azt olvastuk volna, hogy az cselekedte ezt, akiről ez van megírva: >aki volt<, tegnap elpusztult volna a gyülekezet velünk együtt a szemünk láttára; az a másik Ember, aki bennünk él, az tartotta fenn a gyülekezetet. Ez szemmel látható, akármennyire hihetetlennek is tűnik. Ki kell szolgáltatnunk magunkat annak, >aki van<. Nem fogjuk tudni fenntartani a gyülekezetet, ha meghaltunk. De ő, akiről azt olvassuk: >aki eljövendő<, képes lesz erre.”
Ez egy csodálatos összefoglalása a Zsid. 13,8-nak „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”, „aki van, aki volt, és aki eljövendő”. A múlt, a jelen és a jövő az Úr kezében van és Isten tervét minden részletében ő maga fogja kivitelezni! Akik hisznek benne, azok számára megígérte bűneik bocsánatát, a vele való közösséget, az üdvbizonyosságot és Isten ismeretét ma és mindörökké.
Az Úr gyermeke vagy? Ha igen, akkor foglalkozz az Igével és adj helyet neki az életedben. Ha nem, akkor még inkább merülj bele a Biblia olvasásába. Kérd az Urat, hogy nyissa meg szemedet, hogy megismerd őt, aki meghalt a te bűneidért helyetted.