Lukács mindenféléről beszámolt, ami a gyülekezetben történt. Arról is írt, hogyan találkozott Saul a feltámadott Krisztussal, miközben úton volt Damaszkusz felé. Saul éppen messiáshívő zsidókra «vadászott», hogy átadja őket a hatóságoknak. Most olvassuk el az ApCsel 9,10-31 verseket.
10Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás! Ő így válaszolt: Íme, itt vagyok, Uram. 11Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, 12és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson. 13Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, 14és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. 15Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. 16Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. 17Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentszellemmel. 18És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, 19majd miután evett, erőre kapott.Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, 20és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.
Itt egy pillanatra megszakítanám a felolvasást. Pál a Galatákhoz írt levelében beszámol valamiről, amit Lukács itt nem említ. Azt írja Pál, hogy miután megérkezett Damaszkuszba, onnan Arábiába ment. Ez a Galata 1,15-17 szakaszban található, és ezt most szeretném felolvasni, mert ezt az eseményt az ApCsel 9,21 és 22.verse, vagy a 22.és 23.verse közé kell beillesztenünk. Gal 1,15:De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott, 16hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a népek között, nem tanácskoztam testtel és vérrel. 17Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, azutánismét visszatértem Damaszkuszba. Lukács nem mondja el minden részletét a történetnek. Most olvassuk tovább az ApCsel-t:21Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket? 22 De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus. 23Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. 24 Saul azonban megtudta, hogy mire készülnek. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék, 25 de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban. Micsoda változás! Egyszer jön valaki a templomőrségtől, hogy letartóztassa és Jeruzsálembe hurcolja a hívőket, hogy ott megöljék őket, most pedig ugyanazok a hívők ezt az embert leeresztik a várfalon egy kosárban. 26Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték el, hogy tanítvány. 27Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, beszélt is vele, és milyen bátran szólt Damaszkuszban Jézus nevében.28Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében. 29 Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, azok pedig arra készültek, hogy végeznek vele. 30 Amikor azonban megtudták ezt a testvérek, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba. 31 Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentszellem segítségével egyre gyarapodott.
Azt gondolom, hogy Lukács beszámolójában, az Apostolok Cselekedeteiben Pál megtérése volt a tetőpontja a mi feltámadott Urunk munkálkodásának. Nem tudjuk Krisztus születésének a pontos dátumát, mégis megünnepeljük. Pál apostol megtérésének a dátumát sem tudjuk, de ezt is ünnepnappá kellene nyilvánítani. Pál később azt írja Timóteusnak, hogy az ő megtérése mintául szolgál másoknak: 1Tim 1,15 Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. 16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak.
Az Úr félbeszakította Saul utazását, közbeavatkozása által Saul újjászületett, és kegyelemből kapott hitet, mint mindenki, aki Jézus Krisztushoz tartozik. Ha a mi megtérésünk nem is volt olyan drámai, mint Pálé, akkor is ugyanazt éli át minden hívő.
A 9. fejezetben azt láthatjuk, milyen tapasztalatokat szerez és milyen lépéseket tesz egy új teremtés, egy új ember friss hívőként. Ez egy érdekes tanulmány.
Először is megtudjuk, hogy imádkozik. Ez nagy hangsúlyt kap! Betölti őt a Szentszellem, ami nem valami ezoterikus megtapasztalás, hanem csak azt jelenti, hogy a Szellem ellenőrzése, vezetése alá került.– Megkeresztelkedett. Ez is minden keresztény számára ünnepnap kell, hogy legyen. A damaszkuszi gyülekezet közösségébe került. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azt olvassuk, hogy azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. Ezután történt, ami nincs az ApCsel-ben megírva, hogy Arábiába ment, hogy közösségben legyen az Úr Jézussal, és hogy helyreigazítsa az Úr a szellemi gondolkodásmódját.
Ami szintén nagyon fontos: Pál apostolt arra választotta ki Isten, hogy olyan tapasztalatokat szerezzen, ami szenvedéssel jár. 16Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. Nem sokkal ezután azt is megtudja, hogy az eddigi útitársai meg akarják ölni őt.
Itt azt látjuk, hogy Pál nem kapott ígéretet arra, hogy egészségben és bőségben fog élni. Soha ne higgyük, hogy ha hívőkké leszünk, akkor Isten jólétet ígér nekünk. Ez a fajta «jóléti evangélium» hamis és nem biblikus. Amire ígéretünk van, az a Krisztusért való szenvedés.
Nekünk itt Európában még nem kell a hitünk miatt az életünket félteni. De még ez az idő is eljöhet! Sok olyan ország van a Földön, ahol a keresztényeket üldözik és megölik a hitük miatt. Minket manapság inkább csak kigúnyolnak, kinevetnek vagy kiközösítenek. Ez hozzá tartozik a hithez, a biblikus hit része – a kereszténységnek ugyanis ára van.
Nézzük meg először Pált és Anániást, azután azt, hogyan ment Pál Arábiába, végül pedig a bizonyságtételét, amit Damaszkuszba érésekor mondott el.
Azt látjuk, hogy itt két ember két különböző hálóhelyen olyan látomást vagy álmot lát, amelyek kiegészítik egymást. Anániás azt az utasítást kapta álmában, hogy menjen el Saulhoz, ezzel egyidejűleg Saulnak azt mondja Isten, hogy meg fogja őt látogatni Anániás.
Érdekes, hogyan kerül képbe Anániás. Nem tudunk róla semmit. Érdekes, hogyan lesznek az egyháztörténelem során ismeretlen emberek eszközök Isten kezében, hogyan munkálkodik Isten rajtuk keresztül. – Jó példa erre Augustinus (Szent Ágoston), aki arra vezeti vissza a megtérését, hogy játszadozó gyerekek hangját hallotta, amint egyikük ezt kiáltja:„Tolle lege, tolle lege“, vagyis „vedd és olvasd“. Augustinus ezt Isten felhívásaként értelmezte, hogy vegye kezébe és olvassa Isten igéjét. Másrészt Augustinus édesanyja, Mónika imádkozó asszony volt, aki nagy befolyással volt fiára, ahogyan ezt maga a fia is elismerte. Egy kisfiú és egy imádkozó édesanya – ezek együtt vezettek ahhoz, hogy az egyháztörténelem e nagy alakja megtért.
Annak a herrnhuti testvérnek is feledésbe merült a neve, aki Luthernek a Római levélhez írt kommentárját felolvasta, és ezáltal tért meg John Wesley, ami pedig a metodista ébredéshez vezetett. A névtelen testvérgyülekezeti férfi így eszköz lett Isten kezében.
Vagy ki tudja, hogy hívták azt az igehirdetőt, akit Spurgeon hallott? Spurgeon csak azért ment egy bizonyos templomba egy napon, mert annyira rossz volt az idő. Ebben a kis kápolnában egy olyan ember hirdette az igét, akiről Spurgeon azt mondta: „Nem volt tanult prédikátor, és az igehirdetése is igen szegényes volt. Nem sokat tudott a teológiáról, ezért újra meg újra csak az igeszakaszt ismételgette. Ez az újra és újra idézett vers juttatta hitre Spurgeont: Ézs 45,22 Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincsen más! Azért ismételgette a férfi ezt a verset, mert nem sok mondanivalója volt erről a szakaszról. Így tehát egy egyszerű, tanulatlan laikus igehirdető volt az eszköz Isten kezében, hogy rajta keresztül jusson megtérésre Spurgeon, aki aztán a 19. század nagy igehirdetője lett. – Moody pedig úgy tért meg, hogy a vasárnapi iskola tanítója a vállára tette a kezét, és megkérdezte Moodytól, hogy valóban hisz-e az Úr Jézus Krisztusban.
Tehát Anániás volt az a férfi, aki eljött Pálhoz, akinek a szolgálata által Pál újra látott, megkeresztelkedett és megerősödött az Úrban. Semmit sem tudunk Anániásról, nem volt vén, vagy diakónus, vagy apostol, és nem volt felszentelve sem, hogy keresztelhessen. Bemerítő volt, anélkül, hogy baptista lett volna. – Az Úr nincs rászorulva felszentelt lelkészekre vagy prédikátorokra. Pál nem volt felszentelve, Kálvin János, John Bunyan és Moody sem, mégis nagy erővel hirdették az Igét a Szentszellem által. A nagyegyházak nem biblikus hagyományok alapján ‘szentelnek fel’ valakit.
Az Úr azt mondta Anániásnak, hogy menjen el az Egyenes utcába Júdás házába, és kérdezősködjön egy Saul nevű tarzuszi férfi után, mert íme, imádkozik.Minden egyes valódi megtérés mögött ott van a szívből jövő ima. Tudjuk az Igéből, hogy senki sem hívja segítségül az Úr nevét, csak a Szentszellem által. Ha egy ember letérdel és azt mondja, „Uram, hálát adok neked “, akkor ez annak a bizonyítéka, hogy a Szentszellem újjászülte őt, és az illető hitben válaszol –mert íme, imádkozik.
Ez azért érdekes, mert Pál farizeus volt a farizeusok között. A farizeusok naponta háromszor imádkoztak, valamint imádság előtt és után is egy-egy óráig meditáltak. Tehát minden nap nagyjából 9 órát töltöttek el imádságban. Úgy tűnik, Isten számára ez volt Pál első imádsága, ez volt az első Isten által meghallgatott imádsága.
Itt szeretnék feltenni egy kérdést, amire remélem, mindannyian igennel feleltek. Gondoljatok arra, amikor először imádkoztatok Istenhez. Ezen nem azt értem, amikor ülve vagy térden állva valamikor egy felsőbb hatalomhoz szóltatok. Volt akkor olyan élményed, melyet a Biblia újjászületésnek nevez? Felismerted, hogy Isten előtt elveszett ember vagy? Felfogtad, hogy az Úr Jézus magára vette a bűneidet és örök életet ajándékozott neked? Hálát adtál ezért imádságban?
„Mert íme, imádkozik…“ – szokatlan lehet egy büszke farizeus számára úgy imádkozni, mint a vámszedő. Hivatkozhatott volna a vallásos buzgóságára is. – Van, aki a keresztény neveltetésére hivatkozik. Az én szüleim is keresztények, otthon mindig olvastuk a Bibliát, és imádkoztunk evés előtt. Vasárnapi iskolába jártam, bemerítkeztem és úrvacsorát is veszek. A barátaim is keresztények, ezért én is biztosan keresztény vagyok. De megtapasztaltad-e azt, amit Pál átélt?
Hogyan imádkozott Pál? Nem tudjuk, de talán zsoltárokat imádkozott, mint Dávid, pl.: Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! (Zsolt 51,3) Vagy olyasmit, hogy „légy az én reggeli és esti áldozatom“, vagy „te légy az áldozati bárány, aki elveszi a bűneimet“. Azt gondolom, Pál gondolatai össze voltak zavarodva, eddigi hite összeomlott, és mindaz, amit eddig helyesnek tartott, most kártyavárként dőlt össze.
Anániás érvelni kezdett:Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, 14 és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. Félt a Pállal való találkozástól. De az Úr ezt válaszolta neki:Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. Pál tehát azt az apostoli megbízást, illetve elhívást kapta, hogy ne csak Izraelben hirdesse az igét, ne csak a szegényeknek, hanem a királyok és főleg a pogányok körében hirdesse az evangéliumot. Később úgy nevezi magát, mint „a pogányok apostola“. Egyébként később, a 22. fejezet 15. versében (amikor a megtéréséről beszámol) elmagyarázza, mit jelent ez. Anániás erre ezt mondta: Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál. Érdekes! Megtapasztaljuk, mit jelent a „minden“ szó ebben a szövegkörnyezetben. A korai egyház történetében a „minden ember“ nem azzal egyenlő, hogy „kivétel nélkül mindenki“, hanem azt jelenti, hogy „mindenki – a különbözőségükre való tekintet nélkül“, azaz nem számít, hogy zsidó vagy pogány, szegény vagy gazdag, földműves vagy király valaki.
Aztán ezt olvassuk: 17Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! … Sault testvérének nevezi, bár az még nem volt megkeresztelve. Világos, hogy a nem akkortól lesz egy ember keresztény, amikor bemerítkezett, és nem is a bemerítkezés/keresztség által lesz kereszténnyé. A keresztség később következik, mint a hívő bizonyságtétele, ami meg is történt Pál esetében.
Az ApCsel 22,16-ban Pál beszámol arról, mit mondott neki Anániás, amikor meglátogatta: Most tehát miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül hívva az Úr nevét! A Károli fordítás szerint: Mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét. A Békés-Dalos fordítás pedig így szól: Rajta, a keresztség által mosd le bűneidet és hívd segítségül az ő nevét.
Az egyes fordítások alapján azt feltételezhetnénk, hogy a keresztség mossa le rólunk a bűneinket. De ez nem így van – nem a keresztség, hanem az Úr nevének segítségül hívása mos meg bennünket a bűntől! A fordításbeli eltéréseknek az az oka, hogy a fordítás alapjául szolgáló kéziratokban nem, vagy csak kevés volt a központozás (írásjelek). Maga a szöveg hibátlan, de az írásjelek elhelyezése nem mindig.
Később Pál a rómaiakhoz írt levélben tisztázza ezt a kérdést(Róm 10,13): „Mindaz, aki az Úr nevét hívja segítségül, üdvözül.”
Anániás tehát eljött a damaszkuszi Júdás házába, rátette a kezét Saulra, aki újra látott. Azután elmentek az Abana folyóhoz, és Anániás megkeresztelte Pált. Azután így folytatódik az ige: 19majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal. Pál eljárt a gyülekezeti alkalmakra és úrvacsorát vett. Ez az, amit a korai gyülekezet tett, amikor együtt voltak: magyarázták az igét és megtörték a kenyeret. Az úrvacsora megünneplése jellemző volt a korai egyházra. Az egyházatyák írásaiban ez jól nyomon követhető. Ezért úrvacsoráztak a testvérgyülekezetek minden vasárnap.
Pál apostol miután az Úrtól hitet nyert, azonnal elkezdett bizonyságot tenni a hitéről: 20és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. 21Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket? 22De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus.
A „bebizonyít“ ige tulajdonképpen az “összehoz, összeilleszt“ jelentést hordozza a szótövében. Egy szó jelentését azonban nem a szótő határozza meg, hanem az, hogy hogyan használják. Itt azonban a szótő és a használat szinte azonos, és azt jelenti: bebizonyít, tanít, egyesít – ezek olyan szavak, amelyek gyakran előfordulnak az Újszövetségben.
De fel kell tennünk a kérdést: Hogyan tanított? Mire tudott visszatekinteni, hivatkozni az apostol? Az Ószövetségből kellett bebizonyítania, hogy a Tóra és a próféták jövendölései Jézus Krisztusban teljesedtek be. – Gyülekezetünkben szisztematikusan hirdetjük az igét, és ez jól van így. – Pál apostol idejében azonban össze kellett gyűjteni az Ószövetségből a vonatkozó igehelyeket és össze kellett vetni ezeket Jézus életével, hogy be tudják bizonyítani, hogy Jézus az Isten Fia és a megígért Messiás. – Azt hiszem, Pál így járt el. Később Pál biztosan a tanítói tevékenysége során is szisztematikusan tanított, de akkor ott más volt a helyzet, és az Ószövetségből kellett felmutatnia a bizonyítékokat.
Tehát Jeruzsálemből Damaszkuszba érkezett egy bizonyos Saul, egy katonai csapattal, és tele volt az ellenségei iránt érzett gyűlölettel. Azután találkozott Krisztussal, most pedig sietősen el kell hagynia a várost. A tanítványok egy „halaskosárban“ eresztették le a városfalon. Micsoda változás ez egy emberben!!
Itt szeretnék elmondani pár dolgot arról, ami Arábiában történt. Ez nem az ApCselben van leírva, hanem a Gal 1,16-ban írja Pál: …nem tanácskoztam testtel és vérrel. 17 Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, aztán ismét visszatértem Damaszkuszba. Saul kísérettel és lovakkal jött Damaszkuszba, most pedig egészen egyedül, egy kosárba rejtve hagyja el a várost. Szívében azonban olyan hit volt, mint Augustinus, Luther, Kálvin, John Knox és sok más társuk szívében. Mózes, a zsoltárok és a próféták iratai ott voltak a hátizsákjában, de amikor visszajött Arábiából, ahol az Úr tanította, akkor már ott volt a szívében az, amit később a rómaiaknak, a korinthusiaknak és a filippieknek írt.
Nagyon szeretem azt a kifejezést, hogy„nem tanácskoztam testtel és vérrel“. Isten volt a tanácsadója, nem pedig a kultúra, nem a tanítóival konzultált, és nem is olvasott könyveket a Bibliáról. Istennel volt közösségben. – Ne gondoljuk azt, hogy csak olyan ember tudja a Bibliát magyarázni, akinek teológiai vagy bibliaiskolai végzettsége van. Ezzel nem akarom rossz színben feltüntetni a képzéseket, sem a teológiai szemináriumokat és a bibliaiskolákat, hiszen én magam is nagyon sokat tanultam professzoroktól és lelkészektől, de a lényeg mindig az Istennel való közösség.
Valaki utalt arra, hogy milyen párhuzam van Mózes életével. Mózes 120 évig, azaz 3 x 40 évig élt. Életének első harmadát a fáraó udvarában töltötte, és vezető pozícióban volt. Mondhatnánk, hogy Isten semmit sem tud kezdeni egy olyan emberrel, aki valaki akar lenni. – Utána el kellett menekülnie Egyiptomból, és pásztorként élt. Isten semmit nem tud kezdeni egy «senkivel». Végül az utolsó 40 évében Izrael népét vezette a szabadságba. Isten azt az embert tudja használni, aki az első két leckét megtanulta. Akkor eszköz lehet Isten kezében.
Pál Arábiába ment, ahol Isten beszélni tudott vele és kijelentette neki magát. Azt gondolom, Pál tanulmányozta az Írásokat, az Ószövetséget (Tanak), amelyeket eddig is tanulmányozott, de most már a benne lakó Szentszellem úgy tudta magyarázni az Írásokat, hogy az megfelelt Isten közlési szándékának. Tulajdonképpen most értette meg az Írásokat!
Ha lenne időnk, hozhatnánk példákat arra, hogyan értelmezte újra az Ószövetséget. Nem olyan jelentést adott a szövegnek, ami nem volt benne, hanem felfedezte, hogy az Ige olyasmit mond, amit eddig nem tanult vagy nem ismert fel a talmud/tóraiskolában. A Gen 1,1-nél kezdte: „legyen világosság“. A saját megtapasztalására gondolt, és felismerte, hogy ez a világosság jelent meg neki a damaszkuszi úton. A 2Kor 4,5-ben ezt írja: Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. 6Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ahogyan Isten a teremtéskor szólt, úgy beszélt Pál életében is.
Ezután a Gen 2-ben a nő teremtéséről olvasott, és arról, hogy milyen viszonyban volt Ádámmal. Erről később az1Kor 11-ben és másutt is írt. – Azután, a Gen 3-ban felismerte, hogy Isten két emberrel foglalkozik: Az első Ádámmal, aki elbukott, és őbenne az egész emberiség is, valamint az utolsó Ádámmal, aki a megváltói munkája által mindazokat képviseli Isten előtt, akik őbenne vannak. Pál a kereszténység lényegét a reprezentáció, a képviselői tulajdonságokban értette meg: Ádám az egész emberiséget képviselte a bűnesetben, az utolsó Ádám pedig mindazokat képviseli, akik őbenne vannak. Erről így ír az 1Kor 15,22-ben: Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.
Pál teológiája tulajdonképpen az Ószövetségben található. Erre mi magunk is rájöhetünk, ha odafigyelve olvassuk a Bibliát. Említést tesz 1-2 titokról, misztériumról, de egyébként minden, amiről ír, megtalálható az Ószövetségben.
Pál tehát Jeruzsálembe megy, az ottani gyülekezetbe. Biztos, hogy sokan megrémültek, amikor meglátták őt. Lehet, hogy voltak köztük olyanok is, akik elvesztették családtagjaikat, amikor Pál üldözte a hívőket. Most pedig ez a Pál itt van a gyülekezetükben.
26Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték el, hogy tanítvány. 27Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, beszélt is vele, és milyen bátran szólt Damaszkuszban Jézus nevében. Pál vitázott a görög nyelvűekkel. Sokan talán ezt mondták: „Megszabadultunk Istvántól, megköveztük őt, most meg itt van valaki, aki még Istvánnál is rosszabb.“ Pál most már ugyanabban a helyzetben volt, mint előtte István. Mivel Pált is meg akarták ölni, ezt olvassuk:30Amikor azonban megtudták ezt a testvérek, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba. Tarzuszban aztán eltöltött néhány évet a gyülekezetben, mielőtt missziós utazásait megkezdte. Időre volt szüksége, hogy a gondolatait átrendezze, és megismerje a gyülekezetet, mielőtt szolgálatba állt volna.
Lukács ezzel zárja a fejezetet: 31Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentszellem segítségével egyre gyarapodott. A szentek közösségében nem voltak választóvonalak, és nem is voltak különböző egyházak. Mindenkit befogadtak a gyülekezetbe, aki csak újjászületett. Létszámban és hitben is gyarapodtak, „az Úr félelme és a Szentszellem vigasztalása által“. Ezt kívánom én is mindannyiunknak. Ámen.