Folytatván a keresztyén gondolkodásról kezdett témánkat, ezúttal sem egy hagyományos bibliamagyarázat vagy prédikáció mentén haladunk versről versre, hanem egyfajta szemináriumi előadásként. Célunk, hogy megismerjük a keresztyén értelmet és megtudjuk, miért fontos az.Szeretném összefoglalni az első részt:
A Róma 12,1-2 versek állnak a középpontban, amelyek arra tanítanak, hogy szükség van értelmünk megváltozására, megújítására, és hogy ne igazodjunk a világhoz. Szó volt Harry Blamires könyvéről, amit 1963-ban írtThe Christian Mind címmel. Ennek a könyvnek már az első fejezetében állítja, hogy nem létezik többé keresztyén értelem. Nincs keresztyén filozófia, amely magyarázatot adna az életre. Ami a középkorban még létezett, mára teljesen elpárolgott. Ma már nem az a kérdés, hogy létezik-e keresztyén sajátosságú értelmünk, hanem van-e egyáltalán értelmünk. Ma egy esztelen, értelmét vesztett világban élünk. – Beszéltünk ennek okairól, amely a materializmus, a filozófiai szkepticismus és a relativizmus, ahol nincsenek abszolútumok. Ezért omlik össze az egész oktatási rendszer, és csak a pragmatizmus marad: hogyan készíthetünk jobb számítógépeket, hogyan lehet egy gépet gyorsabban és gazdaságosabban üzemeltetni, stb. Ami az iskolázás és nevelés klasszikus célja volt, a jót, a szépet és igazat felfedezni, az elveszett.
Beszéltünk az élet gyors ritmusáról. A gondolkodáshoz idő kell. A keresztyének belesodródtak a modern élet rohanásába, és ha el akarjuk kezdeni azt, amiről Pál apostol a Róm 12 elején ír, akkor időt kell találnunk a szellemi gondolkozásra. A keresztyén embernek szüksége van csendességre reggelenként, de időt kell találnia az olvasásra, elgondolkozásra, miközben nemcsak a könnyű, népszerű keresztyén irodalmat, hanem a nehezebb, teológiai könyveket is kézbe veszi, melyek segítik az értelem bővülését.
Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.
Amikor az apostol értelmünk megújulását kéri, akkor szembe állítja ezzel az ellenkezőjét, a világhoz való igazodást. A kérdés tehát: milyen mintát mutat a világ, amelyhez nem kell igazodnunk? Az, ami gondolkodásunkat uralja, ami a 21. század embereinél hiányzik: a gondolkodás hiánya! A domináns befolyás – amint azt láttuk – a TV. Említettem, hogy a TV egy értelemmentes médium, nem a gondolkozáson, ráción keresztül hat. A szavak, cikkek, könyvek, újságok megmozgatják a gondolkozást. A TV nem, a TV képeket mutat a képernyőn, amibe belevetítjük az érzéseinket, kívánságainkat. A TV kielégíti kívánságainkat, jól érezzük magunkat előtte, de nem ad lehetőséget arra, hogy formáljon, átalakítson, befolyásolja gondolkozásunkat. Ha nem akarunk a világhoz alkalmazkodni, akkor hátat kell ennek fordítani. Ez azzal kezdődik, hogy megértjük, miről is van szó.
Ezt is félre lehet persze érteni. Két kérdést kell megválaszolnunk. Az első a szórakoztató műsor kérdése: szabad-e egy labdarugó meccset megnézni? Lehet-e a TV-t szórakoztatásra használni? Természetesen szabad. A kérdés a mennyiség: szabad-e halálra mulattatni magunkat? A TV a szórakoztatás egyik fő eszköze. Szabad megnéznünk egy-egy filmet a moziban vagy a TV-ben.
A probléma abban rejlik, hogy a TV komolynak minősíti azt, ami csak szórakoztatás. Nyugodtan megnézhetünk egy meccset, de ne keressük a TV-ben a híreket, a politikát és legkevésbé a vallást.
A második kérdés: ajándékozzuk tehát el vagy dobjuk a szemétdombra a TV-t? Nem rossz ötlet, de nem realisztikus. Neil Postman, aki az említett könyvet írta: Wir amüsieren uns zu Tode (Halálra szórakoztatjuk magunkat), könyve végén felteszi ezt a kérdést. Válasza: a TV kultúránk egy része, nem tudunk tőle megszabadulni. Keresztyénként azonban meg kell tanulnunk, hogyan bánjunk a TV-vel. Fel kell tennünk magunkban mindig a kérdést: mit csináljak a következő órában? Van valami jobb, amit tehetnék? Az esetek többségében van okosabb tennivalónk, mint TV-t nézni.
Mit jelent a keresztyén gondolkozás kifejlesztése? Foglalkoznunk kell az ide vonatkozó keresztyén tanításokkal, majd fel kell tennünk a kérdést: mit jelent számunkra az, ha valóban hisszük mindezt? Gondolkodásunknak megfelelően fogunk cselekedni. Ha nem gondolkozunk szellemi dolgokról, akkor nem fogunk szellemi módon élni és cselekedni. Pál apostol a Római levél első 11 fejezetében a tanítással foglalkozik. A levél második része a gyakorlati megvalósításról szól, a praktikumról. Én nem szeretem ezt a részt „praktikusnak” nevezni, mert ezzel a kifejezéssel azt sugallnám, hogy a teológia, a tanítás nem praktikus. A 12. és következő fejezetek tulajdonképpen a teológia alkalmazása. A tanítás nagyon is gyakorlati, praktikus. Amikor elkezdjük alkalmazni a tanítást, akkor ez az értelemnél veszi kezdetét.
Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul. Mit ért Pál a test odaszánása alatt? Gondol a szemünkre, hogy lássuk azt, amit látnunk kell. Ne pazaroljuk pillantásunkat a szemét, a pornográfia nézésére. Gondol a fülünkre, hogy a jó dolgokra hallgassunk és ne a rosszra. Gondol a kezünkre, a szolgálatunkra, a lábunkra, hogy oda menjünk, ahova az Úr vezet. Ez mind nagyon fontos, de Pál mással kezdi: ő az értelmünkkel kezdi. Mi nem ezzel kezdenénk. A görög filozófusokhoz hasonlóan mi az értelmünket tartjuk „szelleminek”, és a test többi részét alacsonyabb rendűnek. Pál az „értelemmel” kezdi, és ez világos a szövegből – nemcsak a Róm 12,1-2-ből, hanem a 3. versben megismételtekből is: A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. Pál szerint: ahogyan gondolkodsz, úgy fogsz cselekedni!
Mi a keresztyén gondolkodás? Mit jelent keresztyénként és mit jelent a világ szerint gondolkodni? Sok keresztyén azt érti ez alatt, hogy keresztyén dolgok felett kell gondolkozni. A világi ember persze nem elmélkedik keresztyén dolgok felett. Pál azonban arra utal, hogy minden felett keresztyén módon kell gondolkozni! A keresztyén értelem ellenkezője a világi értelemnek. Mit jelent a „világi” kifejezés? Ennek a szónak a görög megfelelője az „aion”, ami korszakot jelent. A „világi értelem” az az értelem, amely mindent a mai korszak szerint ítél meg, mindent, amit lát, tapint, hall, amihez viszonyulhat, amivel bánhat vagy amit értékelhet. Ezzel foglalkozik a világi gondolkozás, de ezen túl kell jutni! A világ nem foglalkozik Istennel, akit nem lát, nem gondolkozik el az örökkévalóságról, csak az érzékszerveinkkel észlelhetővel foglalkozik. Ez a világiasság, mely azt mondja: csak a kozmosz létezik, amelyet észlelhetünk, és felejtsd el Istent, az örökkévalóságot, az abszolútumokat, az etikát. Csak a kozmosz létezik, amely mindig is volt, van és amely mindig létezni fog. Mi a különbség e között és a keresztyénség nézete között? Mit mondott a zsoltáríró? Felnézett az égre és azt mondta: Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat (Zsolt 19,2). Ebben ismerhető fel a világi és a keresztyén világnézet közötti különbség.
Legutóbb említettem Harry Blamires könyvét „A Keresztyén értelem fejlesztése” címmel. Állítása szerint mindent lehet világi módon vagy keresztyén nézőpontból szemlélni. Vegyünk példának két végletet.
Az egyik pl. az úrvacsora, amikor a hívő keresztyének gondolatban elmélyülnek az Úr Jézus halálába, kiontott vérébe. De képzeljünk el egy gyülekezeti pénztárost, aki a hátsó sorban ül, mialatt az úrvacsorát kiosztják, és azon gondolkozik, hogy elfelejtette a kenyeret és a bort a gyülekezeti költségvetésbe beleszámítani. Ez persze az ő kötelessége lett volna, és joggal gondolkozik afelett, hogyan lehetne ezt korrigálni. Ez világias, nem szellemi gondolkozás. A legszentebb dolgok felett is lehet világiasan gondolkodni.
A másik végletre Blamires hoz egy példát, hogyan lehet egy világi dolgot keresztyén szemmel látni. Ülsz a kocsidban és kifogyóban van a benzin, tehát elmész tankolni. Gondolkodhatsz afelett, hogy ha autónkban ülünk, rohanunk az idő után, és elszigetelődünk másoktól. A társadalmi közösség szétesik. Gondolkozhatsz az energia tartalékokról és a környezetvédelem kérdéseiről, hiszen Isten ránk bízta a teremtés megőrzését. Autónkkal szennyezzük a levegőt. Ha tehát a keresztyén értelem fejlesztésével foglalkozunk, akkor egy olyan keretet keresünk, amin belül mindent keresztyén szemszögből szemlélhetünk. …ne igazodjatok e világhoz, ne igazodjatok a világi gondolkozásmintákhoz, melyek csak az anyagot, a láthatót, a hallhatót és a tapinthatót veszi figyelembe, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával.
Mivel kell tehát kezdeni? Kezdhetjük a Bibliával, vagy bizonyos tanításokkal. Mivel kezdjük? Logikus lenne, ha Istennel magával kezdenénk. A Róm 12,1-3 versekben az „Isten” szó fordul elő leggyakrabban, háromszor. Az 1. versben így találjuk: „Isten irgalma” és „élő és szent áldozat, amely tetszik az Istennek”, majd a 2. versben: „megítélhessétek: mi az Isten akarata”.
Mit mondhatunk Istenről? Most nincs lehetőség egy Istenről szóló teljes tanításra, de ezekben a versekben elég sokat megtudunk Őróla. Isten először is egy személy, mert van akarata, ami neki tetszik. Isten az egész Szentírásban mint személy jelenti ki magát. Egy személy, aki más személyekhez tud viszonyulni. Amikor Isten elhívja Ábrahámot, akkor mindig mint személy jelenik meg, aki cselekszik (1Móz 12). – Ugyanaz az égő csipkebokornál, amikor Isten visszaküldi Mózest Egyiptomba, hogy engedjék el népét. Mózes megkérdezi Istent: ha a néphez megyek és azt mondom nekik, hogy atyáitok Istene küldött engem, és ők megkérdezik, ki a mi atyáink Istene, mit mondjak nekik? Isten válasza: Vagyok, aki vagyok. A személy, mely minden más személy felett áll.
Isten szent. Amikor Pál azt mondja, hogy szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, akkor azt azért mondja, mert Isten szent. – Már az égő csipkebokornál mondja Isten, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állsz, szent föld (2Móz 3,5). A Levitikus (Mózes 3. könyvének) fő témája Isten szentsége.
Isten szuverén. Azt tesz, amit akar. Ő elhívja Ábrahámot és Mózest, és ők mennek. Isten minket is hív, és közli, hogy mit kell tennünk: változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata. Látnunk kell egy személyes, szuverén, szent Istent. Ezt az emberek a római birodalom összeomlása óta látták, amikor a keresztyénség teret nyert, egészen az 1700-as évekig. Bár nem volt mindenki keresztyén, mégis mindenki ezen keresztyén fogalmak és keretek között élt. Mindenki hitt egy személyes Istenben, aki a történelmet irányítja, és hitték, hogy a történelemnek van egy célja, és létezik Isten ítélőszéke.
Ez az, amit elvesztettünk. James W. Sire „The Univers Next Door” c. könyvében azokat a nyomokat követi, melyek a mai állapothoz vezettek. A teizmussal kezdi, ahol az emberek hittek egy személyes Istenben. A teizmust követte a deizmus. Mind a két szó azonos jelentőségű, a teizmus és a deizmus egyaránt Istenre vonatkozik, az egyik kifejezés görög, a másik latin gyökerű. Tartalmilag azonban különbség van a két világnézet között. A teizmusban hittek az emberek egy személyes, morális Istenben, aki törődik az eseményekkel a földön. A deizmusban az Isten nem törődik az eseményekkel, és nem avatkozik bele azokba. Hasonlít ez egy órásmesterhez, aki elkészített egy órát, felhúzta és azóta működik, anélkül, hogy az órás törődne vele. Létezik az univerzumban egy Isten, de nem törődik a dolgokkal. A politikusok az 1700-as években deisták voltak, hittek Istenben, de nem egy személyes Istenben. A probléma abban van, hogy nem lehet sokáig deista az ember, mert hamar felvetődik a kérdés: ha Isten csak az órásmester és nincs köze a napi eseményekhez, akkor miért is kell egyáltalán Isten? Vessük el. Ezt követi a naturalizmus filozófiája, ami a mai helyzethez vezetett. Ehhez párosul a relativizmus, ez is szekularizmus, és ez a domináns filozófia napjainkban.
Akik gondolkoznak, azok látják ennek következményeit. Sire felteszi a kérdést: mi történik, ha világnézeted naturalista? Ha nincs istened, ha elvetetted őt, akkor nem vagy Isten előtt felelős, hiszen ő nem létezik, megtehetsz mindent, amit csak akarsz. Pontosan ezt teszi a világ. Sire szerint, ha nincs egy Isten, aki számon tart, akkor nem számít, amit teszek. Miért legyek jó, ha nincs jutalom, ha pedig rossz vagyok, abból csak hasznom lehet, és nincs, aki megbüntessen. Ez végső fokon egy nihilista filozófia. Az emberek azt mondják: semmi sem számít. Az egzisztencialisták felismerték, hogy az így van. Viselkedj és tégy úgy, amint akarsz, hiszen semmi sem számít – mondják.
Van ennek más következménye is. Ha a saját világnézetünk ennyire lesüllyedt, akkor más vallásokat vagy világnézeteket kezdünk keresni. Így jött létre a „New Age” mozgalom, amelyet valaki így határozott meg: a New Age egy keleti vallás és irracionális optimizmus keveréke. Shirly MacLane, a színésznő, a New Age egyik kimagasló képviselője, a nyilvánosság előtt mondta: „Én isten vagyok”. Ez esztelenség.
A keresztyének azt mondják: vissza kell térnünk a teizmushoz. A Biblia Istene egy személyes Isten, aki irányítja az eseményeket, akinek tetszik, ha neki szolgálunk. Erről beszél Pál a Róm 12,1-3-ban. Ennek jelentősége van, mert Istennél fogjuk az örökkévalóságot eltölteni, ha gyermekei vagyunk Jézus Krisztus által.
Ez a szemlélet mindent megváltoztat. Hogyan látjuk az élvezetet? Hogyan látjuk a szenvedést? A szenvedés rossz, senki nem akar szenvedni. Hogyan látjuk a kudarcot? Kudarcot sem akar vallani senki. És a halál? A Biblia a halált ellenségnek nevezi. Mindez rossz és a halál ellenség, de keresztyén szemszögből mindez nem a legrosszabb, és a halál nem a végső ellenség. A keresztyén szemlélet túl lát ezeken. A keresztyének készek voltak szenvedni, kudarcot vallani és meghalni, hogy részesüljenek egy becsesebb feltámadásban (Zsid 11,35). – D. Moody mondta egyszer: Egy 6 éves kislány haldoklott. Vak volt, és azt hitték, hogy a hallását is elvesztette. Az orvos az ágya mellett azt mondta a szülőknek: „Szegény gyerek, látott jobb napokat is”. A kislány hallotta ezt, és így szólt: „A legjobb napjaim még előttem vannak, amikor látni fogom a királyt az Ő dicsőségében.” Ez a keresztyén világnézet!
Hogyan viszonyulunk a jó dolgokhoz az életben, a sikerhez, az élvezethez stb.? Örülünk a sikernek, örülünk, ha valamit élvezni tudunk, amit Isten teremtett. Ezek azonban nem a végső örömök! Nem rossz, ha sok pénzt keresünk, és ezzel az Urat szolgáljuk. A keresztyének mottója: szeretnénk Istennek tetszeni!
Beszéljünk röviden a materializmusról. Gyakran furcsa nézeteink vannak a materializmusról. Azt mondjuk, a kommunisták nem hisznek Istenben, ezért materialisták. Mi nem vagyunk kommunisták, ezért nem vagyunk materialisták, és hiszünk Istenben. Ez persze tévedés. Mi legalább olyan materialisták vagyunk, mint a kommunisták. Ők filozófiai materialisták, mi gyakorlati materialisták vagyunk. Amikor Szolzsenyicin kiszabadult a gulágból és megérkezett Amerikába, ott hősként ünnepelték. Amikor a Harvard egyetemen 1978-ban tartott egy beszédet, összehasonlította Oroszországot az Egyesült Államokkal. Mindenki azt várta, hogy a nyugati rendszert jobbnak tarja, mint a szovjet rendszert. A következőt mondta: „valamivel jobb”! „Ha valaki megkérdezne, hogy mintaként állítanám-e országom elé a nyugati rendszert, akkor nemmel kellene válaszolnom. Az évtizedes szenvedés az országomban olyan szellemi fejlődést idézett elő, hogy a jelen nyugati rendszer nem látszik számunkra kívánatosnak. … Az évtizedes elnyomás és terror szenvedése után az emberi lélek olyan dolgok után vágyik, amelyek magasabbak, melegebbek és tisztábbak, mint amit a mai nyugati tömegek élete és szokásaik tudnak nyújtani a hányingert keltő exhibicionizmus hulláma, a TV elbutító hatása és a kibírhatatlan zene által.” Közben Szolzsenyicin visszament Oroszországba és 2008. augusztus 3-án 89 éves korában meghalt. Szerinte a nyugati rendszer legalább annyira materialista, mint a szovjet rendszer volt. A szenvedés, amin a Szovjetunió népe átment, egy szellemi éhséget váltott ki benne, amit itt nyugaton nem tapasztalhatott.
1989-ben a szovjet rendszer összeomlott. Miért? Csak a szabadság utáni vágy miatt? Nem, itt többről van szó. A kommunista rendszer országaiban a szellemi éhség utáni vágy miatt az emberek készek voltak inkább meghalni, mint abban a rendszerben élni. Lengyelországban a katolikus egyház, a Német Demokratikus Köztársaságban a lutheránus egyház Lipcsében, Romániában pedig a temesvári protestáns gyülekezet volt az az erő, amely a rendszer bukásához vezetett. Ezek szellemi erők voltak. Az emberek készek voltak meghalni. Ez világnézeti kérdés volt akkor. Egy kommunista politikus mondta hetekkel a rendszer összeomlása előtt Romániában: „Almák fognak a körtefán nőni, mielőtt a kommunista rendszer összeomlik.” Az emberek készek voltak meghalni, és rájuk is lőtt a rendőrség. Ellenben nyugaton a „békemozgalom” ilyen jelmondatokat plakátoz: „Nincs semmi, amiért érdemes lenne meghalni.” Végül is nincs semmi, amiért érdemes lenne élni! Ez a világi felfogás szemben a keresztyén világnézettel. Egy keresztyén kész meghalni valami túlvilágiért, mely változást idéz elő.
Most nézzük meg Pál apostolnak egy másik tanítását. Olvassuk el a Római levél első fejezetét. Miért? Mert itt van a gonoszság, a bűn leírása. Már beszéltünk Istenről, aki minden jónak forrása. Most a világ kerül a fókuszba: hogyan látja Isten az emberi kultúrát. A fejezet így kezdődik: (Róm 1,18) Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot. – Miért? Mert Isten kinyilatkoztatta magát a természetben, de nem teljességében. A természet nem ad felvilágosítást Isten kegyelméről és az evangéliumról, de felismerhető a természetben az Ő hatalma, mert Ő a teremtő és mi felelősek vagyunk előtte. De az ember nem ismeri el Őt, nem hálás azért, amit tett. Ellenkezőleg, az ember elnyomja Isten kinyilatkoztatását a természetben, és ezért haragszik Isten az emberek nemzedékeire. Hogyan nyilvánul meg Isten haragja? Pál szerint különböző módon.
Ha Istent kiszorítják, akkor valami el fogja foglalni a helyét. Az ókorban bálványokat imádtak, ma mindenki saját magát imádja. A kettő azonos. Ma önbecsülésről (self-esteem, Selbstachtung) beszélünk, az emberek saját magukat szeretik, a nárcizmus uralkodik társadalmunkban. Ez gyalázatos, és Isten azt mondja, „ha engem kiszorítotok a társadalomból, akkor a helyembe más fog kerülni”.
Ezt a megállapítást fontos versek követik a fejezet végéig. A Róm 1,24-től kezdve háromszor mondja Pál: kiszolgáltatta őket az Isten… Pál leírja azt, amit a saját kultúrájában látott, és ami a mi kultúránk tükörképe. Az 1,26-ban „szolgáltatta ki őket” és az 1,28-ban „Isten kiszolgáltatta őket” szerepel. Ezeket a verseket olvasva egy hanyatlást észlelhetünk. Ha Isten valamit felad, akkor mindenki azt tehet, amit akar. Először a szabad szerelemről (promiszkuitásról) beszél. Ma mindenki mindenkivel ágyba bújik. Minél több szexuális élménye van valakinek, annál büszkébb. Pál egy ördögi hazugságról beszél, Isten igazságát hazugsággal cserélték fel (1,25). A hazugság felismerése csak szenvedések árán történik. Ha elhiszi valaki a szabad szerelem kéjének ígéretét, akkor majd később megissza annak levét.
Pál ezután a szexuális perverziókról, a leszbikusságról ill. homoszexualitásról beszél. Ma, ha valaki homoszexuális, akkor büszke rá, dicsekszik vele, jogaira hivatkozik, és felvonulásokat szervez. Miért mondom, hogy ez egy lejtő? Azért, mert ezt Pál természetellenesnek nevezi. A promiszkuitás egy természetes dolog. Ha egy férfi sok nővel, vagy egy nő sok férfivel alszik, az még mindig megfelel a természetes testi funkciónak, még ha a Biblia tiltja is ezt. A homoszexualitás megítéléséhez nem is kell Biblia! Itt a természet maga tanít arra, hogy ez természetellenes. Az emberi test és természet nem arra van teremtve, hogy férfi férfivel vagy nő nővel közösüljön.
A harmadik szint, ahová süllyedni lehet: (Róm 1,28) És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik. Miért rosszabb ez, mint a perverz szexualitás? Nem állapítottuk meg korábban, hogy a bűn a gondolkozásnál kezdődik? Nem aszerint cselekszünk, ahogyan gondolkozunk? Először a gondolkozás lesz romlottá, és abból fakad a szabad szerelem, a promiszkuitás, majd a szexuális perverzió különböző formái. A bűn természetesen a gondolkozásból ered, de Pál itt nem arról beszél. Mit jelent a megromlott gondolkozás? Pál megmagyarázza, hogyan működik ez. A 29-32. versekben felsorolja, milyen formákban nyilvánul meg a megromlott gondolkozás, majd összefoglalja: (Róm 1,32) Ők ugyan megismerték Istennek azt az elhatározását, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nem csak maguk cselekszik ezeket, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket művelnek. Mit jelent ez? Nemcsak bűnöznek, hanem a bűnt helyesnek tartják. A társadalom helyesli a bűnt, helyben hagyja, sőt dicséri, tapsol a bűncselekvőknek. Azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz. Ami szép, az csúnya, és ami csúnya, az szép. Nézzük a modern művészeteket, a képzőművészetet és a zenét, amelyben kifejezésre jut a művészek világnézete. A csúnyát szépnek tartják. (Ephraim Kishon gúnyolja ezt ki egyik könyvében). Miért nem tudják a csúnyát csúnyának minősíteni? Azért mert nincsenek észnél, mert őrültek! Ha egy civilizáció elveti Istent, akkor lejtőre kerül, és a szexualitás különböző élményeitől kezdve a perverziókon keresztül oda jut, hogy nem tudja a jót a gonosztól megkülönböztetni. Minden a feje tetején áll. Mai kultúránk ezt hirdeti: szerezz meg mindent, amit akarsz, csalj, lopj, élvezz mindent, amire a fogad fáj. Ne törődj azzal, hogy másokat megsértesz vagy károsítasz, hiszen te magad vagy a legfontosabb a világon. Ez az őrültek filozófiája! Ebben a világban élünk, ezt sugározza a TV mindennap a különböző „talk-show” műsorokban. Minden képernyőn látható szórakoztató film, krimi és szappanopera tele van perverzióval, amit felmagasztalnak. „Így kell élnünk”, mondják. A társadalom eszét vesztette.
És a keresztyének? Mi a biblikus gondolkozás?
Szeretnék néhány igét felsorolni. Keressük ki először Dániel könyvét, ahol a 4. részben a Nebukadneccar és Isten közötti vitáról és annak kiteljesedéséről olvasunk. Nebukadneccar nem fogadja el az isteni ítéletet, és amikor palotája tetején letekint birodalmára, a függőkertekre, ami az óvilág egyik csodája volt, azt mondja: (Dán 4,27) Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam teljében, fenségem dicsőítésére! Nem pont azt fejezi ki ez, amit ma világi humanizmusnak nevezünk? „Ezt tettem a saját erőmből, és ezért ez engem dicsőít!” Isten ítélete rögtön eléri: alighogy a király kimondta ezeket a szavakat, egy hang hallatszott a mennyből: Neked szól ez az üzenet, Nebukadneccar király! Elvesztetted királyságodat! Száműznek az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint az ökrök, és hét időszak múlik el fölötted, amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja azt, akinek akarja. Mi az isteni ítélet? Az őrültség! Ez az ószövetségi illusztrációja annak, amiről Pál a Róm 1-ben beszél. Önkényes ez az ítélet? Isten látja a mennyből Nebucadneccar fellengzését, és azt mondja: „Ez tűrhetetlen, mit csináljak vele? Gábriel, hozd az ítéletek könyvét!” Kinyitja a könyvet és megáll a „P”-nél mint pestis – „ez nem jó, „R” mint rák – ezt a 20. századnak tartom fenn. „H” mint hályog – „nem, ez nem jó”, aztán megakad a szeme az „Ő”-n, őrültség! „Ezt még sohasem alkalmaztam eddig, büntessük meg Nebukadneccart ezzel, veszítse el az eszét.”
Nem, Isten nem büntet önkényesen. Ha Isten őrültséggel bünteti meg a királyt, mit akar azzal mondani? Azt, hogy a világi humanizmus őrültség. Aki a világra tekint és dicsekszik azzal, hogy ez az ő érdeme és magát dicsőíti, az őrült. – Mi ebben a világban, ebben a kultúrában élünk.
Mi történik Nebukadneccarral? Száműzték az emberek közül, füvet evett, mint az ökrök, úgy viselkedett, mint az állatok. Isten minden jónak a forrása, és ha valaki Istennek hátat fordít, akkor úgy fog viselkedni, mint az állatok.
Lapozzunk a jól ismert 8. zsoltárhoz. Így kezdődik: (Zsolt 8,2) Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön… Ez a zsoltár pontosan az ellenkezője annak, amit Nebukadneccar mondott: Ez a birodalom az én művem a fenségem dicsőítésére.
A zsoltár felépítése teljesen megfelel tartalmának, ezért szeretem ezt a zsoltárt. Istennel kezdi, Istennel fejezi be. Minden más közbe esik. Beszél az égről, angyalokról, az emberről és az állatokról, a madarakról, a halakról, stb. A zsoltár középpontjában az ember áll. Aquinói Tamás mondta: Az ember közvetítő Isten és a teremtmény között. Mit értett ez alatt? Az embernek van lelke, mint az angyaloknak. Az angyaloknak nincs testük. Az állatoknak van testük, de nincs lelkük. Az embernek van lelke és teste, mint közvetítő. Francis Schaeffer alkalmazta ezt a gondolatot: Az embernek közvetítő szerepe van az univerzumban. Ez a zsoltár így ír az emberről: (6) Kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál… Schaeffer felteszi a kérdést: Miért nem mondja azt, hogy „kevéssel tetted őt magasabbra az állatoknál?” Schaeffer véleménye szerintem helyes: Kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál azért, mert kiváltságunk és kötelességünk feltekinteni az angyalokon túl Istenre, aki alkotott, és akihez hasonlóvá kell válnunk. Mi történik, ha nem tekintünk fel? – A világi ember tagadja Istent. Ha nincs Isten, akkor nincs kire feltekinteni. Akkor csak lefelé lehet tekinteni az állatok felé. Akkor magunkat fejlett állatoknak tarthatjuk és állatokhoz méltón fogunk viselkedni. Kultúránk állatiasan viselkedik, és igazolja magát az állatoktól való származással, magatartásával, tulajdonságaival. Ha néhány fiatal eszméletlenségig összever vagy megöl egy másik fiatalt a diszkó előtt, vagy megerőszakol egy lányt, akkor az rendben van, hiszen a farkasok is így viselkednek. Ha mi elhajtjuk a magzatokat, akkor igazoljuk magunkat, mert bizonyos állatok, pl. a majmok, megölik vagy megeszik újszülötteiket.
A keresztyén felnéz Istenre, mert Isten teremtette az embert a saját képmására, és Isten szeretné, ha hozzá hasonlóak lennénk. Fel kell pillantanunk Istenre, aki Jézus Krisztusban kijelentette magát, és aki meghalt értünk. Ha Jézusra tekintünk, akkor el fogunk változni az ő hasonlóságára, és nem úgy viselkedünk, mint a szekularizált világ körülöttünk, hanem úgy, mint Jézus Krisztus.
Az egész világtörténelemben senki nem hozott nagyobb változást, mint Jézus Krisztus, Isten fia, a ki az előtte levő öröm helyett, megvetette a gyalázatot, keresztet szenvedett, hogy számtalan fiát és lányát vezethesse dicsőségre (Zsid 12,2; 2,10). Itt kezdődik a keresztyén világnézet.