Habakuk könyve a következő gondolatokkal kezdődik: Ez az a teher, amit Habakuk próféta látott. Ne felejtsük el, hogy Habakuk bibliai értelemben vett próféta volt. A prófétai megnevezés arra utal, hogy minden, amit mond, az beteljesedett vagy be fog teljesedni. Ő Isten prófétája volt, nem pedig emberek által kikiáltott próféta. Az Ószövetség prófétáinak a kijelentései mindig igazak voltak. Különbséget kell tennünk bibliai próféták és magukat kinevezett emberi próféták és prófétanők között.
„Uram, ősidőktől fogva te vagy az én szent Istenem! Nem fogunk meghalni! Uram, te az ítélet eszközévé tetted őt! Kősziklám, te arra szántad, hogy büntessen! Szemed tiszta, nem nézheti a rosszat, nem tudod elnézni az elnyomást. Miért nézed hát el a hűtlenséget, miért hallgatsz, amikor a bűnös tönkreteszi a nála igazabbat? Olyanná tetted az embert, mint a tenger halait, mint a férget, amelynek nincs ura. Mindenkit kifog horoggal, hálójába terel, és kerítőhálójába gyűjt; azután örül és vigad. Ezért áldoz hálójának, és tömjénez kerítőhálójának. Mert ezekkel szerez gazdag jövedelmet és bőséges élelmet. Vajon örökké tart az, hogy kiveti hálóját, és gyilkolja a népeket kíméletlenül? Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.”
Az ember hajlamos arra, hogy eltúlozzon bizonyos dolgokat és ebben a hívők sem kivételek. Gyakran felnagyítunk bibliai tanításokat, miközben érzéketlenné válunk. Fontos, hogy Isten Igéjét helyesen alkalmazzuk. Ha mindig csak a tanításon van a hangsúly, vigyázzunk, nehogy ezáltal csak a fejünk nőjön nagyra.
Néhány keresztyén a bibliafordításokról beszélget. Az egyik azt mondja: A Luther Bibliát szeretem, hiszen a régies német nyelvezet olyan gyönyörű. Valamennyire képzettnek és műveltnek is kell lenni, amikor az ember olvassa a Bibliát, a fordítás pedig egyszerűen jó. Egy másvalaki a következőképpen reagál: Én az Elberfeldi Bibliát részesítem előnybe, mert pontos, és a pontosságra nagy hangsúlyt kellene fektetnünk. A harmadik hozzászóló így vélekedik: Nekem a modern fordítás tetszik, ami jól érthető a ma emberének. Egyvalaki közöttük hallgatott egy darabig, majd ezt mondja: Anyukám fordítását találom a legjobbnak. Mindent, amit elolvasott, alkalmazza az életében, ezért tetszik nekem a legjobban az ő fordítása.
Habakuk egy csodálatos példa arra, hogyan oldjon meg az ember lelki problémákat. Előző alkalommal arról olvashattunk, hogy a próféta a problémáival és a kérdéseivel nem egy embertársához vagy egy másik profétához, a szomszédjához, esetleg egy lelkészhez rohant, hanem közvetlenül Istent szólította meg. Nekünk is hasonlóképpen kellene cselekednünk! Jeremiás a következőket mondja:
„Kiálts hozzám, és válaszolok, hatalmas és megfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked, amelyekről nem tudhatsz!” (Jer. 33,3)
Habakuk jó példa erre.
„Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz!” (Hab. 1,2)
Isten válaszában benne van, mit fog cselekedni:
„Nézzétek a népeket és lássátok, ámulva csodálkozzatok, mert olyan dolgot viszek véghez napjaitokban, amit nem is hinnétek, ha elbeszélnék!” (Hab. 1,5)
Majd Isten elkezdi felsorolni, hogyan indítja útnak a káldeusokat, azért, hogy megítélje Izráelt és fogságba vezesse a népet. Ez Habakuk számára új kérdést vet fel, hiszen problémába ütközött. Habakuk esetében igen izgalmasnak találom, hogy bátorkodik nehéz kérdésekkel Isten elé állni. A próféta számára nehezen értelmezhető, hogyan használhat egy szent Isten olyan szentségtelen embereket, mint a káldeusok? Isten miért szentségtelen eszközökkel fenyíti azokat az embereket, akik a gyakori bukásuk és ellenszegülésük ellenére is sokkal igazabbak, mint a káldeusok? Miután elkezdi nyugtalanítani ez a probléma, olyan dolgot tesz, amit nekünk is tennünk kellene, ha nehézségeink támadnak. Először is megerősíti Istenbe vetett bizalmát. A panaszkodáshoz a hit vezeti, nem pedig a hitetlenség.
A 12. vers, amiben megerősíti a bizalmát, szépen kapcsolódik az előtte lévő 11. vershez:
„Azután mást gondol, és tovább megy. Vétkes ő, mert a saját erejét isteníti.” (Hab. 1,11)
Egy olyan nemzet képe tárul elénk, aki örömét leli a saját hatalmában, aki az erejével büszkélkedik. Ez nem Babilon, amit én építettem? – mondta Nabukodonozor. Egy erős hadseregre támaszkodó ország képe jelenik meg előttünk. Minden nemzet, aki a hadseregére támaszkodik, aki a nukleáris erejében bízik és megfeledkezik Istenről, igen nagyot fog csalódni. A káldeusok a következőt mondják: A mi erőnk az istenünk!
A 12. versben Istennel, Izráel erősségével találkozunk:
„Uram, ősidőktől fogva te vagy az én szent Istenem! Nem fogunk meghalni!”
A próféta Istenben bízik:
„Ősidőktől fogva te vagy az én szent Istenem!”
Az „Úr” szó különböző jelentéssel bír. Itt Isten lényére utal, aki önállóan létezik, akinek a léte független az emberektől, a teremtett világtól, mindentől, ami nem saját maga. A próféta nem csak azt mondja, hogy „Úr”, hanem „Uram…Istenem”. Mindezzel felhívja a figyelmet az erős Istenre. Ugyanazt a szót használja, mint a Genezis 1,1:
„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.”
A próféta először az önállóan létező Istenről beszél, majd az erős Istenről, aztán a következő szavakkal illeti: én szent Istenem!
A „szent” jelentése „elkülönített”. Isten elkülönített, független. Luther mondta, hogy a próféta itt szembesítette Istent. Habakuk Isten jellemére támaszkodik, ahogy megismerte őt az Írásokból. Te vagy az Örökkévaló, Te vagy a hatalmas Teremtő, Te vagy a Szent és a független. Majd a következőt mondja:
„Nem fogunk meghalni!”
Miért? Mert Ő az én Szent Istenem.
Istenről beszél, aki szövetséget kötött és bizonyos ígéreteket adott. Lehetetlen, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak adott ígéreteit ne tartaná meg. A próféta igen erőteljesen elpanaszolja a problémáit.
Hasonló a helyzet, amikor Istent dicsőítjük és hálát adunk neki mindazokért, amiket tett értünk, majd elkezdünk kérdéseket feltenni, vagy siránkozni, hogyan történhetett meg ez és ez velem. Habakuk teljes bizalommal fordul ahhoz az Istenhez, akit Izráellel egy szövetség köt össze, hiszen maga is Izráel egy része. Azáltal erősíti meg bizalmát, hogy Isten cselekedeteire támaszkodik.
„Uram, te az ítélet eszközévé tetted őt! Kősziklám, te arra szántad, hogy büntessen!”
Isten szavát komolyan veszi, elfogadja és tudja, a káldeusok jönnek, hogy végrehajtsák az ítéletet. Megerősíti, amit az Úr mondott és kősziklámnak nevezi. Csodálatos dolog Istent sziklához hasonlítani, aki mozdulatlanul, sziklaszilárdan kitart az ígéretei mellett. Az Úr, amit megmondott, teljesíti. Spurgeonnak van egy anekdotája egy egyszerű asszonyról, aki a szomszédjával gyakran beszélgetett az üdvbizonyosságról. A szomszéd kétkedő volt, nem egyszer kifigurázta a hölgyet. Amikor újra bizonyságot tett az üdvösségéről és a biztos jövőjéről, megkérdezte a szomszéd, honnan tudja mindezeket. „Isten százszor elmondta nekem”, majd elkezdett igeverseket felsorolni a János első leveléből. Miután a nagy szóáradatban végre szóhoz jutott a szomszéd, a következőképpen reagált:
- Mi van akkor, ha Isten nem tartja meg a szavát?
- Akkor Istent nagyobb veszteség érné, mint engem. Én ugyan elveszíteném a lelkem, Ő viszont a becsületét.
A hölgy tudta, hogy nyugodtan támaszkodhat Isten jellemére.
Figyelemreméltó, ahogy a próféta indít: panaszkodik, nem ért bizonyos dolgokat, teljesen zavarodott, ennek ellenére a következőképpen reagál:
„Ősidőktől fogva te vagy az én szent Istenem! Nem fogunk meghalni!”
Életben fogunk maradni, a nép túléli a válságot. Ezenkívül tudom, hogy az én Kősziklám a káldeusokat biztos elküldi, hogy minket fegyelmezzen.
Majd belekezd egy másik érvelésbe, ami az igeszakasz második része. Bizakodó, de a gondolatai összekuszálódtak. Neked is volt már ilyen élményed? Biztos voltál, hogy az Úr megtartja a szavát, de zavarodottságodban el sem tudtad képzelni, hogyan fog ez megtörténni.
A prófétának megvolt a reménye, de nem ismerte Isten módszereit. Az Újszövetségben is találunk hasonló példákat. Lukács Evangéliumának az elején Zakariásnak és Erzsébetnek egy angyal hozta az ígéretet. Hogyan reagált Keresztelő János apja az angyali hírre?
„Miből tudom meg ezt?”
Ez a kérdés hitetlenségből fakadt. „Hogyan fogom megtudni?” Az Úr angyala szólt hozzá, ezért kellett volna tudnia. Büntetésből a fia születéséig néma maradt.
Ott volt Mária esete. Amikor az angyal bejelentette, hogy fia születik, Jézus a Krisztus, mi volt a reakciója?
„Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?”
Hitt ugyan az angyalnak, de teljesen össze volt zavarodva, hiszen el nem tudta képzelni, hogyan fog megtörténni, Isten milyen módszereket fog alkalmazni. Mivel a kérdése hitből fakadt, nem kapott büntetést.
Isten eljárása összekuszálta Habakukot, aki a problémáit a következő szavakkal fogalmazta meg:
„Szemed tiszta, nem nézheti a rosszat, nem tudod elnézni az elnyomást. Miért nézed hát el a hűtlenséget, miért hallgatsz, amikor a bűnös tönkreteszi a nála igazabbat?”
Másképpen fogalmazva: Tudom, hogy szent Isten vagy, tekinteted tiszta, a gonosz dolgokat és a romlást nem tudod elnézni. Hogyan tudod akkor ezeket a káldeusokat elnézni? Kérlek, magyarázd el nekem! Kérdésével a hitvány, galád káldeusokra utalt.
„Olyanná tetted az embert, mint a tenger halait, mint a férget, amelynek nincs ura.”
A káldeusok eljöveteléről beszél, akik úgy hurcolják el a népet, mint ahogy a tengerből kifogott halakat viszik rúdra felakasztva. A káldeusok nem voltak finnyásak, gyakran a fogvatartottak állába vert kampók által vezették az áldozataikat. Izráelt kerítőhálóba összegyűjtve vonszolták el.
„Mindenkit kifog horoggal, hálójába terel, és kerítőhálójába gyűjt; azután örül és vigad.”
Mi emberek védtelen halak vagyunk. Horgot, különféle hálókat használtak a káldeusok, hogy az embereket fogságba vigyék.
Horog, kerítőháló, vontatóháló, mindezek képnyelvek.
„Ezért áldoz hálójának, és tömjénez kerítőhálójának. Mert ezekkel szerez gazdag jövedelmet és bőséges élelmet.”
Hérodotosz leírja, hogy a szkíták a kardjaikat Marsnak ajánlva felszentelték, majd évente áldozatot mutattak be neki. Valószínűleg a káldeusoknál is hasonlóképpen történt. (A jelen korban pedig a papok áldják meg a háborúban használandó fegyvereket). A káldeusok azoknak a harci eszközöknek mutattak be füstáldozatot, melyekkel más népeket legyőztek. Luther szerint, ha valaki örvendezik és vigad, de nem Istennek ad hálát, az bálványimádó. A káldeusok a más népek fölött győzelmet aratott fegyvereket tették meg bálványaiknak, azokat a fegyvereket, amelyekkel embereket leigáztak és fogságba vittek.
A próféta a 17. versben röviden összegzi a problémáját:
„Vajon örökké tart az, hogy kiveti hálóját, és gyilkolja a népeket kíméletlenül?”
Más szavakkal kifejezve: Istenem! Semmit nem teszel ez ellen? Senki sincs, aki a gonoszság ellen fellépne?
Választ vár az Úrtól. Zaklatott, gondolatai össze vannak kuszálódva, de alapvetően a kérdései hitből fakadnak. Ez a hitbeli meggyőződése közelebb viszi Isten válaszához:
„Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.” (Hab. 2,1)
Nem tudom, hogy Habakuk valóban odaállt-e a bástyára vagy a városfalra, de mindez lehetséges. Úgy gondolom azonban, hogy itt képekben beszél és kifejezi elvárásait Isten felé abban a reményben, hogy nemsokára választ kap Tőle. Visszavonul, távol a mindennapoktól, azért, hogy a problémáját elemezni tudja. Kipróbáltuk már mi is? Nekünk is meg kell tapasztalnunk, mit jelent megoldandó gondjainkkal, nehézségeinkkel időről időre elcsendesedni. Időt kell találnunk, hogy az Úrral rendszeresen kettesben legyünk.
Egy magyarázat szerint a zsidó szöveg igen erőteljesen hangsúlyozza a próféta várakozó magatartása miatt kialakult lelki állapotát. „Hogy mit szól hozzám” kifejezésében ez megfigyelhető. Nyilvánvalóan a próféta már többször beszélgetett Istennel négyszemközt és kíváncsian várta a panaszára a választ.
Nem csak a saját, hanem a többi ember nevében is szól, és nem ijed meg odaállni az Úr elé. Tulajdonképpen Isten gondoskodását és igazságosságát vonja kérdőre. Nem azt mondja, hogy Isten igazságtalan, de előre meg akarja magát védeni, mert tudja, hogy Isten a saját elhatározása szerint fog cselekedni, és azt is tudja, hogy Ő az örökkévaló szent Isten. Mindezek ellenére szeretné Őt megkérdezni.
Gyakran a következő gondolatokkal keresnek meg emberek: Hiszek az eleve elrendelésben, de ez azt jelenti, hogy a többieknek nincs esélyük? Az eleve elrendelés tanát megtalálhatjuk a Bibliában, de ezzel kapcsolatban egy kissé össze vagyunk zavarodva. Habakuknak valami hasonló érzései lehettek a problémáját illetően.
Hogyan lehet nehézségeket, gondokat megoldani? Az olvasott szövegből kiderül, hogy Izráel egész létét veszélyeztette a próféta által felvetett probléma. A megoldása nem csak nemzeti és nemzetközi szinten mutatkozik meg, hanem az egyén életében is. Azokat a módszereket, amelyeket a próféta alkalmazott a nehézségek megoldásában, mi is átültethetjük a gyülekezeti és személyes életünkbe.
Az első és legfontosabb dolog, hogy ne essünk kétségbe. A próféta szava erre a bizonyíték. Amikor felmerült a probléma, nem rémült meg. A panaszai és kétségbeesése ellenére is tudja, hogy Isten szava igaz. Jakab a következőket írja a levelében:
„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.” (Jak. 1,19)
Gyakran ott hibázzuk el, hogy korábban szólalunk meg, mint kellene, hamar dühbe gurulunk és lassan halljuk meg az elmondottakat. Martin Lloyd-Jones egyszer a következőket mondta: Aki idejekorán elkezd beszélni, annál fennáll a veszély, hogy valami olyasmit mond, ami még eszébe sem jutott. Ez érvényes az e-mailekre is.
Tehát az első lépés: ne essünk pánikba, ne fecsegjünk sokat és ne bosszankodjunk.
Mi a következő lépés? Végig kell gondolni az alapelveket. Pontosan ezt tette a próféta. Látszólag ez egy közvetett útja a probléma megoldásának, de gyakran a legjobb módszer. Habakuk a következőt mondja: Te vagy az örök Isten, Te vagy az Úr, Te vagy minden dolgok alkotója, Te vagy az én szent Istenem és Te vagy az az Isten, aki a szövetséget megtartja.
Ezek az alapigazságok már a legelején sok kérdésre választ adnak.
A probléma megoldásának harmadik lépéseként az alapigazságokat ültessük át a gyakorlatba. A próféta ezt teszi. Annak a bibliai elvnek engedelmeskedik, amiről Jakab is ír a levelében:
„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jak. 1,22)
Mit tegyünk, ha mindezek a módszerek nem használnak? Nem esünk kétségbe, visszamegyünk az alapelvekhez, amelyeket megpróbálunk Isten segítségével a gyakorlatba átültetni, de semmi nem történik! Akkor az egész problémahalmazt át kell engedni az Úrnak! A legjobb példa erre maga az Úr Jézus, amikor a Getsemáne- kertben imádkozott. Nagyon nehéz volt akkor ott neki emberként az Atya akaratát megtalálni:
„Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Lk. 22,42)
Küzdött, az atyjával beszélgetett, hiszen meg akarta tudni az akaratát, végezetül mindent letett a kezébe.
Habakuk problémája a világban található erőszak és nem érti, Isten miért nem avatkozik be? A próféta nem esik kétségbe, visszamegy az alapigazságokhoz: Isten örök, nem változik, mindenható, megtartja a szövetségét és nem utolsó sorban Ő az ő Istene. Isten előre látja a történelmet, az emberektől teljesen független, önmagától létező, mindent kézben tart, ezért mondhatjuk, hogy nem fogunk meghalni.
A próféta másik problémája, hogy miért folyamodik Isten szentségtelen eszközökhöz? Az alapelvet a 13. versben olvashatjuk:
„Szemed tiszta, nem nézheti a rosszat, nem tudod elnézni a romlást.”
Ezek után mindent Isten kezébe helyez:
„Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.” (Hab. 2,1)
Végezetül feltehetjük a nagy kérdést: Hogyan tudunk mindent Istenre bízni? Figyeljük csak meg, mit tesz a próféta:
„Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek.”
Visszavonul egy magányos helyre, távol az emberektől. Majd megjelenik a kételkedés. Miután az ember a felismert problémát leteszi Isten kezébe, azonnal elkezd aggodalmaskodni. Ugye ismerős? Ez nem más, mint hitetlenség! Esetleg a gondjaink, nehézségeink miatt egy hívő baráttól kérünk tanácsot, mert úgy gondoljuk, Isten nem tudja megválaszolni. Netalán azt gondoljuk, a barátunk tanácsa az Úr akarata. Az Írás azt mondja, ha valamit letettünk Isten kezébe, ott is kell hagynunk. A Fil. 4,6-7-ben Pál apostol mond valamit, ami pont ideillik:
„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”
Ha Isten elé vittük az ügyünket, Ő békességet ad nekünk.
Egy rossz példa Jákob esete, aki állandóan konfrontálódott a testvérével, Ézsauval. Jó példaként Dánielt említeném. Dárius idejében az udvari emberek mindent megtettek, hogy Dánielt megvádolhassák. Hamar felismerték, hogy az egyetlen pont, ahol megragadhatják, az az Istennel való kapcsolata. Elérték a királynál, hogy egy olyan rendeletet adjon ki, miszerint csak Dáriushoz és az ő istenéhez lehet fordulni kéréssel, máshoz nem. Mit tett Dániel? Amikor megtudta, hogy a rendeletet aláírták, odament a Jeruzsálem felé kitárt ablakához és szokása szerint naponta háromszor térden állva elmondta könyörgését Istennek. Ez számára fontosabb volt, mint a király összes határozata.
Habakuktól még valamit tanulhatunk:
„Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.”
Számított arra, hogy Istentől kap választ. Mindezt hittel tette és a hite megmutatkozott az imájában. Miután a panaszaival Isten elé ment, várt a válaszra. Ez az igazi hit!
Végezetül olvassuk el a 2,3-at:
„Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.”
Egyszerűsítsük le. Hogyan teszek le valamit Isten kezébe? Vissza kell vonulni a hétköznap zajától! Ne emberektől és barátoktól várjunk tanácsokat! Ne agyaljunk állandóan, hanem bízzuk magunkat az Úrra! Várakozásunk hitből fakadó legyen! Biztosak lehetünk benne, hogy Isten meghallgatja az imánkat és előbb vagy utóbb, de válaszolni fog. Ne essünk kétségbe és emlékezzünk a bibliai alapelvekre! Miután mindent letettünk a kezébe, biztosak lehetünk, hogy a válasza a javunkra lesz. Ámen