Az előző részben a filippi gyülekezet születésnapjáról volt szó. Fő témánk az Apcsel 16,6-40 volt, melyben Lukács részletesen leírja Pál apostol élményeit Filippiben, találkozását Lídiával, a börtönőr megtérését, stb.
Fil 1,1-2: Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, mindazoknak a Krisztus Jézusban hívő szenteknek, akik Filippiben vannak, véneikkel és diakónusaikkal együtt: 2 kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ezek a hívők csak az Atyát ismerték a judaista monoteizmus alapján. Micsoda sokkot okozhatott az, hogy Pál összefüggésbe hozza az Atyával azt az embert, aki pár évvel azelőtt a földön járt mint a kegyelem és békesség forrása. Fil 1,3-8: Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, 4 és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, 5 mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. 6 Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. 7 Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. 8 Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével;
…vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével – Ebben a magyar fordításban elvész a kifejezés ereje. Pál igen erős kifejezést használ itt. Így kellene fordítani: mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus belső részeivel; Fil 1,9-11: és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; 10 hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, 11 és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.
Ha azt mondjuk, hogy mi egy szétszaggatott, megtört társadalomban élünk, akkor az közhely. Ahová csak nézünk, mindenütt korlátokat látunk; politikai, faji határokat, ahol vannak fehér- és színesbőrűek, látunk északi és déli kulturális határokat, ill. gazdagok és szegények közötti határokat. Milyen nehéz egységet teremteni! – Pál napjaiban ez talán még érzékelhetőbb volt. Több fal állt fenn, mint ma. Pogány és zsidó közötti határ, görög és római közötti határ, szabad és rabszolga közötti határ. A patrícius és a közönséges polgár közötti határ. Határok a férfiak és nők között. – Azonban ha a filippi levelet fellapozzuk, nem válaszfalakról olvasunk, hanem egységről Jézus Krisztusban. Egy gyülekezet sem volt annyira különböző elemekből összetéve az első évszázadban, mint a filippieké. Ha csak emberi erők tartották volna össze, akkor ez a gyülekezet létre sem jött volna. Kikből állt a gyülekezet? Néhány nőből Lídia körül, egy szolgalányból, egy börtönőrből és családjából. Semmilyen közös alap az egységre nem állt fenn. Ehhez jön még Pál, egy zsidó rabbi. Egy olvasztótégely volt ez.
Az a szeretet, amiről a Fil 1,3-11-ben olvasunk, ahogyan Pál viszonyul ezekhez az emberekhez és ők is egymáshoz, az kétségtelenül emberfeletti erőnek köszönhető. Itt egy erővel van dolgunk, amely embereket képes a legkülönbözőbb háttérből összekötni a szeretetben és a szolgálatban. Ez az erő az Úr Jézus szelleme. A Fil 2,1-ben Pál ezt mondja:Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Szellemben, ha van irgalom és könyörület,… Nincs az összekötő keresztyén szeretetnek és közösségnek szebb példája, mint amiről a Fil 1,3-11-ben olvasunk. Pál imádságában találjuk meg ezt.
Pál a köszöntés után rendszerint hálaadással folytatja leveleit. Dicséretet mond azért, amit a Szentszellem életükben elvégzett. Ezt követi az ima!
Az olvasott rész szerkezete egyszerű. Két részre oszlik: az 1,3-8 leírja a körülményeket és az imádság okát, az 1,9-11-ben pedig megtaláljuk az imádság tartalmát. Másként mondva: a 3-8 megadja az ima alapját, a 9-11 az ima szövegét. A 3-8 a „miért?”-re ad választ, a 9-11 a „mi az?”–ra ad feleletet. Pál felnyitja szívét és lelkét ezekért a hívőkért.
Figyeljük meg az imádság körülményeit és okát, és különösen a szeretetet és gyengédséget a velük való krisztusi közösségben, minden társadalmi és szociális különbség ellenére!
Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért.
A „valahányszor” a nap közi zsidó imádságok idejére vonatkozik. Pál átvitte az ószövetségi praxist a keresztyén gyakorlatba!
Az „imádkozom” szó ebben az esetben egy szükségre, egy hiányosságra utal! Pál ezzel azt akarja kifejezni, hogy a filippibeliek életében vannak bizonyos dolgok, melyeket csak Isten tud betölteni. Ő egészen konkrét dolgokért imádkozik, melyeket csak Isten tud megadni. Pál ismerte hiányosságaikat. A 2. fejezet elején utal szakadásokra közöttük és később imádkozik azért, hogy ezeket Isten gyógyítsa meg.
A filippi gyülekezet ismerte Pál szükségeit és hiányosságait és imádkoztak Pálért. 1,19 Mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Szellemének segítsége által.
Ha Pál imádkozott, mindig örömmel imádkozott. Az ő öröme sohasem függött a körülményeitől. Ellenségeskedések és börtön nem változtattak az örömén. – Pál azonban nem egy érzéketlen, sztoikus ember volt! Az ő benső független öröme nem jelenti azt, hogy nem volt sohasem szomorú vagy sosem tudott nevetni! Később említi, hogy a filippibeli hívők szellemi növekedése megnövelte örömét! Másrészt Epafroditosz betegsége elszomorította őt. Nem volt védve a hangulati befolyások ellen. Öröme, mely független volt a körülményektől, arra utal, hogy túllátott a körülményeken, békesség volt a szívében. A körülményeket egy „lengéscsillapítón” át fogta fel. Az öröm Pál számára nem csak egy érzelmi, hangulati kérdés volt. Pál minden helyzetben Krisztus szuverenitását érezte.
Mi az örömének az oka? Fil 1,5: mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. „közösség” = koinonia = valamit megosztani.
A „koinonia” az újszövetségben különböző jelentőséget kap. Figyeljük meg az igei formáját ennek a szónak a Fil 4,15-ben: Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Macedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem állt velem kapcsolatban, (vállalta a közösséget) csak ti egyedül.
Vagy a Róm 15,26-ban azt mondja Pál: Macedónia és Akhája ugyanis jónak látta, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényeinek. A „gyűjtés” is koinonia, valaminek megosztása másokkal.
A 2Kor 8,4 ismét adományozásról beszél: Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. Az „adakozással” szó is koinonia. Miért említem ezeket? Mert meg vagyok győződve, hogy a Fil 1,5-ben, „mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig”, arra az anyagi segítségre utal, amit a filippiek neki küldtek. Azért örül, mert a filippiek kitartóak, fáradhatatlanok ebben a közösségben az evangéliumért!
Ennek a közösségnek még mélyebb gyökerei vannak! Itt arra is látunk utalást, hogy elfogadták az evangéliumot kegyelemből, hit által. Pál itt mindenekelőtt kitartó szorgalmukra utal.
Értjük? Az Ige és az evangélium iránti szeretetünk abban mérhető le, hogy mekkora áldozatot vagyunk készek hozni az evangélium terjedése érdekében. A mi gyülekezetünkben sohasem teszünk említést pénzről, erre vagy arra való adakozásról. Ez gyülekezeti alapelv. Senkit nem erőltetnek, hogy adakozzon. Nem vagyok Pál és nem vagyok apostol, de én is hálát adok értetek az evangélium terjesztésében való szorgalmatokért. Ez Isten kegyelmének bizonyságtétele.
Jelentőségteljes az, amikor azt mondja „az első naptól fogva mind a mai napig.” Ez az ő támogatásában való állhatatosságukra utal, sőt arra is, hogy kész volt elfogadni azt! Nem szabad elfelejteni, hogy Pál itt eltért a magára rótt szabályoktól (aki hirdeti az evangéliumot, éljen abból)! Pál sohasem fogadott el semmit azért, ami ingyen van, az evangéliumért. Ő mint sátorkészítő dolgozott. Ritkán fogadott el támogatást gyülekezetektől. Filippi kivétel volt! A közösség és a szeretet olyan mély volt, hogy kivételt tett. Engedte, hogy támogassák őt. Erre utal itt. A Fil 4-ben említi, hogy többszöri és ismételt esetekben támogatták őt.
Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. Az elöljáró versek, a kitartó és szüntelen osztozás az evangélium ügyében, meggyőzték Pált, hogy a filippibeliek Isten megmentő kegyelmének tárgyai. Pál bizalmának fundamentuma az Úr. Nem a filippibeliek! Az Úr hűsége az ő bizalmának alapja. Az üdvösség alapja nem az emberi akarat és döntés, hanem az Úr maga! Az Isten akarata az üdvösség alapja.
Ha olyanokkal beszélek, akik nem hisznek a hívők örök üdvösségében, akik azt hiszik, hogy egy hívő elveszítheti üdvösségét, akkor ezek az emberek mindig az emberi bűnre hivatkoznak. Sohasem Istenről beszélnek, hanem csupán az emberi akarat csődjéről, a hit gyengeségéről, az emberi szívnek bűnre való hajlamáról. Ezeknél az embereknél, mindig az ember áll a középpontban. – Bizonyos értelemben igazuk van. Az ember hajlamos a hitehagyásra, a bűnre.
Még ha az ember akarata gyenge is, Isten akarata akkor sem gyenge! Mi hajlamosak lennénk arra, hogy elhagyjuk Őt, de Ő nem hagy el minket. Ő hű marad! Minden bűnös hajlamunk ellenére, Ő hű marad és meg tud őrizni. Amikor a hívők kitartásáról beszélünk, akkor nem az emberi bűnös hajlamokról, az emberi erőtlenségről, az akaratunk gyengeségéről kell beszélnünk, hanem arról, aki elkezdte bennünk a jó munkát és be is fogja fejezni.
Bizonyos kommentárok a 6. versben szereplő „jó munkát” kizárólag a filippibeliek adakozására vonatkoztatják, melyről az 1,5-ben ír. Ez persze leszűkíti a vers jelentőségét. Természetesen az adakozás a filippibeliek szívében Isten kegyelmének munkája. De a „jó munka” az 1,6-ban sokkal tágabb értelmű. Az adakozás csak egy része Isten megmentő és megszentelő munkájának. Pál messzebb tekint a filippi hívők adakozásán. Az adakozás mögött a kegyelem munkája állt, amit Isten végzett a szívükben. Itt egy sokkal tágabb fogalomról van szó, egy olyan munkáról, amit Isten elkezdett a szívükben.
Ez a vers a legjobb gyógyszer, ellenanyag a kétségbeesés, tehetetlenség és frusztráció ellen a napi keresztyén életben. Sok bukás, tévelygés van a keresztyén életben, a megszentelődésben. – Nincsenek gyors megoldások, „gyorsmegszentelődés”! Szeretnénk megsürgetni Isten megszentelő munkáját és nem vagyunk készek vereséget szenvedni. Mi inkább a győzelmeket szeretjük. Ha több a bukás és vereség, mint a győzelem, akkor azt kérdezzük: Talán Isten feladta velem? Talán nem érdemes neki velem foglalkoznia? Ő megmentett ugyan, de nem érdemeltem meg a szeretetét és most azokkal foglalkozik, akik hűebbek nálam.
Ha Isten benned elkezdett egy munkát, úgy mint Lídiában, a börtönőrben és a szolgalányban, akkor be is fogja fejezni. Nem a te hírnevedről, hanem Isten hírnevéről van szó! Az emberek nem törődnek azzal, hogy mit teszel és mi lesz belőled. De Isten törődik vele! Isten neve forog kockán! Isten dicsősége szorosan össze van kötve a mi megszentelődésünkkel. Isten nem fog elhagyni téged. – Az, hogy Isten el fogja végezni bennünk a munkáját, nem jelenti azt, hogy passzivitásra vagyunk ítélve. Nem azt jelenti, hogy hátradőlök a fotelban és élvezem az utazást. – Később a 2. fejezetben beszél arról, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket. Ez nem passzivitás!
Másrészt annak ellenére, hogy biztos abban, hogy Isten az elkezdett munkát el fogja végezni bennük, imádkozik értük! Az imádság az egyik eszköz, melyen keresztül Isten az ő népét meg fogja őrizni ama napra! Itt a megszentelődésben egy kölcsönös egymásra utaltság áll fenn a hívők között! Új gondolat ez számotokra? Isten úgy rendelte, hogy mindannyiunk megszentelődése a többiek imatámogatásától függ. Ezáltal maradtak a filippibeliek kitartóak és hűek. Imádkoztak Pálért és egymásért. Persze, hogy meg vagyok győződve, persze, hogy örülök, persze, hogy szívembe vagytok zárva.
Hordozzuk mi is így egymást naponta imában? Mi volt Pál gyengédségének, ragaszkodásának alapja? Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. (1,7) Nem hiszem, hogy Pál a „kegyelem” fogalmát úgy használja itt, mint ahogy azt mi általában használjuk az üdvösséggel és újjászületéssel kapcsolatban. Ő a „kegyelem” fogalmát hasonlóképpen használja, mint a Róm 15,15-16-ban: Ám, kissé merészebben írtam nektek, mintegy emlékeztetve titeket ama kegyelem alapján, amelyet Isten adott nekem arra, hogy a pogányokért legyek Krisztus Jézusnak szolgája, és végezzem az Isten evangéliumának papi szolgálatát… Pál itt és sok más helyen is arra a kegyelemre utal, amely szolgálat neki adatott, hogy a népeknek az evangéliumot hirdesse. Erről van szó itt is. Azt mondja a filippibelieknek, hogy támogatásuk által osztoznak az ő apostoli evangéliumi munkájában. Ők maguk lesznek ezáltal misszionáriusok. Pál mint a filippibeliek munkatársát látja magát nehézségeiben, a börtönben. Ha Pál szenved, ők is szenvednek, ha ő sikeresen hirdeti az evangéliumot, úgy ők is részesek ebben. Ők munkatársai a neki adott kegyelemnek.
Ezt a részt így fejezi be: 1,8: Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével. A „Krisztus Jézus szeretetével” tulajdonképpen annyit jelent, „a Krisztus Jézus benső részeivel”. A viszcerák, a zsigerek. Az ószövetségben az emberek a zsigereknek, a beleknek, a hasnak tulajdonították az érzelmek központját. Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus legbensőjével. A szeretet gyökere Krisztusban van, a szeretet hatalma Krisztusból fakad és az ő szeretete köt össze. Ez érinti meg szívemet. Gondolj csak bele: Pál, a zsidó, ír a pogányokhoz, a római katonákhoz, a rabszolgákhoz. Ezek falak voltak az első században. Pál mondja: Amint Krisztus szeret titeket, úgy szeretlek én is.
Pál vágyódása nincs kielégítve, mert el van választva tőlük, börtönben van. De imádkozik értük. Íme az imádsága 1,9-11: és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel. Értsük meg: a megszentelődés, a kegyelemben és az engedelmességben való növekedés nem egy „Quick-fix”, nem egy pillanat műve. Pál inkább egy fa növekedéséhez hasonlítja. Olyan ez, mint egy magból, a szeretetből fakadó növekedés. A palántákat támogatni kell, karókhoz kell kötni: ismerethez és megértéshez, ill. megkülönböztetéshez. Ezek támogatásával indul meg a növekedés és a virágzás. …hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit. Nincs szó pillanatnyi, hirtelen változásról. A növekedésnek megvannak a szabályai, a struktúrája.
Imádságának tartalma arra irányul, hogy a filippibeliek szeretete növekedjen. Nem imádkozik a szeretetért magáért, hiszen ez megvolt a hívőkben. A szeretetüknek bizonyságát meg lehetett tapasztalni. Lídia szeretetből nyitotta meg otthonát. A börtönőr megmosta foglyai sebeit és megvendégelte őket. Szeretetük jelét adták, sőt támogatták evangéliumi munkájában.
Imádkozik, hogy a szeretetük növekedjen ismeretben és ítélőképességben, megkülönböztető képességben. Sokat hallunk arról, hogy az ismeretet alá kell rendelni a szeretetnek. Persze igaz, hogy az ismeret szeretet nélkül felfuvalkodottá tesz és arrogáns, büszke embereket produkál. Pál hangsúlyozza, hogy amint az ismeretnek szeretetre van szüksége, éppen úgy a szeretetnek növekedni kell az ismeretben.
Gyakran találkozunk jámbor emberekkel, akik készek mindent eltűrni és elszenvedni, és ezt keresztyén szeretetnek tartják. A szeretetet oda kell irányítani, ami szeretetreméltó. Később a Fil 3,2-ben ír Pál apostol azokról, akik az evangéliumnak ellenállnak. Mit mond róluk? Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól. Megkérdezhetnénk: Pál, nem szeretetlen magatartás ez? Pál azt válaszolná: Félreértettétek azt, amit én a szeretetről mondtam. A szeretetnek növekedni kell a keresztyén tapasztalatban. Ha azt hiszitek, hogy a szeretetnek tűrni kell a bűnt és a tévtanítást, akkor nem értettetek meg engem. Pál szeretete nem ismert határokat és mégis kutyáknak nevezte azokat, akik az evangéliumnak ellenálltak. Ebben nem volt ellentmondás. Isten nem akarja, hogy szeretetünket bűnös és gyümölcstelen erőfeszítésekre pocsékoljuk el. A szeretethez ismeretnek és megkülönböztető képességnek kell járulnia.
A szeretetet meg kell szűrnie az ítélőképességnek. Az élet számos fordulópontján, a napi döntésekben gondold végig: mit és hogyan szeretsz! Ha eldöntötted, hogy mit kell szeretned és hogyan akarod azt szeretni, akkor tedd azt minden erőddel. De ne pazarold szeretetedet érdemtelen dolgokra. A szeretetnek és ismeretnek együtt kell járniuk. Vannak emberek, akiknek meggyőződésük, hogy a szeretet és gyengédség nem járhat együtt erős teológiai nézetekkel. Az ilyen emberek engem bosszantanak! Vannak arrogáns emberek, akik elkülönítik magukat szeretetlenül azoktól, akik más nézetet vallanak, nem hajlandók beszélni velük, kerülik egymást.
Másrészt ott vannak azok, akik hangsúlyozzák a szeretet fontosságát és azt hiszik, hogy mindenki és minden nézet szeretetreméltó. Nem tesznek különbséget. Ez keresztyén degeneráció. Pál azt mondja: vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével; ugyanakkor azt is mondja: óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól.
Mi volt imádságának célja? Kettős célja volt.
1.) 1,10: hogy megítélhessétek, mi a helyes. Meg kell tudnunk ítélni azokat a dolgokat, benyomásokat, amelyek lekötik a figyelmünket, hogy kiválaszthassuk azt, ami a legjobb. Erre utal a Fil 4,8 is: Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!
2.) hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára. A „tiszta” és „kifogástalan” fogalmakat általában úgy értelmezik, hogy a tisztaság a külső viselkedésre, a kifogástalanság pedig a benső tisztaságra utal. Pedig éppen fordítva van! A „tiszta” szó az eredeti szövegben a benső jellem makulátlanságára utal, a „kifogástalanság” pedig arra, hogy ne botránkoztassunk meg senkit a gyülekezeten kívüliek közül.
Mi legyen az imádságának az eredménye? …és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit. Pál úgy tekint ránk, mint egy gyümölcsfára. Úgy legyünk telve szeretettel, mely felett uralkodik az ismeret és a megkülönböztető képesség, legyünk olyan tiszták bensőnkben és viselkedésünkben, gondolatainkban koncentrálva arra, ami tisztességes és szeretetreméltó, hogy a gyümölcsök terhe lehúzza az ágainkat.
Ez a növekvő megszentelődés képe. Egy fa, amely majdnem összetörik az igazság gyümölcseinek súlya alatt.
Végül az imádságának célja: …és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására. Rajta keresztül! Mindez nem magunkból ered, hanem Krisztus ereje által. Melyek a Szellem gyümölcsei a Gal 5-ben? Miért a „Szellem” gyümölcsei ezek? Azért mert a Szellem termi őket. Mit olvasunk a Jn 15,4-ben? Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem.
Mi a cél? Isten dicsősége és magasztalása. Isten dicsősége az Ő népének viselkedésétől függ! Isten maga döntött így! Azáltal lesz dicsőítve, hogy a hitetlen világ Krisztus dicsőségét látja a mi életünkben. Nem tudom, hogy Isten miért döntött úgy, hogy az Ő dicsőségét hozzákösse a mi életünk szentségéhez! De ez tény. Az Úr a hegyi beszédben mondta a következőket (Mt 5,16): Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.
Mit mond Pál tulajdonképpen? Mi nemcsak emberileg nézve vagyunk felelősek a megszentelődésünkért, Isten megígérte, hogy kimunkálja ezt bennünk. Nem csak magunkért kell szorgalmasan keresni a szolgálatot, imádkozni, segíteni. Amit Pál mond: nemcsak a magunk megszentelődéséért vagyunk felelősek, hanem a testvéreink megszentelődéséért is. Lehetetlen azt mondani egy másik testvérnek/testvérnőnek, hogy „az én életem megszentelődéséhez neked semmi közöd nincsen”. Az ő Istenük dicsősége össze van kötve a te és a másik testvér életével.
Ez nem azt jelenti, hogy ott üssük bele orrunkat mások életébe, ahol nem kell. De ahogy Pál és a filippibeliek egymást támogatták, úgy kell nekünk is egymást szorgalmasan támogatnunk imádságban és ha kell, anyagiakban is. Pál imádságában az egymásért való odaadás, szolgálat áll a középpontban. Pált több száz km választotta el a filippibeliektől, de szellemben nem volt elválasztva tőlük. Pál nem mondta: A börtönőrért nem imádkozom, habár segített rajtam, de végül is ő egy római pogány katona. No meg a rabszolgalány, aki a szociális létra legalsó fokán állt, érte nem fogok imádkozni. Pál minden válaszfalat letört.
A keresztyén élet személyes dolog. De ha azt hiszed, ez privát élet, akkor tévedsz. Együtt kell növekednünk egymás mellett, egymás támogatásával imádságban és minden tekintetben Krisztus által, Isten dicsőségére.