Olvassuk el elsőként a Gen 25,19-26 verseket. Itt a következő áll: Ez Izsáknak, Ábrahám fiának a nemzetsége: Ábrahám nemzette Izsákot. 20 Izsák negyvenesztendős volt, amikor feleségül vette Rebekát, az arám Betúél leányát, az arám Lábán húgát Paddan-Arámból. 21 És Izsák könyörgött az ÚRnak feleségéért, mivel meddő volt. Az ÚR pedig engedett könyörgésének, úgyhogy teherbe esett Rebeka, a felesége. Érdekes, hogy Izsák annak ellenére, hogy tudott Isten ígéretéről arra nézve, hogy gyermeke lesz, akin keresztül Isten ígéretei be fognak teljesülni, mégis imádkozott, mert felesége meddő volt. Az imádság nem mond ellent Isten előre elhatározó akaratának és munkájának. Isten tulajdonképpen az imádság eszköze által teljesíti ki előre elhatározott akaratát.De a fiúk tusakodtak a méhében. Akkor ezt mondta Rebeka: Ha így van, minek is élek? Elment azért, hogy megkérdezze az URat. Az ÚR pedig ezt mondta neki (ez a prófécia fontos a Róm 9 megértéséhez): Két nép van méhedben, két nemzet válik ki belsődből: egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, (ez a kiválasztó, megkülönböztető kegyelem. Figyeljük meg a többes számot: „két nép”. A prófécia egyes számmal végződik) de a nagyobbik szolgál a kisebbnek! Ez persze ellentmond a keleti szokásoknak, ahol mindig a fiatalabb szolgál az idősebbnek. Isten ezt szuverén módon megfordította. 24 Elérkezett a szülés napja, és ikrek voltak a méhében. 25 Kijött az első: vöröses volt, és mindenütt szőrös, mint a daróc. Ezért Ézsaunak nevezték el. 26 Azután kijött a testvére, kezével Ézsau sarkába kapaszkodva. Ezért őt Jákobnak nevezték el. Izsák hatvanesztendős volt, amikor ezek születtek.
Róm 9,6-13 6De ezt nem úgy értem, mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izraelhez, akik Izraeltől származnak 7 és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” 8 Vagyis nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. 9 Mert az ígéret szava ez: „Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának.” 10 De nem csak ezt az esetet lehet említeni, hanem Rebekáét is, aki egytől fogant, a mi atyánktól, Izsáktól. 11 Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, 12 ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek”, 13 úgy ahogyan meg van írva: „Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.”
Miközben áttekintjük ezeket a verseket, egy valamit különösen tartsunk szem előtt: az apostol itt az Ószövetséget magyarázza. Négy verset idéz ebben a részben az Ószövetségből. 1. „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Ez az idézet a Gen 21-ből származik. 2. Mert az ígéret szava ez: „Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának.” Ez a Gen 18-ból való. 3. „a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek” Ezt a Gen 25,23-ból idézi. 4. „Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.” Ez az idézet a Malakiás 1,2-ből ered. Pál nem tesz mást, mint magyarázza az Írásokat.
Témánk a kiválasztó kegyelem, avagy Jákobot szerettem Ézsaut pedig gyűlöltem. A Római levél első nyolc fejezetében Pál apostol a kegyelem kiválasztását írja le. Érdekes, hogy Izrael nincs a kiválasztottak között. A nyolcadik fejezet végén azt olvastuk: …semmiféle teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. Lehetséges, hogy Izrael elválasztotta magát Isten szeretetétől? A zsidó olvasó számára két lehetőség adódik: vagy Pál evangéliuma igaz és az Izraelnek tett ígéretek érvényüket vesztették, vagy nem igaz Pál evangéliuma és az ígéretek állnak, és ezért Jézus Krisztus nem messiás hanem egy csaló, aki azt állítja magáról, hogy ő a messiás. Azonban a 9-11. fejezeteket olvasva felismerhető, hogy itt nem egy „vagy-vagy” kérdésről van szó, hanem egy „is-is” helyzetről. Pál evangéliuma igaz és az ígéretek is állnak és igazak. Mindegyik igaz. Isten Izraelnek tett ígéretei be fognak teljesülni és Izrael végül az áldások birtokába jut akkor is, ha ma még mint nép nem élvezhetik ezeket az áldásokat. Volt és van egy maradék a kegyelem kiválasztása szerint az évszázadok során, de a nép még vár az áldásokra és a dicsőséges jövőre.
Amikor Pál ebben a szakaszban azt kérdi, mi lett Izrael kiválasztásával, akkor az olvasott versekben rátér az isteni kiválasztásra és annak csodálatos bölcsességére, jóságára. Az isteni kiválasztás az Isten kegyelméről és irgalmáról tanít minket. És emellett megtanít az ember alázatára is.
A Biblia egyik nagy magyarázója a következőket mondta a predesztinációval és Isten kiválasztásával kapcsolatban: Sosem leszünk megfelelően meggyőződve arról, hogy üdvösségünk egyedül Isten szabad kegyelmének forrásából fakad mindaddig, amíg fel nem ismerjük Isten örök kiválasztó kegyelmét, s ez fogja felragyogtatni Isten dicsőségét. Ő nem különbség nélkül fogad be mindenkit az üdvözültek családjába, hanem egyeseknek ad valamit, amit másoktól visszatart. Az üdvösség nem cselekedetek által lesz a miénk, az kizárólag Isten nagylelkűségéből fakad. Leginkább az formál minket alázatossá és teszi tudatossá bennünk Isten iránti elkötelezettségünket, ha elmélkedünk a kiválasztás ténye felett. Ennek az elvnek az elutasítása csorbítja Isten dicsőségét és megfoszt az igazi alázattól. Akik nem látják a kiválasztás tanának három kiváltságát, vagyis a szabad kegyelmet, Isten dicsőségét és a mi őszinte alázatunkat, azok eltávolítják megváltásunk alapkövét, kárt vallanak magukban és hívők sokaságának is kárt okoznak.
Ebben a tanításban Jézus Krisztus gyülekezetének legmélyebb gyökerét fedezhetjük fel. A predesztináció tanának vigasza nemcsak az egyénekre vonatkozik, hanem Krisztus testének, a hívők közösségének összességére is. Így folytatja: Térjünk vissza és bízzuk magunkat Isten kiválasztására, amikor kétségbe esünk vagy levertek vagyunk. Ha tékozló emberekkel találkozunk, ha gyülekezetek szűnnek meg, akkor ne felejtsük el, hogy az alapkövet Isten rakta le. A gyülekezet nem emberek akaratából született, emberek nem hozhatják létre és nem is reformálhatják azt, mindez Isten tiszta kegyelméből és jóságából van. Ezt a hasznos tanítást és ennek nagyszerű gyümölcsét nyilvánosan kell hirdetni, annak teljességében. Akik az isteni kiválasztás tanát tagadják, azok kárt okoznak és hátráltatják a világ megváltását. Őszintén szólva, az ördögnek nincs finomabb eszköze azoknál, akik a predesztináció ellen harcolnak. Az ördögnek nincs jobb eszköze hitünk megsemmisítésére, mint az, hogy elrejti előlünk a kiválasztást.
Ez a Lk 4,25-30-ra emlékeztet. Az Úr azzal fejezte be nyilvános fellépését a názáreti zsinagógában, hogy Isten kiválasztó kegyelméről beszélt: 25 Igazán mondom néktek, hogy sok özvegyasszony élt Izraelben Illés napjaiban, amikor bezárult az ég három esztendőre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett azon az egész vidéken, 26 de egyikükhöz sem küldetett Illés, csak a Szidónhoz tartozó Sareptába egy özvegyasszonyhoz. 27 Sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán.” Hogyan reagáltak az emberek erre az üzenetre, a kegyelem kiválasztásának tanára? Úgy ahogyan ma is reagálnak: 28 Amikor ezt hallották, a zsinagógában mindenki megtelt haraggal, 29 felkeltek, kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák; Az emberek nem szeretik ezt hallani. Miért? Mert a szív legbelsejében az a nézet rejtőzik, hogy van valami bennem, amit Isten mégis elfogadhat. Aki Isten szuverén kiválasztó kegyelmét hirdeti, ellenségeskedésbe fog ütközni. Az arminiánus keresztyén nem képes elfogadni Isten kegyelme kiválasztásának tanítását.
Az olvasott szakaszban az apostol beszél erről a tanításról. A Róm 9,6-8-ban Isten Igéjét magyarázza Pál. Azt mondja, hogy ha Izrael olvasta volna a Szentírást, akkor látniuk kellett volna, hogy ami történt, az nem ellenkezik Isten Igéjével, sőt teljesen fedi azt, ami az Ószövetségben áll. Először Isten Igéjéről és céljáról beszél. 6. De ezt nem úgy értem, mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izraelhez, akik Izraeltől származnak. Azok a zsidók, akik az első 8 fejezetet olvasták és azt kérdezték: „és mi van Izraellel?”, azok eltávoztak attól a kiválasztott csoporttól, akik hittek Pál apostol evangéliumának. Ezeknek magyarázza meg Pál, hogy Istennek sosem volt szándéka minden egyes izraelitát megmenteni. Mert nem tartoznak mind Izraelhez, akik Izraeltől származnak. Izrael nem egy nép, mint a moábiták, az ammoniták vagy a görögök. Izraelen belül két osztály létezik: Az etnikai izraeliták, akik hitetlenek, és az etnikai izraeliták, akik hívők. Isten üdvtervében csak a hívő zsidók szerepelnek, a hitetleneknek nincs szerepük abban. A hitetlen Izraelita épp úgy elvész, mint a hitetlen nem-zsidó. Mert nem tartoznak mind Izraelhez, akik Izraeltől származnak. Nem mond ellent a Bibliának az a tény, hogy Pál apostol napjaiban éppúgy, mint az azóta eltelt kétezer évben csak kevés kiválasztott hívő zsidó létezett – sőt, ez teljes összhangban van az Írásokkal. A bibliai történelemben vannak analóg esetek, hiszen az ígéretek mindig a kiválasztottaknak adattak, nem csak a természetes magnak. Pál már utalt erre a Róm 4,12-ben, ahol ezt olvassuk Ábrahámról: és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének. Pál szerint Isten ígéretei nem vesztették érvényüket, Isten nem mondott csődöt. Az „Isten igéje erejét vesztette” kifejezés többször előfordul az Újszövetségben. Egyik esetben a virágok elhervadására utal, másik esetben egy vitorlás hajóra, mely letér az előírt útjáról. A probléma tehát nem Isten tervében, hanem a hajósoknál keresendő, akik a hitetlenségük miatt más utat választottak. Ez volt Izrael csődje; nem reagáltak Isten üzenetére, és mert nem reagáltak, nincsenek a kiválasztottak csoportjában, kivéve a kegyelem kiválasztása szerinti maradékot. Erre utal Pál a 11. fejezetben. Nem Isten vallott kudarcot, hanem Izrael. Nem olvasták helyesen a Szentírást.
A 7. versben kidolgozza a témát. 7 és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Ábrahám igazi gyermekei nem csak azok, akik etnikailag tőle származtak, hanem mindazok, akik hittek. Ábrahámnak két gyermeke volt, Izmael és Izsák. Izmael volt az elsőszülött. Izmael a test szerinti gyermek volt. Pál azzal érvel a Galata levélben, hogy a megigazulás egyedül Isten ígéreteibe vetett hit által lehetséges, egyedül kegyelemből van. Hágár és Ábrahám gyermeke test szerinti volt, nem szellem szerinti. A történet bizonyára jól ismert. Ábrahám várt a megígért fiúra, aki azonban nem jött. Ábrahámnak meg kellett volna tanulnia türelemmel várni. Sára javaslatára azonban bement a szolgalányhoz, hogy őáltala jusson örököshöz. Isten azonban világosan megmondta Ábrahámnak, hogy ami a testből származik, az nem kedves Őelőtte. Az ígéret gyermeke Ábrahámtól és Sárától származik majd abban az időben, amikor Ábrahám már képtelen a nemzésre és Sára is túl öreg ahhoz, hogy gyermeke szülessen. Ez a gyermek természetfeletti bizonysága lett Isten kegyelmének és szuverén akaratának. „Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Pál nem az az ember volt, aki íróasztalánál az írásokat analizálta és filozofált azok felett, majd olyan igehelyeket keresett az Ószövetségben, amelyek racionális gondolatait igazolják. Pál nem így építette fel tanítását. Ő olvasta az Írásokat, olvasta Ábrahám történetét, Hágárét, Izmaelét, Izsákét, Ézsauét és Jákobét. Ő a tényekhez nyúl vissza és teológiáját az Írásban lelt igazságokra alapozta. A 8.versben az alapelvről olvasunk: Vagyis nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. Azok, akiket Isten kiválasztott, majd szuverén kegyelme által elhívott. Ezek Isten gyermekei. Az ember hite mögött Isten szuverén ígérete és elhívása áll.
Hogy ez mikor és hogyan megy végbe, azt csak akkor tudjuk meg, amikor megtörténik. A Lk 19,9-ben az Úr találkozik Zákeussal és azt mondja neki: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia.” Zákeus a hitével igazolta, hogy ő Ábrahám fia.
Pál a Genezis könyvéből tanulta meg teológiáját. Ő nem okoskodott és nem támaszkodott emberi gondolatokra, ő a Bibliát olvasta. Miről ír Pál? Isten kiválasztó kegyelméről ad példákat, hogy megmutassa, hogyan bánik Isten az emberrel. Nézzük meg, mi volt az első példa.
Izmael és Izsák – erre utal a 9. versben. Mert az ígéret szava ez: „Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának.” A fundamentum Isten ígérete! Az ígéret összefügg a kegyelemmel. Nem cselekedetekből van! Isten ígér valamit és végre is hajtja. Egyedül Isten az, aki cselekszik. A szövetségek beteljesedése egyedül Istentől függ. Ez Isten szuverén kegyeleme.
A hangsúly Isten ígéretén van, és ez kegyelem. Mondhatná azonban valaki: Igaz, hogy ez kegyelem, de a Biblia azért mondja, hogy „aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni,” mert csak Izsák volt Ábrahám és Sára közös gyermeke, hiszen Izmael Ábrahám és Hágár fia volt. Más szóval, nem lehet, hogy ez csupán a közös szülők problémája?
Pál jól ismerte a Bibliáját. Figyeljük meg a következő illusztrációt a 11-12. versekben: De nem csak ezt az esetet lehet említeni, hanem Rebekáét is, aki egytől (ezen van a szöveg hangsúlya) fogant, a mi atyánktól, Izsáktól. 11 Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, 12 ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek”. Isten választott, Ő döntött, még mielőtt megszülettek volna. Itt nem vetődik fel a közös szülők problémája, hiszen Jákob és Ézsau ikrek voltak. A közös leszármazás itt nem volt tehát kérdéses, közös apától és anyától származtak. És mielőtt megszülettek, mielőtt valamit is cselekedhettek volna, Isten döntött: az idősebb szolgáljon a fiatalabbnak. A szokás az volt, hogy a fiatalabb szolgáljon az idősebbnek, de Isten megfordította a sorrendet, feje tetejére állította a „szokásokat”. Az ikrek egy anyától származtak, a sorsuk mégis teljesen más irányt vett. Lenyűgöző a történet a Gen 25-ben. Isten nem gyűlölte Ézsaut, hiszen Ézsau több áldást kapott mint Izsák. Ézsaunak 12 fia volt, akik hercegek voltak. Izsáknak nem volt több gyereke. „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Izsák volt Ábrahám elsőszülött fia. Izsák és Rebeka imádságának következményeképpen születik meg az ígéret gyermeke. Az imádság az eszköz, amely által Isten szuverén, előre elhatározott döntése megvalósul.
Gyakran hangoztatják azt emberek, hogy ha Isten predesztinál, vagyis mindent előre elhatároz, akkor mi értelme van az imádságnak? Ha a Bibliát olvassuk, akkor látni fogjuk, hogy mindig az imádság és az evangélium hirdetése az eszköz, melyen keresztül az isteni döntés érvényre jut. Isten elhatározta, hogy Rebeka másállapotba kerüljön – imádság által.
Ézsau volt az elsőszülött, „vöröses volt, és mindenütt szőrös, mint a daróc”. Isten megáldotta őt is, de üdvtervének vonalát nem őrajta keresztül vezette.
Jákob egy csaló gazember volt, akit Isten a megszentelődés hosszú folyamatán vitt keresztül. Már születetésekor kezével Ézsau sarkába kapaszkodott. Az idősebb szolgált a fiatalabbnak.
Történelmileg ennek az igeszakasznak, azaz az üdvösségnek három értelmezése volt:
1. Isten azokat választja ki, akik jók. Isten a jó embereket választja ki. Ez az utca emberének a világnézete, ami persze nem igaz, mert a Biblia azt mondja „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9).
2. Mások úgy tartották, hogy Isten mindentudása és előrelátása alapján választ ki embereket. Isten figyeli az embereket és azokat választja ki, akik szabad akaratuk szerint mellette döntenek. Ez persze nem isteni hanem emberi kiválasztás. Itt az emberi döntés áll első helyen. Ez ellentmond Isten előrelátásának, amiről a Róm 8. beszél.
3. Isten előrelátása nem jelent mást, mint kiválasztást abban az értelemben, hogy Isten egy intim, közeli kapcsolatba lép az emberrel. Az előrelátás lényege nem abban van, hogy előre ismeri, mit fognak cselekedni, hanem előre ismeri a személyeket! Ő előre ismerte azokat, akik az övéi. A kiválasztás az intim viszonyra vonatkozik Isten és az ember között az Ő választása szerint. – Mindemellett senki sem fog hinni a hit ajándéka nélkül. A hit Isten ajándéka.
Egy arminiánus sem fogja tudni megérteni, miért hirdetjük, hogy Isten minden embert meg akar menteni, s ugyanakkor valljuk, hogy Isten előre tudja, kik lesznek megmentve. Egy arminiánus sem fogja tudni megérteni, miért tanítjuk, hogy az imádságnak értelme van, hogyha Isten mindent tud. Nem értik, miért imádkozunk azok megmentéséért, akikről Isten előre tudja hogy elkárhoznak, miközben Isten akarata, hogy mindenki üdvözüljön. Ha mindenkiért imádkozunk, akkor Isten akarata szerint imádkozunk. Ugyanakkor nem azt tanítja a Biblia, hogy ha az Ő akarata szerint imádkozunk, meghallgatja imádságunkat? Ha Isten akarata szerint imádkozunk, és Ő akarja, hogy mindenki üdvözüljön, akkor miért nem üdvözül mindenki? A Biblia azt állítja, hogy nem minden ember fog üdvözülni. Következésképpen Istennek mégsem az volna az akarata, hogy mindenki üdvözüljön?
Hogyan lehet ezt a nagy és döntő kérdést megválaszolni? Csak olymódon, hogy Isten kiválasztja azokat, akiket elhatározott hogy megment az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által. Kinél van a döntés? Amint Pál a következő versekben mondja, nem az ember akaratától függ. Nem emberek cselekedetétől, nem az emberek választásától, hanem Isten jó tetszésétől függ. A hit Isten kiválasztó döntésének a következménye, nem a kiválasztás alapja. „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.”
13 úgy ahogyan meg van írva: „Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.” Miért pont engem mentett meg és nem másokat? A válasz Isten véghetetlen és kifürkészhetetlen bölcsességében keresendő. Erre senki nem tudja a magyarázatot. Csak annyit tudunk, amit a Szentírásban találunk.
Hálás vagyok azért, hogy hirdethetem Isten Igéjét, az Ő kifürkészhetetlen gazdagságát, kiválasztó kegyelmét. Ahogy felnőttem és hitben és ismeretben is érettebb lettem, sok mindent el kellett vetnem abból, amit korábban hallottam. Látásom kristályosodott, változott, ismeretem nőtt. Ha valaki hitvallását sokszor változtatja, az mindig vesztességgel jár.
John Newton írt egy egyszerű asszonyról, aki mikor bizonyítani akarta a kegyelem kiválasztásának tanát, a következőt mondta: Isten szerethetett mielőtt megszülettem, de biztosan nem talált volna bennem semmi szeretnivalót születésem után.
Spurgeon egyszer beszélgetett egy arminiánus testvérrel, aki elmondta, hogy a Bibliát már számtalanszor olvasta, de sohasem találkozott benne a kiválasztás tanával, majd megjegyezte azt is, hogy a Bibliát mindig térden állva olvasta. Spurgeon a következőt mondta neki: „Testvér, te nagyon kényelmetlen testtartásban olvasod a Bibliát. Ha egy karosszékben olvastad volna, akkor jobban megértetted volna. Jól teszed, ha térden állva imádkozol, de babona azt hinned, hogy a Biblia megértéséhez bizonyos testtartás előnyt jelent. Ha húszszor elolvastad a Bibliát és sehol nem akadtál rá a kiválasztás tanára, akkor csodálkoznék ha bármit is találtál volna a Szentírásban. Lehet, hogy olyan gyorsan olvastad a Bibliát, hogy semmi értelmes gondolat nem érintett meg olvasás közben.”
Tény, hogy a Biblia minden lapján megtaláljuk a kiválasztás tanát. Az ÚRtól jön a szabadulás! (Jón 2,10). Ez Pál apostol és az egész Szentírás evangéliumának a felirata. Ez a próféták üzenetének lényege, a Biblia tanításának összefoglalása. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm. (Zsolt 62,3) Ha valaki ezen változtat, akkor az eretnek tanítást közvetít.
A szabadítás, az üdvösség egyedül az Úrtól jön. Miért? Azért, hogy a teljes dicsőség az Övé legyen.
Az apostol így folytatja, bizonyítva mindazt amit mondott: 13úgy ahogyan meg van írva: „Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.” Ez a Mal 1,2-ből való idézet a próféta írásának kontextusában Isten szava, amelyben Isten Izrael felé mutatott szeretetét akarja bizonyítani, miközbenemlékezteti őket Ézsau és Jákob születésénél hozott döntésére a messzi múltban. Ha visszatekintünk Izrael és Edóm történetére, akkor látni fogjuk, hogy Isten megáldotta Izraelt. Edóm ezzel szemben elhagyott volt, mert nem becsülte meg Isten áldását. „Jákobot szerettem”, az ő leszármazottai az áldások hordozói. Ézsau és az ő utódainak története a pusztulások története. Ez a kontextus, de az alapelv, a kegyelmi kiválasztás alapelve megmarad. Isten szeretete Jákob iránt – az orvosi terminológia szerint – a prenatális stádiumban, vagyis már a születése előtt fennállt. Jákobnak, mivel ő volt a kiválasztott, sok próbatételen kellett keresztülmennie élete folyamán. Isten gyermekei mindig isteni fegyelmezés alatt állnak. Sokan, akik nem tartoznak a kiválasztottak közé talán virágzó életet élnek, de hol van a végük? A kiválasztott szenteknek gyakran súlyos próbatételeken kell átmenniük, a végén azonban övék az örök élet dicsősége.
Mondhatná most valaki: Pál itt egy nép más népek közül való kiválasztásáról beszél. Pál erre az érvre is gondolt. Ha Isten kiválaszt egy embert és másokat mellőz, mennyivel inkább hajmeresztő azt állítani, hogy Isten kiválaszt egy népet a népek közül! Ha ez igazságtalan az egyén esetében, akkor mennyivel nagyobb igazságtalanság, ha Isten egész népeket mellőzne. Ez egy ostoba érv lenne csak azért, hogy elkerüljük Isten kiválasztó kegyelméről szóló tanítását. Ezért mondja Pál: „a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek”. Visszatekint a Gen 25,23-ra és nem mondja, hogy két nép van a méhedben, csak annyit hogy „a nagyobbik szolgál a kisebbnek”. Pál az egyénre helyezi a hangsúlyt. Persze igaz, hogy Jákobról és az ő utódairól, magváról van szó, csakúgy mint Ézsauról és utódairól. Itt azonban a hangsúlyt az egyénekre helyezi: Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.
Hozzá kell fűzni, hogy Istenben nincs személyes ellenszenv. Ez határozott visszautasítása egy rivalizáló követelésnek. Az Újszövetségben összehasonlíthatunk két verset, ahol a „gyűlölet” szó előfordul. A Lk 14,26-ban az Úr beszél arról, hogy senki nem követheti őt, ha nem gyűlöli apját, anyját. A párhuzamos vers a Mt 10,37-ben így olvasható: Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem… A „gyűlölet” tulajdonképpen egy héber idióma, egy képletes beszéd, mely annyit jelent: Előnyben részesítettem Jákobot Ézsauval szemben tervemet és céljaimat illetően. Itt is ilyen értelemben fordul elő a „gyűlöltem” kifejezés.
Az Ószövetség idején ha egy izraelita örökbe akart fogadni egy fiút egy olyan családból, ahol két fiú volt, akkor a héber nyelvben így fejezte volna ki magát: szeretem az egyiket és gyűlölöm a másikat. Amikor tehát azt olvassuk: Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem, akkor ez annyit jelent, hogy Jákobot kiválasztottam szuverén tervem és célom érdekében Ézsaut pedig nem választottam ki.
Kétségtelen, hogy ez egy nehéz igeszakasz. De alapjában véve világos szöveg! Isten szuverenitása és az ember felelőssége fontos kérdés. Ha valaki olyan álláspontot képvisel, ahol Isten szuverenitása csorbát szenved, akkor közbe kell vetni: de mi van Róm 9,13-mal? Ezen vers felett nem lehet elsiklani!
Egyszer II. Károly király a filozófusai körében a következő kérdést tette fel: Ha egy edénybe vizet teszünk és megmérjük, majd utána egy halat teszünk a vízbe, akkor annak nem változik meg a súlya. Miért van ez? És a filozófusok különböző elméleteket állítottak fel, amíg az egyik okos filozófus feltette a kérdést: Igaz az, hogy az edény súlya ugyanaz marad a hallal mint a hal nélkül? Persze, hogy az edény súlya megnövekszik. Ezért mindig fontos feltenni először a kérdést: Tény az amit állítanak?
A Róm 9,13 tény. Ezért kötelességünk, hogy higgyünk a tényeknek. Bibliaolvasó emberek gyakran említik, hogy a probléma számukra nem az, hogy miért gyűlölte Isten Ézsaut, hanem az, hogy miért szerette Jákobot? Jákob egy csaló gazember volt. Ézsau megjelenése, külseje stb. imponáló volt, mert ő hasonlított ránk. Ézsau bűnös úriember, Jákob pedig züllött bűnös volt.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni bizonyos fontos dolgokat Isten Igéjéből. Az emberiség történelmében két nagy forradalom volt. Az első forradalom a menyben tört ki, amikor az angyalok elbuktak. Azután volt egy forradalom a földön, amikor az ember bukott el. A bukott angyalok örök kárhozatra lettek ítélve. Isten Fia eljött, hogy megmentsen minket. Kikért jött Ő? Nem az angyalokért, hanem az emberekért. Találunk erre egy igét: Ő Ábrahám magvát jött megmenteni. Mellőzte a ki nem választott angyalokat. Számukra nincs megváltás. Van azonban megváltás a bukott ember számára. A Bibliában számtalan helyen találkozunk a kiválasztás tanával.
Végső soron a kérdés nem Jákobról és Ézsauról szól, hanem rólad és Istenről. Nincs ellentmondás abban, hogy angyalok kerülnek a kárhozatra. Abban sincs ellentmondás, hogy Isten hagyja, hogy emberek meghaljanak bűneikben. Olvasóm, talán olyan vagy mint egyike a Názáretieknek, akikhez Jézus szava így szólt: Illés senki máshoz nem küldetett az éhínség idején, csak a Szidónhoz tartozó Sareptába egy özvegyasszonyhoz, és sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán (Luk 4,26-27). Talán lázadtál is Isten ellen, a Biblia tanítása ellen, de hadd javasoljam neked: van lehetőséged arra, hogy tisztázd a dolgodat Istennel. Az engesztelő áldozat bemutatása megtörtént, a vér ki lett ontva. Az áldozat a bűnösökért lett meghozva. A bűnök bocsánata mindenki számára hirdettetik az egész világon. Neked, személy szerint szól az üzenet, hogy a bűnösök számára van megmentés, van üdvösség. Mindenki számára elérhető az üdvösség, aki a kereszt alá menekül. Ha ez nem mond neked semmit és nem érzed szükségét a megmentésnek, ha biztonságban érzed magad, akkor mivel fogsz majd Isten ítélőszéke előtt védekezni? Mit fogsz neki mondani, ha elvetetted a hívást? Gyere a kereszt alá, ahogy vagy, vesd hitedet, bizalmadat az Úr Jézus Krisztusba, a Messiásba, aki kiontotta vérét a bűnösökért és aki az örök élet ajándékát fogja neked adni. Neved akkor fel lesz írva a Bárány könyvébe, az élet könyvébe.