1,1-6: „1. Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, 2. ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette 3. Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. 4. Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. 5. Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” majd: „Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.” 6. Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt az Isten minden angyala!”Itt megállok egy pillanatra. Szeretnék rámutatni valamire, amit valószínűleg észrevettetek. A szerző utal valamire, amit számára a Biblia, az Ószövetség jelentett. Neki nem volt meg az Újszövetség vagy az Ószövetség zsebkiadványa. Számára az Ószövetség 39 könyve volt a Szentírás. Azt állítja, hogy mindaz, amit mond megtalálható a Szentírásban. Ez nagyon fontos. Azt bizonyítja, hogy az Ószövetség, még mindig élő és fontos könyv. Később a 4,12-ben azt mondja:
„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.”
Hogy a Fiú nagyságát hangsúlyozza, a Bibliájára, az Ószövetségre hivatkozik. Ami előttünk van, az egy idézetek sorozata az Ószövetségből. 1,7-14:
„7. És az angyalokról ugyan ezt mondja: „Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává”, 8. de a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája. 9. Szeretted az igazságot, és gyűlölted a gonoszságot: ezért kent fel téged az Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.” 10. „Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég. 11. Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,12. és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el.” 13. Az angyalok közül kinek mondta valaha: „Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.” 14. Vajon ezek nem szolgáló lelkek-e mind, akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget?”
Ez a 2. része a Zsidókhoz írt levélről szóló sorozatnak. A téma: Nagyobb az angyaloknál. Azoknak a zsidó-keresztyéneknek a szellemi állapota, akiknek a levél íródott, igen jellemző a mai keresztyénekre is. Az évek során egyre érzéketlenebbek lettek azáltal, hogy Jézus Krisztus alakja egyre inkább elhalványodott a szemük előtt. Egy szellemi hamyatlás volt jellemző, amely nyugtalanította a levél íróját. Hasonló érzése lehetett, mint Pálnak, amikor a Galátákhoz írott levélben azt írta (4,8-11):
„Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok. 9. Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni? 10. Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre. 11. Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek.”
Úgy gondolom, hogy a Zsidókhoz írt levél szerzőjének hasonló érzései lehettek. Bár ő maga nem volt felelős ezeknek a zsidó-keresztyéneknek a szellemi állapotáért, mégis az volt az érzése, hogy minden fáradozása hiábavaló volt. Remélem, hogy nekem soha nem kell majd azt mondanom ebben a gyülekezetben olyan sok éves munka után, mint Pálnak: „féltelek titeket…”. Remélem, hogy mindegyikőtök szellemi életében meglesz mindig a szükséges vitalitás, élet és előrelépés, és hogy mindenki, aki hallgatja az igehirdetőt, tud örülni annak, amit Isten Igéje kijelent.
Azonban tény, hogy az Ige elkezd munkálkodni a szívekben, és ha valamilyen okból a hallóképesség csökken, akkor az ember elfásul és szükség lesz egy olyan levélre, mint a Zsidókhoz írt levél vagy a Galátákhoz írt levél. – Nem az olyan liberális teológusokról beszélek, mint Bultmann vagy Strauss, aki azt mondta: „Mi ma szinte semmit sem tudhatunk Jézus életéről és személyéről”. Arról az elesésről vagy visszaesésről beszélek, ami az evangéliumi keresztyének szívében megy végbe.
Azok a zsidó-keresztyének, akiknek íródott ez a levél, hitvalló keresztyének voltak, azonban az apostol aggódott miattuk, mert eltompultak az Ige meghallásában. Azért írt nekik, hogy újra felszítsa a hitet a szívükben. Egy gyógymódot javasol nekik: Vessék a tekintetüket újra az Úr Jézus Krisztusra. A szent közösség következménye mindig egy sugárzó arc. Teljes szívvel kellene énekelnünk ezt a csodálatos éneket: „A szívem áld, és hála tölti be: Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te!”.
A szerző módszere nagyon egyszerű. Három nagy ellentétet sorol fel levelének tanító részében. Összehasonlítja a Fiút az angyalokkal. Ezek a zsidók olyan hívők voltak, akiket az a veszély fenyegetett, hogy visszatérnek a judaizmusba. Elveszítették a keresztyén élet örömét, és vissza akartak térni a régi életükhöz. – – Ezt élhetjük meg a 21. században is. Vannak olyan keresztyének, akik ugyan nem a judaizmushoz térnek vissza, hanem olyan helyekre, amelyeket azelőtt imádtak. Elveszítették az Úrban való örömüket és elveszítik a hívőkkel való közösség örömét is. Amikor valaki elveszíti ezt az örömöt, akkor olyanokhoz tér vissza, akik ugyanolyan örömtelenek, mint ő maga. Visszatérnek Egyiptom húsos fazekaihoz, fokhagymájához és hagymájához. A levél szerzője egy kontrasztot vázol fel, hogy rámutasson magatartásuk veszélyeire.
Első számú kontraszt: 1.) A Fiú és az angyalok közötti kontraszt.
A Fiú az Újszövetség képviselője, az angyalok pedig a régi zsidó szövetség közvetítői voltak.
A második kontrasztot a 3-4. fejezetben találjuk meg: 2.) Ez a Fiú és Mózes közötti kontraszt.
A Fiú, az Újszövetség képviselője, Mózes pedig az Ószövetségnek, a törvénynek az emberi közvetítője. A Fiú Isten háztartása felett áll, Mózes Isten háztartásában, ezért a Fiú nagyobb. A judaizmushoz való visszatérés tehát valami kisebbhez, valami alacsonyabb rendűhöz, valami nem teljeshez való visszatérést jelent.
Végül pedig: 3.) A Zsidókhoz írott levél nagy részében Jézus Krisztus, a Fiú, Isten Melkisédek rendje szerint való nagy főpapjaként szerepel, Áronnal szemben, aki Isten törvénye szerint való főpap volt. A Melkisédek rendje szerinti főpap, olyan főpap, aki egyben Isten Fia is. Ő nagyobb, mint Áron, és az Ő kijelentése nagyobb, mint az a kijelentés, amely Mózestől jött Áronon keresztül.
Az első versekben Jézus Krisztus nagyságát bemutató versekkel kezdi meg a témát, és azt mondja: 1,1 „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által,” Isten utolsó üzenetéről van szó az emberek felé, és ez az üzenet egy „Fiú üzenet”. Nem annyira arról van szó, hogy mit mondott Jézus Krisztus – hangsúlyozza – sokkal inkább arról, hogy mit tett, és hogy mit vitt véghez tökéletes váltságművével. Ez ma Isten üzenete az emberek számára. Ezt meg kell hallanod és értened, ennek minden következményével együtt.
Nézzük meg az 1,4 verset. Ez egy átmeneti vers. Az író itt tesz egy olyan kijelentést, amelyet az 1. fejezet hátralevő részében tovább fejteget.
Ez a kijelentés így hangzik: A Fiú nagyobb, mint az angyalok, jobb, mint az angyalok, mert olyan nevet örökölt, amely név kitünteti, megkülönbözteti vagy elválasztja tőlük. Amely – az 1,4 szerint – Isten örök elhatározása által adatott neki. „Annyival feljebbvaló az angyaloknál”. Ez akkor valósult meg, lett érvényessé, amikor feltámadt a halálból. Amikor Jézus Krisztus feltámadt a halálból, abban a pillanatban olyan nevet örökölt, amely különb volt, mint az angyaloké. Ezt a nevet: Isten Fia.
Fontos felismernünk, hogy ez a feltámadás időpontjában történt meg. Itt érte el az Úr Jézus Krisztus emberré létének dicsőséges csúcspontját. Azért mondja az 1,4/b-ben a szerző: „amennyivel különb nevet örökölt náluk”. Ezért az angyalok, akik a mózesi törvények közvetítői voltak alacsonyabb rendűek a Fiúhoz képest, aki most egy olyan kinyilatkoztatást közvetít, amely fontosabb, mint azok a kinyilatkoztatások, amelyeket Mózes közvetített. A szerző első feladata tehát bemutatni, hogy a Fiú az angyalok felett áll.
A törvényt Isten angyalok által adta Izrael népének egy emberi közvetítő kezén keresztül. Két közvetítő volt: Az angyalok és az ember, Mózes. A törvényt angyalok továbbították Mózesnek, Izrael fiainak pedig Mózes.
A levél szerzője azon fáradozik, hogy bebizonyítsa: Jézus nagyobb, mint a régi szövetség, nagyobb, mint a judaizmus, szembefordul az angyalok közvetítő szerepével, akik által eljött az Ószövetség.
Az angyaloknak a zsidó gondolkodásban kiemelkedő szerepük volt. A zsidó emberek hittek abban, hogy mindenütt angyalok vesznek körül bennünket. Hittek abban, és ezt mondja a Talmud is, hogy Isten mindenhová, minden egyes fűszál fölé egy angyalt helyezett. Minden szikla, bokor vagy fa mögött angyali lényeket láttak. Nagy jelentőséget tulajdonítottak az angyaloknak. Tudták, hogy az angyalok voltak Isten „családja”. Ők bepillanthattak Isten terveibe, akihez emberek nem járulhattak. Ezért természetes, hogy az író mond valamit az angyalokról azoknak, akiket az a veszély fenyegetett, hogy visszatérjenek a judaizmusba. Lapozzunk egy pillanatra az Apostolok cselekedeteihez, hogy megértsük az angyalok szerepét a judaizmusban. Az ApCsel 7,51-53-ban István beszél a zsidókhoz és azt mondja nekik: „51. Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentszellemnek, atyáitokhoz hasonlóan ti is. 52. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti, 53. akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.”
Most olvassuk el a Gal 3,19-et: „19. Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól. A törvényt angyalok közölték közbenjáró által.”
Miután tehát azt mondja, hogy Jézus Krisztus annyival különb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk, visszatér az Ószövetséghez és ezt be is akarja bizonyítani. Hétszer is elmondja: Azt mondja az Írás, azt mondja az Írás, azt mondja az Írás…
Bizonyításának fejtegetésében nagyon szisztematikus és jól szervezett, és használja a „jobb, mint az angyalok” kifejezést. Először fordított sorrendben ad meg két igehelyet, amelyek azt mondják, hogy neki „Fiú” a neve, nem pedig „angyal”, azután pedig felsorol 5 olyan igehelyet, amelyekben a „jobb név”, vagy más hasonló kifejezéssel hangsúlyozza a „Fiú” nevének nagyságát.
1,5/a: „5. Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” Ez idézet a Zsolt 2.7-ből. Itt a Jób 1-hez kellene lapozni, ahol Jób az angyalokat istenfiaknak nevezi. Ezért idézheti a Zsolt 2,7-et: „7. Kihirdetem az ÚR végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Én ma nemzettelek téged.” Jelentős különbség van a két rész között. Miközben az Ószövetség egységesen „istenfiaknak” nevezi az angyalokat, egyetlen angyalt, önmagában soha nem nevez „Isten Fiának”. Itt a „Fiú” szó Isten egyetlen és egyedülálló Fiára vonatkozik. Azt mondja az 1,5: „Az én fiam vagy!” Mikor mondta ezt neki Isten? Feltámadásának napján. Akkor mondta Isten az 1,5-öt: „5. Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” majd: „Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.” Bizonyos értelemben véve a Fiú az örökkévalóság Fia volt. Az örök Fiú. Azonban a feltámadás napján létezett az emberiség történelmében először egy megdicsőült emberi természettel rendelkező lény. Első alkalommal létezett olyasvalaki, aki az emberi természetet megdicsőítette. Amikor az Úr megdicsőült testtel kijött a sírból, mindazzal a lehetőséggel, ami ebben a természetben benne rejlett, azt mondta Isten: Fiam vagy te. Elvégezted a megváltás művét, most már teljes mértékben örök életed van testileg. Mindaz megvan most már neked emberi testben is a feltámadás dicsősége által, ami megvolt akkor, amikor még örökkévaló Fiú voltál. „Az én Fiam vagy, ezt bebizonyítottam, amikor kihoztalak téged a sírból.” – Ezt egyetlen angyalnak sem mondta. És egyetlen embernek sem. Az Isten Fiának jobb, nagyobb neve van, mint az angyaloknak.
A 2. hely: 1,5/c: „Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.” Átugrom ezt a helyet, de ez az igehely is a 2. Zsoltáron alapul, amit a 2Sám 7,14-ből lehet levezetni. (Kérlek benneteket, otthon olvassátok el.) Két igehely nem volt elég. De már ezekből is megérthették, hogy a Fiú birtokolja a „Fiú” nevet. A levél írója úgy gondolja, hogy a Fiúnak nem lehet jobb neve, mint „Isten Fia”. Gondoljunk bele! Olyan valaki, aki Istentől jön. Isteni természet birtokosa. Azok a fiúk, akiket én nemzettem, sajnos az én természetemet örökölték. Isten Fiának azonban isteni természete van. Tudjátok, hogy a Bibliában én is „Isten fiaként” szerepelek az újjászületésem óta? Tudjátok miért? Mert most már én is Isten isteni természet birtokosa vagyok. Én nem vagyok „A Fiú”. Neki nem volt olyan régi természete, mint nekem. A 2 Pt 1,4-ben azt olvassuk, hogy most már mi is „isteni természet részeseivé” lettünk. Ezért lehetek én is „Isten Fia”. Ezt nem veheti el tőlem senki.
A szerző rá akar mutatni arra, hogy a Fiúnak nemcsak az a neve, hogy „Fiú”, de mivel ez is a neve, ezért nagyobb és jobb, mint az angyalok.
A 3. igehely, amelyet idéz, az 1,6-ban található. „6. Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt az Isten minden angyala!” Jó lenne, ha visszalapoznátok a Deuteronomium (5Móz) 32-höz, ahonnan idéz. Ez a fejezet egy isteni előretekintést ad Izrael egész történelméről, múltjáról, jelenéről és jövőjéről, és végül annak a személynek az imádatába torkollik, aki a nagy „Én vagyok”-ként, az örök Istenként jellemzi magát. Ennek a próféciának a csúcspontja az a szakasz, ami a 43. versbe torkollik, ahol a próféta azt mondja: „43. Ujjongjatok ti nemzetek, ő népe! Mert ő megtorolja az ő szolgáinak vérét, … földjének és népének megbocsát!” (Ennek ma is nagy jelentősége van!) Ez az Ószövetség kinyilatkoztatása során a következőt fejezte ki: Amikor el fogja hozni az elsőszülöttjét a világba, akkor azt fogja mondani az angyaloknak, hogy Isten minden angyalának ŐT kell imádnia. Vagy másként kifejezve, Isten második eljövetelekor az ő angyali lényeit arra fogja felszólítani, hogy imádják a Fiút! Tehát világos, hogy a Fiúnak különb neve van, mint az angyaloknak. Az 1,6 versben szerepel az „ismét” szó. Ez pedig a második adventre vonatkozik.
Ezen kívül egy szót sem találunk az 5Móz 32-ben Isten Fiáról. Hogyan lehetne akkor ez utalás Isten Fiára, amikor egyáltalán nem is említi meg Őt? – Az Újszövetség írói többet tudtak és jobban értették az írásokat, mint a modern teológusok. Ők gyakorolták az Ige tanulmányozását, és ezt tartották a legfontosabbnak az életükben. Megtanulták azt az alapelvet, hogy Isten, aki a mennyben lakik, nem pillanthat az emberekre, mert ha ezt mégis megteszi, az ember meghal. De tovább olvasták az Ószövetséget és rájöttek, hogy el kell majd jönnie egy olyan időnek az Ószövetség próféciái szerint, amikor ez az Isten el fog jönni a földre, és az emberek meg fogják látni Isten dicsőségét. Nem értették meg ennek a jelentőségét, nem tudták, hogy mi áll a Szentháromság tanítása mögött. Össze voltak zavarodva, ha arra gondoltak, hogy senki sem láthatja Istent, de az Írás azt mondja, hogy Isten el fog jönni a földre. Azután pedig el is jött Isten, az Úr Jézus Krisztus. Amikor felismerték Isten Fiát, megtanulták az Ószövetséget úgy olvasni, ahogy nekünk is olvasnunk kellene azt. Megértették, hogy Ő volt a Szentháromság második személye. Megtanulták újraolvasni az Ószövetséget és felfedezni azokat a szakaszokat, amelyek Jézus Krisztusra vonatkoznak.
Negyedszer: 1,7 „7. És az angyalokról ugyan ezt mondja: „Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává”. Ez egy idézet a Zsolt 104,4-ből! Az angyalok nem állandóak, mondja az író. Szolgáló lelkek. Azokat a célokat szolgálják, amelyeket Isten meghatározott számukra. Ő tűzzé vagy széllé (szellemmé) tudja változtatni őket. Más alkalommal pedig előfordulhat, hogy ember képében jön el egy angyal egy másik emberhez. Ezért tudnak emberek angyalokat megvendégelni tudtukon kívül, ahogy azt Ábrahám is tette.
Ötödször: A Fiú azonban nem változik, ő nem szolgáló lélek: 1,8-9: „8. de a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája. 9. Szeretted az igazságot, és gyűlölted a gonoszságot: ezért kent fel téged az Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.” A Fiú változhatatlan. A Fiú uralkodik, és a trónon ül. Ő Isten. Nem csodálatos tudatosítani magunkban azt, hogy aki a trónon ül, a változhatatlan Fiú, aki Isten, és aki örökké uralkodni fog? Nem kell aggódnunk amiatt, hogy vajon túléli-e a következő választásokat. Ha elfoglalja majd helyét a trónján, soha többé nem lesz utódja, aki követi majd Őt a trónon.
Ennek nagy gyakorlati jelentősége van! Ez ugyanis azt jelenti, hogy ha kezünket a Fiú kezébe tesszük, akkor nem kell attól félnünk, hogy esetleg jön majd valaki, aki átveszi tőle a vezetést. Ő az örök Fiú, aki örökké a trónon ül. Az egész örökkévalóságon át rábízhatjuk magunkat.
Elhangzott egyszer Keswickben egy konferencián egy rövid történet egy kisfiúról, aki az út szélén ült és sírt. Egyszer csak arra jött valaki és megkérdezte tőle, hogy miért sír. A fiú azt felelte könnyes arccal: „Ma meghalt az anyukám. Azt szeretném, ha szeretne valaki, aki soha nem hal meg”. Ez az emberi szív vágya. Valaki, aki szeret minket és nem hal meg. Amikor az utolsó szülőnk is meghal, akkor tudatosul bennünk, hogy valószínűleg mi leszünk a következők. Ha azonban Jézus Krisztusba helyezzük a bizalmunkat, akkor tudhatjuk, hogy bármi történjen is, van valakim, aki szeret engem. Az örök Fiú. Magától értetődő, hogy úgy is szó van Róla, mint a Teremtőről.
Olvassuk el a 6. idézetet (a Zsolt 102, 10-12-ből): „10. Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég. 11. Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,12. és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el.” Itt sincs szó a Fiúról, de a szerző megértette az írást. A zsoltár Jahve második eljövetelét írja le, amikor majd fel fogja állítani a földön az Ő királyságát. És tudta, hogy aki el fog jönni, az az Úr Jézus Krisztus lesz, a Fiú, ezért nem vonakodik attól, hogy így magyarázza ezt az igehelyet. A Fiú egyben az örök teremtő Isten is. Az Ő természete változhatatlan. Ő teremtette a mennyet és földet.
Cronin, önéletrajzi regényében, a „Két világ”-ban ír egy fiúosztályról, akikhez meghívott egy teológust, hogy a világ kezdetéről beszéljen. Ő azonban inkább egy ateista elképzelést mondott el az „őslevesről”, amelyben megjelentek az első élőlények. Végül felugrott egy kisfiú és azt kérdezte: Uram, Ön elmagyarázta nekünk, hogyan jött létre az élet az őslevesből, de azt nem mondta el, hogy ki szervírozta az őslevest! – A Biblia biztosan állítja, hogy Jézus Krisztus a Teremtő. János azt mondja, hogy minden általa jött létre, és nélküle semmi sem lett. A szerző azt mondja az 1,10-ben: „10. Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.” Soha nem fogjuk megérteni a teremtést, ha nincs isteni perspektívánk. Gyakran annyira befolyásolnak bennünket a tudósok spekulációi, hogy elveszítjük szemünk elől Isten Igéjének realitását. Sok olyan tudós van, akik a tényleges tudományos munkájukat Isten Igéjére alapozzák. A tudományokban a kreativitás Isten Igéjén kell, hogy nyugodjon.
Isten Fia nincs alávetve a természetnek, hanem a természet van neki alávetve.
Amikor azt mondja az 1,12-ben: „12. és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el”, akkor ezzel a Fiú örök karakterét fejezi ki, valamint a föld és az ég múlandóságát. – Amikor reggelente felkelek, arra számítok, hogy látni fogom az eget és a földet, és lábaimmal a földet fogom érinteni. Azonban el fog jönni egy nap, amikor Isten majd szögre akasztja az eget és a földet vagy összegöngyöli, mint én a kabátomat, amikor esténként hazajövök, és a székre teszem vagy a vállfára akasztom. Az Úr Jézus, mint egy ruhát, az egész teremtett világot össze fogja göngyölíteni. Ő teremtette a világmindenséget, Ő tartotta fenn, figyeli azt, és egy nap meg fog szűnni úgy létezni, ahogy ma ismerjük. Az Úr a teremtett világon kívül áll. Ő nem része ennek a teremtett világnak, Ő nincs benne a teremtett világban, ahogy a panteisták gondolják a New Age-ben vagy a keleti vallásokban.
Végül azt mondja az 1,13-14-ben: „13. Az angyalok közül kinek mondta valaha: „Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.” 14. Vajon ezek nem szolgáló lelkek-e mind, akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget?” A Fiúnak van egy egyszeri feladata, egy egyszeri tekintélye. Isten jobbjára fog ülni. Az angyalok a mi szolgálóink. Ők Flesch Károlynak szolgálnak, aki örökölni fogja az üdvösséget!
Vajon egy vagy több angyal van, aki nekem szolgál? Ők az én szolgálóim, Isten Fia azonban Isten jobbján ül. Ő a teremtő Isten.
Hadd foglaljam össze végül röviden a mondanivalómat:
- Isten a mi Megváltónk. Ez nem egy dogma, hanem egy tény. Jöhetek hozzá, és azt mondhatom neki: Uram rád bízom magam, bízom benne, hogy teljesíteni fogod minden ígéretedet az életemben. Az én Megváltóm maga Isten.
- Az én Megváltóm az én Teremtőm. Mi keresztyének hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a problémáink a mi kezünkben vannak. Csak annyit szeretnék mondani: nincs olyan körülmény, amelyet az én Teremtőm nem fog kontrollálni. Ő az én Megváltóm is. Azt mondhatom neki: Uram, szeretnélek úgy ismerni téged, mint aki a semmiből hozza elő a dolgokat. Amikor megpróbáltatások vagy sorscsapások érnek, az élet meglepetései, kudarcok, Istennel szembeni engedetlenség vagy lázadás, akkor fontos, hogy emlékezzek arra, hogy az én Megváltóm az én Teremtőm. Ha hozzá megyek, akkor olyan valakihez fordulok, akinek minden hatalma megvan arra, hogy betöltse a szükségeimet.
- Ő Isten jobbján ül, mint az én képviselőm. Az Ő hatalma által, az Ő váltságműve által a mennybe helyezett engem! Tulajdonképpen én is Isten jobbján vagyok. Isten azt szeretné, ha mindez realitás lenne a mindennapi életemben. Szeretné, ha megtapasztalnám a mennyei életet. Nem akarja, hogy engedetlenségben, bűnben és ellene való lázadásban éljek. Nem akarja, hogy rangunkhoz méltatlan életet éljünk. Azt szeretné, hogy minden körülmények között, megpróbáltatások, tragédiák között a körülményeim fölé tudjak emelkedni az én Teremtő- Megváltómban.
Soha nem fogjuk megismerni Őt, amíg nem kérjük térdre borulva arra, hogy mindez realitás lehessen az életünkben. Ha nem tesszük meg ezt, akkor a szívünk meg fog keményedni, és a füleink és az értelmünk el fog tompulni vele szemben, és ettől a gyülekezet is szenvedni fog.