Legutóbb szó volt arról, hogy a Prédikátor könyve nem csak azért nehéz könyv, mert nehéz a témát és a könyv üzenetét kihámozni. Azért is nehéz, mert még ha tudjuk is, mi a könyv üzenete, az ismételten visszatér a könyv olvasása közben. Mindig más és más oldalról kell a témát szemlélni. Ezért kicsit tartok is attól, hogy idővel egy hanglemezhez fogok hasonlítani, amelyiken a barázda megszakadt, és így újra és újra megismétlem magam. A Tanító – valószínűleg Salamon – különböző szemszögből vizsgálja az életet, és mindig ez a következtetése: Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor -, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! A Római vagy a Korinthusi levél esetében mindig más és más a téma, a következtetés és a gyakorlati alkalmazás. A Prédikátor könyvénél ez nem így van. Ezért a magyarázatban nem versről versre haladunk, hanem kiválasztva bizonyos verseket és vers csoportokat, válogatott versekkel fogunk foglalkozni.A Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei: Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor -, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! .3 Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? 4 Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek, de a föld örökké megmarad. 5 Fölkel a nap, és lemegy a nap, siet vissza arra a helyre, ahol majd újból fölkel. 6 A szél fúj délre, majd északnak fordul, körbefordul a szél járása, és visszatér oda, ahonnan elindult. 7 Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a folyók, újra meg újra oda folynak. 8 Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember. Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani 9 Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. 10 Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk. 11 Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek. 12 Én, a Prédikátor, Izráel királya voltam Jeruzsálemben, 13 és rászántam magam arra, hogy megvizsgálok, és bölcsen kikutatok mindent, ami az ég alatt történik. Rossz foglalkozás ez; azért adta Isten az embereknek, hogy bajlódjanak vele. 14 Láttam, hogy mindaz, amit véghez visznek a nap alatt, csak hiábavalóság és hasztalan erőlködés. 15 Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számba venni. 16 Így gondolkodtam magamban: Én sokkal nagyobb bölcsességre tettem szert, mint azok, akik elődeim voltak Jeruzsálemben; sok bölcsességet és ismeretet szereztem. 17 Amikor azonban rászántam magam, hogy megismerjem a bölcsességet, megismertem az esztelenséget és oktalanságot is. Megtudtam, hogy ez is hasztalan erőlködés. 18 Mert ahol sok a bölcsesség, sok a bosszúság is; és aki gyarapítja az ismeretet, gyarapítja a szenvedést is.
Köszönjük meg imádságban ezeket a gondolatokat? Joggal tehetjük fel a kérdést. Mivel azonban tudjuk, hogy ez is Istentől ihletett Ige, csendesedjünk el felette imádságban.
Ha valaki „jó napot” kíván a másiknak, akkor annak ellenére, hogy őszinte szívvel kívánja, gyakran ingerlő, bosszantó hatást válthat ki benne. Mégis mosolyogva viszonozza a „jó napot” köszöntést. Gyakran tesszük fel a kérdést magunkban: „Hogy a csudába lesz ez egy jó nap?” „Hogyan lesz ez egy jó nap? A tervező munkámat, amin hónapokig dolgoztam, elvetették!” „Ha tudnád, milyen helyzetben vagyok!” „Tegnap elterveztem egy kirándulást és most a lányom vakbélgyulladás miatt kórházba került!” „Munkámra nézve reméltem, hogy előléptetnek, de tegnap megtudtam, hogy a főnököm unokaöccse kapta meg azt az állást, és most én vagyok az ő alárendeltje.” Vagy hirtelen tragédia történik a családban: a barátom 4 éves kisfia megfulladt az uszodában. Csak egy percre fordított az apuka hátat, mert csengett a telefon. Mire visszafordult, a kisgyerek halott teste a víz felszínén úszott. Komolyan “jó napot” kívánsz? De füledbe cseng ez az Ige: Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.
Telibe talált az Ige? Nem gondoltad ennek a fejezetnek az olvasásakor: pontosan nekem szól ez az Ige! Rólam van szó ebben a fejezetben. A Prédikátor az élet gyakorlati körülményeivel foglalkozik. Keresi az élet kulcsát. Keres valamit, ami a tapasztalatokat közös nevezőre tudja hozni. A bölcs, gazdag és tapasztalt Tanító keres egy gondolatot, egy tapasztalatot, egy ötletet, amely az életben mindennek értelmet tudna adni. Olyan ez, mint amikor valaki elvesztette a kirakós játék fedelét, amin a teljes kép látható, de mégis megpróbálja összeilleszteni a darabokat, hogy megjelenjen a kép. Ilyen összerakós rejtvény a Prédikátor könyve nekünk, olvasóknak. Minden ember, a keresztyén is, megkísérli a Róma 8,28-at egy lépéssel túllépni. Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, de a Prédikátor tudni akarja, hogyan szolgál javunkra. Isten erre nem ad választ. Mégis Ő az, aki a szívünkbe helyezte annak a vágyát, hogy keressük és behatoljunk a titokba. Említettem, hogy a Préd 3,11-ben a Tanító azt mondja: Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, (az ember szívébe oltotta) de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott. Az értelem utáni vágy és annak keresése Istentől van. Az első fejezetben azt mondja, hogy ez a vágy egy nagy teher és fárasztó az ember számára. Hol a kulcs, mi ad értelmet mindennek? A Tanító keresi a kulcsot a munkában, a bölcsességben, a gazdagságban, barátoknál, a családban és az élet örömeiben. A vélemény mindenben megegyezik: igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!
Hogyan reagál a keresztyén ember? Tudja az Igéből, hogy az összes érthetetlen és egymásnak ellentmondó élmény és tapasztalat ellenére az univerzumnak értelme van. Tudjuk, hogy Istennek van egy terve, melynek középpontja és végcélja Krisztus. Mi személy szerint része vagyunk ennek a tervnek még akkor is, ha nem értjük meg az egészet. A keresztyén ember sem képes mindent megmagyarázni, ami életében előfordul. Milyen magatartást mutat egy keresztyén? A hit és a bizalom jellemzi. Keresem és megkísérlem az egész élet értelmét kikutatni, de amíg Isten ezt az örökkévalóságban nem nyilatkoztatja ki nekem, addig élem az életemet napról napra. Amit Isten ad nekem, azzal elégedett leszek. A hívő ember számára nincs más alternatíva.
A következőkben szeretném alátámasztani a Tanító kísérletét, amelyben ezt a tételét kifejti. Ez az 1. fejezetben található, mely 4 részre tagolható.
1. A könyv címe: Préd 1,1.
2. A könyv témája a Préd 1,2.: Hiábavalóság, minden hiábavalóság.
3. A Préd 1,3-11-ben megindokolja a hiábavalóságot.
4. A Préd 1,12-18-ban kettős bevezetést ad az élet értelmének tanulmányozásához.
Témánk – a címen tovább lépve – a második rész: Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor -, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! Ez a kijelentés egyfajta felülmúlhatatlanságot fejez ki. Ahogy Salamon “Énekek Éneke” kifejezi az ének felülmúlhatatlanságát, úgy a “királyok királya” megnevezéssel, mely Jézus Krisztusra vonatkozik, az jut kifejezésre, hogy nincs nagyobb nála. A Tanító azt mondja az életről: “értelmetlen, minden értelmetlen”.
Mielőtt tovább megyünk, határozzuk meg, mit is jelent a “hiábavalóság”, vagy más fordítások szerint “értelmetlenség” fogalom. A héber “hebhel” kifejezésről sok magyarázatot olvashatunk. A magyar, német és angol fordítások nagy részében ezt a kifejezést mindig ugyanazzal a szóval fordítják: hiábavalóság, értelmetlenség, jelentéktelenség. Ez persze tévedés. A szónak több jelentése lehet, és különböző árnyalata van a szöveg összefüggő értelmének megfelelően. Ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor bizonyos verseket félre fogunk érteni a Prédikátor könyvében. A szónak nincs erkölcsileg vagy etikailag negatív jelentése. A “hiábavalóság”, “jelentéktelenség” nem jelenti azt, hogy valami bűnös, gonosz vagy rossz. Ez egy erkölcsileg semleges szó. Az Ószövetség például az alábbi módon használja ezt a szót: A “hebhel” szó tulajdonképpen “lélegzetet” vagy “párát” jelent. Az Ézs 57,13-ban így áll: Ha segítségért kiáltasz, tud-e rajtad segíteni bálványaid tömege? Valamennyit fölkapja a szél, a szellő is elsodorja. Egy lélegzet is elsodorja.
A szó másik értelme az átmenetiség, a mulandóság kifejezése. A Zsolt 39-ben például háromszor fordul elő ez a szó: (39,5) Add tudtomra, URam, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok! .6 Íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem ideje semmiség előtted. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él. 12 A bűn miatt büntetéssel fenyíted az embert, tönkreteszed szépségét, mint a moly. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember.
A szó a gyümölcstelenséget, a jelentőségtelenséget is kifejezi. A Jób 9,29-ben ez áll: Ha tehát bűnös vagyok, minek fárasszam magam hiába? Hiába, feleslegesen.
A szó további értelme: jelentőségtelen, triviális, lényegtelen. Zsolt 62,10: Csak pára az emberek élete, hazug látszat a halandóké. Ha mérlegre kerülnek, a páránál is könnyebb mindegyik. Valaminek az ürességét fejezi ki. A Prédikátor könyvében mindezek az árnyalatok eltűnnek, ha csak egy szóval fordítjuk a héber szót. Például a Préd 11,10-ben, Távolítsd el szívedből a bosszúságot, és tartsd távol magadtól a rosszat, mert az ifjúkor és a fiatalság mulandó!
Préd 8,14: Van ilyen hiábavalóság is, ami a földön történik… A szó jelentése itt “elgondolkoztató”, “meggondolandó”.
Ha tehát a Prédikátor könyvében a “hiábavalóság” szóval találkozunk, akkor annak különböző árnyalata és értelme lehet.
Ezek után mit jelent a Préd 1,3: Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? A könyv összefoglalása a következő: a rejtély minden körülmények között megoldhatatlan. Akármennyi időt fordítasz a rejtély megoldására, a végén az eredmény: nulla. Dolgozol, kutatsz, mindent megteszel, amiről hiszed, hogy Isten rádbízott és reménykedsz abban, hogy Isten meg fog jutalmazni a végén azzal, hogy megoldja számodra a rejtélyt. Tévedsz, nem fogja a megoldást megadni neked. Se a munka, se a természet nem ad megoldást. Dolgozunk, gyűjtünk, de egy árvíz, egy tűzvész, egy földrengés mindent megsemmisít. Az élet önmaga nem fizet osztalékot a befektetett munkáért.
A Préd 1,4-11-ben illusztrálja a tételét. Először arra hivatkozik, hogy nincs maradandóság: 4 Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek, de a föld örökké megmarad. Az ember mulandó szemben a földdel, mely örök. Nem hatalmazta fel Isten az embert, hogy uralkodjon a földön? Miért halunk meg és a föld miért marad meg? A színpad marad, a színészek változnak.
A Préd 1,5-7-ben azt mondja, itt van a világ megannyi mozgásával, de még sincs előrehaladás. Minden monoton, unalmas. 5 Fölkel a nap, és lemegy a nap, siet vissza arra a helyre, ahol majd újból fölkel. Az egész egy körforgás, nincs előmenetel. 6 A szél fúj délre, majd északnak fordul, körbefordul a szél járása, és visszatér oda, ahonnan elindult. A szél fújása teljesen értelmetlen, egyszer innen, máskor onnan fúj. 7 Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a folyók, újra meg újra oda folynak. A víz keringése, a csapadék, a folyók, a tenger – az egész egy körforgás. Mindezek csak örökké megismétlődő folyamatok, nincs végük, nem vezetnek sehová. Nincs megoldás!
Feltehetnénk a kérdést: (Zsolt 19,2) Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. 3 Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul. 4 Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk semhallatszik, 5 mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig. Sátrat készített a napnak, 6 amely mint vőlegény jön ki szobájából, örül, mint egy hős, hogy futhat pályáján. 7 Elindul az ég egyik szélétől, átível a másik széléig, nincs rejtve melege elől semmi. Hogyan lehet ezekről olyan pesszimistán írni, mint a Prédikátor? Nincs itt ellentmondás? Nincs! A természet hirdeti és dicsőíti Istent. Másrészt azonban nem magyarázza meg Isten célját és tervét. Nincs a Szentíráson kívül semmi, ami Isten dicsőségét, hatalmát és nagyságát jobban ki tudná fejezni, mint ha a természetet szemléljük. Ezek szemlélése azonban nem fogja megmagyarázni, hogy miért van a gonosznak sikere és az istenfélőnek baja. Belenézhetsz egy elektromikroszkópba és megcsodálhatod az egész mikrokozmoszt és annak gyönyörűségét, de ez nem fog magyarázatot adni arra, hogy miért van egy hívő házaspárnak három egészséges gyerek mellett egy 3 éves kisfiuk, aki rákos beteg és meg fog halni. Egy atomfizikus sem fog tudni választ adni erre a kérdésre! Kérdezz meg egy mikrobiológust, aki mindent meg tud magyarázni a DNA és RNA hélixekről. Ő sem fog tudni magyarázatot adni arra, hogy miért szenved veszteséget a szorgalmas keresztyén, és miért örököl egy vagyont az együgyű.
Panaszkodjunk a természet untató, végtelen körforgása felett, vagy dicsérjük Istent a természet dicsőségéért? Pál apostol mondja: (Róm 1,20) Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ugyanakkor azt is mondja: (Róm 8,20) A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá,… (22) és az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. Nincs itt ellentmondás. A teremtés minden dicsőségével nem ad magyarázatot az élet értelmére.
A Préd 1,8-11 illusztrációjában azt is hangsúlyozza, hogy az egésznek nincs értelme. 8. Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember. Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani… Semmi sem teljesedik be, a tenger sose telik meg… Később a 2,10-11-ben visszatér erre: Nem tagadtam meg magamtól semmit, amit megkívánt a szemem. Nem vontam meg szívemtől semmi örömöt, hanem szívből örültem mindannak, amit fáradsággal szereztem, hiszen ez volt a hasznom minden fáradozásomból. 11 De amikor szemügyre vettem minden művemet, amit kezemmel alkottam, és fáradozásomat, ahogyan fáradozva dolgoztam, kitűnt, hogy mindaz hiábavalóság és hasztalan erőlködés; nincs semmi haszna a nap alatt.
A Préd 1,9-10 szerint nincs semmi, ami új lenne. Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. 10 Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk. Ezzel a verssel sokan visszaéltek már. A Tanító nem azt mondja ezzel, hogy az embernek nincsenek új gondolatai, nincs technikai fejlődés, és az ember nem teremt újat. Azt akarja mondani, hogy minden erőlködés, minden emberi alkotás sem fogja az ember kezébe adni az élet értelméhez a kulcsot.
11 Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek. Ez ad magyarázatot a 10. versre: sok minden azért tűnik újnak, mert hamar elfelejtettük a múltat. Mindenki keresi a halhatatlanságot. Szerezz magadnak nevet, csinálj valamit, ami meg fogja őrizni emlékedet. Talán abban van az élet értelmének a kulcsa, hogy megemlékezzenek rólunk? Lehet, hogy szobrot fognak állítani nekünk? Talán létrehozunk egy alapítványt, amelyet rólunk fognak elnevezni? Talán a képünk ott lesz majd egy múzeumban? Idővel mindent elfelejtenek az emberek! Nem pesszimista beállítottság ez? Nem, ez a valóság. Amit a Tanító eddig tanított, az mind bizonyítható. Fogadd el a kihívást: ha körülnézel és áttekinted az emberi élet minden oldalát, az eseményeket, a történelmet és megérted mindennek az értelmét, célját és megtalálod ezeknek az enigmáknak a kulcsát, akkor jelentkezz nálam! Talán azt mondod: Krisztusnak van egy végső célja az életben. Természetesen igazad van. – Lehet, hogy ezt mondod: Ő az, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget (Zsid 1,3). Igazad van. Isten elhatározta, hogy mindent teljességre visz az Ő Fiában. Ez is igaz. Mindez azonban nem ad magyarázatot arrra, hogy miért van sikere a gonosznak, és miért szenved az igaz.
A Préd 1,12-18-ban a Tanító különböző szemszögből vizsgálja az életet. Ezt a vizsgálatot két hasonló verscsoporttal vezeti be. Az 1,13-15 majdnem azonos az 1,16-18 versekkel. A 13. versben állítása szerint mindent megvizsgált, mindent, ami az ég alatt történik. Ugyanezt mondja a 16. versben. Mi a vizsgálatának az eredménye? Megmondja a 14. és a 17. versben. Aztán magyarázatot ad minderre a 15. és a 18. versben.
12 Én, a Prédikátor, Izráel királya voltam Jeruzsálemben, 13 és rászántam magam arra, hogy megvizsgálok, és bölcsen kikutatok mindent, ami az ég alatt történik. Micsoda terhet rakott Isten a vállára! A Tanító azt mondja: életemet minden elképzelhető oldalról megvizsgáltam, átforgattam, kifordítottam, hogy kitaláljam, megtalálhatom-e az élet értelmét magában az életben. Az élet értelmét azonban nem lehet megtalálni az életben magában, hanem csak Istenben.
Rossz foglalkozás ez; azért adta Isten az embereknek, hogy bajlódjanak vele. Pontosabb fordítás lenne: Micsoda nehéz terhet helyezett Isten az ember fiaira! Ádámról van itt szó! Ádám fiai, mivel Ádám elbukott, dolgoznak, izzadnak, anélkül, hogy munkájuk kielégítené őket vagy munkájuk értelmét megtalálnák. Ennek ellenére Isten ösztökéli az embert, hogy keresse az igazságot. Ő helyezte az ember szívébe a vágyat az igazság megismerése után. Mi a következtetés? 14 Láttam, hogy mindaz, amit véghez visznek a nap alatt, csak hiábavalóság és hasztalan erőlködés (a szél kergetése).
15 Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számba venni. Az életre nincs magyarázat. Lehetetlen mindent egy rendszerbe összeilleszteni, ahol minden darab összeillik a többivel. Az élet értelmének keresése „rossz foglalkozás”, kínos foglalkozás. Miért? Mert ami görbe, azt nem tudjuk kiegyenesíteni. Szeretnénk dolgokat rendbe hozni, de nem sikerül. Itt-ott vannak kisebb sikereink; Isten nem akar minket visszatartani az igazság keresésétől. De végül mégse sikerül mindent rendbe hozni.
16 Így gondolkodtam magamban: Én sokkal nagyobb bölcsességre tettem szert, mint azok, akik elődeim voltak Jeruzsálemben; sok bölcsességet és ismeretet szereztem. 17 Amikor azonban rászántam magam, hogy megismerjem a bölcsességet, megismertem az esztelenséget és oktalanságot is. Mi a következtetés? Megtudtam, hogy ez is hasztalan erőlködés. 18 Mert ahol sok a bölcsesség, sok a bosszúság is; és aki gyarapítja az ismeretet, gyarapítja a szenvedést is. A 15. versben az igazságszolgáltatást keresi. A 18. versben keresi a boldogságot és kielégülést, de ez sem sikerül. Jó a bölcsesség, keresni kell a bölcsességet, de a bölcsesség nem képes az életet megmagyarázni. Egy kommentár írja: Minden, ami nincs rendben az életben, azt nem a bölcsesség határozza meg, hanem a realitás. A sok igazságtalanság, a szenvedés, a terror, a kriminalitás mind realitások és a bölcsesség nem tud mást tenni, mint szemlélni mindezt. A városok és államok eladósodása, a munkanélküliség, az iskolázás és nevelés problémái – a bölcsesség mindezt analizálni tudja, statisztikákat készíthet, javaslatokat tehet, de ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számba venni. A bölcsesség nem tudja a valóságot megváltoztatni. A 16-18. versben azt is mondja, hogy aki gyarapítja az ismeretet, gyarapítja a szenvedést is. Ha van egy kis zenei ismereted és elmész egy koncertre, meghallgatsz egy 21. századbeli kompozíciót, akkor tudni fogod, hogy milyen szenvedést tud okozni az ismeret. Minél többet tudsz a zenéről, annál több szenvedést fog okozni egy szörnyű mű.
John Stewart Mill (1806-1876), a legnagyobb angol pogány filozófusoknak egyike, tette a következő kijelentést, mely túlélte őt: « Jobb egy kielégítetlen Szokratésznek lenni, mint egy kielégült disznónak. » Pontosan azt mondta, amit Salamon mondott a Préd 1,18-ban. Jó Szokratésznek lenni, jó bölcsnek lenni, jó ismerettel bírni. Jó tudni, mi az, ami helyes, de ez elégedetlenséget fog kiváltani, mert nem lesz minden úgy, ahogyan lennie kellene. A disznó? Ő meg van elégedve, nincsenek ötletei, nem tudja, mi volna a jó. Sok disznó van a társadalmunkban, képzetlenek és ha képzettek is, nem törődnek azzal, ami körülöttük történik. Nincsenek erkölcsi normáik és megelégedettek. Salamon azt mondja: A bölcsesség jó, de gyarapítja a szenvedést is. Ha bölcs vagy, tudod, hogy sok minden nem úgy van, ahogyan kellene, hogy legyen.
Felmerül a kérdés: várjunk csak egy pillanatot, én a Példabeszédekben ezt olvastam: (Péld 3,13-17) Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap. Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak. Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled. Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság és dicsőség. Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség. Micsoda ellentmondás ez a Préd 1,18. verssel! – Nincs ellentmondás. Miért? Mert a Példabeszédek és a Prédikátor könyve két különböző dologgal foglalkozik. A Példabeszédekben a bölcsesség a gyakorlati életre vonatkozik. Itt a gyakorlati „know-how” áll a középpontban, ami hasznos, ha nehéz helyzetbe kerülsz. Hogyan bánjunk az ostoba emberekkel, a lustákkal? Tanácsot ad, hogyan bánjunk a pénzzel, hogyan tehetünk szert barátokra, és hogyan tarthatjuk meg őket, stb. Keresd a bölcsességet, hogy megállhass az életben.
A Prédikátor könyvében a bölcsesség filozófiai természetű. A Tanító az élet különböző oldalainak értelmét keresi. A Példabeszédekben a bölcsesség a világra vonatkozik, a Prédikátorban metafizikai vonatkozása van. Keresnünk kell a bölcsességet, és a Példabeszédekben biztat, hogy általa sikerünk lesz az életben. A Tanító azt mondja: mire jó a bölcsesség, hiszen úgyis meghalunk? A Példabeszédekben leírt bölcsesség képessé tesz arra, hogyan bánjunk az ostobákkal. A Tanító azt kérdezi: miért is foglalkozzak a buta emberekkel, mi haszna van ennek?
Nincs tehát ellentmondás. Egy csodálatos feszültség van a kettő között. A Példabeszédekben a bölcsesség nem ad felvilágosítást, hogy Isten miért rendelt el értelmetlen dolgokat az emberek életében, de képessé tesz arra, hogy különböző helyzetekben megálljuk a helyünket.
Mi legyen a keresztyén hívő álláspontja? Gondoljuk meg, mit mond Pál apostol a 2Kor 4-ben: 16 Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, (Miért? Mert minden a hiábavalóságnak van alávetve.) a belső emberünk mégis megújul napról napra. 17 Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, 18 mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, (hiszen a hiábavalóságnak vannak alávetve, rejtélyek) a láthatatlanok pedig örökkévalók.
Csengjen mindig fülünkbe a Róm 8,28: Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.