Szövegünk az 1Kor 11,17-34-ben található. 17 Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze. 18 Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak köztetek, és ezt részben el is hiszem. 19 Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. 20 Amikor tehát összejöttök egy helyre, nem lehet úrvacsorával élni, 21 mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. 22 Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek azokat, akiknek nincsen? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek. 23 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, 24 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” 25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” 26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. 27 Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. 28 Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból, 29 Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. (ez nem utalás a közösségre, melyet „Krisztus testének” neveznek, hanem sokkal inkább egy rövidített formája a testnek, amit az Úr feláldozott, mely nem lett helyesen megítélve vagy megbecsülve.) 30 Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan. 31 Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. 32 De amikor az Úr ítél meg minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. (Az apostol hangsúlyozza, hogy az Úr asztala isteni fenyítést hozhat, de ez nem azt jelenti, hogy valaki elveszítheti üdvösségét.) 33 Azért tehát, testvéreim, ha evésre egybegyűltök, várjátok meg egymást. 34 És ha valaki éhes, otthon egyék, hogy ne ítéletre jöjjetek össze. A többiről majd akkor rendelkezem, ha hozzátok érkezem.
Úgy gondolom, mindannyian nagyon kíváncsiak vagyunk, amit ezzel a témával kapcsolatban az apostol akkor mondott el, amikor Korinthusba érkezett. Ezt talán az örökkévalóságban tudjuk meg.
A téma „Pál és az Úrvacsora”.
Az Úr két szakramentumot hagy hátra a gyülekezetnek: a keresztséget (bemerítkezést) és az úrvacsorát.
Egyszer leszünk bemerítve, Jézus Krisztusba vetett hitünk kifejezéseként. Az ember csak egyszer menekül meg és csak egyszer kell bemerítkeznie.
Az úrvacsorát folyamatosan ünnepeljük, mindig újra és újra. Ez Krisztus testében lévő életünket fejezi ki. Ezért kell ezt rendszeresen gyakorolnunk, ahogy arra az Úr és az apostolok emlékeztetnek.
Láttuk, hogy egy nagy párhuzam van a Páska ünnepe és az úrvacsora között. Az első Páska emlékezés volt Izráel szabadulására az egyiptomi fogságból, az ajtófélfán levő bárány vérével. – Az úrvacsora emlékezés a bűn és a Sátán rabszolgaságából való szellemi szabadulásra Jézus vére által.
Izráel az Isten bárányára való várakozással tekintett a jövőbe, aki elveszi a világ bűneit. Mi visszatekintünk Isten Fiára, aki a világ bűneit hordozta és ugyanakkor előre is tekintünk az Ő második visszajövetelére! A párhuzam megdöbbentő és nem véletlen, hogy az Úr az úrvacsorát a Páska ünnepének kontextusába helyezte. Az úrvacsora a közösség istentiszteletének és imádatának a csúcspontja! A középpont nem az igehirdetés. Az Ap.csel 20,7-ben ezt írja Lukács: A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, … A kenyértörés miatt jöttek össze. Azonkívül Pál prédikált. Csak el kell olvasni az igehelyeket, mint pl. az 1Kor 14-et; vagy az 1Thess 5-öt és más helyeket, hogy lássuk, hogy ez volt az ami az első keresztyéneket jellemezte. Dokumentumok, amelyek a Biblia megjelenése után íródtak, azok is ezt igazolják. Nincs olyan törvény, mely szerint minden vasárnap kenyeret kellene törni, de az Úr azt mondja: Ezt cselekedjétek. Ez a jelen idejű formában egy folyamatos cselekedetet, egy folytonos tevékenységet fejez ki. Azt is mondtuk, hogy az úrvacsora az imádat egyetlen formája, amire az Úr utasításokat adott. Nyilvánvalóan nagyon fontosnak tartotta. A Lukács 22,15 körülírt fordítása így szól: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát. Az Úr vágyva szeretné venni az úrvacsorát azokkal, akik hozzá tartoznak.
Forduljunk most ahhoz a szakaszhoz, amit Pál ennek a témának szentel. Azt mondja, hogy ezt közvetlenül az Úr Jézustól vette. Valószínűleg, ez az első utalás az úrvacsorára mely talán még Lukács evangéliuma előtt íródott.
A sok dolog egyike, ami nem volt rendjén a korintusi gyülekezetben, az úrvacsora gyakorlása. Azokban a napokban szokás volt a szeretetvendégség gyakorlása. Az „agapé” szó többes számát ezekre az alkalmakra használták. Ahogy a Júdás 12-ben. Összejöttek, hogy közösen étkezzenek és eközben vették az úrvacsorát. Valószínűleg, közös étkezést tartottak, és az étkezés végén vették az úrvacsorát, nagy valószínűség szerint úgy, ahogy ezt mi is tesszük. Mivel az úrvacsora a Bibliában nincs egy közös étkezéssel összekötve, ez a kapcsolat a korai gyülekezetekben véget ért.
Korintusban, mivel azokban a napokban a hívők házaknál jöttek össze, a gazdag emberek nagyobb házaiban gyülekeztek. Ezeknek a gazdag embereknek volt mit enniük és elkezdték ez étkezést, mielőtt a vendégek jöttek. Mielőtt mindannyian össze nem gyűltek, a gazdagok befejezték a vacsorát és elfogyasztották a legfinomabb falatokat. Ebből az következett, hogy az egészen szegényeknek nem maradt a végén semmi. Méghozzá, akik bort ittak, berúgtak. Emiatt a rendetlenség miatt kellett Istennek közbe szólnia, amire Pál utal, amikor ezt mondja:Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan.
A görögök és a keleti emberek általában másképp étkeztek azokban a napokban, mint ahogy mi étkezünk. Mi gyakran bőségesen reggelizünk, talán gyümölcslevet, kukoricapelyhet, kenyeret, sőt tojást vagy sajtot, stb. fogyasztunk. Akkoriban a mindennapi ember csak egy szelet kenyeret és némi bort fogyasztott reggelire. Az ebéd is valami könnyű volt. Viszont este sokat ettek. „Deipneo”-nak nevezték ezt akkoriban. Az apostol ezt a szót használta az úrvacsorára. Ez az Úr deipneo-ja volt. Vacsora volt a nap legfontosabb étkezése.
Pál kritizálta a korintusiakat. Ahogy ők az úrvacsorát ünnepelték, szégyen volt. Elismeri, hogy szakadások és pártoskodások voltak közöttük, azért hogy a kipróbáltak nyilvánvalóvá legyenek. Azt is mondja, hogy amikor tehát összejöttök egy helyre, nem lehet úrvacsorával élni, vagyis, ez számotokra nem az Úr vacsorája. – Majd megmagyarázza, gondolatait. 23 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, 24 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Az apostol feddi a korintusiakat és ezt mondja „magyarázatként szeretném megismételni az úrvacsora eredeti jelentését, amit az Úrtól kaptam. Ti Korintusban ezt nyílván elfelejtettétek.”
… az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, … Az evangéliumokból tudjuk, hogy Júdás volt, aki elárulta őt. De itt nem ér véget a dolog. Az lehetne a benyomásunk, hogy az Úr Júdás árulása vagy a zsidók és a rómaiak keze által kellett meghalnia. At Ő halála mögött több áll! Az Úr Isten Fia volt és nem volt az embereknek kiszolgáltatva. A Biblia azt is mondja, hogy ő maga szolgáltatta ki magát. Pál ezt mondja: (Gal 2,20) Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. Itt ugyanaz a szó áll „kiszolgáltatja magát”. Halála önként vállalt halál volt. Kapcsolat van a Júdás tette és az Úr között. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Biblia azt mondja, hogy az Atya volt az, aki a Fiút kiszolgáltatta. Az Ézs 53,10-ben ez áll: Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel.A zsoltáros is ezt mondja: a halál porába fektettél. (Zsolt 22,16).
Az Úr halála az Atya, a Fiú akarata és Júdás cselekedete által valósult meg.
Azt is figyelembe kell venni, hogy az Úr vette a kenyeret. Ennek is jelentősége van, méghozzá az, hogy az üdvösség kezdeményezése mindig Istennél van. A Biblia olvasásánál, ezt emlékezetünkben kell tartsuk, egyébként összezavar minket a Biblia. Ha a kenyeret és a kelyhet körbe adjuk, arra is kell gondolnunk, hogy kegyelemből egy üdvterv részesei vagyunk, ami érted és értem lett véghez víve.
Ez az én testem. Hogy ez mit jelent, erről hosszas teológiai viták folytak. Erről nem akarok beszélni. – Az úrvacsora értelmezése körüli vita a római katolikus egyházban, a luteránusoknál és a reformáció más egyházaiban a mai napig akut és megmutatkozik a pápa állásfoglalásában a közös, ökuménikus úrvacsorai ünnepség gyakorlatában.
Az úrvacsorát mi az emlékezés ünnepének tartjuk. Ez az én testem csak Krisztus testére utal.
Az Úr valóban azt mondta, hogy ez az én testem és nem mondta, hogy ez ábrázolja, mutatja be az én testemet. Az identitás kérdéséről van itt szó, nem pedig a helyettesítésről. Ha tanulmányozzuk a nyelvet, akkor megállapítjuk, hogy a szó „van”vagy „ez az” gyakran helyettesítést jelent. Pl. ha az Úr azt mondta: Én vagyok a világ világossága, ezzel nem azt mondja, hogy ő szó szerint fény a fizikai értelemben. Aztis mondta „én vagyok az ajtó”, anélkül, hogy fizikailag egy fából vagy fémből készült ajtóvá vált volna. Az egyik példázatában így szól: a szántóföld a világ, vagyis a föld, a mező a példázatban a világot ábrázolja.
Amikor az Úr Jánosnak a Jel 1,20-ban magyarázza: A hét csillag titkát, amelyet jobb kezemben láttál, és a hét arany gyertyatartót: a hét csillag a hét gyülekezet angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét gyülekezet,”akkor ez azt fejezi ki, hogy „ábrázolja”.
(Ha az Úr a kenyeret a kezében tartja és az apostoloknak mondja „ez az én testem” és ez valóban az ő teste lett volna, akkor két test lenne a térben. Feltételezhetjük tehát, hogy testének reprezentációjáról, ábrázolásáról van szó.)
Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan!28 Mert ez az én vérem, az Újszövetségnek a vére, mely sokakért kiontatik a bűnöknek bocsánatára. A szó „mindannyian” azt jelenti, hogy „minden egyes” és ez csak a kehelyre vonatkozik és nem a kenyérre. – Meg vagyok győződve, hogy ha az úrvacsorát ünnepeljük, akkor az Úr testére emlékezünk, ami érettünk adatott, és a vérre, amely érettünk ontatott. Tudnunk kell, hogy ezek a jelek záloga annak, amit az Úr értünk tett. Ez nem valami, amit mi Istenért teszünk, hanem hálából tesszük ezt azért, amit Ő tett értünk. Ő az, aki mindent ad és mi kegyelemmel elfogadjuk és kegyelemből lesz a miénk. Nincs érdemünk, ha az úrvacsorát ünnepeljük.
Miért bor és kenyér? Ez egy kétszeres példázat, ami Krisztus testével történt. Mi történt a kenyérrel? Megtöretett. Mit mutat be a kenyér megtörése? Az Úr adományát és értünk való áldozatát ábrázolja. Életét adta értünk.
Mit ábrázol a bor? A vérét. Az Ószövetségben a bort „a szőlő vérének” nevezték. A kiöntött bor a vért mutatta be. A kenyér és a bor bemutatja nekünk Jézus Krisztus ajándékát, áldozatát értünk.
A vér, ami ki lett öntve, egy erőszakos halálra utal ami a mi javunkra vált.
Amikor az Úr vette a kenyeret, és azt mondta: Ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! És aztán: E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre! Majd a következőket mondta a tanítványainak: meg kell halnom, Isten Báránya vagyok, akire egész Izráel évszázadokon keresztül várt.
A korai egyház istentiszteletének egyszerűsége erős kontrasztban áll a nagy és fiatalokból álló egyházak istentiszteletével. Szeretném röviden ismételni, amit már kezdetben is mondtam: Megmaradtak az apostolok tanításában és a közösségben, és aztán elmagyarázza, hogy miben áll a közösség, ugyanis a kenyér megtörésében és az imádkozásban. A közösség nem egy kedélyes együttlétet jelent! Ez a három dolog jellemezte a korai gyülekezetet. Odafigyeltek a tanításra, megtörték a kenyeret és imádkoztak. Ez volt a korai egyház egyszerű tevékenysége. Nem volt liturgiájuk, nem voltak extenzív programjaik, nem voltak közös reggelijeik vagy ebédjeik, nem voltak bazárjaik és nem bingóztak vagy lottóztak. Még vasárnapi iskolájuk sem volt. A vasárnapi iskola gyakran a szülők felelősségének áthárítása a vasárnapi iskolai tanítókra, hogy ők végezzék a gyermekek bibliai oktatását. A legnagyobb bibliai tanító az apa és az anya kell legyen a családban.
A korai egyház az apostolok tanítására és a közösségre koncentrált, amelyet nem bazárként, házi körökként, egyházi kávézókként, stb. definiáltak. A közösség a kenyér megtörésében és a közös imádságban jutott kifejezésre. Ez volt jellemző a korai egyházra és ez tette erőssé. Az összejövetelek csúcspontja – az Újszövetség bizonyítéka és az egyházatyák szerint – az úrvacsora ünneplése volt. Az Ap.csel 20,7-ben, Lukács kommentárjában azt olvassuk, amikor Pál és kisérői Troászba érkeztek: A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik. Pál prédikált nekik, de az összejövetel középpontja a kenyértörés volt! Fontos dolog a gyülekezetet tanítani, fontos a prédikáció, az imák, az énekek, de a gyülekezet összejövetelének csúcspontja az úrvacsora volt. A korai egyház istentiszteletét a szabadság jellemezte, ahol szellemileg tehetséges, érett férfiak felálltak és az igével szolgáltak.
Egy régi dokumentum, a Didache (A tanítás), amely Kr. u. 100-ban íródott, tehát nagyon korán, két részből áll. Az első részben a keresztyén élet lesz leírva. A második rész helyi gyülekezeteknek ad utasításokat. Pl., hogyan kell a prófétákkal bánni, akik látogatóba jönnek. Mulatságos, ahogy írja, a próféta csak három napig maradjon a városban, majd menjen tovább. A Didache 14. fejezetében ez áll: Az Úr napján jöjjetek össze, törjétek meg a kenyeret és ünnepeljétek az eukarisztiát. – Ott is a középpontban áll a kenyértörés.
Kálvin azt mondja „Institutio” c. művében (4/17 kötet): Gyakran kellene ünnepelni az úrvacsorát, de legalább egyszer egy héten.John Wesley a metodizmus korai éveiben minden vasárnap megünnepelte az úrvacsorát. Charles Haddon Spurgeon, aki baptista volt, „Az Ószövetség kincsesládája” c. művében írja: A keresztyén egyházaknak szégyellniük kellene magukat, hogy az úrvacsorát csak egyszer egy hónapban ünneplik. Azok, akik az Úr napjának szépségét megismerték, amikor az úrvacsorát ünnepelték, nem volna szabad megelégedniük az úrvacsora alkalmankénti ünneplésével. Optimista volt, mert az egyházak megelégedtek alkalmankénti ünnepléssel. A legtöbb protestáns denomináció havonta, negyedévente vagy csak nagy ünnepekkor veszi az úrvacsorát.
Ezen szakasz első része az 1Kor 11-ben hangsúlyozza az úrvacsorán való részvétel fontosságát. A második rész az előkészület fontosságát hangsúlyozza. A meglepő dolgok egyike az úrvacsorára és Krisztus áldozati halálának hangsúlyozására vonatkozólag az, hogy ha nem is értünk meg mindent, a kereszt a középpontban van és annak nagy jelentősége van.
Miközben Jézus ezeket a jegyeket tanítványainak adta, ezzel nekünk azt mondja, hogy Ő ezeknek az áldásoknak az adományozója. Itt van a látható jele, a garancia, hogy bűneink, vétkeink megbocsáttatak és ő azokra többé nem gondol. Jer 31,34: Mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre. Miközben ezeket a jeleket nyújtotta nekik, azt mondta ezzel, hogy „én vagyok új szövetségre vonatkozó ószövetség próféciájának beteljesedése”. Bűneitek bocsánatát adom nektek. Amikor a testvérek körbenyújtják a kenyeret és a kelyhet, azok látható jelei és garanciája a bűnök bocsánatának. – Természetesen, nem azt hisszük, hogy a bűnök bocsánata az úrvacsorán való részvétellel történik. Pontosan úgy, mint a bemerítésnél nem a víz, az elem, ami által történik a megbocsátás. Ezek kifejező formái annak, amiket megtapasztaltunk.
Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Miért mondja ezt kétszer? Mert olyan feledékenyek vagyunk. Vannak keresztyének, akik egy, két vagy három éve nem vettek részt úrvacsorán! „Ezt cselekedjétek” ez egy felszólító mód, egy parancs, de mi nem tesszük. Hol marad a Jézus Krisztus felé való odaadásunk? Hol marad a megszentelődés áldása, ha a legegyszerűbb parancsot, amelyet mindenki megtehet, nem követjük? Az Úr kétszer mondja! Jer 2,32 Elfeledkezik-e ékszereiről a lány, díszes övéről a menyasszony? Rólam elfeledkezett népem számtalanszor. –
Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Ha tudni akarjuk, hogy mi a szellemi élet, akkor az egyszerű dolgoknál kell elkezdeni: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, azaz, amennyiszer ezt alkalmazzátok, annyiszor erősíti hitünket. Azt is mondja, hogy az Úrnak halálát hirdetitek. Ez azt jelenti, hogy prédikáljuk, hirdetjük az Ő halálát, amíg eljön. Az Úr asztalánál evangelizálunk! Ebből következik: 27 Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Mindenki méltatlan. Nem azt mondja, hogy néhányan méltatlanok, mások méltóak. Minden hívő ember méltatlan! Mindannyian bűnösök.
Rabbi Duncan, az Ószövetség professzora volt az Edinburgh-i Egyetemen néhány generációval ezelőtt. Egyszer egy asszony megjegyzést tett egy összejövetelen, hogy ő olyan méltatlannak érzi magát. Amikor a jegyeket körbenyújtották, azt mondta Rabbi Duncan a asszonynak: vegye, fogadja el, ez a bűnösöknek van. Nem azért vesszük a kenyeret és a kelyhet, mert méltóak lennénk, hanem azért, mert méltatlanok vagyunk. Isten igazságosságát csak Jézus Krisztusba vetett hit által fogadtuk el.
Méltatlanul enni, úgy enni, ahogy a korintusiak tették. Rendetlenül! A gazdagok túl korán érkeztek és megették a szeretetvendégség legjobb falatjait és mindent megettek vagy elettek a szegények elől. Néhányan részegek voltak, mások éhesek maradtak. Ez jelenti azt, hogy „méltatlanul” enni és inni.
29 Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. A 28. versben azt mondja, hogy Vizsgálja meg azért az ember önmagát, … Ugyanis létezik egyfajta erkölcsi önvizsgálat, mikor az Úr asztalához jövünk.
Elő kell készíteni magunkat. Pl. nem jöhetünk az Úr asztalához, ha nem tértünk meg! Ha nem ismerjük az Úr Jézust, akkor nem szabad az Ő asztalához jönnünk. Az asztalhoz menni, egy hitvallás, hogy az övéi vagyunk, és kapcsolatban vagyunk azokkal akik szintén az övéi.
A megtérés, a bemerítkezés és az Úr Jézussal való kapcsolatunk határozzák meg szellemi állapotunkat és előkészületünket az úrvacsorához. Egy idős skót, Robert Bruce, mondta egyszer: Ha hivatalosak vagyunk az Egek Királyának asztalához, a legszebb ruhát kell felvennünk. Legszebb ruháink a megtérés, a bemerítkezés élménye, mint a hitünk megvallása és az Úrhoz fűzött kapcsolatunk vizsgálata. Ne legyen semmi ami az Úrral való közösségünket zavarná, amire az Úr rámutat és ami az Ő akaratával ellenkezik.
Ez komoly dolog – mondja Pál – mert ha méltatlanul eszel, ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan. Néhányan gyengék, betegek és néhányan meghalnak. Mert néhányan elmulasztották, hogy méltóan vegyék az Úrvacsorát, sokan gyengék, betegek voltak és néhányak életének Isten véget vetett, mert Jézus nevére szégyent hoztak. Amikor látogatók jöttek a közösségbe és látták, hogyan ettek és részegek voltak, mit gondoltak, hogy mit fejez ki ez a ceremónia. Pál azt mondja: Engedetlenségetek miatt néhányan gyengék, betegek vagy meghaltak.
Isten egy Atya, aki fegyelmet gyakorol. A fegyelmezés szigorú lehet. Anániás és Zafira tanuk voltak. Izráel is ismerte Isten fegyelmét a pusztában. Ha valaki Isten családjába tartozik, akkor azt komolyan kell venni. Ez egy nagy kiváltság, hogy van egy Atyánk, aki szeret és fegyelmez minket. Sok felnőtt, aki életére visszatekint, hálás egy apának, aki őt felnevelte és fegyelmezte. Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. A mi felelősségünk és előjogunk, hogy saját magunkat ítéljük meg, azért, hogy ne kerüljünk ítélet alá.
Végül még annyit: Fontos, hogy megvizsgáljuk a szíveinket. Nyelvünket, kezeinket, lábainkat is, mindent, amit teszünk. Összhangban vagyunk Isten igéjével? Ha igen, akkor szellemileg egészségesek vagyunk. – Van elhajlás, hitetlenség, letargia és közönyösség, engedetlenség az Írás erkölcsi alapelvével szemben? Ezek fontos dolgok. Az úrvacsora egy közös emlékezés a múltra. Egy csodás ünneplés, mert egy feltámadott Megváltót várunk.
Elgondolkoztál már rajta: Az első tanítványok, akik ünnepelték az úrvacsorát, olyan emberek voltak, akik visszatekintettek az életükre, kudarcokkal teli életükre. Gondolj Péter csődjeire! Majd a kereszt alatt mindannyian elhagyták őt és elmenekültek. El tudod képzelni, hogy ezek az emberek vasárnapról vasárnapra vették az úrvacsorát és csődjeikről töprengtek? – De ha a korai egyház történelmét tanulmányozzuk, azt találjuk, hogy ez mindig egy örömünnep volt! Miért? Mert ez egy feltámadott Úr és Megváltó ünnepe volt. Olyan valakivel ünnepelték a közösséget, aki élt és köztük volt.
Ha tényleg látni szeretnénk az úrvacsoránál, hogy a valódi szellemi világban mi játszódik le! Nem egy testvér nyújtja körbe a kenyeret, hanem maga az Úr! Aki a gyertyatartók között jár, melyek a gyülekezetek képei. Közöttünk van, minket szolgál. Chrisostomus-nak igaza volt, amikor azt mondta: Ma is Ő az, aki mindent megtesz, Ő osztja ki a jegyeket, mint akkoriban.
Visszatekintünk a keresztre, előre nézünk az Ő visszajövetelére, feltekintünk a feltámadott Megváltóra és közösségünk van minden hívő keresztyénnel, akik Krisztus testét alkotják. Ezzel a lelkülettel járulunk az Úr asztalához.
Azt mondta: Vegyétek, egyétek, igyátok. Ezek a birtokbavétel szavai! Nem elég arra emlékezni, hogy Jézus meghalt. El is kell fogadni Jézust. Az úrvacsoránál épülünk és arra emlékezünk, hogy Jézus Krisztust el kell fogadnunk, ha ezt még nem tettük volna meg.
„Nem tudjátok, mennyire vágyakoztam veletek a Páskát megünnepelni, mielőtt meghalok.” Hátra hagyta nekünk ezt a hihetetlen privilégiumot, hogy emlékezzünk halálára, a kenyér és a bor jegyeivel.