Legutóbbi alkalommal lezártuk a példázatok tanulmányozásához tartozó bevezetést. Az összefüggések megértéséhez néhány dolgot röviden meg kell, hogy ismételjek. Akik már hallották vagy olvasták ezt felfrissíthetik az emlékezetükben. Akik még nem hallották vagy olvasták ezt, azoknak segít, hogy becsatlakozzanak a témába. Isten országának példázatairól van szó. Mit tanítanak nekünk ezek a példázatok? Ezek Isten országának titkáról szólnak. Hogy mi ez a titok, azt nemsokára meg fogjuk látni. Olvassuk el a Mt 13,1-9-et: „1. Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján. 2. Nagy sokaság gyűlt össze körülötte, ezért beszállt egy hajóba, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt. 3. Aztán sok mindenre tanította őket példázatokkal: „Íme, kiment a magvető vetni, 4. és vetés közben néhány mag az útfélre esett, aztán jöttek a madarak, és felkapkodták. 5. Mások sziklás helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; 6. de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. 7. Mások tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották őket. 8. A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. 9. Akinek van füle, hallja!” A 9. vers arra utal, hogy látszólag a tanítványok sem értették meg a példázatot. Később el kellett, hogy magyarázza nekik az Úr a példázatot. A Mt 13,10-17-ben következik az Úr Jézus magyarázata, hogy miért beszél tulajdonképpen példázatokban. Ezzel foglalkoztunk legutóbb. Azt mondja az Úr Jézus, hogy a példázatoknak az az értelme, hogy a hívők számára kijelentse Isten országát, akik viszont nem hisznek és a szívüket megkeményítették, azok előtt elrejtse az igazságot. Olvassuk tovább a Mt 13,18-23-at: „18. Ti tehát halljátok meg a magvető példázatát! 19. Amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érte, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van vetve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag. 20. Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, 21. de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideig való, s amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik. 22. Akinél pedig tövisek közé hullott, hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és nem hoz termést. 23. Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.”Legutóbb ezt a Mt 13-ban található példázatokról szóló sorozatot egy meglehetősen merész kijelentéssel kezdtem. Azt mondtam, hogy a mi Urunk tanításainak központi üzenete nem az üdvösség, a megszentelődés vagy a szeretet volt, ahogy sokan gondolják, hanem tanításainak középpontjában Isten országa állt. Bemerítő Jánost börtönbe zárása után a következőt olvassuk a Márk 1,14-15-ben: „Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Ha tényleg igaz, hogy az Isten országa volt a központ elem Jézus tanításában, akkor ennek a királyságnak és mindannak, ami ehhez tartozik, el kellett jönnie, és ez kényes téma kell, hogy legyen mindazok számára, akik az Újszövetséget tanulmányozzák. Erről tanúskodik az egész egyháztörténelem. A 20. század kezdetén két szélsőséges, egymásnak ellentmondó felfogás volt jellemző a keresztyének között a királyság eljövetelével kapcsolatban. Az elsőt főként Albert Schweizer képviselte. Ő úgy gondolta, hogy maga Jézus is abban hitt, hogy Isten országa egy jövendőbeli jelenség lesz. Schweizer úgy vélte, hogy ez a királyság nem egy jelenleg létező valóság. Schweizer szerint Jözus azt hitte, hogy ő az utolsó időkben él, és hogy ez a királyság a halála előtt el fog jönni. Azt hitte, hogy Jézus tévedett a királyság megjelenésével kapcsolatosan, és amikor ez a királyság nem jött el, mélyen csalódott. – Mindannyiunknak problémát jelenthet ez a felfogás, mindenekelőtt azért, mert Albert Schweizer Jézusa tudatlan volt és hamis nézeteket vallott.
A másik nézetet Prof. C. H. Dodd képviselte. Dodd egy másik szélsőségbe esett. Ő úgy gondolta, hogy a királyság egyáltalán nem valami eljövendő dolog lesz, hanem már most jelen van. Azt mondta: Jézus személyében és váltságművében nemcsak megjelent ez a királyság, hanem ki is teljesedett.
Azért említettem meg ezt a két szélsőséges példát, hogy egy álláspontot találjunk, amelyből egy perspektívát kapjunk a királyságra nézve. Mindkét nézet hamis. Azt sem mondhatjuk, hogy ez a királyság egy teljesen jövőbeli dolog, de azt sem, hogy csak most van jelen. A legtöbb Újszövetséggel foglalkozó professzor azt a korrekt véleményt képviseli, hogy az a királyság, amit Jézus hirdetett, jelen és jövő is egyben. George Aldin Ladd írt egy könyvet, a következő találó címmel: A jövő jelene.
Legutóbb beszéltem a királyság jelen és jövőbeli formájának természetéről. Ezt szeretném most röviden összefoglalni:
Mint már említettem, Jézus 3 évig tartó tanításának középpontjában Isten királysága állt. Ha megfigyeljük a Máté evangéliumában található igehelyeket, akkor észre fogjuk venni, hogy így van. Például a Mt 3,2-ben így prédikál János: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” A Mt 4,17-ben, miután a pusztában megkísértette Jézust az ördög és elkezdett prédikálni azt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.” Azután a Mt 5,3-ban, az első boldogmondásban ez áll: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” Vagy az 5,10-ben: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.” Azután a Mt 6,33-ban azt olvassuk: „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” Mindegyik evangéliumon keresztül lehet érezni Jézus tanításaiban az Isten országa eljövetelének hangsúlyozását. Ebből adódik a következő kérdés: Jézus vajon egy földi, földrajzilag behatárolható birodalmat ígért Izrael népének, amely dicsőséges és a gonosztól megtisztított királyság lesz? Ilyen királyságot hirdetett Jézus? Én azt hiszem, hogy nem. Ahogy már elmagyaráztam: Jézus kortársainak olyan elképzelése volt erről a királyságról, hogy ez egy földi, dicsőséges birodalom lesz, amely győzelmet fog aratni Isten ellenségei fölött. Egy földi lévita trónust vártak. Ez volt a várakozásuk és mivel az Úr nem hozta el ezt a királyságot, csalódottságuk annyira nagy volt, hogy megölték őt. Még Bemerítő Jánost is kétségek gyötörték. Amikor hallott Jézus szolgálatáról, hogy ördögöket űzött ki, betegeket gyógyított, bűnöket bocsájtott meg és megkötözötteket szabadított meg ahelyett, hogy angyali hadsereggel megtörte volna Róma hatalmát, azt kérdezte Jézustól: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Eljött a királyság, de más formában, mint ahogy várta. Amit kihangsúlyoztam, az a következő volt: Isten királyságát nem úgy kell felfognunk, mint egy országot, hanem, mint egy uralmat. A „királyság” meghatározás mindenekelőtt utalás Isten szuverén uralmára és hatalmára, amely megnyilvánul a hívő emberek életében. Ez a természete annak a királyságnak, amely Jézus személyében és váltságművében valósult meg. A titok éppen az volt, hogy mielőtt felállította volna a királyságot dicsőségben, egy szellemi királyságot állított fel. El fog jönni egy apokaliptikus formában is és ellenségeit el fogja pusztítani.
Meg vagyok győződve arról, hogy a korszakos látás egyes képviselőinek az az alapvető tévedésük, hogy Jézus felkínálta a zsidóknak a földi, apokaliptikus királyságot, de mivel ők ezt elutasították, Istennek ezt a királyságot „el kellett halasztania” a 2. adventre. Ezt az elméletet többször is hallottam testvéreknél. Jézus nem egy földi terittoriális királyságot ajánlott fel Izraelnek, ami miatt elvetették. Ez egy szellemi felszabadítás királysága volt, amit a bűnök bocsánata, a hívők egy új közösségének megjelenése, a démoni megkötözöttségektől való megszabadítás jellemzet. Olvassuk el a Mt 12,24-28-at, amikor Jézus démonokat űzött ki, a farizeusok pedig kifogásolták ezt! „24.A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, kijelentették: „Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével.” 25. Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. 26. Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa? 27. És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok! 28. Ha viszont én Isten Szellemével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.” Mit mond az Úr? A gonosz fölötti nagy eszkatológiai győzelem előtt, amely az idők végén lesz, Isten királysága már megjelent a világtörténelem színpadán Jézus személyében, hogy a Sátánnak megadja a halálos döfést. Ezt akkor a kereszten adta meg a Sátánnak. A királyság tehát már az utolsó időkben való győzelmes földi megjelenése előtt betört a világtörténelembe Krisztus személyében, hogy legyőzze a gonoszt, hogy embereket szabadítson meg az ördög hatalmából, és részeseivé tegye a királyság áldásainak még második eljövetele előtt. A királyságnak két fontos időpontja van: A királyság eljövetele a történelembe a mi Urunk személyében, és a beteljesedése, a történelem végén, az Ő visszajövetelekor. Ez megmagyarázza, hogy mit akart mondani az Úr a Mt 13,11-ben, amikor a királyság (a mennyország) titkára utalt. A titok az volt, hogy HOGYAN jön el ez a királyság! A királyság már Jézus személyében jelen volt.
Összefoglalva: Az Úr valóban felajánlott egy királyságot Izraelnek. A nép többsége elvetette Őt és a királyságot, de a hívő maradék, a tanítványok befogadták. Ez a királyság eljött és ma is jelen van, ahogy az 1. században. – – Semmi sem lett elhalasztva. Istennek nem az volt a terve, hogy az országát vagy az 1000 éves királyságot a földön állítsa fel. A zsidók azért vetették el Őt, mert az várták Istentől az 1. adventkor, amit csak a 2. adventkor fog megvalósítani. Isten királysága két lépésben jön el. Először eljött a Messiás, Isten szenvedő szolgája, hogy meghaljon és elhordozza a bűneink büntetését. A 2. adventkor királyként fog eljönni hatalomban és dicsőségben és látható módon fel fogja állítani a királyságát. Ez lesz a királyság beteljesülése. Ez a királyság nem egy vagy-vagy, hanem jelen és jövő egyaránt. Ez Jézus tanításának központi tartalma és ez a Mt 13-ban található példázatokban jut kifejezésre.
Említettem már, hogy két fontos alapelv lehetséges a példázatok magyarázatára nézve:
- Meg kell keresnünk a példázatok központi mondanivalóját. A részletek nem azért vannak, hogy szellemi igazságokat közvetítsenek. Erre azt a példát mondtam el, amikor Ágoston az irgalmas szamaritánus példázatában minden részletnek különös jelentőséget tulajdonított.
- Egy példázatot a maga történelmi környezetében kell értelmezni, úgy, ahogy azt az Úr is tette.
E két alapelv alapján fogjuk ma a magvető példázatát megvizsgálni. Ez talán a harmadik legismertebb példázat az irgalmas szamaritánus és a tékozló fiú története után.
Ennek a példázatnak a központi üzenete nem az emberi akarat kötöttségének kifejezése, ahogyan az evangéliumra reagál. Erről is nagyon sokat tanít, és ezt a gyakorlatban meg is tudjuk tapasztalni. Azonban a példázatalapvető üzenete: a királyság titkának feltárása. Azt fejezi ki, hogy Isten földi királyságának beteljesedése és felállítása előtt már fennáll a királyság Jézus Krisztus személyében és váltságművében, és az egész történelem folyamán fennáll, úgy ahogy a magvető elveti a magot. Ha ezen a szemüvegen át szemléljük ezt a hasonlatot, akkor nagyon sok exegetikai problémát meg tudunk oldani. Sokan ezt a Magvető példázatánaknevezik, mert a magvető személyében magától értetődően az Úr Jézus Krisztus központi figuráját látják. Mások a Vetőmagok példázatának nevezik, mert úgy gondolják, hogy a hangsúly a vetőmagon van, mások pedig aSzántóföld példázatának nevezik, mert úgy vélik, hogy a példázat középpontjában a talaj áll. Azt hiszem, mindegyik vélemény helyes. Mindhárom elem együttesen mutatja be a királyságnak a világban való megjelenését a jelen korban. A királyság el jön a világba a magvető által, a Sátán ellenállása ellenére, az emberek kemény szíve ellenére, mindezek ellenére a királyság lassan megtermi gyümölcsét a kiválasztottak között. A királyság jelen van, gyümölcsöket hoz, de az aratás még a jövőben van. Jelen és jövő. A királyság jelen korunkban csak részben hoz gyümölcsöt – nem úgy, ahogy azt Jézus korának zsidó emberei várták. A magoknak csak egy része hoz gyümölcsöt, az, amelyik jó földbe esik.
George Alden Ladd az általam már említett „A jövő jelene” című könyvében a következőket írja: „A zsidók azt hitték, hogy az Isten országának eljövetele Isten hatalmának megnyilvánulásával fog járni, aki előtt senki nem tud megállni. Isten országa megrázza majd az istentelen népeket. A gonosz diktátorok uralma el lesz pusztítva és az uralom az Isten szentjei kezébe adatik, akiknek minden nép engedelmeskedni fog. Az ótestamentumi igéretekkel látszólagos, de nem valódi ellentétben az Úr Jézus azt hirdette, hogy az Isten országa már eljött, de nem azért, hogy a gonoszt elpusztítsa.A királyságot most nem kísérik apokaliptikus jelek és hatalmi megnyilvánulások. A királyság mai formája inkább olyan, mint a fölműves, aki veti a magot. Ő nem pusztítja el az ellenséget. Valójában az Ige, amivel a királyság hirdettetik, olyan, mint a mag mely az út mentén fekszik, és nem tud gyökeret ereszteni. Vagy csak felületesen lesz befogadva azért, hogy aztán elhaljon. Vagy az idők gondjai, melyek a királyság ellenségei, elfojtják. A királyság csendesen, titokzatosan működik az emberek között. A királyság nem erőszakolja rá magát senkire, csak önkéntesek fogják befogadni. Ott azonban, ahol befogadják, a királyságról szóló üzenet gyümölcsöt fog teremteni. Az aratást sem a példázat sem a példázat magyarázata nem említi meg. A hangsúly a magvetés módjára van helyezve, úgy amint a királyság jelenleg megnyilvánul. Ez a magvető példázatának központi üzenete.”
A királyság egyaránt jelenbeli és jövőbeli. Jelenbeli, úgy, ahogy a magokat elveti a farmer és az gyümölcsöt terem. A jövőben fog beteljesedni dicsőségben, amikor eljön az aratás ideje.
A következő kérdés merül fel ennek a példázatnak a vizsgálata kapcsán: Ha ez a központi mondanivalója a példázatnak, akkor vajon a részleteknek is van valamilyen jelentőségük? Igen, van, talán több is, mint más példázatokban. Miért magyarázza meg nekünk az Úr ezt a példázatot? Hiszen ezt nem mindig teszi meg! A konkolyról szóló példázatot, és ezt a példázatot magyarázza meg. Azzal, hogy megmagyarázza a példázatot, a részletek fontos jelentőséget nyernek. Figyeljük meg pl. a 13,3-at: „Íme, kiment a magvető vetni”. Konkrétan nem azonosítja magát a magvetővel, de ha megnézzük a 13,37-et, ahol megmagyarázza a búza és a konkoly példázatát, akkor úgy látjuk, hogy mégis ez a helyzet: „Az, aki a jó magot veti, az Emberfia”. De ahogy mindjárt látni fogjuk, mi mindannyian a magvető szerepét játsszuk. Minden alkalommal, amikor az Igét hirdetjük, vetünk. Azonban a példázatban az Úr azonosítja magát a magvetővel. Azt is megmagyarázza, hogy mit jelent a mag. A 13,19-ben azt mondja, hogy a mag „a mennyek országának igéje”. Az EVANGÉLIUM. A talaj az emberi szív (13,9). A madarak, akik a magokat felkapkodták az útfélről, az igével szembeni SÁTÁNI ELLENÁLLÁST szimbolizálja. A tövisek, amelyeket a 13,22-ben említ, „e világ gondja és a gazdagság csábítása”. Ahol az Úr megmagyarázza a példázat részleteit, ott megvan ezeknek a jelentősége. Más dolgoknak viszont nincs jelentősége. Pl. egyesek azt állítják, hogy négyféle talaj van, ezek közül 3 terméketlen és egy termékeny. Néhányan ebből matematikailag kiszámítják, hogy a világ népességének csak ¼ része lehet keresztyén, és, hogy a keresztyének mindig 3:1 arányban lesznek kisebbségben. Biztosan nem ez az, amit Jézus ezzel tanítani akart. Lehetett volna 2, vagy akár 8 féle talaj is. A talajfajták számának nincs jelentősége. Az igehirdetésre való reagálásnakvan jelentősége. Nem arányokról és mennyiségekről van szó.
A példázat üzenete nem változna meg, ha a magok terméketlenségének oka más lenne. Pl. ha az útfélre esett magokat nem madarak csipegették volna fel, hanem egerek vagy patkányok falták volna fel. Vagy ha mondjuk egy felhőszakadás mosta volna el a magokat ahelyett, hogy a nap kiszárította azokat. Akár vándorok is eltaposhatták volna a magokat ahelyett, hogy a tövisek elfojtották. – Ezeknek a dolgoknak nincs igazán nagy jelentőségük a példázat mondanivalójára nézve.
Miután megértettük a példázat központi mondanivalóját, vagyis azt, hogy a királyság Jézus Krisztus személyében és váltságművében megjelent a történelemben, már az idők végén való dicsőséges megjelenés előtt, meg kell próbálnunk a példázatot Jézus korának történelmi és kulturális összefüggéseiben értelmezni. Ha ez megtettük, akkor a példázattal kapcsolatos sok kérdésre választ fogunk kapni.
Sokan talán azt kérdezik: Miért választott az Úr egy ilyen buta parasztot a királyság titkának illusztrációjaként? Itt van egy gazda, aki gazdaságtalan, tékozló módon bánik a vetőmagokkal, sziklás talajra, gyomok és tövisek közé szórja azokat. A mai gazdasági kritériumok alapján ez a paraszt ember egy rossz példa. Gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy a Bibliát a mi szemszögünkből próbáljuk meg értelmezni. – Ha azonban Jézus korának gazdasági gyakorlatát vesszük figyelembe, akkor egy természetes dolgot látunk. Izraelben a magokat szántás előtt vetették el. Ez dokumentált tény, bármilyen furcsának is tűnik számunkra. Az Úr valószínűleg az őszi vetést tartotta szem előtt, amit az esős időszak előtt végeztek. A 13,25-ben búzáról tesz említést és valószínűleg ez az a mag, amiről az előző példázatban beszélt. A magvető a magokat előkészítetlen talajra vetette és egyszerűen azt az utat szántották fel, amelyen az emberek jártak. Így a gyomokat és a töviseket is alászántották. A sziklás talajt nem lehet pontosan látni, mert a sziklák fölött gyakran van egy vékony földréteg. A földművesek Izraelben mindig tipikus farmerek voltak. Ha ezeket a tényezőket szem előtt tartjuk, akkor észre fogjuk venni, hogy az Úr egy alapvető üzenetet akart közvetíteni korának kultúráján keresztül: A királyság már a dicsőségben való beteljesedése előtt közöttünk van.
Ebből a példázatból a királysággal kapcsolatos elveket és gyakorlati alkalmazásokat tudunk levezetni. Nagyon óvatosan kell eljárnunk, nehogy belemagyarázzunk olyasmit, amit az Úr egyáltalán nem akart mondani.Két fontos dolgot tanulhatunk meg belőle, amelyeket felületesen szemlélve nem láthatunk első pillantásra:
- Ha ezt a példázatot az Ószövetség fényében szemléljük, akkor azt látjuk, hogy az Úr egy implicit (rejtett) igényt támaszt arra, hogy Ő Isten. Ugyanis az egész Ószövetségben, a teljes Septuagintában és a régi zsidó irodalomban Isten gyakran magvetőként van ábrázolva. Jahve gyakran úgy jelenik meg, mint aki a törvényt az emberek szívébe veti, aki az Igéjét a szívekbe plántálja. A magvető domináns szimbólum volt Jézus korában, és Istent jelképezte. Nagyon gyakran Istennek arra a tevékenységére utaltak vele, ahogyan majd felállítja a királyságát. Tehát amikor Jézus fellépett, és rejtett módon a magvetővel azonosította magát, aki azért jött, hogy felállítsa a királyságot, akkor egy csendes, de nagyon erőteljes megállapítást tesz: Én vagyok a testben megjelent Jahve.
- Ez egy tanítás azzal kapcsolatban, ahogyan az emberek az evangéliumra reagálnak. Így is használják és magyarázzák leggyakrabban ezt a példázatot. Azzal kapcsolatban akart valamit tanítani, hogy az emberek hogyan fogadják be vagy utasítják el az igazságot. Ezért beszél olyan hosszan a négy féle talajról. A különbség nem a magokban van, hanem a talajban. Azt mondja az Úr: A mag mindenhová lehullik különbség nélkül. Amikor evangelizálunk, nem válogatjuk meg a hallgatóságunkat. Mindenkinek hirdetjük az Igét. Ez a mi felelősségünk! Azt azonban nem tudjuk befolyásolni, hogy az Ige mit vált ki a hallgatókból. Itt kezdődik a különbség.
Az Úr négyféle talaj- vagy embertípust ír le: 1. A tudatlanokat, 2. A lobbanékonyakat, 3. A túlságosan elfoglalt és előítéletekkel teli embereket, 4. És azokat, akiket Isten előkészített.
- A tudatlan ember: 4. vers „… vetés közben néhány mag az útfélre esett, aztán jöttek a madarak, és felkapkodták”. Hogyan magyarázza meg ezt az Úr a 19. versben? „Amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van vetve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag.” Vannak olyan emberek, akik kemények, mint a gránit. Vethetünk nekik addig, amíg belekékülünk, vagy elfogy a mag, ők nem fogják megérteni, bár hallják. Szellemileg meg vannak keményedve. Az ilyen embereknél a Sátán számára gyerekjáték a figyelmüket elterelni, és a magot elragadni.
- A lobbanékony ember:5-6. vers „Mások sziklás helyre estek; ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak.” Ennek magyarázatát a 20-21. versben találjuk meg: „Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideig való, s amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik.” Azt hiszem, ebből az embertípusból van a legtöbb. Sok névleges keresztyén ilyen. Ez egy gyökerek nélküli „keresztyénség”. Ők eltántorodnak. Gyakran lehet találkozni velük a tömegevangelizációkon. Ott az érzelmek a tetőpontra hágnak. Az a mód, ahogy beszélnek, a zene, a manipuláció azt váltja ki, hogy az emberek sereglenek előre és ott azt ígérik nekik, hogy az evangélium békességet, örömet és sikert fog hozni az életükbe. Örülnek, és különböző indíttatástól hajtva, pl. „beteg vagyok, senki nem akar velem törődni, szegény vagyok, szükségem van egy állásra stb.”, azt hiszik, hogy befogadták az evangéliumot. Kétszer fordul elő az „azonnal” szó. „… hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja”, „… és azonnal eltántorodik.” Ezeknek az embereknek nincs gyökerük. Ha probléma, külső nyomás, üldöztetés vagy gúny következik az életükben, azt kérdezik maguktól: „Hát ezért fogadtam be Jézust az életembe?! Köszönöm, ebből nem kérek. Hogyan is olvastuk? „ha üldözés támad az ige miatt” Az Ige, amiről azt gondolta, hogy sikert és békességet fog hozni, üldöztetést és nehézségeket eredményezett. Ezt az evangéliumot nem akarja az ilyen ember. Eltántorodik.
- Az elfoglalt ember: 7. vers „Mások tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották őket.” Ennek magyarázata a 22. versben van: „Akinél pedig tövisek közé hullott, hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és nem hoz termést.” Az ilyen emberek „alkalmi keresztyének”. Az alkalmas időkben keresztyének. Amikor kapóra jön, szeretik a testvéreket, ha azonban nem alkalmas az idő, akkor távolságot tartanak. Amikor kényelmes nekik, elmennek a gyülekezetbe, ha belefér az életükbe. Ha azonban a napi üzleti élet akadályozza ezt, akkor kerülik a szentekkel való közösséget. Ha éppen kedvük tartja, akkor adakoznak, amikor azonban a világi dolgok nyomasztják őket, akkor színt vallanak. Ekkor derül ki az igazi prioritásuk. Azt mondja az Ige, hogy a„gazdagság csábítása” vagy más fordítás szerint csalása. Miért csalóka a gazdagság? Azért fognak csalódni, mert az gondolják, hogy meg vannak mentve, miközben ez nem igaz. Ez az eredménye a világi dolgokkal való foglalatosságnak. Az ilyen emberek hamis biztonságban ringatják magukat. Azt gondolják: „Keresztyén vagyok, ha kényelmes számomra, hogy keresztyén legyek”. Azt mondja az Úr, hogy az ilyenek semmit sem tudnak Isten Igéjének igazságáról. A saját gondolataik csalják meg őket.
- Az Isten által előkészített ember: 8. vers „A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.” Ez egy olyan talaj, amely a Szentszellem szolgálata által elő van készítve. – Először sziklás a talaj, egyszer kemény föld, azután pedig olyan, ahol tövisek burjánzanak, és most végre egy olyan föld, amelyet a Szentszellem előkészített, hogy be tudja fogadni a magokat. Erre jó példa az ApCsel 16,14-ből Lídia: „akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond”. Amikor hirdettetik a királyság, vagyis hullanak a magok, akkor négyféle talajba kerülhetnek. Ebben a példában ezek közül három terméketlen, egy azonban Isten szuverén kegyelméből elő van készítve, hogy ha abba hullik a mag, akkor hitet teremjen és gyümölcsöt hozzon.
Végül hadd mondjam ezt: Van itt egy fontos ige számunkra. Az Úr így fejezi be a példázat magyarázatát: „9. Akinek van füle, hallja!” Önvizsgálatra szólít fel minket. Milyen a te szíved talaja? Hogyan ismerhetjük fel, hogy milyen a szívünk talaja? Egyszerűen: Nézzük meg a gyümölcsöket! Harmincszoros, hatvanszoros vagy százszoros gyümölcsöt hozol? Talán csak tízszereset? Vannak egyáltalán gyümölcsök? Vagy ha jönnek az élet gondjai, külső nyomás a munkahelyen, az anyagiak terén, az egészségben, vagy ha üldöztetés vagy szenvedés támad, ezek megfojtják a magokat? Eltompulunk? Mindannyian vizsgáljuk meg magunkat hétről hétre, újra és újra. Minden héten hintjük a magokat a gyülekezetben. A mag minden alkalommal a talajba hullik. De melyikbe? Lehet, hogy az Ige ma gyökeret eresztett a szívedben. Talán becsapnak a bűneid, tudod, hogy nem állhatsz meg a cselekedeteiden, erőlködéseiden keresztül a szent Isten előtt? Tudod, hogy Jézus vérének tisztítása nélkül, és anélkül, hogy teljes bizalmadat belé vetnéd, soha nem menekülhetsz meg? Ha ezt felismerted és a Szentszellem előkészítette a szívedet, akkor ma befogadhatod és meg leszel mentve.