A szöveg, amivel foglalkozunk, a Fil 4,10-13-ban van megírva. A szövegösszefüggések miatt azonban olvassuk el a 4,10-20-ig terjedő szakaszt.
„Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. 11 Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. 12 Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem. 14 Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. 15 Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Macedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem állt velem kapcsolatban, csak ti egyedül, 16 mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre. 17 Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. 18 Átvettem mindent, és bővelkedem. El vagyok látva, miután megkaptam Epafroditosz-tól, ami tőletek jött olyan kellemes illatként és kedves áldozatként, amely tetszik az Istennek. 19 Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban. 20 A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.”Gyakran úgy gondoljuk, hogy megértettünk egy bizonyos igeszakaszt. Az ember beképzelt, és Isten rá kell mutasson arroganciánkra.
Bizonyára hallottál már híreket olyan misszionáriusokról, akik valamelyik fejlődő országban éltek, egy kunyhóban, a piac közelében, szeméttel és bűzzel körülvéve. Talán láttál képeket az ottani patkányokról, férgekről, az ottani bűnözésről, támadásokról, rablásokról és arról, hogy az ottani emberek hogyan veszítették el házaikat vagy lakásaikat tűzvész vagy vihar miatt. Vagy arról, hogy olyan kórházban kezelik őket, amely félig nyitott, 40-45 °C hőmérséklet mellett, és mindez olyan lakosság körében történik, akiknek 90%-uk buddhista, majdnem 9%-uk mohamedán és csak 1%-uk keresztyén.
Ha elgondolkozunk, és a saját helyzetünket összehasonlítjuk mindazzal, amit Pál a Fil 4,10-13-ban írt, vagy azzal, ahogy egy misszionárius él egy olyan országban, amit az imént említettem, akkor ráébredünk arra, hogy mennyire hajlamosak vagyunk boldogságunkat külső körülményeinkre alapozni. Isten gyakran galléron ragad bennünket, amikor azokra a keresztyénekre gondolunk, akik a fejlődő országokban szolgálnak az Úr Jézus Krisztusnak. Mi a célunk a megelégedettség tekintetében?
Ez a szakasz Pál köszönetnyilvánítása a filippibeliek felé. Már a Fil 1,5-ben is megemlíti, hogy pénzt küldtek neki. Pál ekkor fogságban van Cezáreában, így csak röviden tudja megköszönni az adományukat. Csak a 4. fejezetben kerül sor a teljes köszönetnyilvánításra. Miért hagyta ezt Pál a levele végére? A pénzügyi kérdések Pált érzékenyen érintették. Nem szívesen beszélt a pénzről, különösen, ha az vele volt összefüggésben. Ha másvalakiről volt szó ezzel kapcsolatban, bátrabb volt. A 2Kor 8 és 9, két olyan fejezet, ahol a Korintusból Jeruzsálembe küldött pénzről van szó. Pál egyik levelében sem követelt pénzt magának. Nem szívesen fogadott el pénzt. Soha nem fogadott el pénzt azoktól a gyülekezetektől, amelyekben szolgált. Később már fogadott el adományokat, amikor az emberek küldtek neki.
Mielőtt elmélyülnénk a Filippi levél adott szakaszának tanulmányozásában, szeretnék felolvasni egy olyan igehelyet, ahol Pál vázolja látását az anyagi dolgokkal kapcsolatban. Ha nem értjük meg alapelveit az anyagiakkal kapcsolatban, akkor a Fil 4-nek ezt a szakaszát sem fogjuk megérteni. Ezek az alapelvek a 2Kor 11, 4-9-ben találhatók. Ebben a szakaszban Pál védekezik a hamis tanítókkal szemben, akik alá akarták ásni az apostoli tekintélyét. „Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más szellemet fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek. 5 Pedig úgy gondolom, hogy semmivel sem vagyok alábbvaló a legfőbb apostoloknál. 6 Ha iskolázatlan vagyok is az ékesszólásban, az ismeretben nem, különben is nyíltan álltunk előttetek minden tekintetben. 7 Vagy talán bűnt követtem el, amikor megaláztam önmagamat, hogy ti felmagasztaltassatok, mert ingyen hirdettem nektek az Isten evangéliumát? 8 Más gyülekezeteket fosztottam ki, amikor támogatást fogadtam el tőlük a nálatok végzendő szolgálatra. 9 Amikor pedig nálatok voltam, és hiányt szenvedtem, nem terheltem meg senkit, mert hiányomat a Macedóniából jött testvérek pótolták, és attól, hogy én terhetekre legyek, minden tekintetben tartózkodtam, és tartózkodni fogok.”
A korintusiak nyilvánvalóan beengedték maguk közé ezeket a tanítókat és kételkedni kezdtek Pálban. Miért van ez így? – kérdezi az apostol. Az 5. versben azt mondja, hogy ha összehasonlítja magát ezekkel a tanítókkal, semmivel sem érzi magát alacsonyabb rendűnek tőlük. A 6. versben azt mondja, talán nem vagyok jó szónok, de az ismereteim miatt el kell ismernetek.. Ekkor hirtelen megkérdezi: lehetséges talán, hogy a gyülekezet úgy gondolja, bűnt követtem el, amikor nem kértem pénzt az igehirdetésért? Ez talán furcsán hangzik számunkra. Az 1. században azonban általános gyakorlat volt, hogy a filozófusok és bölcs emberek pénzt kértek szolgálatukért. Ha valamelyikük nem tette ezt, ez annak a jele volt, hogy saját maga sem hitt a saját tanításában. Egy szakértő pénzt kért. Az a tény, hogy Pál úgy prédikált Korintusban, hogy nem kért érte semmit, úgy értelmezhették, hogy nem volt kompetens, nem volt apostol, nem hitt a saját tanításában. Pál csapdába került. Ha ugyanis pénzt fogadott volna el a korintusiaktól, akkor ezek a hamis tanítók a kapzsisága miatt vádolták volna. Ha viszont nem fogad el pénzt a korintusiaktól, azt hamis alázatként értelmezik, és azt mondják, hogy nem Jézus Krisztus valódi apostola. Pál nehéz helyzetben volt. A 7. versben azt mondja: „Vagy talán bűnt követtem el, amikor megaláztam önmagamat, hogy ti felmagasztaltassatok, mert ingyen hirdettem nektek az Isten evangéliumát?” Szarkazmussal beszél, amikor a 8. versben így folytatja mondanivalóját:„Más gyülekezeteket fosztottam ki, amikor támogatást fogadtam el tőlük a nálatok végzendő szolgálatra.” Azt mondja ezzel: Nem fogadtam el pénzt, miközben nálatok szolgáltam, viszont elfogadtam azoknak a gyülekezeteknek az adományait, ahol korábban szolgáltam. Ezért mondja, hogy „más gyülekezeteket fosztottam ki”.
Miért nem akart Pál pénzt elfogadni azoktól, akiknek szolgált? Két válasz lehetséges:
- Jobban a nyakába vette az evangélium hirdetését, mint bárki más. Tudta, hogy teljesen egyedülálló a szolgálata. Minden tekintet rá irányult. Rivaldafényben állt. Semmilyen körülmények között nem akarta az evangéliumot diszkriminálni, bárki számára elérhetetlenné tenni.
- Nem akarta, hogy azt mondják róla, hogy csak azoknak adta át az örömhírt, akiktől pénzt kapott! Anélkül akarta hirdetni az igazságot, hogy ezt bármi is beárnyékolja. Pál pártatlan akart maradni. Ma sajnos sokan a pénz miatt tanulnak teológiát!!!
A végkövetkeztetés a 2Kor 11,9-ben olvasható: „Amikor pedig nálatok voltam, és hiányt szenvedtem, nem terheltem meg senkit, mert hiányomat a Macedóniából jött testvérek pótolták, és attól, hogy én terhetekre legyek, minden tekintetben tartózkodtam, és tartózkodni fogok.”
Pál nem szívesen beszélt a pénzről, ha az a személyes szükségleteit érintette.
Ez a Fil 4,10 háttere. Megalapította a gyülekezetet és szolgált a fillipibelieknek, de nem fogadott el tőlük ezért pénzt. Már régóta nem hallott róluk semmit, és most hirtelen megjelenik Cezáreában Epafroditosz egy nagy adománnyal. Pál köszönetet mond ezért. 4,18: „Átvettem mindent, és bővelkedem. El vagyok látva, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött olyan kellemes illatként és kedves áldozatként, amely tetszik az Istennek.”
A 4 fejezet a filippibeliek felé kifejezett köszönetnyilvánítása. Szeretnék elmondani ezzel kapcsolatban néhány dolgot:
A 4,10-ben ezt olvassuk: „Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre.” Ez nem egy szemrehányás. Tudja, hogy mi volt a késedelem oka; a körülmények. „Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok.”
Vegyük észre, hogy mit mond: „Felbuzdultatok, felvirágoztatok”. Ez a kifejezés csak itt fordul elő az Újszövetségben. Ez egy metaforikus szó, nagyon költői. Azt fejezi ki, ahogy a természet tavasszal virágba borul, amikor a fák kirügyeznek, ahogy a növények kisarjadnak a földből. – – Nem panaszkodik, sokkal inkább örül annak, amit a filippibeliek tettek. Ugyanúgy, ahogy az ember örül, amikor tavasszal előbújnak a virágok és a fűszálak. Ahogy ez életjele a növényeknek, éppen úgy a gyülekezetnek is. Nem fagyott meg a növény! Most volt alkalmuk a filippibelieknek, hogy kifejezzék felé a segítségüket. Nem tudjuk, hogy miért tartottak olyan nagy szünetet. Talán nem találtak senkit, aki vállalta volna a több, mint 1000 km hosszú és veszélyes utazást.
Pál tudja, hogy örömteli szavait félreérthetik. Ezért írja ezt a 4,11-ben: „Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek.” Pál bölcs ember volt. Így gondolkozott: „talán azt gondolják a szavaim alapján, hogy egy materialista ember lettem, vagy úgy örülök, ahogyan egy gyerek örül az új játékának. Esetleg az örömöm kifejezését úgy értik, hogy még több pénzt akarok kapni”. Azonnal minősíti az örömét. Nem a pénz az oka az örömömnek – mondja. Mert „én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek”. Nem is az indokolja örömét, hogy időközben meggazdagodott volna más adományokból, amelyeket talán más gyülekezetektől kapott. Megtanultam szűkölködésben és bővölködésben élni, és ezek nem befolyásolják boldogságomat. Szellemi kiegyensúlyozottságomat nem érinti, hogy küldtök nekem valamit, vagy nem.
„…én megtanultam, hogy elégedett legyek”. A „megelégedett” „autarkes” szó gyakran fordul elő a sztoikus filozófusoknál. Ez az elnevezés olyan emberre vonatkozik, aki független a körülményeitől, független érzéseitől. Ez volt a legnagyobb erény. – Pál most ezt a szót használja. Azt mondja, a körülményeim nincsenek hatással az örömömre. Sem emberek, sem semmilyen tulajdon nem befolyásolhatják a lelkiállapotomat! Sem háború, sem béke, sem gazdagság, sem szegénység.
Pál sztoikus volt? Nekünk sztoikusoknak kell lennünk? Merev, érzékmentes arckifejezéssel járjunk az emberek között? Nem. Pál elégedettsége relatív! Krisztus által volt megelégedett. Ez a belső erő nem saját magától, hanem Krisztustól származik, ahogy erről a 4,23-ban ír. Ugyanezt írja a 2Kor 3,5-ben: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van.” A sztoikusok megelégedettsége saját büszkeségükből fakadt. A keresztyének megelégedettsége viszont a Jézus Krisztusba vetett hitből fakadt. Pál nem fatalizmust, rezignációt (lemondást), az ambíciók és célkitűzések hiányát vagy passzivitást ajánl számunkra. Azt sem mondja, hogy nem élvezhetjük a jó dolgokat az életünkben. – – Szükségben és bőségben egyaránt megelégedettnek kell lennünk. De ezeknek a dolgoknak nem szabad a mindennapi boldogságunkat befolyásolnia. Szükségünk van a külső körülmények iránti immunitásra. Pál megelégedett, mert teljes megelégedést talált Krisztusban.
„12 Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt.” Felfedi a titkot. Ő ezt megtanulta! Nem természetesen jutott hozzá ehhez az elégedettséghez. Ez egyfajta érettség következménye volt. A megelégedettség a Krisztusban való növekedés, az érettség egyik jele. Hogy tanulhatja meg az ember a Krisztusban való örömöt és megelégedettséget? A körülmények által. Ha mindig mindenünk meglenne, amit csak szeretnénk, Krisztus ereje nem válhatna láthatóvá általunk. Egy érési folyamaton kell végigmennünk és nem szabad elveszítenünk a türelmünket saját magunkkal és másokkal szemben. A szűkölködés és a bővölködés körülményei között is meg kell tanulnunk megőrizni a Krisztusban való szellemi kiegyensúlyozottságunkat. Ezért olyan sokatmondó Pál megtapasztalása a testében való tövissel kapcsolatosan (2Kor 12). Ez egy megalázó, fájdalmas betegség volt. Egy szembetegség. Többször is kérte Istent, hogy szabadítsa meg ettől a körülménytől, de Ő visszautasította kérését. Elég neked az én kegyelmem! „Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik (elégedett vagyok) erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” Pál nem volt mazochista. Mindebben Krisztusért lelte örömét.
A „mueo” „beavatott” szó a 4,12-ben a misztériumvallásokban volt alkalmazva emberekre, akik útja a beavatottság különböző fokain keresztül vezetett. – Pál azt mondja, hogy fokról-fokra vált el a világi dolgoktól, hogy meg tudjon állni minden körülmények között. Pálnak sok megtapasztalása le van írva az Apostolok cselekedeteiben. Éhség, szomjúság, böjtölés, hideg, mezítelenség, üldöztetés. – – De a bővölködésben is megtanult élni. Nem könnyű dolog bőségben élni?! Olyankor nincs semmi gond? A keresztyéneknek valójában nehéz bőségben élniük. Nincs könnyű dolgunk, ha bővölködünk. A bőség megterhelhet! Miért nehéz bővölködni? Mert eltompít bennünket, és arra csábít, hogy feledkezzünk meg Krisztustól való függőségünkről. A minket körülvevő dolgok, mindaz, amink van, amire rászolgáltunk nem bűnös dolgok. Azonban önelégültségbe sodorhatnak minket, arra késztetve, hogy legyünk függetlenek Krisztus erejétől. Tulajdonképpen sokkal könnyebb keresztyénnek lenni a szükségben. A Krisztustól való függés jelenti egy keresztyén ember lényegét. Krisztus valósága közelebb van hozzánk, ha szükségben vagyunk! Ilyenkor sokkal inkább tudatában vagyunk gyengeségünknek, bűneinknek és szükségeinknek, sokkal inkább rá vagyunk kényszerülve, hogy térdre boruljunk.
Amikor Pál azt mondja, hogy megtanult bővölködni, azt akarja értésünkre adni, hogy megtanulta azt, hogy a bővölködés ne tompítsa el az értelmét. – – Megtanult megalázkodni, anélkül, hogy elcsüggedne! – Másrészről pedig megtanult bővölködni, anélkül, hogy egoistává vált volna, vagy hagyta volna eltompulni az értelmét Krisztus felé. „…Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, nem látva kiutat, mégis nem kiút nélkül;.9 üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk;” (2Kor 4,8-9)
Megtanulni bővölködni, és nem felfuvalkodni, attól hogy sok van nekem. A boldogság, öröm és elégedettség az élet külső körülményei, a tulajdon, a nyugtalanság vagy a nyugalom fölött áll. Pál azt mondja: le tudok feküdni éhesen vagy jóllakottan anélkül, hogy elveszíteném a belső egyensúlyomat. Ez a keresztyén érettség, és ez a legnehezebb lecke egy keresztyén ember életében. Megtanultam a Krisztusban való megelégedettséget.
Azt mondja, be van avatva a jóllakásba. A „chortazó” „jóllakott” szót az állatok hízlalásával kapcsolatban használták! Ez a szó szerepel a Jel 19,21-ben is, ahol a madarak jóllaknak Isten ellenségeinek húsából.
… és éhezésbe. Szenvedtetek már az éhségtől? Pál éhezett. Nemcsak azért, mert saját magától akart böjtölni. Gyakran nem volt mit ennie. Azon is el kellene gondolkodnunk, hogy amikor Pál bővölködésről beszél, mi az ő helyében, az ő körülményei között szűköldödésről beszélnénk. Azt a luxust, amiben mi élünk, Pál nem ismerte. Mit szólna Pál, ha látná a mi életstílusunkat?
Mi az a titok, amit megtanult? Elárulja: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem”. Jézus Krisztus ez a titok. Paradoxonszerűen beszél: elégedett vagyok, mert teljesen Tőle függök! Krisztus ereje az az erő, amely által a jólét fölé lehet emelkedni. Hogyan erősíti meg Krisztus Pált? Különböző dolgok által. Le is írja ezeket:
Először is azt mondja Pál, hogy megismerte Krisztust. Legutóbbi alkalommal, azzal szembesültünk, hogy azért olyan szegényes az imaéletünk, mert nem ismerjük Istent, az Atyát. Miért vannak ránk olyan nagy hatással a külső körülmények? Mert nem ismerjük Istent, a Fiút. Nem növekedünk az Ő megismerésében. Pedig növekednünk kellene az Ő megismerésében!
Másodszor, Krisztus személyének, az ő dicsőségének, az Ő dolgainak kellene lennie az első számú prioritásnak az életünkben. Csak akkor nem fogjuk észrevenni a mi külső körülményeinket, ha Krisztussal foglalkozunk. Pál fogságban volt, amikor írta ezt a levelet, akár az életét is elveszíthette volna. De mindez nem tudta befolyásolni a boldogságát. Krisztus dolgaival és dicsőségével, az igazsággal és az evangéliummal volt elfoglalva.
Minél dicsőségesebb számunkra az Úr, annál kevésbé fognak bennünket vonzani a világ dolgai. Ha elgondolkodunk az örökkévalóságról, egyre jobban el fog halványulni számunkra a világ és annak minden problémája. Bárcsak elgondolkodnánk az örökkévalóság dicsőségén és azon, hogy milyen lesz majd a feltámadott testünk, és összehasonlítanánk ezeket a dolgokat a mindennapi gondjainkkal! Ezért mondja Pál a Róm 8,18-ban:„Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” Miért tudta úgy elhordozni Pál a szenvedéseit, ahogy elhordozta? Állandóan összehasonlította ezeket az élet dicsőségével. Nem foglalkozott a problémákkal. Nem fordult el a problémáktól, kezelte és megoldotta azokat. De a problémáit mindig összehasonlította Jézussal. Ebből származik az erő, ez a titok.