Olvassuk el először is a 2Kor 9,6-15 igeverseit. Pál itt részletesen fejezi ki magát a keresztyének adakozásával kapcsolatban. A Fil 4,17-ben Pál tesz egy olyan megállapítást, amelyhez először el kell olvasnunk a 2Kor 9-et, hogy megérthessük a Filippi 4-et.„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. 7 Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. 8 Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre. 9 Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.” 10 Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja „igazságotok gyümölcsét.” 11 Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely hálaadást szül az Isten iránt általunk. 12 Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. 13 Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. 14 És ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. 15 Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!
Fil 4,10-13: „Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. 11 Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. 12 Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezés-be, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. 13 Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.
Újra itt találjuk azt a szakaszt, amit legutóbb tárgyaltunk. Megfigyelhettük, hogy hogyan váltakozik benne Pál köszönetnyilvánítása az ajándékokért, amelyeket kapott, másrészről pedig a Krisztustól való függésének kihangsúlyozása, és azt mondja, hogy nincs ráutalva a támogatásra.
Most pedig olvassuk el a mai szakaszunkat, a Fil 4,14-23-ig: „Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. 15 Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Macedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem állt velem kapcsolatban, csak ti egyedül, 16 mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre. 17 Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. 18 Átvettem mindent, és bővelkedem. El vagyok látva, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött olyan kellemes illatként és kedves áldozatként, amely tetszik az Istennek. 19 Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban.20 A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen. 21 Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban. Köszöntenek titeket a velem levő testvérek. 22 Köszöntenek titeket a szentek mind, főként pedig a császár udvarából valók. 23 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti szellemetekkel!”
Miután elolvastuk ezt a levelet, nem kellene meglepődnünk azon, hogy a levél elején és végén is megemlíti Pál Isten kegyelmét. Fil 1,2: „kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.” A 4,23-ban pedig azt mondja: „A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti szellemetekkel”. A kegyelem, amire Pál utal, nem ekkor kezdődött el. Már jóval korábban. Azt olvassuk az ApCsel 16,14-ben, hogy Isten kegyelme volt az, amely megnyitotta egy Lídia nevű asszony szívét. Ez volt a filippi gyülekezet megalakulásának kezdete. Kegyelemből való kezdet és kegyelemből való élet jellemezte a gyülekezetet és Pál most a levél befejezéseként is Isten kegyelmét kívánja a gyülekezet életére. Kegyelem által tudtak a keresztyének minden parancsolatot megtartani, minden igazságot befogadni, amelyekről az apostol levélben írt. Pál levele zárszavában olyan témát tárgyal, amely a mi gondolatainkban nincs kapcsolatban a kegyelemmel, és ez hiba. Pál pénzről, támogatásról és köszöntésekről ír levele lezárásaként. Mi általában nem kapcsoljuk össze a pénzt és az anyagi dolgokat a kegyelemmel! Mint minden levelében, itt is Isten kegyelmével magyarázza Pál az adományokat. A 2Kor 8,1-ben azt mondja: „Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott. 2 Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett.”Pál kihangsúlyozza ebben a levélben, hogy az adomány a kegyelemnek az egyik megnyilvánulása. Isten kegyelme adakozásra indít, kegyelemből lehet adományt elfogadni és mindez Isten kegyelmének dicsőségére szolgál. Gyakran templomokban is úgy buzdítanak adakozásra, hogy azt mondják vagy írják, hogy ha ennyi és ennyi adományt adsz, akkor kapsz érte hang- vagy videokazettákat stb. Az adományért kapott ellenszolgáltatás lerombolja a kegyelem lényegét!
A 4,14-23-ban 4 témát tárgyal Pál. A legfontosabb az adomány, amelyet a filippibeli hívőktől kapott. Megpróbálom a levél szerkezetét úgy bemutatni, hogy jobban megmaradjon az emlékezetünkben.
- Pál a 4,14-19-ben adományokról beszél.
- A 4,20-ban dicsőségről beszél.
- A 4,21-22-ben üdvözleteket ad át.
- A 4,23-ban kegyelem kívánással zárja levelét.
- Mit mond Pál azokról az adományokról, amelyeket Filippiből kapott? „Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban”. Miután a 4,11-13-ban arról beszél, hogy Krisztus által bármilyen anyagi támogatástól függetlenül tud élni, most megmagyarázza kijelentését! A 4,10-ben megköszöni az adományokat. Viszont rögtön hozzáfűzi magyarázatként, hogy bár köszönettel elfogadja az adományt, Krisztus által megtanult szűkölködésben és bővölködésben is élni. Mindenféle körülmény között elégedett tud lenni.
Pál nagyon óvatos, nagyon ügyel arra, nehogy a filippibeliek közömbösnek vagy hálátlannak gondolják, ezért mondja a 4,14-ben, hogy bár nincs ráutalva az adományra, nagyon jól tették, hogy elküldték neki. Érdekes, hogy ezt nem arra való bátorításként mondja, hogy nyújtsanak neki további anyagi segítséget, hanem a miatt a tény miatt, hogy viselkedésükkel részt vállaltak az ő szenvedéseiben. – Nem csodálatos, hogy ezek a filippibeliek, akik több mint 1000 km-re voltak tőle, adományuk által részt tudtak vállalni Pál szenvedéseiben? Gyakran elsiklunk e mellett a dolog mellett! Mit akart Pál mindezzel mondani? Hogy érti mindezt? Nem azt mondja, hogy adományotokkal kifejeztétek az irántam való együttérzéseteket! Azt mondja: „közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban”. – Pál gondolataiban mindez a Krisztus testének egységét fejezi ki. Ugyanazt fejezi ki, mint amit az 1Kor 12,26-ban olvasunk, „és így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi”. Pál úgy tekinti ezt a támogatást, mint a filippibelieknek az ő problémájában való részesedését. Ennek oka egyszerű: Ha szeretünk valakit, és az illető szenved, akkor mi is szenvedünk. Ha egy számunkra kedves ember szomorú, akkor mi is szomorúak és sebzettek leszünk. Pál szemében ez az adomány szeretetük kifejezése. Ha a láncai fájdalmat okoztak neki, akkor azok a filippibelieket is megsebezték. – Amikor mi támogatunk egy misszionáriust, nincs mindig az az érzésünk, hogy ott vagyunk velük együtt, hogy össze vagyunk velük kapcsolva. Gyakran érezzük az „egy test” érzés hiányát. Pál számára a legfontosabb a filippibeliek szeretete és közvetlensége volt, sokkal fontosabb, mint az adomány maga. – Ha mindezt szeretnénk saját magunkra nézve alkalmazni, akkor ez egy felhívás arra, hogy vállaljunk részt azoknak a testvéreinknek a szenvedéseiben, akik olyan nyomorúságban vannak, mint Pál volt. Amikor üldözik és elnyomják őket az evangélium hirdetése miatt, akkor osztozunk velük ebben, ha felvesszük magunkra ezt a terhet és támogatjuk őket munkájukban.
A filippibeliek adománya nem az egyetlen megnyilvánulása volt nagyvonalúságuknak. A 4,15-16-ban világosan kifejezi, hogy az az adomány, amelyet Epafroditosz vitt el neki, csak egyike volt azoknak az adományoknak, amelyeket kapott. „15 Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Macedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem állt velem kapcsolatban, csak ti egyedül, 16 mert nem egyszer Thesszaloniká-ba is küldtetek szükségleteimre”. A 4,15-16-ban van egy fontos pont: Ne feledkezzünk meg azoknak az eseményeknek a soráról, amelyek ide vezettek. Pál egy rövid ideig prédikált Filippiben, Macedóniában. Lídia volt az első megtérő. Aztán következett a börtönőr és a családja. Ebből a kicsi kezdetből egy nagy gyülekezet jött létre. Pál nem tudott tovább maradni, és közöttük szolgálni, a felsőbb hatóságok miatt el kellett hagynia a várost. Tovább ment Thesszalonikába ahhoz a gyülekezethez, akiknek később két levelet is írt. Az 1Thess 2,9-ben és a 2Thess 3,8-ban azt olvassuk, hogy ettől a gyülekezettől nem akart adományt elfogadni. „Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát”.
„…nem éltünk senkinél ingyen kenyéren, hanem fáradsággal és vesződséggel dolgoztunk éjjel és nappal, nehogy valakit is megterheljünk közületek”.
Független akart maradni anyagilag is és az igehirdetésben is. Azt írja ezekben a versekben, hogy éjjel és nappal dolgozott, nehogy valakinek terhére legyen. Nyilvánvalóan saját magán segített. Mivel ez egy új gyülekezet volt Filippiben, egy hívő sem volt „idősebb”, mint egy hónapos, mégis gyűjtést szerveztek, és az adományt elküldték az apostolnak arra a szolgálatra, amit nem az ő saját gyülekezetükben végzett. Ennek jelentenie kellene valamit a számunkra a keresztyén engedelmességgel kapcsolatban. Érett keresztyének vagyunk, már régóta hitben járunk, mégis úgy tűnik számunkra, mintha az adakozás egy szórványos, kínos, szinte fájdalmas dolog lenne. A filippibeliek ekkor még kisgyermekek voltak a hitben. De alig tette ki Pál a lábát Filippiből, máris támogatást küldtek neki. Már Thesszalonikába is, vagyis hitéletüknek már egy nagyon korai szakaszában, és ezen van a hangsúly!
Ebben a szakaszban felváltva fejezi ki Pál a függetlenségét és a háláját. A 4,10-ben megköszöni az adományokat. A 4,11-13-ban azt mondja, hogy független a külső körülményektől. A 4,14-ben megdicséri a filippibelieket az adományért. Ezután a 4,17-ben ismét azt mondja, hogy nem az adományoktól függ. Biztos akar lenni benne, hogy nem értik félre a 4,15-16-ban leírt köszönetnyilvánítását, mintha ezt azért tenné, hogy további adományokat kérjen tőlük. A 4,17-ben megindokolja, hogy miért értékeli az adományukat. „Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék (hozzon hasznot) az a ti javatokra.”
A 4,17-et közelebbről meg kell vizsgálnunk. Pál itt olyan szavakat kezd el használni, amelyeket a kereskedelemben és a könyvelésben használtak. A gyümölcstermés, a kamatozás ebben az értelemben profit! Ez a haszon jóvá lesz írva a számlátokon. Pál úgy tekinti az adományt, mint egy szellemi befektetést. Ez egy olyan összeg, amely a filippibeliek számlájára megy, és ott kamatot és osztalékot hoz. Pál azt mondja: Az adomány számomra nem fontos, nincs jelentősége, megtanultam függetlenül élni. De elfogadom, mert ez hasznos lesz számotokra. Ehhez még hozzá kell tenni valamit:
Pál itt azt akarja mondani: bár jól ki tudna jönni az adományuk nélkül, mégis elfogadja, mint szeretetből fakadó áldozatot, mivel tudja, hogy ez a nagylelkű magatartás „osztalékot, hasznot” fog hozni számukra. A kérdés csak az: Milyen haszonra, osztalékra gondol Pál? Arra gondol, amit ma gyakran hallunk: Ha adományt adsz Istennek, akkor gazdaggá fog tenni téged? Úgy gondolom, nem. Mit olvastunk a 2Kor 9-ben? Pál itt lelkesíteni akarja a korintusiakat, hogy teljesítsék az ígéretüket, és adakozzanak a jeruzsálemi gyülekezetben élő hívők szükségleteire. A jeruzsálemi gyülekezet nagy anyagi szükségben volt. A korintusiak segíteni akartak és Pál itt bátorítja őket, hogy teljesítsék az ígéretüket. A 2Kor 9,6-15-ben Pál a 6. verset egy mezőgazdaságból vett példával kezdi: „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.”Ebből az a tanulság, hogy az adakozás olyan, mint a vetés. Amikor adakozunk gyakran veszteségként tekintünk az adományunkra. Pedig ez egy befektetés! A gazda vetéskor nem az elveszett búzaszemekre gondol. – Mit jelent „bőven” vetni? Ez nem mennyiségi kérdés. A 2Kor 8,1-ben azt olvassuk, hogy a makedóniaiak nagyon keveset adtak, ez mégis nagyon sok volt, mert szegények voltak. Azt adomány nagyságát egész biztosan nem az mutatja meg, hogy az szegényes vagy bőséges. A „bőven”, szó nagyvonalúságot jelent, és ezt a következő dolgok határozzák meg: 1. Az a mód, ahogy az adakozó ad. 2. Az adakozó lelkülete. Az adománynak összhangban kell lennie az adakozás módjával. Mindig olyan mértékben kell adakoznunk, ahogy Isten megáldott bennünket. Azután függ az adakozó lelkületétől is. 2Kor 9,5: „Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek előre hozzátok, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint hálaáldozat, nem pedig mint kényszerű (zsugori) adomány.” Ha az adakozásunkat a zsugoriság határozza meg, akkor úgy gondolkozunk, „ talán ezt még valamikor visszakaphatom” vagy pedig az adakozás miatti veszteségre gondolunk.
Olyan mértékben adakozz, amilyen mértékben megáldott téged is az Úr, és ezt önfeláldozó, szerető szívvel tedd! Előfordulhat, hogy valaki egy nagy összeget adományoz, de mégis szűken vet. Van olyan is, aki nagyon keveset tud adni, mégis bőven vet.
Ha mi lehetőségünkhöz mérten szerető szívvel, bőven vetünk, akkor nem kell-e Istennek is anyagilag megáldania bennünket? Ne ijedjetek meg, a válasz: de IGEN. Olvassuk tovább a 2Kor 9,7-8-at!: „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”.8 Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.” Ha Isten téged arra indít, hogy nagyvonalúan adakozz, akkor Istennek megvan arra a hatalma, hogy gazdagon megáldjon téged. Ha vágysz az adakozásra, Isten gazdagon meg tud téged áldani.
Mit mond még ezen kívül ez a szakasz? „Ó, én nagyon sokat fogok adakozni, és figyelni fogom a folyószámla-kivonatomat, hogy mennyit gyarapodik naponta, és hogyan sokszorozódik meg a bevételem, és akkor ezt és ezt fogom tenni”. Pál egyáltalán nem erre gondol! 2Kor 9,8b : „… és bőségben éljetek minden jó cselekedetre …” Ha Isten gazdagon megáld bennünket, miért teszi? Hogy lehetőségünk legyen minden jó cselekedetre. Olvassuk tovább a 9. verstől: „Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.” 10 Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja „igazságotok gyümölcsét.” Itt legtöbbször megállunk: „Adakozni fogok és akkor Isten még többet fog adni nekem”. De Ő nem búzamagokat ad nekünk, hogy abból lisztet, majd kenyeret tudjunk készíteni, hanem vetőmagokat, vetni való magokat. Azért adja, hogy mi is tovább tudjuk adni oda, ahol szükség van rá. A 11. versben ezt mondja: „Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre” Odafigyelünk az olvasottakra? Ha adakozunk, gazdagok leszünk, de miért, milyen célból? 11/b: „amely hálaadást szül az Isten iránt általunk.” Ha Isten arra indít bennünket, hogy nagylelkűen adakozzunk, akkor ígéretünk van rá, hogy Isten meg fog ajándékozni és áldani. Azonban sehol sem áll az, hogy az adakozás célja az , hogy meggazdagodjunk. Isten meggazdagít bennünket, hogy mások is meggazdagodhassanak általunk. A 12-15. terjedő igeversekben azokról az áldásokról és arról a haszonról beszél Pál, amelyek az adakozásból fakadnak.
Mit mond Pál a Fil 4,17-ben? „Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra.” Ez a kamat, nyereség lehet anyagi jellegű is, hogy azt újra tovább tudják adni. De vannak más áldások is, amelyek az adakozásból fakadnak. Ezekről a 2Kor 9,12-ben olvashatunk: „Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt.” Ez a hálaadás az adakozás egyik gyümölcse, amely megdicsőíti Istent! Tovább folytatja Pál a 13. verssel: „Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul.” Az adakozás vágyát Isten beletáplálta az emberbe, ez is az üdvbizonyosság megerősítését szolgálja! Ez egy bizonyítéka annak, hogy Isten Szelleme közöttetek lakik! A korintusi és jeruzsálemi keresztyének látják az engedelmességet. Ennek következtében dicsérik az Urat. 14. vers: „És ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok.” Mik azok a gyümölcsök, amikről Pál a Fil 4,17-ben beszél? Az imádság, az utánatok való vágyakozás, a veletek való összekapcsolódás. Meg kell értenünk, hogy a gyümölcs, amely az adakozás kegyelmi ajándékából fakad, spirituális természetű! Szeretet, közösség, összekapcsolódás, több imádság, hálaadás, Isten dicsőítése, azoknak a növekvő öröme, akik szükségben vannak. Ők meg fognak erősödni a hitben. Az adakozás gyümölcse a misszióval, az evangélium terjedésével szembeni érzékenység kialakulása is.
Mindez az adakozás gyümölcse és haszna.
Pál azért fogadja el az adományt, hogy az adakozók átéljék ennek a haszonnak a megtapasztalását. Isten azért ad nekünk, hogy továbbadjunk. Szabad élveznünk mindazt a jót, amit Isten nekünk ad, de jól kell sáfárkodnunk Isten áldásaival, ajándékaival. Pál örül a filippibeliek adományának, mert tudja, hogy milyen áldást fog majd jelenteni számukra.
Miután elmagyarázza, miért fogadja el az adományt, köszönetet mond nekik érte. Köszönetet mond a 4,10-ben, aztán a 4,11-13-ban a függetlenségéről ír, a 4,14-16-ban újra köszönetet mond, a 4,17-ben pedig ismét függetlenségét fejezi ki. A 4,18-ban újra köszönetét fejezi ki. Oda és vissza, oda és vissza csapong a két dolog között. Biztos akar lenni benne, hogy senki sem érti félre a szándékait. Hálás vagyok, de meg tudok élni az adományotok nélkül is. Nagyon köszönöm, de ne gondoljátok, hogy rá vagyok utalva.
4,18: „Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm; beteltem, vévén Epafróditustól, a mit küldöttetek, mint kedves jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek.”
Érdekes, hogy a mondat közepén Pál metafórát vált. A mondat elején olyan szavakat használ, amelyek az üzleti életből származnak, aztán pedig átvált az áldozatok és papság nyelvezetére. Régebben feladóvevényt, elismervényt állítottak ki, és alulra odaírták: ”a teljes összeget megkaptam”. Nincs többé adósság. Ez volt Pál hivatalos elismervénye, az étvett adományért. Azonban rögtön hozzáteszi: ez elég számomra, ne küldjetek többet. Ekkor vált át a papság nyelvezetére. Meg kell értenetek ennek az adománynak a lényegét! Ez az adomány „kedves jó illat, kellemes tetsző áldozat”.
Amikor a lévita papok áldozatot mutattak be, akkor az állat maradványait égőáldozatként el kellett égetni. Ennek illata felszállt Istenhez, ami kifejezte, hogy Isten ezt megérezte, elégedett volt és értékelte az áldozatot.
Exodus 29,18-ban találunk erre egy példát: „Azután füstölögtesd el az egész kost az oltáron: égőáldozat az az Úrnak, kedves (megnyugtató) illatú tűzáldozat az Úrnak.” Pál azt mondja: Ha adakozol, teljes szívből tedd, ne kényszerből, és ne zsugori módon („Mi mindent vehettem volna ebből a pénzből, ha nem adtam volna oda?”), hanem szeretetből és önként, akkor lesz ez „kedves illat” Isten számára. Akkor olyan lesz ez az adomány, mint egy áldozat, egy galamb, vagy mint a gyümölcsök zsengéje, amely tetszik Istennek.
És a legfontosabb mondanivaló: Ez az adomány valójában Istené. Ez az adakozás tetszik Istennek! Amikor keresztyének más keresztyéneknek adakoznak, tulajdonképpen Istennek adakoznak!
A 4,19 összefoglalja az Isten általi teljes megelégedettséget: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban.” Pál megismétli azokat a szavakat, amelyeket az imént használt, és ennek jelentősége van. A 4,18-ban azt mondja: „átvettem mindent”. Itt ugyanazt az igét (pleroo) használja, mint a 19. versben: „Az én Istenem … be fogja tölteni szükségeteket …” A 4,16-ban azt mondja, amit küldtetek, fedezi a szükségleteimet. Azt mondja, hogy Isten ismeri a szükségleteinket, és ki fogja azokat elégíteni, mint ahogy ezt Pál esetében is megtette. Azonban nem szabad ennek a kijelentésnek az értelmezését csupán az anyagi dolgokra korlátozni. Isten mindenféle szükségletünkkel törődik. Fogságban, láncok között, nehéz időszakokban Isten mindig kielégítette Pál szükségleteit! A 4,11-13-ban azt mondja, hogy akkor is elégedett, ha semmije nincs. Ha éhesen fekszik is le aludni, akkor is elégedett. Éhezett, fogságban volt, megverték és ő mégis elégedett volt. Elégedett volt Krisztusban! Azt mondja Pál, hogy ez minden hívőre érvényes. A Fil 4,11-13 nem csak Pálra érvényes
Azt mondja: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban.”
Azt mondja: „az ő gazdagsága szerint dicsőséggel”. Ez a dicsőség, nem azt a dicsőséget jelenti, amiben majd később lesz részünk a mennyben. Ez azt jelenti, hogy „ő dicsőségesen be fogja tölteni szükségeiteket az ő gazdagsága szerint”.
Nem „az ő gazdagságából”, mint ahogy egy milliomos ad a gazdagságából. Isten „az ő gazdagságának megfelelően” ad. Ő kielégíti anyagi, szellemi és érzelmi szükségleteinket. Az Ő gazdagsága kimeríthetetlen. Pál nem tud túl sokat kérni a barátai számára. Istennek minden eszköz a rendelkezésére áll ahhoz, hogy kielégítse az összes szükségletünket. Az a forrás, amelyhez Pál imádságban odafordul, soha nem szárad ki.
Azonban Isten nem fogja teljesíteni minden kívánságunkat! Erre nincs ígéret. A szükségleteinkről van szó, nem luxusról. Szegénységben vagy bőségben való megelégedettségről.
Az, hogy Isten kielégíti a szükségleteinket, nem jogosít fel arra, hogy elhanyagoljuk és figyelmen kívül hagyjuk a parancsolatait. Hogy töltötte be Isten Pál szükségleteit? Mit tettek filippibeliek amikor látták, hogy Pálnak milyen szükségletei vannak Thesszalonikában? Nem azt mondták: Majd Isten jóságosan fog róla gondoskodni. Hanem azt: Isten gondoskodni fog róla, és talán mi leszünk ehhez az eszköz a kezében. Isten cselekszik, de ezt embereken keresztül teszi meg. Isten nem bocsátott Pál fölé pénzesőt. Isten a filippibeliek szívét indította, és ők elküldték Epafroditoszt egy több mint 1000 km hosszú útra.
Mindezt Krisztusban tették. Minden gazdagság, minden kincs Krisztusban van elrejtve.
2. A 4,20-ban Isten dicsőségéről ír Pál: „A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.” Itt van a dicsőség, a glória. A dicsőség a Szentírásban sok mindent jelent: ragyogást, hatalmat, tiszteletreméltóságot, Isten dicsőségének látható megnyilvánulásait. Pál itt Istenről beszél, az Ő természetéről, tulajdonságairól.
3. A 4,21-22-ben köszöntések szerepelnek: ”Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban!” Nem csak úgy általában „minden” szentet, hanem „mindegyiküket egyenként”. „Köszöntenek titeket a szentek mind, főként pedig a császár udvarából valók.” Miért írja, hogy: főként pedig? Valószínűleg olyan katonákra és szolgákra utal, akik hitre jutottak! Az evangélium mindenen keresztül tud hatolni, minden nemzethez és minden társadalmi réteghez el tud jutni!
4. A 4,23-ban Isten kegyelmét kívánja a hívők számára: „A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel!” Nem azt mondja: Éljetek igazi keresztyénekként és gondolkodjatok Isten kegyelméről. Pálegy hatalomról beszél. Nem egy gondolkodásmódról hanem isteni erőről. Isten kegyelmét kéri a hívők számára, hogy a bennük lakozó Szentszellem hatalma által megvalósulhassanak azok a dolgok, amelyekről Pál a leveleiben írt nekik. Csak Isten kegyelme által tudunk megfelelően reagálni Pál útmutatásaira. Például amikor az adakozásról ír. Ha nem munkálkodna bennünk Isten Szelleme, talán soha nem adnánk senkinek egyetlen forintot sem. Csak Isten kegyelme tud minket adakozásra indítani és arra, hogy a megszentelődés útján járjunk. Kegyelem által nyílt meg Lídia szíve és így jött létre a filippibeliek gyülekezete. Kegyelem volt az is, hogy a börtönőr megmenekült. Kegyelem indította a filippibelieket arra, hogy Pálnak adományt küldjenek. Isten kegyelme az, amikor olyan lépéseket teszünk a hitéletünkben, amelyek közelebb visznek bennünket az Atyához. Az ő kegyelme győzött le bennünket!!