24. A szentély és az istentiszteleti rendelkezések. Zsid 9, 1-10

Olvassuk el a Zsidókhoz írt levél 9. részének 1-10-ig terjedő igeszakaszát, majd Levitikus (III. Mózes) 16. részét. E levél tanulmányozásakor megkíséreltük a levél tanulságát az Ószövetség háttere alapján szemlélni. Újra és újra felütöttük az Ószövetséget, olyan részeket, amelyeket maga az író tanulmányozott. Zsid 9, 1-10. Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye. 2 Mert sátort építettek, melynek első részében volt a gyertyatartó meg az asztal és a szent kenyerek: azt nevezték szentélynek. 3 A második kárpiton túl pedig volt egy sátor, amelyet szentek szentjének neveztek: 4 ebben volt egy arany füstölőoltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt az aranyedény mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje, meg a szövetség táblái, 5 fölötte pedig a dicsőség kerubjai, amelyek beárnyékolták az engesztelés helyét. De ezekről most nem kell részletesen szólni. 6 Miután ezeket így rendezték el: a sátor első részébe mindenkor bejárnak az istentiszteleti szolgálatot végző papok, 7 a másodikba azonban csak évenként egyszer, és egyedül a főpap mehet be, azzal a vérrel, amelyet bemutat önmagáért és a nép tudatlanságból eredő vétkeiért. 8 A Szentszellem ezzel azt jelenti ki, hogy amíg az első sátor fennáll, addig nem nyílik meg a szentélybe vezető út. 9 Példázat ez nekünk a mostani időre, hogy ott olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem tudják lelkiismeretében tökéletessé tenni a szolgálattevőt. 10 Ezek a külső rendelkezések, amelyek ételekre, italokra és különböző mosakodásokra vonatkoznak, csak az új rendelkezés idejéig kötelezők.Az író a papok szolgálatára hivatkozik. Ezért ütjük fel most a Lev. 16-ot, amely az engesztelés napján való Istentiszteletről (Jom Kipur) beszél. Ez a háttere a Zsidókhoz írt levél 9. részének. Lev. 16, 1-16.: Beszélt az ÚR Mózeshez Áron két fiának a halála után, akik meghaltak, mert az ÚR elé mertek lépni. 2 Ezt mondta az ÚR Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szentélybe a kárpiton belül, a ládán levő födél elé, hogy meg ne haljon, mert a födél fölött jelenek meg felhőben. 3 Úgy menjen be Áron a szentélybe, hogy vigyen egy bikát vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul. 4 Öltözzék gyolcsból készült szent köntösbe, gyolcsnadrág legyen rajta, gyolcsövvel övezze magát körül, gyolcssüveget tegyen a fejére. Szent ruhák ezek, mosakodjék meg azért vízben, és úgy öltse fel ezeket. 5 Izráel fiainak a közösségétől pedig vegyen két kecskebakot vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul. 6 Mutassa be Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. 7 Azután fogja a két kecskebakot, állítsa azokat az ÚR elé a kijelentés sátrának a bejáratánál, 8 és vessen sorsot Áron a két bakra, az egyiket sorsolja ki az Úrnak, a másikat Azázélnak. 9 Vezesse oda Áron azt a bakot, amely a sorsvetésben az Úrnak jutott, és készítse azt el vétekáldozatul. 10 Azt a bakot pedig, amely a sorsvetésben Azázélnak jutott, állítsák élve az ÚR elé, hogy engesztelést végezzen vele, és elküldje Azázélnak a pusztába. 11 Áron tehát mutassa be a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. Vágja le Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. Vágja le Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát. 12 Rakja tele a szenes serpenyőt tüzes parázzsal az ÚR előtt levő oltárról és két tele marok porrá tört illatos fűszerfélével együtt vigye be a kárpiton belülre. 13 Tegye rá az illatáldozatot a tűzre az ÚR színe előtt, hogy beborítsa az illatáldozat felhője a födelet, amely a bizonyság fölött van, és akkor nem hal meg. 14 Azután vegyen a bika véréből és hintse ujjával a födél felé, kelet felé. A födél elé pedig hétszer hintsen ujjával a vérből. 15 Ezután vágja le a bakot mint a nép vétekáldozatát, vigye be a vérét a kárpiton belülre, és úgy cselekedjék ezzel a vérrel, ahogyan a bika vérével cselekedett: hintse a födélre és a födél elé. 16 Így végezzen engesztelést a szentélyért, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt és minden vétkes hitszegése miatt. Így cselekedjék a kijelentés sátráért is, amely köztük, tisztátalanok között van. Majd 16, 20-22. Ha elvégezte az engesztelést a szentélyért, a kijelentés sátráért és az oltárért, vezesse oda az élő bakot. 21 Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy odarendelt emberrel a pusztába, 22 hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy távol eső földre. Így küldje el a bakot a pusztába. 

A zsidó hagyomány szerint az állatot kivitték a pusztába, majd egy magas szikláról letaszították. Ez nincs a Bibliában, ez hagyomány. Amit a Biblia mond: A bak vitte Izráel minden vétkét a pusztába. 

Egy beszélgetésben, amelyben az imádság volt a téma, egy prédikátor azt mondta, hogy Isten igéjének olvasása ösztönöz, motivál az imádkozáshoz. Egy másik lelkipásztor a következőt felelte erre: Semmi sem rombolóbb az imaéletre nézve, mint Levitikus olvasása. – Ezt megértem, mert a Lev. egy nehezen érthető könyv. Azonban ez a megjegyzés nem csak helytelen, hanem majdnem istenkáromló. Ugyanis Levitikus a Szentszellem munkájának produktuma. Az Újszövetség azt mondja nekünk, hogy Isten szelleme indított szent férfiakat a könyvek megírására. A Levitikus a Szentszellem által ihletett könyv. A Szentszellem nem csak a Levitikus szerzője, egyben ő a könyv értelmezője is. Írónk így szól a Zsid 9, 8-ban: A Szentszellem ezzel azt jelenti ki, hogy amíg az első sátor fennáll, addig nem nyílik meg a szentélybe vezető út. 

Azt mondja, a Szentszellem nem csak megírta a könyvet, hanem a könyv értelmezése is tőle származik. – Ha a Zsidókhoz írt levelet olvassuk, megállapíthatjuk, hogy az író ilyet soha nem mondhatott. A lévita szertartások hátteréről azt mondja, hogy „Mivel törvény az eljövendő javaknak csak árnyékát, de nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza”, mégis a törvény Isten szava volt. Az író számára a Szentszellem hangja volt. Habár Levitikus nehezen érthető, soha nem szabad mondanunk, hogy a Biblia bármely könyvének az olvasása imaéletünkre káros hatással lenne. Ennek ellenére valaki azt vélte, hogy a Zsid 9, amely bizonyos fejezetek, különösen a Lev. 16 magyarázata, az egész Biblia legszentebb fejezete. Az író ellentétek sorozatán keresztül az Újszövetség szellemi fölényét mutatja be az Ószövetség háttere alapján, amelyet árnyékként ábrázol és a jövendő Krisztusra mutat. 

A Zsid 9 egy fejezet, aminek a háttere a mózesi törvény. E háttér előtt mutatja meg az író annak a nagyságát, ami ma a miénk. Nézzük meg először az ószövetségi istentisztelet szentélyét. Ez a 9. rész 1-5 verseinek témája. Az író egy összefoglalást ad nekünk a lévita szertartások jelentéséről és tartalmáról. Ha az Újszövetséget tanulmányozzuk, sokat olvasunk benne a mózesi törvényekről. Ha megpróbálnánk röviden összefoglalni a célját, hogy Isten miért adott Izráelnek törvényt, akkor talán valami ilyet mondanánk: azért adatott a törvény, hogy rámutasson bűneinkre. Tudom, gyakran az ellenkezője történik annak, mint amit gondolunk. A Tízparancsolatot pl. senki sem tudja betartani. A Tízparancsolat tulajdonképpen egy tükör, amelyben megláthatjuk, kik is vagyunk valójában. Pál így írja: „Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.” (Róma 3, 20.) Más szavakkal, a mózesi törvények Isten szentségének kifejezésére adattak. Isten szentsége szemben a mi szentségtelenségünkkel. 

Benjamin Franklin, az USA elnöke, deista volt. Nem volt a Szentírás barátja. Életrajzában leírja, hogyan tekint vissza az életére. Felsorolta azokat a dolgokat, amelyek a joggal nem egyeztek, amelyeket megpróbált az életéből kiűzni. Egy darab papírra felírta azokat a dolgokat, amelyek nem voltak helyesek az életében. 1, 2, 3 pontot jegyzett fel. Hosszú ideig dolgozott az első ponton, majd a másodikon, stb. Őszinte ember volt és be kellett vallania, hogy a lista inkább hosszabb és hosszabb lett, mint rövidebb. Arra az elhatározásra jutott, hogy soha nem űzi ki azokat a dolgokat az életéből, amelyek nem tetszenek Istennek. Habár kijelentette, hogy nem hisz a Bibliában, be kellett vallania, hogy amit a Biblia Isten törvényéről mond, igaz. – A törvény jelen van, hogy bűnös természetünket felfedje. Aki ezt nem hiszi, le kell írnia a Tízparancsolatot és megpróbálnia aszerint élni. 

A törvény még valami mást is tett. Az Úr a törvényben nem mutatott rá a szabadítóra. A lévita szertartásokban láthatjuk csak meg a szabadítót. A törvény a parancsolatokban van – a kegyelem a szertartásban mutatkozott meg. A lévita szertartás volt az Ószövetség evangéliuma. Nem tudom, hogy nem az-e a háttere olyan kijelentéseknek, hogy a Levitikus az imaéletre káros hatással van. Ugyanis, ha valaki a Levitikust tanulmányozza, elsőként fedezi fel, hogy az embernek engesztelésre van szüksége. Az engesztelés csak vér által történhet. Ezenkívül valakinek az áldozatot hoznia kell. Mindez hit és bizalom által történik. Ez olyan valami, ami meg kellett, hogy történjen értünk. – Az Ószövetség minden igazsága elveszett és hiábavaló, ha a Levitikust megvetjük. Levitikus, Mózes törvénye meg kell, hogy mutassa nekünk a Megváltót. Levitikus nem káros az imaéletre hanem segítség. Ha a Levitikust olvasom, és aztán Jézus szolgálatára gondolok, felfedezem, hogy ez a könyv nagy betekintést ad. 

Stanley Jones, India misszionáriusa, egyszer Edinburgh-ban evangelizált. Volt egy képe Jézusról, amely a szószék előtt volt. Egy szőnyeg. Megkérte a hallgatóságot, hogy az összejövetel után jöjjenek előre és vegyék szemügyre a képet. A szőnyeg hímzett volt. Stanley Jones néhány hallgatónak nagyítóüveget adott, és az emberek csodálkozva állapították meg, hogy az egész Újszövetség bele volt szőve ebbe a szőnyegbe. És ha az ember a képet hosszasan szemlélte, észre lehetett venni, hogy Krisztus arca kiábrázolódik. A nagyító alatt az egyik sarokban a Mt 1, 1-et és lejjebb a Jelenések könyvét lehetett látni. Ezeket úgy szőtték bele, hogy jól kivehető legyen, hogy Jézus Krisztust ábrázolja. – Úgy gondolom, a Levitikus-szal is hasonlót lehetne tenni. Mózes törvényével is. Az Úr Jézust kell, hogy ábrázolja. 

A legfontosabb eszköz Jézus Krisztus ábrázolásában, Mózes törvényében a szentsátor. Ez volt Izráel összejöveteli sátra. Ott imádták Istent. Az író ismerte a szentsátort és leírja ennek a mobil imahelynek a hátterét. Látja Isten népét az eljövendő városba vezető úton. Zarándokként látja a népet. Egy vándorló népet. – És ilyenek vagyunk mi is. Útközben vagyunk Isten városa felé. A szentsátor egy kép, amely egy nép istenimádatát mutatja be, akik úton vannak Isten városa felé. Érdekes, ha a szentsátor leírását olvassuk, – a megadott méreteket és ahogyan azt elkészítették, majd az istentiszteleti rituálist, ahogyan azok le vannak írva, – megállapítani, hogy az Ószövetség 50 fejezete a szentsátorral foglalkozik. A teremtés két fejezetben van leírva. Ezért gondolom, hogy Isten szemében fontos, hogy megértsük a szentsátor történetét. Ez Jézus Krisztus szolgálatának nagyszerű ábrázolása. A szentsátorban látjuk őt. Ezért írja János a Ján 1, 14-ben „Az Ige testté lett, közöttünk lakott”. Lakott = közöttünk sátorozott. Más szavakkal: A szentsátorban látjuk az Urat és szolgálatát az Ószövetségben, születése előtt. A szentsátrat Isten adta. Isten nem ezt mondja Mózesnek az Exod. (II. Mózes) 25-ben: „Szeretném, ha egy szentsátrat építenél nekem, és ehhez ki kell nevezned egy építési bizottságot. Ez a bizottság alkalmaz egy építészt, aki terveket készít, az építkezést vezeti és ha minden kész lesz majd jövök és felavatom”.- Ezt az építkezést Isten készítette elő. Mondhatnám: Isten kinyilatkoztatása nem emberek szándéka. Isten adta. A megváltás is, ami a kinyilatkoztatás egy része, Istentől ered. Mózesnek megmondatott, meg kell építenie a szentsátrat, hogy Isten a nép között lakhasson. A kezdeményezés is Istennél van. Mind az ő műve. A kinyilatkoztatás is Istentől van, az üdvösség is. 

A Zsid 9-ben nem írja le az író a szentsátor egész berendezését. Ha az Exodust olvassuk, akkor megtudjuk, hogy a szentsátornak csak egy bejárata volt. Egy széles ajtó, sok ember mehetett be rajta. Kb. 9 m széles volt. Széles volt, de csak egy bejárat volt. Szintén csak egy út van, ami Istenhez vezet. Ez Jézus Krisztuson keresztül lehetséges. „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához csakis énáltalam.” A keresztyénséghez csak egy út vezet. Különleges viszonya van. Ha ez nem különleges, egyedülálló, akkor ez nem keresztyénség. – A szentsátorban, ahová csak a papok léphettek be, állt egy oltár. Abronzból készült oltár. Ott áldozták fel az állatokat. Az volt a bűnáldozat helye. Ez Krisztus bűnökért való helyettesítő halálát mutatja be. Meghalt az ítélet szerint a bűnökért. A bronzoltáron túl volt ott egy bronz tál is, amelyben szolgálat közben a papok megmosták kezüket és lábukat. Krisztus az, aki népét megtisztítja! Luther azt mondta: A Sátán nem engedi, hogy a keresztyének tiszta lábbal érjék el a mennyet. Ezért volt szükség egy tálra. Ezért van szüksége a keresztyéneknek a napi megtisztulásra. Ha valaki a bronzoltárhoz jön és bűneinek bocsánatát Krisztus keresztjénél elfogadja, attól még napi megtisztulásra van szüksége. A közösséget nem kell helyre állítani, de őszintén fenn kell tartani. 

Amikor a papok beléptek a szentsátorba, látták, hogy ez két részből állt. A szentélyből és a szentek szentjéből. A papok bemehettek a szentélybe, és ahogy beléptek, jobbra volt egy asztal 12 kenyérrel. A szentkenyerek. Krisztus a táplálék népe számára. Kenyér az aggódók, az elhagyatottak, a gyengék és a kételkedők számára. Jézus Krisztus a kenyér a keresztyén ember életében. Bármilyen szükségben légy, megtapasztalod, hogy Jézus Krisztus gondoskodik rólad. 

Balra volt egy gyertyatartó, amelynek fényével a pap tájékozódott a helységben. Krisztus az élet fénye. Ő a mi fényünk. Csak az ő fényén keresztül, amely az ő igéjéből jön, lehet Istennek tetszeni. 

A második kárpit előtt volt az arany illatáldozati oltár. Az oltáron szén volt az áldozati oltárról, ahol az állatokat áldozták. Csak egy tűz volt a szentsátorban. Az ítélet tüze, amely a Golgotán égett. – Az illatáldozati oltáron fűszereket égettek és a kellemes illat felszállt onnan. Krisztus, a főpap közbenjár értünk. 

A szentek szentjébe csak a főpap léphetett be, egyszer egy évben. Kicsi volt, kb. 3 m² és mintegy 3 m magas, mint egy kocka. Ott csak egy egyedi darab volt: a szövetség ládája. Abban voltak a törvénytáblák, Áron kivirágzott vesszeje és valami manna amivel Isten táplálta a népet a pusztában. A szövetség ládája felett volt a kegyelmi szék, egy arany fedél. Azon volt a bak vére, amelyet az engesztelés napján egyszer egy évben áldoztak. Ez lényeges volt. E felett voltak a kérubok a kitárt szárnyakkal és ott mondta Isten, hogy Izráellel találkozni akar. Találkozik velük az áldozat alapján. Ott, a szövetség ládájánál találkozik Isten és az ember. Isten találkozik az emberrel, mert az Emberfián végeztetett el az ítélet. Az ítélet alapján találkozhat Isten az emberrel. Csak Jézus Krisztus vére által. Isten Krisztusban találkozhat az emberrel. Ha Krisztusban vagyunk, Istenben vagyunk. És Isten, mivel Krisztus Isten, Krisztusban van az emberrel. A kegyelmi széknél jön létre a kapcsolat. A főpap egyszer egy évben helyreállította a közösséget Isten és Izráel népe között. 

Mi történt az engesztelés napján? A Zsid 9, 6-10-ig beszél az engesztelés napjának lefolyásáról. Ez volt és még ma is a legnagyobb nap a zsidó naptárban, a Jom Kipur. Jom Kipur ábrázolja a Golgotát. Ez az igazi Jom Kipur. Mi, akik Jézus Krisztus áldozatában hiszünk, ez volt az egyedüli Jom Kipur. Mi már megbékítettünk. Izráel számára, mivel ők a Megváltót elvetették, a végleges Jom Kipur még a jövőben fog megtörténni. Ezért emlékszik Zakariás és ezt mondja: „Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, hogy lemossa a vétket és a szennyet.” (Zak 13, 1) Ez a forrás kétezer évvel ezelőtt nyílt meg. Izráel meg fogja ezt a jövőben élni, ha az ország egy nap újra meg lesz tisztítva. 

Emlékezzünk egy pillanatra, mi történt, és a szertartások háttere előtt meg fogjuk érteni, milyen jelentősége van valójában Jézus Krisztus halálának. Fogjuk rövidre. Az engesztelés napján kb. 15 állatot áldoztak. A papnak hétszer vagy nyolcszor meg kellett mosakodnia. A legszebb ruháit vette fel. Reggel a napi áldozatot mutatta be. Majd levette a díszes öltözékét, ami Jézus jelenlegi szolgálatát szimbolizálná, miután a megváltás műve elvégeztetett. A nap főistentiszteletére az egyedüli öltözéket öltötte magára, a vászonruhát. A főpap fehér vászonruhában az Úr Jézust ábrázolja az ő szentségében és abban a szentségben, amely Isten népének az áldozatához szükséges. Az engesztelés napjának a csúcspontja a bika, a kecskebak levágása és a bak kiűzése a pusztába. A főpap feláldozta a bikát saját bűneiért. Mielőtt ezt megtette, tüzet vett az oltárról, füstölőszereket vett magához és ezekkel bement a szentek szentjébe, elhúzta a függönyt, az isteni ítélet tüzére tette a füstölő szereket, amelyet a bronz oltár fejezett ki és a kellemes illat betöltötte a szentek szentjét. Ez egyszerűen azt fejezi ki, hogy Istenhez csak Jézus Krisztus érdeme által közeledhetünk. Majd a főpap sietve kijött, feláldozta a bikát mint bűnáldozatot, felfogta a bika vérét, bevitte a vért a Szentek szentjébe és ráhintette a kegyelmi székre. Ezt saját magáért tette. – Jézus Krisztusnak ezt nem kellett magáért megtennie, de Áron bűnös volt és először saját magáért kellett áldoznia. Bevitte a vért a szentek szentjébe és ismét kijött. Volt ott két kecskebak, melyekre sorsot vetettek. Volt ott még két bíborvörös szövetdarab, az egyiken az állt, hogy „Jehovának”, ezt az egyik bakra húzták rá, a másik kendőt a másik bakra, amelyre az volt írva, hogy „a bűnbaknak”. Az egyiket kiűzték a pusztába, a bűnbakot a vörös kendővel (a hagyomány azt mondja, hogy a pusztában a kendő fehér lett, szimbolizálva, hogy a nép bűnei elvétettek). A másik bakot megölték. Aztán a főpap fogta a bak vérét és ismét ugyanazt tette. (Egyszer egy évben!) Megfogta a vérrel teli edényt és meghintette vele a kegyelmi széket is. (A hagyomány szerint egyszer felfelé és hétszer lefelé.) A vérrel meghintette a szentek szentjét is. Ez annak a kifejezése volt, hogy Isten törvénye meg lett törve és ez ítéletet követelt. A feláldozott bak az engesztelést fejezi ki. Kifejezése annak, hogy Isten szentségének eleget tett a kiontott vér. Jézus Krisztus utolsó antitípusa fejezi ki, hogy Jézus Krisztus halála Isten szentségét kielégítette. Isten haragját magára vette és mikor felkiáltott, hogy „elvégeztetett”, akkor valóban minden elvégeztetett. 

Miután az első bakot leölték, kijött a főpap, miután a vért bevitte a szentek szentjébe. Odament a bűnbakhoz és felette megvallotta Izráel bűneit. Ez kifejezte, hogy minden bűnük és kihágásuk átvitetett a bakra. Rátette kezét az állatra és ez azt fejezte ki, hogy a nép bűnei átvétettek az emberről a helyettesítő állatra. Az első bak Isten szentségét elégítette ki. A második bak kifejezése annak, hogy az emberek bűne elvétetett. A két baknem két áldozat. Lev. 16, 5 azt mondja, hogy a két bak egy bűnáldozatot ábrázol. Ugyanannak a dolognak két aspektusa. Amikor Izráel bűneit kézrátétellel megvallotta, a bűnöket azonosította a bakkal. Aztán a bakot a pusztába űzték mint jelképet, hogy a nép bűnei elvétettek, el lettek távolítva. Isten az első bak vére által békéltetett meg, az ember pedig a bűnbak által. Engesztelés és megbocsátás. Két oldal. Ebben jutott kifejezésre a helyettesítő áldozat. A bak, aki elviszi a bűnöket. Nem szeretném a szimbólumokat túlfeszegetni, de azáltal, hogy a bakot a pusztába űzték (egy lakatlan területre, senki földjére!), kifejezésre jut, hogy a bűnök, amelyek egyszer meg lettek bocsájtva, soha többé nem nem kerülnek elő. Ez csak egy utalás arra, hogy ez csak akkor válhatott valósággá, amikor Jézus eljött. 

Van még egy utolsó dolog a Jom Kipur szertartásával kapcsolatban. Izráel gyermekei készültek a Jom Kipur-ra. A Lev. 16-ban az áll, hogy Izráel gyermekeinek az engesztelés napjára a következőképp kellett felkészülniük: meg kellett alázkodniuk. Luther ezt böjtölésnek fordítja. Tulajdonképpen ez egyfajta „magamba nézést”, „a lélekbe nézést” fejez ki. El kellett gondolkodniuk afelől, hogy milyen bűnöket követtek el az elmúlt évben Isten ellen. Nekünk is ezt kell tennünk, mielőtt a kereszthez járulunk. El kell ismernünk, hogy Jézus Krisztus engesztelő áldozata nélkül el vagyunk veszve. Ez a Szentszellem szolgálata, aki tudatosítani akarja az emberben, hogy Isten ítélete alatt áll. 

Írónk említ néhány alkalmazást, amelyeket még gyorsan megnézünk. A 9, 6-10 versekben kommentálja a lévita szertartásokat. 

Először: Megmutatták, hogy Isten imádata az Ószövetségben korlátozott volt. Lenyűgözően van ábrázolva, hogy a mózesi istentiszteletben Izráel soha nem léphetett Isten jelenlétébe. Csak a főpap léphetett a szentek szentjébe és azt is csak egyszer egy évben. A nép ki volt zárva. Az Ószövetségben nem örülhetett az ember Isten jelenlétének, ahogy mi ma ezt tehetjük. Ma, amikor elolvassuk a 10. fejezetet, nemcsak Isten jelenlétében időzhetünk, hanem beléphetünk a szentek szentjébe és Jézus Krisztus vére által ott is lakhatunk! A Szentszellem az ószövetségi szertartásokkal azt akarta kifejezni, hogy az embernek addig nem lehetett kapcsolata Istennel, amíg Jézus Krisztus el nem jött. 

Másodszor: Az mondja a 9, 9-ben: Példázat ez nekünk a mostani időre, hogy ott olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem tudják lelkiismeretében tökéletessé tenni a szolgálattevőt. Más szavakkal: Az Ószövetségben az ember mindig érezte, hogy megtisztulása nem volt teljes. Nem tudhatta, hogy bűnei valóban megbocsáttattak egyszer s mindenkorra! Az Ószövetségben a bűnért áldozatokat hoztak, de ezek soha nem tüntek el teljesen. Az „engesztelés” kifejezés az Ószövetségen, „Kaphar” azt jelenti, hogy valamit befedni. Ha az engesztelés megvolt, valami be lett fedve. Ez a bűnbakban jut kifejezésre. A bűnbakot a pusztába küldték a bűnökkel együtt, de nem irtották ki őket. Az izráelitának mindig arra kellett gondolnia, hogy vajon nem tér-e vissza a bűnbak! A bűn soha nem lett egészen félretéve. Ha valaki ezzel szemben bizalmát Jézusba helyezi, tud bűnei bocsánatáról, hit által élhet, a Golgotának nemcsak a történelmi vonatkozását ismeri, de tudja bűnei örökre megbocsáttattak, elvétettek. Az örök engesztelés nagy kiváltsága a miénk. Minden el lett fedve. 

Végül: 9, 10: Ezek a külső rendelkezések, amelyek ételekre, italokra és különböző mosakodásokra vonatkoznak, csak az új rendelkezés idejéig kötelezők. Ez röpke, átmeneti időszak volt. Az eljövendő időszak rendbe fogja hozni a dolgokat, jó irányba, a dolgokat eredeti formájába hozza. Diorthosis, reformáció, az eredeti állapot visszaállítása. 

Az ószövetségi szertartásokról azt tanultuk meg, hogy az istentisztelet korlátolt volt, hogy a tisztálkodás nem volt tökéletes és a mózesi rendnek csak átmeneti karaktere volt. 

Csak egy szó a nem-keresztyénekhez: Ha nem vagy Krisztusban, tudnod kell, hogy a keresztyénség az ószövetségi elvárások célja és lényege. Istenhez csak végérvényes és tökéletes út létezik. Jézus Krisztuson keresztül juthatsz Istenhez. Nem járulhatunk hozzá vallásos hovatartozással, keresztség, sok ima, jó cselekedetek vagy az úrvacsora által. Csak, ha megragadod, hogy Jézus Krisztus vére érted is kiontatott. Isten megbékéltetett. 

A keresztyének számára: A szöveg azt mondja, hogy A Szentszellem ezzel azt jelenti ki, hogy amíg az első sátor fennáll, addig nem nyílik meg a szentélybe vezető út. (Zsid 9, 8). A szentsátor azonban már nem áll és Jézus Krisztus eljött. A Szentszellem rámutat arra, hogy az út a Szentek szentjébe mindenki számára nyitva áll. Ha nem a Szentek szentjében élsz, akkor nem élsz keresztyén életet. Segítsen meg minket az Úr, hogy egészen a közelében lehessünk.

Leave a comment